Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-03 / 2388. szám

2—2388. 9-dik évf­folyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-ső emelet. Szerkesztő szállása Angol királynő Nro 53. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Vidékre,postán Enegyedre..................6 frt pp. Félévre.......................11 frt pp. Előfizetési feltételek: , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt p­kr. pp. Félévre . . . 9 frt 80 kr. pp. ...........................................................................a. mono » • • “ «W M. Dirim­imAntrosr­rína - 6 hasáb, petitsor3 szőri hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdíj­alt UClllluUjfClV k­ljd ■ külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. 1858. ím. Vasárnap, jan. 31 Előfizetési hirdetés ■ MAPlID báró KEMÉNY ZSIGMOND ur szerkesztése alatt. A bélyegadó behozatala kényszeritette az alólirottat a lap árát jövőre feljebb emelni. A naponkint megjelenő lapra az előfizetési feltételek a következők : ' ,■! Postán naponkint küldve egész évre ... 22 ft Helyben házhordással egész évre . n „ „ fél évre .... 11 ft „ „ fél évre . . „ „ „ három hónapra . . 6 ft „ . „ három hónapra A lapnak fenállása az előfizetők számától függvén, bizodalmasan fordulunk a t. közönséghez, hazafiasságától remélve, hogy ez egyetlen független politikai nagy magyar napi­lapot fentartani fogja. A szellemi érdekek lehető legterjedelmesebb képviselete mellett a szerkesztő úr gondoskodását oda is kiterjesztendi, hogy az eziránt érdeklett közönség a kereskedelmi üzletre, iparra, gazdászatra stb. vonatkozó tudósításokkal, a­mennyiben ez csak lehetséges, naponként és kielégítő terjedelemben találkozzék , miszerint a magyar kereskedő, iparos és gazda a szükséges értesítéseket ezen hazai lap hasábjaiból is meríthesse. Az előfizetések jókori megtételéért esdünk,mert a hirlapbélyeg miatt szerfeletti példányok nem nyomathatván a későn érkezőknek teljes számú példányokkal alig szolgálhatnánk. Pest, decemb. 1867. EMICH GUSZTÁV, a „Pesti Napló“ kiadótulajdonosa. 18 ft 9 ft 30 kr 6 ft PEST, jan. 3. Agricola levelei. II. Egy ismerősöm, ki velem e napokban. Agri­cola utolsó leveléről szólt, azon megjegyzést téve, hogy az ott el­mondottakból kettőt nem láthat be.—Azon összeköttetést, mely a hazá­ban elterjedő üzérkedési hajlam s nemzetisé­günk között látszik, s azt miként hiheti akár Agricola, akár más józan ember, hogy korunk ezen általános irányának, ha ezt nem helye­seljük is, mi magyarok egy magunk ellenáll­hatnánk. — Ismerősöm nézete szerint csak oly nemzet életre való, mely a kor igényeihez alkalmazkodni tud, s mi magyarok ennyi vi­szontagság között szinte csak ezen átalakulási képességünknek köszönjük felmaradásunkat. A kor szellemének ellentállni nem lehet, s kik ezt valaha megkisérték nagy, de nem köve­tendő példaként állnak a történetben, mert oly sorsra jutottak, min­t a lipcsei illustrált újság minap a magyarnak jósolt, sőt általa már be­­töltöttnek hirdetett. Ismerősöm okoskodása igen alaposnak lát­szik, s ha azon nyerészkedési vágy, melyet a társaság bizonyos osztályaiban észreveszünk, a telhetetlen pénzszomj, mely minden maga­sabb érdeket megvetve csak vagyon és anyagi élvezetet ismer, csakugyan korunk szellemét képezi , akkor az egyes kétségbe esve a jövő felett visszavonulhat a küzdők sorából; de egész nép a kor általános irányának ellent nem állhat, s valamint a kisebb folyó, ha a nagy víztömeggel vegyül, mely egy egész vidéknek vizeit egyesíti, úgy az egyes nép azon arány­ban fogja elveszteni tisztaságát, melyben az egész kor több tisztátalan anyagot hord magá­val. A kérdés csak az : váljon bizonyos jelen­ségek, mikben sokan a kor szellemének nyilat­kozatait látják, csakugyan ilyeneknek tekin­tendők- e; váljon azon irányon kívül, melyet a társaság bizonyos magasságában észreveszünk, nem létezik-e valamivel alantabb és fentebb más ezzel épen ellenkező és sokkal hatalma­sabb ellenirány, mint azt a természettudósok, mióta a meteorológiával foglalkoznak, a sze­leknél tapasztalták ? S ez az, mire nézve meggyőződésem isme­rősöm nézetétől eltér. Ha valakit, kinek Európa helyzetéről fogalma nincs, a párisi börzére vezetnénk, elképzelhetjük a hatást, melyet az, mit maga körül lát, reá tenne. Midőn, ha nem csa­lódom, Pirrhus követe (de bocsánatot kérek, ha valahogy más valakinek követe lett vol­na, mert nem emlékszem tisztán), a ró­mai senatust meglátta, mint később mondá, úgy tetszett neki, mintha királyok gyülekeze­tébe lépett volna. A börzéről ezt alig fogja va­laki mondani. Azok, kik itt forgolódnak, nem királyilag méltóságos magok viselete által tün­­­­nek ki, de hogy azokat látja maga előtt, kik­től a világ sorsa függ, s kik népek s uralko­dók jövője felett a római senatushoz hasonló souverainitással határoznak, arról oly ember, ki, mielőtt egyéb viszonyainkat ismerné, a bör­zén megfordul, bizonyosan nem kételkedik. ■ „Spanyolországnak állapotja megnyugtató, — szól egy fekete kabátos úr, kinek arcza egyébiránt semmi kitűnő bölcseséget nem mu­tat — „ha valakinek eladó spanyol kötelezvé­nyei vannak­, én megveszem. — Egy félóra múlva határtalan bizodalom uralkodik Spa­nyolország jövője felett, s a jövő napon három nagy hírlap fejtegeti az okokat, melyekért e népre végre szebb jövő vár. — „De Törökor­szág ! “ — szól egy másik s kerekded, verhe­­nyes arcza elborul, midőn zsebéből egy idegen nyelven irt levelet kivesz. — Az istenért, mi történt Törökországban ? „ A keresztények nem akarják többé tűrni az izlám felsőbbségét.“ — A legközelebb állók elborzadnak, Törökor­szág keresztény népességeinek szemtelensége felett. A verhenyes arczú urnák nézete hamar­­ elterjed az egész teremben, s nemcsak Török- és Görögország, de az oroszok és más állam­papírok ijesztő sebességgel kezdenek leszáll­­ni. Míg a nagy férfiú uj Josuaként ismét fel­nyitja száját és a papirosok nem szállnak le tovább Gabaon felé. Törökországot minden­esetre fel kell tartani, — szólt, — és azok, kik papirosaikat még nem adták el, áldva néz­nek a megmentő felé. — Fel fogják tartani — hisz ő mondta. — Mi Pittagoras autoephája azon tekintélyhez képest, melylyel az ő szavai birnak? Ki kételkedhetik Törökország jövöjén, ha ö mondá, hogy bízni lehet. — S ne higy­­je senki, hogy talán csak a török és orosz vagy más a mivelt világ határain fekvő nem­zetek sorsa forog kérdésben. Francziaország közepében maga Francziaország ugyan­ezen aeropag határozatai alá kerül. Ha Cavaignac meghal vagy trónörökös születik, ha a köz­­­társasági párt újabb összeesküvése fedeztetik fel, vagy az új s régi Bourbon ágak képvise­lői öszvegyülnek, a börze feljegyzi az előnyö­ket, melyeket egy vagy más párt ez esemé­nyek által nyert, s bizonyos százalékokban, melyekkel a papirosok emelkednek vagy le­­jebb szállnak, mondja ki e megelégedését vagy haragját, hogy az az illető kormánynak inté­sül szolgáljon, s az magát a nemzeti dicsőség eszméjétől a kellő mérsékleten túl ne ragad­tassa. Hisz míg a börze nyugodt marad, nincs mit félni; az újabb korban ez pótolja a népek lelkiismeretét. Látszólag minden ettől függ. A tartomány, mely vasutat vagy csatornát kí­ván, a birtokos, kinek tőkék kellenek, a ke­reskedő, maga az állam e középponthoz for­dul, s vannak elegen, kik azt hiszik, hogy Francziaország azon pillanatban vissza fogja nyerni alkotmányos állását, ha majd az 5 és 4­0 centes kötelezvények birtokosai s azok, kiknek tőkéik a nagy könyvben jegyeztetik, kamatjaikra nézve alkotmányos garantiákat kívánnak. Mind­ez csakugyan rendkívüli és csudálatra méltó, s a jövő összebonyolodott viszonyaink közül talán egyet sem fog érteni nehezebben mint azt, hogy hatalmas államok a reájuk nézve legfontosabb dolgokban török egészen független testületeknek annyi befo­lyást engedtek; de arról, hogy a jövő, ha majd századunkra visszanéz, annak szellemét nem a börze jegyzőkönyveiben, hogy nagyságát nem részvényes társaságainak roppant vállalatai­ban, hogy fő irányát nem egyes osztályok nyerészkedési vágyában, hanem egészen más­ban fogja találni : az előttem ép oly bizonyos mint az, hogy a 18. század szellemét senki Law hires bankjában s azon lázban, melyet a misssippi társaság részvényei előidéztek, nem keresi napjainkban. — A baj nagyobb, az ó­­riási szappanbuborék, melyben sokan egy vi­lágot látnak, még nagyszerűbb s talán még szebb színekben játszik mint akkor, de ha majdan szétpattant — mi később vagy előbb bizonyosan megtörténik — nem sokkal több marad meg belőle. Míg a franczia aristokratia nagy része csak anyagi élvezetek után sóvárgott, s egész élete egy nem szűnő orgiának látszott, mely alatt mindig mélyebben sülyedve egykori hatalmát elveszté; mig a közép rend Law bankja előtt e rendnek summitásai a miniszterek előszo­báiban tolakodtak, nem követelve más jogot mint azt, hogy a közjövedelmek kibérlése ál­tal hontársaik kizsarolására szabadságot nyer­jenek, mig az irodalomnak nagy része csak a közönség mulatását tűzte ki czéljául, meg­vetve mindent, minek anyagi magyarázatot nem talált, gúny tárgyává tűzve ki egyesek nemesebb törekvését, sárba vonva mindent mi magasabban állt : addig a tizennyolczadik század szelleme nyugodtan folytatta útját, s tévedve sokban kivívta azt, mi által e korszak az emberi nem történetében örökké nevezetes fog maradni : az emberi méltóságnak önérze­tét. S ekként halad a 19-dik század szelleme, csendesen de ellentállhatlanul s mind azon TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyarhoni humanismus és realismus Ezekben határozódik a valódi humanismus köre úgy, mint rendeltetése; s ez által teszi az felsőbb em­berré az emberi állatot. S ha a természeti tudományo­kat e kör részletezésében nem neveztük is meg, bele­értettük a bölcsészetbe, mely biztosan egy lépést sem tehet bizonyos tapasztalati előzmények nélkül: mik pedig ezek, ha nem az átvizsgált világegyetem, tehát minden az égbolt uránjaitól kezdve a föld természe­tén és emberén keresztül a mónásig s a sövénysze­mig, miktől a bölcsészet vonja el a concret létnek örök törvényeit. S itt válik el egymástól két külön­­böző formája a természeti tudományoknak: a mint t. i. azok vagy a tudásnak, tehát az emberi szellem fel­sőbb követeléseinek igyekszenek szolgálni, vagy az ember köznapi szükségeinek . emezekre nézve az egyedek (Einzelnheiten) ismerete a fő, amazokra az egyedek egymásra vonatkoztató vizsgálata, mely után nyomoztatnak ki azon törvények, mik a kisebb rendszerektől kezdve, fokonként fel a világtestekig kormányozzák s fentartják a mindenséget. Ezen ál­talános törvények ismerete az, mit minden mivelt ér­telem követel, s miben a legmagasb gyönyört és elég­tételt találja; mig a mesterségek és művészetekre szükséges anyagok előállítása, elváltoztatása és al­kalmazása inkább az egyedek (Einzelnheiten) speciá­lis törvényei ismeretére szorul; a tudományt alulról felfelé szerkesztő és felépítő tudós pedig a természet valamennyi megszámíthatatlan egyedeinek milliónyi formái, alkatrészei s ezek külön arányban és mód szerinti egyesülése s egymásra hatása vizsgálatát, összevetését s az innen kivonandó igazságokat ismeri feladássul, tárgyául. A természeti tudományok tehát egyáltalában nem rekednek ki a humanismus köréből, sőt annak igen lényeges részét teszik. Hiszen maga az ember, anyagi és szellemi élete nyilatkozataival, sőt az utóbbinak minden előhozásaival együtt is végre ezek körét egé­szíti ki. Csakhogy a humanismus részére azok más irányban és formában tárgyalandók. E formát Hum­boldt Sándor mutatta ki gyakorlatilag Kosmosában, mely nem tartalma, de formája szerint igenis, valódi új tudomány: a humanismus természettu­dományának nevezném. A világrajz vagy a kos­mos tana — így i­ ő nem az egyes természetrajzi, pletyikai és égtani munkák legáltalános­ és jelenté­kenyebb eredményeinek encyklopaediai foglalatja. Ily eredmények a világrajzban csak mint anyagok és részenként annyiban használtatnak fel, a­mennyiben az erőknek a mindenségben összeműködését, a ter­mészetképleteknek kölcsönös előidézését és korláto­zását világosítják fel. A szerves típusok térbeli és égövi elterjedése (a növények és állatok föld­rajza) annyira különbözik a növény- és állattan­tól, mint a földtest geognostikai ismerete az ásvány­rajztól. .. A kosmos tanába az egymi csak az egész­hez való viszonyában, a világtünemények részeként, jó tekintetbe.“ Jól tudom, hogy e tudomány megértése természetrajzi, vegytani, physikai, sőt mértani előis­mereteket tételez fel, s azért ezek nem maradhatnak ki a humanismus köréből sem, de azon takarékosság­gal előadva, mely ne engedje, hogy a szellem a rész­letes anyag sokaságától elnyomva, azokat világosan át ne tekinthesse, a felsőbb eredményekig fel ne emel­­kedhessék, mi együtt csak annak adatott, ki e tudo­mányoknak egy egész életet szentelhet. Máskép fogja tehát a gymnasium adni ezeket, máskép a reáliskola, a tudós pedig utasítva marad az irodalomhoz s a­­ vizsgálathoz. Körül kell tehát, kinek-kinek rendeltetéséhez és életczéljához képest, írni tanulási körét, s azt épen a czélhoz alkalmazva alakítani is. A gyakorlati gazda, technikus, mesterember, kereskedő, más más válasz­tással, kiterjedésben és formában szükséges mér- és természettudományokat, s mindig fő tekintettel az al­kalmazásra ; mással az, ki mint államtiszt, jogtudós, orvos, katona, pap, művész, szaktudományán kívül, sőt épen szakjának is érdekében, nehogy azt lélekte­len s pusztán mesteremberes módon űzze, általános emberi kiképzésre van utasítva; s végre igy, de még nagyobb kiterjedésben, mind azok, kiket belső hiva­tás nemzetek nevelőivé avat akár élő szó, akár toll utján, s mind azon szerencsések, kik a kenyérkere­set szükségein túlemelve, idejöket minél teljesebb em­beri kiképzésökre fordíthatják, s igy a csakhamar el­­tompitó s életuntsággal meglátogató érzéki gyönyö­rök helyzett, minden változások közt vigasztaló és bol­dogító szellemi életet biztosíthatnak maguknak, arra képesítve egyszersmind, hogy hazájuk s az emberi­ség jótevői lehessenek. Ezekre nézve, ha vagyonuk földbirtokban áll, kétség kívül szak gyanánt mutat­kozik a gazdászat, s kívánatos, hogy abba tudomá­nyosan legyenek beavatva, nehogy anyagi viszo­nyaikra nézve teljesen függőkké legyenek vagy ke­­vésbbé értelmes, vagy kevésbbé lelkiismeretes tisz­tektől , de emellett is maradni fog idő és kedv a jól intézett előképzés után folytatott tanulásban munkát találni, mely nélkül nincs élet, s szellemi élveket, me­lyek magok megunhatatlanok örökké. De míg e részben a divat, mint mondom, más irányt tolt az előtérbe,­­kétségkívül leendő kárával a felsőbb műveltségnek, másfelül érezhető hiányt látunk a ke­nyérkereső sokaságra nézve reálismereteket terjesztő iskolákban. Számos község tart fen gymnasiumot, mert már megvan, vagy azt előkelőbbnek tekintve a deáktalan iskolánál, reá büszke. Ily jelenség két­ségkívül szomorító: nemcsak, mert a tökéletlen gymna­sium, milyek többnyire a vidékiek, kivált községiek, káros, miután saját czélját nem létesíti, de mert egy­szersmind közhasznú községi reáltanodákat teszen lehetetlenné. Akkor fogunk mi a külfölddel s más né­pekkel szerencsésen versenyezhetni, ha a legkisebb községnek jó alreáliskolája, a nagyoknak jó félreál­iskolájuk, lesz. Alkalomnak kell nyitni minden honpolgárnak, szűrben vagy kabátban járjon az, any­­nyi közéletre való ismereteket szerezhetni, a­mennyi kell, hogy kenyérkereseti üzletét, álljon az földmive­­lésből vagy kézi mesterségből, értelmesen folytat­hassa. Különben földünk végre nem fogja megtűrni adóját, s a külföld nemcsak kicserzeni bőreinket, de megvarrni csizmáinkat is. Tehát reáliskolákat mindenfelé s mindenekelőtt! mert ezeket nem képes pótlani semmi! Csakhogy ezekben is azok az ismeretek, melyek az embert mivelik az emberben, bizonyos pontig taníttassanak: a gondolkodástan az irálytannal, az embertan az er­kölcstannal, a történelem a földrajzzal, nagyobb kis­­sebb kiterjedésben; a főreáliskolákban pedig a nem­zeti irodalom ismerete se hiányozzék, mikép az a kül­föld minden reáliskoláiban, még­pedig nem rövi­den, nem felszínesen, adatik elő. Ez utóbbi oly köz­birtoka a nemzet minden tagjainak, hogy abból jut­tatni mindennek kell, kinek egy-egy szabad órája lesz belső műveltsége bár csak némi folytatására is. Így kívánjuk az egyik osztálynál a humanismust, a másiknál a realismust az előtérbe állítva látni; de úgy, hogy se amabból a természeti tudományok ki ne rekedjenek, sőt mint a felsőbb kiképzés lényeges ré­szei érvényesíttessenek, czélszerű­ alakításban; se in­nen a belső kiképzés elemei el ne maradjanak. S ez volna a két, állítólag ellenkező, iránynak barátságos egyeztetése. S ez az egyik, mit kimondani szivemen feküdt. (Vége köv.) TOLDI FERENCZ: Magyar könyvészet- 609. Oroszhegyi Jósa: Az ód- és é­let­tele­g­­ség közéleti értéke. Szorgalmas tanulmányozás és tapasztalat után irta Oroszhegyi Jósa, orvostudor, szülész, ódgyógyász. Pest, 1858. Müller Emil könyv­nyomdája, lerét 133 lap. Ara 1 f. 20 pkt.

Next