Pesti Napló, 1854. február (5. évfolyam, 1169-1191. szám)
1854-02-26 / 1190. szám
1854- ötödik évi folyam ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK Vidékre postánküldve Pesten házhozhordva: Félévre . 8 „ — „ „ Évnegyedre 4 ., — „ Egy hónapra 1 fr. 30 kr p. Évnegyedre 5 fr. — kr. p. Félévre 10 „ — „ „ A havi előfizetés , mint a számonkinti eladás is megszűnt. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ,nyagi ügyeit tárgyszó pedig a kiadóhivatalhoz intézendő: Úrintcza 8-dik szám. 41 1190 Vasárnap, febr. 26-án. HIRDETÉSEK és MAGÁNVITÁK. Szerkesztési iroda: Úri utcza 8 sz. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Hirdetések öt hasábos petit sora 4 pgő krajezárjával számittatik. A beigtatási s 10 pengő krnyi külön bélyegdij előre lefizetendő a Magán viták öt hasábos sora 5 pengő krajezárjával számittatik. — A fölvételi díj szinte mindenkor előre lefizetendő a PESTI NAPLÓ kiadó hivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hétfőt és innep utáni napokat kivéve — jelen ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. A pesti napló martius-juniusi négyhónapos folyamára előfizetés nyittatik. Vidék., e postán küldve 6 írt 50 kr. Budapesten házhoz küldve 5 frt 30 kr. Az e'"fizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál , és Pesten e lapok kiadóhivatalában, uriutcza 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Gusztáv könyvkereskedésében, úri- és kigyóutcza szegletén. — Az előfizetési levelek bérmentve küldendők. Pesti Napló kiadó hivatala. ---------—— —«izinap-'--------------------------■*-— Heti tájékozás. Pest, febr. 25. Tehát a Moniteur újólag szólt, még pedig olymódon, mely nyilván mutatja, hogy a francziák jelen császárja jeles publicistái tanulmányokat végezett. Ha levele Miklós császárhoz a hadüzenet iránti hadi kérdés volt, úgy a 22-ki Moniteur czikke a jelen viszonyok közt s a keleti dráma egész kifejlődésére nézve még nagyobb fontosságú. E czikk nagyobb részt Ausztriához van intézve — mondani akarjuk Ausztriához , bárha a háttérben levő gondolatot Ausztria irányában nem lehetett volna világosabban kifejezni. A dec. 2-ki Francziaország a forradalom ellen nyilatkozik. Francziaország nem engedheti meg, hogy, ha Francziaország és Ausztria zászlói keleten egyesülnek, azokat az Alpeseknél egymástól elidegenítsék. így szólt a Moniteur. De mit gondol azon esetre, ha Ausztriának zászlói Francziaországéival keleten nem egyesülnek? Mily állást fog akkor Francziaország elfoglalni? Vájjon akkor is úgy fognak-e mint most a német hatalmaknak hízelegni, vagy nem fognak visszaijedni azon eszköztől, melyet még a „conservativ“ Oroszország is nem egészen megvetendőnek tart? Mi ez utóbbit és oly kevéssé akarjuk hinni, amint az elsőben feltétlenül nem bízunk. Francziaország már fényes bizonyítványát adta lojalitásának a keleti kérdésben — elutasító magától Oroszország ígéreteit, azon Oroszországét, mely benne legnagyobb ellenét ismerte fel s csak igen jól tudta, hogy Anglia ma nem beszélne oly erélyes hangon, nem legényezné fel minden fa védbástyáit, ha Francziaország egész ereje mellette nem állna. Francziaország volt az, mely eleitől fogva a keleti kérdés szálait kezeiben bonyolitgatta — talán mert legfeszesebben tartotta azokat, talán azért is, mert saját terveit is belevegyité. De vájjon ez jogot ad-e neki ily hangon szólni a német hatalmak irányában, — ez más és oly kérdés, melyre alig lehet igennel felelni. Át lehet egy államnak valamely nagy politikai kérdésben a vezérséget engedni , anélkül hogy ezért tanácsára szorulnánk, és ha általában valamely államnak az ő iránya pontosan ki van jelölve, úgy bizonyosan Ausztriáé van. Ausztriának csak az lehet feladata, fegyverezve lenni minden esetre és minden oldalra; mikor lépjen ki szenvedőlegességéből s mely rész ellen forduljon, ezt a körülményeknek kell elhatározni. Ausztria oly helyzetben van, hogy az eseményeket közelébe várhatja , használja fel ez állás előnyeit, szabad kéz minden oldalra — e kezet a legkeresettebbé teendi. Ezt tudja Francziaország, —s innen az édes szavak a Moniteurben. Bécs, febr. 22. A hivatalos bécsi újság ma azon szerződés főpontjait közli, melyet a kormány a nemzeti bank igazgatóságával a pénzláb megjobbítása czéljából kötött. E rendszabály oly fontos, hogy figyelmünket teljes mértékben magára vonja, s egy két felvilágosító szót szükségessé tesz. Ámbár e lapok olvasói e levéllel egyidőben a hivatalos szöveget is veszik, mégis röviden megemlítjük annak lényeges tartalmát: a bank minden az államtól kiadott papírpénzt (minő péld. a Reichsschatschein, Centralcasse-Anweisung stb.) bankjegyért kiváltja s ha valaki kivánja, a bankjegyek helyett kamatozó kötelezvényt szolgáltat ki, mely tökéletesen az állam kötelezvény értékével birand. A rendszabály tehát két irány felé törekszik: először, hogy a papírpénz egyneműsége helyreállittassék ; ez már magában véve nagy nyereség. A magános is, ha pénzét kölcsönre kiadja s vagyonát kötelezvényekbe fekteti, mindig — a mennnyire lehet — egy adóssal s az adós szintúgy egy hitelezővel közlekedni szeret. Minél többféle — eredetére nézve — a papírpénz, annál nehezebb akárminő pénzügyi rendszabály kivitele, mert annál több azon körülmények száma, melyekre tekintettel kell lennie. Ugyanazon rendszabály — a papírpénz minden nemére alkalmaztatva — a banknak hasznot hozhat, az államnak kárt, s megfordítva. Mihelyt pedig a papírpénz csupán egy forrásból ered, egyedül ezen egy forrással kell egyezkedni minden szándékolt változás esetében. Az állam — a bankigazgatósággal ezen egyezkedésre lépve, — ez által nem csinált új adósságot, hanem a sok hitelező helyett (mert az volt eddig a közönség) csak egy hitelezője leend s ez a bank; a közönségnek pedig több adós (bank, központi pénztár, koronaországi jövedelem) helyett csak egy adósa leend s ez szintén a bank; a bank tehát ez esetben úgyszólván csak közvetítő, mely az állammal minden fáradságot megfizettet magának, s ezért a pénzláb emelésére hathatós gyámolítását nyújtja. A dolognak másik oldala a kamatozó kötelezvények kibocsátása. Szerény nézetünk szerint — melyet távolról sem kívánunk irányadónak tekintetni — ez ügyet így fogjuk fel: Tudva levő dolog, hogy az állam újabb kölcsönt kívánt fölvenni. E kölcsönt a külföldi bankárok megadták volna, de a jelen politikai viszonyok tekintetéből tán nem oly feltételek alatt, mint az állam érdekei igénylik. Minthogy tehát az idő külföldi kölcsönre nézve kevéssé kedvezőnek látszott, a kölcsön közvetve a bank által jö létre. A bank t. i. állampapírpénz helyett bankjegyet s bankjegy helyett kamatozd kötelezvényt, tehát tulajdonképen állampapírpénz helyett is kötelezvényt ad ki; az igaz, hogy az állam ez által csak saját papírpénzét kapja vissza, de másféle kölcsönnél másként történik-e? Nem kapja-e az állam akkor is saját pénzét a kiadott új kötelezvényért? S nem szaporodik-e az állam aktív vagyona e perczben az által, hogy bizonyos mennyiségű , bárminő eredetű, ha csak általánosan keretben levő pénzjegyek hozzá visszafolynak. A tegnapi börze, melynek a szóban levő rendszabályról már fujótagos tudomása volt, kedvezőleg vette azt; kiváncsiak vagyunk, miként viseli magát a mai, mely már most a részleteket is tudja. Az állam részéről elfogadott visszafizetési feltételek oly kedvezők a bankra nézve, hogy az egész adósság mintegy 10 év múlva le lesz adva. Anyagi viszonyainkra nézve azonkívül igen üdvös hatású leend Francziaország azon elhatározása is, hogy a forradalom ellen mindenütt Olasz és Göröghonban erélyesen fel fog lépni. Ezáltal félre van hárítva azon aggodalom, mintha olasz tartományaink nyugalmát idegen befolyás általi megháboritás fenyegetné, mi Ausztriát legjobb akarata mellett is a semleges helyzetből kiszorítaná. Szerbiából igen nyugtalanul hírek érkeznek s valószinü, hogy ezen ország, az orosz párt által serkentve, semlegességéből kilépni kénytelen leend; szintoly borús az ég Göröghonban is ; beszélik, hogy Athénben egyik darabban a byzantzi császári korona színpadra hozatván , a közönség végtelen ujongatásra fakadt s a szinházból kimenvén, a török követnek — ablakait betörte. De hiszen majd utánuk néznek a francziák s angolok ! Amit ő Felsége egybekelésére nézve írtam,most egész bizonyossággal ismételhetem : a magas ára ápril 23-kán érkezik ide. A diszmenet a Wieden külvárosban fekvő s a déli pályafő szomszédságában levő Theresianumtól fog kiindulni s a wiedeni főutczán, a glacis-n, a karinthiai kapun s utczán, s aztán a Graben és Kohlmarkton végig a császári vár felé fog haladni, s minden tekintetben egyike a legpompásabbaknak leend. A titkos tanácsosok mindegyike hatfogatu hintában csatlakozik a diszmenethez. A többi ünnepélyességekre nézve bizonyost még nem tudunk, hogy azok Bécshez minden tekintetben méltók leendőnek, az kétséget nem szenvedhet. Begrád 17. febr. *) Etem pasa nincs már köztünk, eltávozott — oly, sőt nagyobb csendességgel, mint jött, az általa hozott fermánok miatt félt nyugtalanságok nem voltak igazak. Alig tudott valaki a városban Etem pasa eljöveteléről, úgy szintén elmenete is csendes volt, s csak a várnak ágyulövései tették azt észrevehetővé. Míg itten tartózkodott, kétszer látogatta meg a bálokat; a kórház *) Keleti kiküldöttünk Viddinbe elindulván , szerencsénk volt Belgrádon állandó levelezőt nyerhetni. Szerk. javára tartott bálon 1020 piasztert ajándékozott a mondott czélra. Volt-e itt valami titkos küldetése s mily sikerrel végzé azt, nem tudatik, de mivel ilyesféléről itt ki sem beszél, hihető, hogy Etemnek vagy semmi más missiója nem volt, vagy hogy azt ki nem jelentette. Az általa elhozott fermánok ismeretesek. Én itten küldöm fordítását két levélnek, melyek egyikét Sándor fejedelem azultánnak, másikát a tanács a fejedelemnek írja a fermánok ügyében. Az első levél tartalma ez : „Felséges ur! A népei békéje s jó állapotáról viselt kimerithetlen, jóakaratu gondviselés folytán méltóztatott Felséged nekem az 1270-diki Rebjo Evei havában egy fermánt kiadatni, mely a szerb nemzet jogait megerősíti. Felséged jóakaratának e nagyrabecsült világos jelét Etem pasa kezeiből átvenni szerencsés valék, s azt a legmélyebb tisztelet indulatával, Felséged személye irányábani igaz hálával s megismeréssel hirdettettem ki, illő ünnepélylyel itt Belgrádon , s megrendelem annak kihirdetését mindenütt a kerületekben és az egész nemzet előtt, hogy ekként Felséged jóakaratának ezen uj jele egész hazámban ismertessék , és köztudomásúvá legyen. Felséged ezen uj souveraini kegyességének nyilatkozata jeléül szolgál nekem s a szerb nemzetnek Szerbia béke és jóléte felőli jóakaratu gondoskodásának.Azon előjogok, melyeket a boldogult Mahmud zultán Szerbiának adott, s melyek a szerb nemzetnek küldött 1215, 1246, 1249, 1254-ki magas hatiserifekben előszámlálvák , megalapíták Szerbia mostani jólétét. Felséged megerősítvén ezen előjogokat, ígérvén a szerb nemzetnek jóakaratának bővebbi jeleit is, — ekként megszilárdítja Szerbiának jólétét mind az eddig nyert előjogok, mind azoknak megígért kiterjesztése által. — A szerb nemzet s fejedelme legmélyebb hálás elismerést éreznek ezért Felséged trónja irányában ezen jóakaratu gondoskodásáért; és a mint hüségök eddig minden időviszonyok közt állandó s rendithetlen vala , úgy ezentúl is azon leendnek , hogy hűségök által méltóknak mutassák magokat Felséged jóakaratára, s hogy jövőre is részesülhessenek kimerithetlen kegyességében. ■— Én a szerb nemzettel együtt legforróbban kérem a világ teremtőjét, hogy Felségednek hosszú s szerencsés életet adjon széles birodalma számos népes boldogságára ; egyszersmind bátorkodom legalázatosabban Felségedet megkérni, hogy engem s a szerb nemzetet jövőben is császári kegyességében megtartson, melybe ajánlván maradok mindenkorra Felségednek Belgrádon január 26- kán (7. febr.) alázatos szolgája Karagyorgyevics Sándor, szerb fejedelem.“ A másik, a senatus által a fejedelemhez intézett irat tartalma ez: „Kegyelmes Urunk! Fejedelemséged i. h. 28-tól 84-ik szám alatt kelt levelének kíséretében vette a tanács ama császári fermán fordítását, mely a szerb nemzet jogait megerősíti, s mely a minap a tanácsnokok, s az erre nézve meghitt egyéb személyek jelenlétében felolvastatott, kihirdettetett, úgyszintén azon válasziratát, melyet Fejedelelemséged a felséges zultánhoz küldeni elhatározó, s melyben háláját nyilvánítja a felséges zultánnak ezen jóakaratu küldeményéért. „Fejedelemséged e magas levélben kinyilatkozott érzel- LUCIFER KISASSZONY*) XXVI. M a u g ir o n. A rettenetes rohamra, mely az ifjú nőt elgyötré, pereznyi nyugalom következett. Maugiron gróf e szünidőt felhasználván , karon fogá Clodion asszonyt s az egyik ablak fülkéjébe voná. — Nos ? kérdezé tőle a leghalkabb susogással. — Micsoda? mond az öreg asszony. — Most már látta ön, tehát mit gondol a kimenetel iránt ? — Reményem van. — Jó reménye? . . . susog, gyorsan és boldog érzettel a gróf. — Igenis. — Az anyára vagy a gyermekre nézve ? — Mindkettejökre nézve ; az anya fiatal és erős ,... meg mernék esküdni, hogy minden jól fog menni... E szavak oly eleven örömet okoztak annak, akihez intézve valónak, hogy megfeledkezvén az öreg asszony aljas voltáról, ennek kezét megragadó s hálásan szorongató. — Oh, csak teljesitse ön, a mit ígért, igy susogott, csak mentse meg mindkettőjüket, s én be fogom önnek bizonyítani, hogy háladatosságom határtalan lesz. Clodion asszony elfonyadt ajkait a kapzsiság szenvedélye mosolyra nyitá, kétszer-háromszor igenelve bicczengetett fejével, s épen szóval is készült felelni, midőn az ifjú nő újabb nyögése félbenszakítá kettejük párbeszédét. Clodion asszony megindult az ágy felé, de a gróf ekkor visszatartóztatá. — Még egy szót .... suttogó fülébe. — Tessék. -- Látja ön ez ajtót. . . . S ezzel a gróf egy aranyos lapu tágas ajtóra mutatott , mely bal oldalról szolgált a szobába s mely csak oly gyenge kis reteszszel volt elzárva, hogy erősebb nyomásnak ellent nem állhatott volna. — Látom .... felelt Clodion asszony a gróf kérdésére. — Tudja meg tehát, hogy onnan fenyeget a veszély. . . . Lásd Pesti Napló 1188. számát. — Hogyan ? — A szobában ez ajtó mögött alszik egy férfi.... Az öreg asszony visszahökkent. — Egy férfi! . . . monda ijedten. — A férj. — Ah! — Egyetlen könnyelmű kiáltás, a legcsekélyebb nesz felébresztheti őt; ha felébred, be fog akarni jőni, be fog jőni ....se szoba rémitő és véres jelenet színhelyévé lesz , hol egynek kettőnk közöl, neki vagy nekem , halva kell maradni. . . . S mintha Maugiron gróf ez épen kimondott szavaknak valami külső ténynyel uj erőt akarna kölcsönözni, kardját kihuzó hüvelyéből s egy karszékre téve , a lövésre felhúzott pisztolyok mellé. — Istenem, istenem! hebegett Clodion asszony mindig növekvő rémülettel: én istenem, hát mit csináljak !.. . — Kétszeresen elővigyázatos legyen, válaszolt a gróf: végezzen oly gyorsan , amint csak lehet; a fő pedig az, hogy mihelyt vége lesz a dolognak, a gyermek kiáltásait elfojtsa .... — Ami engem illet, úgymond Clodion asszony, én felelek magamért, hanem az asszonyság? . . . — Legyen nyugodt; ezen asszonyság ismeri a veszélyt, ő bátran fogja magát viselni, s bár halnia kellene, nem fog kiáltani. Az ifjú nő csakugyan kigyó módra görnyeszkedik az ágyon, hanem egyetlen kiáltást sem hallatott , sőt oly hősileg viseld magát, hogy még nyögéseinek is parancsolt. — Ah , mormogó Clodion asszony, itt az eldöntő pillanat! . . . Hadd végezze Clodion asszony az iszonyú munkát, melyre mestersége őt kötelezd ; mi addig kevés szóban megismertetjük az olvasót azon két újabb személylyel, kiket az imént színpadra léptetünk. A történet maga nagyon egyszerű, következőleg nagyon rövid is lesz. Maugiron Henri, személyére nézve tökéletes gavallér, igen nagy úr, tetemes vagyon birtokosa, képzelhető legroszabb hírű egyéniség volt az egész megyében. Elég vala nevét kimondani, s azonnal a vádkiáltások egész vihara zúdult fel. Mindenfelé csak azt beszélték, hogy szive elfenésült, lelke kárhozott, melyben a hét főbűn egymásnak talákozót adott. Játékos volt, mintha csupa kártyából állana; indulatos az őrültségig iszákos, mint a dőzs emlékezetű templomvitézek; és leányos, ah ! oly leányos , mint egy.... De ne folytassuk a hasonlításokat.Elég hozzá, ő egy mozdulatért, egy tekintetért, néha még kevesebbért is, kardot rántott és hét eset közt hatszor, nem több mint négy percz alatt, ember halálának okozója lett. Imádója volt minden botránynak, s úgy látszik, győzelmi jelvényt készít magának bűneiből és dicskoszorújának tekinti gonosz tetteit. Elcsábító a leányokat, csakhogy kéjénekeszközei gyanánt szolgáljanak, csellel véve meg a fiukat, csak hogy dőzsöléseinek társai, erkölcstelen kicsapongásainak czinkosai legyenek. Szóval, ő volt a közönség botrányköve , s jobban féltek tőle, mint a tűztől. Imhol Maugiron Henri gróf képe, de csak egykori képe , mert egy szép reggelen mindez tökéletesen megváltozott. A gróf egyszerre felhagv a kicsapongásaival, elcsapta szeretőit, pajtásait, tányérnyalóit, esztelen pazarlásai, végletekbe csapó botrányosságai megszűntek Toulouse városának közvéleményét táplálni, s élete oly rendessé tön , hogy a legkeményebb erkölcsbiró sem találhatott benne kifogni valót. Honnan származott legyen e rögtöni, ezen oly kevéssé előrelátott megváltozás, nem sejté senki. Az emberek azt mondák , csoda történt. És valóban, csoda is volt, melyet a kandi népség nem tud a miből magyarázni; de mi, jobban értesülve , mi azt mondjuk , hogy a szerelem , e mindenható király , ki uralkodik a világ urai felett, első ízben szállá meg Henri szivét, puszta jelenlétével ujjászülvén, s megtisztítván azt. Maugiron gróf szeretett, szeretett szűzies, mély szerelemmel egy fiatal leánykát, ki méltó vala ily szerelmet gerjeszteni. Lansac Henriette — igy hivták e leánykát — épen oly nemes, épen oly gazdag család ivadéka volt, mint Maugiron gróf maga; és Henriette az általa gerjesztett szerelmet egész lelkével maga is érezte , úgy, hogy a két ifjúnak jövője mintegy előre látszék kijelölve lenni, mi valóban nem is lehetett nehéz dolog. Hiszen csaknem bizonyos boldogság intett a minden tekintetben összeillő fiataloknak...........De a szülőknek nagyobb kisebb mértékben mindnyájuknak azon furcsa igényök van, hogy ők akarnak rendelkezni gyermekeik életével, ők akarják jövőjöket saját tetszésük szerint elintézni. Fájdalom, Henriette szülei olyanok valónak, mint a többiek. Maugiron gróf hivatalosan megkéri a leányka kezét. Rósz híre rég megelőzte őt! Nem gondolkodának úgy, hogy fiatalkori bohóságai biztosítékul tekinthetők érett korának rendességére nézve ; megfeledkezőnek, hogy a tukrosz legényekből csaknem mindig a legjobb férjek válnak ki; végezetül tekintetbe sem vevők Henriette szerelmét, melynek könynyei s néma kétségbeesése mégis oly világosan szólott, és Maugiron úr elutasittatott, elutasittatott pedig oly modorban, hogy nem maradhatott fen semmi reménye. Minthogy azonban tartottak dühös jelleme kitöréseitől, melyet most ki nem elégített szenvedélye még inkább felizgathatott, elhatározók, hogy közte és Henriette között át nem léphető korlátot emelendnek, és a leánykát férjhez adák. Roqueverde marquis karjaiba vetők őt ... . Roqueverde marquis oly nemes volt, mint a király maga, s oly törvényes, mint kardja; de meghaladott hatvan éves szürke bajsza különösen ellenkedett Henriette tizennyolcz esztendejes fekete fürjeivel. A szerencsétlen gyermek tudá, hogy apja hajthatlan akaratának nem lehet ellenszegülni; tehát neki szánta magát, sőt mi több, könyeit is igyekvők elrejteni, megesküvén magában, hogy feddhetetlen hitves leend. A kétségbeesett Maugiron gróf, ha már nem feledhetett, legalább szórakozni akart, s fejjel neki rohant ismét a legocsmányabb kicsapongások legmélyebb pocsolyáiba; meguyita mindazon kapcsolatokat, melyeket kevés idővel ezelőtt felbontott volt; lakása, kastélya elhirült rész helylyé változott. Éjjel nappal harsogának a dőzs és ittasság énekei ott, hol Henri a tiszta és viszonzott szerelem gyönyöreit álmodó élvezhetni. Toulouse minden bűnleányi azon ágy vánkosaira tették kifestett orczájokat s illatos bajokat, melynek menyegzőágynak kell vala lenni. Lansacur és Lansac asszony lelkek teljéből örvendettek, hogy át nem engedők leányukat e nyomorult kéj vadásznak , s lelkiismeretük nyugalmában csendesen aludtak. Szegény bolondok! Nem is gyaniták, hogy ők maguk és képtelen előítéleteik dobták a vétek örvényébe a martalékot, melyet a szerelem onnan kiragadott volt.... Hajh ! a világ telve oly vak önkénytesekkel, kik megteszik a roszat, a nélkül hogy tudnák, és aztán büszkélkednek tetteikben! (Folytatjuk.)