Pesti Napló, 1860. március (11. évfolyam, 2991-3015. szám)
1860-02-01 / 2991. szám
PEST, JANUÁR 31. Az úgynevezett clericalis pártnak egész Európában leghíresebb lapját, az Universt, III. Napóleon elnyomta. E hír megdöbbentőleg hatott a rögzött csökönyösekre, s méltó aggodalmakat gerjesztett a fölvilágosult, a józan, az idegen vélemények iránt türelmes, és a saját eszméi mellett erős meggyőződéssel, de lovagiasan küzdő pártárnyalatokban is. A „Moniteur“ január 30-ai száma közli a császári rendeletet, mely a belügyminiszter előterjesztésére az Universnek, azon organnak olta ki életét,melyben Dupanloup orleansi püspök polémiája először jelent meg, mely a pápa ő szentsége feleletét III. Napóleon dec. 30-ki levelére egyedül sietett közleni, mely a péter-garasokat indítványozta, az egyházi államok belkormányzásában minden reformot szenvedélyes hévvel ellenzett, a szent atya világi hatalmának korlátozására czélzó javaslatokat a szent atya szellemi hatalma ellen szított conspiratiónak tartá, s míg deczember 27-diki számában a lengyel forradalmat a múltban és a jövendőre nézve is jogosnak nyilvánitá, — leginkább azért, mert Oroszország schismaticus állam — más részről az olasz nemzettől elvitatá a jogosultságot még a nemzetiségi érdekek igényeire nézve is. Hogy az Univers, a túlbuzgó jóbarátok szokása szerint, sokat ártott azon ügynek, melyet pártolt, ez kétséget sem szenved. Hogy a gallican egyház szabadságai, melyek annyi küzdelem eredményei voltak, s melyek a franczia nemzet rokonszenvét bírni soha sem szűntek meg, az Univers emberei által rendszeresen és ernyedetlen hévvel ostromoltattak: ezt szintén nehéz volna tagadni. De mindemellett okunk van hinni, okunk van a legbensőbb meggyőződés hangján ismételni, miként a Moniteur 30-as rendelete nem fogja a szabadelvű sajtót örömre ragadni, de még csak megnyugtatni sem. Korunkban ugyan kiámítaná magát azzal, h°gy az elnémított vélemény egyszersmind lefegyverezve van, s hogy a kényszerített hallgatásnak nincs sok rábeszélő ereje? A franczia kormány — nézetünk szerint — bölcsen járt el, midőn Veuillot, Coquille, Barrier uraknak, midőn az „Univers“ embereinek megengedte, vas határok között, melyek mellett a becsületes lehetséges, képviselhessék a clericális párt tanait. A kormány ily engedékenységéből önként következett, hogy a katholikus, de nem reactionális érzelmű lapok egész tábora s még azon kívül is, mindaz, ki az 1789-ki forradalom eszméihez ragaszkodott, egész a republicans Siecleig, szabadon mondhatta el nézeteit legalább egy kérdés fölött, s oly szabadon mondhatta el azt, mint a sajtószabadsággal bíró Angliában minden tárgy felől el szokás mondani, még pedig az állam legcsekélyebb rázkódása nélkül. S a franczia sajtóviszonyok e részletes tágítása kárára volt-e III. Napóleonnak? Nincs-e az ő részén — mint a hivatalos jelentések bebizonyították — a nép nagy többsége, s nem nyilatkozott-e mellette egyszersmind a franczia értelmiség túlsúlyú számban ? Eddig a „sufragium universalera“ támaszkodott; most oka jön azon erős és mindig győzedelmes értelmiség pártolására is támaszkodni, mely a polgárisodás valódi diadalaiban a kereszténység hódításait üdvözli, s nem tud, nem fog soha azon eszmével megbarátkozni, hogy a kor szükségeinek megfelelő polgári törvénykönyv, az authonomicus államélet, s a nemzetiségi jogos igények a föld valamelyik könyvismertetés. „Sárospataki füzetek, protestáns és tudományos folyóirat, egyház és nevelés, tudomány és irodalom körében.“ Kiadják Erdélyi János, Hegedűs László , Szeremlei Gábor. Szerkesztik Antalli János, Árvay József. Harmadik évfolyam. III. Sárospatak, 1859. Jelen füzetek ismertetése ismét reám került, s én teszem ezt, nem mintha kedvem tennék az ily nem igen háladatos munkában, hanem, hogy legyen megadva mindennek a mi kell és illeti. Az előttünk levő tartalom sorozatát megkezdi „A hegyi predikáczió“ (ekszegetikai kísérlet) Peti Józseftől. Az ilynemű iratok teljes méltatást érdemelnek, s alaposságuk reménynyel tölt be a magyar prot. egyházi irodalom jövője iránt. Mi becsülünk minden jóravaló munkálatot, az előttünk levőt nem kevéssé , de épen a munkálat és dolog becsülésének okáért, szabad legyen észrevételünket kimondanunk. Szerző az egészre szóló némely előleges jegyzetekben több külföldi egyházi tekintély nyomán a hegyi predikáczióra nézve Lukácsnak ad elsőséget Máté fölött: „Megjegyezvén (106.1.), mikép Jézus az ő beszédeit, azoknak több vagy kevesebb részét, hasonló alkalmak előfordulásánál ismételhette; annyival is inkább pedig, mivel tanítványain is sokszor megtörtént, hogy (azok) a hallott dolgokkal egyszerre tisztába nem jöhettek. Eképen már lehetőnek bizonyul be az is, hogy mindkét elbeszélő más más alkalmakból merité az elbeszélést.“ Ezen idézet s a későbbi mondatokból az látszik, hogy az értekezés írója által idézett egyházi írók ítéletekben nem történeti hitelesség szigorával jártak el. A tévedés onnan eredhetett, hogy Máté és Lukács egyidejüek gyanánt tekintetnek, holott a tizenkét apostolok közt Mátét igen, de Lukácsot nem találjuk. Máté,mint a tizenkét tanítvány egyike,Krisztus ajkáról hallotta a hegyi predikácziót. Lukács pedig, kit Pál apostol térített a keresztyén hitre s ki ennek segédtársa volt (2. Tim. 4, 11.) a maga evangyeliomát apostoli szájhagyomány után szedte össze, s innen lehet az ő írásának nagyobb népszerűsége. S igy lévén a dolog: azon állítás is fölösleges, hogy Jézus a hegyi prédikácziót többször ismételheté. Az előleges jegyzetekben még ez áll : „A mi az evangyelistáknál írva van, az nem minden; mert egyenesen megmondta Jézus (a maga) tanítványinak, hogy némely dolgokról majd az eljövendő Szentlélek fogja őket fölvilágosítani.“ Úgy van, de nem kell fejlednünk, hogy az evangyeliom is későbbi szerkezetű, s hogy az alászállt, megvilágosító Szentlélek ihlete az evangyelisták írásain is ott ragyog. A beszéd értelmezését osztjuk. Az II. rész 2-ik versében ezt: „ávoiysiv tb aTÓfÁ.ttu (száját megnyitni) mi ezt hű leírásául veszszük annak, hogy Jézus beszélni kezdett. A „wTofoi tw nnvfia.ti“ így értelmeztetik: „a kik magukat szegényeknek, azaz üreseknek érzik.“ Szegényeknek pedig a jóban, a dixaipavvri-ben. Osztjuk ezt is , melyet Schütze, Tőlük, Neander, s ezek után a magyarban Incze és Herepei igy tesznek ki: „Boldogok azok, kik magokat lélekben vagy lelkiképen szegényeknek érzik.“ Az úri ima részletes értelmezésére csak annyit jegyzünk meg, hogy miután ez is a hegyi prédikáczióban foglaltatik, anélkül, hogy Lukács hitelreméltóságát megsérteni akarnák, a fentebb felhozott történeti bizonyosság miatt Mátét valljuk eredetibbnek. „Vermigli Martyr Péter“ élet és jellemrajzát folytatja Pápay Imre. Jelen közlemény Martyr P. Angolországba érkezéséig terjed, s érdekes azért is, mert Luthers Zwingliről jellemző adatokat hoz, mint szintén az előre elrendeltetésről (praedestinatio), melynek V. M. P. legelhatározottabb bajnokául mutattatik föl. Tárcza. Magyar prot. egyháztörténeti kútfők. A gömöri helv. hitv. egyházmegyét egyházmegyei s egyházkerületi törvényhozás utján kötelező kormányzati szabályok, közli Maklári Pap Lajos. „Prot. irodalmi szemle.“ Baó Benjamin bírálja Nagy Péter confirmatioi kisebb kátéját, Zsarnay Lajos Apologetikáját, a különféle papi dolgozatok első azaz júniusi füzetét s a kecskeméti prot. Közlönyt. Jelen ismertetésekre semmi észrevételünk, kivévén, hogy a papi dolgozatok némely darabja igen körültömjéneztetik, holott bizony bizony nem üti meg a lelkismeretes mértéket. A confirmatios kátéról pedig eszembe jut, hogy ideje volna már Magyarországon is egy ilynemű könyvrőli gondoskodás. Énekügy. Őszinte szó a sárospataki énekkarhoz Gáspári Jánostól. Talpraesett figyelmeztetések. Népiskolaügy, az alsó-zempléni egyházmegyei népiskolai választmány Sárospatakon tartott értekezletének jegyzőkönyvi kivonata, Bodolai Józseftől. Jelen közlemény is tanúságot tesz, mennyi ügyelet és figyelem van a tiszamelléki egyházkerületben a népiskolákra. Óhajtandó is, hogy prot. népiskoláinkra mindenütt mind vallási mind nemzetiségi szempontból a legnagyobb és legsürgösb figyelem fordittassék. Hivatalos tudósítás a sárospataki főiskola 1858. évi állapotáról. Felolvasta Szeremlei Gábor. Ezután „Sárospatakról“ czim alatt a főiskola múlt évi vizsgája van fölemlítve s végül „Protestáns Világkrónika.“ A közlemények érdekessége ennyiből is látható. A többi már megjelent füzetekről legközelebb. Czelder Márton részén, habár Olaszországban is, habár az egyházi állam birtokain is, ellenkeznének a katholicismussal. Az eszmék súrlódásából támadt világosságra van szükség a végre, hogy az eszmék tisztuljanak, az érdekek kibékéltessenek. A kibékítés, a kiegyenlítés, a meggyőzés s nem a legyőzés föladata a kormányoknak. S mind oly dolgok ezek, melyek csak a sajtó szabad mozgásával eszközölhetők. De a Moniteur azt állítja, hogy az „Univers“ állandókig a franczia papság fölötti uralkodásra, a lelkismeret felzavarására, az ország izgatására, az egyház és a polgári társaság aláásására törekedett. Nem akarjuk vizsgálni: vájjon van-e teljes értéke e vádaknak ? Azonban csak középszerű sajtószabadság mellett is lehetlen a XIX-ik században a XI-ik század jelszavaival országokat forgatni föl, vagy épen a társadalom alapjait aláásni. Hisz’ ez még a sajtó teljes elnyomása mellett sem sikerülhetne. S végre is, ha az „Univers“ követői és az 1789-ki társadalom közt, melynek teremtménye és védője III. Napóleon, élethalál-tusa támadhatna, még akkor sem volna helyes a sajtó felvilágosításainak részt nem adni a küzdelemben. Tudjuk, hogy a sötétben folyt harczok szoktak a legvéresebbek lenni, s épen a homály az, melyben a taktika, az értelmi felsőség előnyei elvesznek, s csak maga a mészárlás marad meg. KEMÉNY ZSIGMOND: Felvilágosító ellen-észrevételek a Szent-István- Társulat ügyében, Iv. A. t. szerkesztő ur IX. Pius pápa őszentségét „legultramontánabb pápának“ nevezi. Az „ultramontán“-t a pápai akár jog-, akár tisztelet-czimek közt a jámbor kath. ember hiában keresné. E név pártjelzésre használtatik, mely ha a vele kérkedni szeretők értelmében vétetik is, mégis csak partjelző marad, miután a pápai jogokat a nemzeti egyházak ellenében védők (mert ezek volnának a valódi ultramontánok) nem vitték még odáig, hogy elveiknek az egyházban egyetemes elismerést vívtak volna ki. Ámbár tehát feltehető, mert természetes, hogy a pápa a maga jogai mellett áll és küzd : nem következik , hogy mindazt igényeli magának, mit egyes, úgynevezett pontificius canonisták, az ő számára vindiálni szeretnének. Bieretnekség: nem dogmák, hanem szabad vélekedés alá eső kérdések azok , melyeket az egyházi jogban az ultramontánok képviselnek. Nem tudjuk tehát megfogni, miért kellett e szó kiejtésének egy kath. társulat gyűlésén oly mély s megdöbbentő szomorúságot még magukban az ultramontánokban is keltenie , kivéve, ha e nevet maguk is szégyenük. Ha valahol, azon állításnak megtorlására volt helyesen alkalmazva e szó, amely épen kérdésben forgott: mert az „ultramontanismus“ vagy nem jelent semmit, ami akkor állítható, ha azt a kath. hit- és kormányrendszerrel azonosítják, mely esetben tudniillik katholicismust és nem ultramontanismust kell használni; vagy ha jelent valamit, jelenti azon egyházjogi rendszert, mely az egész egyházi hatalmat és tekintélyt az egy pápaságba olvasztja fel. Az ily tudósoknál aztán, hogy a „friss Vogel, oder stirb“ féle kínálgatás, — ha tudniillik ők a kinálgatók, s nem őket kínálják, —egészen otthonos, nagyon természetes, mert a tulság mindenekben analógus, így például írja valaki a „Religio“-ban (6. sz. főczikk): „Ki ne fogna örvendeni, ha a keserített hon érdekében hű hazafi emel bátor szót? Ne harapja tehát senki ajkait, ha más ezt megvetett Istene és hite mellett teszi.“ A pápa földi tartományairól van tudniillik szó, melyekről alább maga az értekező mondja, hogy azok „csak földi fény.“ Akik csak igy tudnak okoskodni, jobb ha az egészről hallgatnak. Bizonyára különösen hat az olvasóra, ha az Istennel és hittel azonosított ezen földi fénynek ily istenítése után a conclusio csak az: „Ámbár pedig a pápa, isteni hatalma, birodalma megcsonkításának esetében, magában véve, nem kisebbülne, de vannak gyöngéd lelkűek, kik féltékenyen tekintenek körül ilynemű kísérletek után azt illetőleg is. “Íme az erős hit hirtelen féltékeny körültekintéssé szállíttatott alá.Ez aztán alapos meggyőződés ! Ily emberek buzgólkodása aztán nem csoda, ha ajkharapásra indítja azokat, kik ellenében az ily diatrikák csak azért történnek, mert tervezésül czélszerűknek ítéltetnek. A t. szerkesztő úr panaszoskodik és méltán, hogy fizetését szemére hányták. De várjon, midőn magát e tekintetben mentegeti, mi szükség volt reá, azt oly módon tenni, hogy többi hivataltársait tétlenségről elvádolja? Elmondja tudniillik magáról, „hogy az igazgatói teendők, kevesbbé voltak súlyosak a lapszerkesztői gondoknál;“ hogy „a növekedett nagyobb terhet és felelősséget nem nagyobbított fizetés mellett vállalta el;é s mindamellett mégis igazgatói teendőket is teljesített: az ellenjegyzéseket csak úgy végezte mint annakelőtte. Cantu a múlt évben kiadott kötetének nagy, s Morus Tamás életének még nagyobb része általa volt kijavítva (1859-ik évben?); a „Bölcsészet lényeges feladatáról“ irt értekezés pedig egészen általa jön kiállítva, s még holmi más apróbb munkákat is teljesített, stb. Mindez ellen nincs kifogásunk , de vájjon miért nem számította fel tehát azt is, hogy mit végeztek mások — mit annál is inkább illet volna tennie, mert folytatólag elszámlálja mindazt, mit a rendes hivatalnokokon kívül mások is végeztek, és ezt annak bebizonyítására , hogy mialatt a szerkesztő úrra nagyobb súly és teher rakatott, azalatt az másokra nézve megkevesbíttetett, így kell a szegény szerkesztő urnak mindenben csak áldozatnak lenni. Rész ügy az, melyet csak mások gyanúsításával védelmezhetni. S honnan tudja azt a t. szerkesztő úr, hogy a „História revelationis biblicae“ czímű munkát egyedül szerzője javította? honnan azt, hogy az Encylopaedia körüli teendők mind külön fizetett egyénekre voltak bízva ? Itt talán elfogytak lapjai, hogy hitelesen nem referálhatott ? Kevés hitelt érdemel az olyan lap, ha mindjárt háromszor oly hosszú újságlajstromból szerkesztenék is, mely még ilyenekben is képes mystifikálni, csak azért, hogy magát felmagasztalja, mások érdemeit pedig leszállítsa. Többiben az Ik'Ovet nem csupán ujságlapokra, hanem írók díjazására is volt a választmány által assignálva; ha tehát az csupán ujságlapokra és könyvekre költetett el,ez a kiadó-tulajdonos intenziója ellen történt. Men az egyszeren át egyetlen-egyjóravaló érteltkezést, egyetlen-egy valamire való kritikát sem olvastunk ezen lapban; s ama temérdek újság mellett, melyet a t. szerkesztő járatott, de a mely részben el is maradott, soha e folyóiratot még ujság-közlésekben sem találtuk oly szegénynek, mint 1859-ben. Megpanaszolja azt is, hogy az Encyclopaedia számára „egyetlen czikk kidolgozására sem hivatott fel.“ A t. szerkesztő úrnak, mint társulati igazgatónak nem azt kellett volna várni, hogy felhivassék, hanem tetszése szerint kiválasztani a czikkeket, melyekben kedvét találta, miután az Encyclopaedia szerkesztője csak nem lehetett oly alkalmatlankodó, hogy a túlságosan megterheltnek terheit még szaporítani akarja, s ezek elvállalására felhívása által a t. szerkesztő úrra még erkölcsi nyomást is gyakoroljon. Azt a tisztelt szerkesztő úr elhiheti, hogy az egész társulatban soha senki sem törekedett arra, hogy existentiáját terhesebbé tegye. Mindannyian éreztük, mi lélekkínzó dolog 20 éven keresztül egyfolytában kéziratok javításával és sajtóhibák igazításával foglalkozni , s épen azért még az „e k é s é s e k nél“ is, nem mondom elnézéssel, hanem benső részvéttel viseltettünk mindannyian a t. szerkesztő úr iránt. Tisztelve és osztva fájdalmait, örömeit tőlünk telhetőleg nevelni iparkodtunk. S ezen, a t. szerkesztő úr irányában annyi jó szívvel, oly igaz lélekkel viseltetett férfiakat, kik önt egész életökben soha meg nem sértették , hanem csak jóval .... az ön által számítással előidézett első összeütközés alkalmával, hitte ön megboszulandóknak. Feladta őket mint tumultuansokat, s megbélyegezte mint féleretnekeket. Isten bocsássa meg önnek. Elégminősen nevezi magát ,depositus potensnek, midőn letétetését hozván szóba, magára alkalmazza az irás szavait: depositit potentes de sede. A t. szerkesztő ur „csupán a néha meg is tévedt jóakarat nyilvánítására számított, és ennek nyilatkozatát bármily alakban hálás elismeréssel fogadta volna, de csak úgy, ha vele az egv kérdés oly értelembeni eldöntése is össze lett volna csatolva, mely nem tesz meggyőződésén erőszakot, és melyhez hűnek maradni kötelesség.“ E szavaiból világosan kitűnik, mikép szerkesztő úr vagy azt hiszi, hogy az elnök és választmány elvtelenül járt el, s a történtek felől semmi meggyőződéssel nem bír; vagy pedig, ha elismeri, hogy az elnök és választmány is elvből indultak ki, s meggyőződésök szerint kötelességet teljesítettek, neki joga van, őket erőszakolni, hogy meggyőződésök ellenére az ő meggyőződése előtt meghajoljanak, a maguk meggyőződését félredobják, s hitök ellenére az övét kiáltsák ki igaznak, így csak az beszélhet, ki tökéletesen van arról meggyőződve, hogy ő csalhatatlan! Ha tehát ő a jogkérdésben nem tágíthat, mi tízszeres annyi joggal mondhatjuk : mi meg még kevesebbet tágíthatunk, kivéve, ha azt. szerkesztő úr netalán bebizonyítaná, honnan vette azt az isteni tanítói tekintélyt, melynek hibázhatlansága előtt minden halandónak meg kell hajolnia. Végül nem hagyhatjuk szó nélkül azon fenyegetődzéseit, hogy majd ezt a körlevelét, majd ama czikkét, majd eme magániratot fogja közzétenni, s majd így, vagy amúgy mond le az igazgatói hivatalról. Legyen megnyugodva, azon rettenetes közzétételtől ki sem tart; ellenben az egész közönség tudja, hogy aki erőszakoltatja magát, az maradni akar. Azért tanácsosabb volna hallgatni. Nagyon csalódik , ha azt hiszi, mintha a „Religio“-nak kezeibe áttétele elhirhedt levelének vívmánya volna. Ha a mélt. gróf elnök úr, s utána a választmány e lapot azon hierarchiának önkényt oda nem ajánlja , azt a társulat kezeiből, mint törvényesen birt tulajdont csak per utján lehetett volna kivenni. Nem ártana kissé szerényebbnek lenni. Valamennyire kisebb véleménynyel magunkról, nem volna nehéz, tökéletesen belátni, melyik részen van az igazság. B. L. I P A R R E N D. K i i e n ,ríti c * ««. Hatóságok és eljárás. 141. §. Az első folyamodásu politikai hatóság , egyszersmind az ipai ügyekben is első folyamodást képez. (Iparha.i^g.} Ennek tv&ztében an «... ^-»szabályok kezelése ; ezeknél nyujtatn&ó be az ipar önálló üzése iránti bejelentések ; az engedélyhez kötött ipart ezek adományozzák, menynyiben a következő sok kivételt nem állapítanak meg; ezeket illeti ezen törvény szabályai áthágásának megvizsgálása és megbüntetése, amennyiben a rendes büntető törvényszék hivatalos eljárásának nincs helye. (136. §.) Oly helyeken, hol országfejedelmi rendőrhatóságok vannak , azon esetekben , melyeknél a közbátorság, erkölcsiség és rend tekintetei jőnek megfontolás alá, az iparhatóság emezzel egyetértésben járand el. 142. §. A politikai országos hatóság képezi a másodfolyamodású hatóságot. Ezek közvetlen adományozó hatóságok , minden sajtóiparokra nézve, oly helyeken , hol politikai hatóság székel, az ima- és iskolakönyv-eladás korlátoló szabadalmának kivételével (19. §.) kölcsönkönyvtár s olvasóterem állítási vállalatokra nézve, az építőmesteriparra nézve (második rész 23. §.) azon időközi személyszállító vállalatokra nézve, melyek postautakon s váltott lovakkal űzetnek, melyeknél a postahatósággal mindig egyetértés tartandó fönn, aztán azokra nézve, melyek ugyanazon koronaőr- MAGYAR KÖNYVÉSZET. 11. Kazinczy Ferencz születésének százados ünnepe Sáros-Patakon a főiskola imatermében dec 3. 1859. Sáros- Patak. Nyomtatta Jaeger Károly a ref. főiskola betűivel. 1859. 8 rét 46. (Ára 2 hatos.)