Pesti Napló, 1858. március (9. évfolyam, 2429-2441. szám)
1858-03-26 / 2438. szám
52—2438. 9-dik évffolyam.PESTI NAPLÓ. Szerkesztési iroda: Szerkesztő szállása : Angol királynő 53. sss.| Kiadóhivatal: Egyetem utcza, 2-dik szám, földszint. Egyetem utcza 2-dike szám, 1-ső emelet,’ Angol Királynő 03. sz.| A lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , Pesten, házhoz hordva: Évnegyedre . . . . 6 firt pp. Évnegyedre . . 5 frt — kr. pp. Félévre............................11 frt pp. Félévre . . . 9 frt 30 kr. pp. HirMmí.nvfik diia: BélZ*e& 1858. Szombat, mart. 27. Elélkezési fölhívás PESTI NAPLÓ 3 és 6 havi folyamára: Április pókra Jonius ( 1 *i,r;k9K (hr,..., Septembers ( helyben 5 frt. (vidéki.rc 6 pfrt. Oielyb. 9 f. 30 kr (Vidékre II Irt. A „Pesti Napló“ kiadó hivatala. PEST, mart. 17. Tájékozás. . • i . 4 (Fk.) Midőn Palmerston kormánya lelépett, hire járt, miszerint Russel a radikálok gyámolitásával fogna hatalomra jutni; ezt akkoriban mindnyájan képtelenségnek tartottuk, nem feltétlenül ugyan, hanem legalább az adott körülmények közt, mert az átmenet hiányzott! A szabadelvűek felülkerekedése egyedül a Francziaországgali szakadás következménye lehetett volna, hanem Palmerston e szakadást egyre palástolta; kellett tehát mindenekelőtt oly minisztériumnak jönnie, mely e szakadást nyilvánvalóvá tegye; ez megtörtént és most is minden lehetséges! Midőn e napokban azt mondtuk, hogy a nyugati szövetség voltaképen már felbomlott, ezt itt ott talán kétségbe vonhatták; most, úgy hiszszük, minden kétségnek vége; mióta Francziaország tengerhadának készülése és Pelissiernek londoni követté kineveztetése hivatalos tudósítások által bizonyossággá emeltetett, senki nem fogja többé mondhatni, hogy a viszály ki van egyenlítve s az alliance helyreállítva. A hadi készületekről nem kell többet mondanunk ; ily tények maguk oly hangosan s érthetően szólnak, hogy minden magyarázat fölöslegessé válik, hanem Pelissier kineveztetéséről is majdnem ugyanez áll. Egyik bécsi lap, mely külügyekben nagy avatottságot szeret affectálni, azon (nem akarunk illő epithetont használni) állítást merészli, miszerint Napóleon császár ama leghíresebb emberének Londonba küldése által Angliát kitüntetésben (!) akarja részesíteni, mert a malakoffi herczeg nem diplomata ugyan, hanem a mai Francziaország legnagyobb „illustratiója“, valamint Lajos Fülöp annak idején Victoria királynő koronázása alkalmával, mint akkorában a legnagyobb illustratiót Soult tábornagyot küldé Londonba; továbbá Pelis - Isier élénk emlékeztetés lenne a harcztéren megpecsételt „szövetségre“, s igy summa summarum a malakoffi herczeg kineveztetése —■ békedemonstratio! Ezen érveket porrá zúzhatnék, ha úgyis mindjárt az első érintésre, a tények egyszerű elősorolására, szét nem mállanának. Soult tábornagy küldetése nem volt sértő Angliára nézve, mert ő vala az, ki több ízben az angolok által megveretett, ki 1813 decemberben a Nivelle és Nive melletti szerencsétlen ütközetek után Wellington elöl Bayonneba futott, ki 1814 az orthezi csatát elvesztő és Bordeaux cserben hagyásával a felső Garonne felé vonult vissza, ki ápril 10. Toulouse mellett az utolsó véres ütközetben Wellington túlhatalma előtt meghajolt. Ha ily férfi Londonba jö, ez nem kihivás, hanem bók Anglia irányában. Azonkívül Soult Anglia ellen harczolt, míg Napoleon tábornoka vola, hanem a nagy császár bukása után az Angliával jó lábon álló Orleánsokat szolgálta, s ily megtért bűnös köztudomás szerint többet ér tíz jámbornál, ki, soha nem vétkezett, végre Soult koronázási követ volt, tehát oly állomást foglalt el, melyre csakugyan nem kell több mint fényes név, nagy pompa, szóval — miként német collegánk mondja — „illustratio.“ Hanem alkalmazható-e Soult példája a mostani viszonyokra? Pelissier Krimiában minden alkalommal megéreztette az angolokkal a franczia hadi erő túlsúlyát s Bezancourt báró a franczia kormány meghagyásából írt „Krimiai hadjárat“ czimű munkájában kiáltó színekkel festette az angolok gyöngeségét, s a harcztérem alárendeltségét, mig nem tudta eléggé magasztalni Pelissier nagylelkűségét, ki annyi elnézéssel volt a szegény vörös frakkosok iránt, s ezeket annyiszor kisegítő a hínárból. — Azonkívül Pelissier nem csupa „parádé“-ra megy Londonba, mint valamely koronázási követ, hanem mint Francziaország állandó képviselője ; ily minőségben oly férfit állítani a gátra, kinek jelszava: „parancsolni, de nem alkudozni,“ tán mégsem „békedemonstrátio.“ Francziaország tehát — hogy ezen kis eltérés után elmélkedésünk fonalát ismét felvegyük — maga is sietteti azon átalakulást,mely Anglia külpolitikájában készülni látszik. Minő átalakulás ez ? Az angol lapok e tekin- tetben programmot még nem közöltek, de a parlament szabadelvű részének lapja, nevet s említett, mely egymaga felér egész program- I mai, mely egész korszak emlékét idézi fel bennünk, mely nem személyt, hanem rendszert jelent. E név: Canning! Olvasóink közöl talán nem sokan emlékeznek vissza egy szerény füzetkére, mely vagy 15 évvel ezelőtt történészünk (mondanunk sem kell, hogy Szalayt értjük, miként hajdan a város alatt mindig Rómát értették) tokából folyt, és ama híres brit államférfi életrajzát tartalmazá. Kérve kérjük olvasóinkat, szerezzék meg s olvassák át e remek rajzot.*) Addig is két szóval vázoljuk Canning politikájának vezéreszméjét; ő a szent szövetség leghatalmasabb ellene volt; becsületes jelleme iszonyodott e szövetség alattomos pártolásától, s mivel az angol közvélemény annak nyílt pártolását nem engedte, Canning az elenkező részre állt, s mint hazája közvéleményének hű képviselője, az Európában ható másik erő védjéül lépett föl; ezen másik erő , a szabadelvűség volt. Ez háború esetén minden országban segédcsapatokat ígért neki. E mellett az ildom és mérséklet ösvényétől soha el nem tért; az absolut hatalmakkal egyenként a legelőzékenyebben bánt, de szövetségük eszméjét kárhoztatta. Azon híres szónoklatban, melyet 1826-ban Portugal ügyében tartott, egyebek közt imezeket mondá: „Nem mintha jó ügyben tartanék a háborútól, nem mintha azért félnék tőle, mert nem bízom erőnkbe és segéd forrásainkba, — nem, én egészen más oknál fogva tartok tőle. Én tartok tőle azért, mert ismerem azon rémséges hatalmat, melylyel ez ország hir: minden háborúval, melybe ereszkedik, oly következményeket idéztetni elő , melyeknek gondolatára is elborzadok. . . . Véghetlenül borzasztó háború fog lenni, mert az a politikai vélemények háborúja leszen, s akkor lehetetlen lesz akadályoznunk, miszerint mindazon országoknak, mikkel háborúba fogunk állni, valamennyi, akár méltán, akár ok nélkül nyugtalankodó s elégedetlen egyénes zászlóink körül ne gyülekezzenek.... Ha mindazon szenvedélyeket szabadon bocsátanák, melyek most le vannak bilincselve, akkor oly pusztítási jeleneteket idézhetnénk elő, mineket senki sem volna képes borzadás nélkül tekinteni.“ .... Már most elképzelheti az olvasó, mit tesz az, e perczben Francziaország irányában Canning politikájának megújulásáról szólni. Lapszemle. Amint előre látni lehető, Pelissier marchalnak az angol udvarnál franczia követté történt kinevezése foglalkoztatja most leginkább a bécsi napilapokat. Minden lapnak e tény felöl saját nézete van, és a legsajátszerübb vélemények kerültek eddig *) Sz a 1 a y „Státus férfiak.“ Uj folyam I. MÁRTHA. Irta VALKEY. XI. A kerti lakban történtek után látszó nyugalomban folyt le egy hó. — Kosbac marquisné naponként több befolyást nyert a bárónő fölött, a ki komolyan kezdett haragudni unokahúgára a fiatal marquis iránti hideg viselete miatt. Ez a jó marquis Marthának csak kötelességből udvarolt, és a bukás annyira világosan előre látható volt, miszerint többször föltette magának a kérdést, ha várjon a hatszázezer franknak bizonytalan, sőt valószínűtlen elnyerése megérdemli-e azon áldozatot, hogy egész nyár folytán ily zord falusi magányba temesse el magát ? A cernani kastélyban egyetlen szórakozása leend, ha Julia vicominénak, kit régóta ismer, udvarol. A vicominéval szóba hozatni, megérdemli a fáradságot, de Julia terveihez az erényesség elkerülhetetlen lévén, segélyzett,szemérmes és megközelíthetlen volt. A szerencsétlen marquis arra jön kárhoztatva, hogy a nagyobb czélokra számított izlésteljes falusi toilettejével, a köszirtes partokon, és az érett kalászos mezőkön sétáljon, vagy legfeljebb a Montbrun kisasszony szobalányával kezdjen valamely prózai ismeretséget. Kis húga sem mulatott jobban a kastélyban, mint ő. Márthát a bálványozásig szerette, amint a kisebb leányok szokták néha a nagyobbakat szeretni, de azért szerencsétlennek érezte magát, mert Mártha szíves és előzékeny volt ugyan iránta, de bizalmával legkevésbbé sem ajándékozta meg. Sylvia, mindazáltal tudta, hogy Mártha Manuelt szereti, de ébredő női érzékei tökéletesen háttérbe szorították a családi érdekeket. Legkevésbé sem gondolt ő fivére terveivel, hanem csak Manuel szerelmére, akit ő tizennégy éveitől várható gyermekes képzelgéssel, a tertelmes szerelmi történetek oly kítünőségű hősének festett, amilyenek valamennyi fiatal leánynak képzetében megszoktak jelenni. , Júliának jól mentek dolgai. — George minden este megjelent a cernani kastélyban és hol boldogan, hol kétségbeesetten távozott, de mindig meghajolva a női uralom előtt. Midőn a szerelmes fiatalember néha kitörés pontján állt, Julia az egyetlen szót „Pária“ súgta fülébe és azonnal lecsendesedett. — Juan naponkint szerelmesebb, azaz naponként őrültebb lett s mert a vicominé helyzete, terveinek okos és óvatos előmozdítását igényelte, Juan csakhamar egészen elfeledte Manuelnek gyanút ébresztett szavait. Mindezen dolgokra Mártha és Manuel kevéssé figyeltek; ők inkább mint valaha csak álmaiknak éltek. A napnak déli óráiban, midőn a lankadt természet felett mély csend uralkodik, az életszerves lényekre nehezedni szokott zsibbadtság befolyása alatt, kezöket gyakran egymás kezében feledték, tekintetük a láthatár távolába tévelygett, a föltárt könyv lábuknál hevert és oly suttogva beszéltek, mintha nem akarnák megzavarni a teremtés nagyszerű nyugalmát. — Ilyenkor az ajkakon lebegő szavak oly hők és határtalanok voltak, mint a mindenség, mely őket környező. — Miért nem sodor el minket — suttogta Mártha — a tenger áradása, hogy feneketlen mélységeibe temessen ? — mennyire szeretnék meghalni! Ön sohasem fog engem többé oly hőn szeretni, mint most! — Lehet-e kevésbé és inkább szeretni ? — feleli Manuel —• Isten kevésbé szereti-e művét az idők kezdete óta ? a nap kevésbé melegít-e, mint valaha ? a föld lankadtabban forog-e körötte ? a szerelem örök és véletlen , mely soha nem fogyatkozhatik! — De hát akik soha nem szeretnek ?— Asírboltok halottai boldogabbak azoknál! — Miért késett ön ily soká? hányszor óhajtottam! —■ Ön nem szeret engem annyira, mint én szeretem önt — felelt Manuel — ön nem szenvedett anynyit mint én; ön nem ízlelt minden forrást; ön nem tudhatja, hogy a föld minden vize keserű és mérgezett ; ön nem érezte magát magányosan, midőn forró kéz érintő kezét; nem mondta ki néhány százszor, és hazudva, a „szeretlek“ szót; ön nem ölelgetett ábrándokat üres kebellel; önt nem rezzenté föl éji álmából a rettenetes szózat, ezt dörögvén fülébe : „Hova tetted telkednek Istentől s anyádtól kapott kincseit ?“ s nem vette észre ijedten, hogy lelkéből minden kiveszett, minden, csak az örökös és kielégíthetetlen vágy nem. Ön nagy lett és tiszta, ön nem szerethet engem úgy, mint én szeretem önt, én nyomorult és bemocskolt. Én csak önben élek, ön nélkül hitem és erkölcsöm oda volna. Óh, ha ön valaha elhagyna! ... — Hát nem vagyok öné ? " —• Ha azt mondanám neked : „Kövess a világ végére!“ jönnél-e? — Mennék! Efféle beszélgetések nem lehettek veszélynélküliek. Hosszas áradozásaikra olykor hosszas hallgatások következtek: kezök ilyenkor szorosabban összefogódzott, szemökre köd borult. Mánuel akaratlanul szivéhez voná Márthát; ajkával haját érinté, mit a leány észre sem látszott venni. Az ily pillanatokban Mánuelnek könnyű volt volna visszaélni a hevülettel, melynek Mártha, szűziességénél fogva magát minden félelem nélkül átengedé, de Mánuel igazán szerette Márthát : tisztelni akarta. Saját gyöngeségétől megijedvén, indulatosan visszalökte őt magától, a tenger partjára szaladt s ott nagy léptekkel járt fel s alá, észre nem véve, hogy a hullámok lábát locsolják. Visszatérvén, Márthát mindannyiszor sírva találta: egy szót sem szóltak egymáshoz. Mártha felkapott a földről valami könyvet s Mánuel olvastatta vele a spanyolt, komolyan és szigorúan meg-megigazgatva kiejtési hibáit. Háborús idő volt, ha a nyugati szél vastag szürke felhőket hajtott az égen, mintez a bretagnei tengermelléken gyakran történik, Mártha és Mánuel egész órákig is elbolyongtak a parton. Ilyenkor egészen más jellemű volt beszélgetésük. — Gyakran megirigyeltem a paraszt nőket, kiket a mezőn láttam, mondá Martha Mánuel karjára tá- maszkodva. Sarlózáson és fonáson kivül semmi egyéb- hez nem értenek; de ha estende haza hozzák megtelt orsójukat és tehenüknek a füvet, méltán meg lehet- nek magokkal elégedve : dolgoztak, hasznot tettek. Hányszor nem pirultam én — mielőtt önnel megismerkedém — hogy életem oly haszontalan! Néha úgy el valók csüggedve, hogy szinte haragudtam az abbéra, ki beszélgetései s oktatása által tehetségeimet kifejté. Minek ? mi czélból ? mondám. A börvén virágnak, mely lábam alatt nyílik, van czélja, boldogabbá , jobbá teszi ő is az embert, eléje tárván a szépséget; de ki törődik az én lelkemmel? az én eszemmel ? Miért bennem utálatot gerjeszteni a kisszerűség és aljasság iránt ? Hát nem tudja-e jó pap, hogy amit bennem föl akar gerjeszteni, csak zavart és feszelgést fog a nekem rendelt életben előidézni, csak lázadásra s bánatra fogja szívemet indítani ? Mióta önt ismerem, beláttam, hogy nem volt igazam. Isten azért mérte rám a szenvedéseket, hogy önt jobban szerethessem, jobban megérthessem. Ugye nincs nő, ki önt jobban szeretné s értené — nálam ? Mánuel válasza csak egy kézszoritás, csak egy pillantás volt; Mártha pedig folytatá: — Szeretném, ha szegények, nagyon szegények volnánk; jobban magunkra lehetnénk; önnek nem volna egyéb elfoglalása, egyéb gondolata, csak én. Ön még nem ismeri minden gyöngeségemet, én szörnyű féltékeny vagyok. Minap is oly rosz érzésem támadt, hogy nem is mertem önnek megmondani. Örvendeztem, midőn láttam, hogy ön valahára tisztán látja Júliát, mert előtte való nap még az ő részén volt, énellenem. Ezért egész éjjel sírtam. — Júliától félteni engem! őrültség! — Lehet, hogy bolond vagyok, mondá Mártha, de ha ön forog kérdésben, mindenért nyugtalankodom. Mi lenne belőlem, ha ön valaha mást venne feleségül ? (Folytatjuk.K is napfényre. Van azonban két homlokegyenest ellenkező vélemény is, melyeknek egyikét a „Presse,“ másikát az „Ostdeutsche Post“ állította föl. A „Presse,“ mely Francziaországgal egyáltalában kevéssé rokonszenvez, igy ír: „Pelissiernek megjelenése az angolok fővárosában, kiknek katonai tetteit a Krimben szánalomra méltóknak találta, csakis túlnyomón harczilás jelentőségű lehet. Mint valódi képviselője a franczia túlnyomó katonai hatalomnak, az angol kalmárnép fölött, magaviseletében büszkeséget és hajthatatlan szilárd politikát fog követni. Pelissier kötet talán fog értekezni és alkudozni Londonban, de alig hihető, hogy ezt másként tenné, mint kezét kardján tartva. Azon körülmény hogy ezen határozó pillanatban épen ő bízatott meg ily kitűnő és fontos küldetéssel, rendkívüli jelentőséggel bír, mert egész Francziaországban egyetlen férfi sincs, aki a katonás szellemi Francziaországot (mely szellemet a Monstemrben közlött híres föliratokból lehet ítélni) szemben a Parlamentes Angliával erélyesebben képviselhette volna. Pelissiernek, mint Napoleon császár követének megérkezésével Londonban, az angol-franczia szövetség új stádiumba lép, melyhez kétség is férhet, ha megérdemli-e e nevet? Azon határozott követelések, melyekkel az uj követ föllépend és a hang, melyet Anglia felelni fog, a világ előtt sohá titokban nem maradhatnak.“ Egészen ellenkezőleg szól: az Ostdeutsche Post. „Pelissiernek követte választását az angol udvarhoz, nem lehet egyetlen perczig is félremagyarázni. Miután gr. Persigny állása Londonban, a Derbyminisztériummal történt személyes öszveütközései miatt (amint most világosságra jött) ingatag lett, nehéz feladat lön neki utódot nevezni. Csekélyebb jelentőségű utód úgy tekintetett volna, mint világos jele azon szándéknak, hogy Francziaország részéről az eddigi benső viszonyt, közönséges diplomatiai öszveköttetés niveanjára akarják leszállítani. Ezen magyarázatot akartak a Trilleriákban elkerülni, és hogy azon fontosság melyet az angol szövetségnek tulajdonítanak, fényesen igazolva legyen, a franczia császár a második császárság legnagyobb emberét választotta ki és bízta meg, hogy Londonban képviselje őt. — Malakoff herczeg nem diplomata ugyan, de a legfényesebb méltóság, melyet az új Francziaország teremtett. Ezenfelül Sebastopol meghódítója, előjelképe azon két nemzet szövetségének, mely közösen ontotta vérét ugyanazon ügyért a krimi harezmezőn. Ő aranykorát képviseli az angol és franczia szövetségnek, a közösen szerzett babéroknak, közös nagytetteknek és közös emlékeknek. A hódolat, mely azon tényben nyilvánul, hogy a franczia császár az angol követségi állomásra legnagyobb bajnokát küldi, elvitathatjak Pelissier tbnagy kinevezése a béke demonstratiója.“ Az „O. D. P.“-tal majdnem hasonlóan kezdi meg czikkét a „Wanderer*“ csakhogy okoskodásának rezultatuma ellenkezőleg üt ki. „E kinevezés fontossága felett, mond, nem lehet kétség. Pelissier nem diplomatikai alkudozó, ki Londonba megy, hanem a hadvezér, ki, mint a rómaiak korában, kardját is a mérlegbe vetni kész azon esetben, ha a baráti szavak aránya nem volna elegendő. Ismerjük Pelissier állását Krimben, ismerjük a megaláztatást, melyet Angolországnak Francziaország túlereje miatt elviselnie kellett. Pelissier személyében e megaláztatás megtestesülését, az erre való élő emlékeztetést küldik most Angolországba. Kiváncsiak vagyunk a fogadtatásra.“ Hogy a montenegrói ügyek mind komolyabb fordulatot vesznek, már csak azon körülményből is TUDOMÁNY IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Egy lap Bérangera életírásából. Jary anyó, midőn újra feltaláltam, nem lehetett ilabb hatvanöt évesnél. Azon apró szolgálatok, miket