Pesti Napló, 1854. szeptember (5. évfolyam, 1343-1367. szám)

1854-09-27 / 1364. szám

1854. öt diák­­rt folyam-ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Ve­lékre postán küldve: Pesten házhoz hordva , ív n­gyedre 5 fc. • — kr. p. Fé évre 10 ., ,, „ A ti­vi előfizet­és, mint a szé­­ inklid­­e s a t í e is megszűnt. PESTI NAPLÓ kiadd hivatalában. A lap politikai tartalmát illető minden közlés a SZERKESZTŐ-HIVATALHOZ, Szerkfiletési Reds iDfi-utCZS 8. IX. Megjelen a PESTI NAPLÓ — hetiét és inneputáns napokat — kivévs — Jeles úíijl ügyel­ tárgy­azó pedig a kia­dóhivatalhoz Intézendő : urintcza 8-ik szám. — --------------------------------— ívnyi alakjában, mindennap reggeli órákban. Bérmentetlen levelek csupán rendes levelezőinktől fogadtatnak el. Félévre . 8 ,, — „ , Évnegyedre 4 „ — „ „ Egy hónapral ft. 30 kr.p. HIRDETÉSEK és MAGÁNVTTÁK. Hirdetések 81 ha­sábos petit-sora 4 pg6 kraj­­ezérjéval számittatik. A be­­lgratisi ■ 10 peng5 krnyi külön bélyegdíj elére lelve­­tendő a Magánviták 81 ha­sábos sora 5 pengő hajcsár­jával számittatik. — A fölvé­teli dij szinte mindenkor elé­re leütendő a Előfizetési felhívás & wm&vw­id­ol­er-decemberi negyedik évne­­gyedi f­olyóirás­a. Viden­­e postán küldve 5 írt. Budapesten házhoz hordással, 4 írt. pp. á.: előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. posta­hivat­al II. és Pesten e lapok kiadóhivatalában, azinte a 8. sz. 1-ső emeleten az udvarban, és Emich Glusztáv könyvkereskedésében, eri- és kigyó­ateza 9­­.egletén-----Az előfizetési levelek bérmentve ki *­lan­­ék. Parti Napló kiadó­hivatala. B­é­c­s, sept. 25.­­ Mielőtt a jelen török-orosz háború kezdődött, nálunk már azon törték a fejeket, vájjon mikor leend vége ? Most midőn az javában foly, nálunk meg azt kérdezik, mikor fogjuk tudni, vajjon kezdődi­k-e a háború vagy sem. Másféléves lázas feszültség után tehát annyira jutottunk, hogy még azt sem tudjuk, közvet­len részt veendünk-e a háborúban vagy sem. Az A. A. Ztg, melynek levelezőit rendesen felsőbb körökben szok­­tá­k keresni, e tekintetben bizonyos reményeket ébresz­tett, mikről valóban nehéz előremondani, fognak-e va­laha teljesülni. A nevezett lap azt hiszi, hogy Oroszor­szágnak azon perezre vár, midőn az egyesültek Krimiá­­ban némi veszteséget szenvednek, aztán egész erejével Ausztriának fog rontani. Ugyan e czikk még Krakó és Bécs megerősíttetéséről is szól. Ezen kilátásokat fön­tebb reményeknek neveztük, mert valóban nem egy könnyen gondolható valami, a­mi n­álunk népsze­rűbb volna, mint az Oroszország elleni háború. Ha a kormány kinyilatkoztatja, hogy holnapután az oroszok ellen megy, holnap tán még egyszer ötszáz milliót imák alá. A­mi egyébiránt Krakó és Bécs megerősíttetéséről mondatik, az mindenesetre még kissé távol jövőben állhat. Kétségen kívül áll, hogy Ausztria szükség esetén és minden különös megerőtetés nélkül még 100,000 embert, (t. i. két egész hadtestet és 30—40,000 grá­nátost) állíthatna az oroszok ellenébe, tehát mindössze oly hatalmat, mely az egész európai orosz hadserget — mint a német mondja — a káposztából kiveti. Ez alka­lommal egyik múltkori közleményem kiegészítésére és minden félreértés elhárítására meg kell említenem, hogy az oroszok száma nem magában a Krimiában 100,000 főnyi, hanem ebbe a köröskörül felállított (ré­szint már az ázsiai sereghez tartozó) csapatok is bele vannak értve; magát Krimiát csak 40,000 legfölebb ötvenezer orosz védi, míg az egyesült sereg gyarapítá­sára még két franczia ezred útban van, a nyugatiak lovasságban szűkölködnek, a mi igen nagy baj, — sze­rencsére az oroszok más, de szintoly nagy bajjal meg­küzdeni kénytelenek, nekik t. i. igen kevés ágyúik van­nak s így e két hiány egymást ellensúlyozza. — Hol­nap vagy holnapután a partraszállásróli részletes­ tu­dósításokat várják ide. Addig is belügyeink közöl mint igen örvendetes ese­ményt megemlítjük a magas kormány azon határozatát, most — miután a telekmentesítési munkálatok a biro­dalom nyugatibb tartományaiban csaknem egészen be vannak fejezve — ezen ügyet Magyarországban és Ga­­licziában is minél inkább gyorsítani, Magyarországot illetőleg a kormány — hallomás szerint — szintoly egyszerű mint czélirányos mód szerint fog e tekintetben eljárni s a mentesítendő telkek értékét kevés rovatból álló lajstrom szerint megbecsleni, a mentesítési bizott­mányokat pedig vármegyék szerint elosztani. A bélyegpapír helyét pótolandó bélyegjegyek az 1854­5 közigazgatási év kezdetével,azaz f. é. nov. 1-én fognak használatba lépni. New-York, sept. 10. III. A f­öldmivelést elősegítő gépekre, egész Európa nem fordít oly figyelmet és pénzbeli áldozatot, mint É.­­Amerika. Látunk itt gépeket, melyeket Európa bármily részében feltalálni képtelenek vagyunk, és ha hasonlót fedezünk fel, ez bizonyosan Amerikában készült. Hogy több nemei a gépeknek angol találmányok, megenge­dem, de az amerikai practicus elme ezeken oly jobbí­tásokat, — improvements — tett, és összeállításoknál az egyszerűséget, használásaiknál oly könnyűségeket teremtett elő, miszerint ezek még csak külformáit is alig viselik az angol gyárakban készülteknek; azon­kívül mennyi van itten, miről Angolország legfeljebb a papíron látott mintát először s meglehet később innét exportálta használatul. Európában, az ily gépek használatára azért nem for­dítanak oly figyelmet, mert a kézimunka bősége és a napszám díj csekélysége ezek hiányát pótolni látszik, ellenben Amerikában nem annyira a napszámos fizetését, mint az idővesztegetést akarjuk ezek használata által megnyerni. Inkább fize­tünk a napszámosnak — gépeink mellett dolgozónak — 3 vagy 4 dollár napi dijt, 20—30 napig, mint fizet­nénk 25 centet 15 hónapig, naponkint oly munkásnak, ki gép nélkül teszi azon bizonyos munkát, mert ez­által mily tömérdeket nyertünk a drága időből, sőt a napszámnál is megmaradt egy kevés összeg. Semmi sem bír az amerikai előtt nagyobb becscsel, mint az idő maga. Minden perez eb­be oly reményteljesen te­kint a yankee, mintha ez neki százakat és ezreket hozna zacskójába, s valóban kívánatos volna, misze­rint Európa népe Amerika e példájának leghűbb köve­tője lenne. A cséplő és kalás­z-ra 0 r z s 0­­­ó gépek hasz­nálatát Magyarországban igen szükségesnek találnám. Mily sok példát tudok, és mily gyakran megtörténik a magyar gazdánál, hogy a nyomtatást, cséplést, hányást, szel­­­ést, az idő kellemetlensége végett nem végezheti az ősz napjaiban, kénytelen szálas kalászait, csűrjébe tömni, a tél és tavasz napjaira halasztani munkáját, mi­által a maggyűjtésben észrevehető kisebbülést szen­ved; sőt ha csűrje, vagy pajtája nem száraz, nem szel­lős, a penész és rothadás által a mag haszonvehetet­­lenné is válik. Egy ily gépet, egy pár nap előtt láttam volt N­­ur farmján. És ez, es­ak két lőerejű, mégis mindennap reggeli 7 órától esti 6-ig 600 bushell­t (egy bu­­shell 48 egész 56 font, valamivel talán kevesebb egy vékánál) — magot készít, ezt tisztára mindjárt ki is szerei). Csak három egyén és két ló szükségeltetik ezen géphez. Egyik ember a kévéket rakja a morzsoló tengelyek alá, honnét a szemek a szeleid lapát alá hullnak és tisztán elszedhetők; a másik a szalmát szedi el, a harmadik a magot, a két ló pedig a gépet hajtja. Íme gépnél meggyőződtem tökéletesen a felől, hogy a mor­zsoló tengelyek minden legkisebb megsértés nélkül hagyják a magszemet, míg a nyomtatásnál és cséplés­­nél gyakran megtörténik, hogy a búzaszem összezú­­zatik. Sok magyar gazda azt mondaná: hol a pénz ily gépek vételére? Közös erő győz le oly akadá­lyokat, miket egyes képtelen. Miért ne alakulhatna Magyarország földmivelő gazdáiból oly társulat, mely ily gépek megszerzését eszközölhet­né és közösen használhatná, kérdem! várjon miért nem ? Hiszen uraim! ne képzeljenek önök le­hetetlenséget, ha előre haladni akar­nak. Vessünk vállat, s igyekezzünk egymást közösen elősegítni, és ha iparunk nem csügged, honunk bizonyosan virágzó és gazdag leend. Ne szégyeneljünk utánozni kül­­nemzetet oly tárgynál, minek használata ránk jólé­tet hozhat; mert a tapasztalás, csak az élet v­é­g­p­e­r­c­z­ei­b­e­n találja felakadását, mig a tétlenség nyomort és kora halált szül. Azért uraim­­ szedjük bátran a magvakat akár­­mily nemzet kertéből, s ha ápoltuk, megítélhetjük en­nek hasznát, de ne vessünk el addig mit sem, míg pró­bánkat ki nem állta. New-York állam ,,ga­zd­ás­z­a­ti t­ár­sul­at a“ jö­vő hónapban tartandja műkiállítását városunkban, hol a gépezetek minden nemeivel találkozhatunk; ezekről egy terjedelmesebb tudósítást küldeni el nem mu­lasztom. Mint mondom, az egyesült államok minden nemzetek között legnagyobb figyelmet fordítanak a gépezetekre, melyek földmivelését és iparát elősegítik. Csak az utol­só census értesítése után egyedül a földmivelést előse­gítő gépezetek ára 152 millió dollárra lön becsülve, s látható, miszerint Amerika nagyobb capitalist vert a gépezetekbe, mint egész Európa. Ausztriai birodalom, Bécs, sept. 22. Közvetlenül a Császár Ő Felsége megérkezte után tegnap est­e, a tábornagggyá köze­lebb kinevezett Wratislaw gróf és Bud­ gróf külügymi­niszter az udvarhoz hivattak meg, s az audientia majd­nem két óráig tartott. Hesz báró tásznagy tudósítása legfelsőbb helyen igen kedvezően fogadtatott, s ő Föl­­sége legott több a főparancsnoktól előterjesztett s a csapatoknak Bukovinábani felállítására vonatkozó ja­­­vaslatokat jóváhagyott.­­ Tegnap délelőtt a császári várpalotában minisztertanács vola, melynél a Császár is megjelent, s a tanácskozás főtárgyát, hirszerint, a szövetséggyűlésnél legközelebb tárgyalás alá jövendő kérdés Németországnak a fenforgó kérdésbeni állásáról képezte volna. — Brailának az oroszok által történt kirablását most az itteni kereskedőkhez érkezett leve­lek is erősitik, s az oroszok itt ismét egészen azon vad­sággal jártak volna el, mely a Dunafejedelemségek la­kosinak az orosz megszállást valódi csapássá tette. Itt igen kiváncsiak, várjon ennek folytán fog e Sz. Péter­­várott elégtétel sürgettetni, miután ausztriai alattvalók is nem kevesen károsultak e fosztogatás által. Két la­kos, kik eszélytelenül e rabló erőszakoskodásoknak ellenszegülni akartak, az oroszoktól állítólag meggyil­koltatott. — Létang tábornok ma 13 Felségétől a Császártól ismét külön audientián fog fogadtatni. A Weilburg-várban megbetegedett Mária Főherczegasz­­szony nem a Magyarország nádorának özvegye, hanem Rainer főleg 29 éves neje, a bold. Károly főherczeg legifjabb leánya. (Voss. Ztg). KÜLFÖLD. Németország. „Mindenki“ — úgymond az A11 g­e­m. Ztg.“ — „most azt fogja kérdezni: mi történendik az expeditio kiindulása után Krimiába ? Már­is mozognak a lengyeleknek rég táplált reményeik , elévült óhajtá­saik a világnak különböző gyúpontjain ; mit remélnek a menekvők Olaszországra nézve, a legutóbbi mazzi­nista mozgalmak által eléggé kivilágult, és Svédor­szágban a kormány azon kínos helyzetben van, misze­rint kénytelennek látandja magát semleges állásával a nemzeti hajlamok és Anglia és Francziaország unszo­lásai ellen küzdeni, miután ott egy század óta az oro­szok elleni minden nemzeti gyűlölség központosult, s a nyugati hatalmak remélik, miszerint egy 40.000 em­berből álló svéd segédsereggel Finnlandban magukat nemsokára megalapíthatják,­­ ha ez t. i. megadatnék. Világos dolog, miszerint elérkezett a pillanat, melyben az „igen“ vagy „nem“ komolyan szemügyre veendő. Diplomatiai idestova vonczolkodások tartósságra többé nem számíthatnak; legfölebb a négy téli hónapon át tarthatnak a deliberatiók, s akkor el kell határoztatnia, vájjon béke köttessék-e, vagy pedig egy európai há­ború még sokkal nagyobb jelentőséggel gyűljön ki, mint az, mely jelenen a nyugati hatalmak és Orosz­ország közt folytattatik. Mindenek­előtt Németország feladata látszik lenni, határozott magatartása által a békét kierőszakolni. Mi azt mondjuk : kierőszakolni, mert hogy a nyu­gati hatalmak jól tudják, hogy ők a keleti kérdést Ausz­tria kardja nélkül el nem határozhatják, és hogy Ausz­tria Poroszországnak határozott és Németország biztos támogatása által nem akar előbbre haladni, ez bizo­nyos. Ha a dolgok állása az marad, a­mi jelenleg, sőt maga Szebasztopol és Krimia is még ez évben a félhold lobogója által csatázik által bevetetik is, anélkül,hogy Ausztriát az Oroszország elleni háborúra rá lehetne bírni, az oroszok a legközelebbi évben a francziákat, angolokat és törököket kettős erővel fogják kivenni országukból, s kénytelenek lesznek a dolgot ismét elöl­ről kezdeni. De hát mi lesz akkor, ha Ausztria nem akar támadólag fellépni ? Vagy pedig akkor, ha bele­egyezik Oroszország megtámadásába ? Talán Lengyel­­ország helyreállítása, vagy Galliczia kiadatása egy új lengyel királyság számára, Posen kiadatása Poroszor­szág részéről, vagy talán Finnland átengedése Svéd­országnak ? Vagy talán Ausztriának a Dunafejedelem­ségek általi kárpótlása ? Így a kérdések egész tömkele­gébe jutunk, oly kérdésekébe, melyek kissé nehezeb­ben, s mindenesetre véresebben volnának megoldhatók, mint magának a török birodalomnak szétbomlása vagy felosztása lett volna ezelőtt egy évvel, természetes örö­kösei között. Európa térképét akkor természetesen egé­szen át kellene változtatni. Ezt kell Ausztriának most mindenek előtt fontolóra vennie, s a jövőért azon államférfin maradand felelős, ki most Császárjának a legjobb tanácsot adja. ő leköte­lezte magát, a négy pontot, mint az Oroszországgal! békeakkudozások hasisának minimumát, Ausztria részé­ről is felállítni; s jóllehet ő most nem áll többé a Duna­fejedelemségek kiürítésének, annál kevésbbé a bécsi jegyzőkönyv hasisán, még­sem akar támadó háborúhoz nyúlni Oroszország ellenében. Vájjon erre nézve a nyugati hatalmak egy értelemben leendőek-e? Nem so­kára hallani fogjuk szavukat, ha Krimiába helyzett re­ményeik n­e teljesülnének, vagy pedig ha Oroszország azoknak teljesülte után sem akarna engedni.“ Francziaország,. Pár­is, sept. 21. A közönségben majd­nem vak bizalom uralkodik a szebasztopoli expe­ditio sikerülte iránt. És ez nem árt, mert ha a „Jon m­­­al dos Débats“ által post festum fölhozott nehéz­ségek az újságolvasó közönség lelkébe hatnánk, ez­ál­tal a vállalat mit sem nyerne, de az üzlet mindenesetre vesztene. Nem lehet ugyan titkolni, miszerint mind az it­teni mind a londoni hadügyminisztérium bizalmatlan­sággal a vállalat iránt nem viseltetik, de mégis élénk ■"■"""-g*" . .................. ............................ ■■»"fe KARPATHY ZOLTÁN. Regény Irts Jókai Mór Folytatás. *) XV. Egy férfi­ szó. Még akkor is jókor reggel volt, midőn Zoltán andal­­gásából haza tért, pitvarnokát elküldő ügyvédéért. Kéretve Kovácsot, hogy mihelyt érkezése lesz, jöjjön hozzá. Annyira tele volt a feje a messze jövendő iránti gondolatokkal, hogy midőn előteremén végig haladt, s ott a nagy földig érő tükörben megpillanta magát, cso­dálkozva állt meg : kedve lett volna azt kérdezni ma­gától : ki ama fiatal ember? Ha egy meglett, koros férfit látott volna abba a tükörbe tekintve, az legkevésbé sem lepte volna meg. A lélek olyan könnyen vénül ! Szinte nehéz volt magával elhitetnie, hogy a tegnap este óta csak tizenkét óra múlt el; neki úgy tetszett, hogy az tizenkét esztendő. Kovács nem sokáig váratott magára, Zoltán még mindig gondolataiban elmélyedve járt alá s fel szobá­jában, midőn meghallotta barátja ismerős szavát, ki az előteremben tudakozódott felőle. Hirtelen rendbe kel­lett szednie magát, hogy az előtt zavartnak ne mutat­kozzék. Mosolyognia kellett előtte, nehogy szive fenekéig engedje látni. Nyájas kézszoritással fogadta s kényszerűé, hogy üljön le, Ő maga állva maradt, hogy járkálhasson; e pillanatban nem lett volna képes egy helyben ülni. — Kedves barátom, szélt vidámságot szenvelgve, nekem egy sajátságos önző gondolatom támadt, hanem hiszen az önzés emberi dolog ugy­e bár? Kovács csak a fejével bólintott, nem tudva, hogy mit akar ezzel mondani ? *) Lásd a P. Napló 1362-dik számát. — Lássa, én megvallom gyöngeségemet, kezdé új­ból Zoltán, egy felkapott tollal mindenféle elképzelhető forgatásokat elkövetve , — hogy én magamat valami különös derék embernek képzelem. Ez bohóság, de ön előtt megvallom. Az ügyvéd ráhagyta, s várta, hogy mi lesz belőle. — Például, monda Zoltán s a kezébe vett tollat egészen gömbölyűre hajtotta össze ; én azt hiszem ma­gamról, hogy nekem már van annyi eszem, a­mennyinél több ezután sem lesz, tíz esztendő múlva sem. Kovács összefonta a karjait, úgy hallgatá. — Ne ítéljen el kedves jó Kovács, monda Zoltán s most már a toll orrát kétfelé hasította; én egy kissé nagyravágyó vagyok, engem nem elégít az ki, hogy az én jövedelmeimet mások kezelik , s mások határozzák meg, hogy hova tegyem ? Kovács még mindig nem mutatta, hogy ért valamit. — Teszem föl, nekem annyi új eszmém van, a­mit szeretnék kivitelbe hozni, folytató Zoltán , ezzel már leült Kovácscsal szemben a megkínzott toll egyik orrát begörbítve , úgy hogy tökéletes csáklyaformát adott neki, mintha legelébb is egy hajóhadat akarna megkez­deni, — és nekem arra mind oly kevés eszközöm van, pedig mint mondják, atyám roppant gazdagságot ha­gyott rám , s nekem még sokáig kell várnom, a­míg arról önállólag rendelkezhetem.Meddig is kell várnom? Jól tudja ön, viszont a Kovács szárazon, még hat esz­tendeig ! — Az sok, az nagyon sok, szólt Zoltán felugorva s lecsapta a széthasgatott tollat. Addig irtóz­tató volna várakozni. — Nagyságod azt akarja megtudni, monda Kovács, okos szemeit az ifjú arczára szegezve , hogy lehető volna e nagyságod számára nagykorusági engedélyt eszközölni ? — Igen, igen, azt akarom.Meg akarom előzni az időt, mely nem enged oly sebesen haladnom, mint a­hogy én akarnám. Nagyszerű vállalatok, nagyszerű nemzeti moz­gás támad mindenfelé és én nem vehetek azokban részt, mert még éveim hiányzanak, pedig tudom, érzem, hogy sokat, igen sokat tudnék használni azzal az erővel, mely fiatalságom miatt így meddőn hever. Kovács úgy szánta e beszéd alatt ifjú védenezét, mert a lelkébe látott annak s elgondolá, minő kínba ke­rülhet neki ez eszméken végig jártatai lelkét, mikor az egészen más gondolat alatt szenved. — Értem. Értem. Ön nagykorú szeretne lenni, — azért, hogy megismerhesse végzetteljes perét........... E széknál vége volt Zoltán erőtetett szerepének; le­rogyott a székre; titka ki volt találva :* — Már ismerem azt, — rebegő, nyitott fiókjában a leírt másolatra mutatva s azután tenyerébe hajta fejét és sírt keservesen, a hogy gyermekek tudnak sírni. Az ügyvéd szomorúan tekinte rá; azután oda lépett hozzá és megölelte. — Óh mennyit szenvedtem s nyögé az ifjú alig hall­ható panaszszal. — Elhiszem. Zoltán letörté könyeit s nagyot sóhajtva, reszkető lé­­lekzettel szólt: — Megbocsát ön, hogy ily gyöngén viselem maga­mat, midőn épen azt kellene bebizonyítanom, hogy erős vagyok; de e könyekkel tartoztam annak, ki értem még keserűbb könyeket hullatott, s a kinek még sok mással tartozom, a mit még mind le fogok neki fizetni. Ez volt, a­mitől féltem. Sóhajta fel az ügyvéd, valódi megilletődés hangján. — Mitől ? kérdé tőle Zoltán csodálkozva. — Attól, hogy el fogom veszteni ezt a pert, mihelyt ön ennek létezéséről tudomást kap. — Bár úgy elveszne az, hogy soha nyoma se ma­radna. — Tudom, hogy ön ezt óhajtja kedves Zoltán, — megbocsát, hogy így nevezem még most is, — a czím­­mel rá érek, majd ha önt teljeskorúnak elismerendik. — Akkor még kevésbé lesz arra szükség, mert ak­kor szegény, szegény ember fogok lenni. — Talán nem egészen. — Mit mond ön ? Akkor ön engemet nem ért. Én ezt a pert meg akarom semmisítve látni. — Azt tudom. Az ellenfélt nagy áldozatokkal reá fogjuk birni, hogy lemondjon folytatásáról. — Nem áldozatokkal. Egészen nekik engedem a vitatott tárgyat; lemondok minden jogomról atyám birtokaihoz, czimemről, születés adta rangomról s leszek egyszerű polgár, mint más­— Hová gondol ön ? — Most csak egy gondolatom van : hogy bármi árt szabjanak ellenfeleim a kárhozatos pör megsemmisíté­sének, én nem alkuszom velük, beleegyezem. Az, hogy azoktól, akiket szívemből gyűlölök, a­kiknek azt a fáj­dalmas éjszakát, a­mit átéreztem, meg nem bocsátha­tom soha, miután jogos birtokomról lemondtam, ala­mizsnát elfogadni nem fogok, mint bizonyos áll előttem. Hogy azután mi történik velem, az a jó Isten dolga. Elég fiatal vagyok még pályát kezdhetni magamnak, ott fogom azt kezdeni, a­hol más szegény emb­r, midőn gaz­dag voltam, jó akaróim sok hízelgő tulajdont ruháztak reám, meg akarom látni,bírok-e azokkal, mint szegény ember is? Valami azt súgja bennem, hogy jobb fogok lenni így, mintha gazdag maradtam volna , de ha bi­zonyos volnék felőle , hogy az utczák szemétjén halok meg, mint hasznavehetlen tagja a világnak, a­ki csak addig ért valamit, a­míg pénze volt, még­is azt tenném, a­mit elhatároztam magamban. Önnek ki kell eszkö­­zölnie , hogy nagykorúsági engedélyt kapjak. Ha e szándékomat vagy ön, vagy Szentirmay roszul felfogott gondoskodásból megakadályozzák, akkor nem tudom, mi fog történni! Én csak azt tudom, hogy, ha ez undok per a világ elé kerül, és énnekem meg kell várnom azt, a­míg hét esztendeig végig kínzanak vele, én ez alatt a hét esztendő alatt elvesztem az eszemet, de izmaim meg­erősödnek, s hogy akkor nem ölöm-e meg azt, a­kit utamban találok ? azt csak a Mindenható tudja ! (Folytatjuk.) 221—1364 Szerda, sept. 27-fa.

Next