Pesti Napló, 1860. június (11. évfolyam, 3092-3115. szám)

1860-06-01 / 3092. szám

nyában sincsen a berlini kabinet és ily biza­lom nélkül egy intim szövetség létrejötte a lehetlenséggel határos.­­ De azért a túlsó oldalra sem áll Porosz­­ország. A franczia császárrali találkozást vissza nem utasítá ugyan a régens, hanem kitért előle. Kitért egyszersmind Miklós nagyherczeggeli hosszabb együttlét elöl is és igen hiteles sze­mélyek határzottan állítják, miszerint a porosz herczeg a határozott időnél 12 órával előbb hagyta el fővárosát, mert arról értesült, hogy Miklós nagy­herczeg őt másnap reggel „meg akarja lepni.“ Dániának pedig — azon német példabeszéd szerint, hogy „kemény törzsnek kemény ék kell“ — szintoly daróczos feleletet küldtek Berlinből, a milyen daróczos vala a Kopenhá­­gából oda érkezett kérdés. Eddigelé tehát Poroszország még minden­felé nyitva tartja magának az utat és semerre nem kötelezte magát. Ha ez ideiglenes állapot, mely csak ad­dig tartana, míg Berlinben a helyzetre és a hatalmak kölcsönös állására nézve tisztább belátást nyertek, ez ellen senkinek sem lehet kifogása. Azonban teljes szívünkből sajnálnók, ha Poroszország politikája ismét azon halvány neutralitás színét öltené, mely a keleti háború alatt oly szomorú szerepet játszatott vele. Korunkban egyes emberekre nézve régen eltűnt azon előítélet, miszerint az ősz csak az ősz hat monopóliuma és hogy a fiatalkornak nincs joga komolyabb dolgokba avatkozni. Államokra nézve még kevésbbé tartható fönn ezen előítélet; ezek közt épen a fiatalok, a fölvirágzók azok, kiktől a világ erélyes kez­deményeket, nagyszerű tetteket vár, míg a vének többé kevésbbé passiv szerepre vannak kárhoztatva. Poroszhon fiatal állam, neki jövője van, ha­­ megérdemelni tudja, ha fiatalkorában az emberiség érdekében „sudavit et alsit.“ Ha maga a kályha mögött maradna, más bizony elő nem vonja onnét. A porosz régensnek naponként vissza kel­lene emlékeznie nagy őse, Frigyes Vilmos vá­lasztó­fejedelem szavaira, miket Hausser re­mek történeti művében tartott fönn az utóvi­lág, nevezetesen a mai Poroszhon számára, és a­melyek eként hangzottak : „Tapasztaltam én, mit tesz az, neutrális lenni; még a leg­jobb föltételek mellett is roszul traktálják az embert; meg is esküvöm, hogy soha életem­ben többé neutrális nem leszek, és nem fogom lelkismeretemet ezzel terhelni.“ Nem szükséges, hogy Poroszország nyakra­­főre háborúba rohanjon, hogy szükég nélkül, valakit kihívjon vagy épen saját ujjai megé­­getésével mások számára kaparja ki a geszte­nyét a parázsból, de — ha csak nagyhatalmi állásáról leköszönni — mihelyt valami nagy európai kérdés határozottan előtérbe lép, nem akar, legalább erkölcsileg ide vagy amoda kell állnia, kalapácsnak vagy ülőnek kell len­nie, mert a­ki e kettő közt akar helyt foglal­ni, azt mindkét felől nyomják és az legközvet­lenebbül érzi az ütést. Adalékok a magyar történelemhez, v. Bocskai György, a nagynevű Istvánnak és Erzsé­betnek, Báthori Kristóf erdélyi fejedelem nejének atyja, ifjabb éveiben I. Ferdinánd magyar titkára s Dobó István mellé, midőn ez Erdély vajdájává nevez­tetett tanácsosul adott hive, utóbb János Zsigmond­­hoz pártolt. 1568-ban sógoraival, Dobó Istvánnal és Balassa Jánossal — mindhárman a Sulyok nemzet­ségből vettek nőt — tervet forralt a német hadaknak Magyarországból kiűzésére. Ezen terv szerint a ke­zükben volt lévai és zólyomi várakból Nyitrára fog­tak volna törni, ennek püspökét Bornemisza Pál ki­rályi helytartót kézrekeríteni, a füleki és szécséni török őrségek segédével Nagyszombatot és Pozsonyt elfoglalni stb. Szándékuk, mielőtt foganatba vétethe­tett volna, kitudódott, nyelvet kapott, mint akkor szo­kás volt mondani. Rákóczi György és Deregnyei Pál, a szatmári őrség magyar felének főtisztei, s Kálnási Ferencs lovas hadnagy bejelentették a tervet Rueber­­nek, a keletéjszaki országrész főkapitányának, Szent­­királyi Miklós Balassa Jánosnak az erdélyi fejede­lemhez, mint királyjelölthez intézett levelét szintén Rueberhez Kassára vitte, s azonfelül még valamely portai tolmács is megsúgta Maximilián konstantiná­polyi ügyviselőjének, drága pénzért a czélzatot. Bocskai ekkor magyarországi körútjából már visz­­szatért Erdélybe, de Balassát és Dobót az 1569. au­gusztus 1-én Pozsonyban megnyílt országgyűlés al­kalmával, Maximilián kívánságára az államtanács elzáratta s mint árulókat bepöröltette. A pör még nem volt befejezve, midőn három évvel később, 1572- ben, Rudolfnak királylyá koronáztatása alkalmával, ugyancsak Rudolfnak közbenvetésére Balassa és Dobó kegyelmet nyertek Maximiliántól; de amaz még 1570-ben megszökvén börtönéből, különben is már ura volt ismét várainak , uradalmainak; emez pe­­­­dig néhány héttel a nyert kegyelem után meghalá­­lozott. így olvassuk a történetet Istvánffinál, ki, mint Bocs­kainak az államtanács magyar titkárságában utóda, szerepelt is a beperlésben. Tudom, hogy mások más­képen tudják, — veti elbeszélése után a mi histori­­cusunk, — de én úgy adtam elő, a mint én tudom a dolgokat. Ama „mások“ alatt Istvánffi kétségkívül For­gács Ferenczet és még különösebben Forgács Simont értette, kinek jegyzete, melylyel testvére azon állítá­sát, hogy a Balassának tulajdonított levél Balassa el­lenségeinek koholmánya volt, kíséri, — itt követ­kezik : „Balassi János nekem halála előtt azt beszélette, hogy Maximilián császár kildte volt alá Kenderesi Istvánt Rueberhez, commendálván ötét neki, hogy élne tanácsával, mert igen jó praktikus volna. Azért ott Kassán az az Kenderesi metszeti ki az Balassi pecsétit, és levelet ir az sententián, a mint itt meg vagyon írva, Balassi szavával az királ fiának *) és subscribálja az Balassi keze írását imitálván. Arra osztán úgy tett választót az királ fia, kinek az conti­­nentiája úgy volt, a mint itt írva vagyon. Azt penig az állevelet kildték volt be egy Horvát Miklóstól **), Balassi Farkas szolgájátul, kit Krusics ***) corrum­­pált volt, ki az királ fia responsumát úgy vitte az fe­jedelem kezébe Bécsbe, ki osztán azt mondta, hogy Balassi János és Farkas, Vigléshez közel egy monyo­­rós keret­ben, ketten csinálták az csizmája sarkába az levelet, és sokat ígértek neki, ha híven beviszi az királ fiának, és híven választ is hoz. *) János Zsigmond. **) Istvánfi Szentkirályi Miklósnak nevezi, utána vetvén: „Osztán komáromi naszádos lévén, ugyanott hala meg. Sokáig az várba tartották titkon, senki egyéb nem tudta Kilmannál (komári kapitány) és az várbeli német hadnagynál.“ ***) Krusics János, bányavárosi főkapitány. Ez valahogy fülébe esik Balassi Jánosnak és be­­küld Erdélbe Bocskai Györghöz az sógorához (mert feleségek egy ember gyermeki Sulyok Balás leánya voltak), hogy azt az hamis levelet, melyet ő nevével vittek királ fiának, elkérje tőle és kiküldje, mert nem ő levele volt volna, és veszedelme következnék mi­atta, ha ki nem külder­ék. Bocskai az levelet megkéri és kiküldi. Balassi mindjárást felviszi császárnak, és megmutatja neki és red­arálja, hogy nem övé volna, hanem valamely nem barátja veszedelmére fabrikálta volna. Az fejedelem akkor acceptálja excusatióját és jó szóval bocsátja el; azután őmaga levelet ir neki, egészen az maga kezével, szép szókkal, és inti, hogy felmenjen az gyölésbe, fogadást is nagyot teszen neki. Amaz felmegyen és lekapált. Kenderesi, az áruló, úgy jára, hogy azután én ke­zembe levelei akadának, kiket az vezírpasának és az budai pasának irt volt, kikbe sokat írt vala az csá­szár erőtlensége felől, és hogy elgyűlölték volna az országt; most volna ideje, hogy iudolnának (a törö­kök) és ő oly módot adna nekik, hogy ez egész ország esztendeig *) övék lenne; és hogy őmaga is rövid nap Venecébe **) menne, és onnét be az Portára és szembe lenne az vezírpasával. Ez leveleket látván császár, kerestetni kezdte, és magát nem találván, szolgáit megfogdoztatja. Őmaga jött volt Csallóköz­be, holott jegyzetté vált feleségül magának Dersfi Farkasnét, Paksi János leányát, Annát, kivel régtől fogva gonoszul élt, ki egy igen libidinosa bestia volt, onnét megyen volt Bécsbe. Az dévéni révbe meghallja, mint jártak szolgái Bécsbe, és hogy őmagát is keres­ték. Elijedvén tért mindjárást Szakócza felé, hogy on­nét Lengyelországba menjen, Morván és Szilézián által ; azonban császár (nevében) hát mindenövé megírták, hogy fogják. Révai Mihál értvén, hogy Szakóczára ment, miért, hogy Szakolczához közel ■ vammúneam­­ lakik, hivatja Rácz Pált, kivel egy várba lakott Ho­­licsba, — mely Rácz Pál vette volt az Bakics Pál­­ leányát, és az után volt része Holicsba — kinek megjelenti az dolgot és informálja mit cselekedjék. Amaz azontúl utána menvén Szakóczára, az barátok katastromából vonzza ki és Bécsbe viszi. Ott sokáig járták fogva az bóhárházba, és sok kínzások után megvallván minden árulásit, elrekkenték, így fizeté meg az jámbor Balassi Jánosnak árulá­­s­t; sőt egyéb mrakét is, mert valamit látott hallott, nyomon mondotta be az fejedelemnek; sőt azt is, az kit sem látott sem hallott. De csuda álnok vala min­den latorságnak meggondolására. Itt az mi császá­runknak az szegén magyarokat árulta, őtet az terek császárnak; kiért oly kedves vala, hogy egyszer kö­­vetsigbe választották vala az Portára, és'hiogy ruhá­­kot csináltasson magának selyem marhát *­ sokat és czímer nusztokat adának neki. Kit mikor Ördög (Teuffel) Györg, praesidens consilii beliici, nekem megjelentett volna, én látván esztelenségeket, sokat szólok ellene, kiből ő is informálván társait és az fejedelmet, hagyák, és mást választának; de nála marada mind, a mit neki az készületre adtak volt.“ Szalay László. *) Értsd: egy esztendő lefolyása alatt. **) Venetiae, Velencze. A cultus- és oktatásügyi miniszter a kalocsai főiskola s az azzal egyesitett tanitó-képezde igazgatójává, ki­e­n­n­y­e­y Jó­zsef ottani képezdei tanitót kinevezte. Részvétnyilvánitások. I. Nagyméltóságu grófnő! A megrendítő esemény, mely nagyméltóságodat és nagyméltóságod igen tisztelt családját, hazánkkal és nemzetünkkel együtt oly váratlanul és lesujtólag érte, mélyen megrendítette és kimondhatatlan fájdalomba merítette a Hajduvárosok közönségét is. Mert a Hajduvárosok is azon nemzet tagjai s szá­zadok óta kiegészítő részei, mely nagymagod dicsőült férjét — imádott hazánk és nemzetünk fényének föl­derítését czélzott magasztos törekvéseiben s rendíthe­tetlen küzdelmeiben — Istentől küldött vezéréül is­merte és tisztelte, csodálta és áldotta; és a mely most kimondhatatlan szívfájdalommal gyászolja és kesergi — Kárpátoktól Adriáig — „Nagy halottja“ fölött, a legmagasztosabb czéloknak szentelt drága életszövet­­nek kialvását. Nagyméltóságodat és családját legközelebbről leg­érzékenyebben s legsúlyosabban érte e közös vesz­teség. Ámde, ha az isteni kegyelemnek megvigasztaló ere­jén kívül találhat a megmérhetlen fájdalom némi enyhületet — az igazi részvétnek, hozzá mély megil­­letődéssel közelíteni szíves törekvésében , úgy esede­zünk nagyméltóságod előtt: fogadja kegyesen a Haj­duvárosok közönségének nalgod eleibe ezennel — minden lelki erejéből siető, igazi részvét-nyilatko­zását. A Hajduvárosok, minél mélyebben meghatva ére­­zik magokat a nagy Széchenyi Istvánnak váratlan és megrendítő halálából eredeti hazafiul méltó fájda­lom miatt, annál magasabb és erősebb fényre emel­kedik lelkekben az a hit és meggyőződés, hogy a di­­csőült atya által megkezdett munka nagyalgod fiai­ban, a hazának ime szép és nagy reményeiben, to­vább vezettetni , s majd a czélhozjutás dicsőségé­vel fog megkoronáztatni; és ebben gróf Széchenyi Ist­ván nagy neve áldott leszen, mig egy magyar él, ki­nek kebele a haza iránti szeretet szent érzelmeivel földobogni tud. Ha van vigasztalás számunkra , azt egyedül ebbeli hitünkben és meggyőződésünkben kereshetjük. Fogadja amagod igazi és őszinte részvétnyilvánitá­­sunk s változatlan hazafi­i üdvözletünk ismétlését —­­kik vagyunk a * Hajdúkerület egykori székhelyén — Hajdú-Böszörményben, 1860. május hó 10-én nagyméltóságodnak legalázatosabb szolgái a Hajduvárosok közönsége. n. Nagyméltóságu grófné! A haza föl tudja fogni azon mély fájdalmat, mely nagyméltóságod nemes szivét egy oly férfi elhunyta miatt érte, kinek ravatalánál egy nemzet áll mély gyászban ; és ha lehetséges a vigasz — lelje föl azt nagyméltóságod, azon közrészvétben, mely e hazában mindenütt, a kunyhókban úgy, mint a palotákban, oly érzékenyen nyilvánul. A magyarnak csak egy hazája van — s e hazának csak egy Széchenyi Istvánja volt. Van-e kebel, mely a legmélyebb gyászba ne borul­na, midőn a nemzet első s legnagyobb embere ép azon pillanatban szólittatik el a Gondviselés által földi pá­­vájáról, midőn Magyarország új­jászületése kezdődik? Ha a fájdalom szól a fájdalomhoz , a szív fölfogja a kifejezett érzelmeket egész mélységekben! Fölfogja tehát nagyméltóságod a mi érzelmeinket is, mert mi szintén érezzük azon sajgó fájdalmat, mely nagyméltóságod nemes házát a legdrágább férj és legnemesebb ember halála által érte. Engedje hát nagyméltóságod, hogy Szabadka vá­ros községtanácsa az összes lakosság nevében kife­jezhesse ama fájdalmát, mely nagyméltóságodnak, egész családjának és különösen a közös és minden­nél drágább hazánknak, egy oly férfi halála által okoztatott, ki a nemzetiség és hazaszeretet első szik­ráját a már majdnem megkövesült szivekben lángra lobbantani képes vala. Mi reméljük s velünk az egész nemzet, hogy nagy­méltóságod fiai — az atyának nagyságát és erényeit is örökölék, s e nagy alkotónak még oldatlan fölada­tait bevégezni fogják, mert ők egy oly atya oldala mellett növekedtek föl, ki mint ember, férj, atya, ba­rát s nemzetének jóltevője páratlanul áll. A megdicsőültnek szelleme lengje körül nagyméltó­­ságodat, fényes családját és egész hazánkat, s fordít­son el minden veszélyt legdrágább kincsünktől — hazánk s nemzetiségünktől! Szabadka szab. kir. város községtanácsa 1860. évi május 22-kén. III. Nagyméltóságu grófnő ! Kegyelmes asszonyunk ! A veszteség, mely nagyméltóságodat — felejthetlen férje halálában érte, közös az egész magyar hazával, és mély fájdalommal érzi annak nagyságát egyesüle­tünk is. Mert a dicsőültben mi is mint magyarok, nemze­tünk szeme fényét, s mint e társulat tagjai, egyesülé­sünk eszméjének teremtését veszték el. De midőn az ő emlékezete fölött a nemzet millióival együtt kesergünk, vigaszt lelünk a hitben, hogy az ö szelleme él és élni fog örökké ! Hiszszük és reményijük különösen, hogy az ö szel­leme élni fog nagyméltóságod szépreményü fiaiban — a „legnagyobb magyar“ szellemének egyenes örökö­seiben, kik — meg vagyunk győződve — a Széche­n­y­i­e­k hűségével fognak mindig virasztani ez árva nemzet sorsa fölött. Ez a mi vigaszunk, s hogy ez teljesebben enyhítse fájdalmunkat, engedje a kegyelmes asszony! remény­­lenünk, hogy a hazafiak e vigaszát osztja nagyméltó­ságod is velünk, kik a gyászoló özvegy keservében legbensőbb részvéttel osztozunk, s kik gróf Széche­nyi István emlékét hazafias kötelességeink lelkis­meretes teljesítésével akarjuk kebleinkben minden­kor megőrizni. Fogadja kegyesen nagyméltóságod az alólirt egye­sület határtalan tisztelete és legbensőbb részvétének imer gyenge kijelentését. Szabadkán a kaszinó 1860. évi ápril 25 én tartatott választmányi üléséből nagyméltóságodnak legalázatosabb szolgái, a szabadkai kaszinó nevében : M­ukits János, kaszinói elnök. Pesti lóversenyek 1860. Harmadik nap, csütörtök máj. 31. Szintén érdekes versenyek. E napon küz­döttek jó futóink­­a Ba­t­thy­ányi-H­uny­a­­dy s a minden évben nagy érdeket keltő asz­­szonyságok dijáért. Az idő ma is borongós és hűvös volt. A verseny a következő eredménynyel folyt le: I. Batthyányi-Hunyady-dij 200 arany. Futhat minden ló. 1 sng. mfld. Tét 20 arany. F. v. f. A tét 40 aranyig a második lóé, ezenfölül az elsőé. Nevez­ve volt 4 ló; futott 3. u. m. hg Liechtenstein Fér. 4é. p.p. m. „Schorsow,“ Bandmann ur 3é. f. m. „Challenge“ és gr. Hunyady 5é. p. m. „Compromise“. Győztes egy fejjel „Challenge“, 2-ik „Compromise“. II. Asszonyságok dija 200 arany, száz arany értékű serlegben. Egyszer körül 20 öllel a nyerő­pont előtt kezdve. Tét 10 arany; f. v. f. A 2-ik lóé 50 arany. Urlovarok. Nevezve volt 12 ló; futott 6. u. m. gr. Harrach 7é. p. k. „Frolic“ (lovar Bischofshausen ur); gr. Hunyady József 6é. p. k. „Agitation“ (lovar Benicz­­ky Ferencz); Ensel Kálmán ur 5 éves pej kancza „Aranka“ (lovar a tulajdonos); Mr. Kellett id. p. m. „Pan“ (lovar hg Rohan) ; id. gr. Batthányi István 6é. sp. m. „Basi Bozuk“ (lovar Kinsky Octáv gr.) és gr. Zi­chy Aladár 5á. p. k. „Peeress“ (lovar ifj. gr. Batthyányi István). Nyertes „Peer ess.“ 2-ik „Frolic.“ 3 ik „Agi­tation.“ III. H a­z a f i­ d i­j : 100 arany. Futhat magyarhoni minden kancza; 11/^ a. mfl. Tét 10 arany, fuss vagy fi­zess. A tétesz fele a 2 ik ló. Nevezve volt 14 ló; futott 5 u. m., hg Kinsky Ferdinánd 3é s. k. „Peace.“ gróf Wenkheim Rudolf 6é. vpk. „Cigarette;“ gr. Hunyady József 4é. pk. „Sylphine.“ id. gr. Batthyányi István 5é. pk. „Cornflower“ és hg Liechtenstein Fer. 3é. pk. „Alix.“ úgynevezett „holt­verseny.“ Peace kivételével a többi futó majdnem egy csomóban közeledett a cél­ponthoz, melyhez néhány ölnyire „Sylphine“ előnyomult, de épen a czélpontnál mellé szökött a 30. „Alix.“ A bí­rák holt­versenynek ítélék a futást s a díjért „S­lphine“ és „Alix“-nak ismét futni kell. A holtfutás után az illető versenyzőknek szabadságá­ban áll a programaitól eltérést kívánni, így ily kívánság folytán a „Handicap“ helyét az eladó verseny foglalta el. IV. S­ina-díj: 100 arany. Eladó verseny, kap­csolatban egy tétversenynyel. Tét 20 arany, fele bánat. Futhat minden ló, 20 öllel a nyerőpont előtt kezdve egy­szer körül. A nyertes ló 1000 frtért megvehető. Az elő­vétel joga a pesti lovaregylet pénztárát illeti, mely a nyertest árverésre bocsátandja. Nevezve volt 5 ló, futott 3. u. m. hg Liechtenstein Fer. 4é. p.k. „Thane,“ gr. Hu­nyady József 4é. sga pr. „Heki“ és ifj. Batthyányi Ist­ván 4é. sgam. „Potentate“. Igen könnyen nyert „Tha­ne“; „Potentate“ lemaradt. Az árverésen „Thane“t a tulaj­donos 1400 fton megtartá, így az egylet pénztárába 400 frt fizettetett. „Potentate“ 320 frton vétetett meg. Y. Handicap 1000 forint. 1859. 1860. 1861. évre ajánlja a lótenyésztés egy pártolója. Futhat min­den ló egyszer körül, mintegy 1% mf. Tót 150 frt, bá­nat 75 frt. A 2-ik ló a tét- és bánatösz felét nyeri. Ne­vezve volt 17 ló; futott 7. u. m. gr. Eszterházy Mih. 5é. pk. „Miss Lefty;“ gr. Wenkheim Rad. 4é sp. m. „Do­boz;“ gróf Hunyady József 4é. pk. „Sylphine;“ gróf Kvitky Octáv 4é. sga m. „Deutsche Michel;“ gr. Schme­t­­tow Rikhárd 4é. sp. m. „Hülegény.“ ifj. gr. Batthyányi István 4é. iga k. „Confidence“ és hg Liechtenstein Fer. 5é. ága k. „Stella.“ Gyors futás, többnyire csomóban. „Miss Letty“ vezetett és nyert. 2-ik „Michel.“ VI. Nákó-dij 100 arany. Futhat magyarhoni minden ló, mely az illető évben a pesti gyepen nyertes nem volt. Egyszer körül 20 öllel a nyerőpont előtt kezd­ve. Űrlovarok. Tétel 5 arany, „fuss vagy fisess.“ Ha 5 aláírónál több van a 2­ dik ló kétszeres tételt kap, a 3 ik megmenti tételét, különben a 2 dik ló csak tételét kapja vissza. Aláírtak 8-an. Futott by Liechtenstein „Activ“-ja (lovar hg Rohan); Batthyányi István „Avia“ja (lovar a tulajdonos); gróf Festetics Géza „Előre“je (lovar gróf Kinsky János); gr. Szápáry Iván „Alborak“ja (lovar a tulajdonos) és gr. Hunyady „Heki“je (lovar hg Rohan.) Sebes futás; győztes „Előre“; 2 dik „Avia.“ VII. Az eldöntetlenül maradt hszafi-dijért versenyez­tek „Sylphine“ és „Alix“, lépésben járták körül a pá­lyát. Angol kékkönyv Garibaldiról. Marryat parancsnok sir.A. Fanshawe altengernagy­­hoz : „Intrepid“, máj. 12. Ön parancsára 9-ben hagyám­ el Messinát, s Trapauin által Marsalába menek, a­hová ér­kezett ugyanakkor az „Argus“. Midőn kiszálltam, az al­­konzulnál tudakozódtam a város és az ország állapota felől, két gőzös szárd lobogóval tűnt föl a láthatáron, a Moio közelébe jöttek s fegyvereket kezdtek partra szál­lítani. Meg kell jegyeznem, hogy a két gőzös nagyobbika mintegy 100 yardnyira jött a Molohoz, de csakhamar számos bárka járt körűle, segítni a legénység partra szál­lítását. 5—6 mfldnyire volt egy nápolyi hadigőzös s a sík tengeren távolabb egy vitorlás fregát. Az előbbi a ki­kötőbe ment s egy ágyulövésnyire volt, mikor még fele sem szállott ki a legénységnek,de nem tudni mi okból nem lőtt, mig a kiszállottak mind csatarendbe állva a város felé nem indultak. A görög parancsnoka az „Intrepid“-ra jött s különböző kérdéseket tön a seregekre nézve! Azt mondá, tüstént meg kell kezdenie a lődözést, s kért en­gem, hívjam vissza azon angol tiszteket, a kik a város­ban lehetnének. Ez okból egy tisztet küldök ki , fölhu­­zatám a jeladó lobogót, azonban a jövevények elfoglalák a kikötőt s a mi matrózainkat — igen udvarias módon — elfogták s értesiték őket, hogy Garibaldi tábornoktól k­ér kérniök engedélyt, a­ki azt természetesen azonnal magadá. Ingram parancsnok és Coffin alkonzul kísé­retében a nápolyi gőzös fedözetére menek. A ha­jó parancsnoka mondá nekem, hogy jókora számú fegy­veres idegen szállt partra, s ő kénytelen rájuk lövetni, úgy látszott, igen föl volt indulva ezen eset miatt, s én megjegyzem, óvakodjanak azon gőzösökre lőni MAGYAR KÖNYVÉSZET. 70. „ J­ó s­z á g i­smertetés“ kiadja a Magyar Gazdasá­gi Egyesület. I. Füzet. A mágócsi uradalom (Cson­­grád vármegyében.) Pest. Nyomatott Herz Jánosnál, 1860. Ara­d ft 30 kr új pénzben. 71. „Székfoglaló beszéd”, melyet D­a­n­i­e­l­i­k Já­nos egri kanonok és prépost a Sz.-István-Társulat alelnöke, mint a magyar Akadémia tiszteleti tagja martius 19-ikén az Akadémia heti ülésében tartott. Pest, 1860. Nyomatott Wer­fer Károlynál. 72. „Széchenyi Emlékezete.“ Irta és a debre­­czeni kaszinó által 1860. ápril 26-kán rendezett Széchenyi gyászünnepély alkalmával felolvasta 111 é­s­­ György. Deb­­reczenben, Csáthy és társa tulajdona. *­ Értsd: kelmét.

Next