Pesti Napló, 1855. szeptember (6. évfolyam, 1643-1666. szám)

1855-09-27 / 1664. szám

81-1664. 6-ik évf folyam. Szerkesztési iroda: urs-utcza 5-ik szám, 3 ik emelet, 15-ik szám. Szerkesztő szállása: Angol királynőhöz czimzett szálloda, 63-ik szám. A Up szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő. Bérmentetlen tételek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija • 5 lustkos petit sor 4 p.kr.Bélyegdíj, külön, lop.kr.­­mrveimenyek Ulja . Magán vita 5 hasábos petit sor 5 p. kr. 1855. Csütörtök, sept. 21. Előfizetés föltételei: Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 fr. p. p Félévre...........................10 _ _ Pesten , h f i h o i hordva: Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 „ „ PEST, sept. 27. Távirati magán­­tudósitás. Feladatott Bécsben : sept. 27. d. e. 7 óra 8 p. Érkezett Pestre: „ „ „ „01­­ óra 50 p. Paris, sept. 26. A császár Coburg herczeget meglátogatta. A francziák vesztesége, sept. Sákán, Pelissier tbnagy jelentése szerint a következő: Halottakban: 5 tbk, 140 tiszt, 1439 katona. Hiányzókban: 1410 katona. Sebesültekben: 10 tbk, 240 tiszt 4259 katona. A kormány a ,,Crédit mobiliér”-hez hasonló társulatokra a f­ölhatalmazást és engedményezést elhalasztotta. Néhány év óta hozzászoktunk az orosz czár utazásával a politikai világban nagy mozgást és változásokat látni összekötve. Németország igen nevezetes kérdései s az Ausztria és Poroszország közt támadt viszály, mely már a hadszenet pontjáig haladt volt, a né­hai Miklós czár utazásai közben leltek elintéztetést. Természetes volt tehát, hogy midőn a szebasz­­topoli események hírét Sándor czár Varsóba me­netelének hire követé, a békekilátások tüstént lábra kezdettek kapni, s kivált azon párt soraiban, mely a háborúnak a pétervári udvar számára ked­vező vége után sóvárga. A varsói ut­c­a mennyiben nem a vezérekkel a hadtervek felőli intézkedésért történnék — azon hitnek lett volna kifejezése, mikép a német hatal­makat a keleti kérdésben az egyetértés szelleme szállotta meg, s elérkezettnek vélik az időt, a nyu­­gatiak és az orosz közt oly közvetítő állást fog­lalni el, melyből urai lehetnek a situatiának, s egy közép-európai szövetség által az engedni nem akaró felet — s ilyen a jelen viszonyok közt Sándor czár nem lett volna — erőhatalommal is békére kényszerithetnék. Miután pedig Poroszor­szág eleitől fogva az oroszoknak kedvező neutra­­litásban maradt, ellenben Ausztria a decemberi szerződés által a nyugati hatalmakkal szoros vi­szonyba jött, sőt a Dunafejedelemségek megszál­lásával és a Gács-bukovinai seregfölállításokkal a pétervári udvarnak sok kellemetlenséget, költsé­get és hátrányt okozott, önként érthető tehát, hogy a varsói út mint diplomatiai tény, a német hatal­maknak csak olynemű egyetértését signalizál­­hatta volna, és csak oly változásoknak lesz vala előhírnöke, melyekben a porosz politika játszaná a főszerepet. S épen ezért voltak többen, kik az egész var­sói utat koholmánynak vélték, mert nem foghaták meg, hogy September 9-ke, mely Szebasztopol birtokába helyzé a nyugotiakat, minő előnyt adha­tott volna a porosz kormány nézeteinek,é­s nem képzelhetők, hogy Sándor czár csak katonai szem­lékért s az öreg Paskewics herczeggeli conversa­­tio végett, siessen épen most és egy oly városba, mely politikai tervszövésekről vált nevezetessé. Később a varsói utazást a krimiainak hite a bé­kereményeket a legmakacsabb és legszélsőbb esz­­közökkel vitt háborutóli félelem váltó fel. Mondák: a czár Odessán és Nikolajeven át egyenesen Krimiába megyen, hogy vitéz sergeinek élére vesse magát, úgy mint III-dik Napóleon császár egykor akarta volna, de nem tévé, érez­vén az ily lépés óriás fontosságát. Megvalljuk, mi kétkedünk a czárnak e szándéka felöl. Mit keresne­k Krimiában Szebasztopol elvesz­tése után? Az orosz ármádiát Gorzsakol­ is át tudja a Pere­­kopon vezetni. A visszavonulás — ha csak ez van tervben—most még nem oly nehéz, hogy a rend és katonai szellem föntartásáért egy uralkodó biztosító és sajtó jelenlétére volna okvetlenül szükség. I­rimiát pedig Szebasztopol nélkül megtartani; Krimiában a jenikalei tengerszoros elvesztése és az azovi tengereni hajózás teljes megszüntetése után, az orosz ármádiát, kivált az őszi esős évszakban, élelemmel látni el; Krimiában a szövetségesek sergét — mely midőn a Csernaja felől arcz­­élben akar támadni, ugyanakkor Eupatoriából a visszavonulást és táp-utat szándékszik elmetszeni — diadalmaiban föltartóztatni , s az orosz lobo­góktól elpártolt szerencsét visszabűvölni : — mind­ez oly nehéz oly kivihetlen czél, hogy a czár személyes jelenlétével sem válnék gyakor­latibbá és lehetségesebbé. Sándor czár tehát, mihelyt a desperationális harcz terére, mihelyt Krimia küszöbére lépne, csak azt adná a világnak tudtul, mikép­p elvett magától minden békegondolatot, s utolsó erejéig, birodalmának teljes kimerüléséig, akarja a hábo­rút folytatni. Ámde, engedi-e a józan politika e nyilatkoza­tot? s olyanok-e a körülmények, melyek azt iga­zolhassák? Bizonyára, nem. Ebből mi foly ? Az, hogy a sok kürtöltetés mel­lett sem fog a czár Krimiába menni. Útja, ha nem csalódunk, csekélyebb jelentőségű. Testvéreitől, egész családétól kisértetve elő­ször az ó-orosz párt és az orthodox hit székváro­sába, a szent Moszkvába megy, hogy országna­­gyait s a legvallásosabb néptömegeket jelenléte által föllelkesítse. Onnan, mint látszik, Odessába siet, hol az egész későbbi hadviselet felöl nagy hadi tanácsot tart, s megtekinti Nikolajevet is, melynek hajógyára most egy új feketetengeri flot­tát akar rögtönzeni, s hogy mily sikerrel, azt majd az idő mutatja meg. Birodalmának déli részéből a czár a nélkül, hogy Perekopot átlépné, hihetőleg Varsóba menend, hol szintén táborozási tervek lesznek szőnyegen. Mindezen demonstrátiókból pedig a világ csak arról fog értesülni, mikép a pétervári udvar nem szándékszik a nyugati hatalmak elibe békejavas­­latot terjeszteni, hanem kész a háború bármi esetlegességeivel szembenézni. Az ily tudtuladást, mint Péterváron hiszik, Oroszország becsülete igényli. Mi lesz tehát a békekilátásokból ? Idő előtti volna erről határozott véleményt mon­danunk. A nyugati kabinetek, mint számos jel tanúsítja, még nincsenek egészen tisztában, hogy a nyert győzedelmeket egy becsületes béke úttöréséül használják-e, vagy eljárásukat későbbi fejlemé­nyektől függesszék föl ? Ausztria, mint a decem­ber 2-ai kötmény által szövetséges társ, semmit sem mulaszt el a közvetítésre. S ha a kiegyenlítési hajlam Párisban és Londonban növekedni fog, azt nagy részben a bécsi diplomatia ügyességének, s a most Francziaországban mulató Prokesch báró­nak lehetene köszönni. KEMÉNY ZSIGMOND,­­ Bécs, sept. 25. (Pénzügy.) A közönség az uj pénzügyi szabályokat úgy várja, miként az éhező a kenyérfalatot; kiki mintegy ösztönszerüleg érzi, miszerint a dolog őt közvetlenül érinti, s hogy a várandó javítások a közjóléttel a legszorosabb összeköttetésben állanak. Pedig, miként jól érte­sült forrásból halljuk, a várakozás még jó sokáig fog tartani s a sokféle terv közöl eddigelé csak a hitelbank alapítása — s ez is csak elvben — van határozottan elfogadva. Ezen hitelbank léte­sítésével még egy másik pénzügyi műtét fog kom­­bináltatni, t. i. a hitelbank arra fog köteleztetni, hogy legelső kölcsönügyletét az állammal kösse s ennek fekvő zálogra bizonyos összeget előlegez­zen, melyet a kormány a nemzeti bank irányábani adósságának lerovására akarna felhasználni, hogy ezen intézetet ezüst fizetésének újjá­kezdésére kö­telezhesse. Miként mondtuk, mindez eddigelé elvben meg van állapítva, de a gyakorlati kivitelhez még hozzá nem fogtak, sőt még az iránt sem létezik határozat, kire fogna ama hitelbank megalapítása bízatni. Hogy az olvasó az újságokban felmerülő ellenkező hírek közepett eligazodhassék, egysze­rűen adjuk elő a tényállást, miként erről avatott személyek nyilatkoznak. A hitelbank megalapítására három versenyző ajánlkozott; először a csehországi nemesség, má­sodszor a párisi crédit mobiliér, harmadszor egy észak-némethoni társaság. A csehországi nemes­ség ajánlata határzottan nem utasíttatott vissza, hanem tevékenysége egy későbbi időre halaszta­­tott, azon időre, midőn majd a tervben levő hitel­bank más társaság által meg lesz alapítva s a cseh nemesség szűkebb hazájának, Csehországnak gyá­­molítására, vagy pedig más irányú intézet létesíté­sére fordithatandja pénzerejét. Pénzügyminiszter úr azon teljesen helyes elvből indul ki, hogy — bel- és külföldi tőkék közt kellvén választani — inkább ez utóbbiakat vonja a birodalomba, mint­hogy amazok úgy is maradnak s azokra még más­kor is szükség leend. Most tehát csak a crédit mobiltér és az észak­­némethoni társaság versenyez egymással. Több bécsi lap a minap azt hirdette — bár nem tény, hanem csak gyanitás gyanánt — miszerint a cre­­dit mobilier-nek kevés reménye van, a hitelbank megalapítására engedelmet nyerni, minthogy attól tartanak, hogy ezen hatalmas társaság pénzviszo­­nyainkra nagyon is nyomasztó befolyást gyakorolna s az ausztriai financziákat kénye kedve szerint pó­rázon vezethetné. Ez túlzott aggodalom, s a forrás, melyből e hírek erednek, tán nem egészen részre­­hajlatlan; meg kell jegyeznünk, miszerint az észak­­némethoni társaság oldala mellett egy ismeretes, jó nevű író áll, kinek összeköttetései a bécsi saj­tóval, ama czikkekre nézve tán nem mindek­ be­folyás nélkül voltak. Mi épen ellenkezőleg úgy értesültünk, hogy a crédit mobiliernek tetemes ki­látása volt terve keresztülvitelére s hogy e perei­ben tán már a végleges engedelem kezében lenne, ha utóbbi napokban m­ás intermezzo közbe nem jő. Hallomás szerint t. i. Pereire úr, a crédit mo­­bilier régi főnökének s így magának a társaságnak is nyughatatlan ellene Rothschild báró rögtön a né­met társaság mellé állott, s miként mondják, a párisi Rotschild-ház feje már is útban van Bécs felé. Hogy ez az ügy állását tetemesen módosítaná s hogy a német társaság, ily segély által gyámo­­lítva , nem 100, hanem szükség esetén 2— 300 milliónyi tőkével is állhatna síkra, mondanunk sem kell. Más részről a crédit mobilier-t sem lehet ám úgy könnyedén visszautasítani, minthogy a közte és a birodalom közt már fenálló viszonyokra is tekintettel kell lenni, annyival inkább, minthogy a börzén elterjedt hir szerint, a crédit mobiltér a déli vasutakat is átveszi s az illető részvények ki­bocsátásakor az államvasuttársaság részvényesei­nek elsőség fog adatni. (E hírre mind a franczia államvasuttársaság, mind a livorno-florenzi vasút részvényei Európa minden piaczain tetemesen emelkedtek). Az ügy tehát még folyvást fügyben van s a­mit mai lapok a franczia és német társaság fu­­siojáról mondanak, tán inkább combinatio, mint té­nyen alapuló közlemény; valószínűséggel csak akkor bírna, ha Rothschild csatlakozása nem jöne létre; hogy Rothschild és Pereire szövetkeznének, egyátalában nem hihető........E két ház a financz­világ welf- és waiblingi pártját képezi, melynek engesztelődése képzelhette. A közjólét érdekében kívánjuk, vajha az ügy minél előbb eldöntetnék, hogy az annyira magasz­talt eszme valahára megszűnjék „h­olt malaszt“ lenni, melylyel a földbirtokos egy árva fillért sem tud előteremteni, ha arra szüksége van. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET A történetírásról. VI. Gróf Teleki József. A „Hunyadiak kora“ szerzőjét nem ok nélkül iktatjuk a nagy történetírók sorába. Történetírásunk a régibb időkből is mutathat ugyan érdekes és tanulságos lapokat , a legtöbb mű azonban az események kivonatos egybeállítása lévén, csak a korszakok szerinti felosztásban mutatott némi műszer­­kezetre; s míg egyfelől az egésznek felfogásában és a részletek előadásában egyiránt nélkülöznünk kelle azon művészi formát, mely a nagy írók műveit jellemzi, nél­külöztük az emberi állapotok azon ismeretét is, a mi nélkül nem mondhatjuk el, hogy a történetírás a népek és királyok iskolája. Sem Liviusunk nem vola eddig, sem Thukydideszünk. * Történetírásunk, magasabb értelemben véve e szót, csak Szalayval és gróf Teleki Józseffel kezdődik. E magas állású államférfiu, s ama jeles publicistánk fé­nyes országos és írói pálya után a közügyek nem min­dennapi ismeretével adták magukat a történetírásra; s ha az utóbbi a szyl nagyobb szépségei, nyelvének meglepő sajátságai által is kitűnik, az előbbinek művét viszont oly teljesség emeli minden egyéb hazai történeti , műveink fölé, mi első rendű állást biztosítana e kitűnő írónak bármely nemzet irodalmában. Azon kitartással, melyet a német írók tanúsítanak kutatásaikban, látjuk Telekit fáradozni harmincz éven át szakadatlanul, adatokat gyűjtve, rendezve. Kötetekre megy az okiratok száma, a­melyeket nagy részint ő is­mertet meg velünk először. S a hazai kútfők hoszas ta­nulása mellett, nincs lapja a külföldi egykorú emlékírók­nak, mely az általa tanulmányozott korszakra vonat­koznék, a mit olvasatlanul hagyott volna S a mily rend­kívüli szorgalmat fejtett ki a kutatásban és adatgyűjtés­ben , oly éles elmét tanusit az ellenkező adatok egybe­vetésében, a kútfők megítélésében. Nyugodt, szenvedély­­telen, alapos kritikája, melylyel a történeti igazságot földeríteni igyekszik, magasan felülemeli azon történet­írókon, a­kik ephemer szempontoknak áldozzák föl az örök igazságot, s a históriát napi ügyek és érdekek igényeihez alkalmazzák, fegyvert, vádiratot, rendszert készítve abból. Különösen meglepő e nyugott pártatlan­ság a cseh és lengyel emlékírókkal szemközt. Az egy­szerű, józan értelem okait halljuk a szenvedély, elfo­gultság és fajgyűlölség ellenében. Teleki állása soha sem felekezeti; előadása nem ügyvédi szóváltás, hanem bírói ítélethez hasonló; igazságot tesz a versenyző felek közt, a késő kor ama szenvedélytelen pártatlanságával, mely saját méltóságot kölcsönöz a történetírásnak. S e részrehajlatlanság nem közönyösség Telekiben. A kor, melyet oly teljesen állít elénk, egyik fénykora nemzetünknek, s államférfia, mint Teleki volt, nem szentelte volna éveken át szünótáit e korszak tanulmá­nyozásának, ha a fölidézett emlékek nem tárták vala ébrep lelkesedését, nem éleszték vala szorgalmát. Emel­kednie kellett szükségkép lelkének, a midőn az átvirasz­tott ételeken lámpája fényénél megjelentek előtte ama nagy szellemek, a kiknek szavait, tetteit adja elő; s e lelkesedés több volt azon ihletnél, mely az írót meg­szállja munkája közben : az egész munkán át érezzük ama lappangó meleget, mely e férfiú végnapjaiban az életerőt pótolta a már roncsolt testben, érezzük min­denütt, helyenként meg­ megragadólag, a hazafiaság lüktetését. De e hazafiság nem oly szűk látkörű, hogy a hon határain túl is meg ne látná; nem oly igazságtalan, hogy elleneinkben is el ne ismerné az érdemet. Vessé­tek össze a jellemrajzot, melyet Podiebradról találunk a negyedik kötetben, ama ráfogásokkal, melyekkel a lengyel és cseh történetírók elhomályosítani töre­kedtek Mátyásunk dicsőségét. S az igazságszeretet eme példája , melylyel ellenfelei fölött üü­ndöklik Telekink, s a mi szükségkép emeli történetírói te­kintélyét , annyival dicséretesebb, minél kevesbbé szorultak rá hősei, hogy a kölcsönös elismerés útján várná érdemeik méltánylását. Az oly kevéssé lovagias XV. század ez utolsó daliái , mint Thierry Amadé ne­vezte nem rég Hunyadi Jánost és Mátyás királyt, ma­gasan kiemelkedő egyéniségek nemcsak hazánk, hanem összes Európa történeteiben, a­kik sokakra képesek ár­nyékot vetni, míg maguk a hit és dicsőség verőfényé­­ben ragyognak. Ha valaki, bizonyára Teleki kezdheté vala művét a hősköltemény stereotappá lett kezdő sza­vával : Férfiat éneklek. ...» De ő nem szorult a költők phrasisaira, hogy bámulást ébresszen hősei iránt. S ha egyenes, higgadt jellemé­ből nem folyna történetírói pártatlansága , azt kellene hinnünk, hogy az önérzetnek is része van abban, a mely kizárja a hazafius féltékenységet. Azonban az erkölcsi jellegtől, mely az író előadásán ki van fejezve, s a szellemtől, mely ítéletein elömlik, elvonatkozva, minden történeti műnek van tisztán iro­dalmi, tisztán művészi oldala is, — s főleg attól függ szerencséje. A styl és műszerkezet képezik e művészi oldalt. Styl tekintetében Teleki nem mérkőzhetik Szalayval. Néhány ifjúkori értekezését kivéve, Teleki nem foglal­kozott folyvást az irodalommal, s e szerint nem állt módjában megszereznie azt a műgondot, azt a folytonos ügyeletet széphangzásra s annyi egyéb tekintetre, me­lyek magokban csekélységeknek látszanak, de amelyek­nek szemmel tartása nélkül nem szerezhetjük m­eg ama fegyelmet, mely az irás mesterségét teszi. Az erőt csínnal párosítani : a régiség nagy íróinak eme tulaj­dona csak kevés választottaknak jön osztályrésze min­den irodalomban. Még kevesebb írónak sikerült a szá­raz krónikás nyelv s a rhetori dagály és költői phra­mi­­sok közepett eltalálni a művészi történetírás nyelvét, mely a rövidséget világosságga­l, a szabatosságot szép­hangzással, az egyszerűséget teljességgel tudja páro­sítani, s eleven, mozgalmak sőt plasticus költői képek és phrasisok nélkül. Teleki nem bírja ugyan a művészi styl­eme nagy tu­lajdonait; egyiránt hiányzanak prózájában a lángész szerencsés merészségei, ügyes és eredeti fordulatai, s azon csín és műgond, mely at koszai tanulmány után sa­ PESTI NAPLÓ. Pest, sept. 27. A két testvér haza legérdemesb fiai egyikének halálát gyászolja el időben. A tudomány em­bere gróf K­emény József meghalt. A hazai történettan benne egyik legbuzgóbb búvárát veszíti el. Művei után, melyek a két haza tudományos folyóirataiban és önállóiig megjelentek, sokan ismerék őt, és mindnyájan tisztelettel hajoltak meg azon kitartó szorgalom előtt, melylyel a tu­domány és kiválólag a hazai történet érdekének élt, azon nemes szándék előtt, mely életének czélul a hasznos mun­kát tűzi ki. Újabb időben az erdélyi „országtamé társu­lat“ német folyóiratában találjuk buvárlatainak eredmé­nyeit, mely folyóirat utolsó füzete az elhunyttól igen be­cses közleményeket ad Csáki Mihály felöl. Munkáinak kiadatása iránt rendelkezett-e, nem tudják, de óhajtanak, ha azok avatott kéz rendezése mellett nem sokára közzété­telének. Nyugodjék békével, áldás emlékére! — Az ifjúság olvasmányai között „Robimon“ és Fene­ion „Telemachja“ mellett tán legnagyobb népszerűségben részesül Goldsmith Olivér „wakefieldi pap“-ja. E tanregény a magyar ifjúságnak szintén első olvasmányai­hoz tartozott egykor. Az első fordításból eddig alkalma­sint könyvárusi úton egy példány sem kapható már. Ennél fogva Ács Zsigmond („Pál és Virginia“ fordítója) ifjúsági irodalmunknak jó szolgálatot tön e regény lefordí­tása után. A fordítás megjelent Kecskeméten , a 11­­ a Fü­­löp kiadó-könyvárusnál.­­ Mint halljuk a városi hatóság őrködő figyelmét a fa­­árusokra is kiterjesztendi. A faárulás, igaz, szabad üzlet, azonban a fogyasztó közönség érdeke követeit a hatóság

Next