Pesti Napló, 1857. szeptember (8. évfolyam, 2286-2310. szám)
1857-09-16 / 2298. szám
a mostaniig szerte uralkodó drágaság tekintetéből minden bizonynyal figyelmet érdemlő körülmény, annál inkább, minthogy a bírói hivatal sajátságos függetlensége s a magány viszonyokral tetemes befolyása, bizonyos külső tekintély és fény tanúsítását igényeli, mi nélkül a bíró hivatásának legjelesk ész és erkölcsbeli tehetségek mellett, csak bajjal felelhet meg, eltekintve attól, hogy a szűk jövedelmű, vagy talán épen szorult viszonyokban éledő biró a megvesztegetés kísértetének vagy legalább gyanújának nem ritkán van kitéve, főleg anyagi gyönyörök után sóvár erkölcsiekben nem épen hősies szellemi korunkban, melyben, ha őszinték akarunk lenni, alig lesznek feles számmal a M. Curius Dentatorok, kik fatálból répát falatozván, a kínált aranyat büszkén visszautasiták vala mondván: „Narrate Samnitibus M. Curium malle locupletibus imperare, quam ipsum fieri locupletem , et mementote, me nec ade Vinci nec pecunia corrumpi posse.“ Bécs, sept. 14. rt. Mint már hónapokkal ezelőtt mondottuk, s azóta is — ellentétben a legtöbb német hírlappal — újra meg újra ismételtük, a slezvig-holsteini izgalom, melynek másfél év óta megint oly nagy hire volt, s mely néhány német államnak oly lélekemelő öndicséretekre nyújtott alkalmat, annyi meghiúsult kísérlet után (melyek mind oda czéloztak, hogy a kecske is jóllakjék meg a káposzta is megmaradjon) határozatlan ködben foszlik szét, csakhogy — mint gyönge lelküek vigasztalására mondják — oly ködben, mely a távolabb jövőben reményekkel kecsegtet. Tudjuk, hogy a holsteini rendgyűlés sokkal elégtelenebbeknek találván a minisztérium előterjesztéseit , mintsem azokat, mint azelőtt mégis reményteli, további alkudozásoknak alapul vethette volna, s igy a szó teljes értelmében elvesztették lábuk alól az egyedül törvényes alapot, melyen állva magok a holsteiniak ügyöket a központi kormány ellenében képviselhették volna. — Most már újólag diplomatiai jegyzékekkel , köriratokkal , fntvényekkel , ultimátumok és ultimatissimumokkal fogják szántani a terméketlen földet, mely mint tudjuk, évek során tartott ilyszerű megmunkálás folytán is terméketlennek bizonyult. Az új szántásnak bizonyosan ugyanaz lesz foganatja, mi eddig volt: semmi. A dán kabinet és radical doctrinairjei a történelmi jog elmélete iránt ezentúl szintoly fogékonytalanok lesznek, mint eddig valának ; a két nagyhatalom pedig s a német szövetség nemigen koczkáztathatnak valami nyomósabb, ad hominem bizonyítást, miután nem eléggé egyetértők arra, hogy e „békezavarásért“ a többi Európa irányában is helyt állhatnának A jelenlegi holsteinizgalom tehát, miként az előbbiek, ismét csak arra való, hogy a Rajnán és Niemenen túli szomszédoknak bebizonyítsa, hogy a német szövetségi alkotmány sok esetben aligha egyéb egy csomó okiratnál, így látván az ügyet Francziaország állását a dán-német vita irányában, minap kibocsátott diplomatiai jegyzék útján, igen világos szavakkal tudta körülhatározni : megvan színe a bécsi és a berlini kabinet iránti nagy barátságának, de ki van egyszersmind tüntetve pártfogósága a kopenhágai kabinet irányában. Francziaország ugyanis kijelenté , hogy a holstein-lauenburgi vitába koránsem akar avatkozni , hogy ez ügyet tisztán német ügynek nézi, mely kizárólag német ítélőszék elé tartozik, más részről azonban nem mulaszthatja el figyelmeztetni, hogy a dán király „felségjogai“ meg ne sértessenek. E nyilatkozatban foglalt fogalmak végtelenül nyulékonyak s oly természetűek, hogy mig egyfelől Németországnak nem lehet Francziaország ezen látszólag jóakaró magatartását másizgatnia, másfelől a tuileriai kabinetnek nyitva marad az út, hogy mihelyt az avatkozást a skandináv kérdésekbe hasznosnak ítélendi, Dánia mellett ügyvédeskedhessék. A franczia kormánynak abbeli szándéka kinyilatkozására bő alkalmat szolgáltathat a Svédországban maholnap bekövetkezhető trónváltozás. A „Kronstädter Zig“ minapi bukaresti magánlevele hibásan állítá, hogy az egyesülési pártnak különösen kedvező kilátásai vannak a győzelemre. A Stambulból s a dunai fejedelemségekből legújabban érkezett tudósítások egészen másképen hangzanak. Több szavazat lesz ugyan az egyesülés mellett, mint Gazdálkodni kell tehát s Gasleighné erre nézve legjobbnak tartja azt, hogy két leányával, fiával s egy vejével együtt hozzájuk vonuljon s velük közös háztartást vigyen. Ha Fitzroy beegyezik, akkor úgymond nem bánja, felmondja kis tőkéjét s kifizeti ezzel az ebéd miatt csinált adóságokat; a szegény nő pedig annyira meg van zavarodva, hogy áldozatul alkalmasint bele megy a kelepczébe. Topham Sawyerék falusi szomszédaik előtt Fitzroyt tönkre menő pazarlónak festik; ez utóbbinak gazdag nagybátyja, kitől hagyományt remél, alkalmasint megváltoztatja végrendeletét s a család más tagját boldogítja — Blanche Crowdert például, kinek vőlegénye, egy orvos, az asszonyok bizgatására már is összeszólalt Fitzroyval — s mindezen feltáruló baj azért éri a szegény szerencsétlent, mert jószivü volt s mert felesége kis ebédet akart adni. TUDOMÁNY, IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A színházi rendezők s azok legjelesbike. Nemzeti színházunknak nincs rendezője. Nincs, mert sok van, így a rendezésben nincs egység. E részben a pesti színpad gyengébben áll, mint egy egy jobb vidéki színész-társaság , melynél a művezetési főhatalom a szinház dictatorának, a társaság igazgatójának kezében van öszpontositva.— Nálunk ahány előadás, csaknem annyi a rendező. Szigligeti, Egressy, Tóth, Szigeti, Feleki váltogatják egymást, s igy gyakran a főszerepet és rendezést egy ugyanazon ember viszi. Ha Kakas Márton féle életek gyártása volna célunk, azt indítványoznék, hogy a színházi rendezőségben mondassák ki a nő-emancipatio, mert nyilvánvaló,hogy eddig a különben egyenjogú színházi tagok közöl a szép nembeli tagok a másik fél részéről elnyomásnak, zsarnokoskodásnak voltak kitéve, és ha sarcasmussal akarnánk élni, elmondanák, hogy tán ez egyoldalúságnak köszönhetni, hogy a női személyzetben általán véve tán nagyobb az igyekezet. De nem szándékunk színünk állapotjából satyrát írni, sem részletekbe bocsátkozni. Csak általánosságban szólunk, s egy buzdító példát fogunk bemutatni. Mindenki a viszonyok ismerete nélkül is tudhatja, hogy ha sok a rendező, azok közt, tisztelet-becsület, nem mindenik ért egyformán a rendezéshez. Minthogy pedig egyik sem érzi, s egyik sem is tarthatja kiváló hivatásának a rendezőséget, egyik sem igen igyekszik e téren szerezni babérokat. Hogy a feladat nagy és temérdek ismeretet, folytonos tanulmányt, szüntelen való utánjárást követel, azt könnyen elképzelhetni. A darabnak begyakorlásáról nem is szólunk, csak kiállításáról, külső díszítményeiről, mi a mostani külső fényt és díszt kívánó világban nem utolsó dolog. Színpadunkon vegyest játszák a franczia, német, angol életből vett vígjátékokat, a történet legkülönbözőbb koraiból vett drámákat és tragoediákat, elkezdve Holofernes Judith korától és a görög hajdankortól a legújabb időkig. Gyakran megtörténik, hogy a viselet, díszítés nem hű a valóhoz és történeti igazsághoz. Azonban a mellett, hogy itt nem tévednek rendezőink oly gyakran, mivel van a színháznak arra való könyve, melyből a különböző korok „costum“-eit színezett rajzokban s aprólékos leírásokban fölkutathatják; — maga a közönség nem lévén jártas e tárgyban, nem botránkozik meg. A művészetben pedig ami a közönség illusióját nem zavarja, nem lényeges hiba. A tudósok úgy sem igen látogatják színházunkat, s csak ők láthatnák a tévedést. Azonban nemzeti tárgyú színműveinkre nézve, melyek az előadást valóban megérdemlik, követelőbbek lehetünk. A nemzeti viseletet a pesti nemzeti színházban minden korból híven kellene felmutatni, nem a közönség kedvéért, mely itt sem botránkozik meg a hűtlenségeken; mert hisz fájdalom! — még a szakavatottabbak közöl is kevés van, aki e részben határozott részletes ismerettel bírna. A közönség illusiója nem igen zavartatik, ha az erdélyi fejedelemségek korabeli szereplő oly magyar ruhát visel, mint a Kálmán király korabeli. Csak a figyelmesebb s gondolkodni szeretőbb előtt tetszik különösnek, hogy a legkülönbözőbb korbeli darabokban az öltözetek oly hasonlók egymáshoz, holott tudva van, hogy a magyar öltözet is 5—6 század alatt több változáson ment keresztül. Tehát az illusio megrontása ellen kevés panaszunk lehet. Nem is megrovást akarunk kimondani. A drámában fődolog a szenvedélyek hű előtüntetése és fejlesztése, s ehhez képest a ruha és díszítmény igen mellékes dolog marad. Mi csak óhajtást akarunk kimondani. Vajha a nemzeti színház e mellékes dologban is sokkal több hűséggel, aprólékos lelkiismeretességgel járna el! — Valamint az egyesnél a kisebb dolgokban való lelkiismeretesség becsülést von maga után, az egész ember jellemének saját méltóságot kölcsönöz, úgy intézetünk méltóságának emelésére is sokat tenne, ha némely apró részletekben is kitűnnék a teljes figyelem, szorgalom és igyekezet. A csekélységek elhanyagolása, ha észrevétetik, nem csekélység többé, mert hanyagság. A csekélységekben való lelkiismeretesség ismét nem kicsinyesség, mert figyelemre, ügyekezetre mutat. A rendezőségnek nem csekély dicséretére válnék, s színházunknak nagy szolgálatot tenne, ha nemzeti drámáink külsőségeiben alapos ismeretet, történeti hűséget látnánk. Igaz, hogy az öltözék mellékes dolog, s a nem hű öltözék sem rontja a közönség illuzióját, — de nem emelné-e, nem a színdarab, hanem az előadás becsét és a nemzeti színház méltóságát, ha a nemzeti múlt iránt a lehető legnagyobb kegyeletet tanusítná az öltözékekben is? Akkor, ami művészi szempontból mellékes dolog, egyszersmind érdekes tanulmány tárgyává lenne. A közönség, mely most közönyös e külsőség iránt, akkor a legnagyobb érdekkel szemlélné azt. íratnék ki csak a színlapra, hogy az öltözék, a díszítmény teljesen hiteles adatok nyomán egészen a korhoz van alkalmazva, s az előadás egyszersmind híven fogja felmutatni őseink külső szokásait, a színház egygyel több jelét mutatná annak, hogy valóban nemzeti színház, s kétségtelen, hogy a közönség is a szép kiállításon, díszítményen sokkal nagyobb mértékben kapna, mint jelenleg. Mi elvileg ellenségei volnánk annak, hogy csak a díszítmények pompája csábítsa közönségünket a színházba, vagyis egyik gyöngéje, hogy nagyon szereti a külsőséget. De ha a díszítmények egyszersmind tanulságosak, történetileg hívek volnának, a nemzeti történet iránti kegyeletből megbocsátnák, hogy a költészet mellett a külsőség is fölhasználtassék csalétekül, annyival inkább, mivel ez épen nem zárná ki az előadás szellemi részének lehető legnagyobb tökélyét is. A csábítás igen nemes eszköz által történnék, és ha a nemzeti színház nagyobb költségekbe verné magát, nem nevezhetné senki pazarlásnak. Ha az operákat, balleteket fényes díszítményekkel látjuk el, az egyenjogúság is megkívánja, hogy a árán* is hasonló fénynyel vétessék körül. Az eddigi első**8 mellett már a csupa felöltöztetés is hallgatva azt hirdeté, hogy a dráma színházunknak csak 1,08' toha gyermeke, SALAMC (Vége köv.) volt az utóbbi moldvai választások alkalmával, arról azonban mint halljuk szó sincs, hogy e pártnak magukban a divánokban többsége legyen. Jól értesült körökben beszélik még, hogy alaptalanok azon szambuli tudósítások is, melyek szerint azultán, bizonyos föltételek alatt, kész volna a két román fejedelemséget egy koszpodár alá bocsátani. A mariaczeli licsujárat. Közöltük a magyar zarándokok kiindulását Pozsonyból, most közöljük (a „Religio“ után) a megérkezést a szent helyre. „Sept. 7-én reggel a köd oly vastagon szállott, hogy esőnek is beillett, azért is ő eminentiája az arany kereszthez megérkezvén, nehogy oly huzamos utat a sárban legyünk kénytelenek tenni, azt rendelte, hogy az ünnepélyes menet az ő szállásáról induljon legott, a mint az eső megáll. Az eső megállt, árgyuk moraja s a harangok zúgása által feladatott délután 2 órakor. Összejött az egész papság, kétszáznál több egyén, s megindult a menet. Nagy Lajos zászlaját Török János magyar t. társasági tag vitte, utána ment a ceremoniarius, s a keresztvivő két accolythussal, ezek után igen hosszú sorban a lelkész urak, utánuk Csuzy Károly a nagyszombati convictus növendéke vitte ez intézet ajándékát egy ezüst szivet gazdagon hímzett vánkoson. Déry Mihály pest-rókusi és Oltványi Pál földeáki plébánosok vivék az ország zászlóját. Nyomban követéki ezeket Zalka János egyetemi tanár, Somogyi Károly a Sz.-István-Társulat igazgatója és Szuppan Zsigmond a nagyszombati gymnasium igazgatója karukon vivén a kincstári oltárról levett azon örökre nevezetes képet, mely előtt sátorában nagy Lajos imádkozni szokott, melyet mellén talált s 1364. Czelbehozott. Ezek után Ruzsicska János egyetemi tanár vitte a nagy gyertyát A káptalanok tagjai közt is Tóth Imre, Liptay Endre s Szajbélyi Henrik esztergomi kanonok urak vivék a káptalan ajándékát, sz. Erzsébet képét; a püspöksüveges főpapok összes száma 24; az emlékajándékot is. Roskoványi és Szenczy püspök urak vitték fölváltva m. Viber püspök s Schirgl praelatus urakkal. A nép tömege körülbelül 20 ezerre szaporodva ellepé a tért. A posta szállodából a piaczfelé mentünk, innét föl a templomot megkerülve a templomba tértünk. A főpap intonálván a ,Magnificatort trombiták felesének szavára, s igy egyet kerülvén a templomban is a kegyelemkápolnába mentünk, hol az ajándékok az oltárra tétettek. Az üdvözlő imák elmondása után az imádandó Oltári-szentséggel áldás adatott, mire nt. Szebényi Antal vezekényi plébános és kapuvárkerületi esperes a Magnificat első szavai fölött egyházi beszédet tartott. A gyónáshallgatásra mintegy 84 pap küldetett. Több ízben már igen sokan útközben meggyóntak- A többiről holnap, most még csak azt jegyzem ide, miszerint a nagy Lajos építette főtornyon három nemzeti zászló lobog. A város bécsi utczája végén a megérkezőket két magyar nemzeti s két stájer lobogóval díszített diadalív fogadá. Ezen a czeli kép mása van , alatta : VIrgo gLoriosa Maria. IesV Xtl genlrIX. InterCessione potenti assiste CarDInaLI IoannI plo, atqVe HVngariac. Belül: „Heilige Maria, bitt für uns!“ Felszólítás a török-szent-miklósi lóversenyre és gazdasági kiállításra. Az újonnan alakult szolnokmegyei lovar és gazdasági egylet felszólítja a t. ez. magyar- és erdélyországi gazdaközönséget, miszerint ezen egylet által e f. év October 4-kén díjak mellett tartandó lóversenyben és mindennemű marhatermény és gazdasági gépkiállításban hazai érdekből minél nagyobb mértékben részt venni szíveskedjék. A lóversenyre az aláírás, és nevezés Magyari Ferencz urnái T. Roffoni. é. September 27-ig történhetik ; a kiállító urak pedig felkéretnek abbeli szándékukat Fazekas Károly úrral Fegyverneken,vagy Jurenák Sándor úrral Török-Szent-Miklóson még idején tudatni. Kelt Fegyverneken, sept. 12-én 1857. Gr. SZAPÁRY GYULA, elnök. PESTI NAPLÓ, Pest, sept. 16. A statistikai congressus alkalmából Stubenrauch tanártól, hivatalos források alapján következő czímű munka fog megjelenni: „Statistische Darstellung des Vereinswesens im Kaiserthume Oesterreich.“ Könnyebb áttekintés végett e munkában, melyben bevezetésül az ausztriai egyesületi törvények rövid vázlata is foglaltatik — az egyesületek bizonyos csoportozatok szerint állítják öszsze. A különböző csoportozatok ismét alosztályokra oszlanak. A fontosabb kategóriába tartozó minden társulat ismertetését rövid történelmi vázlat előzi meg, mely az egyesület keletkezésének és kifejlődésének főmomentumait jellemzi. A nagyobb fontosságú egyleteknél, mint takarékpénztárak, részvénytársulatok stb. a különös törvényhatározatok is, melyek hasonló egyesületekre vonatkoznak, körvonalazva előadatnak. — Bécsben Manz nyomdájában „Bolond Miska naptára 1858“-ra czimű magyar naptár jelent meg. Kiadja Länderer és Heckenast. A Saphirféle naptár utánzása. Fametszeteiben, szövegében kevés a humor. Életeinek egy része idejét múlta. Kár Heckenastnak ilyenre adni ki a megszüntetett vállalatoktól megvont pénzét. De hisz ilyet olvas a közönség. Hála az égnek, e vélemény már nem egészen alapos. A naptárak olvasóinak száma kevesbedik , egészségesebb tápot keres az olvasó. Biztosan állíthatjuk, hogy a 10 ezer példányú naptárak alig bírnak összetrombitálni 3—4 ezret. Örvendetes jelenség. A közönségnek nem kell többé elmázolt fakép, fordított czikk, ostoba adoma, elcsépelt élet — illustratio. Bizony üdvös dolgot cselekesznek a vidéki levelezők, ha az úgynevezett népszerű vállalatok és naptárak járatott példányairól, a múlt éviekkel összehasonlító jegyzéket közlendenek. — A „B. P. H.“nak írják : Székelyhidnak gróf Stubenberg földesúri birtoka alatt volt szőlőhegye kerekszámban 1100 ölivel számitott 1200 holdra terjed. Ez érmelléki uj bort termő szép kiterjedésű hegyen sikerült immár a bordézmia-váltság. A kor intését egyaránt megértő birtokos és terheltek csak kevéssel az 1855-ik évi szüret előtt kezdtek el az iránt egymás közt egyezkedni, és oly gyorsan ment az ügy, hogy már szüret alatt aláirva volt a barátságos egyesség. A tartozások értéke szorosan az 1853. márt. 2-diki nyílt parancs alapján számíttatván fel, az összes váltság 55.000 pftban határoztatott meg. Mivel pedig már az egyesség aláírásakor a dézmálás folyamatban volt, az ezennel félbeszakasztatott, úgy hogy már azon évben a szőlőbirtokosok nagyobb része nem adott dézmát, a kik pedig adták, azoknak öreg csebrenkint (100 magyar izere) 10 pftjával tudatott be váltságdíjakba az adott bor. Az összes váltsági summa egyenlő részletekben illető 5 száztolis kamattal együtt 4 év alatt ígértetett kifizettetni; két részlet már hiány nélkül be van fizetve, 1858-ra pedig az ebbeli tartozás teljesen letisztázva lesz. E jó példát eddigelé a vidéken Totl község követte, mely a bordéznia váltságon szintén barátságos után szerencsésen keresztülesett. Diószegen most van az egyesség szőnyegen. — A nagykőrösi községi tanács közelebbről elhatározta, hogy közlegelőjén a legeltetési jog csak birtokarány szerint engedtessék meg a lakosoknak. — 14-én menő éjjel Budán a Tabánban tűz volt. Csak egy ház födele égett le.— Tegnapelőtt esti 11 óra tájban ismét lármaharangot halottunk. Pesten a váczi utón a hajdani „Griff“ czimü vendéglő helyén álló szesz- és liqueur-gyár égett le. Várallyai Haulik György zágrábi bibornok-érsek ő eminentiája az érsek megyéjebeli elszegényedett özvegyek gyámolitására 50,000 pengő forintnyi alapítványt tett, mely alapítvány a csász. kir. Apostoli Felsége által múlt hó 23-dikán legkegyelmesebben szentesittetvén, szabályai a zágrábi hivatalos lapban közzétételnek, azon hozzáadással, hogy az intézet a jövő év január 1-jén életbe fog lépni. (M. P.) — Sz. Györgymező községe, Esztergomhoz közel, — a maga iskoláját egy osztálylyal megbővítette és egy új altanitói állást rendszerezett. Az idén a görögdinnye feltűnően drágább volt, mint más években. Nem tudjuk erre befolyással volt-e a külföldre szállítás, annyi bizonyos, hogy az idén nagy menynyiségű görögdinnyét szállítottak Bécsbe. Eddig élő német szomszédaink vagy általán nem ismerték, vagy mint nem is embernek való eledelt lenézték a görögdinnyét. Ez igen egészséges és enyhítő nyári gyümölcs, hihetőleg gyorsan fog divatba jőni szomszédainknál, ami igen örvendetes volna számos gazdánkra nézve. — Ez évben Odessa környékét sáska sereg pusztította. — A Hollandban volt Haarlemi-tó egész kis tenger volt. Lassanként állt elő és falakat borított el. De a világ legvitézebb és szorgalmasabb népe a hollandiak, kik századok óta szüntelen küzdésben állanak egy nagyszerű természeti hatalommal, a tengerrel, azon gondolatra jöttek, hogy a Haarlemi tót kiszárítsák. Az eszme magában oly óriási volt, hogy csaknem ábrándnak hitték. Egy egész tengert kiszivattyúzni — oly nagy munka, hogy a világ csodái közé lehet számitni. E munka sikerült. 1848-ban, jul. 7-kén fogtak hozzá s 1852-ben aug. elsején (mintegy 48 hónap múlva)jelenté a „Staats Courant“, hogy az egész tó ki van száritva! 1857. elején már a tó fenekéből 17,000 hectar legjobb föld volt mivelés alatt, 2518 telek képződött, 157 lakház és 271 gazdasági épület állt rajta s népessége 5157 egyén volt, s az egykori tengerfenéket most átszelő csatornákon szállítják oda az építési anyagokat. (A cholera statistikája Poroszországban) Első megjelenése, 1831 óta a cholera Poroszországban 11 évben uralkodott mint járvány u. m. 1831, 1832, 1837, 1848, 1849, 1850, 1851, 1852, 1853, 1854 és 1855-ben. Az első évtől az utóbbiig, u. m. 25 év alatt a porosz államokban összesen 11 millió s néhány százezer ember halt meg. E számból 223,700 ember halt meg eholerában, vagy az öszszes halottak 1, 97 (csaknem 2) százaléka. A porosz tartományban 9 év alatt 73,309 ember esett áldozatául. Berlin 10 év alatt 12,641 embert vesztett el általa. * A „Hölgyfutár“ t. szerkesztője hozzá intézett kérdésünkre felelt és pedig következő kérdéssel : „Ha Jules Janin“ egy művésznőről (akiről tudjuk*) hogy eredeti darabokat nem ir) azt irja „on lui doit des come ■ dies charmantes“, lehet-e jó akarattal „Jules Janin tételét így fordítani : gyönyörű vígjátékokat ir?“ E kérdésre nyugodtan azt feleljük, hogy lehet. És pedig azért lehet, mert a kérdéses tétel azt jelenti. Azt jelenti pedig,mindazáltal hogy mi tudjuk, hogy eredeti darabokat nem irt Bulyovszkiné) mert J. J. tétele nem jelentheti azt, hogy „fordított.“ Tessék a „ Hölgyfutár “nak az illető tárczaczikk fölött álló tartalom kivonatot elolvasni, ott J. J. Bulyovszkinét ekként jellemzi : Même Lilla Bulyovsky, poete, critique et comedienne du théatre hongrois.“ Tehát mint fordítót J. J. talentumos művésznőnket nem ismeri. Azt mondhatná erre a „H.“ vagy más valaki, hogy a „poe te“ jellemzés alatt a novellairót érte. De e czikkben, hol e rövid jellemzés bővebben iratik meg, B. a. novelláiról J. J. nem tesz említést, hanem szól felőle mint színjátékiróról, mint színésznőről s mint kritikusról. „E nő, mond, kétszeresen a színpadhoz tartozik, gyönyörű vígjátékokat ir, (vagy ha úgy tetszik , jeles színdarabokat köszönnek neki, **) melyekben szellemdúsan s a 25-dik év bájoló kellemeivel játszik. ***) Sőt azt mondják s remegve adom tovább, hogy gyöngéd és határozott kezével a borzasztó, az elátkozott — kritikai tollat is forgatá ****). Mi részünkről e meddő polemiácskát befejezzük, kijelentvén, hogy igen sajnálnék, ha ellenfelünk e buzgósága valakiben azon véleményt támasztaná fel, hogy lapjaink képesek volnának pártlapokká kicsinyedni oly ügyek körül, mik nem is ügyek csak bajok. — Deésről irja t. levelezőnk: Közelebbről némely lapokban említésbe hozatott azon környülmény, hogy több falvakban az ev. ref. egyházak elpusztultak a hívők csekély száma miatt, — kik azután a vallásos életet nem gyakorolhatván, eloláhosodtak, s a magyar elem ekként fogyatkozásnak indult, — ezen hirt felkapták némelyek s a külföldi hírlapirodalom utján is terjedett. Pedig a dolog nem egészen igy áll a valóságban — vagy legfeljebb a képzelet nagyitó üvegével vizsgáltatott. Igaz hogy Erdélyben vannak s ma is szaporodnak a desolált ev. ref. ekklézsiák, de ennek nem a hívek eloláhosodása oka, hanem azon körülmény, hogy a hallgatók szegénysége s a pártfogók elhidegülése miatt az egyházi élet fenn nem állhatott, a papot és egyházi szolgákat fizetni nem lehetvén. A papok fizetését a patronusok adván, ezek anyagi viszonyaikban vagyoni állásukban megrongáltatván a politikai események folytán — nem nagyon csok) Mi tudjuk de, a mint tüstént meglátjuk, J. J. ur , nem tudja. **) A „poete“nek. ***) Comedienne.“ ****) „Critique du théatre hongrois.“ Szerk. Magyar könyvészeti 444. Tudósitvány a békési ágost.jgfy^^6^“' sok szarvasi fötanodájáró 1 qsty7£ pen‘ Kiadta az ideiglenes igazgató Taj Na 4r”‘. 1857. Nyomatott Wodianer F. betípszabálu *1445. A pest-budai dalárdorét 33 ]apeSt. 1857. Müller Emil könyvnyomó*