Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)
1856-02-23 / 1788. szám
205-1388. 3-ik évf folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása : Angol királynőbe, czimzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dilit ■ 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyigdij külön 10 pkr ! J * Mázán vita 5 hasábos nfit.it sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , iszmeret, 1856. Szombat, febr. 23. Előfizetési feltételek: Vidékre, pesten : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre ... 8 frt p. p. ELŐFIZETÉSI FELHÍVÁS A FESTI NAPLÓ Martius—junius négy hónapos folyamára. Vidékre postán küldve 6 frt 40 kr. Budapesten házhozhordással — — 5 frt 30 kr. Valamint vidékre 1 frt 40 krjával martius hóra is elfogadtatik. Az előfizetések elfogadtatnak minden cs. k. postahivatalnál, és Pesten e lapok kiadóhivatalában , egyetem-utcza 2-ik szám takarékpénztár épület lső emeleten. Pesti Napló kiadóhivatala. ■ .«ssMO^^eDM» * — PEST, febr. 23. Nemzetgazdászati levelek. IV. (Uzsora megszüntetése. Folytatás.) Hogy a kamatláb meghatározása által csak a kiadandó tőkepénzek mennyiségét apasztjuk, s hogy az uzsorát megszüntetni, pozitív törvény nem képes, élő példák bizonyítják. Jelenleg a törvény kamatul fekvő vagyonra vagy egyszerű körlevélre kikölcsönözött pénztől 5% váltóüzleteknél 6 százlélit enged meg; ezenfelül minden kamatot uzsorának nevez, s azt súlyosan bünteti. Mi hatása van e törvénynek a pénzforgalomra, lássuk az életből. Egy valaki öröklött 80,000 pengő forint készpénzt. Jogában lévén vagyonát oda fordítani, hol legtöbbet jövedelmez, gondolkozik, mittevő legyen pénzével. Ha fekvővagyonra akarja kikölcsönözni, évenként csak 4.000 frt kamatot húz. Ez neki kevés, többet kérni pedig tilos, s ő nem akar uzsorásnak kereszteltetni, tehát oda fordul, hol e gyönyörű czím nélkül több jövedelmet szerezhet vagyonából. Vásárol ennélfogva 1000 db száz frtról szóló , s ötszáztól is úgynevezett „Metaliques“ államkötelezvényt, mert az újabb börzejegyzék szerint ezek értéke 80 frton állván, 1000 darabot épen vehet. Most már évenként húz 5000 forint kamatot, még pedig a legnagyobb pontossággal, s így 1000 frttal többet, mintha fekvő jószágra kölcsönözte volna; e mellett még azon reménye van, hogy, ha béke leend, ez államkötelezvények teljes értékeket börzén is el fogják érni (1848 előtt a „Metalliques“-ok 109-en is állottak), s ekkor rövid idő alatt 80,000 forint tőkéje helyett 100,000 forintja leend, azaz tiszta nyereség 20,000 pengő forint. Igaz ugyan, hogy szerencsétlen körülmények közt 80 forinton vásárolt állam kötelezvénye a börzén lejebb is szállhat, de ő nem akar üzérkedni, ő nem akarja eladni, hanem megelégszik a biztos kamattal, annyival inkább, mert névszerinti értéke az államtól mindig biztosítva van, s így csak nyerhet és nem veszíthet, hiszen fekvő vagyonra hitelezett tőkékre is jöhetnek „moratóriumok“, s más szerencsétlen események, melyek következtében 80.000 forintos kötelezvényét néha fele áron sem volna képes realizálni. Ily előnyök mellett ki venné rész néven, ha a tőkepénzes a legbiztosabb fekvő hypotheca mellett sem kölcsönöz senkinek, hanem pénzét inkább állami börzepapirosok vásárlására fordítja, vagy takarékpénztárakba teszi, hol legalább azon előny marad fen, hogy pénze mindenkor rendelkezhető állapotban van. A kamatláb meghatározása tehát megzavarja a természetes pénzvásárt, mert a tőkepénzes nem annak adhatja pénzét, ki azért legtöbbet ígér, hanem csak oda fordíthatja, hol a törvény korlátai megengedik. Ily módon száz meg száz milliók üres és gyümölcstelen börzejátékra fordíttatnak. E roppant summa kivétetvén forgalomból, a földbirtokosok, gyárosok, iparűzők semmi áron nem kapnak pénzt, ennélfogva a termelés megcsökken, a nemzeti vagyon keresbedik, s ahelyett, hogy újabb tőkék takaríttatnának meg, még a fenlevők is évről évre apadnak. Egy szóval a kamatláb meghatározása mind az egyesek, mind az egész nemzet vagyonát érzékenyül sújtja, s az uzsorásokat álmaiból felkölti!!! Fentebb azt mondottam , hogy a földbirtokosok semmi áron nem képesek pénzt kapni. Engedelmet kérek, én ezt úgy értem, hogy öt percentért semmi áron nem kapnak, hanem ha meghagyják magukat uzsorások által nyuzatni, akkor igen. Az uzsora a mondott törvényből igen természetesen fejlődik ki. A jobblelkű pénzes emberek, kik nem akarnak törvényt rontani, 5%-ra nem kölcsönöznek, mert kevés, mert pénzeiket törvény korlátai közt is jobban tudják jövedelmeztetni. A megritkult pénzvásáron tehát csak néhány lézengő uzsorás marad fen, kik igazán aranykorban élnek, mert sok lévén a pénzkérő, s kevés a pénzadó, a pénznek természetellenesen felmegy értéke, azt mindenfelé keresik; a megszorult ember, csakhogy pénzt kaphasson, mindent ígér, a legpogányabb kamatra is rááll, s az uzsorás mosolyogva vetkőzteti le áldozatait, ő mit sem fél az uzsoratörvényektől, melyek őt utol nem érhetik. Nagyon együgyű uzsorás az, kit az uzsoratörvények utolérhetnek, így például váltóknál nem szükséges a pénz leszámolását bebizonyítani, de a váltóüzlet természeténél fogva ezt kívánni sem lehet. Miért ne írathatna tehát az uzsorás a váltóba annyit, mennyi neki tetszik? Igen, de a földbirtokos rövid lejáratú váltókkal magán nem segíthet, ő csak több évre vehet fel pénzt. Itt is van az uzsorásnak módja és alkalma a törvényt kijátszhatni, így némelyek másfél vagy két annyi summát iratnak a kötelezvénybe, mennyit valósággal adtak, s a pénz valódi leszámolását magának az adósnak barátjai, egészen meghitt emberek által bizonyíthatják. Vagy ha ez az uzsorásnak mégis teketóriás, és könnyen veszélyes eljárásnak tetszenék, mivel néha az adós maga árulja el hitelezőjét : van még egy uzsoráskodási mód, mely törvény szerint nem is uzsoráskodás, s így épen nem büntethető cselekvény. A törvény t. i. nem szabja meg a földbirtokosoknak, hogy mi áron adja el gabonáját, borát, gyapját; vagy a kereskedő mi áron árulja posztóját, gyolcsát s más kelmait, hanem minden a szabad egyezkedéstől függ. Így lévén a dolog, az uzsorás 80,000 forint készpénzén előbb 10,000 akó bort vásárol, s akkor igy szól a kölcsönkeresőhez : „Barátom! nekem készpénzem nincsen, hanem van 10,000 akó borom, nézd és kóstold meg ezt, ára 120,000 forint, ha így megveszed, hitelbe oda adom, csakhogy e summát jószágodra intabuláltasd, s az 5%-os kamatot pontosan fizesd. A kölcsönkereső, mivel másképen nem kap pénzt, megveszi a bort, eladja 80,000 forintért, s ezért fizet évenként 6000 forint kamatot, s a hitelező mégsem uzsorás, mert egészen törvényesen járt el. De bezzeg az adós megvakarhatja fejét, mert ha a kölcsönnel adósságát akarta fizetni, 80,000 forint helyett 120.000 terhet vett nyakába; ha pedig jószágába ruházta be, hiába minden fáradozása, mert ritka vállalat az, melynek jövedelméből az ily mesterfogással felcsigázott kamaton felül, még azon 40 ezer forintnak is, melyet az adós soha kezébe nem vett, törlesztését hordani lehessen. Az egész komédiának vége tehát az, hogy a kölcsönvevő teljesen megromlik. És mily más fordulata lenne a dolognak, ha a pénzre nézve is a szabad verseny, a szabad adásvevés elve alkalmaztatnék, s a kamatot megszorító törvény eltöröltetnék? A tőzsér, ki eddig 80.000 forintját államkötelezvényekben hevertette, tőkéjét szívesen oda adná egy földbirtokosnak 8% -re, mert így ő vagyonából évenként 5000 forint helyett 6900 forintot hozna. A földbirtokos pedig köszönettel felvenné ennyi kamattal a pénzt, mert előbb is a kölcsönvett 80.000 forinttól,melyért azonban 120,000 forintot írattak be, 6,000 forint kamatot fizet, s az egész különbség abban állana, hogy 40,000 forint tőkét tisztán megnyerne, mi eddig az uzsorásokat boldogította. Továbbá 8%-os tőkét még iparvállalatokra is haszonnal fel lehetne venni oly országban, hol még annyi gazdag keresetforrások hevernek parlagon, s hol mind a földmivelés, mind a műipar ötszörös fokra lehetne emelhető. Hát ha még meggondoljuk, hogy e 8% kamat is csak eleinte kivántatnék, míg a megzavart pénzviszonyok rendes természetes útjukba vissza nem térnének. Egész bizonyossággal állíthatjuk, hogy 15—20 év múlva szabad verseny útján minden természetes kerékvágásába térne vissza, s ekkor olcsóbb lenne a pénz, kisebb a kamat, mint most a törvények megszabják; az uzsora elöl minden alkalom elvágatnék; a földművesek és iparűzők könnyen kaphatván forgó tőkét, az üzletek ötszörös erővel folytathatnának, a termelés minden iparágban szaporodnék, s ezáltal mind az egyes állampolgárok, mind az összes nemzet vagyona gyors gyarapodást nyerne. A mondottakból világos, miszerint az uzsorát a pénz természetes szabad versenye, s nem a positív törvény szünteti meg. A kamatláb meghatározása tehát sem az állam, sem az egyesek irányában nem szül üdvös eredményt, a tőkepénzek birtokosaira nézve pedig természetjog-ellenes ez intézkedés. Miért? meglálandjuk. FÉNYES ELEK: A RÉGI JÓ TÁBLABÍRÁK. Regény. Itt* JÓKAI MÓR MÁSODIK RÉSZ. Ember csapásai. Régi szerelem, régi jellem. (Folytatás. *) Az alispán házassága már csakugyan komoly dolog. Most már nemcsak a mendemonda-körökben beszélnek róla, sőt ki is hirdették templomszerte. Tapasztalt ember ezen az ünnepélyes formaságon meg fog kissé ütközni. Az előleges kihirdetés csak közrendű emberek számára létez, urakat fel szoktak az alól menteni. . . . Vannak okok, amikor az urakat sem mentik fel, ha csak szépen nem tudnak kérni. Lippay inkább a hosszabb úthoz folyamodott. Pedig a háromszori hirdetés időközeiben egy örökkévalóság fekszik. Annyi minden ellenséges baleset tolakodhatik közbe, amit boldog szerelmesek nem is gyaníthatnak. És a boldog szerelmesek rendesen oly türelmetlenek. Kivált a kiknek oly forró szív, oly szeretetben gazdag kebel jutott osztályrészül, mint ennek a jó táblabírónak, és aki e szerelmet tizennyolc évig hordozta elzárt keblében, anélkül, hogy egy árva versecskével is könnyített volna fájdalmain. Ez a kérges külsejű, szilárd férfi, tudott olvadékony, és gyöngéd lenni annak irányában, aki szivét bírta, tudott türelmes lenni a nő gyöngesége iránt, s elfogadta őt azon hibákkal, amiket jól ismert. És ez a valódi gyöngédség. Az ábrándos ifjoncz angyalnak nevezi kedvesét, s a mesevilág erényeibe öltözteti alakját, s igér magának mennyországot, s mikor benne van, kárhozatot és csalódást emleget. A ki igazán szeret, nem ámítja az magát, nem kíván választottjától lehetetlent, „hibáidat *) Lásd Pesti Napló 1781. számít. tűrni fogom, szeszélyeidhez szokni fogok; te gyöngébb vagy, én erősebb; az élet nehezebb részét büszkeségem lesz viselni; nem kívánom, hogy angyal légy , légy nekem nő — és szeress.“ Lippay tudta jól, hogy Dobokyné hű, hogy szenvelgő, hogy szeret nagyobb urat játszani, mint mennyire képes; de azt hivé , hogy jószivü és őt igazán szereti, s ez egyért sokat megbocsátunk; mindent, mindent — szerelemből — szerelemért. A kihirdetés közötti napok oly hosszak voltak! Hogy rövidíthette volna meg azokat czélszerűbben, mint szép menyasszonya közelében ? Mindenki azt állítja, hogy Dobokyné szebb alak most, mint leánykorában. A nők menyasszony korukban mindig legérdekesebbek. Valami áldott varázs alakítja át ekkor egész lényüket. Az ismeretlen szeme is kiválaszthatja őket a többi nők közöl. Lippayt irigylésre méltó embernek is lehet nevezni. . . . A csigalábú idő lejárta lassan a maga mérföldeit, csak egy nap volt még hátra a menyegző kitűzött határideje előtt. Vasárnap volt az utolsó kihirdetés, hétfőn kezdődött az új törvényfolyam, szombat este meglátogatta szép menyasszonyát az alispán. Épen jókor jött, Dobokyné menyasszonyi köntösét akkor hozta meg a szabó, a szép delnő a felpróbálás nagy életkérdésével foglalkozott; Lippaynak szabad volt őt megnézni. Ilyen látás bizonyosan bárki másra nézve veszélyes volna, mint a vőlegényre. E tekintet gerjedelmét csak a hírhatás reménye engesztelheti ki. — Szép leszek-e? kérdé Dobokyné a legigazöbb mosolylyal gyönyörittas vőlegényét. — Kegyed minden alakban szép. Felelt az gyöngéden. Dobokyné tréfás kaczérsággal simult oda hozzá s most jutott eszébe kérdezni : — Hogy mert ön most ide jönni? Nem tudja, hogy még ma a magam asszonya vagyok. — Lippay mosolyogva csókold a nő kezét s tréfásan mondá : — Ma a maga asszonya, holnap pedig az én úrnőm, nemde? — Ah, ah. Ti férfiak úgy tesztek velünk. Azt mondjátok rólunk, hogy uralkodunk rajtatok. Aztán pedig nem igaz. Aki legjobban bevallja magáról, hogy papucs alatt van, annak legkevésbbé hiszek. Én tudom bizonyosan, hogy ön ezzel a mosolygó nyájas képpel a legkönyörtelenebb zsarnok. És azzal nagyot sóhajtva tekintett a tükörbe, mint aki arra gondol, hogy minő áldozat az egy nőtől, egy ilyen könyörtelen zsarnok martalékául vetni magát. Az alispán olyan gyöngéd volt, hogy tréfás anecdotákkal nem védte magát Dobokyné ellen. A helyett meglehetős prózai, de komoly utat választott gyöngédsége bebizonyítására. — Kedvesem Én most azért jöttem ide kegyedhez, hogy a mi kegyed jövőjére nézve nagyon lényeges, azt előlegesen elvégezzük. Elhoztam házassági szerződésünket, hogy mutassa azt meg násznagyának, ha helyben hagyja-e? Dobokyné könnyelmű mosolylyal tekinte a neki nyújtott iratra. — Mi szükség erre? Mit kívánok én öntől, vagyonát, vagy szivét ? Lippay gyöngéden voná maga mellé menyasszonyát a kerevetre, s komolyan iparkodott vele megértetni ez ügyet. — Tudom kedvesem, hogy a házasság csupán szivek dolga, s a vagyon kérdése mellékes ügy; de becsületes ember, mikor nősül, óhajtja annak jövendőjét biztosítani, akit elvesz. Én bármikor meghalhatok, s nem akarok kegyednek port és zavart hagyni hátra. Dobokyné egészen felindult e szavakra. — Semmit, semmit barátom! Nekem nem kell vagyonod, nem magas állásod, nem jólléted; nekem csak te kellesz egyedül; s ha azt mondanád : nincs egyebem, mint amit rajtam látsz , akkor szeretnélek legjobban ; akkor neveznélek leginkább az enyémnek, mert akkor hinném legigazabban, hogy nem vettél meg, de ingyen szerelemből kaptál. És azzal átölelte a férfi vállalta csábító hölgy és forró arczát annak arczához szokta, hogy a komoly férfi szemeibe az örömköny gyémántjai jöttek föl ragyogni. — Én nem kívánok öntől semmit, szólt Dobokyné könyeit letörölve. Engem megbántana ön a legcsekélyebb menyasszonyi ajándékkal. . . . Csupán egyet kérek öntül. Egyet, amit mindig ez ünnepélyes pillanatra hagytam, a mi öntül legmagasztosabb, nekem legkedvesebb ajándék, a minek adása s verése úgy fog illeni azon pillanathoz, a midőn Isten áldását hívjuk alá két együvé kötött életpályára...........Egy veszendő nyomorult ember életét kérem öntül. Az alispán arcza egyszerre elborult. Csak lassan kezde ismét mosolyra derülni. — Kedvesem. Én nem vagyok orvos, hogy valakinek az életét megmenthessem. Dobokyné durczásan fordító félre arczát. — Az ön most is tréfál, ön gúnyt űz az én érzelmeimből. — Nem akartam azt. Szóljon kegyed világosabban. — Ah . . hiszen ért ön engemet jól. . . . — Nem merem kegyed szavait magyarázni. Az én kezembe Isten életet nem adott, hogy azt osztogassam. — De adott halált. . . . — Mint büntetést. ... Ha kegyed Krénfyre gondol. . . . — A név mindegy. Én csak egy embert látok magam előtt, ki börtöne rostélyán halálfélelemmel várja ítéletét. Ah, barátom, ön irtóztató próbát tenne szivéről, hogy ez ember irgalom esde szavára siket maradna akkor , midőn egy nőnek szerelme esküszik. Az alispán nagyon elszomorodék. — Ez az ember gyilkolt és csalt. . . . — Jól tudom. — Ez az ember ezer meg ezer jó lakóját e hazának ördögi számítással juttató koldusbotra, korai sírba. . . . Egész nemzedékeket ölt ki. . . . — Mind igaz. — Ez az ember halálra vádolt egy ártatlan nőt oly bűnnel, melyet saját maga követett el. . . . — Azt én mind tudom. Legyen megbüntetve érte; keményen, szigorúan. Csak ne halállal, ne ezzel a soha meg nem javítható ítélettel. Én nem Krénfy bünhödése, én a halálbüntetés ellen beszélek. Olvasta ön a hírlapokban, mily szívreható vezérszózatokat írtak mások is e tárgy ellen, hogyne mondhatná hát azt egy nő, aki érzékeny szívvel van megverve, leendő férjének; ne tedd ezt, ne fertőztesd be ezt az ember vérével, ezt a szép fehér kezet , melyen minden csepp vér úgy meg fog látszani. És ezt mondva oda szokta a delnő ajkaihoz és meleg