Pesti Napló, 1859. szeptember (10. évfolyam, 2865-2889. szám)
1859-09-16 / 2877. szám
PEST, SEPTEMBER 15. írói segélyegylet. Bécsben a németajkú irók részére segélyegylet alakult.*) A miveit Európa a haladás egyik jele gyanánt fogadandja e tudósítást. — S valóban nem elmaradás volt-e, hogy mig a mesteremberek, kereskedők részére, — nem is említve a katonaságot és államhivatalnokokat — léteztek különböző jótékony intézmények, az irók részére, kik a civilisatiónak és egy nemzet dicsőségének, mondhatni első sorban álló munkásai és néha életöket feláldozó bajnokai, semminemű jótékony intézet nem volt szerencsétlenség, elaggás esetére. Az irói segélyintézetek, melyeknek, mint annyi jótékonyságnak szülőfölde Anglia, kiválóan jótékony intézetek. De a csupán jótékonysági érzeten kívül a civilisatió jelei, s mint ilyenek méltó büszkesége a nemzetnek. Mindkét szempontból igen kívánatos, hogy a magyar írók részére is állíttassák föl ilynemű intézet, egylet képében, s mindkét szempont egyaránt följogosít arra, hogy a jelen viszonyok közt gyakorlati foganatosításában, kivihetőségében teljes bizalmunk legyen. Jótékony intézetek fölállítása nem csak a keresztyén államokban, hanem a mohamedánoknál sincs tiltva: ez több mint keresztyéni, tisztán emberiségi tény. Ami a nemzetiségi szempontot illeti, az ausztriai birodalom nemzetiségeit a Felséges Uralkodó szava egyenjogúaknak nyilvánító, s az irodalmat illetőleg a particularismusra törekvés vádja, vagy csak gyanúja is elenyészik; mert e részben centralisatio sem lehet: a birodalom több nemzetből és több nyelvű népből áll s ennélfogva több irodalmának kell lenni, s több irodalma van. Az irói nyugdíj-intézetek fölállithatása mint jog és mint tény el van ismerve a bécsi német írói segélyegyletben. Sőt van már hazánkban is ehhez hasonló intézet. — A pesti színházi nyugdíjintézet egészen a magyar színészet részére áll fenn, a színészet pedig ikertestvére az irodalomnak. Föl vagyunk hát teljesen jogosítva azon reményre, hogy midőn a tények és a jog logikája ily világosan szól, senki sem vonja kétségbe érvényét, s bizalommal tehetünk e részben, a felsőbb engedély iránti folyamodás mellett, czélra vezető lépéseket. Meg vagyunk győződve, hogy csak tőlünk fog függeni a siker, amiben senki sem kétkedhetik, ismervén a magyar közönség szives és lelkes részvétét mindenben, a mi mint embernek és mint magyarnak becsületére válik. Részletekbe, egy ily egylet életbeléptetésének mikéntje iránt nem bocsátkozunk, — czélunk csak ez ügy egyszerű megpenditése volt, — annyival inkább, mivel az eszme nem uj. Már néhány évvel ezelőtt volt szó róla, és kétségkivül lesznek nálunk, kik már átgondolt tervvel tudnának előállani. Ha ezelőtt néhány évvel tán nem volt ideje — most itt az idő!ó cs. kir. Apostoli Felsége f. évi aug. 10-ről kelt legfelsőbb határozatával az adóideiglenesnek Magyarország, a szerb vajdaság s a temesi bánság, valamint Horvát- s Tótországba behozatalánál kifejtett sikerdus s kitűnő működés elismeréséül Mündel József osztálytanácsost a pénzügyminisztériumban a harmadosztályú vaskoronarenddel kijelengedés mellett, Frank Antal s Seefranz Antal nyilvánosságban tartási felügyelőket a Ferencz József-rend kiskeresztjével földiszitni, misefai Fabianics Ignácz földbirtokost s Gellen József becslési felügyelőt es. kir. tanácsosi czimmel dijelengedés mellett fölruházni, továbbá Nagy Károly, Juraschek Willibald s Kovács Adalbert nyilvánosságban tartási felügyelőket, valamint Csiszig Sámuel becslési felügyelőt a koronás arany érdemkereszttel, s Maynard Lajos becslési felügyelőt az arany érdemkereszttel legkegyelmesebben földisziini méltóztatott. A vallás- és oktatásügyi miniszternek 1859. September 2-án kelt rendelete, melylyel az 1859. September 1-jén kelt legfelsőbb nyiltparancs LV .-nak foganatosítása végett, a magyar-, horvát- és tótországi, a szerb vajdasági s a temesi bánsági és a katonai határőrvidéki mindkét hitvallású evangélikusok egyházi ügyeinek képviselése és igazgatása tárgyában következő ideiglenes határozatok tétetnek közhírré. ELSŐ FEJEZET. Aparochiális községekről, (eklézsiákról), presbyteriumokról s a helybeli conventekről. 1 §. Az illető evangélika vallás minden hitsorsosira nézve, a parochiális kerületben — illetőleg annak anyaközségében vagy valamelyik fiókközségében — hat hétig tartott lakás szolgál az egyházi bekeblezés s az abból származó jogok és kötelezettségek alapjául. Kivételeknek nincs helye. A ki valamely községbe újdon beköltözik , egyházi bizonyítvány vagy különben valamely hiteles nyilatkozat által köteles magát a pap előtt az iránt igazolni, hogy ő ugyanazon hitvallású evangélika egyházhoz tartozik. Ezen bizonyítványok vagy nyilatkozatok a pap által a presbyteriummal közlendők. Az újdon beköltözött, a választásokbani részvétre s egyházi hivatalokra csak akkor válik képessé, midőn az egyházi bizonyítvány benyújtása vagy nyilatkozatának adása által, a presbyterium elnöke előtt ismeretessé lett. 2. §. A létező parochiális községek megváltoztatása, vagy új önálló községek alakítása, csak az esperességi convent indítványa folytán, a superintendentiális convent által, mégpedig ha az újdon alakítandó község valamely már létező községtől elválasztandó, csak az anyaközség tudta és beleegyezése mellett mondathatik ki. 3. §. Az újdon alakítandó község, ha az valamely már létező községtől választatik el, az eddig közösen használt iskolai és egyházi vagyonra semmi igénynyel sem bír, mely, különbeni önkénytes egyezség esetét kivéve, osztatlanul összetartandó. 4. §. A parochiális községet egyházközségi ügyeiben képviselő presbitérium áll: a papból vagy papokból, a községi felügyelőből (gondnokból, Inspector, Curator), kornokokból, egyházgazdákból (perceptorokból, pénztárnokokból,) és diaconusokból (szegényatyákból). 5. §. A presbyteriumban rendszerint a pap elnököl. Hol több, egyenlő jogokkal biró pap létezik, a jelenlevők közül a szolgálati korra nézve legidősb elnököl. A szolgálati kor a lelkészi felavatás napjától számittatik. A községi felügyelőt (gondnokot) az elnöklő pap oldala melletti díszhely illeti. Ha a pap helye megürült, vagy a pap akadályoztatása esetében, a községi felügyelő (gondnok) elnököl. 6. §. A presbyterium tagjainak száma a község nagyságához mérendő, mindazáltal ötszáz lelket meg nem haladó községekben, a presbyteriumnak, a papon és egyházi tisztviselőkön kívül, legalább is nyolcz, és legfeljebb tíz tagból kell állania. A nyolcz szám szaporíttathatik: oly községekben, melyeknek lélekszáma ötszázon fölül ezerig terjed, 4 egyénnel; ezertől egész ezer ötszáz lelket tartalmazó községekben, 8 egyénnel; ezer ötszáztól egész kétezer ötszáz lelket tartalmazó községekben, 12 egyénnel; kétezer ötszáztól egész háromezer ötszáz lelket számító községekben, 16 egyénnel; háromezer ötszáz lelket meghaladó községekben, 24 egyénnel. A presbyterium alakításában ezen legmagasb számon túlmenni nem szabad. Minden egyházi tisztviselők hivatalból tagjai a presbyteriumnak. 7. §. A presbyterium tagjai, a papot kivéve, hat évrg választatnak. Minden három évben a tagok fele kilép, de a kilépők újra megválasztathatnak. ■ 8. §. A presbyterium tagjaivá a 23. § ban kijelölt önálló községtagok közül csak olyanok választhatók, kik a harmincz éves kort meghaladták. Atya és fiú, nagyatya és unoka, valamint testvérek sem lehetnek egy időben a presbyterium tagjai. 9. §. A választás a helybeli conventen következő módon történik : 1. A választás napja a pap által, rendszerint nyolcz nappal előbb, a szószékről hirdettetik ki. 2. A kitűzött választási napon, a 23. §. értelmében a szavazatra jogosított minden községtagok, kiknek egy jegyzékbe kell iktatva lenniök, a meghatározott órában a templomban egy hegy ülnek. 3. A pap a bekövetkezendő cselekvény fontosságáról rövid beszédet tart imával. 4. Az ima bevégzése után a pap mindegyik szavazatjogost az előtte levő szavazati jegyzékben meghatározott rendben szavazatának adására fölszólítja. 5. A szavazás titkos, s írásban történik 6. Mindegyik szavazó jelöltjeit a pap által odanyujtott tiszta papírlapra irja. Otthon irt szavazati jegyeket se beadni, se azokat elfogadni nem szabad 7. Ki szavazati jegyét maga írni nem akarja, a jelenlevő segédpapok vagy iskolatanitók segélyével élhet, kik titoktartásra kötelezvék. 8. Minden szavazati jegyek a lelkész előtt álló edénybe vettetnek. 9. Szavazatukat minden választók beadván, a pap néhány tagot nevez ki a szavazatok összeszámítására, s azon választható községtagok, kikre a legtöbb szavazat esik, presbyterekül kiáltatnak ki. 10. §. Fontos okok nélkül — melyekhez 60 évet meghaladó kor, általánosan tudva levő betegeskedés, vagy oly üzlet, mely a községbeli gyakori vagy hosszabb távolléttel van szükségkép egybekapcsolva , valamint vagyonkezeléssel egybekapcsolt két gyámság számítandó — a presbyteriumba először megválasztottak, a hivatalt, melyre választottak, maguktól el nem utasíthatják. Ismétl megválasztás alkalmával azonban az újra megválasztottnak jogában áll, az állomást el nem fogadni. A mentségi okok érvényessége fölött legközelebb a presbyterium, s folyamodás utján az esperes határoz. 11. §. A presbyteriumba megválasztott községtagok, az egyházi beszéd bevégzése után, két egymás után következő vasárnapon a községnek a szószékről megnevezendők, s annak folytán a község előtt a pap által fölesketendők s hivatalukba beiktatandók. Csak a második kihirdetés bevégeztéig lehet, bizonyított rendellenes eljárás miatt, a választás ellen kifogást tenni. Ezen kifogás fölött az előbbi presbyterium, s folyamodás folytán az esperes határoz. 12. §. A presbyterium az elnök fölszólitása nélkül, rendszerint mindenik hónap első vasárnapján, a délelőtti isteni tisztelet után, a sekrestyében vagy az egyházközségi épületek valamely más alkalmas helyiségében gyűl egybe. Szükség esetében azonban a presbyterium elnöke, írásbeli fölszólítás által, mely a tagoknak legalább is egy nappal előbb tudtul adandó, rendkívüli ülést is hívhat egybe. 13. §. Az elöl ülő vigyáz föl az ügyrendtartásra, s ő terjeszti elő a tanácskozás alá veendő tárgyakat. Ezen kívül a presbyterium minden más tagja is tehet indítványokat. 14. §. Érvényes határozatok hozatala végett, a presbyterium tagjai közül felénél többnek kell jelen lennie. A határozatok a jelenlevők általános szótöbbsége által hozatnak. A többség által hozott határozat elleni különvélemény csupán jegyzőkönyvbe adathatik, mely azonban a határozat érvényességét legkevésbbé sem vonhatja kétségbe. Ha valamely későbbi ülésben az újrafelvétel iránt tett indítvány, a már befejezett tárgyak fölötti új tárgyalásra vezetne, a tárgyalásból és a szavazásból kizárvák: a) mindazon tagok, kik a korábbi végzés hozatala alkalmával távol voltak. *) Neve „Concordia“, a szűkölködő irók és journalisták fölsegélésére. Alapszabályai — mint az „O. D. P.“ sept. 9-ik számában irja — felsőbb helyen megerősittettek, 8 ideiglenes elnöksége a múlt szombatra, sept. 10-dikére hirdetett gyűlést. SZIVBELI TARTOZÁSOK. Irta Maquet Ágost. Fordította Ger S. IX.*) A zöldszemü hölgy, Armand, meglepetve, kissé későn kezdé e rugós álarcz játékát vizsgálni. Most már szeretett volna megállni, csakhogy a csaptató már leesett. — Nem jól értem önt, uram, kezdé megint a lengyel asszony, most már ő maga látván a támadáshoz, ön e koholmányt — amint nevezi — valakinek tulajdonítja. . . . — Valakinek, a kiről fölteszem, hogy érdekében van tőröket vetni ki, monda Armand nekibátorodva: valakinek, akit ön úgy tesz, mintha nem ismerne, bizonyosan gyöngédségből; mert ön jól ismeri, kivált ha ma reggel barátnéjával beszélt. A grófné ajkának egyik fele mosolyra vonult. — Meglehet, viszonza. Armand azt képzelé, hogy most már törik a jég; még egy csapás kell, s megindul minden. — Navraczin herczeg ugye ? monda. A grófné arcza egyszeriben elváltozék. Tekintete daczos és fenyegető len, ügy volt, mint a mikor a tengeri rabló megbizonyosodván, hogy a martalék ki nem szalad kezéből, ágyúit fölfedezi. — Uram, szóla kimért, száraz hangon, melyből ki lehetett érezni egész örömét, hogy régen táplált gyűlölségét kielégítheti: uram, feledi, hogy Navraczin úr nekem barátom, s ugyan csúnya tettet fog rá minden ok nélkül. E szörnyű lövés megrázkódtató ereje Armandot felszökteté. — Hogyan ! kiálta : őszintén szól asszonyságod ? — Mi jogon meri az ellenkezőt föltenni ? — De hiszen azt mondá, hogy ma reggel beszélt a herczegnével. — Úgy van. Hát aztán ? Erre a „hát aztán“-ra Armand szemű idét ránczolt. — Igazi barátné, úgymond, rendszerint osztozik barátnéja gondolatjaiban. Márpedig úgy vélem, föl-:tehetem, hogy a herczegné tudja, mit gondoljon ez éjjeli tőrbe ejtésről. — A herczegnő, folytató Gorthiany asszony mindig több ellenségeskedéssel, nem hagyja magát elbolondítani. Ő is, valamint magam, a bérkocsi történetét, meg a kulcs történetét nagyon is valószínűtlennek nézi. . . Éjjel csak hiszünk egy kissé az efféle káprázatoknak, de nappal semmivé lesznek. — Barátnéja gondolata tehát megváltozott ? kérdé az ifjú hüledezve. — Hát csakugyan valami más gondolata volt ? — Ez éjjel, úgy látszott, gyanítja az ármány szerzőjét. — Még most is gyanítja. — S ki volna az ? — Hogy nem férje, az bizonyos, monda a grófné oly kemény, oly kihívó hangnyomattal, hogy Armand elpirul a haragjában. Férje szereti, ha félti, az csak onnan van, hogy nagyon is szereti; a herczegnő is szereti férjét, s mindent el fog követni, hogy a házi békés egyetértés helyre álljon. Önnek tehát annál kevésbbé szabad a herczeget vádolnia, mivel — mint már szerencsém volt mondani — legjobb barátnéjával áll szemben, továbbá pedig, mivel ön maga, Navraczin herczeg és herczegnő irányában, nem feddhetetlen. — Azaz hogy, kiálta Armand, az egész megint megfordult s most engem vádolnak, engem e gazsággal. — Kimélje magát, monda a grófné csupa mosolylyal. Armand fölkele, Ajka reszketett. Úgy ökölre szorította kezét, hogy keztyűje repedezett. Ellenszenve e nő iránt teljes erejében, teljes haraggal föléledt, utálatosnak látta; alig várta, hogy megmondhassa neki; már-már kifakadt. Szerencsére még tartóztatta magát, engedvén a jó nevelés szokásának s azon becsületbeli érzésnek, mely azt parancsolja, hogy ne bántsuk a nőt, a ki elég gyáva, hogy férfit bántalmazzon. — Ah, értem! monda , belátom már , mi részt kell önnek e dologban tulajdonitnom. Hogy a herczegnőt meglátogatta, abból megvan a maga haszna. Igen jól van, grófné; ön úgy cselekedett, mint Navraczin herczeg igazi barátnéja és neje barátnéjának mondja magát! Meglehet, hogy ez is lehet- Nekem más a nézetem ; én azt hiszem, hogy ezt a két barátságot nem lehet összeegyeztetni. No de miután engem tartanak e gyalázatosság, e kozák embertelenség szerzőjének, rajtam áll immár bebizonyítanom, hogy hazudtak. El akartam fojtani az egészet; legyőztem kedületemet, lelkiismeretemet, csakhogy a herczegnő kedvét tegyem ; fékeztem magamat e silány képmutató irányában, a ki az ön barátja. Megváltozik az ügy, mert ime visszavonvák a lekötelező szavak, melyeket hallottam. Most már kijelentem, én jelentem ki, hogy e tett gyalázatos, megbecstelenítő! Gyanúba fogtak, bántalmaztak, vigyázzon! — Ej, uram, viszontá a grófné gonoszul nevetve, mi közöm hozzá! Beszélje el fájdalmait a herczegnőnek. Ön meglátogatott s aztkívánta, mondjam meg véleményemet. Megmondom. Ön meg aztán el kezd kiabálni, mintha mindazt, a mi önnel történt, én okoztam volna. — Nem a herczegnőnek fogom elbeszélni, a mit az én fájdalmaimnak nevez, monda Armand, aki sáppadt volt attól, hogy magát oly sokáig tartóztatta. Nő meg nem gyógyíthatná azon fájdalmakat. Különben is azt olvastam ragyogó arczáról, hogy barátija be sem bocsátana magához ; ebben már előre megegyeztek, ugye? Nem, grófné! Az igazi szerzőt, az igazi árulót, az igazi gyávát ,fogom elő; becsületem érdeke kívánja bebizonyítanom, hogy e bűntettet nem én követtem el, s be fogom bizonyítani. — Nem fog bebizonyítani semmit, vága közbe, folyvást vigyorogva, a zöldszemü nő. — Majd megtalálom én az ön Navraczin herczegét! kiálta Armand elkeseredve. — Nagyon messze talál menni — nagyon kevésért. — Mondom, megtalálom, folytatá az ifjú , még ha oly mély s oly fekete mélységben kellene is keresnem, mint az ön lelke___Bocsánat, asszonyom, hogy igy szólok önhöz, holott nincs jelen férfi, aki megfelelhessen ; de hiszen ön majd elbeszéli a dolgot barátjának, s ő mindent együtt megbeszul. — Uram, hebegé a végre mégis megilletődött grófné, ön sérteget s mégis becsületét emlegeti. — Igaza van, grófné, monda Armand, fogát összeszoritva s lihegve. Nem szabad többé becsületemet emlegetnem, míg csak helyre nem állítottam. Egyébiránt barátnéjának, e nőnek, aki rágalmaz, megmondhatja, hogy ez egy hét alatt meglesz. Most a herczeget keresem fel. Navraczin herczeg nekem legföljebb egy hét alatt, holnap, ha lehet, ma este, bántalmáért teljes elégtétet szolgáltat írásban, vagy megöl, vagy én ölöm meg. A dolog ily kifejlődésére nem gondoltak előre. Isten önnel, asszonyom, s ha e drága herczeg érdekli, ha barátnéját drága férje érdekli, el ne vetsék imádságukat, ne imádkozzanak a jó ügyért. Isten önnel! Ezt mondván elmene, s a grófné hüledezni, csakhamar pedig rémülni kezde. E kis ellenfél irányában elég hatalmasnak hitte karmát, de a hiéna ha még oly erős sem ér fel az oroszlánkölyökkel. (Folytatjuk.) *) Lásd a Pesti Napló 177, 179, 181, 184, 186, 188, 189, 192, 194, 198, 199, 204 és 205-dik számát. b) maga az indítványozó, még akkor is, ha a korábbi határozat hozatalakor az ülésben jelen volt. (Folytatjuk.) KÜLÖNFÉLÉK. — Girókuti P. Ferencz úr Kolozsvárról tudósit, hogy budapesti utasító czimtárral ellátott nagy képes naptára sajtó alól kikerült. A küldött tárgymutató gazdag és hasznos tartalmúnak mutatja e naptárt. Olvasmányi része a szorosabban irodalmi czikkeken kívül műipari, kereskedelmi, statistikai, lovászati, vadászati, közlekedési, törvényügyi, de legszámosabban gazdasági ismertetéseket és tudnivalókat foglal magában. Girókuti úr figyelmeztet, hogy naptárában minden magyar lap és folyóirat ára, szerkesztőségi személyzete, továbbá a Pesten lakó művészek, iparosok, stb. föllelhetők, s Pestre utazó idegenek kalauzul használhatják. A naptár egyébiránt háromféle alakban jelenik meg : mint budapesti, mint nagyvárad-debreczeni s mint erdélyi nagy képes naptár. Áraujft. — Schechling Imre Váczon következő czim alatt: „Mezei Virágok. Dalfüzér. Irta Bibok Lajos“ 94 lapra terjedő 16 rét füzetkét adott ki. Beletekintvén a versekbe, kétszeres elismeréssel és örömmel említhetjük, hogy Bibok úr az előfizetés útján megjelenendő „Bánatos szív“ kiadásától, mint hírlik, elállóit. Igen igen követésre méltó példa. — A „Vasárnapi Újság“ jelenti, hogy a kézi mesterségekben előforduló műszavak összegyűjtésére kitűzött jutalomkérdésekre az aug. 31-kei határnapig négy pályamunka érkezett be, nevezetesen az asztalos mesterségre vonatkozó három , a szabóságra vonatkozó pedig kettő. Amarra 7, erre 5 arany van sztalinul kitűzve. Amazt Ács Lajos, Merényi Henrik és Molnár József pesti asztalosmesterek, az utóbbit pedig Jámbor Endre, Szabó Ferencz és Tóth Gáspár pesti szabómesterek bírálják. Valamennyi munkáról Bugát Pál m. akadémiai rendes tag közli ítéletét a pályabírákkal. „A vén bakancsost“ Szigeti Józseftől e napokban Berlinben nagy tetszéssel adták elő. A lapok is kedvezőleg nyilatkoznak a magyar népszínműről. — A budapesti kerületben a következő kórházakat ismerték el nyilvános kórházakul: Pesten a sz. Rókusról nevezettet, Szegeden a városit, Miskolczon szintén a városit, Gyöngyösön az irgalmas nénekét, Esztergomban a sz. Rókusról czimzett városit. — A Budapesti Hírlapban olvassuk : „Minap említést tettünk egy uj találmányról, mely szerint a kémények bizonyos konyhasóval vegyített tapaszszal vonatvan be, kigyullatlanokká válnak. Borosnyai László úr Szolnokról kijelenti, hogy ő e titokba embertársait ingyen beavatja, miután annak már közel 30 év óta birtokában van, és azóta valahány új építkezést látott, mindenütt ajánlotta, de senkinek sem kellett. Az egész titok a konyhasóban rejlik, másban semmiben, legfölebb valami tartósabb tapaszt talált hozzá a „föltaláló,“ mely talán a közönséges vakoló tapasztól különbözik. Magyarországban és Erdélyben temérdek gipsz van, ezzel kell hát a kémény belső tapaszát csinálni, különben a közönséges vakolat is jó. A titok ebben áll: a só a füstben lebegő vízrészek által örökös nedvességben tartja a sós tapaszt s igy ez szüntelen izzad; annálfogva mi a füstből mint korom az oldalra ragad, azt megnedvezi, a páracseppek tömegesülvén, ezekből kis folyó tömeg képződik, s ekkér a kémény önmagától mosódik. Ez okból a kémény belsejét teknősen ki kell rakni téglával, s az oldalán a fenéknél egy két hüvelyknyi átmérőjű csatornát kell hagyni, melyen az egybegyült nedvek kifolyjanak.“ — Szakál Pál ura Vasárnapi Újság hasábjain a csabacsüdi keserűvízforrásra figyelmeztet (Békés megyében), „melynek — úgymond — ize, könnyű itala és hatása csaknem a karlsbadihoz hasonló. A forrás mintegy két ölnyi mélységből buzog fel vízszintes s nem pedig függőleges irányban. Hogy a forrás vize gyógyerővel bir, azt sokan tapasztalták a környéken, kik ha bajuk van, csak a forrás vizéből isznak reggelenként egy pohárral és könnyebbülést éreznek. Sőt az állatokra nézve is igen nagy gyógyerővel bír, mert többszöri ivása után e víznek, vidorabbak lesznek és fényes szőrt kapnak, mi az egészség jeléül tekintendő. Ajánlanám figyelmébe e forrást a szakértő orvos uraknak, annál inkább, mert az tudtommal Magyarország alföldjén egyetlen.“ — Somogyból írják a Politikai Ujdonságok Magyar könyvessét. 243. Emich Gusztáv magyar és erdélyországi nagy naptára 1860. szökő évre; szerkeszti Vahot Imre. Pest, 1859. Kiadja Emich Gusztáv 4 rét, 261 és XLI. 1. 1 Ara 1 uj forint.