Pesti Napló, 1854. április (5. évfolyam, 1218-1242. szám)
1854-04-01 / 1218. szám
szempontból történt a kiindulás, hogy a Porta hamarább figyelend a mérséklettebb tanácsra, mely egy F lord Redcliffe magas állásával s a török ügyekbeni széles ismereteivel és tapasztalásaival biró férfiútól származik ; kinek különösen lelkére lön kötve a Portának azt tanácsolni, hogy keresztény alattvalóit a legszelídebb bánásmódban részesítse. Mi az utolsó pontot illeti, ő felsége kormánya hajlandó hinni, hogy a török kormány végre saját valódi érdekeinek ismeretére eljutott. Amint tudjuk, ezen év elején Kramil pasa parancsot kapott rögtön Boszniába indulni, ott a keresztények sérelmeinek eleget tenni s a keresztény községeknek templom-épitkezésre engedelmet adni. Ugyanazon időben Omer pasának is utasításul adta a Porta, hogy ellenségei (a montenegriták) ellen változatlan mérséklettel és emberiséggel lépjen fel. A Skutariban lévő angol alconsul megerősíté bizonyságával ama korábbi adatokat, hogy a montenegritak a Porta alattvalóit és csapatait minden adott ok nélkül támadták meg; míg ama hírek, melyek ő felsége kormányához a törökök által Bosznia, Herzegovina, és Montenegróban elkövetett kegyetlenkedésekről érkeztek, ausztriai lapokból vétettek, s így igen kötvetendők voltak. Végül azt kell még hozzátennem, hogy miután őfelsége és a császár most újólag ismételék a biztosítást, hogy ők a Porta függetlenségét és épségét fenntartatni kívánják , ő felsége kormányának első óhajtása az, hogy a két hatalom képviselői folyvást együttműködjenek s a Portának egyenlő barátságos modorral adjanak tanácsot. Ön megbizatik e sürgönynek az államkanczellár előtti felolvasásával s azzal, hogy ha kívánná, annak másolatát neki kézbesítse. Clarendon. Törökország. Stambulból mart. 13-ról Írják az Ind. b e ge-nek : Törökország kétségtelenül egyike a fizetni legképesebb országnak, de ez kevesbbé van ismerve, mint hogy hitele a külföldön szilárdul meg lenne alapítva. Ha fáradságot vennénk magunknak, roppant segédforrásait tanulmányozni, úgy nem találkoznék pénzügyér, nem azér, ki ne sietne tőkéit annak előlegezni, azon meggyőződésben, hogy azt ép oly biztos, mint előnyös módon befektető. Azonban Törökországnak be kell várnia e pillanatot, s ezt csak úgy teheti, ha szövetségesei segélypénzekkel gyámolítják. Ugyane lap párisi levelezőjének írják hasonlag Szambulból: „Mennyire őrködnek az angolok az oroszok minden mozgalma felett Ázsiában , ezt következő körülmény mutatja. Midőn néhány év előtt China öt éjszaki kikötői az európai forgalomnak megnyittattak, azonnal siettek az angol kereskedők, meglehetős olcsó árukat vinni a vásárra. De mint bámultak az angol kereskedők, midőn a chinai piaczokat már orosz árukkal elözönlve találták, melyeket oly olcsó áron kínáltak, hogy az angolok az oroszokkal nem versenyezhettek. De ez még nem minden. Az utolsó időben az orosz kereskedés hihetetlen lendületet nyert. A chinai kereskedés fő kikötőhelye Kiachta: marha, posztó, vászon, bársony, szűcs munka és szappan főczikkei a chinai forgalomnak. Órák is, melyek mesésen olcsó áron szállíttatnak be Génfből, s durva párisi pacetill-áruk erősen mennek Chinába ; a chinaiak ezért beát, porczellánt, fénymázt, dohányt és rizst küldenek Oroszországba.“ Jellemző sajátsága volt ekkorig a keleti kérdésnek, hogy minden fél az önzés indokait magától elutasította. Anglia és Francziaország nem szándékolnak hódítást, csak a törvényes felség tekintélyének fentartását. Oroszország sem akart állítása szerint területi gyarapodást, csak biztosítékokat a török-keresztények védelmére nézve. Ennélfogva ezek reményei és óhajai e hatalom felé fordultak. Az epirusi és thessaliai fölkelők, kik Görögország tágítását kívánták, merészebb szellemek, kik byzantzi császárságban találák reményeik megtestesülését, s éjszakán azon törzsek, melyek nemzetiségeket biztosítva látni vágytak, reményeiket Oroszország felé fordíták, melyek most az Anglia és Oroszország közt váltott titkos levelezés közzététele által földhöz juttattak. Görögországnak abban egy hatalmas százat hirdeti, hogy azultán uralmának eltűnése után is területe egy talpalatnyival sem fog külebb terjesztetni; a byzantzi császárság eszméje csírájában megfojtázik. „Független“ államok, azon feltétel alatt, hogy Oroszországtól függnének, fognák a sz.pétervári kabinet terve szerint Törökország mostani területét elfoglalni. Oroszország egy ugrással kilép ezen levelezés által azon állásból, melyet a Pruthon aluli keresztények véleményében elfoglalt. Nem érették, de önmagáért küzd. A kereszténység csak eszköze, nem czél. A görög keresztények császárságának eltörlésére a czár utolsó katonáját is feláldozná. Most tudják, hogy halálos bűn oly állam létesítésére gondolni, mely Oroszországtól független lenne. Az oroszok is hasonlóan mint a törökök megteendnek mindent, hogy Epirus és Thessalia Görögországhoz ne csatoltassék. Ezzel a keleti kérdés új stádiumba lép. Ekkorig azultán ellen fellázadó keresztények azt mondák, hogy szabadok akarnak lenni, s úgy hivék, hogy ebben őket Oroszország segítni fogná. Most Oroszország kimondja, hogy segítendő őket oroszokká tenni. Ez a változott helyzet. A nyugati hatalmakról nem hiszik a görög keresztények, hogy reményeiket meg fognák semmisíteni, ők 4 századig vártak, s még mindig akarnak várni a török uralom felbomlására, melyet idegen segély feltartóztathat, de meg nem gátolhat, ők a török uralom örököseiül tekintik magukat, s Görögország zsámolya reményeiknek , melyről a byzantzi császárságig felemelkedhetni hisznek. Ez álmokban a nyugati hatalmakat boldogságuk hivatlan késleltetéinek nézik, de Oroszország most egyszerre annak megsemmisítője gyanánt tűnik fel. Ha jól értjük ama levelezést, úgy Oroszország maga szándékozik Konstantinápolyt megtartani. Byzantzi császárságot, úgymond Oroszország, e városnak nem szabad birnia, sem Görögországnak, sem azultánnak, ki hiszen meghalt. S miután sem Francziaország vagy Ausztriának,sem Anglia vagy Oroszországnak ama várost birnia nem szabad—■ mi következik egyéb, minthogy ez utóbbi hatalom azt zálogul foglalja, hogy azzal más hatalmak vissza ne éljenek. Természetes, hogy csak Oroszország azon hatalom, melyben ez iránt megbízhatni. A zálogvevőnek pedig joga van a zálogot mindaddig megtartani, míg a törvényes tulajdonos nem jelentkezik , de már előre meg van határozva, hogy e jószág gazdátlan, hogy tulajdonosa nem létezik, ennélfogva az a zálogba vevő birtokában marad Ítélet napjáig; de azért Oroszország, szavához sziklaszilárdul híven, nem foglalta el, csak zálogba vette. — A K. Zig írja innen: „17 orosz alattvaló Bruck ur kivonatára, határozatlan időre tartózkodási engedélyt nyert. Számos oroszok ez alkalommal, hogy a kiutasíttatást kikerüljék, török alattvalókká akartak lenni, de a török kormány visszautasíta őket. A hivatalos jegyzék szerint Peru és Galatában még 3332 orosz van, a tartományokban számuk 4000-re megy a hivatalos összeírás szerint, de felteszik, hogy legalább 8000 van ott. Tegnap hire járt, hogy az orosz flotta egy része Szebasztopolból kiindult Ázsiába élelmi és lőszer-szállító hajókat kisérendő E hír az egyesült flottáknál nagy sensatiót idézett elő. Dunai fejedelemség. A P. Corr. zimonyi 17-iki levele szerint a hangulat a szomszéd Belgrádban igen ingerült. Oroszország, Sz. Pétervár, mart. 19. Mint tudva van, a doni kozákok már fegyver alá vannak szólítva, úgy mint a többi hadsereg, mely az ujonczok nélkül egy millióra tétetik s a „lándzsás sereg“ már mozgásba tette magát. Egy nowotscherkaski tudósítás erről így szól: „A dániaiak azon hírre, hogy a török a keresztényeket elnyomja“ és „kínozza“, fölkeltek a „holdimádók“ ellen s villámsebességgel jelentek meg az ismeretes vizek, a Duna és Eufrat partjain, s midőn észrevevék, hogy a nyugat „sóvár“ pillanatait kelet felé veti, ekkor azon a harag és fenyegető felindulás magas hullámzásában kiemelkedett partjaira , hogy Oroszország minden ellenségeit elmossa!“ Hasonló módon folytatja az Invalid hét hasábon keresztül s igy végzi: „Istennel! Gyermekek ! a Dunán túl fekszik a mi Zarigradunk (Konstantinápoly). Negyven évlapjaink híresekké tevének bennünket Párisban , és Zarigrad közelebb fekszik hozzánk. . . . Isten segitni fog, hogy a holdat az isten házáról leránthassuk.... Ekkor a kelet csillagához eljöendnek a nyugat fejedelmei s az ur dicsősége éghez emelkedendik !... Sz. Pétervárról 19-ről írják egy berlini lapnak : A veres gránitból épült szigetvár, Kronstadt, Sz. Pétervár kulcsától, remélik az oroszok, hogy megállandja a próbát az angol golyók előtt. Mindamellett e helyen csak a legszükségesebb anyagszereket hagyják, hogy lehető esetben a kár ne legyen annyira tetemes, ha e hely várakozás ellenére angol kézbe esnek. E főtengeri depóthely elvesztése mindenesetre szinte kipótolhatlan lenne. Az angol flottának ugyan több partütegekkel és bombaágyúkkal ellátott szigetek kereszttüze előtt kell elhaladnia, mielőtt a várhoz érhetne, s a finn parti zátonylatokat is járhatlanoknak tartják az oroszok. TUDOIÁST ÉS IRODALOM Jeles íróink csarnoka. XIX. FÁY ANDRÁS „Fáy a mi tanköltőnk , tanuljunk tőle !“ Ezen szavakkal végeztük egy rövid czikkünket, melyben a magyar meseköltő „Búzavirágait és kalászait“ mutatók be az olvasó közönségnek; s ezen szavakat — mert ezek határzottan jelölék ki a rangot, melyet Fáy a magyar irodalomban elfoglal — ismételnünk kell most, midőn a hazaszerte tisztelt nevet jeles íróink koszorújában hozzuk a magyar nemzet emlékezetébe, azon magyar nemzetébe, mely habár egészben véve sokszor könnyelmű és feledékeny, de jobb — és hálistennek számosabb részében mindenkor szent buzgalommal ég minden valódi nagyság, buzgó részvéttel minden hazafias érdem, és résztvevő munkássággal minden jóravaló vállalat iránt. Midőn azonban azt mondjuk, hogy Fáy András nevét a magyar nemzet jobb részének emlékezetébe akarjuk hozni, koránsem kívánjuk e kitételt szó szerinti értelmében vétetni. Fáynak nincs szüksége, hogy emlékezete felelevenittessék : nemcsak ő maga még közel áll mihozzánk s hála a gondviselésnek testi gyengéi daczára ép lelkű öregségben él és működik a fiatal nemzedéknek közepette *), hanem összes munkáinak is nem régen közrebocsátott kötetei, melyeket még tavai két újabb kötettel megtoldott, közkézen forogva, magokban véve is fényköddel körzik irótok nevét mindenütt, hová elhatottak,hogy édes gyönyörködtetés mellett hasznos tanulságokat, a szép mellett a jót egyetemben terjeszszék, s a virággal együtt gyümölcsöt is nyújtsanak. . . . Nem, nem káromolna téged, lelkes magyar nép, a ki feltehetné rólad, hogy Fáy nevét eszméletedben felelevenitni szükséges; mi csupán az igazság, a hála kötélyét teljesítjük, midőn e rovatban, e csarnokban, melyet magyar köteleseink szellemi arczképeivel akarunk ékesíteni, Fáyról sem feledkezvén el, az Ő arczképét is tiszteletteljesen függesztjük azoké mellé, kiknek őt művei méltó társukká tevék. S oly kellemes, oly zavartalanul vidám, hanem egyszersmind oly elfogulatlanul szellemdús arczképet, mint Fáyé, oly igénytelent tudós feszelgés nélkül, oly kedélyest minden beteges érzelgéstől menten, oly tréfásat sértő falánk nélkül, aligha fogunk még csak egy kettőt is e csarnokban találhatni. A mi Fáy munkáiban legközvetlenebbül, s talán legjótékonyabban is hat az olvasóra, az bizonyosan azon derült hangulat, a lelkesedésnek— el-elvakitó fellobogásaitól ment — csendes folyása, végre azon, ha szabad igy szólani, meghiggadt humorosság, melyben az emberi szellemet önmagához visszatértnek, önmagával kibékültnek találjuk, anélkül azonban, hogy magától valamikor elszakadni akart volna. Fáynak nem is hiányzik semmije arra nézve, hogy a valódi humort képviselje, mint a világfájdalom iskolája, melyen a léleknek, mintegy tűzpróbán, keresztül kell mennie, hogy aztán, visszatérvén az otthoni alapra, melyben gyökeret verendő, s melytől túlcsapongó romantikai vágyai elragadtak volt, az életet — úgy, a mint van — ne csak elviselni bírja, de vele főárként játszhassék is. Fáynál nem tapasztaljuk a meghasonlás, a küzdelem ezen tapasztalatait: nyugalmasan és mosolyogva tárja fel ő lelkét, mely ennélfogva, ha nem lángoló, nem is epés , ha nem csatákból visszatérő diadalmas hős, nem is megsebzett kedélyű, ha nem tünteti fel magában a fenség eszméjét, nem is mutat semmit, ami ne vonzana hozzá a kellem erejével. Bájos, naiv öntudatlansággal fordul az ő költészete az emberi szívhez, megismervén és beváltván, hogy ez mindig jó; a finom gúnyfonál, mely alkotásain szinte észrevétlenül végig húzódik s kedélyes vegyülékénél fogva mintegy humoros előízül szolgál, sohasem támadja meg a szabályt, mindig csak a kivételeket , és igy az ő rajzai, ezen prózára fordított költemények, mindig a valódi élet rajzaivá lesznek, a valódi életéivé, melyben minden csekélységnek megvan eszményi létjogosulta; rajzai mindig önkénytelenül képmáslatokká alakulnak azon háborútlan reflexió segélyével, melynek netáni kesernyésségét a kedélyes hangulat édesiti s mely épen szándékos korlátoltságánál fogva művészeti alakításra képesül, s a gyakorlati élet kalauzává lesz. Ím, előttünk a magyar meseköltő! . . . A látszatos öntudatlanság, a valódiság, végre az értelmi belátás hatalma, ezen három elem az, mi Fáyt költői tanítóvá, máskép tanköltőivé, de mindenesetre művészszé is teszi. Volt alkalmiunk más helyütt kiemelni, hogy a kedélyes, de ignis fej embere, Fáynál az érzelmek gondolatokká jegyezülnek, s így ő kiváló hajlamot tanúsít a komikum iránt; mélázni, ábrándozni nem szeret, folyó beszédben adja elő gondolatait, észrevételeit, vagy még egyszerűbben, tapasztalatait , mert jól esik neki magának, egyediségével, háttérbe szorulni, s tárgylagos modoránál fogva egyedül magukat az eseteket valódiságuk szerint előtérbe helyezni. Kisfaludy Sándor jellemzésében el nem mulasztók kiemelni azon sajátságos vonást, hogy Ilimfy szerelmeinek dalnoka tulajdonkép a magyar középnemesség dalnoka volt, hogy ő mindazt énekelte meg, mi a nemességben valóban nemes volt; s Fáyról más helyütt úgy nyilatkozunk, hogy Kisfaludy Sándornál mindig ő, s nála mindig Kisfaludy Sándor jut eszünkbe.Könnyű e képzettársulatot magyarázni. Fáy szintúgy, mint Kisfaludy Sándor, a tősgyökeres magyar nemesi háziasságot képviseli, mely szinte félénken kerüli a nagy világ zaját, nehogy általa a kis kör anyagi és szellemi kényelme felzavartassék. Míg azonban Kisfaludy Sándor visszaszáll képzeletével a dicső múltba, Fáy a jelenre függeszti tekintetét, azt vizsgálja legcsekélyebb árnyalataiban, prózai minden-napiságában, s e mindennapiság képét tárja fel az ollvasónak oly egyszerűen és mégsem mindennapilag, oly kevés képzelmi toldatokkal és mégis annyira vonzólag, oly élethiven, hogy valami németalföldi festményremek előtt gondolunk állani. Hahogy egy részről a hűség, más részről az eszményítés azon kellékek, melyeket a művészetben igénylünk, s hahogy ezen kellékek elsejének vagy másodikénak túlsúlya eredményezi a különbséget alsóbb és felsőbb rendű művészet között , úgy bizonyosan sem Fáyt, sem Kisfaludy Sándort nem illeti a művészet azon koszorúja , melyet maguknak az eszményítés nagymesterei, például a görög szobrászok, az olasz festészek vívtak ki. A művészeti eszményítés mindkettejöknél alacsonyokat foglal el; Kisfaludy Sándornál— ismételnünk kell — csak épen ösztönszerűleg áll elő, Fáynál pedig a reflexió túlnyomó súlya miatt csaknem mindig lehetlenné válik. De a helyett a másik igénynek, a hűségnek , mind aketten példásan eleget tesznek..Rajzaik, s különösen a családi élet képei (melyek közül oly kiváló előszeretettel foglalkoznak) — mig csak magyar irodalom létezene — a leghajolabb alkotások maradnak : mert a valót, menten minden hamistól, minden cziczomától és ferdeségtől, tüntetik elő. Náluk — mily ritka és különös tünemény — a természet maga lép fel mint művészet. Tovább folytathatnék e párhuzamot, nem levén azonban czélunk tisztán irodalomtörténeti czikket adni, egy másik oldalát akarjuk Fáy költészetének kimutatni. Meg vagyunk egyébiránt győződve , hogy , ha tisztán irodalomtörténeti czikket akarnánk is adni, mégsem volna szabad egyetlen írót sem pusztán szépészeti szempontból tekintetbe venni, sőt ilyenkor az Írónak általában a társadalmi s közelebbről a nemzeti műveltséghez viszonya főképen igényelné a kellő méltatást. Különös nyomatékkal gondoljuk ennélfogva kiemelendőnek Fáy szépirodalmi munkáinak nem csupán szó, de dolog szerinti magyar oldalát. Nem rajzol ő egyetlen alakot sem, melynek eredeti élőképe ne volna feltalálható a magyar életben, sőt azok csaknem kizárólag itt találhatók,fel. Tekintsük a Bélteky-házat , tekintsük kisebb beszélyeit, tekintsük színműveit, de még meséit is — mely utóbbiakra nézve kétségtelen elsőség illeti őt irodalmunkban —és mindenütt azon itthonias, ismerős jellemekkel talált keztünk , melyeket sajátszerű közviszonyaink hoztak elő... Tanulhatnának Fáytól sokan mai regény- és színműiróink közöl is, kik szintén magyarokat léptetnek fel műveikben , de jobbadán oly magyarokat, kikből, csak más nevet adjunk nekik, egyszeriben ép oly jó (tehát ép oly rész) francziák, né■metek, angolok, olaszok s bármi egyebek válhatnak. Azt fogjátok mondani , hogy Fáy csak másolt. ... Jól van, tehát másoljatok ti is úgy, mint ő tudott másolni. Mert ha választásunk van két oly mn közöl, melyeknek egyike csupa eredeti ötlet , csupa nagyszerű összeállítás, csupa eszményítés, de a valósággali hasonlat, szóval hűség nélkül, míg a másiknak nincs egyéb becse, mint az, hogy tökéletes másolat : nem fogjuk-e, ha ízlésünk ép, mindenkor ez utóbbinak adni az elsőséget ? [Mindig valami visszásnak , visszataszítónak fogjuk találni azon teremtő erőt, mely az üres levegőt népesíti meg szeszélyes ködalakjaival, és mindig vonzódni fogunk ahoz, mely eleven alakokat tüntet fel szemünk előtt, s az anyaföldre állítja őket, ahol élhetnek. Hozzájárulván ez élethűséghez a reflexió hatalma, lehet-e a költő F ágból egyéb, mint tanköltő? nem kell-e neki—közelebbről és kiválólag— mint meseköltőnek fellépnie és kitűnnie?....A mese a költészet legértelmibb alfaja ; — feladata: valamely kiválasztott esetből, mint példából, képmásilag oly gondolatot, mint szabályt, kivonnia, mely, az életből merített tapasztalás eredményeképen, az életrevaló eszélynek foglalja magában valamely irányelvét. A kiválasztott eset mindenkor csak ürügy a mesében; a költő valódi czélja mindig, bizonyos igazságról meggyőzni hallgatóját, szóval : tanítani. Tágabb értelemben minden művészt, minden költőt bátran nevezhetünk tanítónak, s a legnagyobbak mindig egyszersmind a legjobb tanítók; de szorosabban , tanköltő alatt olyat szoktunk érteni, ki — habár nem rendeli is alá az önálló művészeti czélt a tanítási czélnak — ámaz előbbihez mégis mindig közvetlenül hozzácsatolja ez utóbbit is , legyen aztán a tanítás maga egyenesen kimondva, vagy nem. Ezen szempontból tekintve meseköltőnket, igazán elmondhatjuk róla, hogy „omno talit punctum,“ mert ő az, ki műveiben — nem csupán a meséket értjük — „miscuit utile dulci.“ Nagyobb elbeszélős drámai munkáitól nem szabad követelnünk művészeti szerkezetet, következetes kivitelt; leginkább felelnek meg a szépészet igényeinek azon részletek, hol a „ridendo dicere verum“ elve látszik uralkodni; — az előadott események hol nevetséges helyzetek összeállítása, hol jellemrajzok feltüntethetése, hol pedig — és ez leggyakrabban történik — társadalmi, nemzeti, nevelési s több hasonló ügyek feletti okoskodások, véleményezések s értekezések közbeszúrhatása végett, tehát jobbatlán ürrigyképen tűnnek fel, hogy rajtuk, mint alapon, a szerző felépíthesse az elméleti és gyakorlati életből merített tapasztalatait, észrevéteit, tanácsait. A modor, melyben szól, mindenütt oly fesztelen és természetes, hangulata mindig vidám, érzülete komolyan erkölcsi, tanai meggyőződésre késztek, műveiből még nem egy nemzedék meritendi az élet arany szabályait. És im, önkénytelenül visszakerültünk azon mondathoz, mely Fáynk irodalmi rangját és hivatását meghatározza * melylyel czikkünket kezdettük volt —■ és ennélfogva végezzük is: Fáj a mi tanköltőnk, tanuljunk tőle ! Greguss Ágost. • *) Csak néhány nap előtt jelentettük legújabb, statistikai munkájának megjelentét, melyről nemsokára tüzetes ismertetést adandunk. Sz e rk. Török-orosz hadi mozgalmak. Megírtuk tegnapi számunkban az oroszok alsó dunai átkelésének részleteit, melyhez csak azt kell hozzátennünk, mikép Bécsben hire járt, hogy az oroszok ugyan Tulcsánál is tettek kísérletet a dunai átkelésre, ott azonban a törökök által nem csekély veszteséggel visszavezettek. Azonban ez mindenesetre csak hír, minek forrását pontosan nem ismervén. Ítéletünket fel kell függesztenünk; annyi bizonyos, hogy Gortsakoff hg b. Meyendorffhoz intézett sürgönyében a t u 11 s a i átkelésről semmi említést sem tesz. Orsó v a i mart. 24-ki tudósítás mondja , mikép az oroszok átkelésének hire futótűz gyanánt terjedt el mindenfelé. A vidin-kalafati törökök sürgelik parancsnokukat, hogy őket támadásra vezesse. Az oroszoknak a legszélső ellenponton kivívott ideiglenes sikere még jobban felbuzdító felhevült lelkeket, melynek élesztésére Omer pasa legújabb napi parancsa is a kalafati katonákhoz a kellő hatást megtette. Mondják , hogy öröm a török katonák harczvágyát látni, s a parancsnokoknak sok fáradságukba kerül, alattvalóik türelmetlenségét fékezni. Általában Kalafatnál most rendkívüli dolgokat várnak. Ama napiparancs a Pays szerint következőleg szól: „Hadosztálynokok és dandárnokok ! fő- és altisztek, katonái a nagyúri hadseregnek! Kalafat, melyet ti oly vitézül elfoglaltató, politikánkra nézve rögtön a legnagyobb fontosságúvá lett. Kezeitekben nyugszik a hon becsülete ! Házi szokott vitézségtekkel szilárdul megálltok helyeteken, ha védelmére utolsó csep véreteket feláldozni készek vagytok, lehetetlen lesz mindazon előnyöket méltányolni, melyek abból eredendnek. Ha ellenkezőleg az ellennek sikerülne, elsánczolt tábortokat hatalmába keríteni—isten mentsen meg bennünket ily szerencsétlenségtől! —úgy ez az egész világon szennyfolt lenne a muzulmán becsületen. Azultán ő iige, legkegyelmesebb urunk, ennélfogva teljesen a ti jól ismert vitézségiekre bízza magát. Katonák! én számolhatok reálok. Azon kitűnőség mellett, melyet oly gyakran előttem kifejtettetek, ragaszkodástok a zultánhoz, és szeretetetek mellett a hazához nem fogjátok mondani. A mi sánczaink már be vannak végezve, több teendőnk nincs. Katonák, én meg vagyok győződve, ti nem fogtok visszaijedni semmi nehézségtől , hogy tábortok védműveinek erősségét még tovább is emeljétek. Ha az orosz sereg titeket megtámad, halálig meg fogtok vele verekedni; ti azon engesztelhetlen ellent a mindenható gyámolitásával s a próféta segélyével le fogjátok győzni. Ha az ellen védművetek közöl egyet elfoglalna, egy lépésnyi hátrálás nélkül meg fogjátok őt támadni s visszaűzni. Katonák! ha elestek, úgy az égben a legnagyobb boldogság vár reátok ; ha győztök, e földön megszerzitek az egész világ tiszteletét és bámulatát, mely Teátok néz !“ Egyébiránt Dobrudzsába egyre indíttatnak csapaterősítések, így a Sumlából Ruszsukba irányzott tartalékok, melyek már Razgradba érkeztek, parancsot kaptak Russovába s onnan a Dobrudzsába indulni. Musztafa pasa pedig az oroszok elé vonul, őket titjukban megállítandó. Mondják ugyan, hogy az oroszok 24-ken Matsin ostromához fogtak. Matsinnak két legújabb időben megerősített várdája van , azonban csak alárendelt fontosságú erősített hely s tulajdonkép nem vár. Musztafa pasa ezért Matsin és Szaktsa közt akarja seregeit öszpontosítani. Korábbi eseményekre nézve hallani, mikép Sáli pasa Nikápolynál egy török csapatosztáyt a balpartra átküldött, mely a Turnunál levő oroszokat Sadiiig nyomta; midőn azonban ezek több oldalról erősítéseket kaptak, a törökök, kik az oroszoknak több kazalait felgyújtották s egy kocsi fegyvert elfoglaltak, ismét nikápolyi állásaikba visszamentek. A Moniteur Belgrádból 27-kéről hoz egy tudósitást, mely szerint Gortsakofság 15-kén Turtukai irányában egy dunai szigetet el akart foglalni. Az orosz csapatok már a vert hídon álltak, midőn a törökök tüzet adtak s azt szétrombolták. Az oroszok 2000 embert vesztettek volna, míg a törököknek alig volt veszteségük. A,,Lieb.Boote“ pedig az alsó Dunáról hoz egy hírt,mely szerint — természetesen több napokkal az átkelés előtt— Lüders tök 1500 embert küldött át Galaczon felül, hogy a törököket oldalban megtámadják,miután egy flotta expeditio előbb már visszavezetett. E csapat 16 (?) emberig mind levágatott volna. Azonban e hír más oldalról még nem nyert valósulást. Az mindenesetre feltűnő, hogy a bukaresti tudósítások szerint az átkelés 18-kán történt volna , holott tudjuk, hogy az 23-án ment végbe, miből gyaníthatni, hogy meghiúsult kísérletek sem hiányoztak. Páriából mart. 26-káról jelentik: „Amahir az orosz flotta egy része s egy angol-franczia hajóosztály közti összecsapás iránt folyvást tartja magát. Két orosz sorhajó fenékre lövetett s egy angol korvette sokat szenvedett volna. Lieven hgnőnek Brüsselből ide érkezett levele hasonlag említést tesz ez eseményről. A keleti tengeri angol flottára nézve Írja a Spen. org kieli levelezője. A flottának jövő rendje következőleg látszik megállapítva lenni. A fővonal a nagy hajókra nézve Angliából Christiansand, Gothen-