Pesti Napló, 1853. november (4. évfolyam, 1094–1118. szám)
1853-11-19 / 1109. szám
1853- negyedik évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Vidékre postánküldve: Pesten házhozhordva . Évnegyedre 5 fz. — kr. p. Felívre 10 „ _ „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ anyagi ügyeit tárgyazó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő Drl-utcza 8-dik szám. Szerkesztési Iroda: Drl-utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 „ — „ Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapra 1 fz. 30 k. p. 11.19 Szombat, nov. 19-én HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Hirdetések öt halbes petit sora 4 pgő krajcárjával számittatik. A beiktatásr a 10 pengő krnyi külön bélyegdíj előre lefizetendő a Magánviták öt hasábos sora 5 pengő krajczárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelelt a PESTI NAPLÓ — hétfőt és ünneputáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap reggeli órákban. A „PESTI NAPLÓ (! December- mártiusi négy hónapos, úgy szinte december—júniusi héthónapos folyamára ezennel előfizetés nyittatik; úgymint: december, január, február s martiusi folyamra Vidékre postán küldve 6 írt 40 kr. december , január—júniusi héthónapos folyamra Vidékre postán küldve 11 frt 40 kr. Az előfizetési dijak elfogadtatnak minden cs. kir. postahivatalnál — és Pesten e lapok kiadó hivatalában mi-utcza 8. sz. a. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében úri- és kigyó-utcza szegletén. Az előfizetési leveleket bérmentesittetni kérjük. „Pesti Napló“ kiadó hivatala. SZINMÜVÉSZETÜNK ÜGYÉBEN. VI. Pest, nov. 18. Nyerte a színészet az által, hogy a színház önálló czél lett, s hogy a színműirodalom feltétlen eszközévé kezd válni? Hihető-e, hogy jobb színészek lépnek a színpadra azon viszonyok következésében, melyek megszüntetvén a színköltő olvasó közönségét, az önérdeknél fogva kényszerítik azt oly darabok készítésére, miknek jellemei egyik vagy másik színész egyénisége vagy kedvelt szerepei szerint alkottatnak ? Van-e haszon abban, ha az író fő tanulmánya: kikerülni azt, mi az előadásban nehézségekkel járna, mi a színésztől erőfeszítést követelne, mi pontos declamatiót tenne szükségessé, mi a szenvedélyek hű és mély felfogása nélkül a színészt megbuktatná, mi nem eszközölhető csupán játszási routine által, s mi okvetlenül kényszeritné a színészt egyéniségének erős megtagadására, s azon tárgyilagosságra, mely nélkül színészek akárhányan lehetnek, de valódi színművészet nincs? Ezen kérdésekre még némi világítást kell vetnem. A nagy színészek iskolája végtére is a műértő közönség, mely mindazon előkészületekkel, melyek a finom árnyalatok fölfogását is könnyítik, siet egy kedvelt darab meghallgatására. De, mint tudatik, a világvárosoknak nagy közönségétől sem szokott a józan észjárású ember sok theoretikus ismeretet követelni. Ily igény nevetséges volna. Az átalános értelemben vett miveltségen kívül, még bizonyos finomsága a tapintatnak, bizonyos kényes műérzék, melyet az öszhangzástalan, a csalfa hangú, a torzított vagy túlzó sort: ennyi, amit a színész méltán várhat oly színházi közönségtől , melynek ítéletére az önkiképzés nehéz pályáján támaszkodni akar. Azonban csalódnék, ha remélne csak ennyire is találhatni azon szórakozást kedvelő, élveteg és figyelmetlen publicumban, mely, mint olvasó közönség, szobája csendes falai közt már nem érzett erős rokonszenvet a repertóriumba átvett darabok nagy mennyisége iránt. Szerencsés idők voltak a színészetre nézve, midőn a költők színműveinek sajtó alá kerülése egy kis esemény volt, s az egész nemzet figyelmét magára vonta. A könyvárusi boltok úgy ostromoltattak akkor a drámáért, mint most a divatregényekért. A megjelent mű sokáig maradt nemcsak néhány ízó, de minden polgárosult kör kedvencz társalgási anyaga. Az ítészek taglalták azt, a nők szavalták egyes helyeit, a férfiak szelleméről, irányáról, technicájáról és jellemei felől vitatkoztak. Ha aztán színpadra hozaték, a közönség kiképzett eszmékkel, határozott vágyakkal ment Thalia templomába. A figyelem, épen a várakozásért, melyről kiki magának és az egész világnak számot adhatott, fölfokozva volt. Hogy fognak a gyönyörű versek a színpadról hangzani ? Nem veszít-e egy gyöngéd hely leírhatatlan varázsából ? egy gyermeteg eszmeárny tiszta természetességéből? egy mély lélektani indok átható erejéből? egy rövid fölkiáltás, mely a helyzeteket új viszonyba hozta, kedélybe nyomuló érvéből ? s nem veszít-e egy szavakban áradozó, vagy sivár eltökélései miatt szavakban fukar szenvedély költői fenségéből, és könyekre ingerlő vagy vérfagylaló élethűségéből ? S hát a jellemekkel mi történik ? Nem fogja-e a színész az igen kikerekített részletek által az egész jellem hatását megszakgatni, vagy nem fogja-e azt, az összes eredményre figyelve, a finom árnyalatoktól megfosztani és igen typicussá alakítni ? S miután egy jellem, ha túlságos gonddal marqueroztatik, néha a darab több jellemeit indokolatlanná vagy ferdévé teheti, s gyakran egy jó színész túlbuzgóságáért a másik színésznek szerepe, a leghűbb visszatükrözés mellett is, hiányosnak látszik , tehát mi történendik ? váljon az előadás egybevágó és öszhangzó lesz-e, vagy kerekdedség nélküli és dissonans? Ily, s ki tudná még hány kérdésre nézve? vár kielégítő megoldást a közönség, ha a drámát, mint olvasmányt, rokonszenvére érdemesíté, s ha a színházba jövetelekor már bírja a mű irodalmi hatása által a mérvet a színpad általi hatás megítélésére. És ezen igényekkel szemben mekkora stúdiummal kell a színésznek a szerepet tanulni? Nem bízhatja, úgyszólván, geniusára, a jellem visszaadását. Kevesebb joga van a teremtésre, de azon szerencsés kényszerűség miatt, mert művésziebben kell reproducálnia. Aztán hivatásának minden kötelességeit együtt kénytelen teljesíteni, mert emlékezetének hűtlensége, egy hely elrontott szavalása, egy részlet elhanyagolása is inkább észrevétetik, mint a csak színpadra szánt daraboknál szokás. Továbbá, ha egy színész a literatúrába átment dráma valamelyik szerepében hittnevet szerzett , s ekkor lép föl egy más vetélytárs: mekkora kíváncsiság fejlődik a közönségben, mint tódul a színházba, hogy összehasonlítást tehessen? S e kíváncsiság már művészi, s magára a színészetre képzőleg ható; míg az ephemer becsű színpadi gyártmányoknak újdonsági érdeke, bár mennyi közönséget csábít a színházba, a szinész tehetségeinek emelésére nem foly be. Igaz ugyan, miként a nagy drámák, melyek egy nemzet közkincsévé váltak s a világirodalomba is átmentek, többnyire oly correct jelleműek, hogy e jellemeket két nagy szinész egészen ellenkező szempontból nem foghatja föl. Az alapok tehát sértetlenül maradnak, s rendíthetlenségek által alkalmat adnak bizonyos hagyományszerű játszásmód kifejtésére, mely az idők folytával még a hangfejtésekre és a test hordozására is kiterjedhet, s annyira szokásossá válik, hogy a közönség még a lángeszű színészektől sem tűri a nagyobb eltávozásokat. Megengedem : e csökönyös ragaszkodás a hagyományhoz száz színész közel egynek szellemét igen összeszorítja, de kilenczven-kilencznek kétségkívül tágítja és emeli. Szóval : a színészet addig virágzik, mig a dráma-költészet az olvasó- és színházi közönség közös kincse, s mig a színmű a czél, s a legtökélyesebb játszás is inkább csak az ünnepelt eszköközök közé tartozik. Korunknak vannak nagy színészei , ez tagadhatla. De nem a színpad számára kizárólag készített modern drámák által fejlődtek azzá. Vétessék ki Shakespeare a repertóriumból; ne adassanak azon gonddal készített, s művészi tökélylyel biró művek, melyek a halhatatlanságért küzdöttek, a színpadi szemfényvesztések és csattanások által eszközölt taps helyett; ne hozassák többé színpadra a németeknél Schiller s Goethe; elégedjék meg minden nemzet azon drámákkal, melyeket azóta írtak, hogy a színpad lett a czél: már ekkor, már ha ez mind megtörténnék, bizony a színészet föntarthatlanul sülyedne alá, s hamar észrevehetnék: mit tesz a szinpadi hatásnak a művészi hatástóri különválása? mit tesz színészeknek hrni szerepet correct jellemek festése helyett ? mit tesz a színész kényelméért pongyolán vetni papírra a jeleneteket, a nemesebb irályt kerülni, s a cselekvény halmaza miatt csak oly vázlatokat adni, melyekkel úgy elbánhatik a routine embere, mint a művész ? — Nem tudom, vannak-e írótársaim közöl többen velem hasonló nézetben ? Jelenleg nálunk a széptani kérdésekről elmélkedő sem követőkre sem cáfolókra nem talál. Bizonyos munkássági hév, mely czélját nem tűzte ki, eszközeire nem tekint, magával nem számolt, másokra nem hallgat, — bizonyos tevékenység, mely inkább óhajt mindenütt jelen lenni, mint valahol nyomot hagyni, — bizonyos elvtelen szelídség, mely kész a legszélsőbb türelemre, csak hogy aztán ő se korholtassék: ez mostani irodalmunk sajátsága. Nehéz ily körülmények közt a papírfogyasztáson kívül egyébre hatni. Azonban kísérletként szándékozom mind drámaköltészetünkről, mind pedig színészetünkről igénytelen véleményemet részint e lapban, részint a Divatcsarnokban előadni. Kiindulási pontjaimat az eddigi czikkek megmutatják. Érjenek azok a mennyit érnek; hassanak úgy, a hogy lehet. Kemény Zsigmond. London, nov. 14-kén. kr* A czárnak legújabb manifestuma , továbbá Nesselrode grófnak legutóbbi sürgönye az európai udvaroknál hitelesített orosz követekhez; végre a „renegát hadvezérének szerencsés, s a Times e dogmaticáját: „hisszük s valljuk a törökök megverettetését“ erősen megzavaró előrehatolása Bukarestnek : mélyen felrázta nyugat közérzületét éjszak ellen. Sőt fordulópontra siettető a közérzület fölött álló kormánypolitikát is. Bizonyítja ezt a párisi Moniteurnek értelemben ugyan befejezetlen, de éles azon commentárja, melylyel a közlött manifestum szövegét megelőzi, s melyben felforgatván történeti s okoskodási alapjában a pétervári nyilatkozatot, majdnem egyenesen kimondja, hogy háború háború ellen. Bizonyítják a közingerültséget, s a magas körökre is átátadott sensatiót a kormányközlönyök is, melyek tegnap még hallgattak, midőn az ellenzéki sajtó már szórta villámait, de ma már beszédesek, s fontos dolgokat megértetők, így a Times kemény szavakban szól ma a manifestumról, visszavetvén a czárnak ama vádat, melyet az azultán ellen emelt, midőn „hazug okmánynak“ bélyegző a török hadüzeneti nyilatkozatot. E czikbe a vezérlapnak igen megfér a Daily News jóslatával, mikép az orosz sereg lefektetésének esetében a Times volna első a földre sújtottnak tiprólag mellére lépni , mert nem tudná megbocsátani az orosznak, hogy megverettetni engedvén magát, megszégyenítő a fegyvereinek győzelmet igért propheticus czikkeket. Éles, s egyúttal sokat megértető a mai Morning Chronicle is. Különösen pedig két pontját emeli ki ,,a fenyegetve gyengeséget bevalló“ manifestumnak: azt, melyben a nagyhatalmak mint állitatnak fel a török kormány „vak makacssága“ ellen, s azt, hol a magas Porta a forradalmakkali czimboráskodásról vádoltatik. Ez utóbbi vádra a peelita lap következőn felelt meg: „Törökországnak semmi oka sem volt el nem fogadni őszintén felajánlott segítségét azon számos tiszteknek, kik készek bármi zászló alatt harczolni a hatalom ellen, mely forradalmazá Lengyelországot.“ Ellenben miután Ausztria neutralitást tart fen, a bécsi kormánynak joga van a konstantinápolyitól azt kívánni, hogy a menekvőket magától távol tartsa. Somer pasa nem is szegi meg eddig az egyezkedést. Amaz önkénytesek, kik a török háborút Ázsiában segítik, a forradalom ellen,s nem mellette harczolnak.Nesselrodegr. sürgönyéről pedig így szól: „a fenhangú manifestumnak meglepő ellentéte a Nesselrode-féle legutóbbi körlevél, mely azt igyekszik megmutatni, hogy a czár még ma is békét akar; hogy nincs szándéka Törökországot megtámadni vagy a Dunán átkelni, hanem hogy védő állást foglaland a herczegségekben mindaddig,míg meg nem támadtati fe,hogy Törökország újabb erőszakos fellépése nem akadályozza szükségkép a negotiatiók továbbra szövését, bár e tekintetben a czár többé kezdeményező nem lehet, hogy végre egyedül Anglia, s Francziaországtól függ a harcz locális természetét megőrzeni. Úgyszinte ritka keresztény szelidséget, s a békének bő szirén hordozását tanúsítja a nyugathoz intézett e felhívás: „Bízzátok csak reám a törököt, majd elbánok én vele !“ Mintha bizony nem tudná a czár, hogy Anglia, s Francziaország a lényeget abban keresi: visszavonutnak-e az orosz seregek s követelmények, nem pedig ott, a Duna jobb vagy balpartján áll-e Gorcsakovszg? Ne is kecsegtesse magát senki azzal, hogy a nyugati kormányok a kitört háborút csupán orosz-török párbajnak tekintendik. Nem ! Nincs, nem létezik Anglia, Oroszország között oly szerződés , mely tiltaná hajóhadunk előretörését a Bosphorusból a fekete tengerre. Azon fenyegetés tehát, miszerint a nyugati két hajóhad előbbre mozdulta hadszenetül fog vétetni, semminek tekintetik az angol,s franczia kormányok részéről. Nem is lehetetlen ezért, hogy a béke gyorsabb helyreállítása érdekében, kevés idő múlva Besaraba , Crimea partjai előtt teremjen az egyesült angol-franczia hajóhad. E rendszabálynak annál is inkább sikert ígérhetni, miután magának Omer pasának karja isont annyi hatással eddig, miszerint az orthodox görög hit érdekében hirdetett keresztes had Nesselrode legújabb körlevelében már csak védelmi háborúnak mondatik.“ — E nevezetes czikk után is sarkán megfordultnak tűnik fel a nyugati kormányok politikája. — De nemcsak külfelek után, aminek Baraguay d’Hilliers követte kineveztetése, Canrobert tábornoknak, hirszerint Pétervárra leendő küldetése, az egyesült két hajóhadnak Bosphorusban megjelenése,Aberdeen lord minapi mansion-hous-i nyilatkozata, melylyel közel visszalépését sejteti, a gyakori kabineti tanácsok, végre a félhivatalos lapok éles czikkei, sat.. — hanem az ügyállás benső természetéből is lehet a keleti politika közel változására következtetnünk. Mert vagy győz Omer pasa a Dunafejedelemségekben, s Bukarest megszállásával fényesen igazolja vakmerésznek keresztelt átkelését a Dunán, vagy pedig visszaverettetik, s igy megingatja némileg az ottomán kormányt azon magas állásában, melyre erkölcsi s anyagi erejének önmérséklettel párosítása által jutott. Ha győz a török, úgy nyugotnak érdekében fekszik diadalainak határául a conservativ elv sorompóit kitűzni. Ha pedig megverettetik az ottomán sereg, ez esetben a háború egész súlya a nyugoti kormányok vállaira nehezednék; mit ismét csak azáltal előzhetnek meg, ha a törökhöz akkor csatlakoznak, midőn sergeit még a győzelem szelleme lelkesíti. Mindez után tehát nem lehetetlen, hogy a nyugati kormányok nemsokára egyenesebben fognak avatkozni a karddal intézett eseményekbe. De ha Anglia és Francziaország jelentékteljesebb fellépése talán közharczra nyitna is, még azért nem volna elég oka a békebarátnak, népek s fajok rémháborujától ijedezni. Biztosítók e tekintetben a különben fenyegetődző mai M. Chroniclee szavai: „A külhatalom, mely lázadásra bátorit fejedelmi ellensége ellen, magára vállalja a felelősséget, biztosítani a felkelőket vállalatuk minden netaláns következményeit illetőleg. De ekként lekötelezett nagyhatalom nem bír többé szabadsággal az eredeti differentiák alapján békét kötni, mert a háborút végnélkülivé tévé. S ebben fekszik igazolása mindazon státusférfiaknak , kik gondosan tartózkodnak zavarba ejteni ellenségeket, egyenetlenkedés s belháborúra gerjesztvén annak alattvalóit.“ Gladstone kíséretében Granville lord államtanácsbeli elnök s Cranworth lord országkancellárnak, valamint Campbell lordnak az államtanács több tagjának a múlt szombaton neveze ki hivatalos díszöltözetben, Anglia- s Walesnek 1854-re sheriffjeit; az eskü, ősi szokás szerint, normand-franczia nyelven tétetett le. Bombay kormányzójául kinevezett Elphinstone lord tiszteletére múlt szombaton búcsúlakoma rendezteték a keleti indiai directorok által. A vendégségben résztvevőnek: Lansdowne marquis, Wood, Sir James Graham, Hardinge lord katonai főparancsnok, és számos híres törzstisztek, a kelet indiai társulat tengeri és szárazföldi erejéből. II. Kőrös, nov. 10. Zátonyon vagyunk! Olyan az alföldi város most, mint egy hajócsoportozat, mely az őszi hónapok ködében valamely iszapos partra kénytelen kikötni; azonban van ám aztán mit enni inni ottbenn, s ha választásra kerülne a dolog , aligha inkább e mellett nem maradna az alföldi ember, mintsem cserélni vágynék a kövezett utczás felfölddel. És aztán mily gazdagok vagyunk nyugalomban! Esti 8 órakor minden rendes ember hon van kedves övéi között, kinek t. i. vannak vagy legalább van kedvese; a jó puha utczák nem kopognak a még ilyenkor tévelygők sarkai alatt; legkisebb nesz sem háborgat. Elmondhatjuk egy jó barátunk novella-paródiájának sorait: „Siri csend vala, csak a szögletben hálózó pók éles körmei közt kínlódó légy siralmas jajgatása............ háboritá a lég nyugalmát... Kinn köd, benn pipafüst!“ Ilyenkor aztán sok minden fölött elfuttatja az ember gondolatait, kezdve az alföldi városok életveszélyes trottoit-jaitól föl Anglia nagyszerű status-adósságáig, a fűtőszalma drágaságától föl a lármás keleti kérdésig sat.; és ha mégis végre meggyőződünk, hogy mindezek fölött hiába törjük fejünket, nagyon jól esik e becses lapok hasábjain a derék miskolczi levelezővel találkoznunk „a gymnasiumok és reáliskolák összeolvasztásának kivihetősége“ fölötti értekezésében. NI. Kőrös lelkes polgársága méltán magára voná a hon tiszteletteljes figyelmét, midőn ritka áldozattételével keblében a főgymnasiumot megalapitá. Több mint 200 ifjú nyer most itt előkészületet az egyetemi tanulmányokra, szóval oly pályára, melyen a státus hivatalnokai, lelkészek, orvosok és tudósok nevelkednek ; de emellett nem kell-e gondolkodnunk oly intézetekről is, melyekben az állam középosztálya, kereskedők, iparosok és földművesek képeztetnek? nem elismert igazság-e már az, hogy szellemi és anyagi emelkedettség kölcsönösen hat egymásra, s amely nemzet szellemi és anyagi érdekeit egyaránt nem ápolja, az háttérbe szoríttatik, habár a legnagyobb szónok-, költő-és tudósokat adja is a világnak ? Kapcsoltassák össze a szellemi és anyagi érdekű törekvés,mert az egyoldalú intézkedés, habár a legnemesebb is az, mindig csak sántikál a czél felé. Midőn egyes tehetősb , emellett, a közügy iránt buzgóbb községek megalapítók a főgymnásiumokat a magas kormány által kiszabott alapon, mint mondom, sokat tettek a közmiveltségért , de ne felejtsük, hogy azokban még nem nevelünk, nem képezünk értelmes, ügyes mezei gazdákat, iparosokat, kereskedőket; pedig ezekre, s ezekben keresendő mivelt középasztákra van szükségünk. Értelmiség s ügyességre veze ég inditja meg magát a szorgalmat is, mely a kis Halandiát, Belgiumot kincstárrá varázsolja, s melylyel Anglia piaczává teszi az egész continenst. Nézzünk szét provinciális városunkon, mily lábon áll a kézművesség? A kinek csak kissé kényesebb ízlése van , még csak pár csimáért is Pestre küld ; a legtávolabb vidék Pesten rendeli meg öltönyeit, nincs egy provinciális szabó, ki azon merészebb eszmére vetemednék , hogy az urs-utczai Kocsis János öltöny-raktárának ízletes szabásait megtanulná; nincs egy jóravaló asztalos , esztergályos sat. a roppant terj-ami gazdag földön alig vagy nyoma a gazdászat és szorgalomnak ; a dús alföldi városokban alig találni egyre, melyben az építkezés czélszerüségre s ízlésre mutatna; gazdasági épületek, utak, hidak, rendezett gyümölcs- és mulatókertek sat. a leghanyagoltabb állapotban. És honnan mindez közepette a bőségnek ? Valljuk meg nyíltan , megelégszünk azon gazdagsággal, melyet a szép fejér kenyér, kövér húsban , és a t, találunk s kényelem helyett beérjük a nyugalommal, melyet a csendes kisvárosi élet regényes nádas kunyhói nyújtanak. Talán philosophiának s költészetnek megjárja az ily gazdálkodás, de a jelen kor élete másra int. Teremtsünk vágyat, értelmiséget, ízlést az uj nemzedékben , s aztán biztosan számíthatunk a szorgalomra is, mely a felföld kopár hegyi vidékét iparosok műhelyévé , termékeny alföldünket pedig aranyos kalászi kincstárrá teendő , minden falunak gazdag iparosai leendőnek , városaink szépek , házaink kényelmes és ízletesek lesznek , putrik helyett gyönyörű kerti lakokban mulatunk, stb. Mondok egyszer, hogy a nevelés azon bűvös hatalom , mely alatt a jövő kor virágzó népei születnek és nevelkednek. Siessünk a reáliskolák fölállításával. Ne tanuljon minden ember görög és latin literatúrat, szónoklatot, poesist, hanem tanuljon nagy részt rajzolni, számolni, tanuljon erőmi és géptant, természettant , gazdászatot, ipar- és közművi ismereteket, kereskedelmi tudományt, és ezek tanulásában kifejtik majd az értelmiség , ügyesség, ízlés és szorgalom.