Pesti Napló, 1856. április (7. évfolyam, 1824-1853. szám)
1856-04-08 / 1831. szám
terjedelmére nézve versenyeznek a másodrangú angol földesurakkal, s bár tagadhatlan, hogy a francziáknak az angolokhoz aránylag kevesebb birtokuk van, államgazdászati tekintetben a valódi lényeges különbség utóvégre is csak az, hogy a franczia nemesek kastélyai mellett az apró birtokosok tábora nyüzsög, mig az angol főnemesek megött az aristocratia hűbéri birtokainak s haszonbérlőknek végetlen száma áll; s noha szomoritó látvány, hogy mig Angliában a mezei birtokokon díszelgő kastélyok egyre emelkednek , addig Francziaországban ugyanazok apránként eltűnni látszanak, de azért tagadhatlan, hogy Francziaországban a földmivelésben legelőbbre haladt helyek épen ott vannak, hol az apró birtokok állanak többségben. Ezek: a Nord és alsó-rajnai megyék, s a többi megyékből is a gazdagabb kerületek , úgyhogy ez országban épen a birtok oszlása jellemzi a haladást. Hasonló tényt mutat fel Belgium, a német Rajna-vidék, felső Olaszország és Norvégia. Sőt nem értve az északi megyéket, hol nagyobbrészt földmivesi szorgalomról szó sem lehet s a tudatlanság alsó fokán álló népség jobblét utáni vágyra gerjedni alig képes, egyebütt édes hazánkról is ezt lehet elmondani. A tuladunai rész, és itt főkép Vas- Tolna, Sopron megye elaprózott birtokaival sokkal előtte áll tul a Tisza gazdag s bő földü vidékeinek. Mondja valaki : mindamellett a tiszai vidék tartatik az ország gabonatárházának s ez tagadhatlanul több gabonát elad, mint a tuladunai dicsért gazdaságok? . Akkor tetszenek megnézni a tiszai földek jövedelmét, ha ezek egyenlő befektetés mellett, a tuladunaiakkal egyenlő mivelésben részesülnének. A közjóllétre közönyös, akár kicsinyek akár nagyok a birtokok, ha megfelelő szorgalom s befektetés által a lehető legnagyobb haszon kerül belőlök. PESTI NAPLÓ. Pest, apr. 8. A „Magyar Sajtó“ legközelebbi számában olvassuk : Bécs apr. 4. Az engedményterv az egyesült dunajobbparti magyar vasútvonalakra vonatkozólag e társulat képviselőinek a kereskedelmi minisztérium részéről megküldetett és lényegében a fölterjesztett folyamodásnak megfelel, akként, hogy a vállalat biztosítottnak látszik, és a végleges engedmény legközelebb következnék. Következő vonalak engedményezvék : 1. Budától Kanizsán keresztül Pöltschachig. 2. Bécstől Sopronon keresztül Pécsig. 3. Uj-Szőnytől Székes-Fehérváron át Mohácsig és Pécsig. 4. Pécstől Mohácson keresztül Eszékig. 5. Eszéktől Zimonyig. A társulat 53g percent kamatbiztosítékot nyer a közönséges záradék mellett, és minden gépek és vasúti anyagokért csak fele vámot fizet. A társulatnak továbbá előjoga van mindazon pályákra nézve, melyek a Duna , a déli államvasút és Dráva közt szükségesekké válnak, és ha valamely társulat egy e háromszögben fekvő szükségessé vált vonal iránt folyamodik, nem kap reá engedményt, ha a nevezett társulat három hónap alatt kinyilatkoztatja, hogy e vonal építtetését, magára vállalja. Mohácson kincstári szénbányák és a Szávánál mocsároknak, kiszárítás végetti átengedése iránt ígéretek tétettek, de ez ügyben még külön szerződés szükségeltetik. Az e czélra kivontató tőke 100 millió forintra tétetett előlege-sen, melyből 60 millió 200 forintos részvények, 40 millió pedig kölcsön útján födöztetnék. Részvényekből vesznek párisi tőzsérek 16 millió, az ausztriai államvasuttársulat részvényesei 16 millió, Bécs nagykereskedő házai 6 millió, és magánosak 22 millió forint értéküt. Összeg 60 millió. — A művészet barátaira s színházunk közönségére nézve örvendetes hírül tudatjuk, miként nemzeti színházunk erélyes igazgatóságának sikerült az europahírű franczia komikust Lerassort sa társaságához tartozó kellemes, szeretőire méltó Tessere kisasszonyt néhány vendégjátékra megnyerni. Miután a „tárczalevelek“ szellemdús írója Pestet is érintő incognito kirándulása miatt bennünket e jeles tüneményekről nem értesíthetett, átvesszük a „M. S.“ tárczájának a nevezett művész és művésznő játékát ismertető czikkét. Levassor, a szó leggeniálisabb értelmében genre-festő, oly kitűnő mértékben mint Hogarth, ábrázolt egyéniségei, bármily megdöbbentő, vagy alacsony és hétköznapi életmódot, indulatot, eszmét fejezzenek is ki, ha másolatai az erőtlen, kimerült, hamis becsvágyú vagy éktelen hiúság által eltorzított társadalomnak, vagy életeleven kifejezései azon önmagával bételt együgyüség, és idiotismusnak, mely, mint a roszul hangolt hegedű, minden dallamot visszaad ugyan, melyet húrjain fognak, de oly idétlenül, hogy az kintorna a fülnek. És Levassor ennyiben a legszerencsésebb torzfestő is, ki megóvja, és megtudja óvni magát minden túlzástól, midőn carrikhoz. Ha hozzáteszem, hogy ő a nemes és közönséges comicumnak minden árnyalatait képviseli, hogy genialis alakfestő és egyéneit azon szép világításban állítja elő, melyet franczia nyelven esprit-nek mondanak, s melyet a mi „szellem“ szavunk csak részben fejez ki — ha azt mondom, hogy ő ép oly nagy pamphletista mint buffo; époly jeles parodista mint komikus; travestálásban pedig annyira felülmúlhatlan, mint humora kitűnő : előttünk áll egy minden oldalú színész, kinek annyi szerepe van, ahány bamba és nevetséges ember van a világon — mert Levassor annyira tud egyéníteni, hogy két egymásra következő pillanatban megtéveszted személyét és alig hiszesz saját szemeidnek. Nála minden iz : egy egész ember, s minden ember a színpad teremtménye, a színpad tulajdona, mintha csak az élet másolná e tükörből alakjait. — Mint a szép nyári holdról, nem lehet a körötte járó kis csillag nélkül szólani, úgy Levassor geniális játékát sem lehet fölemlíteni a nélkül, hogy azon kellemes, szeretetre méltó tüneményről ne emlékezzünk, melyet Teisseire k. a. egyszerű, s ép ezért természetes játéka nyújt. Különösen „Jeanne, Jeannette, et Jeanneton“ románcéban annyi gyöngédséget, oly édes hangot és mesterkéletlenséget tanúsított, hogy őt a naivitás múzsájának kell tekintenünk. — Abonyi Lajos, kitől nemrég „Éjszak csillaga“ czimü 3 kötetes regény jelent meg, 3 kötetre terjedendő „B e s zé ly e i r e“ előfizetést nyit 2 párttal; postán bérmentve 2 frt 24 krral p.p. — A Hölgyfutárnak ápril 5-én megjelent száma mellett küldetett szét az arczképalbum első lapja Vörösmarty, Petőfi, Garai és Nagy Ignácz arczképeivel Barabás művészileg sikerült rajza után. A közelebbi lap f. h. 15. én Jókainé, Hollósy Lnó, Komlóssi Ida és Latkócziné arczképeit hozandja.Ez arczképalbumon kívül még egy rendkívüli meglepetés vár a Hölgyfutár egész és új féléves és azon előfizetőire, kik pártolásukat jövő évnegyedben sem vonandják meg a laptól. Ugyanis Tömöri úr a jelenleg Parsban tartózkodó festészünk Than Mór által részére készített hazai tárgyú történeti kép kőnyomató másolatát biztosítja a Hölgyfutár számára műmellékletül. E kép nagyságra nézve hasonló teend a pesti műegylet évi műlapjaihoz. — Vasárnap f. hó 6-kán a városi kereskedelmi vasárnapi iskolában, Marmak urnái, a városi elemi iskolaigazgató elnöksége és a tanácsi biztosok jelenlétükben fölszabadítási vizsgálat tartatott, melyről csak azt kívánjuk nyilvánítani, hogy 26 fölszabadítandó közül, részint hanyagiskolázás, részint ismerethiány miatt 9 tanoncztól a bizonyítvány megtagadtatott, és uj vallástani vizsgálattételre ítéltetett. Ha figyelembe vesszük azon indolentiát, mely az oktatás iránt némely kereskedő urak és tanonczaik részéről mutatkozik, s ha ismét megtaláljuk, hogy a nagykereskedők sok felszabadulandó tanítványa azt sem tudja, melyek a birodalom határai, melyek az ország folyói, nevezetes városai, és egyszerű törtekbeli számadást sem bírnak föloldani, valóban nem lehet eléggé méltánylani az igazgatóságnak ez ügy körüli szigorát. Ki jelenleg be nem látja, hogy az életpályára alapos hivatási ismeretekkel szükség fölkészülnünk, azt észre kell hozni, és hozzá kell fogni, mert a tudatlanság egyesek kára mellett a közjólétre is kártékonyan hat. M T. olvasóink emlékezni fognak a hollandi földmivelőknek lázadásáról a vegytani gyárak ellen, melyek közellétének tulajdoníták a burgonyabetegséget. E hiedelem, mely azonban nem alaptalan, Peters röpirata adott okot, mely igen elterjedt munkácska a burgonyakórságot a vegytani tárgyak levert kigőzölgésének tulajdonítja. Mint tudjuk, a nép fellázadt s a Sambrevölgyben levő kénsav és csodasógyárak szétrombolását kísérle meg. A kormány azon ígérete, hogy ez ügyben alapos és a földmivelés érdekeinek megfelelő vizsgálat fog létezni, csendesíté le a háborgó kedélyeket. Az e végett kiküldött bizottmány vizsgálatát befejezé. Jelentése szerint a gyárak közelébe eső vetések, ültetvények tenyélytére nézve csakugyan káros hatása van a kigözölgő vegyanyagnak, azonban e káros hatás bizonyos készülék, e kigözölgő anyagokat felemésztő, megkötő eszközök segélyével elhárítható. Minélfogva a kormány az ily gyártulajdonosokat e készülékek alkalmazására kényszerité. Eddig már minden ily gyár ily előkészülettel láttatott el. — Dr. Jahn lipcsei csillagásztól Wéber könyvkereskedésében egy népszerű röpirat jelent meg az 1856-iki üstökösről, melynek ez évbeni megérkezését várjuk. E kis röpirat ez üstököst történetileg is ismertetvén, adatainak alapján megjegyezzük, miként az 1264-ben 8 millió geographiai mérföldnyi távolságra közeledett hozzánk, illetőleg a földhöz, tehát 12 millió mérfölddel közelebb jutott a földhöz, mint a nap. Üstökének hossza tett akkor 100 fokot. Az 1556-ban megjelenő üstökös már 12 millió mérföldnyire közeledett a földhöz. Ez üstökösről Melanchton 11 jelentést írt, minél fogva azt most is Melanchton üstökösének nevezik. Hind számításai szerint ez üstökös 1856—1860-ra várható. 1848-ban, mikorra megérkezendőnek állták Dunthorne és Pingré, hiában várták ez üstököst. Elmaradásának okát Bommé értekezésében találjuk fel. Nemzeti színház, (ss.) April 6-kán , Tóth Soma az első fölléptéül : Szökött katona. Eredeti népszínmű három szakaszban Szigligetitől, zenéje Szerdahelyitől. — Közönség nagy számmal. Az előadás jó volt. Tóth Soma úr Pista szerepében mutatta be magát, és tetszett. A szerep maga csekély, s most még nem mondhatunk egyebet új vendégünkről, mint, hogy mozdulataiban kerekdedség s helyes kifejezés van, hangja nem rész, s remélhetni, hogy alsóbb komikai szerepekben jól töltendi be helyét. — Julcsát Korcsek L. játszotta. Hivatalos. A budai országos pénzügyigazgatósági osztály Tobisch Eduard, volt gróf Buquoy-féle családjószági hivatalnokot ideiglenes 11. osztályú számviteli segédi állomásra a pestbudai adóbizottmánynál kinevezte. A hadsereg főparancsnokságának s a bel- és pénzügyi miniszteriumoknak 1856. február 27-én kelt rendelete, kiható minden koronaországokra, a katonai határőrséget kivéve, a katonai szolgálatbani helyettezést tárgyazó törvénynek az 1856. évi ujonczozásnál foganatosítása iránt. Az 1856. febr. 26-án kiadott birodalmi törvénylapban (VII. darab 27. sz.) foglalt 1856. febr. 21-én kelt rendeletre vonatkozólag, a katonai szolgálatbani helyettezést tárgyazó törvénynlre az 1856. évi ujonczozásnál alkalmazása iránt, következő határozatok bocsáttatnak ki : 1. A járási hatóságok (járási hivatalok, szolgabirói hivatalok , kerületi biztosságok) s oly községekben, melyek ily hatóság alatt nem állanak, a politikai ügyvitelre rendelt községi hatóságok kötelesek, az ezen ujonczozás alá eső s a katonaságtól díjfizetés melletti fölmentésért folyamodó egyéneknek írásbeli vagy szóval előterjesztett s jegyzőkönyvbe vett jelentkezéseit, az e részbeni kérelem megengedhetőségére nézve a legszigorúbban megbírálni. 2. Miután a hadsereg főparancsnoksága elegendő számú helyettesek előállításáról gondoskodik, a fölemlített hatóságok ezúttal fölhatalmaztatnak, miszerint a díjlefizetésérti minden oly folyamodónak, kinek a katonai szolgálattól ezúton leendő fölmentése ellen törvényes aggályok nem forognak fön, a kért kedvezményt engedjék meg, s öt erről lefizetési engedélylyel, melyben a fölmentési dijnak a legközelebbi adó- (gyűjtő-, ügyelőségi) pénztárnak lefizetésére szabott határidő pontosan s betűkkel kiteendő tüstént értesítsék. 3. Ezen közelgő ujonczozásra nézve továbbá dijlefizetése végetti határidő kivételesen az ujonczozásnak fölmentésért folyamodó illető egyén sorshúzási járása iráni kezdete napjáig terjesztetik ki. 4. Az illető adó- (gyűjtő-, ügyelőségi) pénztár köteles a díjfizetőnek a befizetési bizonyítványt tüstént kiszolgáltatni. A lefizetési határidő elmulasztása esetében a díj a hadsereg főparancsnokságának különös engedelme nélkül többé el nem fogadtathatik, miért az adó- (gyűjtő-, ügyelőségi) pénztárak a legszigorúbb felelősség alá vették. 5. A cs. k. hadi pénztárak a felmentési díjakat többé sem a lefizetőktől közvetlenül , sem pedig az adó- és gyűjtő- (ügyelőségi) pénztárak általi beszolgáltatás útján, nem fogadhatják el. 6. A fölmentési díj befizetéséről kapott bizonyítvány, azon politikai hatóságnak, mely a lefizetést megengedte, haladék nélkül átadandó. Ezen hatóság a befizetési bizonyítványt magánál megtartja, s a katonakötelezettnek a katonai szolgálattóli fölmentésről szóló okiratot tüstént kiszolgáltatja. 7. Az újonczozás napján ezen hatóságok valamennyi befizetési bizonyítványokat a politikai-katonai besorozási bizottmány elé terjesztik, mely az illető ujoncz-jutalékba annyi ujonczot, ahány a díjt lefizette, beszámít. A hadfogadó-járási parancsnokságok a befizetési bizonyítványokat átveszik, s azokat beigtatván a kijelölt minta szerint készített jegyzékkel , a kiszabott szolgálati utón tüstént az elöljáró országos hadi főparancsnokság elé terjesztik, mely utóbbi azokat jegyzék mellett haladék nélkül a hadsereg főparancsnokságához juttatja. 8. Hogy azon katonakötelezettek, kik az idei utonczozásnál az arra nézve tett intézkedések szerint, már az első hetekben a kiállításra hivatnak, ezáltal azok irányában, kik kiállítás alá csak később kerülnek, méltánytalan sérelmet ne szenvedjenek, megengedtetik, miszerint mindenki, a kifolyó évi mart. 15-től ápril 15-ig bezárólag katonának állíttatik, föltéve, hogy a díj lefizetéséből különben nincs kizárva, a díjt még folyó évi ápril 30-káig bezárólag, az ajánlat útjáni elbocsátásokra nézve különben kiszabott feltételek teljesítése nélkül, lefizethesse, s annak folytán a katonaságból tüstént elbocsáttathassék. A lefizetési engedelem s a díj befizetéséről! bizonyítvány kiadásának az 1. és 4. pontban említett hatóságok által, a kijelölt minták szerint kell történnie, csak hogy azokban még az elbocsáttatásért folyamodó besorozásának napja s csapatteste kiteendő. Az illető befizetési bizonyítvány a politikai hatóság által, beiktatás s a hadsereg főparancsnokságáhozi átküldés végett, a hadfogadó járási parancsnokságnak átadandó. Az illető csapattest a hadfogadó járási parancsnokság által az elbocsátási bizonyítvány kiadása végett haladék nélkül értesítendő. 9. Az országos hadi főparancsnokságoknak, a Szerbbánsági hadtest-parancsnokságnak, báró Paumgartten és Schmerling vezérőrnagyok dandárjainak, az alattuk álló kerületben fekvő csapattestek és szakaszok, a csendőrezredeket s a katonai rendőrtest-szakaszokat is ideértve, s illetőleg a hadfogadó-járási parancsnokságok kötelesek, két példányban szerkesztendő névjegyzékeket, a helyettesképent ujraszegődésért folyamodó egyénekről, és pedig azon valóságos szolgálatbeliekről, akik az 1849. dec. 23-án kelt törvény szerint, mint önkéntesek szegődtek, s 1856. april végén teljes hat szolgálatévet kitöltöttek, továbbá b) azokról, kik 1856. april végével törvényes nyolcz évi vagy szerződésszerű szegődésüket kiszolgálták. Végre, c) a szabadságosokról ab)alatt kijelölt föltételek teljesítése mellett, a tartalék-legényekről s a katonai szolgálat teljesítése után elbocsátottakról, föltéve, hogy ők arra mind physical mind erkölcsi tekintetben alkalmasak, a sommás kimutatás hozzácsatlása mellett, beküldeni, melyeket azok 1856 ápril végéig a fősommázattal a hadsereg főparancsnokságánál tartoznak benyújtani. A fönnemlített névjegyzékek az a) és b) alatt elősorolt újraszegődésért folyamodó egyének tekintetében, az illető számvevő iroda főnöke által, vagy ahol ilyes nem létezik, a szakasz-parancsnok által szabályszerűleg kiadott, s a hadbiztosságilag megerősített főkönyvi kieszmecserét, a vitatkozást — különösen szépészeti tárgyakban — igen hasznos dolognak tartom. Itt azonban fő kellék a tárgylagosság: a vitatkozó feleknek nem kell egymást ellenségekül tekinteniök, hanem bajtársakul, kik midőn egymást kölcsönösen fölvilágosítani igyekszenek, nem egymás ellen, de az együtt keresett igazság mellett, ugyanazon zászló alatt, egy czélért küzdenek. Dobsa úrnak tehát föl kell tennie rólam, hogy nekem eszem ágában sem lehetett efelé döféseket irányozni, midőn munkájában ezt meg azt szépészetileg hibásnak ismertem; viszont én is fölteszem róla, hogy ő nem azért szólalt föl munkája mellett, mintha ezt bírálaton fölülinek tartaná, hanem mert a bírálók kifogásai az ő meggyőződése szerint hibás kifogások, melyeket megczáfolni szükségesnek lát — nem saját személye, de az összes irodalom érdekében. E kölcsönös föltevés okvetlenül föltéte minden részrehajlatlan és észszerű vitatkozásnak , s ily alapon mindig hasznos eredménye van az eszmecserének. Azon körülmény, hogy a szerző maga lép fel munkája igazolásával, nagyon könnyíti a vitatkozást, mert így nem foroghat fen kétség a szerző akarata, azaz műcélja iránt, nem tévedhet a vitatkozás holmi képzelt szándékok pro- és contra-fejtegetésébe, s mindegyik fél tisztán tudja, mit kell védenie, mit cáfolnia. Könnyíti a vitatkozást még nekem különösen az, hogy három főpontra nézve — mint Dobsa úr szavaiból látom — egyetértünk. Egyik pont a mű alapeszméje, melyet bírálatomban (P. Napló, 1824. sz.) úgy határoztam meg, mint a szerző tévé igazolásában. A másik pont, hogy a tüzpróbát Lászlóra nézve is némileg tüzpróbának ■") lenni állítottam (P. Napló, 1825. sz.), mit a szerző épen e kifejezéssel mond nyilatkozatában. A harmadik pontra, t. i. a történelem elmásitására nézve, melyet részletesebben fejtegettem, szintén föl kell tennem, hogy egyetértésben vagyok a szerzővel, ki is a kifejtettem elveket nem támadja meg s e részben csak azt hozza föl cáfolatkép, hogy ö a történelmi Lászlót is úgy fogja föl, miként a drámait rajzolá, hogy ö erre nézve Fessler véleményében nyugodott meg, és úgy tartja, nem vétett a történelem ellen. A hiba csak is az, hogy Dobsa ur Fessler véleményében nyugodott meg, ki nem mind hiteles forrásokat használ s kinek ebbeli véleménye nem lehet irányadó. Dobsa ur felfogása ellenkezik először a nép közhitével, mely IV. Lászlót magyarellenes viseletéért „kún“nak s az emberhuzta taligát „László király szekerének“ nevezte, őt tekintvén az országos köznyomor okozójának; ellenkezik másodszor egyes, közleg elismert s meg nem cáfolt tényekkel (minő az, hogy László, ha helyzete szorult, mindig javulást fogadott, s meg ismét visszaesett gonosz életébe *), — vagy az, hogy a halál csakugyan bün híveinek közepette érte, kikkel az országot bekalandozó, nem törődve a kormányi ügyekkel) ; ellenkezik harmadszor oly történetbúvárok tekintélyével , mint Szalay László , ki ezen királyról egyenesen igy nyilatkozik: „országlása lator volt mint élete.“ Úgy hiszem pedig, az nem egyéni vélemény, ha Szalayt a magyar történetírásban nagyobb tekintélynek nézem Fesslernél, mely utóbbi óta már több részlete történelmünknek nyert bővebb felvilágosítást s helyreigazítást. Az utóbb íróknak már különben is több módjuk van közelebb jutni az igazsághoz. Miért pártolják azonban a történetírók közt némelyek Lászlót, arra nézve szintén szolgáltat Szalay kulcsot, mondván : „Katona szereti mentegetni, mivel az egyház iránt adakozó volt; mások azért keltek pártjára, mivel a sz.széki követet megszalasztotta s a pápa előtt gyanúba jött, hogy nem hű keresztyén, sat.“ — Hogy IV. László viselte magát szépen is, nem változtat a dolog lényegén. Nincs oly derék ember, ki ne vétene; még kevésbbé gondolható oly gonosz, ki néha jót ne tenne. Nagyobb kisebb mértékben minden ember jó is rész is, különben ember sem volna, de vagy angyal vagy ördög. — Dobsa úr tehát ki nem mutatta, hogy drámai Lászlója egyez a történelmi Lászlóval. Lássuk most a másik pontot. A tűzpróbára nézve megegyezünk abban, hogy az Lászlónak is próba, s ezen szempont képezi az illető jelenet jogosultságát, hanem eltérünk abban, hogy az én nézetem szerint (melyben egyébiránt a bírálók többsége osztozik velem) a tipszpróba a cselekvény egységének s Édua jellemének rovására foglal helyet a darabban, s ennélfogva föltartóztató epizód, — míg a szerző viszont e szakaszt Édua jelleméből folyónak, s nem epizódnak, de a cselekvény előmenetelében szükséges foknak magyarázza. — Azt mondja Dobsa úr, hogy én „csodálkozom,“ miért nem választ Édua egyszerűbb, biztosabb és gyorsabb *) eszközt Mandula elvesztésére, mint a tűzpróba. Meg kell vallanom, hogy ha fogékonyabb volnék a csodálkozásra, mint vagyok, úgy inkább azon csodálkoznám, hogy ily esetben csodálkozást tesznek föl rólam. Nem csodálkozás, csak rászólás volt az, kérdés alakjában, mely egyszersmind a cselekvényi egység s következetesség módját megjelölő. Felhoztam ott példaképen nemcsak a nyilat, de a mérget is, és koránsem tanácsoltam, hogy Mandula „ne titokban“ ölessék meg, sőt a legnagyobb titkossággal kell őt megölni, — de sem elég gyors, sem elég biztos mód erre nézve a választott „Justizmord.“ Épen a törvényszék-tartás nem mehet titkon, épen ilynemű elvesztésre kell több idő, mialatt Mandulát megmenthetik (mint meg is mentik), s föltéve, hogy sikerül is Mandulát megölni, vájjon nem fogja-e halála „fölidézni a király gyanúját?“ nem fog-e „a részvét táplálékot nyújtani Mandula iránti szerelmének is gyűlöletet kelteni Édua irányában — épen úgy most, mint különben?___A király szereti Mandulát; a törvényszék halálra ítéli s kivégezteti Mandulát ; föltehetni-e, hogy a király ne nyomoztassa, mikép eshetett kedvesének elitéltetése ? s ha nem is lehetne kisütni a bűn valódi szerzőit, nem fog-e a király gyanúja Éduára nehezedni ? — így hát azon kérdésben, miért nem öleti meg Édua Mandulát gyorsan és biztosan, mihelyt megtudja, hogy a király szereti őt s királynévá akarja tenni, korán sincs benne a Dobsa úr szerint okszerű felelet,hogy Édua épen azért nem öleti meg akkor egyszerre Mandulát, mert tudja, hogy a király szereti Mandulát. A király akkor is szereti Mandulát, midőn ezt Édua csakugyan megöli méreggel, s Édua még ekkor is — mint Dobsa úr maga mondja — „még egyszer oda fordul a király szívéhez.“ A „Justizmord“ terve tehát csakugyan „fél rendszabály“, mely nemcsak Édua elszánt jellemével nem fér össze, de a végkifejlést is hátráltatja. Tegyük föl azonban, hogy a ,,justizmord“-féle cselszövény jellemileg szükségképes és előbbrevive : nem veszti-e el szükségképiségét s egész jellemi becsét az által, hogy — nem is Éduától ered, kit épen jellemezni akarna, de a jósnőtől ? Külső motivum, mely Édua cselekvőlegességét szenvedőlegességbe játsza át. Nem saját lelke sugallata e terv, Édua nem magából meríti, de kívülről veszi azt át, s valamint fél rendszabályhoz folyamodik, midőn a jósnő tanácsát követi, szintúgy „tétovázást“ is tanúsít az által, hogy más tanácsára szorul, s ezért a maga eredeti szándékát megváltoztatja. — Ne találja tehát Dobsa úr különösnek, hogy épen Édua jellemét tartom hibásan rajzoltnak, mig a másoknál, kiket megneveztem, élesebben s következetesebben találtam az egyéniséget kiemelve. - Hogy Éduát jellemezni „legnehezebb“, abban egyetértek Dobsa úrral, s bizonyosan azért is sikerült ez legkevésbbé, mert legnehezebb volt. Egyedül jön-e a király a menyegzőre vagy nem egyedül ? Nem egyedül, de csekély kísérettel mi bizonyosan nem elég óvatosság, de hagyján. Úgy hiszem, e csekély kíséretet nem tehetjük már csekélyebbre legalább is két embernél. Ezeket a sátorig, hová a királyt kísérik, nem érheti baj, különben a fölgerjedt gyanú veszélyeztetné a tervet. Nem említem , hogy Mandula őrizetének alvása szintén gyanúra gerjesztheti őket, csak azt, hogy legalább is az első kardcsörrenésre be kellene rohanniuk a sátorba, de a sátorba segélyre csak Mize jön embereivel, és akkor, midőn már mindennek vége. Nehéz e jelenet szerkezetében oly valószínűséget találni, mely lehetővé tegye a szükséges illusiót. Mire jöttét sürgetve, csak a kíséretet sürgettem. A „Mandula“ név történetiségére nézve megjegyzendő, hogy ha történetileg nem áll, hogy Mandula a nádor húga, nem szükség a nevet sem megtartani, kivált ha mást is szintoly alapon lehet választani, mint p. o. Aidát. Mandula egyénisége maga, mint azt a költő elénk állítja, úgyis egészen költött és pedig szépen köt Némileg tikpróbának, azaz: erkölcsi tűzpróbának. * „Ki sokat fogad, keveset ad;* — „kötve kell hinni a komának; — „hol sokat ígérnek, keveset nyújtanak,“ stb. mind oly közmondások, melyeknek lélektani igazságát leginkább oly jellemek tüntetik ki, mint IV. László, ki mindig ígérte a javulást és sohasem javult. *) Ezek saját szavaim, azért idézem igy. (Lásd a P. Napló 1825. számában, a második hasábon.)