Pesti Napló, 1856. november (7. évfolyam, 2032-2060. szám)

1856-11-19 / 2049. szám

460-2049. 7-ik évf­folyam. Szerkesztési Iroda : Sgyetam­ntora 3-ik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Angol királynőhöz czímzett szálloda, 63-ik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: 1S50. Szerda, nov. 19. Előfizetést feltételek: Vidékre, postán: Pesten, hírhez hordva: Évnegyedre . . . 5 frt p. p. Évnegyedre . . 4 frt ’ Félévre . . . . 10 frt p. p. Félévre ... c .­f .." „ Egyetem-utcza, 2 ik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó­ hivatalhoz intézendők. Hirdetmények dija : 6 h®9^08 Petit sor 4 pkr. Bélyegdij ktusa 10 pkr J ______ M»g*n TK­» 6 hasábos petit sor 5 pkr. PEST, nov. 19. Távirati magán­sürgöny. a „Pesti Napló“ szerkesztőségéhez. Feladatott Bécsben : nov. 18. délután 12 óra 30 p. Érkezett Pestre „ „ d. u. 6 óra 40 perczkor. A Times jelenti: Buchanan 174 szavazattal elnökké választa­tott. Fremont 114 szavazatot ka­pott. Az angol lapok e fölött ked­vetlenek. Bécs. Reggel. A börze emelke­dőben. Hitelrészvények 326. Czéh- és iparviszonyaink. II. Láttuk a fölhozott adatokból, hogy mindazon előnyök s szolgálatok eredménye, melyeket a czéhintézetek mind az azokat alkotó elemek, mind kizárólagos szervezetüknél fogva a polgáriaso­­dás érdekeiben hazánkban előidéztenek , az or­­szággazdászati s nemzetiségi érdekek ignorálása s mellőzése által nagyobbrészt paralysáltatott. S ha meg kell is vallanunk, hogy nélkülözhetlenek voltak azok régibb alkotmányunk mellett, de most, midőn államszervünk az egykoriaktól egészen elütő súlypontokat nyert, — most, midőn az egy­mástól távol eső osztályok közvetítőjéül a polgári jogegyenlőség, s a népképzés közlegeül a munka, pénz és birtokjog léptenek föl , — nehéz volna védveket találnunk azok további fönmaradása mellett. Ily védvekkel szemben ellentmondanak századunk minden eszméi, Európa iparfejlettsége, szabad versenye s a mi végtelenül hátra maradt industriális műveltségünk kiáltó szükségei. Tehát eltörüljük vagy reformáljuk a székinté­­zeteket? Kérdezik olvasóink. — A kérdés olyan, melyre átalános érvényű axiómában majdnem le­hetetlen felelni. Különösen Magyarország és a magyar nemzet saját érdekeit illetőleg, fölötte ne­héz, elvet kimondani, vagy hajkimondatnék s föl­­állittatnék is egy irányadó elv, a birodalmi érdek­­egység méltánylata nélkül még nehezebben volna az érvényesíthető. S aztán most, midőn a pénz-és földbirtok-tőke, a szabad verseny és vámrendszer oly merész próbálkozásoknak indultak, vajjon eszélyes dolog volna-e egy oly intézmény szük­sége­s jövője fölött eldöntő ítéletet mondani, mely mindkettőre a leghathatósabb befolyást gyakorolja? A széhek védelmezői, kik azoknak csak időszerinti átalakítását kívánnák , úgy vélekednek , hogy a kor kívánalmai kielégít­­tethetnének , ha azokat az iparüzleti szabad­sággal összeházasítanék, — ha azok zártsága, mi a széhek kebelében csak bizonyos számú ipar­­üzet tűr, eltörültetvén, megengedtetnék, hogy a munka jogával mindenki élhessen. Tagadhatatlan, hogy a székintézeteknek csak ilyszerű átalakí­tása is nagy mértékben mozdítaná elő az ipar­mozgalmi élénkséget, s hogy attól a társadalmi érdekek jelen igényeinek korszerűbb szolgálatát lehetne reménylenünk. Azonban elégséges volna-e oly intézménynek a régi alapokon­ átalakulása, melynél eddigelé csupán jogi s államgazdászati szempontok vétettek figyelembe ? Mert ezen in­­tézményben — meg kell vallanunk — van va­lami, a­mi miként a középkorban, áldásos ébresz­tője volt a közszellemnek, most is használható volna még. S aztán, az iparszabadság úgy a mint azt a munkajog természeténél fogva tekintenünk kell, szoros kapcsolatban áll a kereskedelmi sza­badsággal is, a­minél fogva kétségenkívüli, hogy a czéh- és iparviszonyok rendezésénél lehetsen mellőzni azon kérdésnek is legalább elvi megol­dását, hogy bizonyos államra vagy országra néz­ve kívánatos-e a kereskedelmi szabadság ? Mert mindez a nemzetek saját legbensőbb érdekigé­nyeiktől függ. Íme például Napóleon különösen Francziaország érdekében azt látta szükségesnek, hogy egy szárazföldi tilalmi rendszert érvénye­síthessen az ipar és kereskedelmi viszonyokra nézve. Anglia ellenben azonnal fölüli a szabad kereskedés zászlaját. Csupán politikai ellentrompf volt-e ez, vagy egyszersmind egy belső nemzeti szükség nyilatkozványa — kérdés az igaz, de mi azt mondjuk, hogy nagyobb valószínűséggel ke­reshetjük mégis az igazi rugót emez utóbbiban, mert 1827. óta a kereskedelmi szabadság elve kihatólag a vámviszonyokra mindinkább előha­lad. E tény tehát szintén csak az iparszabadság mellett szól, mert mint mondok , szoros kapcso­latban állván egymással, egyenlépést tart min­denben. Azonban a tények mellett a népek láb­atlanul szövetkező közérzülete is védelmére kelt immár a kereskedelem s iparüzlet szabadságának. Ang­liában, hol a szabadság ezen joga legújabban a gabnavámok megszüntetésében ültötte fényes dia­dalát, a népérzülettel nyerte legnagyobb erejét. Cob­den csak tolmácsolója volt azon érzületnek, melyet a világszellem viszhangja parancsoló szi­gorral dörgött végig a földtekén. Smith Ádám elvei szerint Éjszakamerika e tekintetben sem maradt hátra s a vámadókat már 1846-ban tete­mesen alábbszállította, a minek következménye az jön, hogy ott a vámjövedelem már 1850-ben két­szerre többet jövedelmezett. A mostani elnök — Pierce — még szabadabb tért kíván nyitni a forgalmi szabadságnak. Németország sem maradt egészen fogékonytalan ezen törekvés iránt, s Lisztnek eszméi, annak több államaiban evangé­liumi igazságok szerint hallgattattak. Éjszaki Né­methonban már 1847-ben hatalmas párt szervezte magát a kereskedelmi szabadság védelmére, a legújabban pedig, a tilalmi rendszert Ausztria is megszüntetvén , egy szelíd védvámrendszert ho­zott alkalmazásba. Poroszország már évtizedek óta e tekintetben is elölviszi a lobogót s különösen czél- és iparviszonyait egy 1845. január 17-én kelt törvényes rendelet által már a szabad keres­kedelem s forgalom kívánalmai szerint alakította át. S már mondok, hogy az iparhatalom hegemó­niáját kezelő egyéb nagy államok is, midőn ezek­­intézeteiket eltörték vagy átalakították, mindenütt a munkajog s forgalmi szabadság elveit vették iránytűül. És miután Ausztria vámviszonyainak rendezé­sében, miután a párisi békeszerződvény alkotásá­nál a dunai szabad kereskedés fogozatait is ünne­pélyesen proclamálta — képzelhető-e, hogy a czéh- és iparviszonyok épen most tárgyalás alatt álló rendezésében meg ne hallgatná korunk jog­szavát, — képzelhető-e , hogy szükségkép nem azon törekszik, miszerint az ez érdekben már megalakult külviszonyokhoz idomítsa a munka- és iparrendszert is ? Maga az 1850-ben kiadott s a kereskedelmi és iparviszonyok szabályozására vonatkozó ideigle­nes utasítás — mely mintegy az átmenet fokoza­tát képezi,­­ már megerősít azon hiedelemben bennünket, hogy a széhek rendezésében vissza­lépés nem, hanem csak előrelépés fog történni. S azt hisszük, hogy ezen előrelépés sajátlag nem is a széhek rendezésében, hanem inkább azok meg­szüntetésében fog nyilatkozni. Midőn azonban ily biztos hiedelemben várják ama törvénynek megjelenését, a birodalmi érde­kek szempontjából is — még inkább pedig ma­gyar szempontból óhajtanék, hogy midőn a székin­­tézeteknek netaláni megszüntetése kimondatnék,— vajha oly törvényes biztosítékokat is nyerhetnénk, melyek a társulati s egyesületi szövetkezéseknek azon éltető szellemét is — mely eddig oly jóté­kony hatásban nyilatkozott a széhek által — az üzlet- és iparviszonyok minden ágaiban tovább . JÉGEN. Éjszaki kalandok. Fordította : FEKETE SOMA. Vége. *) XVI. Gyász és vigasz. Herming, kit ágyra hurczoltak, már hörgött; Nou­­quet sebe ellenben nem volt jelentékeny. Nagyobb fájdalom várt Cornbutte Lajosra; apja semmi jelét sem adá magán az életnek. A rettenetes látomány­­ban halt-e meg ? Nem tudok. Az öreg tengerészen erőt vett a betegség; a gyógyszerben való hiány megölte őt. Lajos és Mari kétségbeesve hanyatlottak le a kórágy előtt és zokogva sírtak, a drága apa lelkéért imádkoz­ván. A tengerészek egyedül hagyák őket a halottszo­bában és a fedélzetre vonulának. A három medve hullá­éit az előrészre hurczolták, elhatározták bőreik lehúzá­sát, melyeknek nagy hasznát veheték; húsuk megevése nem juta eszükbe. Wasling, Aupic és Jocki hullájit hir­telen ásott sírba tették; Herming követte őket nemso­kára, mert még az éjjel meghalt átkot szórva ajakin. A három tengerész kijavíta újra a sátort is, melynek repe­­dékein sok hó hullott be. A légmérséklet rendkívül hi­deg volt. Cornbutte Jánost sok könyhullatás közt temették el,­­ elhagyta hazáját, hogy újra feltalálja fiát, és most halnia kellett a borzasztó éghajlat befolyása alatt. Egy dombon ástak sírt neki, és a jámbor matrózok egy fakő­keresztet állítanak neki ravatalul megzsugorgatott tü­zelő anyagukból. Gervigue, Gradlin és Nouquet, megmentve az újra megtalált czitromok által, két hét múlva e borzasztó ese­mény után fölkelhetének kórágyukból és testeknek némi mozgást szerezhetének. A vadászat is sikeresebb lön nemsokára, s midőn végre vad ludak sergei mutatkozá­­nak, tudták, hogy közelget a tavasz. A nap- és éj egyentől fogva a nap változatlanul állott a láthatáron; a gönczi napok nyolcz hónapja bekövet­­kezik, és a folytonos világosság és meleg, habár ez utóbbi nem volt is épen nagyon erős, mégis nemsokára befolyást gyakorló a jégre. Nagy óvatosságot kellett alkalmazniok, hogy a Jeune Hardiet leemeljék a jégszikla-ágyból; ennek következ­tén a hajót feltámogatták, mert attól tartanak, hogy a jég megtalál repedni; mi azonban nem történt, mert a brigg észrevétlenül és veszély nélkül ereszkedik le, és april első napjaiban természeti színvonalán állt újra, ámbár még nem úszék. A jég nemsokára borzasztó recsegéssel­ kezdett fölen­gedni; a repedékek villám­gyorsasággal képződének; veszélylyel járt a jégreereszkedés. A fókák újra meg­jelentek a lágy idő­s olvadás jelenségeivel; a legbuz­góbb intézkedéseket tették az indulásra, és Cornbutte Lajos a földabroszt tanulmányozá. Végre ápril 25-dike felé a hajó visszanyerte úszó képességét; meglepő láto­­mány volt, midőn a vitorlák újólag első ízben repítettek a szélben. Húsz mérföldnyire dél felé azon helytől, hogy a hajó állott, jégsziklák úszkáltak az atlanti óczeán felé, ám­bár Cornbutte hajója között még nem mozdult a jég, e módon mégis utak nyilának, melyeket hasznára akart fordítani Lajos. Még egyszer s utoljára meglátogatván Lajos szegény atyja sírját, a hajó odahagyta a telelési tengeröbölt. A derék matrózok szivét öröm és bánat töltötte el. A szél éjszak felöl fojt és kedvezett az elutazásnak. A hajót gyakran feltartóztaták a jégzátonyok, toblatok, melye­ket fejszével kellett keresztül vagdalni, vagy ha épen jégtömegek voltak azok, lőporral kellett fölvettetni. A hajókázás még egy egész hónapig volt veszélyes, de a hajósnép hozzá szokván az dtele veszélyekhez, csodáit mivelte a rettenthetlenségnek, és Mari a hála mosolyá­val monda köszönetét mindenkinek. A Jeune Hardie végre megszabadult Jean Mayen szi­get magaslatán a veszélyes jégtől; június 25-kén a brigg már hajókkal találkozók, melyek éjszak felé fóka- és czethalászatra utaztak. Aug. 16-kan a Jeune Hardie már Dünkirchen látkörében evezett; az őr signalizálta azt, és a kikötő egész népsége a tengerpart felé hullámzott. A brigg matrózai barátjaik karjaiba borultak nemsokára; a jó öreg lelkész szívéhez szok­ta Marit és Lajost, és a kettős miséből, melyeket más­nap mondott aztán, egyik az öreg Cornbutte lelki nyugalmáért, másik a jegyesek szövetségéért szolgáltattatott, kiket a szenvedés és bal­­szerencse már régen egyesített. *) Lásd „Festi Napló“ 2048. számát. A VÉGZETES CSIZMA. ÖNÉLETÍRÁS. Irta THACKERAY. JULIUS. Rövid eljárás. A mészároskutya - féle kalanddal Dobble bátor­sági hite nem igen gyarapult, de bezzeg fényeskedett az enyim : a kis Stubbs a merész North­ Bungay ezred legmerészebb legényének jön szavazva és hirdetve. És ámbár meg kell vallanom, a­mint későbbi körülmények be is bizonyították, hogy a természet nem ajándékozott­­ meg engem nagy, sőt még közepes osztályrészszel sem a vitézségből, mindazáltal az ember nagyon hajlandó az ellenkezőnek hivésére; s én is kevés idő múlva hinni kezdtem, hogy a kutya megölése rettenthetlen bátorság mire volt részemről; és hogy én szintoly vitéz vagyok, mint hadsergünk százezerekre menő hősei akármelyike. Mindig kedvem volt nekem a katonasághoz — csak a bárdolatlan része ezen professionak, az a borzasztó vi­­vás, vér stb. nincs nekem ínyemre. Azt tartom, hogy az ezred maga magában már nem igen dicsekedhetett különös bátorsággal, minthogy csak militia volt; de bizonyos az, hogy Stubbsot rettentő le­génynek tekintették, s én annyit káromkodtam s oly zordmérges képeket vágtam, hogy úgy képzelték, mint­ha részt vettem volna félszáz hadjáratban. Néhány pár­bajban valók secundant, döntő bíró minden vitában, s oly fenyegető képet bírtam adni magamnak, hogy a ficzkók féltek belém kapni. Mi Dobblet illeti, őt pártfo­gásom alá vettem , s e szegény úgy ragaszkodott hoz­zám, hogy együtt ettünk, ittunk, lovagoltunk mindennap; atyja nem sajnálta tőle a pénzt, csakhogy jó társaságban legyen a fia é­s lehetett-e jobban, mint a hírneves Stubbséban ? Hajh­­­a jó társaságot képviseltem én akkor s derék legény is voltam, a­milyennek kellett is volna maradnom, hacsak a mi csak, azt rögtön elbeszélnem a közönségnek. Történt, hogy a végzetes 96-ban a North Bungay ezr­ed Portsmouthban vala szállásolva, egy tengerparti városban, melyet nincs miért leírjak, s a melyet bár sohase láttam volna. Különben most tábornok vagy leg­alább gazdag ember lehetnék. A vöröskabátosok nagy becsben voltak azon időben, s engem, a milyen pattogós legény voltam az ezredem­­ben, igen jó szívvel látott a városi nép ; sok ebéden vol­tam , sok theás estvélyen; sok kedves fiatal leány volt kezemen a mulatságos contratánczban. No­s mindamellett, hogy szerelem dolgában két bal­eset ért korábban, a­mint azt annak idejében megi­rtam, fejlődni s megerősödni engednék! Mert a nélkül hogy ily garantiákat is nyerhetnénk, a széhek megszüntetése inkább calamitás, mint nyereség lenne ránk nézve.A fölébredt közszellemnek min­den parázsa kiveszne közöttünk s a széttagolás és szétválás oly nemét idézné elő, mely serdülő mű­­iparunkat veszélyesb nyomással fenyegetné, mint a czéki zárkózottság, s mely végre az iparszabad­ság elfogadott alapelve mellett is Colbert regle­­menes­évé változtatná át a hozaadott törvénye­ket. Tehát iparszabadság s a munkajog emancipa­­tiója az, a­mit mi óhajtunk, de óhajtjuk az asso­­ciatiok szabadsága mellett, mely a köztevékeny­­ség, s közszellem rendíthetetlen támaszául szol­gáljon minden viszonyok nyomásai s szükségei között! MÉSZÁROS KÁROLY: Az új házassági jog alapelvei. II. Az előbbi czikkünkben érintett nézetek folytán a házassági jogban két fő, s minden ide vonat­kozó viszonyokban irányt adó elv fejlődé ki; az , hogy a házasság szentségnek tekinten­dő; és az , mikép a házasság tisztán pol­gárjogi szerződést képez, mely elvek a lefolyt század óta, miután törvényhozások által is kiindulási pontot fogadtattak el, s megalapítat­­tak határozottan, s világosan egymás ellenébe állítatnak. Ha a világtörténet adatait vizsgáljuk, azt fog­juk találni, hogy azon hit, miszerint a házasság valami magasztos­, a közönséges társalmi inté­zeteknél magasban álló vallásos intézetet képez, a legtávolabbi őskor­i legrégibb népek meggyő­ződésén alapszik; míg azon nézet, mikép abban puszta polgárjogi viszony található fel, csak a legújabb egy pár századnak kifejlődési szülemé­nye. Az első nem szorítkozik a kereszténység kezdetére, annál kevésbé az egyházi hatalom emelkedésének fénykorára, s a világi uralom ál­tala előidézett ellentörekvéseinek küzdelmi évei­re, mindkettőnél sokkal régibb, sokkal elterjed­tebb lévén. Mellőzve más nem keresztény népeket az ős­korból, elég legyen a rómaiakra hivatkozni, kik­nél a házasság — mint korunknak egyik legmé­lyebb bölcselmű jogtudósa fejtegeti­­) eredetileg oly szent viszonyt képeze, mely a két házastárs kö­­ z) Rudolph Hering : Geist des römischen Rechts auf den verschiedenen Stufen seiner Entwicklung. 1854. 2. Theil. 212 lap.

Next