Pesti Napló, 1855. október (6. évfolyam, 1667-1693. szám)

1855-10-09 / 1674. szám

01—1674. 6-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda:­­ Szerkesztő szállása: Angol királynőhez czímzett szilieda, 63-ik szám. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 5 sz. p. p. Félévre.............................10 „ „ 1855. Kedd, oct. 0. Előfizetés föltételei: Egyetem­ ut.eza 2-ik szára , 1-ső emelet,­­ A­pp szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez Intézendő, érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ______ Hirdetmények divi • 5 h.s3rbos petit 8014 p­ kr- Bélyegdíj, külön, 1o p. kr. na veuven­y en uija . Magán ^ 5 haaálbos petit sor 5 p. kr. Pesten , házhoz kordra. Évnegyedre . . . . 4 fr. p. p. Félévre ...... 8 . . ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI NAPLY October—december negyedévi folyamára. Vidékre postán küldve 5 írt. Budapesten házhozhordással,4frt. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület­lső emeleten. Pesti Napló kiadó­hivatala PEST, oct. 9. (Krimia mint hóditmány.)­­­ Az orosz politika alapelméje: egy universális monarchia megalapítása. E merész eszme teremtője, melynek a szent Oroszországot Europa urává kell tennie, — mint általánosan tudva van — I. Péter czár volt. Utódainak sajátképen semmi más érdemet sem lehet felróni, mint hogy ők­ is ép ezen alapeszmét követték több vagy kevesebb szerencsével, hogy az eléjök kitűzött, s mindnyájokra nézve elmoz­­du­hatlan czélhoz közelebb juthassanak. Ezek közöl csak ketten vannak,kik I. Péter terveit annyira fölvevék saját testük­­s vérökbe, hogy azok majdnem sajátjaiknak látszatnának, s kiknek uralkodása alatt az orosz politikának nagy műve annyira előre lön mozdítva, mikép még csak egy geniális harmadikra lett volna szükség, hogy az teljesen bevégeztessék. És e kettő volt II. K­a­­ta­l­i­n és Miklós. Ha tekintjük mindkettőnek politikai cselekede­teit, a különbség csak abban áll, hogy II. Katal 1 i­n vállalatait minden léptén szerencse követé, míg Miklós czárnak az általa több mint 30 év óta annyi fáradalommal építgetett művének hirte­­leni összeomlása keseríte meg végóráit, s talán ép ez összeomlás volt utolsó óráinak előidézője. Ha tehát az eredményről ítélünk, I. Péter után elvitázhatlanul II. Katalin Oroszország legna­gyobb uralkodója. Ő ugyancsak azt vitte ki, mit I. Péter tervezett, csakhogy ő ezt egy galant nő finom tapintatával téve, mi sokkal veszélyesebb volt a világra nézve, mintha azt csupán fegyver­hatalommal, azaz: nyilt durvasággal jellemszilár­­dan hajtotta volna végre. Hogy a czárnő a leg­­élesb fegyvereket választó, melyeknek csalhatlanul találniok kellett, erről maga a történelem világos tanúbizonyságot tesz, mert épen ez időben élt egy II. Frigyes és egy Mária T­e­r­é­z­i­a, kik mind­ketten a féltékenység bizonyos nemével fordíták az európai eseményekre ébren őrködő szemeiket, és még­is az orosz fejedelemnőnek sikerült őket az egész Európára nézve veszélyes terveknek meg­nyerni. Az első feladat, melyet az orosz politikának kel­lett vala teljesítnie — miután az székhelyét a balti tenger mellé tette át, s ez által oly nagyságra és erőre emelkedett, mely Oroszországot a többi ál­lamokkal szemben a politikai jogosításra nézve egyenlő fokra emelte — az első feladat volt: ez­után Európa belügyeire határozottabb módon s tartósabban hatni, mint eddig. E czélra pedig Oroszországnak Európa felél határzódása épen nem volt alkalmas, mert neki mindig ellenséges betörésre lett volna szüksége, hogy az egyszer kimondott szónak nyomatékot­­ adhasson; kénytelen volt tehát oly állásra töre­kedni, mely az európai államoknak közepett fek­vőn, folytonos fenyegetés legyen rájuk nézve. És ez ország, melyben ily állást kivívni lehetett — Lengyelország volt, az orosz politika azt kívánta, hogy ez ország megszűnjék önálló állam lenni és--------oroszszá­lon. Oly államnak, mely universális monarchiává akar nőni, minden oldalra szabadon és akadályta­lanul kell mozogni, s békét egyrészről sem lehet tűrnie. Oroszország ez időben délen még korlá­tozva volt s a Duna fölötti kiterjeszkedése igenis hosszadalmas , s az európai államokat valóságos, s olykor csak látszólagos lethargiájokból föl­ébreszthette, a mint ez a Törökország ellen (1768 —1774) viselt háboruban is történt , midőn Oroszország, jóllehet a Duna mellett jelentékeny hadi előmeneteleket tett , sőt a török flottát Tsesme mellett el is égette, még­is a többi államok végett kénytelen volt a kutsuk-kainardsii békekötésre magát elhatározni. Hogy ezen rá nézve kártékony eseményeknek jövőre elejét vehesse, még­pedig oly módon, hogy ez által, a politikai végrendelet értelmében oly előny vitassék ki, mely a Törökország elleni jö­vendő vállalatoknak kezdettől fogva a süker na­gyobb biztonságát kölcsönözte, K­r­i­m­­­á­n­a­k kel­lett elfoglaltatnia,--------s elfoglaltatott. És így II. K­a­tal­in az orosz birodalomnak minden oldalra szabad mozgást vívott ki; csak eré­lyes utódokra volt szükség, kik az elegendő men­nyiségben jelenlevő erőket minden irányban egy­formán erősen s megrázkódtatólag alkalmazni tud­ták, és — azon esetben, ha Európa csakugyan megmaradandott politikai letargiájában — Orosz­országnak okvetlenül universális monarchiává kel­lett válnia. Az a fölötti vizsgálódás, mi módon tört vagy törhet magának az orosz politika és hódítás utat a négy kijelölt irányban, sokkal érdekesebb, mint a többi hódító államok politikája, mert annak a mostani század művelődési és polgárisulási foko­zatára való tekintettel egészen új eszközökhöz s diplomatiai átfogásokhoz kell folyamodnia, hogy magának a sükert biztosítsa. Mi ez­úttal csak a déli irányt tartjuk szemeink előtt, s ezt közelebbről akarjuk fölvilágosítni. Ha Oroszország fekvését, a többi európai álla­mokkal szemben tekintjük, mind saját védelmére, mind lehető agressiv előnyomulására nézve két v­o­n­a 11 tüntet föl előttünk. Az egyik vonal Sz. Pétervártól Varsóig, a másik pedig Var­sótól Szebasztopolig húzódik. És így Lengyelország az előre tolt cen­trum , és Sz. Pétervár és Szebasztopol (általában Krimia) képezik az orosz állam ezen lépcsőzetes katonai állásának két szárnyát. E vonalak ereje a középpontban fekszik, gyen­géje pedig, — mint minden hasonló állásnál — a szárnyakon. És így ezeket nemcsak az egyenes megtámadás, hanem a lehető megkerülés ellen is okszerűen kell védelmezni, hogy a centrummal aktív erőre nézve egyenlőkké tétessenek. Ennek elérésére azon tengerek, melyekre e szárnyak támaszkodtak, gazdag alkalmat szolgál­tattak. Miért is Oroszország — mióta ezen állást elfoglalta — teljes erejével s minden eszközei­vel oda törekedett, hogy mindkét szárnyán flottákat teremtsen elő, miután csak ezek nyújt­hattak neki biztonságot. De a flották mind e két szárnyoni felállításának nemcsak saját védvonalának védelmezése volt czélja, hanem azon esetben is, ha Oroszország maga lép fel támadólag, a szándéklolt meghódítást ezeknek kellett vala végrehajtaniok; azért szerel­tetett föl ily jelesen mind a két orosz hajóhad, mit a legderekabb tengerészek is őszintén elismer­nek, melyek Európát mindinkább és erősebben karolták volna körül, ha az utolsó események ál­tal az orosz tervek — talán örökre meg nem hiusittattak volna. B. J.­­ Bécs, oct. 8. (A drágaság 1­. A ke­nyér ára.) A drágaság első és fő oka a drá­ga­s­á­g­t­ó­­­i félelem! Képzeljünk egy olyan — jelenleg, fájdalom, még csak eszményinek mondható — államot, hol nemcsak minden évben az aratás eredménye lehetőleg legszabatosabban kipuhatoltatik, hanem egyszersmind több évi vizs­gálatok nyomán tudva van, mennyi gabna szük­ségeltetik a belfogyasztásra, s aztán feleljünk őszin­tén e kérdésre: képzelhető-e ily államban mes­terkélt drágaság? azaz képzelhető-e, hogy a gabna ára, azon ürügy alatt, hogy nem­sokára hiány leend, felcsavarható? A­hol azonban ama két kérdésre: mennyit termeszt az ország? mennyit fogyaszt? hiteles adatokkal nem felelhetni, ott a természetes drágaságtóli félelem mestersé­ges drágaságot szül s a gabnakereskedők, molná­rok, sütök stb. haszonlesése megteszi a magáét,hogy ama félelmet táplálja s nevelje. Ha azt mondják erre, hogy a termesztés és fo­gyasztás feletti őrködés lehetetlen, mi egyszerűen azon tényre hivatkozunk, hogy a dohánytermesztés, a pálinkaégetés s más, a kincstárnak jövedelmező termelési ágakra nézve az ellenőrködés nemcsak le­hetséges, hanem valósággal gyakoroltatik is; men­nyivel inkább lehetséges az általunk említett őrködés, melyet — a műveitek általi kellő felvilágosítás mellett — a köznép is gyámolitani fog, főleg minthogy nincs meg benne azon vexationális jel­lem , melylyel ez egyedárusság vagy fogyasztási adó érdekében, bár még oly kimélőleg gyakorlott ellenőrködésnek már természeténél fogva bírnia kell. Ezáltal egyszersmind az adó igazságosabb fel­osztása is lehetségessé válnék, mely eddigi ka­­tasztrális iveink mustra­ szerinti osztályozása nyo­mán nem képzelhető s még akkor sem lenne kép­zelhető, ha a szántóföldekre nézve általános elmé­let nyomán akár százféle osztály állapittatnék meg. Mindazáltal a termesztésre nézve Ausztriában még aránylag sokkal szabatosabb adataink vannak, mint a fogyasztásra nézve. Mert ez utóbbira nézve csak akkor juthatunk megközelítőleg helyes ada­tok birtokába, ha több éven át a termesztést, a be­vitelt s kivitelt ismerjük s a két első összegéből az utolsót levonván, a több éven át talált maradvány­ból általány-összeget következtetünk. Ezen, gya­korlati utón talált szám annyival­ helyesebb leend. A RÉGI JÓ TÁBLABIRÁK. Regény. Irta JÓKAY MÓR ELSŐ RÉSZ. Isten csapósai. V. Estétől reggelig. Folytatás. *) Vannak emberek, kiket hasonló bizalmas vallomások nagyon lehűtöttek volna. Krénfy úr nem tartozott azok közé. Ez eszme őt fölmelegité. Ezek a szavak közel hozták, lealázták hozzá ezt a büszke grófnőt, a ki most nem volt előtte egyéb, mint egy bájos némber, a kinek úgy illik, ha sír, ha könyörög, ha utalomért esd. Egy botlás azt szerzi a nőnek, hogy egyszerre mindazok is­merősüknek tartják, kik azelőtt rá sem mertek nézni. Krénfy úr igen tökéletes fogalmat vélt alkotni magá­ban Cynthia grófnő felől, a midőn őt e helyzetben látva, így gondolkodott: „Ez egy könnyelmű kalandornő, a­ki nem hiába okoz főfájást a brenóczi grófoknak. Megismerkedett tilos után egy déli korhelytyel, azt persze a grófok megugratták; most megtudta, hogy egykori kedvese külföldön az adó­sok börtönébe jutott; szeretné onnan kiszabadítani; nem azért, mintha különösen hűséges akarna hozzá lenni, mert hiszen hasonló korhelyt találhatott, talált is bizo­nyosan eleget, hanem mert az ilyen hölgyek rendesen jó szívűek szoktak lenni. Az összeg mindössze sem sok, a tárgy megéri az áldozatot. Szép hölgyek miatt sok fösvény ember tett már elveiből kivételt. Meglássuk, hogy mit tehetünk érte. — Kezében vagyok önnek . . . szólt reszkető hangon Cynthia. Olyan lépést tettem , a­mit ha csak egy lélek­­ megtud, el vagyok veszve. Önnek csak egy szóval kell tudatnia bátyámmal, hogy itt voltam, és semmivé vagyok téve. (— Van eszemben , gondolá Krénfy úr, — hogy fő­be lövessem magamat.) — Legyen nyugodt nagyság, szólt egész bizalmasan •) Lásd P. Napló 1671-dik slmát, közelebb húzódva Cynthiához Senki sem fog erről meg­tudni semmit. Fölkelt, megvizsgálta az ajtókat. Azután ismét v­isz­­szatért. — Minden ajtó zárva van. Beszélhetünk nyugodtan. Azzal egy szivart vett fel asztaláról, meggyujtotta a gyertyánál s levetve magát a pamlagra a grófnő mellé, elkezde fesztelenül beszélni, mint a ki nagyon otthon érzi magát helyzetében. Ők a grófnőnek eperetben egészen másutt jártak ér­zelmei, gondolatai, hogy sem a durva figyelmetlenséget észre is vette volna. — Nagyságod azt kívánja ugyebár, szólt Krénfy, nagy füstkötelet fújva szájából, — hogy Tarnóczi urat az adósok börtönéből kiszabadítsuk. Bízzék bennem. Nagy­sád kedvéért mindent megcselekszem. Nekem ugyan Il­lés gróf megtiltotta, hogy ez ügybe avatkozzam; de nagy­ság szemeinek egy pillantása elfeledteti velem azt a ti­lalmat. Cynthia most is oly gyanútalanul nézett ez emberre, mint a kinek eszméje sincs arról, a mire ez e pillanatban gondol. — Az összeg, melyet Tarnóczy úrnak kell küldeni, elég szép, úgy hiszem ezer frank. Azonfelül még a per­költségek, és a szükséges úti költség, hogy Tarnóczy úr rögtön eltűnhessen Strassbourgból, ez fog tenni ismét ezer frankot. — Istenem, Istenem! sohajta Cynthia, ki minden pénz­készletét ez órában egy nyomorult családnak aján­dékozd. — Ha épen nagysádnak nem volna kezénél ez az ösz­­szeg , — ámbátor ez órában nagyon ki vagyok költe­kezve ; a méltóságos grófoknak nagy összegeket kellett kifizetnem; de nagysád bűbájos szavára kész vagyok azt előteremteni a föld alól is. Cynthia nem merte arczán mutatni örömét. Érzé, hogy teljes szüksége van önmérsékletére, minden indulatos köszönet és hálálkodás helyett a száraz szerződési térre vitte a kérdést. — Én e szívességet nem akarom sem ingyen, sem biztosíték nélkül fogadni. A brenóczi grófok minden jó­szágaikat zálogba vetették már, de még nekem van egy csekély birtokom, melyet anyám hagyott rám. Szegény jó anyám. Nem szép tőlem, hogy az ő sírjára alkuszom. Ő nem tartozott a brenóczi nagy urak közé, kiket utó­daik kriptástul együtt eladnak, a hogy feküsznek sorban. Ő egy igénytelen sokat szenvedett nő volt, ki a legegy­szerűbb sírkő alatt nyugszik, a legcsöndesebb kertben, csak néhány lépésnyire attól a háztól, a­hol annyit szene­­­vedett. Ezt a házat, ezt a kertet, ezt a sírt én zálogba adom önnek. Látja ön, milyen nagy kincseket áldozok­­ fel. Én nem tudom, mennyit érhet az mindössze , de gondolom, hogy kétezer frank fedve lehet általa. Kérem uram, adjon ön tollat kezembe és mondja, hogy mit ír­jak? Az idő rám nézve rövid. Krénfy úr sokszerűen megbűvölve érze magát a kü­lönös nő által, annyiféle érzésen vitte őt keresztül, a mi­től ő máskor távol tudta magát tartani, majd vágyat ér­zett iránta, majd szánalmat, majd végtelenül magasan látta őt, majd végtelenül alant. — Jól van, én nagyság kedvéért mindent meg­teszek, szólt nemeslelkü szenvelgéssel, s letette szájából a szi­vart, mert az nem illett a nemes lelküség kifejezéséhez. Nagysád ez ügyet sürgetésnek találja ugye­bár? — Oh igen, meg kell előznöm Illést, ki holnap egye­nesen Strassbourgba indul, hogy azt a párbajt folytassa, melynek vagy ő, vagy Tarnóczy fog végre áldozatul esni. Láthatja ön, hogy miért tettem e kétségbeesett lépést. — Tökéletesen értem. Erre nézve nagyon könnyű lesz segítenünk. Nagyság ír egy levelet Saint Gris Strass­­­bourgi kereskedőnek, vagy talán más akármi név alatt, akár névtelenül, ez nem jelent semmit. Sőt legjobb is lesz, ha épen semmi nevet sem tesz levele alá, ez min­den lehető kellemetlenséget elhárít. A lehető kellemetlenségek közt leglehetőbbnek tar­totta Krénfy úr azt, hogy Illés gróf, ha megtudja közre­­munkálását, felnyársalja. — Én félek nevemet aláírni Felek­ Cynthia. Egyéb­iránt, úgy teszek, a­hogy ön kívánja. — E levélhez mellékel nagysád egy váltót két­ezer frankról, mely általam lesz elfogadva; ez említett ban­kár régi összeköttetésben áll velem, s váltóim készpén­zül forognak kezében. Nagysád utasitni fogja őt, hogy e váltó értékéből levonva Tarnóczy úr adósságát, őt rögtön szabadon bocsátani siessen, s a fennmaradó összeget kézbesítve neki, adja tudtára, hogy illanjon tova, mig Illés gróf oda nem érkezik. Cynthia grófnő e lenéző kifejezésre egészen elfeled­kezett magáról. — Uram ! ő nem gyáva ! monda indulattól reszkető hangon. Azután halk hangon téve hozzá : nem akarom, hogy megölje testvéremet. Krénfy ur bocsánatot kért válogatatlan szavaiért, nem akart bántani velök. — Nagysád maga leggyorsabban fogja eszközölni e levél elküldését; az egyszerű levélpostával téritvény mellett elébb kézben leend az, mint Illés gróf megér­kezhetnek. — Kérek uram egy tollat. Krénfy ur oda húzta a grófnő elé íróasztalát, azzal a kis réz daemonnal tintatartója felett, egy jó tollat kere­sett ki számára s odanyujtá, hogy írjon vele. Valóban nem volt tréfa dolog ezeket a­ finom rózsás­­hegyü gyöngéd ujjakat elnézni, mint simulnak végig a papíron, hajszálnál vékonyabb belükből font sorokat rajzolva arra, és elnézni, mint kisérik ezek a nagy fe­kete szemekre zárt hosszú selyempillák ezeket a micro­­scopicus betűket, s elnézni, mint rebegik utána néha ezek a piros, élveteg ajkak reszketeg rándulással a le­irt szót. . . . Krénfy ur három váltót elrontott, a midőn igy szemközt ülve a grófnővel, rajta felejté szemeit. A levél készen volt. Krénfy ur átadta a váltót, Cyn­thia összehajtotta a levelet s egy finom kis amethyst gyűrűvel lepecsételé azt. Krénfy ur saját kezével irta rá a czimet. — És most írjuk meg a záloglevelet. Mondja ön, mit írjak. — Oh könyörgöm, elvégzem én azt magam, szólt Krénfy úr, és hozzá fogott a záloglevél írásához, de alig tudott vele elkészülni s annyi minden bohóságot belefirkált, hogy maga sem igazodott ki belőle: ezek a száraz hivatalos műszavak sehogy sem jutottak eszébe; inkább szerette volna azok helyett ezt írni: „én sze­retlek, én imádlak, én bolond vagyok.“ — vagy föld­höz csapni a tollat és nem írni semmit. — Készen van ön ? Kérdező Cynthia , látva , hogy Krénfy úr oly sokáig mereszti rá szemeit, s a toll he­gyét rágja. — Igen, felelt az, s úgy reszketett a keze , midőn a grófnőnek átadta az írást. Cynthia végig futott rajta ; talán nem is olvasta azt, hanem maga elé tette és teljes nyugalommal aláírta nevét. Mikor Krénfy úr e szép selyemszál nevet kiírva látta, már akkor tökéletesen eszén kívül volt, szemei égtek, arcra hevült, mindenről elfelejtkezett; csak e bűbájos tünemény számára volt érzése, gondolatja. Nem törő­dött vagyonával, nem Illés gróf pisztolyaival, nem a po­kol valamennyi bünhödésével. Örült volt. Cynthia pedig minderről nem tudott semmit. (Folytatjuk.)

Next