Pesti Napló, 1853. október (4. évfolyam, 1068–1098. szám)

1853-10-09 / 1075. szám

1853- negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánkü­ldve: Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ F­t) A havi előfizetés , mint­ a számonkinti eladás is megszűnt. A STHAHI A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő url-ntcza 8-dik szám. Szerkesztési iroda: url-ntcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes, levelezőinktől fogadtatnak el. Pesten házhozhordva : Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 fz. 30 k. p 1075 Vasárnap, oct­ 9-én. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt ha­­sábos petit­ sora 4 pgő kraj­­zárjával számittatik. A be­hatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefize­tendő a Magánviták öt ha­sábos sora 5 pengő krajczár­­jával számittatik.­­ A fölvé­teli díj szinte mindenkor elő­re lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünnep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ NEGYEDIK ÉVNEGYEDI (october-decemberi) folyamára. Vidékre postán küldve 5 for. Budapesten házhozhordással 4 for. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó-hivatalában uri-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szeg­letén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. FÉRFIAK NEVELÉSE.­­ TUDÓS ISKOLA. Pest, oct. 8. I. A férfiak nevelése részint emberi, részint h­i­­vatásbeli szempontból történik. Az elemi és népis­kolán felül kezdődik a­ hivatásbeli. Ez az újabb időkig egyféle intézetben, a tudós iskolákban folyt; most a tudós iskola mellé az úgynevezett reál és műipari iskolák keletkeztek. Tájékozzuk itt is magunkat. A történelem korait, mint tudjuk, ó­kornak, közép­­kornak és új­ kor­­nak nevezik. Ha azonban az európai nemzetek életét tartjuk szem előtt, úgy lehetne azon korokat jellemez­nünk , miszerint az ó kor tulajdonkép görög-római kor, melyben a görög és római miveltség eszméi ural­kodtak ; a középkor a keresztény-nemzetiet­len korszak, melyben az uj nemzetek a keresz­ténységet s a római eszmék által alkotta országosulást elfogadók, s tanulók lévén, az új hittel és országosulás­­sal együtt a latin nyelvet nemcsak eltanulták, hanem közegül is használták; végre az új kora keresz­tény nemzeties korszak, melyben az elfoga­dott kereszténység és országulás nem mozog többé csak a latin és görög nyelvben, hanem új életet és saját erőt nyert a nemzeti nyelvek által, melyek az újabb műveltség közegei lévén, a szellemet hathatósan fejtet­ték, s irodalmaikban mind azt tartalmazzák, mit a szel­lem az előbbi két korszak kincseihez hozzászerzett. Ha így fogjuk fel az európai nemzetek történelmének korait, belátjuk , hogy ezek sem egyszerre nem álltak be, sem egyszerre nem szűntek meg a különböző nem­zeteknél , hanem mindannyinál akkor kezdődött a kö­zép, vagy keresztény nemzetietlen kor, midőn a keresz­ténységet elfogadó, s az idegen miveltséget, többnyire a rómait, tanulni kezdé; megszűnt pedig akkor, midőn a tanultat saját nyelvén kezdé ismételni s utóbb kiegészí­teni. Továbbá azt is belátjuk, hogy a­mely európai nemzet e harmadik korra megélni nem tud, az okvetle­nül megszűnik élni. Mert az élet csak az egyediség fej­lődése , nemzeti egyediség pedig nem is gondolható a nélkül, hogy nemzeti nyelven tárgyaltatik , s nemzeti irodalomban fejlesztetik, gyűjtetik, és lerakatik az ösz­­szes szellemi miveltség. A miveltség, melylyel Európa bír, történelmi fejlődés eredménye ; a jelen az egész múltnak örökségét tartja, és használja, de itt akadunk a legfőbb különbségre, mely az igazán európai és ázsiai műveltség között ha­­tárvonalt húz, melyet azért nekünk, kik európaiak va­gyunk , örökké szem előtt kell tartanunk.­­ Az összes emberiség mai műveltsége a múltnak öröksége, tehát történelmi fejlődés eredménye , ámde az európai embe­riség nemcsak a jelenben él, hanem a múltat is tudja, holott az ázsiai emberiség nem tudja múltját. A múlt­nak ebbeli tudásában rejlik Európának m­egmérhetlen hatalma. Néhány szóval tesszük világossá, mi nagyot bízunk a történelmi tudományban. Ha volna ember , ki bármely meghaladt korában egyedül a jelen pillanatban élne, világos emlékezés nélkül múlt éveire s az azokon keresztül nyert tapasz­talásaira , ugy­e az mindig gyermek maradna ? Hason­­lóképen vannak az emberiség egyes részei, az ázsiai nemzetek. Minthogy a múltról világos tudalmuk nincsen, vagy legjobb esetben csak folytatják gyermeki multju­­kat, azért ők mindig gyermekek maradtak, s most már nagyon is öreg gyermekek ők. Ellenben az európai nemzetek, a múltnak lehető világos tudalmát és tanul­ságait leírván, s ebben más állapot, más miveltség ele­meit is látván , melyektől a mai miveltség különbözik, ezen kettős tudat által értek meg, és érnek még folyvást. Innen van Európában annyi fontossága a nyelvtudo­mánynak általában , s a classicus philologiának különö­sen , és ezért csak is Európában van igazán történelmi tudomány is. . . Ezen általunk oly nagyra becsült történelmi tudatnak élesztői, kifejtői és fenntartói: a tudós iskolák. Kérdés alá eshetik, hogy mily életpályára kell a görög-latin tudomány, de kettő nem eshetik kérdés alá Európában, az, hogy a görög és latin philologia kitűnő tényezője a kiváltképens európai miveltségnek; s az, hogy akik Sallustius szerint a hasnak szolgálatjára él­nek, nem szorulnak ime tényezőre. De midőn a kettő minden kérdésen fölül áll, reményiem azt is mindenki úgy fogja találni, hogy a hasnak szolgáji nem lehetnek bírák abban, mi tartozik az európai miveltséghez. Többel most nem szándékozunk a görög-latin tudo­mánynak okvetlen szükségét megmutatni. — Tudós iskoláink vannak, melyek a magas kormány helyes ki­­vonatai szerint alakultak és alakulnak. De minthogy leginkább nemzetünk feladatát tekintjük, melyet más­ban nem láthatunk, minthogy minél hamarább és telje­sebben foglalja el azon tért, mit az európai műveltség tőle is követel : az látszik érdekkel bírni előttünk, hogy hányan részesülnek közöttünk tudós neveltetésben; va­lamint másodszor az is, ho­gy föltéve, ha a tudós nevel­tetésen kívül mást is szükségelne az európai miveltség, ezen másra van-e szintúgy mód, mint a tudós nevel­tetésre. Előttünk van ,,Statistische Uebersicht ueber die ös­terreichischen Gymnasien am Schlussjahre des Schul­jahres 18%­, Zeitschrift für die Oesterreichisen Gyma­d­en 1852. XII. Heft, Wien 1852.“ Ez átnézetben a tudós al- és feltanodák növendékei nemcsak szám szerint , de nemzetség szerint is előszámlálvák. Lá®uk hát, nemzetünk ifjai mennyiben sietnek ré­szeseivé lenni azon tudománynak, melyet az igazán európai műveltség egyik fő főtényezőjének tartunk.­­ Tekintsük előbb következőleg a közbirodalom egyes ré­szeit. A tudós al- és feltanodák növendékeinek összes száma: összesen­­ 17,720 növendék. Nemzetiség szerint Csehországban volt 2200 német, és 2698 cseh tanuló; Morvaországban pedig 248 német és 800 morva tanuló. Az olasz, horvát, tót és dalmát országokat elmellőz­vén (mert nem akarunk teljes országrajzi kimutatást adni) elővesszük mindjárt Magyarországot és Erdélyt. Már a tudós al- és feltanodák növendékeinek összes száma: Magyarországban a Bánsággal együtt tesz 9619 Erdélyben ..............................................1586 Összesen : 11,205 növend. Az elsőbb felhozott országok tudós növendékei 17,720 lévén, fölülmúlják a magyar és erdélyieket úgy­mint az 0,205-öt,­6515-tel. Minthogy pedig a két országcsoport lakosok tekintetéből, úgy áll egymáshoz, mint 4 : 3, tehát ezen arány szerint az utóbbiakban 13,290 tudós növendéknek kellene lenni, azaz 2085-tel többnek, mint valósággal van. A számokban arany igazság rejlik. Nálunk sok a fe­csegés a tudós iskolák ellen , minthogy azokba kelletté­nél több ifjú tódulna; s azt hiszik közönségen, azért tódulnak azokba ifjaink , mivel az új kor még nem vert gyökeret nálunk , tehát az ifjak , a­helyett, hogy real­­tanokra adnák magukat mint a többi országokban, kizá­rólag a tudós iskolákba gyülekeznek. Azonban mit ta­nulunk az előadott számokból. Azt, hogy nálunk aránylag kevesebben járnak a tudós is­kolákba mint Ausztriában, Cseh-Galli­­czia stb. s egyéb tartományokban. Feltéve már, hogy ezen utóbbi országokban a reáltanodák is számos ifjú­ságot nevelnek, s hozzá tudván ehhez azt is, hogy ország­szerte alig van még reáltanoda, azon világos bizonyosságot merítjük, hogy tudós és nem tudós ne­veltetésben nálunk kevesebben részesülnek aránylag mint kellene! De fűzzük tovább a corolláriumokat, mik a számok­ban feküsznek. Bécs, oct. 7. A zsidók birtokképességére vonatkozó rendelet, melyet a mai Wiener Zeitung közzé tesz, s melynek lé­nyege abban áll, hogy e tekintetben az 1848. év előtti megszorítások ismét életbe lépnek, itt ott kissé megle­pett, főleg miután több, e térre tartozó kérdés utóbbi időben a m. minisztérium által az egyenjogúság elve szerint döntetett el. Mi részünkről ebben semmi ellen­­m­ondást nem látunk, a kormány nem cselekedhetik sa­ját törvényei ellen s azokhoz mindaddig ragaszkodik, mig törvényes után újakat nem léptetett az eddigiek he­lyébe. De épen ezen gyakori viták és neheztelések lehet­tek oka annak, hogy a minisztérium, még a zsidók jö­vendő helyzetének definitív rendezése előtt is ideiglenesen ama megszorításokat újra életbe léptetni kénytelen volt.­­ Nem tartozunk azok közé, kik a 19-dik század dere­kán a középkor sötét előítéleteit ismét föl akarnák ele­veníteni s a zsidó arczára­s ruhájára ismét azon sárga foltot ragasztani, mely akkor Ábrahám üldözött fajának ismertető jele volt, de az államra nézve mit sem­ tartunk veszélyesebbnek, mint, ha az elmélet egyedül üdvözítő hatalmába bízván, a száraz valóság, a mindennapi gyakorlat előtt szemét behunyja s a népre, ahhoz nem illő , bár magában véve igen szép elvek alkalmaz­tatását erőszakolja. A­kik a zsidók föltétlen emancipa­­tiója mellett szót emelnek , azok menjenek Szajerhonba vagy épen Tirolba ; aztán mondják meg maguk, vájjon képzelhető-e, hogy az ottani nép amaz eszmével egy­hamar kibékülend ! Nem mondjuk, hogy ezen ellen­ségeskedés okát egyedül vagy bár kiválólag is, a zsidók erkölcsi állapotában kell keresni; megengedjük, hogy az nagyobb részben a keresztény népességet terheli, mely itt ott még nem áll a miveltség oly fokán, hogy az emberben csak az embert látná , hitétől pedig teljesen elnézne, de a dolog már most így van és nem másként! Mit kell tenni ? Fejjel a falat lerontani? A kiteszi, fejét beüti , s a fal ott marad , a hol volt__Nevelés oktatás által a népet fel kell világosítani, de ez lassan,­­ é­s a jelen nemzedékre épen nem , hanem csak a jó­ Alsó-Ausztriában . . . 1730 Felső-Ausztriában . . . 537 Salzburgban....................... 286 Tyrolisban....................... 1814 Sziriában............................. 852 Karinthiában....................... 261 Kazánországban .... 507 Csehországban .... 4983 Morvaországban .... 1827 Sziléziában....................... 760 Gallicziában , Bukovinában Krakkóban .... 4163 EGY MAGYAR NÁBOB Folytatás. *) XVI. A vadász a veremben. — Csitt, Boltay jön! . . . Az öreg úr belépett, jó reggelt kívánt a kérdező , nem szennek-e valamit a városba, mert rögtön indul, a kocsi be van már fogva. — A mama be akar menni. Felelt Fanny egész kész­séggel, nem lenne szíves bácsi, hogy bevinné ? Mayerné szemet, szájat meresztett. Ő nem mondta, hogy el akar innen menni. — Szívesen, felelt Boltay, hová parancsolja? — Haza akar menni leányaihoz, (Mayerné megijedt) nekem vannak ott holmi hímzéseim, nem akarom, hogy a nénéim­ elhányják, még zsibvásárra vetik, azokat fogja elhozni nekem. (Ah, okos leány, arany eszü leány !) — Nevezetesen egy pamlagom van ottan , tudja ma­ma, magára hímeztem , azzal a két galambbal , azt már most semmi esetre sem akarom nénéimnek hagyni. Érti? Dehogy ne értené? Ez azt teszi, hogy elfogadja annak a pam­lagülő urnak az ajánlatát s mily finoman adja tudtára, ez a vastag fejű Boltay egy betűt sem gyaníthat semmiből. Bölcs leány, aranyeszű leány ! — Boltay egy perczre kiszólt a kocsijához, hogy csi­náljon ülést az asszonyságnak, e perczet használva, suttogó szóval kérde Mayerné : — Mikor jöhetek vissza érted ? — Holnapután. — S mit feleljek ott? — Holnapután. Ismétlé Fanny. Erre ismét belépett Boltay. *­ Lásd Pesti Napló 1074. száraát. — Egy perczig várjon még, édes bátyám, szólt Fanny, néhány sort írok Teréznek, vigye magával. — Szívesen. Ámbár azért kár betintáznod az ujjadat, mert ha szóval megmondanád, is átadnám. — Jól van bácsi, tehát mondja meg néninek , hogy vegyen nekem egy köteg cashmir harrast, egy res pur de lavie, vagy poil de chévre. . . . Boltay megijedt az idegen szavaktól. — Csak írd le, jobb lesz. Mert ezt meg nem tanulom. Fanny mosolyogva véve íróeszközeit s egy rövid le­vélkét irt, összehajtá, bepecsétlé­s átnyújtotta Boltaynak. Mayerné még egy titkos egyetértő pillantást lopva leánya szemébe, felhagyó magát emelni a szekérre s az víg ostorpattogás közt elhajtatott. Fanny utánuk nézett egy ideig, azután hideg, meg­vető gunyorral fordult vissza szobájába, megöntöző vi­rágait, megetető viadarait és danolt igen-igen jó kedvűen. A szekér a városhoz érvén, a legelső boltnál ismét leszállt Boltay, tűzkövet vagy mit árultak ott, a­miből okvetlen vásárolni kellett neki. A kocsisnak megparan­csoló , hogy csak vigye Mayernét, a­hová parancsolni fogja. Ő majd haza talál gyalog. Mayerné nem sokára ismét szerettei körében volt. Épen ott találta Abellinot. A dandy leste már, mit fog végezni ? s mindnyájan várták, midőn betoppant. Ugyan­azon öltönyben volt, melyet Boltay mester vett számára. Ah, minő nevetség volt az ! Hogy ugrálták körül, hogy forgatták erre-arra a dévai leányok ! Abellino megkérte, engedje meg, hogy ily alakban lefesse. De nem , most nem ért rá. Csak gyorsan. Mit végzett ? Mayernénak két óráig tartott, míg elmondta szeren­csés merényletét, mennyit küzdött, milyen ékesen szó­­lással volt, míg a leányt rávehette az engedékenységre. Mert a leány szemérmes szörnyen,­ s el kellett vele hi­tetni, hogy a lovag bizonyára nőül veendi őt, hát csak mindig azt mondja neki. Abellino nem állható meg, hogy összevissza nobilálja a duegnát, a­mit azzal bánt meg aztán , hogy Mayerné elmondá neki, milyen szép alaknak írta ő le Abellinot Fanny előtt ? — Hagyjuk őket ott vigadni. Ez alatt Boltay uram is szépen haza­ballagott. Teréz már várta az ajtóban , mert a kocsis elébb haza ért, s jöttét hírül adá. Első dolga volt a levelet átadni. — Levelet hoztam, mert a­mi benne van, az törökül van, el nem tudtam volna mondani szájjal. Teréz felbonta a levelet, elolvasó, Boltayra nézett. Megint elolvasó. Harmadszor is elolvasó , s ismét Bol­tayra nézett. — Ez igazán törökül van. Én sem értem. Nézze ön. S azzal Boltaynak nyújta a levelet. — Hm. Dörmöge az öreg úr , csakugyan azt gon­dolva, hogy a levél tele van vad idegen szavakkal, s elbámult, midőn ezt olvasó benne : „Kedves nagynéném ! Mindent tudok. Azon nő , kit anyámnak nevezni irtózom , ne jöjjön hozzánk többet. Szenjék meg Karpathi János úrnak, hogy még ma ke­ressen fel, fontos, sietős beszédem van vele. Jöjjenek kegyetek rögtön. Szerető rokona Fanny.“ Mit jelent ez ? Mi történt ezek között ? Mikor volt ideje valaminek történni ? Olyan szép csendesen kávéz­tak együtt, oly bizalmas suttogással váltak el egymás­tól. Kezet csókoltak egymásnak. . . . Boltay mester nem értett semmit. De Teréz kezde érteni. Tehát rögtön szenni kell Karpathi Jánosnak. Ki megy érte ? Elmegy Boltay mester maga. Az ő lábai jók, egy percz alatt ott van. A vén Palkó már ismeri, s karon­fogva czepeli be urához. A vőlegény megérti az izene­­tet; rögtön hintájába fogat, öt percz alatt útban van­nak. Boltay, Teréz a hintóban ülnek mellette, a fedett ablakon át senki sem látja őket, az öt sárkány­paripa, három előre fogva, kettő hátul, nyargalva vágtat vé­gig az országúton. Két óra alatt megjárják az utat, a­mi Boltay mester csendes hajtásával jó négy óra járás. Fanny maga fogadja az érdemes vendéget, arcza va­lamivel halványabb mint máskor, de a halványság úgy illik neki. János úr magánkívül van elragadtatásában, meg nem állhatja , hogy a szép ara elé járulván ilyen szokatlan beszédet ne ejtsen, kezét ünnepélyesen mellére téve: — Kisasszony , engem az Isten úgy segéljen, a hogy életemben nem lesz egyéb gondom, mint hogy kegyed­nek örömet szerezzek. — Én pedig, uram, fogadom, szólt Fanny határozott, nyugodt hangon, hogy életemben nem fogok erősebb kötelességet ismerni, mint az ön nevének becsületére válni. Most legyenek önök mind­hárman szívesek , né­­h­ány órai beszélgetésre elzárkózni velem. E szavak oly nyugodt, oly határozott hangon voltak mondva, hogy engedelmeskedni kellett nekik , mind a négyen eltávoztak a legbelsőbb szobákba, bezárva min­den ajtót maguk után. Néhány óra múlva ismét egyenkint felzároltattak az ajtók s előjöttek mind a négyen. De minő változás minden arezon ! Fanny arcza nem volt többé halvány, hanem piros, mint a hajnal, kinyílt, derült, mint a festő rózsa. Boltay mester egyre pödrözte a bajuszát, mint ki ret­tentő fenyegető dolgokra készül, ha olykor el nem ne­vezné magát, haragosnak is láthatnék. Még a jámbor Teréz szemei is szikráznak, de e szik­rák a diadalmas boszu szikrái azokban. Hát még a vőlegény ? János úr ? Hol van János úr, hová lett az öreg nábob? Ismeri őt valaki? Ez a vi­dám, ugráló, szökellő, nevető, diadalmaskodó alak, vájjon ő volna az ? Ej, ej, bizony húsz évvel megifjult. Oly kedve van, hogy madarat lehetne vele fogatni. Ki­cserélték ! Nem találja helyét, oly kedve van , el van bűvölve, el van ragadtatva, ez a leány tündére, angyala, isten­nője. Nem hijába támadt ő fel halottaiból, véres ható szer, türelemmel el kell várni a hatást. Annak idején aztán a teljes emancipatio magától jő , mert a megszorításokat mindenki fölöslegeseknek te­kintendő ... A hegyes tartományok hangulatára nézve igen jellemző tényt közölhetünk. Az 1848. birodalmi gyűlés fractiói külön clubbokat képeztek, a szíriai köve­tek a baloldali párthoz tartozván, a liberális clubbba léptek s a baloldal törekvéseit mindenben erélyesen gyá­molították. Midőn azonban egyik tagja a clubbnak azt ajánlotta, hogy a baloldal a zsidók tökéletes emaerpatló­­ját indítványozza a birodalmi gyűlésen, a szíriaiak ki­nyilatkoztatták, hogy, mihelyt ezen ajánlat elfogadta­­tik, mindnyájan azonnal kilépnek. Ezt a mivelt és libe­rális szíriaiak tették, — mit tenne a nép miveletlen és szabadelvű része ? ... . Türelem, türelem kell, mind­két részről, habár mindegyikről más értelemben, a jövő Izrael népe számára is meghozandja a várakozás gyü­mölcsét, mihelyt — érett leend ! — Mig múltkori levelünkben a bank-escompte fölebb­­emeltetését — ha megtörténnék — nagy calamitásnak mondtuk, a mai „Presse“ a bankot lehordja, mivel 4%­­nyi escompte-ja mellett megmaradt. A különben igen értelmes „Presse“ ez egyszer egy kis bakot lőtt, mert az előlegezési váltó­ üzlet két igen igen különböző dolog. Az előlegezések statuspapírokra adatna­k, melyeknek már önmagukban mindenkor és mindenütt értékük van , míg a váltó értéke sokkal szűkebb körre szorítkozik. A­kinek státuspapírjai vannak, az csak kivételképen s előre nem látott esetekben , rendesen pedig csak igen rövid időre zálogítja el azokat, tehát 5% igen könnyen fizethet; a ke­reskedő pedig, kinek folyvást váltókkal van dolga, s a ki a bankárnak a harmadik aláírás hozzácsatolásá­ért úgyis 1—2 , néha több percenttel fizetnie kénytelen csakugyan megérzi, ha a bank maga is 1%v el fölebb emelné a levonati kamatot!... A török ügyre nézve tegnap délután ismét igen nyug­talanító hírek szállongtak, de bizonyost senki sem tud. Börzénk, mely az egész krízis alatt oly szilárdul tartotta magát, tegnap szinte kissé megrémült s az 5% állam kötelezvények 90-ig sülyedtek alá; de azért Pepita asszony tegnapelőtt ismét telt ház előtt tánczolt. Abból látni, hogy valódi (csaknem kézzelfogható) műél­vezetekre csakugyan van pénzünk, bár miként álljon is a börze átkelete! N.­K­örös, sept. 5. Folyó ha 3 dikán nagy ünnepet tartott városunk kö­zönségének minden osztálya,—a helybeli helv. vall. felekezetű főgymnasium nyilvánossá emeltetésének és megnyitásának rendkívüli ünnepét. Midőn a magas kormány az iskolák szervezésére vo­natkozó rendeleteit kibocsátó, alig volt község és okta­tásügyi bizottmány a hazában, melyet az új szervezés és hozzákötött nehézségek , különösen a 12 tagból álló tanári karnak kiállítása zavarba ne hozott volna. Nagy- Kőrös városának lelkes tanácsa, egyetértve a bölcs pol­gársággal , kezet fogva és erőt egyesítve az egyház­­tanácscsal, rögtön sietett a magas kormány rendele­teinek értelmében alkalmazkodni, s a főgymnasium kellő szervezésére, a tudományok, nemzetiség és vallá­sosság emelésére oly áldozatot hozott a hazában, melyet a nyilvánosság előtt fölmutatni, még az idegenek is örömmel sietnek. Míg sokhelyütt az oktatásügyi rende­let némely pontjainak lealkuvásáról tanakodtak, itt az említett tanintézet megalapítására oly erőt gyűjtött a város lelkesedése, mely annak jövőjét a legnagyobb vi­rágzásról biztosítja ; sőt oly szerencsés helyzetben van a f. egyház­tanács iskolai bizottmánya , hogy a város nemes tanácsa és polgársága által ajánlott évi segély­­összegnek csak egy részét veendi igénybe. Ily fényes polgári erények látása mellett jól esik erő­södnünk azon meggyőződésben, hogy a művelődés, s a tudományok előmozdításán törekvő nemzeteknek biztos jövőjük van.

Next