Pesti Napló, 1858. január (9. évfolyam, 2387-2411. szám)

1858-01-13 / 2395. szám

9—2395. 9-dik évffolyam. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása : Egyetem-utcza 2-dik szám, 1-gő emelet. Angol királynő 58. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza, 2-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. 1858. Szerda, jan. 13 Előfizetési feltételek: Vidékre, postán Évnegyedre . ... 6 frt pp. Félévre.......................11 frt pp. Hirdetmények dija: 4 . Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . 5 frt pkr. pp-3 4. Félévre . . 1 9 firt 80 kr. pp. i? 6 hasáb, petitsor 3-szori hirdetésnél 4 pkr. Bélyegdij külön 15 pkr. Magán vita 6 hasábos petit sor 6 pkr. PEST, jan. 13. Somogyból. IV. Nem érheti a gazdát nagyobb csapás, mint ha üzérereje (Betriebs Kraft) csorbul, vagy megtörik ! Egyéb kárait tűrheti, s idővel csak kiböjtöli, ezt egy napra sem nélkülözheti, mert e nélkül mozogni, élni nem tud, és mégis, pótolni, épen ezt legnehezebb, rögtön lehetetlen ! Pedig a közelebb lefolyt évek alatt ilyen csapások rendre érték a magyar gazdászatoknak legnagyobb részét. Az úrbéri viszonyok megszűntével elvesztették munkaerejöknek majdnem felét, többen két, mindnyájan legalább egyharmadát. Ha ezen változást nyugalmas idők követték, és az állam egyéb viszonyai rendes vágásban maradtak volna, a következés nem hat vala oly súlyosan vissza a gazdászatra, mert normális viszonyok közt nálunk is úgy mint másutt,, rövid idő alatt egyensúlyozta volna magát a különben létező, de aránytalanul szétszórt munkaerő, és az egyik oldalon elvesztett munkás kezeket a másikon feltalálhatta volna a szorgalmas gazda. De fájdalom ez nem így volt! Az úrbéri viszonyok megszűntét, és a közös adózás elvének rögtöni alkalmazását, nyomban követték azon szomorú emlékű évek, melyek alatt az államgépezetnek majdnem minden kereke kisodortatott rendes vágásából, és a közös veszély közepette, midőn a személynek ösztönszerü önvédelme feletti aggódása foglalt el majd mindenkit, és a munkás kezek inkább romboló irányban tódulva elvonták a termeléstől még azon erőt is, mely rendelkezésére szolgálhatott volna, s alig törekedhettek a leghiggadtabbak is egyébre mint arra, hogy gazdaságaiknak alapját legalább mentsék meg, szárnyszegetten bár, és erőtlenül ! Igen természetes, hogy ily viszontagságban, nem bírta birtokát kellően mivelni a gazda, és midőn a catastropha után, mely alatt pénzének nagyobb részét szintén elveszté, bekövetkezett a csend, képtelen mint volt, alig tehetett egyebet, mint bérben vagy feliben kínálni földjeit azon osztálynak, mely erre tehetséggel bírt, mert munkaerejében gyarapodott, és mivel a forradalom alatt elhanyagolt gazdálkodás egyrészről, a közzavar alatti pusztítások pedig másrészről, és még e felett a később bekövetkezett külföldi hadjáratok is, igen magasra szöktették a gazdászatok terményeinek árát, ennek kecsegtetve ingerlő hatása alatt létesült, sőt divatban jött az évenkénti bérrendszer, a legroszabb — a gazdászatra nézve legkárosabb! Mindamellett azonban a pillanatnyi eredmény fényes volt, a birtokos nagy bért húzott, a bérlő sokat nyert, a számításában nem csalódott egyik se, és ily helyzetében, a különben szokatlanul nagy és rögtönzött terheit is elviselhette mindegyik. — Sőt a divatozó nagy árak mellett az is megállhatott, ki saját erejére támaszkodva drága pénzzel, drága munkával önmaga merte kezelni gazdászatát. — Ifiért drágán kiállított terményeit drágán el is bírta adni! De ezen arany időknek csakhamar el kellett múlni, — valamint forrásuk rendkívüli s ideiglenes volt, úgy ők se honosulhattak meg felettünk! A mindenfelé felkarczolt és széltében elvetett és erejű földek egy kis Isten áldása kíséretében megkezdették tavaly a bő esztendők sorát. — Európa pedig, mely hasonló bőségnek örvend, megszűnt pénzét eredménytelen háborúkra kidobni, s a mit eddig pazaron fecsérelt el, azzal most fukaron gazdálkodik!— és mi ? — Mi itt állunk most drágán kiállított terményeinkkel, melyeket ma olcsón se szeret megvenni senki! Már most a haszonbérlők kezdenek visszavonulni, — azon kevesek, kik többre szerződtek, kötelékeiktől szabadulni törekszenek, a vagyontalanok nem fizethetnek, a vagyonosabbak erőben, tehetségben fogynak, — szóval bármint okoskodjék is a birtokosoknak nagyobb része, a gazdálkodás terheit más vállaira ma már nem háríthatja, saját vállai pedig még mindig erőtlenek, s nem bírják a viszonyok súlyát, miután a gazdaságoknak mai jövedelmei nem fedezik azon roppant költségeket, melyeket az új felszerelés, drága munkabér, adó, kamatok stb. készpénzben igényelnek. És ez azon baj, melyen hitem szerint rögtön kell segíteni! — pénzt kell teremteni, és azt oly kereskedelmi forgalomba hozni, mely által a szorgalmas gazdának igazságos számításai valósuljanak! — ez azon égető szükség, melyet,pedig nem vagyok barátja amaz elvnek : „non quid juris, sed quid consilii merem kimondani — még oly tekintetek mellőzésével is okvetlen fedezni kell, melyeknek különben én lennék leghöbb védelmezőjök! Hogyan ? Ne nevezzen elbizakodottnak senki! — A ki jobbat tud, javasoljon jobbat, én leszek az első, ki javaslatát örömmel üdvözlendem, — de javasoljon olyasmit, mi által a magyar gazdászati osztály megmentetik az elsülyedéstöl, is mondom én fogok legjobban örülni sikerfiús javaslatán! de csak mielőbb, mert sero medicina paratur, — addig pedig engedjen meg, hogy elmondom én a magamét jó szándékkal, jó akarattal. S. P. (Folytatjuk.) TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Magyar academia. , (Nyelvosztály| ülés. Jan. 11.) Az ülés kezdetén a 11 a gl. a hangsúlyt illető dologról tartott felolvasást. Azok előtt, kik a nyelvészeti munkálkodásokat, s a magyar nyelvészeti folyóiratot figyelemre méltatják, tudva van, hogy Hunfalvy Pál l. a „Magyar Nyelvészetiben még 1856-ban a hangsúlynak a magyar nyelvben is látható hatásáról irt. Ballagi azon értekezés ellenében kezdé meg nagy tűzzel, s szinte hazafias indignatióval felolvasását (a folytatás még következik) állítván, hogy Hunfalvy állításai egytül végig mind hamisak; hogy ő ezzel koczkáztatta a finnismus kérdését, melynek földerítésében pedig tagadhatlan érdemei vannak; s több ízben felkiáltott: szabad-e ilyeneket olyanokat a nemzet előtt mondani, s egy hamis rendszer kedvéért az egész nyelven erőszakot tenni! — Megszeppen most Hunfalvy, gondolá a nagy érdekkel hallgató ember! Azonban H. P. közbeszólásaiból kitetszék, hogy mind az előtételek, mind a következésre nézve, hegyek választják el a feleket; de ép azért kénytelenek nagy hangosan beszélni, különben meg nem hallhatják egymást. Hunfalvy P. azt írta az idézett folyóiratban, hogy minden nyelvben hat a hangsúly (értsük meg, a szóbeli hangsúly, mely a szók lelkét teszi, mely nélkül a sok elemből nem válnék egy szó), de hogy a nyelvek a hatás elfogadására nézve különbözők, mert van nyelv, melyben már egyedül a hangsúly uralkodik, tehát minden hangsúlyos tag mennyiségileg hosszú, s vannak nyelvek, melyekben a menynyiség teljes jogában marad, s ezekben a hangsúly nem nyomhatja el a mennyiséget, valamint ez sem mozdítja el a hangsúlyt, s ezekhez tartozik a magyar és a finn nyelv, melyek abban is egyeznek, hogy a t ors- vagy (összetételekben) az első tagra teszik a hangsúlyt. — Ballagi egyetért abban, hogy minden nyelvben hat a hangsúly, de tagadja, hogy más nyelvben is okozna változásokat, mint a hangicsáló nyelvekben, azaz éneklő ejtéssel járókban, melyekhez a héber nyelv tartozik. Itt tehát igen nagy ellenkezés mutatkozik ugyan, mindamellett az nem tetszik ki, hogyan koczkáztatja H. a finnismus kérdését. Mert ha éneklő ejtésű nyelveken kívül látható hatása nem lehet a hangsúlynak, Ballagi pedig, ki jól tudja a finn nyelvet, azt nem tartja hangicsálónak, tehát a magyarban szintúgy mint a finnben nincs látható hatása a hangsúlynak, s H. tévedése is bebizonyítaná az annyiszor vitatott nyelvi rokonságot. Hunfalvy a magyar nyelv némely tényeit, mint: vélem velem, kiizzém közém helyett; tudomány tudmány h.; szüleség szülség h.; abbul arrul abból arról h.; fának, fával fának, fával h. stb. a hangsúly hatásának tulajdonítja. Ballagi rész néven veszi, hogy valaki ilyeneket állít a nemzet előtt, mert p. o. ha közzém állana, tehát a- lám, fellém, bellém stb. stbit kellene ejteni rendszer kedvéért mondani ilyeneket! — Megint közbeszólas, hogy nem ő csinálta meg az általa felhozott példákat, hanem az élő nyelv, amerre hallik. Annál kevesbbé jutott eszébe állítani , mert közzém hozzám-ot ejtünk, azért kell bellém, jellém-et stb.ejteni.Hunfalvy okoskodása ez: a köz, hoz egyes z-vel áll; ennélfogva közém, hozám volna etymologiai következése ; mint van tud, s ehhez járulmány, tehát tudmány volna etymologiai ejtése; s mint van fa, s ehhez járulnak, van, tehát fanak, faval volna etym. ejtése. Ugyde az élő nyelv mindenütt közzém, hozzám stb. tudomány stb. ejt; tehát ezt a hangsúly okozza, mert etymologiai alapja nincs. — Már ezen és ilyen tények és okoskodás ellenében azt kell megmutatni először, hogy a tények nem állanak — s akkor vége van minden magyarázatnak; másodszor, hogy ámbár állanak, nem a hangsúlyból folynak. — S ezt a folytatásban mégis akarja mutatni Ballagi. A felolvasás után még Brassai nyilatkozók, hogy B. visszás logicát követett volna. Mert azt állítja az értekezés elején, hogy van hangsúly minden nyelvben s a ki ezt tagadja, azzal nem is állhat szóba; az értekezés velejében pedig harczol a hangsúly hatása ellen, melyet H. némely tényeken észre gondolt vehetni. Ennélfogva Ballagi, Brassai mellett vitatkozik, ki a hangsúly létét a magyar nyelvben nem érezi, azért nem is aggódik annak hatása felől. Mert ha van hangsúly, kell hatásának is lenni; s ha megengedjük az elsőt, Hunfalvyt nem lehet arra nézve megcáfolni, hogy a hangsúly létének hatását tanítja, mert akkor annak meg kell lenni, hanem csak arra nézve, hogy kelleténél vagy többet vagy kevesebbet tulajdonit neki. Ugyde Ballagi elfogadja a hangsúlyt, mégis tagadja hatását. — Ballagi folytatása megfelel majd ezen ellenvetésnek is. Utána olvasó Hunfalvy Pál az árja nyelvészet némely tüneményei és állításai felül. Az árja nyelvészet az árja nyelveket tárgyalja; árja nyelveknek nevezi pedig H. a szanszkrit, zend, óperzsa, görög, latin, német, szláv stb. nyelveket, mert az indo-európai nevezet nem alkalmatos nekünk, minthogy a mi nyelveink, azaz a magyar, észt, finn , lapp , szürditn , mordvén , török stb. nyelvek is Európában vannak, s a többiek Ázsiában ; az indo-germán nevezet megint magokra azon nyelvekre nézve alkalmatlan mert kirekeszti egy nagy águkat, a szláv nyelveket. Minthogy pedig az ázsiai társakat áráknak nevezik, Hunfalvy azt a nevet, nem épen minden külföldi példa nélkül, az egész fajra terjeszti ki, s ő az árja nyelvek alatt mindazon nyelveket érti, melyeket szokás szerint az alkalmatlan indoeurópai vagy indogermán névvel neveztek. Az árja nyelvészet alapja Bopp egybehasonlító nyelvtudománya, melynek második kiadását kezdi adni; kitűnő jelenségek azon nyelvészet körében még Kuhn egybehasonlító nyelvvizsgálati folyóirata s az ehhez tartozó „adalékok“, melyeket Kuhn és Schleicher együtt adnak ki. Az elsőben csak a szanszkritot, görög-latint és gótot nézik, az utóbbiakban a keltet és szlávot is tekintik. — Nagy okunk van megismerkedni az árja nyelvészet tudományos jelenségeivel, mert annak körében fejlett ki a tulajdonképi történeti nyelvtudomány, melynek mivoltát, eredményeit lehetetlen mellőznünk; s mert a tudomány eszközeit, logicáját stb. is tudnunk kell, hogy megérthessük őket s viszontag magunkat is előttük megérthetővé tegyük. Ezen általános bevezetés után ismerteté H. Seheicher tanulságos eljárását, melylyel az árja nyelvek élő és ismeretes tagjairól az ős nyelvre következtet, sőt ezt a ragozhatás és egytaguság koráig akarja felvinni. Azt tanítja t. i. Schl, hogy minden nyelv legelső kezdetiben egytagú nyelv volt, olyan, melyben csak a szók törzsei voltak meg, minden szószármazás, szóragozás, szóval mind a nélkül, mi a tulajdonképi nyelvtant teszi. Ilyen egytagú nyelvrül csak szótárt lehet írni, nem nyelvtant is. Lassan kint a szótörzsek, vagy szógyökerek némelyei, jelesen a személyi és mutató névmások, arra alkalmazkodtak, hogy a többiek viszonyait jelöljék egymáshoz ; annálfogva hozzájuk ragadtak, s ezt gyakran vagy mindig tévén, elvesztették önállóságukat, s lettek képzőkké és ragokká. így lettek az egytagú nyelvek ragozhatókká, melyekben a szótörzs változatlan, s a képzők és ragok is csak annyiban mennyiben változnak. De ezen ragozhatás csak külső. Még tovább fejlődtek a nyelvek. Mert időjártával, a nagyobb tökéletességre szánt nyelvek a szógyököt is kezdték változtatni, bővíteni vagy vékonyítani, fogyasztani, úgyhogy az idomokat a képzőkön és ragokon kívül, a gyök belső változásai által is kifejezték, így lettek a hajlítható nyelvek, melyek legtökéletesbek. — Hunfalvy előadván, mit hoznak fel a hajlítható nyelvek elsőségei gyanánt, megmutatá, hogy ezekben a mi nyelveink is nagy részint osztoznak, s támaszkodik Bopp tekintélyére is, ki a ragozható és hajlítható nyelvek között nem találja ki azon különbséget, melyet azokban annyian akarnak találni. Az idő későre haladván H. itt megszakaszták előadását. Végül az elnökség a nyelvosztályi bizottmányra utasítá azon, az utolsó két év folytában megjelent nyelvészeti munkák, vagy inkább értekezések összeállítását és megbírálását, melyek a Gruberféle alapítványi díjért versenyezhetnek. p. A moldvai kisbirtokosok bizottmányának javaslata a moldvai ad-hoc tisztelt gyülekezetéhez. Lapunk jan. 1. és tegnapi számában ígértük, hogy a moldvai kis földbirtokosoknak az adhoc divathoz, intézett panaszlevelét a hozzánk küldött eredeti szöveg után közölni fogjuk. ám itt adjuk ez okmányt egész terjedelmében. „A kisbirtokosok (Rezes) osztályának alulirt képviselői ma nov. 30. 1857. bizottmányba összegyűlvén tanácskoztak a részletes óhajtások fölött, melyeknek az ország közgyűlésén leendő kifejezése megbízóik által szívekre köttetett, hogy azokból a román fejedelemségeket biztosító nagyhatalmak eleget meríthessenek. „Az általános óhajtásokat illetőleg a rezesek egyhangúlag szavaztak a nagybirtokosokkal, a papsággal,a kereskedőkkel és a központi lakosokkal. „Ők még több igazságos és szabadító reformot kívántak s kívánnak mint bárkik mások. „A rezesek idegen fejedelmet kívántak s kívánnak sokkal inkább mint akármit mást, mert a hosszú szenvedések, a hosszú szerencsétlenségek és igazságtalanságok után csak abban fognak lelhetni gyámolitót, védőt és valódi atyát. „Valóban a rezesek osztálya nemcsak hogy képviseli az oláhság tőzsgyökeres lakóit, hanem közülök sokan a nemzet legfényesebb családaiból származnak le, melyek valaha képezték az ország büszkeségét és védelmét. „Az oklevelek (chrisoavele) vagy régi irományok, melyek a rezesek tulajdonjogát alkotják, bizonyítják, hogy ezen tulajdonok legnagyobb részben őseik által szerezvék vagy a haza védelmében csaták terén kiontott vér árán vagy békeidején tett s a hon hálájára méltó jelentékeny szolgálatokért. „Hasonló múlt semmikép sem illő ezen sanyarú állapothoz, melyben a rezesek jelenleg vannak; az okok nem tulajdoníthatók érdemetlenségeknek vagy tétlenségeknek, tagadhatlan tények vannak, hogy hanyatlásuk kivülről beható eseményektől ered, melyek oly gyakran s oly hosszú időn át az országra áradtak s még inkább pedig azon belső üldözésektől, melyekkel egy idő óta mindig s minden módon bántva voltak. „Az idegen seregeknek az országból kivonulása után alig kezdettek a rezesek pihenni, nyugodni , a béke csendének örülni, s alig kezdették kizsákmányolt szántóföldjeiket s mezeiket javítani ; midőn megtámadva s megsértve látták magukat jószágszomszédaiktól (megyési, erős és hatalmas szomszédoktól, némelyek azok eszközei, mások az urakkali családi összeköttetéseik, mások a kezökben levő egyenes és nem egyenes hivatalnokoskodási hatalom utján és igy a szegény rezesek mindenkitől üldözve, senkitől sem gyámolitva, jószágaikat igazságtalan ítéletek sőt hatalomba ejtő egyenes rablás által látták s látják elveszni; másrészt viszont nyomasztó és haszontalan költségek utján, melyeknek tételére kárhoztatva voltak hosszú és szerencsétlen éveken át a törvényszékek ajtainál csúszva mászva, ahol nem bírákra, hanem leggyakrabban az ő szomszédaik s kifosztogatóikra találtak. „A fejedelmek igen gyakran változtak a fejedelemségekben, némelykor minden évben, máskor gyakrabban is, a mint a magas porta akarta. „Valahányszor új fejedelem jó, valahányszor a rezesek hatalmas szomszédai, kik addig igen sokszor egy-egy részecskét elvettek azok jószágaiból, hogy igazolhassák azt, amit elraboltak és hogy még elvehessenek egy darabot, panaszoskodtak a fejedelemnek, hogy birtokukat a rezesek körülfogták, vagy hogy cseréik vagy vételeik vannak azok birtokában s az az oka, hogy hatalmukban tartják, vagy hogy a rezesek igényét nem akarják jogosaknak elismerni; azonnal tehát határozati, ítéleti könyvecskéket vettek ki a fejedelmektől az akkori bojároktól, és körülkerítés, vagy határigazítás neve alatt természeti vagy észszerű jelekre vagy részesség jogánál fogva még egy okiratot szerkeztetek és igy a szegény rezesektől még egy-egy darabot elvettek. „Néha jöttek az országba isteni félelmü fejedelmek is, kik még védték a rezesek jogait, hanem ez nem sok ideig tartott, mert a bojárok panaszai és ármányai kieszközlötték, hogy azok fölváltattak. „Íme rövideden a rezes osztály anyagi és szellemi hanyatlásának kezdete, mert a rezes a mennyire szorongattatott s csúszni mászni kényszerittetett a bíróságok előtt, terhelve bírságok s költségekkel, a mennyire keskenyittetett ősi jószága , annyira vesztette az élet s a gyermekei táplálása s neveléséröli gondoskodás eszközeit és igy rokonaik közöl a legtöbben egyszerű földmivelőkké lettek, sokan a legelemibb ismeret nélkül maradtak, nem tudtak írni és olvasni. „Az organikus szabályzat szeme előtt tartván a múltat, a rosznak véget akart vetni. „A VIII. fejezet 291 czikke által határoztatik meg, hogy e végre átalános határozat hozassák, hogy egyszer adassék meg, s örökre biztositassék annak igazsága, aki bebizonyítja, hogy azt leírja, több czikk által törvényes rend, helybeli vizsgáló bizottmányok, alsó és felső ítélő törvényszékek alapitattak meg, ahol mindenki beadja felszólalását (reclamatione), fellebbezzen, az okiratokat bemutassa, bizonyíthasson és jogát megnyerje. „Ha a dolgok ezen rende megtartatott volna azon kormányok által, melyek a szabályzat hatályba tételekor voltak és szabadnak hagyatott volna azon út, a mely kijelöltetett, ha a törvényszékek úgy lettek volna szervezve, mint a szabályzat kívánta, ha az eljárás így lett volna megszabva, ha a befolyások és parancsok nem lettek volna erősbek mint a törvény, bizonyára, a szegény és kifosztott megtalálhatta volna a valót és igazságot legalább, csak is, némelykor, de nem soha. Azonban a dolgok máskép állottak, az alaptörvény lábbal tapostatott, valahányszor az érdek követelte, tapostatott az ország fejedelme által, tapostatott a miniszterek által, aztán tapostatott minden hivatalnok által, kik nem tartottak irányt bírói méltóságuk és emberismeretük felé. „Ezen valóságok vagyis bizonyítékok a kormány által is bevallva s közzétéve voltak. „A szabályzat VIII. fejezetének 365. czikke így szól: „mikor egyelőre nem látott eset előjene a törvényekben, vagy ha a szöveg érthetlen volna, akkor a fejedelmi díván véleményét adván, a törvény magyarázata, vagy az utólagos megítélés szüksége fölött.