Pesti Napló, 1858. február (9. évfolyam, 2413-2427. szám)

1858-02-04 / 2413. szám

kormányt bizonyos esetekben azon szentélyeknek az országból való kiutasítására, a kik az 1848. júniusi, és 1851. december 2-diki események, folytán elitél­tettek , vagy egyszerűen kiüzettek. Az első tör­vényjavaslat l-ső czikke, mely a legsúlyosabb bün­tetéssel fenyegeti mindazokat, kik lőport, po­kolgépeket , bombákat s több eféléket azért ké­­szítnek, hogy az államfő életét fenyegessék, vagy azo­kat összeesküvéseknél stb. használják, az államtanács­ban természetesen ellenmondásra nem talált. Annál határozottabban kelt ki az ellenzék a 2-dik czikk el­len, melynek értelmében hír szerint 500 franktól 10,000-ig terjedő pénzbírsággal és 2 évtől 5-ig terjedő börtönnel sújtandók mindazok, a­kik a császár sze­mélye ellen fenyegetés vagy sértés, vagy közgyűlö­letre való ingerlés bűnében tették magukat bűnösökké.­­ A 3-dik czikk szerint 100 franktól 2000-ig terjedő bírsággal és 3 hótól 2 évig terjedő fogsággal bünte­tendők azok, a­kik a császár ellen gyűlöleti vagy fe­nyegetői szavakat ejtettek. E kifejezés „ejtettek“ hal­lomás szerint heves vitára adott alkalmat, miután az ellenzék e szót „nyilvánosan“ hozzátétetni kívánta, mivel különben a repressiv rendszabályok maguk a családok keblébe is beférkőznének. E hozzátétel el­­vettetett, azonban csupán egy szavazattöbbséggel. A 6-dik czikk azt rendeli, hogy a­ki a fentebbi vétségek vagy büntettek miatt elítélve volt, a büntetés kiáll­­lása után Francziaországba vagy Algírba beljebbez­­tethetik, vagy a franczia birodalomból kiutasíttatha­­tik. Hallomás szerint egy államtanácsi tag e czikkre azt nyilvánítá, hogy ezen határozat által a legtiszte­letreméltóbb férfiak lennének fenyegetve, utalván kü­lönösen Thiers és Lamorid­ére urakra, kiknek elseje még egyik legutóbbi trónbeszédben is egész Francziaország bámulatába jön ajánlva; az utóbbi pedig hazájának császári kegyelem által adatott vissza. Sietünk azonban e közléshez azt tenni, hogy ugyan­azon lap másik párisi levelezőjének értesülése szerint, hogy a császár azon törvényjavaslatokat ismét ma­gához vette, hogy azokat újra átolvassa, mielőtt a törvényhozó test elé terjesztetnének. Ezt a leve­lező jó jelnek tartja, s bízik ezenkívül a bel­ügyminiszter — B i 1 1 a u 11 urban is, kinek ma­gatartását méltánylattal említi. Egy lipcsei lap párisi levelezője is azon meggyőződését fejezi ki, hogy ha­sonló rendszabályok az éleslátású és tisztán gondol­kodó uralkodó által megengedhetetleneknek fognak találtatni, és hogy ha egyszer az elkövetett bűntett hatása­ egészen elenyészendett, a döntő határozat is­mét a korábbi higgadt megfontolásnak engedtetik át. Míg azonban az államfő a fentebbiek szerint azon van, hogy a kedélyeket megnyugtassa, s a belügymi­niszter is, legalább a mint félhivatalos körökben be­szélik a törvényhozó test elé jan. 30-dikán még nem került törvényjavaslatok szelidítésén iparkodik , ad­dig az irodalmi káplárnak nevezett Granier de Cassagnacur,a „Réveil“ szerkesztője, s jelenleg egyszersmind a törvényhozó test tagja, a „Constitu­­tionnel“ jan. 31-diki számában mint nyilvános feladó lép fel pályatársai, a „Journal des Débats“ szerkesz­tősége ellen, s mint látszik, egyenesen azon lap el­nyomását akarja kívánni. A vádpont az, hogy az or­­leansipárti lap az utóbbi merénylet elleni utálatát nem nyilvánította eléggé erős kifejezésekben. Gra­ni­e­r úr ezen vádat kivonatokkal bizonyítgatja azon a nyilatkozatokból, melyekkel a „Debats“ a Lajos Fü­­­löp ellen intézett Fieschi-féle merénylet felett palctát tört. Szerinte azokban egészen más erőre és színezetre lehetett ismerni, mint a mostani langyos kifejezések­ben. Hogy a „Journé des Débats“ jelenleg a politikai pártokat a bűnrészesség alól kimenti, könnyen meg­magyarázható, miután „most maga is párt orgánu­mává lett a­mi Gr. ur szerint sokat tesz az er­kölcsi légkör dögleletessé tételére, mely meghamisítja az eszméket, megrontja az erkölcsöket, és sugallja a merényleteket. .­ A mostani kormány ugyan — úgy mond — a sajtó rész befolyását jobban megszorította mint volt Lajos Fülöp idejében, s ez utóbbi a hatal­mat kevésbbé támadja meg mint akkor, hanem a közrendet sem védi eléggé. Ily journalismus és ily méreggel teljes könyvek nem alkalmasak a szenve­délyek csillapítására s az orgyilkosok lefegyverzésé­re. „A ki a császárságot gyalázza, az az orgyilkosságra izgat.“ Ily modorban folytat­ja Granier úr még egy darabig. Végül megjegyzi, hogy Lajos Fülöp alatt a merényletek felett sokat kiabáltak, de ellenök alaposan mit sem tettek. Jelen­leg egészen máskép és jobban fog a dolog alakulni. „A „Journal des Débats“ —úgy­mond—minden akkori felindulása daczára, a kor előítéletei által, s hinni akarjuk, saját meggyőződése által is tartóztatva kirekeszté akkor a rend és közüdv mind­azon eszkö­zeit, melyek elegendő erélylyel bírtak volna. A ta­pasztalás ezen elmélet ellen tanúságot ten. A baj megtörténhetett, de sem jóvá nem tétethetett, sem meg nem büntettethetett. Midőn Lajos Fülöp Cla­­remontba érkezett, már késő volt az idő arra, hogy az összeesküdtek megbüntettessenek, kik immár a városháznál valának. Ezek nagy történeti tanúsá­gok, melyeket a mult a jelennek a jövő érdekében nyújt.“ A czikk czíme „La palinodie des honnétes gens“ (A becsületes emberek ellenkező nótája). Az „Indépendance“ egyik párisi levelezője szerint Gr­­uz czikke nem csak esetlenségként tűnt fel az ügye­sek, hanem rosz cselekedetnek a becsületes emberek előtt. Mindenki emlékezhetik — úgy­mond — azon nemes, és a gyilkosok iránt megvetéssel és utálattal eltelt sorokra, melyeket Jules Janin a nevezett lapba irt, mindjárt a merénylet után való napon. Különben a loyalitás teljes hiányára mutat a „Jour, des Débats“t oly téren támadni meg, melyen ez magát nem véd­heti. Mint a kölni lapnak írják a „Débats“ szerkesz­tői jan. 30-dikán de Lacy elnöklete alatt egybe­gyűltek a „Constitutionnel“nek adandó válasz felett tanácskozandók. —A jan. 31-ki „Journal des Débats“ felelete csupán e pár sorban foglaltatik. A „Constitu­­tionnel“ ma reggel egy Gr. de Cassagnacur által alá­irt czikket közöl, melyben minket a jan. 14-diki me­rényletben való bűnrészességgel, vagy kis hijján olyas­mivel vádol. Mi ily czikkre bizonyára felelni nem fo­gunk.“ — A kölni lap szerint jan. 30-kan írta alá Napo­leon azon rendeletet, melylyel öt tábornagy az újon­nan felállított főparancsnokságokra kineveztetik.Ezek: Magnan, Castellane, Bosquet, Camrobert és Baraguay d’Hilliers. Pelissier-t, mint mondauik, más kivételes állomásra tartogatják, néme­lyek szerint minden testőrök feletti főparancsnokság­ra, mások szerint „Maréchal général“ czímmel ruház­­tatnék fel. Az új katonai méltóságok mindenike éven­ként 50,000 franknyi fizetés­ pótlékot kap. Hir szerint az is műben volna, hogy mind az öt parancsnokság­hoz egy rendőrigazgatóság adatnék, mely egészen ki­vételes jogokkal lenne felruházva.­­ A január 29-diki „Moniteur“nek a feliratok s szerencsekivonatok felett tartott, s általunk egész ter­jedelmében közlött elmélkedése még korántsem mu­tatja azok végét. Jan. 30-án ismét csak a bírói testü­let és a hadsereg részesültek azon szerencsében, hogy felirataikból 13 ki van nyomtatva. Ezek közt a Dou­­ai-ban lévő cs. törvényszék büszkeséggel mutat arra, hogy „a császár magasztos és nagyszivű politikája iránt hódolatokat mutat, hogy az ország gazdasága csodálatosan gyarapul, s hogy a válságok veszély nél­kül haladtak el.“ Az orosz császár főhadsegéde Paskiewits hg jan. 29-én fogadtatott Jeromos hy és Napóleon hg ál­tal. A 30 ki „Moniteur“ azt is jelenti, hogy a pápá­tól, a bajor királytól, a spanyol királynétól és a svéd kormányzó herczegtől saját kezűleg itt üdvözlő leve­lek érkeztek. A hohenzollern-sigmaringe­­n­i herc­eg a porosz herczegtől szinte sajátkezüleges levelet hozott. Ellenben a belga „Independance“ által Párisból táviratilag kapott azon tudósítás, mintha jan. 29-kére az angol királynő férje Albert herczeg váratnok Pá­­risba csupa tévedésen alapultnak bizonyult be; lévén azon Albert hg, a ki oda csakugyan megérkezett po­rosz herczeg, a ki Londonból Frigyes Károly porosz hggel jőve, ejtette útjába Párist, a­hová még Adal­bert ugyancsak porosz liget jan. 31-re várták.­­ A belga „Indépendance“ Párisból úgy értesül, hogy nem jegyzék az, a­mit Párisból a berni, brüsseli, londoni, és turini kormányokhoz a menekültek ügye iránt küldtek, hanem csupán a fran­czia képviselőkhöz küldött sürgöny, melyeknek szük­­ség esetébeni szóval való szelidítésére azok egyszers­mind megbizattak. Palmerston lord azt felelte volna, hogy ha bebizonyíttatik, miszerint a franczia menekültek a complotban részt vettek, azonnal meg­fogja rendelni kiűzetésüket. Hogy a turini kabinet irányában történt-e ily közlés, azért nem tudatik, mi­vel ezen kormány már önjószántából is tett némely lépéseket. Ellenben Bernből jan. 28-dikáról a fran­czia lapoknak egy sürgöny jelenti, hogy a franczia miniszter képviselő a szövetségi tanácscsal a po­litikai menekülteket illetőleg egy szóbeli jegyzé­ket közlött, és hogy a tanács jan. 27-kén ezen Ügy­­gyel foglalkozott. Meglehet hogy ezen jegyzék nem más volt mint az érintett sürgöny. Úgy látszik azon­ban, hogy épen mint a genfi, úgy más cantonbeli ha­tóságok tudósításai is kimentik az illető politikai me­nekülteket mind a szóban forgó complotban mind ha­sonló más bűnökben való lélegzés gyanúja alól. Olaszország, Parmából, jan. 26-káról jelen­tik . Itt tegnapi 9 órakor, nem igen heves, hullámzó földrengést éreztek.­­ A nemzeti bank mind Turin­­ban mind Genuában az escompteot 6 peentre leszál­lította. A Potenzában múlt hó 19-kén roppant nagy hó esett, ismét néhány földrázkódás volt érez­hető, mely azonban kárt nem okozott. Nápoly, jan. 28. A „Giornale delle due Sici­­lie“ egy Nápoly és Belgium közt kötött kereskedelmi és hajózási szerződést tesz közzé. Genua, jan. 31. A múlt évi június 29-diki esemé­nyek miatti a per febr. 4-én fog megkezdetni. Turin, jan. 31. Több, évek óta Genuában letele­pedett menekvő parancsot kapott vagy az ország bel­­sejébeni tartózkodásra, vagy pedig Piemontnak egé­szen elhagyására, szánják el magukat. Túr in jan. 31. Az Opinione írja, hogy a mi­nisztérium a kamarának egy törvényjavaslatot szán­dékszik előterjeszteni a sajtótörvény változtatása iránt, mely szerint a politikai orgyilkolások s fejedelmi személyek ellen elkövetett merények megdicsérése miatti panaszok az esküdt székek hatósága alól kivé­tetnek. Florencz, jan. 31. A „Monitore Toscano“ hatá­rozottan tagadja, hogy P­­­e­r­r­i valamely tanintézet­inek tagja lett volna Toscanában. Dánia, Kopenhága, jan. 31. Estve, Keresz­té­n­y herczeg, Schlegel tábornok kíséretében Pá­­risba megy a császárnak szerencsekivánatait kifeje­zendő. Amerika, Utah államban a mormonok vé­delemre készülnek.­­ Az egyesült államok hadügyi osztálya még egy lovas, két gyalog ezredet, és két század könnyű tüzérséget jelölt ki az expeditió erő­sítésére. Tavaszra véres összeütközéseket várnak.­­ Az „Advertiser“ kijelenti, hogy következő nyi­latkozatot teheti az ind bilit illetőleg: 1. a bili nem lesz oly átható, mint általában vélik, s a­mint a kor­mány is akarta kezdetben, a miniszterek készeknek nyilatkoznak a parl­ament módosításait elfogadni; 3. a bik­ ez évben nem válik törvénynyé­ mesen, mindamellett megosztani a tudományokat töb­bé kevésbé formásokra, vagy azt is megérni, hogy némely tudományban semmi joga ne legyen a formá­nak ; holott a forma elvégre is egyetemesen szól minden ismeretre, és ebben áll szépészeti becse, tu­dományi rangja. A forma tiszteletének történeti valósága már igen nagyon elősegíti a formának mint külsőnek, egyol­dalú megszilárdítását s egyetlen és főtörvénynyé magasulását. Ilyen nézettel találkozhatni még ma is ön­értekező polémiájában, melyből úgy veszem ki, hogy szerinte a forma nem a tartalomból forr elő, hanem reá száll a tárgyra, a tartalomra, megárnyé­­kozza és meglepi­­azt. Ez a külsőleges felfogása a formának vérig üldözi önt s most,ez egyszer kegyet­lenül megjátszódja. Mert, hogy egyelőre is említsek valamit, a tudományokat méri ön a formához, azon formához, mely nem az övék, hanem­­az öné, mit az­tán el tetszik nevezni irodalmi formának, holott sokkal igazabban és egyedül akkor szólhatott volna igazán, ha megállapítja határzottan, hogy minden tu­dományhoz egyenlő joga van a formának, de nem a forma elvont képzete szerint, hanem a tudományok tartalmához képest; vagyis : minden tudományt illet forma — maga szerint. Ez lett volna az első igazság, melyből következett volna a többi, de nem követke­zett. így van jogom állítani, hogy ön roszul fogta fel a forma természetét akár a tartalomhoz képest, akár a tudományokra nézve. A tartalomhoz képest? Igen is. Erre nézve külö­nösen ily magyarázatot tartok szükségesnek. — Akarva nem akarva meg kell engedni, hogy a tarta­lom, mint olyan, sohasem más mint az elme vagyona, készlete, gazdagsága még akkor is, ha nem épen köl­temény, a­mit írunk, hanem történeti vagy akármely más szakbeli. Hogy a tartalomban ilyen egység mel­lett is van különbség, onnan világos, mert van tudo­mány és költészet külön egymástól. Eme két ág ab­ban különbözik, hogy elsőben túlnyomó szerepe van a gondolkodásnak, elmélkedésnek, ebben a képzelő­désnek. Természetes ennélfogva, hogy a költészet jelzőbben veszi fel, sőt szinte külsőségig viszi a for­mát, mikont a verses művekben látjuk, míg a tudomá­nyi forma nem tárul ki oly érzékileg, de sőt annál szorosabban viseli magát a tartalomhoz, vagy épen egy£yá olvad vele. Eme viszonyából a tartalom és formának tudomány és költészetben önként foly azon igazság, mely szerint a poézis nem a forma nélkül, a tudomány nem az tartalom nélkül. Mely tudományban végletes kölcsönködés más szóval így is kifejezhető : tudományban a forma oly kevés, hogy benne tartalom és forma együvé eshetnek; poézisben a forma oly lé­nyeges, hogy a tartalom teljesen fölmehet rá. Mert a tu­domány nem szemléltetni akar, hanem tudatni; mert a tudomány eszmékkel bánik a gondolat testetlen alakai szerint, mert a költészet eszmékkel bánik a képzelődés testesített formái szerint. A tartalom tehát egy : a lélek birtoka. — Nincs is oly isme tárgy, elkezdve a legtapasztalatibb tudo­mánytól s érzéki költészettől az elmélődés vagy a képzelgés magasságáig, melynek mindenek előtt lé­lekbe átmenni, vérbe olvadni nem kellene örökség, mielőtt könyvet csinálnánk belőle. E belsőséges ért­­folyamra elmúlhatlan szüksége van eszmének, írónak. Mert ők ebben egy, így leszen, hogy az ismetárgy megforgatva sokszor meg annyiszor a gondolkodás tégelyében, megnyeri a kellő éredést, tisztultságot. Minden alkalmatlan mellékesség, darabosság apró­­donként lemaradoz róla. Mondhatni, hogy az anyag nem anyag többé, hanem át van hasonítva a lélek testévé, kincsévé. A lélek már úgy viselkezik a tárgy­hoz, mint magáéhoz, mint olyanhoz, mely a helyett, hogy kivtele s rá nézve idegen volna, már benne van, s bizalmasan övé, mint egyik alkatrésze, ki­egészítője. A­mit én tudok, azzal egy vagyok, sőt én abban, a­mit tudok, vagyok az, a­ki vagyok. In­kább enyém az, mint hajam, kezem, vagyonom. Az az én jobb részem : velem és valóm. Vegyük csak gondolóra, hogy az ismeretet, a tudo­mányt ily benső magává, belső emberévé sajátította el valaki: mi leszen abból ? Az leszen belőle, hogy a tartalom, mint átszellemült anyag, készen fog állni a lélekben, s megérve mint a magzat, várni hogy világ­ra jöjjön. És a gondolat szülemlésének is elérkezik órája :mondd ki! az leszen a forma. Mert a tar­talom nem vájódik magában, hogy formát szüljön, vagy más valakitől kapjon, hanem születnek együtt. Bírja csak h­e a tartalmat, bírni fogja a formát is. De az­ a baj, hogy ismerethez, tudományhoz csak külső­­leges állást foglal el a legtöbb író. A tudomány gyötri azt, a­ki gyötri őt. Az iró emeli a tárgyat, mint gép, s nehezére vannak egymásnak. Áldatlan viszony, kü­l­­sőleges frigy. Soha sem lehet benne úgy szeretve, úgy megimádva az eszme, hogy midőn kimondatik vagy leiratik, azonnal lobot vessen körötte, mint a szent gyermek halántékai körül, a kenet glóriája. Nem az eszme hálátlan,­hanem az író lelketlen. Nem a tartalom és forma idegenek egymástól, hanem az­­ elmére nézve maradt idegen a gondolat, a tartalom.­­ Azért nincs is mód benne, hogy életrevaló, eleven alak eredjen utánuk; ellenben a magyar közmondás igen bölcsen tartja : jól fogant gondolat épkézláb születik. Ha már ön szerint a forma nem ok, hanem okozat, s ha nem minden részben kifejezője a tartalomnak , szükségkép lesz benne oly adalék, mely az okon, tar­talmon kívül esik, és más valahonnan származik, mint a tartalomtól, azaz külsőnek marad. Hol veszi ez ma­gát, hol alapul a forma eme joga , ez nincs megma­gyarázva önnél, habár sejtetve igen­is, hogy az neta­lán a képzelődéstől ered. De ha onnan is , még­sem szabad idegennek maradni a tartalomtól; mert min­den irodalmi munkásság becse, dísze ama konkrét egységtől függ, melyben van egymással tartalom meg alak és pedig melyben a tartalmat kifejezi az alak, az alakot betölti a tartalom. Ha ezenkívül van más neme is a formának , mint tények dolgát elfogadom s megítélem , de a kettő nem leszen egy. Most már jelezhetünk. Előadtuk mindketten néze­teinket a formáról: az olvasó ítélhet. Ön tanít olyan formát, melyben a tartalom nincs kifejezve minden részben, s ezt nevezte ön irodalmi formának. Én tanítok olyan formát, mely se többet se keveseb­bet nem ad, mint a mennyi a tartalom és nevezem művészeti formának, s átviszem tudományra, költészetre, prózára, versre minden kivétel nélkül, megjegyezvén, hogy az irodalom mai kor szerint vétetik szélesebb és szorosabb értelemben, mint alább, hol tüzetesen arról lesz szó, ki fogom fejteni. Addig előadom nézeteimet a felől , miben értette ön félre a forma természetét a tudományokra nézve. ERDÉLYI JÁNOS. (Folytatják.) .ESTI POSTA. Pest, febr. 3. — A bajorországi dunagőzhajózási társulat a jövő kikelettel hajóit Bécs és Pestig is fogja járatni (eddig Linzig jártak), a közbeeső állomásokon ügynöksége­ket állítván fel. A szállítási distarifta nem sokára közzé fog tétetni. A társulat ügynöke ez ügyben leg­közelebb Bécsben járt.­­ Hogy a párisi tudósításokat bizonytalan, de azért a közvéleménynek nem kevesebb szorongást okozó híreken kezdeni kénytelenek ne legyünk, kezd­jük azokat nem a jan. 31-ről szóló rendes levelezése­ken, hanem a február 2-dikáról szóló távirati jelenté­sen. Az e napi „Moniteur“ magába foglalja a tör­vényhozó testtel közlött császári rendeletet a régensség­­ről.Azon esetre tudnillik,ha a császári herczeg kiskorú­sága alatt örökölné a trónt, a császárné kormányzónő­­nek kineveztetik, s egy titkos tanács (conseil privé) ál­­líttatik fel kormányzósági tanács név alatt. Az utóbbi a császári házhoz tartozó két herczegből, M­o­r­­­o­t bí­­bornokból, P­e­­­i­s­s­i­e­r tábornagyból, M­o­r­n­y gróf­ból, Fould, Troplong, Banoche, és Persig­­ny urakból álland. Az ide vonatkozó iratban kije­lenti a császár, hogy a császárnét kormányzónőül azért jelöli ki, hogy a bizonytalanságnak véget ves­sen. A jelentés vége az, hogy a törvényhozó test elé egy közbiztossági rendszabályokra vonatkozó javas­lat terjesztetik. Febr. 3-ától pedig a „Pesti Napló“ távirati ma­­gánsürgönye ugyancsak a „Moniten“ után Napóleon császárnak Jeromos herczeghez intézett oly tartalmú levelét jelenti, melyben a császár a maga távollétére a miniszteri tanácsnak rendes és rendkívüli ülésében való elnöklés jogát nagybátyjára ruházza. A­mi a fentebb érintett közbiztossági rendszabályo­kat illeti, ezekről az „Independance“ mindinkább oly részleteket kap, melyekre még a belga lap is azt mondja, hogy azok a forradalmi időszakok legsiral­masabb törvényeire emlékeztetnek. Mint már röviden említek, az államtanács által el­fogadott egyik törvényjavaslat felhatalmazza a kor­mányt közigazgatási úton bellebbezni vagy kihajtani az 1848-diki és 1851-diki eseményekben compromit­­tált minden egyént „a­ki ellen bebizonyíttatik, hogy a kormány elleni gyűlölet élesztéséhez járult akár szóval, akár írással, akár oly személyekkeli egyetér­tés által, a­kik a kormány elleneinek tekintetnek.“ Ezen feltételek alatt — mond a belga lap —­ min­­den egybegyűlés lehetetlen. Oly szavak, melyek va­lamely salonban egy könnyelmű, meggondolatlan, s gyanús személy által ejtettek, az egész hallgatóságra nézve a bűntársaságot fogják megalapítani. A rend­őrségi lajstromok többre teszik 30.000-nél azon egyé­nek számát, a­kik a fentebbi szavak értelmében a tör­vény alkalmazása alá esnek, a­kik közt vannak volt miniszterek, tábornokok, kitűnő írók, s a franczia nemzet színe. Egy levelező szerint azonban a császár kivette ezen kivételes közigazgatási rendszabályok alól azon személyeket, kik az 1851-ki decemberben csak pilla­natnyira távolittattak el Francziaországból mint a parlamenti párt fejei. A törvény igy is kivihetetlen­nek látszik. Ellenzői közt C­h­a­i­x- d’E­t­­­a­n­g­e­ur is említve van. — Úgy látszik a belga lap egyik tudósításából, hogy a jan. 14-ki merénylet cselekvő bűntársai közül kettő, egy franczia és egy idegen a franczia területet elhagyta, s az igazság kezét kikerülte. A sebesültek közül is úgy beszél a hír némelyekről mint gyanú­sakról. — A „Constitutionnel“ és a „Patrie“ jan. 31-kén ismét a menekülteknek Angliából való kiutasításával foglalkoznak. Az első meg van győződve, hogy a brit kormány rendszabályokhoz nyúland. Szerinte ez könnyű, csak akár a királyi praerogativákhoz, akár a törvényhozó hatalomhoz kell fordulni. Ha ez nem tör­ténik, akkor azt kell hinni, hogy a hatalmas és tisz­telt sziget oly sérthetetlen menedékhelyet akar ké­pezni, a­hol az emberi arc­ú vadállatok véres munkái­kat zavartalanul készíthetik.­­ A „Patrie“ szorítko­zik Narbonne gróf kiutasításának idézésére, mely P­­ 11 parancsára, minden formaság nélkül ment végbe. Szerinte a kiutasítás azért történt, mivel a gróf Francziaország katonai gyengéit felfedezni nem akarta. A „Patrie“ úgy véli, ha Pitt a menedékjogot ily módon megsértette, nem lehet megfogni, hogyan lehet arra forradalmak és merényletek szerzői irá­nyában hivatkozni. — Francziaországnak öt katonai parancsnokság­ra való felosztásában e parancsnokságokban a kö­vetkező department­ek foglaltatnak: l-ső parancs­nokság, Pár­is: Seine, Seine és Oise, Oise, Sei­ne és Marne, Aube, Yonne, Loiret, Eure és Loire, Alsó-Seine , Eure, Calvados, Orne, Nord, Pas de Calais és Somme. 2 2-dik parancsnokság Nancy: Meurthe, Marne, Aisne, Ardennes, Mosel, Maas, Vogesek, Alsó-Rajna, Felső-Rajna, Doubs, Jura, Côte-d’ Or, Felső-Marne és Felső Saone. 3-ik parancs­nokság, Lyon: Rhône, Loire, Saone és Loire, Ain, Isére, Magas-Alpok, Drome, Ardeche, Rhone torkolat, Var, Alsó Alpok, Vaucluse, Hernult, Gard, Loi­re, Aveyron, Puy-de-Dôme, Felső Loire, Contal és Cortia. -8­4 ik parancsnokság: Toulouse : Felső-Garonne, keleti - Pyrének, Ariège, Aude, Tarn, Tarn és Ga­ronne, Lot, Alsó-Pyrenek, Landes, Gers, Felső- Pyrenek, Gironde, Alsó-Charante, Charante, Dor­dogne, Lot és Garonne. 5-ik parancsnokság, Tours, Indre és Loire, Alsó-Loire, Marne és Loire, a két­­ Sevres, Vendée, Ille és Villaine, Morbihan, Finistère, Côtes-du-Nord, Manche, Mayenne, Sarthe, Loire és Cher, Vienne, Cher, Nièvre, Allier, Indre, Felső-Vi­­enne, Creuse és Cortése. — A „Paps“ az angol lapoknak a porosz házasság feletti elmélkedéseit igen különöseknek találja. Sze­rinte azok ezen esemény horderejét nagyítják. — A „Patrie“ még a következő félhivatalos köz­lést hozza: „Bárminő legyen a chinaiak szám­szerinti túlereje : az európaiak valamint a chinaiak meg vannak győződve, hogy Canton nem fog ellent állani. A chinaiakat különösen a franczia l­o­bogó bátortalanítja el. Ők azt állítják, hogy magukkal az angolokkal már rég készen lettek volna. Mi itt ter­mészetesen csak a mennyei birodalomban uralkodó vé­leményt constatírozzuk. Egyébiránt a hong­kongi és Shanghaibeli angol sajtó, a maga részrehajló és köny­­nyelmű érzelmeihez híven, épen nem titkolja elégület­­lenségét a dicsőség azon része, mely a két szö­vetséges kormánynak nagy vállalatából Francziaor­­szágra csalhatlanul háramlani fog. A mi magán­közléseink szerint a két nemzet meghatalmazottjai és admiráljai nem mulaszták el, a chinaiaknak érzések­re adni, hogy a két kormány, noha szövetkezve, kü­lönböző indokokból működik. Anglia mindenek előtt a maga minden kötések ellenére megkárosított keres­kedését, Francziaország pedig hitterjesztőinek vérét tartja szemei előtt, kik szerződések ellenére gyáván meggyilkoltattak.­­ Az ind­bilit illetőleg azt mondja a miniszteri

Next