Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)

1857-02-25 / 2133. szám

45-2133. 8-dik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi ré­szét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, b­érmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, febr. 25. Előüzetési feltételek­ , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. H'pilatn­umról­ 1­­ .6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bi­xlll ( Gli111C11­­ GIC tlljd­ .lyegdij külön lópkr.Magán vita 6has£bos petit sor spkr­. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, febr. 25. Tájékozás. (Fk.) Midőn a minap d’Israeli interpellatió­­járól szóltunk, azon megjegyzést tettük, mi­szerint a főkérdés az : váljon ama szerződés, mely által Francziaország Ausztriának olasz­­országi birtokait „biztosította“, a bábom vé­gével szintén véget érte-e, vagy pedig még azontúl is érvényben marad? A félhivatalos Constitutionnel, miként e lapok olvasói tudják, az első nézetet megerősíti, szerinte a szer­ződés a béke megköttetése után — holt betű! Tehát az egész vita „de lana caprina“ folyt, a Disraeli által annyi pompával jelentett ok­mány múlt esének szolgáló köpenyeg s Fran­cziaország e perczben kénye kedve szerint jár­hat el Olaszország irányában, a­nélkül, hogy kezei Ausztria irányábani tekintet által lenyű­­­göztetnének. Nem hiszszük, hogy ezen meg­győződés különös elszomorodást vagy épen aggodalmat szülhetne! Nem kicsinyeljük Francziaország hatalmát, nem kicsinyeljük az általa nyújtandó gyámo­­lítás értékét, valamint azon sem kétkedünk, hogy e gyámolítás a keleti háború tartama alatt szükség esetén igen jeles szolgálatokat tett volna. Mindazáltal nemcsak nem sajnáljuk, hanem teljes szívünkből örülünk rajta, hogy ama szerződésnek a háborún túl tartandó ér­vény nem adatott. Általában véve európai nagy­hatalom tekintélyével sehogysem lehetne ösz­­szeegyeztetni azt, hogy saját tartományait idegen hatalom által biztosíttassa magának békében is, s így mintegy közvetve kinyilat­koztassa, hogy azokat saját erejével összetar­tani nem bírja. Az osztrák-franczia szerződést, te­át semmiesetre sem szabad ekként értel­mezni, hanem Ausztria egyszerűen azt mondá Napóleon császárnak : „nekem elegendő erőm van tartományaim megőrzésére: ha azt kívá­nod, hogy ezen erőnek egy részét a te ellensé­ged ellen fordítsam, akkor szükség esetén a netalán hiányzót neked kellene pótolnod!“ Ily értelmezés által pedig az érintett szerződés úgyis minden elvileges jelentőségét el­veszti, s egyedül alkalmi rendszabály vala, mely az alkalom megszűntével szintén szük­ségtelenné vált. Hanem szükségtelen az még más szempontból is! Van t. i. oly kapocs, mely minden írott szer­ződésnél szilárdabb és hatalmasabb, mely a népeket elválaszthatlanul forrasztja a trónhoz és veszély idején nagyobb biztosíték, mint a világ bármely fejedelmének gyámolítása. E kapocs a nép benső megelégedése, őszinte sze­­retete, s azon öntudata, hogy a fenálló kor­mány a szellemi és anyagi jóllét felvirágozta­tását óhajtja s előmozdítja, hogy minden mél­tányos igényt tekintetbe vesz, hogy a száza­dok által szentesített hagyományok iránt ke­gyelettel viseltetik, hogy tehát minden felfor­gatásnál mindezt csak elveszteni, nyerni pedig semmit sem lehetne. Ezen öntudat hallatlan csodákat mivel a veszély óráiban, minden ke­dély, melyben az honol, egyegy erősség a haza ellenei ellenében, minden karban, melyet ily gon­dolat mozgásba hoz, óriási erő fejlődik, és kedély és kar, lélek és test, gondolat és tett egyaránt a hazának van szentelve. Akkor nem szük­séges Ulysses példáját utánozni, ki ólmot ön­tetett társai fülébe, hogy a szirének csábhang­­jait ne hallják; a fül ébren maradhat, mert ész és szív is ébren van s mert mind a kettő hatalmasan elvonja a veszélyes szirtek mel­lől............. Olvasóink ismerik a legújabb olaszországi eseményeket; czéljuk nem lehet más, mint az olasz nemzetben azon öntudatot ébreszteni és táplálni, melynek csodahatásairól az imént szóltunk. Ha ezen törekvést — miként remél­jük s kívánjuk — a várt siker koronázza, ak­kor Francziaország biztosítéka szintoly feles­legessé válik, mint bármely más kü­lhatalomé. A kegyelem meleg eső, mely a földet termé­kenyíti, mely kies viránynyá változtatja a si­vatagot s mosolygó virágokat csal ki még a sziklák hasadékaiból is. Az egyszer termé­­kenynyé tett s a dudvától megmentett földet pedig gondosan s akként ápolni, miként azt sajátságos természete megkí­vánja, nem lehet többé nehéz feladat; remél­jük, hogy ezen feladatnak megoldása is si­kerülni fog—Olaszországban és mindenütt!... Napóleon császár itt ott tán maga is tanul­hatna az olaszországi állapotokból s azon ese­ményekből, melyek az általa ideiglenesen ígért biztosítékot fölöslegessé teszik; ő megismerke­dett az élet sanyarúságaival és saját tapasztalá­­saiból tudja, mit tesz az, politikai meggyőződés miatt üldöztetni. Pályája még bámulatosabb mint nagybátyjáé, mert ő kisszerű korban nagy emberré lett, míg első Napóleonnak a század legóriásabb eseményei adtak szárnya­kat. Straszburgban és Hamban a mostani fran­­czia császárnak tán még lemerészebb álmai sem emelkedtek azon polczig, melyre et a va­lóság utóbb állította; hogy a szerencse ezen kegyére méltó, azt jeles esze által eddigelé részben már bebizonyitás hátra van még a bizonyítás második, és amainál nyomatéko­sabb része : a szív még nem szólalt meg s mig ez nem történik, be kell érnie azzal, hogy a népek az ő jeles eszét bámulják, a szere­te­t­ö­k reá nézve egyelőre elérh­etlen kincs.... A jég a kalapács által parányokra zúzható, hanemís megolvasztani csak a napfény bírja! AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY IRTA *» «»SLi.f B. i_ .ill «»■*­MÁSODIK KÖTET. Folytatás. A vallomás. A tisztelendő ur sokáig tudott e nyilatkozat után nyugalmához jönni. Járt kelt a kis gunyhó szobájá­ban hátratett kezekkel és többször susogta magában. — Az igazi báró tömlöczben ül, s az áborczás vigad. Azután egyszerre megállt ismét fia előtt s hirtelen azt kérdezé tőle : — Hát az kinek az eszméje volt, hogy Malárdy­­hoz jötj szemfényvesztő játékot űzni. — A báróé. — Miért álltál rá ? Lőrincz fejét rázta és hallgatott. Thaddeus nem kérdezé másodszor ; tudta jól, hogy ha ez nem akar felelni, akkor nem felel. — Miért nem játszottad itt is azt az alakot, a­mit másutt ? miért nem voltál korhely, garázda , a­hogy patrónusod kívánta ? — Nem tehettem. — Nem tehetted ? Sőt ellenkezőleg hízelegtél; ra­­gyogtattad nagy talentumaidat, miket benned a ter­mészet egy méltatlanra pazarolt, hogy mindenki ke­gyét megszerezd. Utálatos, utálatos alakjáték. Az öreg ember egészen elcsüggedten hallgatott el s magában folytatta azon kineszmék lánczolatát, melynek minden lánczszeme egy halállal ért föl nála. — Tudod e, kérdezé hirtelen, midőn ráakadt azon gondolatra, melyet ki kell mondania: tudod-e, mi volt azon bűnök között, a miket elkövettél, a legna­gyobb, a legmegbocsáthatlanabb ? Találd ki, válo­gass belőle, mérlegeld magad. Lőrincz hallgatott. *) Lásd „Pesti Napló“ 42. számát. — Megmondom én. A midőn játékot űztél a magad hitéből és a máséból, komédiát játszottál az Isten nevével, hogy egy keresztény férfi lelkét behálózd. Egy kálvinista papnak a fia zsolozsmákat énekelt Malárdy Ferencz kápolnájában­ ugyanazon pap fia, ki a rácztemetőn megátkozó templomuk lerontóját, ugyanazon templomromboló kápolnájában! és ma­gadban kaczagtál és ördögi csúfot űztél az átok­mon­dóból és az átok­viselőből! és megrontád mind a kettő­­nek családját, és beteljesítéd mind a kettőnkön az átkot. A­mint a pap elhallgatott, olyan csend volt, hogy a habok locsogását lehete hallani odakünn az ablak alatt. — Mivel tudod magadat menteni? Van-e egy sza­vad, melyet védelmedre felhozz ? Lörincz felemelé fejét és válaszolt: — Van! A lelkész rábámult: — Van védő szavad ? . . . Mondd ki! . . . — A szerelem. . . . Thadeus összeborzadt. Megrettent attól, mit hallott. — Te szerelmes voltál Malárdy leányába ? — Voltam, vagyok, és leszek. Ez bűnöm, ez ha­lálom. — És az is te beléd ? — Még erősebben, még halálosabban, mint én. A pap felemelé két kezét az égre s valami rettene­tes hangon, melyet a fájdalom és öröm tébolyító ke­veréke alkotott, kiálta fel : — Oh én uram és Istenem , ki meghallgatod a te szolgádnak panaszttevő szavait, és kitöltöd a te ke­serűségednek poharát a mi fejeinkre : adj erőt ne­kem, hogy elviselhessem a te akaratodat. Lörincz még egyszer odaborult atyja lábai elé s alig hallhatón susogva esdeklett bocsánatért. A lel­kész egykedvűen emelé fel onnan. — Kelj fel, vak eszköze vagy a sorsnak. Szánalom­­raméltó magad, és szánandók azok, a kikre elkül­dettél. Még egyről világosíts fel ? Micsoda bűvésze­tét gyakoroltál, midőn Malárdy fiát megszégyenitéd ? Hogy apját lekötelezd, fiát elriasztottad a poétái pá­lyáról. Hogyan tehetted ezt ? — A verset, a mit elolvasott, első hallásra megta­nultam könyv nélkül s elmondtam utána. Az öreg nagyot sóhajtott. —■ Minő ész! Minő lángész ! Azzal kabátja mély zsebeiből valamit vett elő, a mit a sötétben látni nem lehetett, de sajátszerű hang­ja elárulá, hogy az — valami láncz. — Jöjj közelebb. A fiú odalépett. Thaddeus úr egy pár békét tart a kezeiben, a mi­nőkkel szökevény rabokat szoktak egymáshoz fűzni. — Nyújtsd kezeidet__ Lörincz elszörnyedve kérdezé : — Atyám, mit akarsz ? — Mit akarok?... A kassai börtönben egy ártat­lanul befogott rab sóhajtozik szabadság után. Azt a rabot ki akarom cserélni. Lőrincz erőtlenül nyujtá kezeit atyja elé , s vonó­­dás nélkül engedé a békákat rázáratni. (Folytatjuk.) A tiszaszabályozási társulatok közgyűlése.­ ­ Kevés tanácskozmány tárgyalását követi nagyobb áldás közvetlenül a jelen időben, mint a tiszaszabá­­lyozási társulatok és érdekeltségek f. hó 23. és 24- kén tartott közgyűlését. Egy nagy vidék, mondhatni egy ország hódítatik meg az iparnak, a földmivelés­­nek. Tegnap közöltük, hogy a kölcsönterv elfo­gadtatott. Az összes tiszavölgyi ármentési és léc á­­polási munkálat 15—20 millió pártot igényel. Ez­észletet törlesztési kölcsön útján óhajtják a tár­sulatok beszerezni, olyképen, hogy a társulatok köl­­csönei közös pénzügyi munkálat mellett az állam pártfogása és elősegítése mellett eszközöltessenek, s a társulatok viszonyait a kölcsönzők irányában és a kölcsönzési ügy kezelését egy központi kölcsönzési pénztár intézze. A kölcsön alapját a cs. k. Apostoli Fölsége 1856. évi oct. 9-ki rendelete képezi, melynek fölhatalma­zása folytán a társulatok választmánya az ártéri bir­tokokra a fizetési illetékeket kivetheti, s a­melynek 51. §-a szerint a választmányok által megalapított befizetések az adóhivatalok által, az országos adó módjára, hajtathatnak be. A kölcsön kedvező föltételek alatti tervezésére, s az előleges kölcsönterv megkötésére gróf A­n­d­r­á­ssy Manó, gróf Dessewffy Emil, Lónyay Menyhért és Pallavicsinyi Alfonz bízattak meg, mint az összes társulatok meghatalmazottjai. E meghatalma­zást külön aláírja mindenik társulat. S a megbízot­tak feladata lesz : a kormány elé terjeszteni a köl­csönzési ügyre nézve a társulat kérelmét, s kieszkö­zölni a magas pártfogást; a tőkepénzesekkel érte­kezni , s kölcsönzési szerződményt dolgozni ki; végre a kölcsönterv életléptetése, s a szerződmény aláírása végett összehívni a társulatok meghatalma­zottjait. A társulatok képviselői lehetőleg csekély kamat és több évi törlesztés mellett óhajtanak kölcsönt sze­rezni, oly móddal, hogy az első években , midőn a társulati árterek még nagy részint nem vízmentesek és nem jövedelmeznek, csekélyebb s a föld haszon­vehetővé tétele után nagyobb mennyiséget kelljen fizetni; oly alakban, hogy egyes társulatok, ha tet­szik, nagyobb törlesztés által előbb is megszabadul­hassanak terheiktől; s oly kiterjedésben, hogy az ezentúl alakuló társulatok is részesülhessenek a köl­csönben, s hogy a­mely társulatok most az összes munkálat kivitelére szükséges összeget kívánnak kölcsönözni, a végkötés alkalmával szabadságuk­ban álljon a töltésezési és lecsapolási munkák költ­ségvetése összes erejéig emelni kölcsönzésüket. A megbízottak, támaszkodva a cs. kir. FŐ­ TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyar academia. (Febr. 23. Nyelvtani osztály.) Egyszerű c-vel nyomtassák-e az academia által kiadott munkálatokat vagy cz-vel ? E kérdés újra fölmerült a társulat közelebbi ülé­sében. Dr. Bugát Pál r. tag hozta szóba. Az összetett betűk egyszerűsítését illetőleg gyökeres reformer­ő. De, úgymond, vagy lehetőleg tökélyes helyesírást hozzunk be, a phonologia útmutatásának megfelelő alapokon, s egyszerűsítsünk minden összetett betűt , vagy, ha ennek most nem látják idejét, hagyjuk meg a cz-t is. Az egyszerű c behozatala nemcsak félszeg lé­pés lenne Bugár szerint, de egyszersmind visszalépés. A c z, úgymond t s z-ből van összetéve. Egy oklevelet mutatott be értekező Rákóczy Ferencztől, melyben már mindenütt c z fordul elő. Hangtani szempontból javításnak veszi értekező, hogy ettől utóbb t s z-re vagy t z-re tértek által. Az újabb időkben jött ismét divatba a c­z. Értekező, mint mondom, a gyökeres átalakítás mellett van, s e részben javaslatokat is­­ terjesztett elő , de maga is kétkedik, hogy javaslatai­­ életbe léptetésére most alkalmas volna az idő. Előbb a közönséget kell előkészíteni. Az academia titkára szintén óhajtaná, bár a pho­nologia elveinek alapján lehetne átalakítani betűje­­gyeinket, de e változások nem o­ly kis jelentőségűek volnának, mint a­melyek Voltaire ideje óta a fran­­czia irodalomban divatba jöttek, vagy a minők a né­met irodalomban folyvást fölmerülnek. Betűjegyeink egy részének átalakításával egyszerre elavulna ed­digi összes irodalmunk. Kiemelte szónok a nyomdai nehézségeket is, ha az írók egy része, mi valószínű, a régi jegyekhez ragaszkodnék, míg mások új je­gyek öntését követelnék. Mellőzvén tehát a gyöke­res javítást, csupán az egyszerű e behozatalát sür­geti T­o­­­d­y. A gazdálkodás, takarékosság, egysze­rűsítés elve kívánja, úgymond, e javítást; csak egy fölösleges jegy elvetéséről van szó stb. A nyelvtani osztály tagjai közöl Dr. B­a 11 a g­i Mór az egyszerű c mellett szólalt föl; Dr. Balogh és Hunfalvy Pál viszont ellene. Ba 11 agi na­gyon alárendelt fontosságúnak mondá bármely nyelv­ben a helyesírás kérdését, például hivatkozván né­mely keleti nyelvre, melyben önhangzó sincsen, mégis nagy irodalommal bír. Hunfalvy Pál ellen­ben fontosnak mondja a helyesírást. Sokat tesz úgy­mond, e részben saját hangrendszeréből kifejlett be­­tűjegyekkel bír-e valamely nép nyelve , vagy idegen betűrendszert von által. Az utóbbi esetben szükség­kép merülnek föl nehézségek, viták. Egyáltalában e derék tudósunk a legcsekélyebbnek látszó nyelv­tani kérdésben sem akar könnyelműleg, hirtelenked­ve járni el. Hiszen, úgymond, csak alig kezdődtek meg nálunk nagyjában a nyelvtudományi vizsgálódá­sok. Eddigelő csak vaktában tettek változtatásokat, minő volt például a hiányjel kihagyása, mit Hunfalvy nem helyesel, a­mi ellen már föl is szólalt. Látjuk ezekből, mennyire nincs igazuk azoknak, a­kik e kérdés vitatását az akadémia méltóságához nem tartják illőnek. Csak e rövid társalgás alatt is nem egy nagy fontosságú szempont, nem egy érdekes és tanulságos nézet merült föl. Részemről épen a tu­domány előhaladását látom abban, hogy ily kis ér­dekűnek látszó tárgyon sem esnek át könnyelműen. Valamely tárgy gyakran csak optikai csalódásból tetszik kicsinynek. A­ki épen csak a fenforgó táj­ herczegsége Magyarország Főkor­mányzója közbenjárására, mindenek előtt egyenes segélyért folyamodnak a magas kormányhoz. Ha azonban fontosabb államnézetek e segélynyújtást meg nem engednék , ez esetben a kö­tendő kölcsönre nézve kedvező föltételeket igyekez­nek kieszközölni. Melyek ezen kedvezések, — erről, valamint a tár­sulatok tanácskozmányának egyéb határozatairól kö­zelebb. Levelek a szerkesztőhöz Somogyból. I. Belterjes gazdászat. Ön lapja a termesztő osztály érdekeit különös pártfogása alá vette s a mennyiben hazánk kiválólag termesztő ország s főleg e téren van hivatva részben még szunnyadó de minden esetre óriási erőt és tevé­kenységet kifejteni, úgy ön, midőn e czélra az esz­mék ébresztése s tisztázása által segédkezet nyújt, se egy magyar nagyobb polit.­lap feladatát nem téveszti, se olvasói nagyobb részének figyelme­­s rokonszenvével találkozni meg nem szűnik. Az adatok, melyeket ezúttal önnel közölni akarok, gazdasági lapba valók ugyan *), de minthogy nagy­részt egészen új, nálunk kevéssé ismert kísérletre, mely idővel nálunk is mint a virágzó kis Szászor­szágban egy epochális reformnak vetheti meg alap­ját, t. i. azon hathatós trágyaszerre vonatkoznak, mely Guano név alatt csak néhány év óta jött Peru, Chili, Afrika rég feledett partjairól az­­isi­s tülmiveltség által itt ott már kimerült Európa föl­dére, — nem vélem felesleges fáradozásnak, azokra egy nagyobb olvasó kör figyelmét is felhívni. „Bálványos!“ e név többször volt ugyan em­lítve ön vidéki tudósításai rovatában ; de, mennyire emlékezem, nem azon figyelemmel s méltánylással, melyet ezen, hazánkban tán egyetlen, példánya az intensiv gazdászatnak megérdemel. — Látni, tapasz­talni, egybehasonlítni szerető hazámfiai, kik az előre­haladott külföld, egy Tharand, Hohenheim, vagy épen a minden évben minden földjét megtrágyázó belga gaz­dászat, vagy tán egy M e a c h - nek, amott a csatornán túl, az egész műveleti téren szerteágazó kautsuk­­csövek segítségével minden egy táblát a gőzerő által oda nyomatott trágyalével több ízben s egész kénye­lemmel, mintegy mulatságból, végig öntözgető kabá­tos béresei felé fordítják sóvár pillantásaikat, — itt, Somogy megye ezen kis zugában, melyet addig meg nem látnak, míg döczögő szekerek határát nem érintő, legalább egy példányban feltalálják azt, a­mit keres­nek : mit tesz intenzive gazdálkodni ? — mit tesz a föld, az égalj mostohaságán, az értelmi­ség erejével, győzedelmeskedni? — s folytonos, észszerűen váltakozó termelés által, a földet nem kizsarolni, hanem a gyengét, a kizsaroltat javítani stb. stb. Valóban ezen gazdaság, melyre a derék „G­a­z­d. Lapok“ figyelmét ismételve felhívni bátorkodom. *) Midőn a „Gazd. Lapok“ érdemes szerkesztőségét e köz­lemény átvételére felkérném , egyúttal szives engedelmét kérem ki, hogy az illető adatokat, nagyobb részletes­séggel, egyenesen hozzá küldhessem.

Next