Pesti Napló, 1857. február (8. évfolyam, 2114-2136. szám)
1857-02-25 / 2133. szám
45-2133. 8-dik évffolyam. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása : Uri-utcza 3-dik szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő, bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal, Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körülti panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1857. Szerda, febr. 25. Előüzetési feltételek , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 3 frt p. p. Félévre...................6 frt p. p. H'pilatnumról 1 .6 hasábos petit sor háromszori hirdetésnél 4 p. kr. Bixlll ( Gli111C11 GIC tlljd .lyegdij külön lópkr.Magán vita 6has£bos petit sor spkr. Vidékre, postán: Évnegyedre . . . . 4 frt p. p. Félévre...................8 frt p. p. PEST, febr. 25. Tájékozás. (Fk.) Midőn a minap d’Israeli interpellatiójáról szóltunk, azon megjegyzést tettük, miszerint a főkérdés az : váljon ama szerződés, mely által Francziaország Ausztriának olaszországi birtokait „biztosította“, a bábom végével szintén véget érte-e, vagy pedig még azontúl is érvényben marad? A félhivatalos Constitutionnel, miként e lapok olvasói tudják, az első nézetet megerősíti, szerinte a szerződés a béke megköttetése után — holt betű! Tehát az egész vita „de lana caprina“ folyt, a Disraeli által annyi pompával jelentett okmány múlt esének szolgáló köpenyeg s Francziaország e perczben kénye kedve szerint járhat el Olaszország irányában, anélkül, hogy kezei Ausztria irányábani tekintet által lenyűgöztetnének. Nem hiszszük, hogy ezen meggyőződés különös elszomorodást vagy épen aggodalmat szülhetne! Nem kicsinyeljük Francziaország hatalmát, nem kicsinyeljük az általa nyújtandó gyámolítás értékét, valamint azon sem kétkedünk, hogy e gyámolítás a keleti háború tartama alatt szükség esetén igen jeles szolgálatokat tett volna. Mindazáltal nemcsak nem sajnáljuk, hanem teljes szívünkből örülünk rajta, hogy ama szerződésnek a háborún túl tartandó érvény nem adatott. Általában véve európai nagyhatalom tekintélyével sehogysem lehetne öszszeegyeztetni azt, hogy saját tartományait idegen hatalom által biztosíttassa magának békében is, s így mintegy közvetve kinyilatkoztassa, hogy azokat saját erejével összetartani nem bírja. Az osztrák-franczia szerződést, teát semmiesetre sem szabad ekként értelmezni, hanem Ausztria egyszerűen azt mondá Napóleon császárnak : „nekem elegendő erőm van tartományaim megőrzésére: ha azt kívánod, hogy ezen erőnek egy részét a te ellenséged ellen fordítsam, akkor szükség esetén a netalán hiányzót neked kellene pótolnod!“ Ily értelmezés által pedig az érintett szerződés úgyis minden elvileges jelentőségét elveszti, s egyedül alkalmi rendszabály vala, mely az alkalom megszűntével szintén szükségtelenné vált. Hanem szükségtelen az még más szempontból is! Van t. i. oly kapocs, mely minden írott szerződésnél szilárdabb és hatalmasabb, mely a népeket elválaszthatlanul forrasztja a trónhoz és veszély idején nagyobb biztosíték, mint a világ bármely fejedelmének gyámolítása. E kapocs a nép benső megelégedése, őszinte szeretete, s azon öntudata, hogy a fenálló kormány a szellemi és anyagi jóllét felvirágoztatását óhajtja s előmozdítja, hogy minden méltányos igényt tekintetbe vesz, hogy a századok által szentesített hagyományok iránt kegyelettel viseltetik, hogy tehát minden felforgatásnál mindezt csak elveszteni, nyerni pedig semmit sem lehetne. Ezen öntudat hallatlan csodákat mivel a veszély óráiban, minden kedély, melyben az honol, egyegy erősség a haza ellenei ellenében, minden karban, melyet ily gondolat mozgásba hoz, óriási erő fejlődik, és kedély és kar, lélek és test, gondolat és tett egyaránt a hazának van szentelve. Akkor nem szükséges Ulysses példáját utánozni, ki ólmot öntetett társai fülébe, hogy a szirének csábhangjait ne hallják; a fül ébren maradhat, mert ész és szív is ébren van s mert mind a kettő hatalmasan elvonja a veszélyes szirtek mellől............. Olvasóink ismerik a legújabb olaszországi eseményeket; czéljuk nem lehet más, mint az olasz nemzetben azon öntudatot ébreszteni és táplálni, melynek csodahatásairól az imént szóltunk. Ha ezen törekvést — miként reméljük s kívánjuk — a várt siker koronázza, akkor Francziaország biztosítéka szintoly feleslegessé válik, mint bármely más külhatalomé. A kegyelem meleg eső, mely a földet termékenyíti, mely kies viránynyá változtatja a sivatagot s mosolygó virágokat csal ki még a sziklák hasadékaiból is. Az egyszer termékenynyé tett s a dudvától megmentett földet pedig gondosan s akként ápolni, miként azt sajátságos természete megkívánja, nem lehet többé nehéz feladat; reméljük, hogy ezen feladatnak megoldása is sikerülni fog—Olaszországban és mindenütt!... Napóleon császár itt ott tán maga is tanulhatna az olaszországi állapotokból s azon eseményekből, melyek az általa ideiglenesen ígért biztosítékot fölöslegessé teszik; ő megismerkedett az élet sanyarúságaival és saját tapasztalásaiból tudja, mit tesz az, politikai meggyőződés miatt üldöztetni. Pályája még bámulatosabb mint nagybátyjáé, mert ő kisszerű korban nagy emberré lett, míg első Napóleonnak a század legóriásabb eseményei adtak szárnyakat. Straszburgban és Hamban a mostani franczia császárnak tán még lemerészebb álmai sem emelkedtek azon polczig, melyre et a valóság utóbb állította; hogy a szerencse ezen kegyére méltó, azt jeles esze által eddigelé részben már bebizonyitás hátra van még a bizonyítás második, és amainál nyomatékosabb része : a szív még nem szólalt meg s mig ez nem történik, be kell érnie azzal, hogy a népek az ő jeles eszét bámulják, a szeretetök reá nézve egyelőre elérhetlen kincs.... A jég a kalapács által parányokra zúzható, hanemís megolvasztani csak a napfény bírja! AZ ELÁTKOZOTT CSALÁD. REGÉNY IRTA *» «»SLi.f B. i_ .ill «»■*MÁSODIK KÖTET. Folytatás. A vallomás. A tisztelendő ur sokáig tudott e nyilatkozat után nyugalmához jönni. Járt kelt a kis gunyhó szobájában hátratett kezekkel és többször susogta magában. — Az igazi báró tömlöczben ül, s az áborczás vigad. Azután egyszerre megállt ismét fia előtt s hirtelen azt kérdezé tőle : — Hát az kinek az eszméje volt, hogy Malárdyhoz jötj szemfényvesztő játékot űzni. — A báróé. — Miért álltál rá ? Lőrincz fejét rázta és hallgatott. Thaddeus nem kérdezé másodszor ; tudta jól, hogy ha ez nem akar felelni, akkor nem felel. — Miért nem játszottad itt is azt az alakot, amit másutt ? miért nem voltál korhely, garázda , ahogy patrónusod kívánta ? — Nem tehettem. — Nem tehetted ? Sőt ellenkezőleg hízelegtél; ragyogtattad nagy talentumaidat, miket benned a természet egy méltatlanra pazarolt, hogy mindenki kegyét megszerezd. Utálatos, utálatos alakjáték. Az öreg ember egészen elcsüggedten hallgatott el s magában folytatta azon kineszmék lánczolatát, melynek minden lánczszeme egy halállal ért föl nála. — Tudod e, kérdezé hirtelen, midőn ráakadt azon gondolatra, melyet ki kell mondania: tudod-e, mi volt azon bűnök között, a miket elkövettél, a legnagyobb, a legmegbocsáthatlanabb ? Találd ki, válogass belőle, mérlegeld magad. Lőrincz hallgatott. *) Lásd „Pesti Napló“ 42. számát. — Megmondom én. A midőn játékot űztél a magad hitéből és a máséból, komédiát játszottál az Isten nevével, hogy egy keresztény férfi lelkét behálózd. Egy kálvinista papnak a fia zsolozsmákat énekelt Malárdy Ferencz kápolnájában ugyanazon pap fia, ki a rácztemetőn megátkozó templomuk lerontóját, ugyanazon templomromboló kápolnájában! és magadban kaczagtál és ördögi csúfot űztél az átokmondóból és az átokviselőből! és megrontád mind a kettőnek családját, és beteljesítéd mind a kettőnkön az átkot. Amint a pap elhallgatott, olyan csend volt, hogy a habok locsogását lehete hallani odakünn az ablak alatt. — Mivel tudod magadat menteni? Van-e egy szavad, melyet védelmedre felhozz ? Lörincz felemelé fejét és válaszolt: — Van! A lelkész rábámult: — Van védő szavad ? . . . Mondd ki! . . . — A szerelem. . . . Thadeus összeborzadt. Megrettent attól, mit hallott. — Te szerelmes voltál Malárdy leányába ? — Voltam, vagyok, és leszek. Ez bűnöm, ez halálom. — És az is te beléd ? — Még erősebben, még halálosabban, mint én. A pap felemelé két kezét az égre s valami rettenetes hangon, melyet a fájdalom és öröm tébolyító keveréke alkotott, kiálta fel : — Oh én uram és Istenem , ki meghallgatod a te szolgádnak panaszttevő szavait, és kitöltöd a te keserűségednek poharát a mi fejeinkre : adj erőt nekem, hogy elviselhessem a te akaratodat. Lörincz még egyszer odaborult atyja lábai elé s alig hallhatón susogva esdeklett bocsánatért. A lelkész egykedvűen emelé fel onnan. — Kelj fel, vak eszköze vagy a sorsnak. Szánalomraméltó magad, és szánandók azok, a kikre elküldettél. Még egyről világosíts fel ? Micsoda bűvészetét gyakoroltál, midőn Malárdy fiát megszégyenitéd ? Hogy apját lekötelezd, fiát elriasztottad a poétái pályáról. Hogyan tehetted ezt ? — A verset, a mit elolvasott, első hallásra megtanultam könyv nélkül s elmondtam utána. Az öreg nagyot sóhajtott. —■ Minő ész! Minő lángész ! Azzal kabátja mély zsebeiből valamit vett elő, a mit a sötétben látni nem lehetett, de sajátszerű hangja elárulá, hogy az — valami láncz. — Jöjj közelebb. A fiú odalépett. Thaddeus úr egy pár békét tart a kezeiben, a minőkkel szökevény rabokat szoktak egymáshoz fűzni. — Nyújtsd kezeidet__ Lörincz elszörnyedve kérdezé : — Atyám, mit akarsz ? — Mit akarok?... A kassai börtönben egy ártatlanul befogott rab sóhajtozik szabadság után. Azt a rabot ki akarom cserélni. Lőrincz erőtlenül nyujtá kezeit atyja elé , s vonódás nélkül engedé a békákat rázáratni. (Folytatjuk.) A tiszaszabályozási társulatok közgyűlése. Kevés tanácskozmány tárgyalását követi nagyobb áldás közvetlenül a jelen időben, mint a tiszaszabályozási társulatok és érdekeltségek f. hó 23. és 24- kén tartott közgyűlését. Egy nagy vidék, mondhatni egy ország hódítatik meg az iparnak, a földmivelésnek. Tegnap közöltük, hogy a kölcsönterv elfogadtatott. Az összes tiszavölgyi ármentési és léc ápolási munkálat 15—20 millió pártot igényel. Ezészletet törlesztési kölcsön útján óhajtják a társulatok beszerezni, olyképen, hogy a társulatok kölcsönei közös pénzügyi munkálat mellett az állam pártfogása és elősegítése mellett eszközöltessenek, s a társulatok viszonyait a kölcsönzők irányában és a kölcsönzési ügy kezelését egy központi kölcsönzési pénztár intézze. A kölcsön alapját a cs. k. Apostoli Fölsége 1856. évi oct. 9-ki rendelete képezi, melynek fölhatalmazása folytán a társulatok választmánya az ártéri birtokokra a fizetési illetékeket kivetheti, s amelynek 51. §-a szerint a választmányok által megalapított befizetések az adóhivatalok által, az országos adó módjára, hajtathatnak be. A kölcsön kedvező föltételek alatti tervezésére, s az előleges kölcsönterv megkötésére gróf Andrássy Manó, gróf Dessewffy Emil, Lónyay Menyhért és Pallavicsinyi Alfonz bízattak meg, mint az összes társulatok meghatalmazottjai. E meghatalmazást külön aláírja mindenik társulat. S a megbízottak feladata lesz : a kormány elé terjeszteni a kölcsönzési ügyre nézve a társulat kérelmét, s kieszközölni a magas pártfogást; a tőkepénzesekkel értekezni , s kölcsönzési szerződményt dolgozni ki; végre a kölcsönterv életléptetése, s a szerződmény aláírása végett összehívni a társulatok meghatalmazottjait. A társulatok képviselői lehetőleg csekély kamat és több évi törlesztés mellett óhajtanak kölcsönt szerezni, oly móddal, hogy az első években , midőn a társulati árterek még nagy részint nem vízmentesek és nem jövedelmeznek, csekélyebb s a föld haszonvehetővé tétele után nagyobb mennyiséget kelljen fizetni; oly alakban, hogy egyes társulatok, ha tetszik, nagyobb törlesztés által előbb is megszabadulhassanak terheiktől; s oly kiterjedésben, hogy az ezentúl alakuló társulatok is részesülhessenek a kölcsönben, s hogy amely társulatok most az összes munkálat kivitelére szükséges összeget kívánnak kölcsönözni, a végkötés alkalmával szabadságukban álljon a töltésezési és lecsapolási munkák költségvetése összes erejéig emelni kölcsönzésüket. A megbízottak, támaszkodva a cs. kir. FŐ TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyar academia. (Febr. 23. Nyelvtani osztály.) Egyszerű c-vel nyomtassák-e az academia által kiadott munkálatokat vagy cz-vel ? E kérdés újra fölmerült a társulat közelebbi ülésében. Dr. Bugát Pál r. tag hozta szóba. Az összetett betűk egyszerűsítését illetőleg gyökeres reformerő. De, úgymond, vagy lehetőleg tökélyes helyesírást hozzunk be, a phonologia útmutatásának megfelelő alapokon, s egyszerűsítsünk minden összetett betűt , vagy, ha ennek most nem látják idejét, hagyjuk meg a cz-t is. Az egyszerű c behozatala nemcsak félszeg lépés lenne Bugár szerint, de egyszersmind visszalépés. A c z, úgymond t s z-ből van összetéve. Egy oklevelet mutatott be értekező Rákóczy Ferencztől, melyben már mindenütt c z fordul elő. Hangtani szempontból javításnak veszi értekező, hogy ettől utóbb t s z-re vagy t z-re tértek által. Az újabb időkben jött ismét divatba a cz. Értekező, mint mondom, a gyökeres átalakítás mellett van, s e részben javaslatokat is terjesztett elő , de maga is kétkedik, hogy javaslatai életbe léptetésére most alkalmas volna az idő. Előbb a közönséget kell előkészíteni. Az academia titkára szintén óhajtaná, bár a phonologia elveinek alapján lehetne átalakítani betűjegyeinket, de e változások nem oly kis jelentőségűek volnának, mint amelyek Voltaire ideje óta a franczia irodalomban divatba jöttek, vagy a minők a német irodalomban folyvást fölmerülnek. Betűjegyeink egy részének átalakításával egyszerre elavulna eddigi összes irodalmunk. Kiemelte szónok a nyomdai nehézségeket is, ha az írók egy része, mi valószínű, a régi jegyekhez ragaszkodnék, míg mások új jegyek öntését követelnék. Mellőzvén tehát a gyökeres javítást, csupán az egyszerű e behozatalát sürgeti Tody. A gazdálkodás, takarékosság, egyszerűsítés elve kívánja, úgymond, e javítást; csak egy fölösleges jegy elvetéséről van szó stb. A nyelvtani osztály tagjai közöl Dr. Ba 11 a gi Mór az egyszerű c mellett szólalt föl; Dr. Balogh és Hunfalvy Pál viszont ellene. Ba 11 agi nagyon alárendelt fontosságúnak mondá bármely nyelvben a helyesírás kérdését, például hivatkozván némely keleti nyelvre, melyben önhangzó sincsen, mégis nagy irodalommal bír. Hunfalvy Pál ellenben fontosnak mondja a helyesírást. Sokat tesz úgymond, e részben saját hangrendszeréből kifejlett betűjegyekkel bír-e valamely nép nyelve , vagy idegen betűrendszert von által. Az utóbbi esetben szükségkép merülnek föl nehézségek, viták. Egyáltalában e derék tudósunk a legcsekélyebbnek látszó nyelvtani kérdésben sem akar könnyelműleg, hirtelenkedve járni el. Hiszen, úgymond, csak alig kezdődtek meg nálunk nagyjában a nyelvtudományi vizsgálódások. Eddigelő csak vaktában tettek változtatásokat, minő volt például a hiányjel kihagyása, mit Hunfalvy nem helyesel, ami ellen már föl is szólalt. Látjuk ezekből, mennyire nincs igazuk azoknak, akik e kérdés vitatását az akadémia méltóságához nem tartják illőnek. Csak e rövid társalgás alatt is nem egy nagy fontosságú szempont, nem egy érdekes és tanulságos nézet merült föl. Részemről épen a tudomány előhaladását látom abban, hogy ily kis érdekűnek látszó tárgyon sem esnek át könnyelműen. Valamely tárgy gyakran csak optikai csalódásból tetszik kicsinynek. Aki épen csak a fenforgó táj herczegsége Magyarország Főkormányzója közbenjárására, mindenek előtt egyenes segélyért folyamodnak a magas kormányhoz. Ha azonban fontosabb államnézetek e segélynyújtást meg nem engednék , ez esetben a kötendő kölcsönre nézve kedvező föltételeket igyekeznek kieszközölni. Melyek ezen kedvezések, — erről, valamint a társulatok tanácskozmányának egyéb határozatairól közelebb. Levelek a szerkesztőhöz Somogyból. I. Belterjes gazdászat. Ön lapja a termesztő osztály érdekeit különös pártfogása alá vette s a mennyiben hazánk kiválólag termesztő ország s főleg e téren van hivatva részben még szunnyadó de minden esetre óriási erőt és tevékenységet kifejteni, úgy ön, midőn e czélra az eszmék ébresztése s tisztázása által segédkezet nyújt, se egy magyar nagyobb polit.lap feladatát nem téveszti, se olvasói nagyobb részének figyelmes rokonszenvével találkozni meg nem szűnik. Az adatok, melyeket ezúttal önnel közölni akarok, gazdasági lapba valók ugyan *), de minthogy nagyrészt egészen új, nálunk kevéssé ismert kísérletre, mely idővel nálunk is mint a virágzó kis Szászországban egy epochális reformnak vetheti meg alapját, t. i. azon hathatós trágyaszerre vonatkoznak, mely Guano név alatt csak néhány év óta jött Peru, Chili, Afrika rég feledett partjairól azisis tülmiveltség által itt ott már kimerült Európa földére, — nem vélem felesleges fáradozásnak, azokra egy nagyobb olvasó kör figyelmét is felhívni. „Bálványos!“ e név többször volt ugyan említve ön vidéki tudósításai rovatában ; de, mennyire emlékezem, nem azon figyelemmel s méltánylással, melyet ezen, hazánkban tán egyetlen, példánya az intensiv gazdászatnak megérdemel. — Látni, tapasztalni, egybehasonlítni szerető hazámfiai, kik az előrehaladott külföld, egy Tharand, Hohenheim, vagy épen a minden évben minden földjét megtrágyázó belga gazdászat, vagy tán egy M e a c h - nek, amott a csatornán túl, az egész műveleti téren szerteágazó kautsukcsövek segítségével minden egy táblát a gőzerő által oda nyomatott trágyalével több ízben s egész kényelemmel, mintegy mulatságból, végig öntözgető kabátos béresei felé fordítják sóvár pillantásaikat, — itt, Somogy megye ezen kis zugában, melyet addig meg nem látnak, míg döczögő szekerek határát nem érintő, legalább egy példányban feltalálják azt, amit keresnek : mit tesz intenzive gazdálkodni ? — mit tesz a föld, az égalj mostohaságán, az értelmiség erejével, győzedelmeskedni? — s folytonos, észszerűen váltakozó termelés által, a földet nem kizsarolni, hanem a gyengét, a kizsaroltat javítani stb. stb. Valóban ezen gazdaság, melyre a derék „Gazd. Lapok“ figyelmét ismételve felhívni bátorkodom. *) Midőn a „Gazd. Lapok“ érdemes szerkesztőségét e közlemény átvételére felkérném , egyúttal szives engedelmét kérem ki, hogy az illető adatokat, nagyobb részletességgel, egyenesen hozzá küldhessem.