Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)

1856-02-25 / 1790. szám

203-196. 7-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása Angol királynőhöz czimzált szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ___________ | Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , 1-ső emelet, Vidékre, p­o­nt í n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Hétfő, febr. 25. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre ... . 8 frt p. p. PEST, febr. 25. Távirdai tudósitások. Frankfurt, február 22. A német szövetséggyű­lés, tegnapi ülésében a bizottmány azon javaslatait, melyek az ismeretes békepraelim­inarék fentartását illető ausz­triai előterjesztéseknek tökéletesen megfelelők, szava­zategységgel elfogadta, s öszhangzatban a cs. k. kor­mány nézetével, csak a praeliminarék ötödik pontja alapján leendő különleges feltételek megvizsgálását tartotta magának fenn London, febr. 23. reggel. A kincstárkanc­ellár a tegnapi ülésben kinyilatkoztatta, hogy az állambevéte­lek másfél millió font sterlinggel fognak keresbedni, a kiadások pedig 2 millió font sterlinggel növe­kedni . ő tehát öt millió fontnyi kölcsön megsza­­vaztatását kéri, mi­által a kiadások áprilisig fedezve lesznek. Ez több más seregköltségi tételekkel együtt megajánltatott. A felsőházban a kormány a Weasleyda­­le-i peerség-kérdésben első ízben 31, a másod ízben 35 szózattal kisebbségben maradt. A börzén erősíttetik, hogy a Rothschild-h­áz a kölcsönt 90 cursussal megkö­tötte. M a i 1 a n d,febr. 21. Több tekintélyes bankár, keres­kedő és jószágbirtokos közt előértekezletek tartottak egy giro-bank felállítása tárgyában. A selyemre nézve nagy üzleti élénkség. Az „Ost-Deutsche Post” igen nevezetes iratot közöl, melyet több román főur a moldva-oláhor­­szági nép nevében nyújtott a nagyhatalmak kon­stantinápolyi követeinek át, s mely a két Duna­­fejedelemség reorganisatiójára vonatkozik. Ezen irat az „Osservatore Trieslino“-ban je­lent először meg, még pedig oly megjegyzés kí­séretében, miből azt lehetne gyanítani, hogy egyik nagyhatalom diplomatája volt az oláh főu­­rak fellépésének vagy indítványozója,vagy lega­lább helybenhagyója. Igaz-e e tény? — vitatni nem akarom. De ha azon diplomata, kire czélzás történt, csakugyan szerepet vitt az okirat körül, kétségkí­vül akkor téve ezt, midőn Ausztria a nyugoti ha­talmak megegyezésével szerkesztett békealapo­kat még nem küldé Pétervárra, s midőn a czár még a tartalék nélküli elfogadás mellé nem nyi­­latkozik. Különben, hogy volna képzelhető oly kívána­­toknak is e diplomata általi pártolása, melyek az öt ponttal és a bécsi tanácskozatokban elfo­gadott s azóta semmi oldalról meg nem támadott alapeszmékkel összeütközésben vannak? Például,a békealapok Beszarabia csak egy részének átengedéséről szólanak, a határre­­ctificatio szerény kifejezése alatt, míg az oláhor­szági urak, hivatkozva I. Péter és Kantemir her­­czeg közt kötött Pruth-szerződésre, egész Besza­­rabiát követelik. A román uraknak igazuk van, ha alaptörvényeiken ejtett sérelemnek tekin­tik a bukaresti békének azon pontját, mely Beszarabiát orosz kézbe juttatta ; de a diplomata, ha Eszterházy gróf küldetése után folyt az em­lékirat létesítésére be , már tudhatta , hogy a nagyhatalmak Besszarabiára nézve csak Chotin­­tól a sós-tóig terjesztik ki követelé­seiket, s mint kitűnő státusférfiu arról is meg lehetett győződve, hogy Oroszország inkább egy új hadviseletre szánandja magát el, mintsem a Dnyesztert fogadja birodalma határául. Továbbá a b­éke a lapok szelleme és szavai sze­rint, a Dunatorkolatok illető környékekkel együtt, semlegesekké tétettek, s a bécsi tanács­­kozmány e semlegességnek a syndicatusban adott formát. De a bukaresti urak históriai előz­­ményekre hivatkozva a román nemzet számára vi­ndicálj­ák a Dunatorkolatot, mi az ő szem­­ponjok és érdekeik szerint indokolt követelésnek látszik. Azonban a diplomata tudhatta, hogy a Du­­natorkolat ausztriai , németországi és európai nagy érdekeknél fogva megszűnik bármely állam kizárólagos birtoka lenni. Nem fogják odaadni a muszkának, a töröknek, az oláhnak, akármily pon­tos medertisztításra fogná is magát kötelezni. Mindezen példákból világos tehát, hogy egy nagyhatalom diplomatája sem javasolhatta álta­lában vagy legalább a békealapok fölkül­dése után, a román főurak emlékiratának szerke­zetét ily alakban. Azt sem hihetjük, a­mit az „Osservatore Triestino“ állít, hogy t. i. alapjait foglalná magában azon megállapodásoknak, me­lyek a Dunafejedelemségek újraszervezését ren­dező konstantinápolyi conferentiákon szóbaho­­zattak. De a miért különválasztottuk a román nép ne­vében fellépő bukaresti urakat egy nagy hatalom diplomatájától, mely — a híresztelések szerint — kezekre munkált volna, a­miért emlékiratuknak eu­rópai horderőt nem tulajdonítunk, még abból teljes­séggel nem következik, hogy azt magában véve igen érdekesnek, igen jellemzőnek, sőt sok te­kintetben figyelemre méltó irányúnak ne tartanak. Hazafi indulat vezeté a nagyhatalmak tribunál­­jához járulókat, s midőn javaslataikban túlságos, vagy a jelen viszonyok közt létesithetlen is for­dul elő, más részről találunk több oly kívánatra, melynek elfogadása a Dunafejdelemségek jóllé­tének s polgárisodásának emelése mellett, az eu­rópai érdekeknek szintén megfelelne. Az emlékirat következőleg hangzik: „A jelen bonyodalmak kezdete óta III. Napóleon császár ő­felségének kormánya nem szűnt meg a legna­gyobb részvétet tanusítnl a fejedelemségek iránt. Már a négy garantiapontnak első formulázása az 1854. július 22-diki jegyzékben a román nemzetet hálával tölte el a szövetségesek irányában, és reménynyel a jövőre nézve, az ugyanazon év dec. 26-án kelt memorandum eltörlötte az orosz protectoratust minden arra vonatkozó szerző­désekkel egyetemben, s a fejedelemségek és a magas Porta közötti régi szerződvényeket az európai népjog védelme alá helyezé. De, mint tudva van , számunkra I. B­a­j­a­z­i­d, II. M­o­h­a­m­e­d, és IV. S­o­l­i­m­a­n biztosí­tották a szabad és független belkormányzatot, a fejedel­mek választása és saját törvényhozás szabadalmát , valamint fejedelmeinknek is azon jogot, hogy a háború és béke, alattvalóiknak élete vagy halála fölött rendel­kezhessenek. A Porta kötelezte magát, miszerint a Du­­nafejedelemségeket ótalmazandja, s minden ellenség el­len védelmezendi; ezért szedett évenkénti adót, s a nép­akarat által kinevezett uralkodókat megerősítette. És mi­vel ezen capitulatiók, melyek eddig a fejedelemségek államjogát alkoták, semmi későbbi szerződések által el nem töröltettek, mától fogva úgy tekintendők, mint az európai népjog kiegészítő részei. Ennek erejénél fogva tehát a Dunafejedelemségek a következő alapokon akar­nak reconstituáltatni: Mind a két fejedelemségnek egy állammá egyesítése — melyre történelmünk minden dicsőséges korszaká­ban törekedtünk, s mely csak sajnálatraméltó körülmé­nyek által lön megakadályozva, — conditio sine qua non jövendőnk és jóllétünk biztosítására. Egy ily jól szervezett s tartós alapokon nyugvó román állam mind földirati fekvése mind népfaja által igen kitűnő szerepet játszana azon hivatásánál fogva, hogy a nyugati polgá­­risodást keleten behozza, és ott a nagy latin népcsaládot képviselje; egyszersmind hogy Ausztriát, egész Európát és Keletet Oroszország panslavisticus és görög-ortho­­dox propagandája ellen védelmezze. Eddig csak össze­kötő tag, ezután a román válaszfalat képezné Éjszak és Dél­szlávjai között. Még az orosz Reglement or­­ganique is kénytelen volt ezen kívánságunk jogos­ságát elismerni. Mind a két fejedelemség lakosainak származása­, vallása­, szokásaiban és nyelvében — igy szól az oláh statútum 371-dik, a moldvainak pedig 425. §-a. — rejlenek egy benső unió minden elemei, melynek csak esetleges körülmények állottak útjában, az előnyök és üdvös következmények, miket egy ily egybeolvadás vonna maga után,­­ félreismerhetlenek.“ Igen, még a bécsi conferentiákon is Bourqueney báró e kérdést újólag szőnyegre hozta. De Bessarábiának visszaadatása életkérdés az uj ro­mán állam fölépítésére nézve. Oroszországnak ki kell ad­nia azt, mit 1812-ben csak egy diplomata árulása által nyert, kit Mahmud zultán halállal büntetett. Sándor czár Bessarábiát csak az 1711-diki Pruth­­szerződés jogellenes megsértése által szerzetté, mely szerződésben I. Péter és Kantemir­ig a Dni­ester folyót ismerték el Moldvaország határául, még pedig örök időkre; igen, ha az 1812-diki bukaresti szerződés már maga a háború által meg nem volna is semmisítve. Bessarábia átengedése már annyiban is semmisnek tekintendő, mivel a Portának épen nem állott jogában csak egy ujnyi szélességű román területet is átengedni. Ezt a Porta 1699-ben maga elismerte, midőn Karlowitzban Lengyelország követének azon kívánsá­gára, hogy Moldvaország egy része átengedtessék, így felelt: „A zultánnak nem szabad ezen fejedelemség fö­lött rendelkezni, miután nem fegyverrel hódítatott meg, hanem önkénytelen lett a zultán alattvalója.“ Az Al- Duna hajózhatóvá tételének gondja tehát ezen román államot illeti, csak ha ismét visszakapja régi partjait a Pontus mellett, Oroszország a Dniesterre szoríttatik, s a Dunatorkolatokból tökéletesen kizáratik : csak akkor lehet azon czélt elérni, melyet a conferentiákon „egy európai parti bizottmány“ tervezeténél tartottak szem­elől. Csak egy ily román állam 6 millió lélekkel a Kárpá­tok, Duna, Pontus és Dniester között, Europa collectiv garantiája és a­zultán suzeránitása alatt, tehetne sebes lépéseket a culturában, s polgárosító missióját betölt­hetné, miután vérszerinti testvérét Szardiniát és Belgiu­mot versenyezve utánozná. Oroszország azon képessé­gének, hogy a dunai vonalról tetszése szerint Törökor­szágot, a Kárpát völgyeit, Erdélyt, a Bánságot és Ma­gyarországot fenyegesse, sikeresen vége vettetnék. Másodszor az államfejének a nemzet által kell válasz­tatnia, s örökösödési joggal fölruháztatnia, hogy a beli nyugalom s kül­eli biztonság tökéletesen eléressék. Az örökösödési jog fölött már Bourqueney b. nyilatkozott Bécsben azon emlékiratban , mely a mártius 26-dikai 6-dik conferentia - jegyzőkönyvhez van csatolva. A fejedelmi hatalom állandóságának hiánya, mint tudva van, egyrészről szabad tért engedett min­den cselszövényeknek, s minden előhaladási kísérletet a kormányzatban paralyzált; másrészről pedig ve­szélyes fegyver volt Oroszország kezében, mely 1828- kától fogva mindenik fejedelmet eltudott távolítani, ki kissé több akart lenni a czár puszta ügynökénél. Adjanak nekünk örökösödési jogot, és nemcsak a kormány, mihelyt szilárd földet érzene saját lábai alatt, az administratiónak erőteljesebb impulzust fog adhatni, hanem mindazokat, kik most méltóságukat és minden vagyonukat a külfölddeli cselszövényekben koczkára tet­ték, azon reménységben, hogy majd ily módon a trón­hoz jutandnak, tevékenységüknek sokkal hasznosabb mezőt, dicsvágyuknak sokkal nemesebb czélt nyerend­­nek, a tudományokat, művészeteket, az országos insti­­tutiók javítását tűzvén ki törekvéseik tárgyául. A nagy­hatalmak közöl egyedül Oroszország ellenezheti az örö­kösödést, hiszen a szövetségesek már kinyilatkoztatták, miszerint a fejedelemségek reconstructiójánál : „Rendes kifejlődés benn az országban, és erő kifelé“ — leend jelszavuk, így már Bourqueney az épen említett emlékirat­ban következőleg nyilatkozott : „Vagy előlegesen csak az örökösödés elvét szilárdul meg kell állapitni, s ideig­lenesen egy benszülöttet helyezni a trónra,—vagy pedig, mi talán még a legjobb volna, a csomót egyszerre vágni ketté, s mindjárt egy fejedelmet nevezni ki valamely európai monarchiai családból.“ Addig a közvélemény nálunk a benszülött mellett nyi­latkozott, de a franczia követnek a szövetségesek nevé­ben (?!) Bécsben tett nyilatkozata ugyanazon vélemény­ben fordulatot idézett elő. Háladatosság és bizalom a szövetségesek irányában a románokat hajlandókká tette, hogy a hatalmak (? ) által pártfogolt rendszerhez ra­gaszkodjanak és az európai uralkodó házak valamelyi­kéhez forduljanak. Csakhogy a moldva-románok nem igen egyezendnek abba, hogy saját választási jogukról lemondjanak. Azért is a legegyszerűbb út volna, engednék a román népet magát a szövetségesek által ajánlott trónjelölt fölött szavazni, így a szövetségesek akarata realizálva volna, egyszersmind a románok régi szabadalma tiszteletben tartatnék; az által, hogy az új fejedelem a nemzet vá­lasztottja és nem oetrogrozott lenne, a fejedelemségek biztonsága és a dynastia állandósága egyik lényeges föl­tételének elégtételnék. A­mi a választási módot illeti, abban az egész nép­nek részt kellene venni, más nemzetek példájára, melyek ily fontos cselekvényt végrehajtottak. Hogy azonban a nép akaratával minden befolyás elmellőztessék, a vá­lasztást nem kellene előbb megengedni, míg a mostani hospodárok teljhatalmai le nem folytak. Ezalatt pedig a szövetségesek és a Porta biztosainak , összeköttetésben egy moldvaromán államtanácscsal , egy a társadalom minden osztályaiból összetett nemzeti gyűlést kellene egybehíni, hogy az örökösödési joggal felruházandó feje­delem kineveztetésének választási módja megállapitassék. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Histoire de cent ans de 1750 a 1850 par Ce­sar Cantu, 1—4 kötet, francziára fordítva olaszból Renée Amadeus által. VIII. Nagybritannia ez időközi történetéből két eseményt emelünk ki: az éjszakamerikai gyarmatok függetlenségi harczát és a négerek felszabadítását. Az első által egy új, lehető legtágabb szabadságnak alapján szervezett köztársaság lépett az emberiség történeteinek nagy tán­­czolatába ; a másik által pedig polgári diadalt ült a leg­szebb és legszentebb vallási tan az emberiségnek egy­séges eredetéről s igy mindnyájoknak lelkek szerint ugyan a Teremtő Istenben, testük szerint pedig az első közös törzs­ atyában alapuló atyafiságáról. Csudálandó isteni Gondviselés! A kereszténység legősibb s leglé­nyegesebb tana, mely nélkül az ő összes szervezete ösz­­szedől, s melyet mindamellett tizennyolcz századokon keresztül sem birt ezen vallás egyháza polgári ér­vényre emelni, foganatosittatik ugyanazon bölcsek se­gélyével, kik ugyan­ e vallás és egyház kiirtására töre­kedtek, s ugyanazon hatalmas érdekeltek ellenére, kik önzésükben e vallás és egyház mögé vonulva, bajno­kaiul veték fel magokat! A bölcsek, kik az emberi nem egységét tagadták, mivel azt az egyház állította, egyen­lőséget s testvériességet sürgettek, melynek amaz egy­ség nélkül nincs semmi alapja , keresztényesitvén ek­ként Tertullian értelmében, ki szerint az ember lelke természeténél fogva keresztény — anima hominis na­­turaliter Christiana — az egész világot , midőn azt a kereszténység alól mindenkorra felszabadítani vél­ték , így halad és terjed korról korra, századról szá­zadra a megváltás ügye szenvedések és küzdelmek között. A tészta közé vetett kovász forrá­s forrása mind inkább nagyobb és nagyobb tervben és mértékben­­ hatva át az általa felélesztendő tömeget, tartani fog, va­lameddig a nemzetek ideje betelik. A vallási és politi­kai fermentatiók megannyi krisisek , melyek között megsemmisül a rész, a jó pedig marad: mindegyikének végével egy-egy fokkal hatolván előre, lefeszítve majd egy bilincset, mely erejét fogva tartotta, majd egy kor­látot mozdítva el, mely a világ négy sarka felé törő ha­tályosságának addigelé útjába esett. Az éjszakamerikai egyesült­ államok 1776. júl. 4-kén mondották ki függetlenségöket, s szabad hazát akarván alapítani, a tekintélyre, az emberiség vele született s elidegeníthetetlen jogaira hivatkoztak. „Mi — úgy­mond — világos igazságként hisszük, hogy minden emberek egyenlőkül teremtettek, elidegeníthetetlen jo­gokkal, melyek közé tartoznak az élet-, a szabadság- és a jólétkezi jog, és hogy a kormányok épen e jogok biz­tosítása végett állíttattak fel.“ Az uj köztársaság 1783. sept. 3-ikán elismerve jön. Alkotmánya 1789-ben készült el, s benne találjuk az emberek születés szerinti egyenlőségét kikiáltva azon ország által, melyben a rabszolgaság napjainkig fennáll. Angliának százezer katonájába és százmillió font sterling költségébe került e háború, melyben száz­ezer négyszeg mérföldnél többet és három millió alatt­valót vesztett. Amerika gondviseleti férfia, kinek bölcse­­sége, rendíthetetlen kitartása és minden szenvedélyeken felülemelkedett szeplőtelen hazafisága azt nemcsak An­glia jármától, hanem a forradalmakat kisérni szokott belzivataroktól is megmentette, Washington volt. Anglia e háborúbani szerencsétlenségét az ő kezdetbeni habozásainak, az események folyamában elkövetett ke­gyetlenségeinek, s leginkább a bosszú azon szellemé­nek köszönheti, melytől elragadtatva a helyzetet balul­­ ítélte meg. Cantu külön szakaszt szentel a négereknek és rab­szolgaságnak. Legelső volt a philadelphiai congressus 1774-ben, mely a rabszolga-kereskedést kárhoztatta, elhatározván, hogy rabszolgát többé bevinni nem szabad. 1780-ban Pensylvania szabadoknak nyilatkoztatta mind­azon négereket, kik a függetlenség kikiáltása után jöt­tek napvilágra. 1816-ban alapíttatott Afrika partjain Li­béria-gyarmat, melybe a szabaddá lett négerek az állam költségén letelepitetnek. Mindamellett a rabszolgák száma, mely az egyesült államokban 1790-ben 600,000- re rúgott, 1830-ban két millióra, 1840-ben pedig há­rom és fél millióra emelkedett fel. — Francziaország­­ban az alkotmányozó gyűlés 1790. mártius 20-án elhatározta ugyan, hogy az emberek szinkülönbség nél­kül egyenlők, s a feketék ugyanazon jogokat élvezen­­dik, melyeket a fehérek­ azonban a már volt rabszolgá­kat ilyenekül hagyta. 1794 ben a convent a rabszolga­ság teljes eltörlését mondotta ki, Bonaparte pedig annak fentartását szükségesnek vélve, azt visszaállította. Szent-helenai emlékirataiban fájdalmát fejezte ki a Haiti ellen foganatba vett rendszabályok felett, me­lyeknek a négerek legnem­esbike, azon férfiú, kinek ma­gas értelme szive becsületességével vetélkedett, Haiti Spartacusa, Toussaint-Louverture alávaló mó­don áldozatul esett, de a melyek a szigetnek elvesztését is maguk után vonták. Toussaint a szó szoros ér­telmében tömlöczének mélyében hideg által veszvén el : „engem kiirtva — úgymond — a néger­ szabadság fá­jának csupán törzsét irtottátok ki, gyökerei megmarad­tak, s ezek ki fognak hajtani.“ A júliusi dynastia alatt a rabszolgaságnak a franczia gyarmatokbani megszün­tetése az 1853—ik évre határoztatott; azonban az 1848—diki forradalom ez időhatárt nem várta be, s ideig­lenes kormánya által a szabadságot összes gyarmataiban minden további átmenet nélkül kikiáltatá. Angliában 1793-ban határoztatott el P­­ 11 indítványára, hogy a rab­szolgaság minden nyugatindiai gyarmatokban fokozato­san eltöröltessék. Sok habozás után a teljes emancipatio végre 1837. augusztus 1-jén mondatott ki, vallásos ünnepélyek között adván a szabadítók az Isten­nek hálát, hogy 700,000 szabadságától megfosztott lény visszaállíttathatott emberi méltóságába, a­nél­kül, hogy a gyarmatok megrendültek volna. An­glia keleti gyarmataiban még mindig fenntartja a rab­szolgaságot, sőt még magát a kereskedést is, mely­nek elnyomására 1841. sept. 20-kán Francziaországgal, Ausztriával és Oroszországgal szövetségre lépett. E körülményt felhasználják sokan, hogy a felszabadítás dicsőségét elhomályosítsák, azt állítva, miszerint a nyu­gatindiai rabszolgák felszabadítását is csak érdekből, félve oly felkelésektől, milyeneknek Haiti volt szomorú színhelye, — engedte meg. „Szerencsés és boldog nem­zet minden esetre — felkiált Cantu — melynek érdekei az emberiség érdekeivel ekként találkoznak .“ Többiben megjegyzendő , hogy a rabszolgaság Keletindiában nem pusztán polgári intézmény, amilyen az Amerikában volt, hanem vallási is egyszersmind, melynek megszünte­tése tehát a vallásnak soha nem erőszakolható reform­jától függne. A. Magyar könyvészet. 52. A két szent szűz atyafi Gertrudis és Mech­­tildis imádságos és énekes könyve, mely a bold. sz. Mária szeplő nélküli fogantatásának ünnepére tartandó imádságokkal és a szent keresztuljárás módjával megbövittetett. Pesten, 1856. Nyomtatja s kiadja Bucsánsz­­ky Alajos. 12 rét 283 lap, színezett nyomatú borítékkal 1 26 nagyobb kisebb képpel. Ára kötetek: 14, kötve 30­­ pkr. diszkütésben i pfrt.

Next