Pesti Napló, 1856. február (7. évfolyam, 1768-1794. szám)
1856-02-25 / 1790. szám
203-196. 7-ik évffolyam. Szerkesztési iroda : Szerkesztő szállása Angol királynőhöz czimzált szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi raszát illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-ik szám, 1-ső emelet. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 5 hasábos petit sor 4 pkr. Bélyegdij külön 10 pkr ___________ | Magán vita 5 hasábos petit sor 5 pkr. Egyetem-utcza 2-ik szám , 1-ső emelet, Vidékre, pont í n : Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Félévre . . . . 10 frt p. p. 1856. Hétfő, febr. 25. Előfizetési feltételek: Pesten, házhoz hordva : Évnegyedre . . . 4 frt p. p. Félévre ... . 8 frt p. p. PEST, febr. 25. Távirdai tudósitások. Frankfurt, február 22. A német szövetséggyűlés, tegnapi ülésében a bizottmány azon javaslatait, melyek az ismeretes békepraeliminarék fentartását illető ausztriai előterjesztéseknek tökéletesen megfelelők, szavazategységgel elfogadta, s öszhangzatban a cs. k. kormány nézetével, csak a praeliminarék ötödik pontja alapján leendő különleges feltételek megvizsgálását tartotta magának fenn London, febr. 23. reggel. A kincstárkancellár a tegnapi ülésben kinyilatkoztatta, hogy az állambevételek másfél millió font sterlinggel fognak keresbedni, a kiadások pedig 2 millió font sterlinggel növekedni . ő tehát öt millió fontnyi kölcsön megszavaztatását kéri, miáltal a kiadások áprilisig fedezve lesznek. Ez több más seregköltségi tételekkel együtt megajánltatott. A felsőházban a kormány a Weasleydale-i peerség-kérdésben első ízben 31, a másod ízben 35 szózattal kisebbségben maradt. A börzén erősíttetik, hogy a Rothschild-ház a kölcsönt 90 cursussal megkötötte. M a i 1 a n d,febr. 21. Több tekintélyes bankár, kereskedő és jószágbirtokos közt előértekezletek tartottak egy giro-bank felállítása tárgyában. A selyemre nézve nagy üzleti élénkség. Az „Ost-Deutsche Post” igen nevezetes iratot közöl, melyet több román főur a moldva-oláhországi nép nevében nyújtott a nagyhatalmak konstantinápolyi követeinek át, s mely a két Dunafejedelemség reorganisatiójára vonatkozik. Ezen irat az „Osservatore Trieslino“-ban jelent először meg, még pedig oly megjegyzés kíséretében, miből azt lehetne gyanítani, hogy egyik nagyhatalom diplomatája volt az oláh főurak fellépésének vagy indítványozója,vagy legalább helybenhagyója. Igaz-e e tény? — vitatni nem akarom. De ha azon diplomata, kire czélzás történt, csakugyan szerepet vitt az okirat körül, kétségkívül akkor téve ezt, midőn Ausztria a nyugoti hatalmak megegyezésével szerkesztett békealapokat még nem küldé Pétervárra, s midőn a czár még a tartalék nélküli elfogadás mellé nem nyilatkozik. Különben, hogy volna képzelhető oly kívánatoknak is e diplomata általi pártolása, melyek az öt ponttal és a bécsi tanácskozatokban elfogadott s azóta semmi oldalról meg nem támadott alapeszmékkel összeütközésben vannak? Például,a békealapok Beszarabia csak egy részének átengedéséről szólanak, a határrectificatio szerény kifejezése alatt, míg az oláhországi urak, hivatkozva I. Péter és Kantemir herczeg közt kötött Pruth-szerződésre, egész Beszarabiát követelik. A román uraknak igazuk van, ha alaptörvényeiken ejtett sérelemnek tekintik a bukaresti békének azon pontját, mely Beszarabiát orosz kézbe juttatta ; de a diplomata, ha Eszterházy gróf küldetése után folyt az emlékirat létesítésére be , már tudhatta , hogy a nagyhatalmak Besszarabiára nézve csak Chotintól a sós-tóig terjesztik ki követeléseiket, s mint kitűnő státusférfiu arról is meg lehetett győződve, hogy Oroszország inkább egy új hadviseletre szánandja magát el, mintsem a Dnyesztert fogadja birodalma határául. Továbbá a béke a lapok szelleme és szavai szerint, a Dunatorkolatok illető környékekkel együtt, semlegesekké tétettek, s a bécsi tanácskozmány e semlegességnek a syndicatusban adott formát. De a bukaresti urak históriai előzményekre hivatkozva a román nemzet számára vindicálják a Dunatorkolatot, mi az ő szemponjok és érdekeik szerint indokolt követelésnek látszik. Azonban a diplomata tudhatta, hogy a Dunatorkolat ausztriai , németországi és európai nagy érdekeknél fogva megszűnik bármely állam kizárólagos birtoka lenni. Nem fogják odaadni a muszkának, a töröknek, az oláhnak, akármily pontos medertisztításra fogná is magát kötelezni. Mindezen példákból világos tehát, hogy egy nagyhatalom diplomatája sem javasolhatta általában vagy legalább a békealapok fölküldése után, a román főurak emlékiratának szerkezetét ily alakban. Azt sem hihetjük, amit az „Osservatore Triestino“ állít, hogy t. i. alapjait foglalná magában azon megállapodásoknak, melyek a Dunafejedelemségek újraszervezését rendező konstantinápolyi conferentiákon szóbahozattak. De a miért különválasztottuk a román nép nevében fellépő bukaresti urakat egy nagy hatalom diplomatájától, mely — a híresztelések szerint — kezekre munkált volna, amiért emlékiratuknak európai horderőt nem tulajdonítunk, még abból teljességgel nem következik, hogy azt magában véve igen érdekesnek, igen jellemzőnek, sőt sok tekintetben figyelemre méltó irányúnak ne tartanak. Hazafi indulat vezeté a nagyhatalmak tribunáljához járulókat, s midőn javaslataikban túlságos, vagy a jelen viszonyok közt létesithetlen is fordul elő, más részről találunk több oly kívánatra, melynek elfogadása a Dunafejdelemségek jóllétének s polgárisodásának emelése mellett, az európai érdekeknek szintén megfelelne. Az emlékirat következőleg hangzik: „A jelen bonyodalmak kezdete óta III. Napóleon császár őfelségének kormánya nem szűnt meg a legnagyobb részvétet tanusítnl a fejedelemségek iránt. Már a négy garantiapontnak első formulázása az 1854. július 22-diki jegyzékben a román nemzetet hálával tölte el a szövetségesek irányában, és reménynyel a jövőre nézve, az ugyanazon év dec. 26-án kelt memorandum eltörlötte az orosz protectoratust minden arra vonatkozó szerződésekkel egyetemben, s a fejedelemségek és a magas Porta közötti régi szerződvényeket az európai népjog védelme alá helyezé. De, mint tudva van , számunkra I. Bajazid, II. Mohamed, és IV. Soliman biztosították a szabad és független belkormányzatot, a fejedelmek választása és saját törvényhozás szabadalmát , valamint fejedelmeinknek is azon jogot, hogy a háború és béke, alattvalóiknak élete vagy halála fölött rendelkezhessenek. A Porta kötelezte magát, miszerint a Dunafejedelemségeket ótalmazandja, s minden ellenség ellen védelmezendi; ezért szedett évenkénti adót, s a népakarat által kinevezett uralkodókat megerősítette. És mivel ezen capitulatiók, melyek eddig a fejedelemségek államjogát alkoták, semmi későbbi szerződések által el nem töröltettek, mától fogva úgy tekintendők, mint az európai népjog kiegészítő részei. Ennek erejénél fogva tehát a Dunafejedelemségek a következő alapokon akarnak reconstituáltatni: Mind a két fejedelemségnek egy állammá egyesítése — melyre történelmünk minden dicsőséges korszakában törekedtünk, s mely csak sajnálatraméltó körülmények által lön megakadályozva, — conditio sine qua non jövendőnk és jóllétünk biztosítására. Egy ily jól szervezett s tartós alapokon nyugvó román állam mind földirati fekvése mind népfaja által igen kitűnő szerepet játszana azon hivatásánál fogva, hogy a nyugati polgárisodást keleten behozza, és ott a nagy latin népcsaládot képviselje; egyszersmind hogy Ausztriát, egész Európát és Keletet Oroszország panslavisticus és görög-orthodox propagandája ellen védelmezze. Eddig csak összekötő tag, ezután a román válaszfalat képezné Éjszak és Délszlávjai között. Még az orosz Reglement organique is kénytelen volt ezen kívánságunk jogosságát elismerni. Mind a két fejedelemség lakosainak származása, vallása, szokásaiban és nyelvében — igy szól az oláh statútum 371-dik, a moldvainak pedig 425. §-a. — rejlenek egy benső unió minden elemei, melynek csak esetleges körülmények állottak útjában, az előnyök és üdvös következmények, miket egy ily egybeolvadás vonna maga után, félreismerhetlenek.“ Igen, még a bécsi conferentiákon is Bourqueney báró e kérdést újólag szőnyegre hozta. De Bessarábiának visszaadatása életkérdés az uj román állam fölépítésére nézve. Oroszországnak ki kell adnia azt, mit 1812-ben csak egy diplomata árulása által nyert, kit Mahmud zultán halállal büntetett. Sándor czár Bessarábiát csak az 1711-diki Pruthszerződés jogellenes megsértése által szerzetté, mely szerződésben I. Péter és Kantemirig a Dniester folyót ismerték el Moldvaország határául, még pedig örök időkre; igen, ha az 1812-diki bukaresti szerződés már maga a háború által meg nem volna is semmisítve. Bessarábia átengedése már annyiban is semmisnek tekintendő, mivel a Portának épen nem állott jogában csak egy ujnyi szélességű román területet is átengedni. Ezt a Porta 1699-ben maga elismerte, midőn Karlowitzban Lengyelország követének azon kívánságára, hogy Moldvaország egy része átengedtessék, így felelt: „A zultánnak nem szabad ezen fejedelemség fölött rendelkezni, miután nem fegyverrel hódítatott meg, hanem önkénytelen lett a zultán alattvalója.“ Az Al- Duna hajózhatóvá tételének gondja tehát ezen román államot illeti, csak ha ismét visszakapja régi partjait a Pontus mellett, Oroszország a Dniesterre szoríttatik, s a Dunatorkolatokból tökéletesen kizáratik : csak akkor lehet azon czélt elérni, melyet a conferentiákon „egy európai parti bizottmány“ tervezeténél tartottak szemelől. Csak egy ily román állam 6 millió lélekkel a Kárpátok, Duna, Pontus és Dniester között, Europa collectiv garantiája és azultán suzeránitása alatt, tehetne sebes lépéseket a culturában, s polgárosító missióját betölthetné, miután vérszerinti testvérét Szardiniát és Belgiumot versenyezve utánozná. Oroszország azon képességének, hogy a dunai vonalról tetszése szerint Törökországot, a Kárpát völgyeit, Erdélyt, a Bánságot és Magyarországot fenyegesse, sikeresen vége vettetnék. Másodszor az államfejének a nemzet által kell választatnia, s örökösödési joggal fölruháztatnia, hogy a beli nyugalom s küleli biztonság tökéletesen eléressék. Az örökösödési jog fölött már Bourqueney b. nyilatkozott Bécsben azon emlékiratban , mely a mártius 26-dikai 6-dik conferentia - jegyzőkönyvhez van csatolva. A fejedelmi hatalom állandóságának hiánya, mint tudva van, egyrészről szabad tért engedett minden cselszövényeknek, s minden előhaladási kísérletet a kormányzatban paralyzált; másrészről pedig veszélyes fegyver volt Oroszország kezében, mely 1828- kától fogva mindenik fejedelmet eltudott távolítani, ki kissé több akart lenni a czár puszta ügynökénél. Adjanak nekünk örökösödési jogot, és nemcsak a kormány, mihelyt szilárd földet érzene saját lábai alatt, az administratiónak erőteljesebb impulzust fog adhatni, hanem mindazokat, kik most méltóságukat és minden vagyonukat a külfölddeli cselszövényekben koczkára tették, azon reménységben, hogy majd ily módon a trónhoz jutandnak, tevékenységüknek sokkal hasznosabb mezőt, dicsvágyuknak sokkal nemesebb czélt nyerendnek, a tudományokat, művészeteket, az országos institutiók javítását tűzvén ki törekvéseik tárgyául. A nagyhatalmak közöl egyedül Oroszország ellenezheti az örökösödést, hiszen a szövetségesek már kinyilatkoztatták, miszerint a fejedelemségek reconstructiójánál : „Rendes kifejlődés benn az országban, és erő kifelé“ — leend jelszavuk, így már Bourqueney az épen említett emlékiratban következőleg nyilatkozott : „Vagy előlegesen csak az örökösödés elvét szilárdul meg kell állapitni, s ideiglenesen egy benszülöttet helyezni a trónra,—vagy pedig, mi talán még a legjobb volna, a csomót egyszerre vágni ketté, s mindjárt egy fejedelmet nevezni ki valamely európai monarchiai családból.“ Addig a közvélemény nálunk a benszülött mellett nyilatkozott, de a franczia követnek a szövetségesek nevében (?!) Bécsben tett nyilatkozata ugyanazon véleményben fordulatot idézett elő. Háladatosság és bizalom a szövetségesek irányában a románokat hajlandókká tette, hogy a hatalmak (? ) által pártfogolt rendszerhez ragaszkodjanak és az európai uralkodó házak valamelyikéhez forduljanak. Csakhogy a moldva-románok nem igen egyezendnek abba, hogy saját választási jogukról lemondjanak. Azért is a legegyszerűbb út volna, engednék a román népet magát a szövetségesek által ajánlott trónjelölt fölött szavazni, így a szövetségesek akarata realizálva volna, egyszersmind a románok régi szabadalma tiszteletben tartatnék; az által, hogy az új fejedelem a nemzet választottja és nem oetrogrozott lenne, a fejedelemségek biztonsága és a dynastia állandósága egyik lényeges föltételének elégtételnék. Ami a választási módot illeti, abban az egész népnek részt kellene venni, más nemzetek példájára, melyek ily fontos cselekvényt végrehajtottak. Hogy azonban a nép akaratával minden befolyás elmellőztessék, a választást nem kellene előbb megengedni, míg a mostani hospodárok teljhatalmai le nem folytak. Ezalatt pedig a szövetségesek és a Porta biztosainak , összeköttetésben egy moldvaromán államtanácscsal , egy a társadalom minden osztályaiból összetett nemzeti gyűlést kellene egybehíni, hogy az örökösödési joggal felruházandó fejedelem kineveztetésének választási módja megállapitassék. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Histoire de cent ans de 1750 a 1850 par Cesar Cantu, 1—4 kötet, francziára fordítva olaszból Renée Amadeus által. VIII. Nagybritannia ez időközi történetéből két eseményt emelünk ki: az éjszakamerikai gyarmatok függetlenségi harczát és a négerek felszabadítását. Az első által egy új, lehető legtágabb szabadságnak alapján szervezett köztársaság lépett az emberiség történeteinek nagy tánczolatába ; a másik által pedig polgári diadalt ült a legszebb és legszentebb vallási tan az emberiségnek egységes eredetéről s igy mindnyájoknak lelkek szerint ugyan a Teremtő Istenben, testük szerint pedig az első közös törzs atyában alapuló atyafiságáról. Csudálandó isteni Gondviselés! A kereszténység legősibb s leglényegesebb tana, mely nélkül az ő összes szervezete öszszedől, s melyet mindamellett tizennyolcz századokon keresztül sem birt ezen vallás egyháza polgári érvényre emelni, foganatosittatik ugyanazon bölcsek segélyével, kik ugyan e vallás és egyház kiirtására törekedtek, s ugyanazon hatalmas érdekeltek ellenére, kik önzésükben e vallás és egyház mögé vonulva, bajnokaiul veték fel magokat! A bölcsek, kik az emberi nem egységét tagadták, mivel azt az egyház állította, egyenlőséget s testvériességet sürgettek, melynek amaz egység nélkül nincs semmi alapja , keresztényesitvén ekként Tertullian értelmében, ki szerint az ember lelke természeténél fogva keresztény — anima hominis naturaliter Christiana — az egész világot , midőn azt a kereszténység alól mindenkorra felszabadítani vélték , így halad és terjed korról korra, századról századra a megváltás ügye szenvedések és küzdelmek között. A tészta közé vetett kovász forrás forrása mind inkább nagyobb és nagyobb tervben és mértékben hatva át az általa felélesztendő tömeget, tartani fog, valameddig a nemzetek ideje betelik. A vallási és politikai fermentatiók megannyi krisisek , melyek között megsemmisül a rész, a jó pedig marad: mindegyikének végével egy-egy fokkal hatolván előre, lefeszítve majd egy bilincset, mely erejét fogva tartotta, majd egy korlátot mozdítva el, mely a világ négy sarka felé törő hatályosságának addigelé útjába esett. Az éjszakamerikai egyesült államok 1776. júl. 4-kén mondották ki függetlenségöket, s szabad hazát akarván alapítani, a tekintélyre, az emberiség vele született s elidegeníthetetlen jogaira hivatkoztak. „Mi — úgymond — világos igazságként hisszük, hogy minden emberek egyenlőkül teremtettek, elidegeníthetetlen jogokkal, melyek közé tartoznak az élet-, a szabadság- és a jólétkezi jog, és hogy a kormányok épen e jogok biztosítása végett állíttattak fel.“ Az uj köztársaság 1783. sept. 3-ikán elismerve jön. Alkotmánya 1789-ben készült el, s benne találjuk az emberek születés szerinti egyenlőségét kikiáltva azon ország által, melyben a rabszolgaság napjainkig fennáll. Angliának százezer katonájába és százmillió font sterling költségébe került e háború, melyben százezer négyszeg mérföldnél többet és három millió alattvalót vesztett. Amerika gondviseleti férfia, kinek bölcsesége, rendíthetetlen kitartása és minden szenvedélyeken felülemelkedett szeplőtelen hazafisága azt nemcsak Anglia jármától, hanem a forradalmakat kisérni szokott belzivataroktól is megmentette, Washington volt. Anglia e háborúbani szerencsétlenségét az ő kezdetbeni habozásainak, az események folyamában elkövetett kegyetlenségeinek, s leginkább a bosszú azon szellemének köszönheti, melytől elragadtatva a helyzetet balul ítélte meg. Cantu külön szakaszt szentel a négereknek és rabszolgaságnak. Legelső volt a philadelphiai congressus 1774-ben, mely a rabszolga-kereskedést kárhoztatta, elhatározván, hogy rabszolgát többé bevinni nem szabad. 1780-ban Pensylvania szabadoknak nyilatkoztatta mindazon négereket, kik a függetlenség kikiáltása után jöttek napvilágra. 1816-ban alapíttatott Afrika partjain Libéria-gyarmat, melybe a szabaddá lett négerek az állam költségén letelepitetnek. Mindamellett a rabszolgák száma, mely az egyesült államokban 1790-ben 600,000- re rúgott, 1830-ban két millióra, 1840-ben pedig három és fél millióra emelkedett fel. — Francziaországban az alkotmányozó gyűlés 1790. mártius 20-án elhatározta ugyan, hogy az emberek szinkülönbség nélkül egyenlők, s a feketék ugyanazon jogokat élvezendik, melyeket a fehérek azonban a már volt rabszolgákat ilyenekül hagyta. 1794 ben a convent a rabszolgaság teljes eltörlését mondotta ki, Bonaparte pedig annak fentartását szükségesnek vélve, azt visszaállította. Szent-helenai emlékirataiban fájdalmát fejezte ki a Haiti ellen foganatba vett rendszabályok felett, melyeknek a négerek legnemesbike, azon férfiú, kinek magas értelme szive becsületességével vetélkedett, Haiti Spartacusa, Toussaint-Louverture alávaló módon áldozatul esett, de a melyek a szigetnek elvesztését is maguk után vonták. Toussaint a szó szoros értelmében tömlöczének mélyében hideg által veszvén el : „engem kiirtva — úgymond — a néger szabadság fájának csupán törzsét irtottátok ki, gyökerei megmaradtak, s ezek ki fognak hajtani.“ A júliusi dynastia alatt a rabszolgaságnak a franczia gyarmatokbani megszüntetése az 1853—ik évre határoztatott; azonban az 1848—diki forradalom ez időhatárt nem várta be, s ideiglenes kormánya által a szabadságot összes gyarmataiban minden további átmenet nélkül kikiáltatá. Angliában 1793-ban határoztatott el P 11 indítványára, hogy a rabszolgaság minden nyugatindiai gyarmatokban fokozatosan eltöröltessék. Sok habozás után a teljes emancipatio végre 1837. augusztus 1-jén mondatott ki, vallásos ünnepélyek között adván a szabadítók az Istennek hálát, hogy 700,000 szabadságától megfosztott lény visszaállíttathatott emberi méltóságába, anélkül, hogy a gyarmatok megrendültek volna. Anglia keleti gyarmataiban még mindig fenntartja a rabszolgaságot, sőt még magát a kereskedést is, melynek elnyomására 1841. sept. 20-kán Francziaországgal, Ausztriával és Oroszországgal szövetségre lépett. E körülményt felhasználják sokan, hogy a felszabadítás dicsőségét elhomályosítsák, azt állítva, miszerint a nyugatindiai rabszolgák felszabadítását is csak érdekből, félve oly felkelésektől, milyeneknek Haiti volt szomorú színhelye, — engedte meg. „Szerencsés és boldog nemzet minden esetre — felkiált Cantu — melynek érdekei az emberiség érdekeivel ekként találkoznak .“ Többiben megjegyzendő , hogy a rabszolgaság Keletindiában nem pusztán polgári intézmény, amilyen az Amerikában volt, hanem vallási is egyszersmind, melynek megszüntetése tehát a vallásnak soha nem erőszakolható reformjától függne. A. Magyar könyvészet. 52. A két szent szűz atyafi Gertrudis és Mechtildis imádságos és énekes könyve, mely a bold. sz. Mária szeplő nélküli fogantatásának ünnepére tartandó imádságokkal és a szent keresztuljárás módjával megbövittetett. Pesten, 1856. Nyomtatja s kiadja Bucsánszky Alajos. 12 rét 283 lap, színezett nyomatú borítékkal 1 26 nagyobb kisebb képpel. Ára kötetek: 14, kötve 30 pkr. diszkütésben i pfrt.