Pesti Napló, 1861. május (12. évfolyam, 3366-3389. szám)

1861-05-23 / 3383. szám

117—3383. 12-ik évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet 1861. Csütörtök, máj. 23. E lap S&it'*“"7 Kiadó­hivatal: Előfizetési kitételek: Hirdetmények dija: Ferenciek terén 7-dik szám földszint. Vidékre , postán : Helyben, házhoz hordva: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Birmentetlen levelek csak ismert kezektől fo- A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadása félévre . . . . 10 írt 50 kr. a. é. Bélyegdij külön 30 ujkr. Magánvita 4 hasábos gadtatnak el. körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. u. é. petit-sor 25 ujkr. PEST, május 211. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház ülése, máj. 22-kén. A legközelebbi ülés jegyzőkönyvének, melyet Csen­­geri Imre jegyző közbe jött megbetegedése folytán Jura György készített, felolvastatása és hitelesí­tése után, a ház elnöke jelentést tesz, hogy Bács, Esztergom, Temes, Tolna, Veszprém és Arad megyék ■ Eperjes városa, az adónak erőszakos be­hajtása tárgyában orvoslást kérnek, s egyúttal, ugyanezen kérdésben hozott határozataikat köztik a házzal. Továbbá Sáros megye Teleky László gr. és Palóczy László halála fölötti részvétét közöl­vén a házzal, ennek kapcsában említésbe hozza az elnök, hogy a Palóczy László fölött tartandó em­lékbeszédet Kazinczy Gábor képviselő fogja el­mondani. (éljen.) Mocsáry Lajos, Urházy György, László Imre és Popovics János képviselők beadják megbízó leveleiket, valamint Bika Simon is, hiá­nyok pótlása végett visszaadott választási jegyző­könyvét. Tisza Kálmán egy 9 tagú választmány kinevezését ajánlja a végből, hogy az, az ország­bírói értekezlet javaslatainak tekintetbe vételével a törvénykezés égető kérdésének mielőbb elinté­zése iránt javaslatot tegyen. Ez indítvány kinyo­matni, holnap a ház tagjai között kiosztatni, és holnapután napirendbe fog vétetni. E tárgyak el­intézése után a ház napirendre tér át. Német Albert beszédét alább egész terjedel­mében közölvén, itt csak azt jegyezzük meg, hogy gyakran igen­is erőteljes kifejezéseit nem egyszer követte a ház vidámsága és tetszése. Klauzál Gábor, kit még a régi időkből a „szívek szónoka“ név alatt ismer a nagy közön­ség, remek beszédet mondott, melynek azonban egyetlen szavát sem akarván kihagyni, t. olvasó­inkat lapunk holnapi számára utaljuk, melyben az egész terjedelmében közöltetni fog. Simonyi Lajos báró és Trefort Ágoston beszédeik szintén egész terjedelmükben közöltet­­vén alább, csak a szónokok egymásután követke­zése tekintetéből emeljük fel. B­u­z­s­a Lajos hosszas és szenvedélyes szónok­latában a társadalmak és kormányok egymás kö­zötti viszonyáról, állambölcsészeti szempontból ér­tekezvén, az indítvány szövegére nézve sokban egyetért ugyan Deák Ferenczczel, de annak for­májára nézve nem­ a határozat mellé nyilatkozik. Az ülés eloszlik, holnap 10 órakor a legköze­lebbi ülés. Némer Albert beszéde. Mélyen tisztelt képviselőházi A be­jegyzett szónokok sorozatán nekem jutott a sze­rencse Somsich Pál képviselő­társunk remek szónoklata után nyilatkozni, s megvallom jól esett volna lelkemnek, azt ő utána rögtön te­hetni, nem azért, mintha ama balga hitben él­nék, miképen nagy elméjének ékes prismái parlagi előadásom szappan-buborékjain megtör­hettek volna, hanem azért mert rajtam lett volna a sor tovább fonni az egyetértés arany fonalát azon téren, melyen­­ a pártszínezet elté­ri nézeteit öszszehozni óhajtó ama nagy kérdés lényegére, melyre nézve utóvégre is mindnyájan egy értelemben vagyunk. A­mi a kérdést magát illeti, úgy vagyok meg­győződve , mikép más hangon szól a nemzet törvényes fejedelméhez, a midőn diplomatiai összeköttetésben kér vagy előterjeszt, és más nyelven beszél a nemzet akkor, midőn an­nak souverain hatalma, törvényhozó testülete a máig is fönnálló fegyveres nem­patia ellenében a nemzeti jogok törvényes méltóságának érze­tében az örök igazság és a nemzet színe előtt nyilatkozik, amott az ildomosság és combina­­tiók politikája lép előtérbe, míg emitt az igaz­ság terén állva, félelmet nem ismer, és minden emberi tekintetek félretételével, a gondviselés végzetszerű küldését teljesíti. Én csak így, és az utóbbi szellemben fogok nyilatkozni. Az oct. 20 diki diplomát úgy tekintem s úgy birálom meg, mint eszközt a czélhoz,­­ mint eszközt, mely az európai események folytán megrázkódtatott hatalom háttérbe szorultával ama kötelékeket, melyeket 12 évi elnyomatás a nemzet s a dynastia közt megszaggatott, ösz­­szeférczelte, — az osztrák uralkodó­ház és a nemzet közt tátongó üregnek — hogy úgy fe­jezzem ki magamat — áthidalására szolgáljon. A nemzet pedig elfoglalta az absolutismustól elhagyott tért, melyen az osztrák hagyományos politika egy tizedrészben a nemzeti törvények mázzával kecsegtet, mig 9 tizedrészben hanyat homlokkal ellenkezőleg, régi perfidiájával eleve mindent ismét megsemmisitni törekszik, elfog­lalta — mondom az absolutismus által elhagyott tért, mert fokozatosan tapasztalá, hogy a nép az istentelen zsarolások által kétségbe esve a meglippent zsarnoki hatalom szolgáit immár nem tűrheti, s hogy azok e rendkívüli elemre nem nyugtatólag, de látizólag hatnak, hogy az anarchia vészteljes jellege mindinkább fű­rü­­dik, s hogy a népnek régi hit vezetőire elkerülhe­tetlen szüksége van, nehogy a bukott rendszer bűnszolgái a zavarosban halászva , a gyarló vagy roszabb akaratú töredéket tévútra vezetve égbekiáltó terveiket létesítsék. Ily indokok által vezettetve, az említett diplo­mát mint az 1715. 1. 2. 3- ik, 1723. 3-ik és 1741.8-ki törvényczikkelyekbe ütközőt, bár el nem fogadta, mégis mint eszközt a czélhoz felhasználta a nemzet, mert úgy volt meggyő­ződve, hogy ha a közeledésnek a nemzet s a dynastia közt valószínűleg meg kelletik szakad­nia, az nem a megyei életben, hanem az egybe­hívandó országgyűlésen a nemzet souverain akaratán, Európa színe előtt törjék meg, újabb bizonyítékot szolgáltatandó, miként a fe­lelősség egyedül csak azon dynastiát terheli, mely 300 éven keresztül mindig régi nótáját fújja, azaz midőn balsors fenyegeti, engeszte­lőig simul, ígérve biztat, az elrablott nemzeti jogok visszaadásával kisért, s midőn a szeren­cse környezi, ismét fatumszerü rögeszméjéhez híven, megsemmisítéssel fenyeget, s az osztrák császárság mozaikszert d­rámájába befoglalni törekszik. Nem azt tevék tehát a megyék ,­quid juris, hanem q­ u i­d c o n s i­­ i i — és az isteni gondviselés s a nemzet erkölcsi erejére támasz­kodva majd féléven keresztül föltartották a me­gyei életben azon hihetetlenséggel határos eljá­rást, mely a fönnálló absolut hatalom orgánu­mával szemben képtelenség. De most megfordítva áll a dolog, nem quid consilii, hanem quid juris, mi Magyarország kép­viselői egyedül a törvényes alapra támaszkodva többé nem a számítások politikáját követjük, hanem az ország jogállapotát egész mérvében vagy vissza­szerezzük, vagy az absolutismusnak az elfoglalt tért ismét oda hagyjuk, de ugyan a nemzet jog­állapotától egy hajszálnyira is el­térni nem fogunk. A jelen epocha ismét élőnkbe zárja a múlt idők keserű tanuságteljes emlékét — és való­ban, mintha csak második kiadásban élnénk II. Leopold korát, a midőn a nemzet országgyű­lésre hivatott össze, a végre hogy a török há­ború által és II. József kényuralma által meg­ingatott trón a nemzet annyiszor tanúsított hű­ségére, lojalitására — és ha e kettő nem hibá­zott — mint az valóban soha sem hibázott — annak fegyveres erejére és pénz­segélyére hi­vatkozzék. Megtörtént minden, mit a nemzet kívánt, biz­tosítatott az ország független kormányzata az 1790-iki 10-ik törv. czikkely által, törvény al­kottatott a trón­örökös félévi megkoronáztatá­­sáról, a királynak az országbani lakás köteles­ségévé tétetett. Gondoskodott a nemzet arról, miképen a tör­vénykezési rend pátensekkel és parancsolatok­kal meg ne zavartassék. Az országgyűlés minden három évben meg­­tartassék. A consilium a nemzet és végrehajtó hatalom közt ellenőrségre köteleztetett. Az ifjúság neveléséről, — a magyar nyelv a közdolgokban érvényességre emeltetett, sőt a Statusministerium és a monarchia kül országi követségeihez született magyaroknak alkalma­zása elrendeltetett. Az adó és a sóár megszabása egyedül az or­szággyűlésnek tartatott föl, miglen a bánya jöve­delmek a magyar kamarának egyedül kizárólag alá rendeltettek. A vallás ügyei az akkori időkhöz alkalmaz­va a haladás igényeihez képest meghatároz­talak. A felségsértés és hűtlenségi esetekre nézve a törvénykezési rend megállapíttatott. És a magyar ezredek s azokba sorozandó újonczok létszáma meghatároztatott. Azt hinné az ember, és azt hivé akkoron a mivelt világ, miként ily üdvös törvények a sors csapásai ellen jövendőben megóvják egyaránt a nemzetet mint annak királyát, s azon fejedelem ki ily törvényeket szentesített, s azoknak meg­tartására ünnepélyesen megesküvék, megkoro­náztatott, s azon aranyigékkel fejezé be az em­litett törvények záradékát: „Perferant deside­­rium nostrum fideles SS. et Ord. ad Suos popu­lares, perferant item nuncium illud, quod Nos Populos nostros nonmodo legibus, sed impri­mis amore gubernare cupiamus.“ De csakhamar előállott a csalódások szomorú korszaka, a fent elősorolt üdvös törvények írott malaszttá, puszta hangokká lettek, mert Leopold utódja I s. Ferencz császár a franczia háború bevégeztével, s alig hogy Európának nemes oroszlánja, a nagy Napoleon császár, Ferencz császár veje, a fatum végzetszerü hatalma által a tarpei sziklához füzetett, megfeledkezve a magyar nemzet hűségéről, de híven megemlé­kezve az osztrák hagyományos politikának mé­tely­es rendszeréről, a nemzetet mely a háborús idők és a muszka hadseregek átvonulásának nagy áldozatait még alig heveré ki­s pénz­­devalvátióval, a só árának fölemelésével és a Contribuciónak ezüstben, katonai hatalom mel­letti önkénytes behajtásával ostorozá, és hogy a nemzet még csak föl se jajdulhasson, or­szággyűlést sem tartott, mig végre a körülmé­nyek kényszerítő hatalma előtt meghajolva, is­mét a régi nótát megfojta és az 1827-es ország­gyűlésen ama nagy szavakkal „doluit paterno cordi nostro“ a nemzetet régi hűségének álmai­ba szenderitette, és ez igy járt mig kormány­zott; igaz hogy halálával a nemzetnek sze­­retetét végrendeletileg hagyományozá, de ha­­gyományozá egyszersmind a Habsburg Lotha­­ringiai háznak vészteljes politikáját, egyszóval Magyarországnak kizsákmányoltatását és az osztrák örökös tartományokba beolvasztását. Mert várjon 5-ik Ferdinánd alatt volt-e or­szággyűlés, melyen a halomra nőtt sérelmek or­voslását ki lehetett volna küzdeni? nem volt; de eljöttek az újabb harezok, a magyar nyelv — a katona-illitánok — a pipái brevék — a vegyes házassági harczok, — megszületett az admi­nisztrátori rendszer a mely a nemzet törvény­hozási testületének alkotását a megyei autono­­nómia tisztaságát, és igy mindkettőnek erejét már csirájában, a megyei életben elfojtsa. És ez igy járt évről évre mindaddig migyen Európa láthatárán borús felhők emelkedve az annyiszor megingatott és e nemzet hűségével megmentett osztrák dynastia megreszketett és a nagy státusbölcseséggel támogatott fran­czia trón összeomlott, s az elnyomott népek óriás sírkövei megmozdultak, s az 1848-as országgyű­lésen Kossuth Lajos az országgyűlési teendők­ről tartott egy beszédére az ausztriai monarchiá­hoz tartozó minden népek áthatva az alkotmá­nyos szabadság érzetétől, jogaikat hangosan követelék ; igy keletkezett az a polgári joge­gyenlőség alapjára fektetett 1848-ki törv. köny­vünk, a mely nem más mint az 1790-ki 10-dik törv. czikknek a kor igényeihez és az európai haladás mivelt kül formáihoz idomított újabb kiadása, melyet a nemzet a független felelős magyar minisztériummal és a nemzetőrséggel körül­bástyázott. Ha valaha most már az örök béke a nemzet és a dynastia közt véglegesen megköttetett, most már nagy és hatalmas az osztrák trón, mert az többé nem hűtlen tanácsosok fondorkodásaira, nem a szuronyok gyűlölt hatalmára, hanem a nemzetek és népek bizalmára, szeretetére, ala­­pittatott. Elmondjam Jellachich korát, el a rácz hábo­rút, el a fölzaklatott nemzetiségek vérfárasztó pusztításainak irtózatos képeit? nem mondom el, mert azon iszonyatos események mindnyájunk kebelében élnek, s élnek a nemzet hálás em­lékében az aradi és pesti vértanuk szent neveik. Ezek azok, mik bennünket óvatosságra, fél­tékenységre intenek a kisértet napjaiban — mert kisértet napjainak mondhatom a jelen időt, mely 12 évi szenvedések után az alkotmá­nyos szabadság kapuit előttünk feltárja; emlé­kezzünk szenvedéseinkre, emlékezzünk a vérta­nukra mondom, és ezen emlékekkel lelkünket és szívünket elpánczélozva vessünk egy pillan­tást Ferencz József osztrák császár korszakára. A világosi fegyver­letétel után, míg egy­részt a fegyvertelenné lett nemzeten a boszu vér­an­gyala dühöngött, miglen az ország miniszerel­­nöke, tábornokai, az ország zászlós urai egy­házi és világi főméltóságai, golyó és kötél által kivégeztettek, a hon leghívebb fiai számkive­tésre kényszerittettek, majd rémes külföldi bör­tönökbe hurczoltattak, legmiveltebb fiai és ér­­telmessége közkatonákká Boroztattak s durva altisztek nemtelen üldözéseinek kitétettek, a hazának delnői és szüzei a miveit Európa szé­gyenére s az emberiség gyalázatjára megvesz­­szőztettek, miglen az ország integritása szét­­daraboltatott, nemzeti élete kifosztatott fel­­dúlatott, ezeréves alkotmánya megsemmisit­­tetett, ősi szokásai, melyekhez még a barbár nemzetek is gyermekies ragaszkodással vi­seltetnek kigunyoltattak, az alatt Bécsben megszületett a Bach rendszer vérfagylaló sis­­temája, a németesítő rendszer pókhálója, s a nemzetre egy átkos ködfátyolként kiterjesz­tetett , hogy elnyomva a nemzetiség szent érzetét, egyszersmind kiirtsa csirájában az el­szegényedés által kétségbe ejtett nemzetben az alkotmányos szabadság iránti jogérzetet; egy új alkotmány oetrol­oztatott, melynek vezérelve volt a „Gleichberechtigung aller Nationen“ az az a rabszolgaságnak egyenlősége, mely míg bünostorul szolgált a pártütőnek kikiáltott ma­gyar nemzet ellen, más részről jutalmul adatott a horváth és szerb nemzetnek azért, mert fiainak ezrei a dynastia által tévútra vezettetve, véres harczban ugyanazon dynastia védelmében el­vérzettek; a sok direct és indirect adóztatások, a sok bélyeg, örökösödési százalék, adás vevés fogyasztás és Isten tudná még mi czimen beho­zott fizetések előidézték a végelszegényedés nyo­morát, a birtokos ember földének ura nem volt többé, mert annak termékei felett nem rendel­kezhetett s mert belátá, hogy az uralkodó rend­szer mellett utóvégre is minden magánérték­nek a kormány zsebébe kellene szivárognia, és csak későn értesülünk arról, hogy a nemzet vé­res verejtékéből kipréselt roppant pénzeket ma­gas állású államférfiak elsikkasztották. A protestáns vallás a nemzetiségnek e dicső őre és előharczosa üldözőbe vétetett, hogy au­tonómiája megaláztával szivéből kitépessék a függetlenség érzete, habár a szívnek magának utánna megszakadnia kell. Német nyelv uralkodott mindenütt, az iroda­lom fealázva, és a sajtó lenyűgözve, csehek és morvák parancsoltak, a horvát és szerb nem­zetnek ősi fegyverei, családi ereklyéi ép úgy el­­koboztattak mint a magyaré, s a népek zaandar­­meria és fináncz örök rámájába foglaltattak, és ez igy járt évről évre, napról napra, s mert így járt, csoda-e, ha a magyar nép az uralkodó ház iránti bizalmát végkép elvesztette. Pedig meg­engedném azt is, hogy egy nemzet a legna­gyobb zsarnok alatt is megelégedett lehet, ha t. i. benn az ország területén anyagi jólét és a külföld irányában a fegyverek tekintélye növel­né a zsarnoki uralmat, ámde a hivatozott kor­­mányrendszerre bátran kimondom, miképen annak az osztrák monarchia területén egyetlen jó reminiscentiája nincsen. Mert a pangásnak indult kereskedés, a sze­rencsétlen vámviszonyok a pénzügyekre csak­hamar nyomasztólag hatottak el annyira, hogy Ausztriának különben is szétzilált pénzviszo­nyai, kereskedelme és hitele az enyészet fe­l indult, a­melyet sem a mesterkélt, sem az erő­szakolt nemzeti kölcsön lábra állítani képes nem volt, s igy történt az, hogy migyen mi magyarok saját bőségünkben megfulladánk, ugyan­akkor Horvátországban a nép a városok utczáin a gondviselésen kétségbeesve éhen halálnak mar­talékává lön. És akkor uraim Szegeden a hazának köble négy íztért sem volt eladható. Nyomor és ínség mindenütt, de diadalt ült a bosszú angyala és az uralkodó vezér szava, ez egyenjogúság volt. * Az ifjú császár eszményképe a szép, a begya­korlott osztrák hadsereg volt egyetlen öröme. De csakhamar bekövetkezik a nemesis bo­­szuló karjának irtózatos működése, mert az ola­sz háborúban e vitéz hadsereg, melynek nagyrésze magyar honfiakból, ama vitéz nem­zetből állott, mely a német hadsereget a magyar föld színéről elpusztitá, kikergeté; a német had­sereggel egyetemben Montebellótól kezdve Vil­lafrancáig a nagy Napoleon s Victor Emmanuel seregei előtt soha meg nem állott. Meg nem állott pedig azért, mert hiányzott a legénység kebelében a fejedelem iránti lelkese­dés érzete, hiányzott amaz isteni szikra, mely az ellenséges seregeket lelkesíté. Hiányzott pedig azért, mert belátták a sere­gek közvitézei, miképen ők a népek szent jogait terjesztő nagy eszme ellenében, csupán önnön hazájuknak, saját véreiknek elnyomói mellett kénytelenek elvérzeni. S míg a harcrtéren ütközet ütközet után el­veszett, előállott itt a Hazában ama természet­­ellen­es viszony, hogy a nép az ellenséges fegy­verek győzelmének örült, és saját fiainak el­­estén és elvéreztén a gondviselés akaratában megnyugodott, Így veszett el az ausztriai fegyvereknek ak­­korig tisztelt tekintélye, és belátta Európa, hogy Ausztria az európai családok közepette rendel­tetésének megfelelni nem képes, s hogy azon fejedelem, ki szuronyokkal támogatott ingatag trónjában ülve alattvalóinak hűségére nem tá­­maszkodhatik, önmaga magát megsemmisíti, — és belátá Európa, hogy egy oly fejedelem, ki mindenkinek barát — épen azért, mert senki­nek ellensége lenni nem mer, mint a krimiai harczban történt, az európai egyensúly mérté­kében semmit sem nyom. És ezt belátá a keserű csalódások közt fér­fias korát elért osztrák császár ő­felsége, s mert belátta, a nyílt erőszak terét odahagyva és az olasz államok földönfutóvá lett fejedelmeinek fátumszerű sorsán megdöbbenve, alattvalóira és főleg a magyar nemzetnek históriai világhírű hűségére hivatkozott. így keletkezett a községi rendszer é­s az april 21. parforce alkotmányt tárgyazó patens, melyek azonban mint annyi haszontalan expe­­rimentatiok a retortákban bentmaradtak, és el­végre az October 20-iki diploma után tűrte és elnézte miként szervezik magukat a megyei ha­tóságok az 1848-ki törvények alapján, és az October 20-ai diplomának elveitől eltérve, majd azokat jan. 16-ki leiratában ismételve, majd is­mét a szuronyok hatalmára hivatkozva, elvégre az ápril 2-iki országgyűlés megszületett. Tisztelt képviselők! Az elmúlt idők irtózatos képei kételyeknek, comb­natióknak és minden emberi tekintetnek útját bevágják. Nekünk vezérelvünk a törvény és az igazság, s e kettőre támaszkodva kötelességem kimon­dani, miképen én a magyar trónt tényleg meg- őrültnek tekintem, ámbár a pragmatica sanctio értelmében annak koronázott királya máig élet­ben van — hallatlan és a magyar históriában példátlan eset az, hogy a király ostromállapot kihirdetésével, a nemzet törvényes élete meg­gyilkolásával az ország kapuit maga után be­zárja, és magányában visszavonuljon és mind­ezt a család tagjai közt történt privát egyez­ség s illetőleg lemondással okadatolja. Ilyesmit törvényhozó atyáink gondoskodása még csak nem is álmodhatott, de igen is az 1485-ik évi 7-ik törv. czikk világosan rendeli: „Si­nex ant imbecilis aut negligens esset, Comes Palatii vices supleat et oratores exciptat.“ S e szerint az országot odahagyott, 5-ik Fer­dinánd király távozása után az 1848-diki 3-dik törv.czikk szerint a kormányt a nádornak kel­letett volna átvenni. De még ez esetben is, ha a trónlemondás mind 5-dik Ferdinand, mind Ferencz Károly főherczeg által a rendes formák közt megtörtént volna, és az országgyűlés által törvénybe igtat­­tatott volna is , annak következtében Ferencz József császár Ő Felsége megkoronáztatott vol­na, még az esetben is, a nádornak kelletett vala az ország kormányát átvenni, mert Ő Fel­sége akkor minorennis volt és hazánk törvényei, jelesen az 1681 diki 1-ső terv.czikk szerint a kiskorú királynak gyámja a nádor. Mivel pedig Ő Felsége, V. Ferdinánd a trónt odahagyta, és 12 évig életjelét sem adá, Fe­rencz József császár Ö Felsége pedig önmaga az octrogrozott alkotmányban kijelenté, miképen ő nem a pragmatica sanctio kötései szerint, hanem császári hatalmánál fogva akar ural­kodni, s a királyi czimet nem használta, de midőn a világosi fegyverletétel után Paskie­­vich herczeg a muszka czárnak kijelenté, miképen Magyarországot meghódította s az a czár lábainál fekszik: — Ferencz József Ő Felsége Magyarországot, mint meghódí­tott földet a muszka czári kezeiből átvette, — ugyanazért a pragmatica sanctio köte­lékeit­­ maga függesztette fel — s ezek sze­rint a magyar trónt de facto megürültnek te­kintem. Nádorunk nincs, de együtt van az országgyű­lés , mely a koronázott királylyal a törvényho­zási jogot az 1790-ki 12-ki terv. ezikknél fogva egyetemesen gyakorolja, s miután koronázott király nincsen, ezen jus majestaticum egyedül a nemzet constitualt souverain hatalmának az országgyűlésnek elvitázhatatlan szent tulajdona. S ezen igazságra támaszkodva, s a jelen levő képviselő-testületen széttekintve, határozatilag kinyilatkoztatni óhajtom : 1-et: Hogy mindaddig, migyen Horvátország, Erdély, Fiume és a kapcsolt részek az ország­gyűlésre meg nem jelenhetnek, azt csonkának tekintem. 2 ov. Hogy mig az 1848 iki törvények egész kiterjedésükben életbe nem léptetnek és a füg­getlen felelős magyar minisztérium fel nem ál­littatik s ezzel kapcsolatban a magyar hadse­reg az országba be nem parancsoltatik, és az idegen katonaság az 1608-iki 2-ik t. ez., s több törvényeink szerint el nem távolittatik, miglen 0 Felsége Ferencz József által a fegyverek ha­talmával behozott mindennemű intézkedései 0 Felsége által vissza nem vonattatnak s meg nem semmisittetnek, mindaddig e jelen ország­gyűlés a szó szoros értelmében semmi néven nevezendő működésekbe még csak be sem bo­­csátkozhatik, így cselekvék József császár utódja 2-ik Leo­pold, a­ki testvérének halála után annak min­den rendeleteit, parancsolatait és behozott in­tézkedéseit azonnal visszavonta, megsemmisí­tette, a mint azt az 1790. törvénykönyv Prae­­fatiója minden kétségen kivül helyezi. Magában értetődvén, miként csupán ezeknek előleges teljesítése után lehet igenis csak szó az iránt, váljon Ferdinánd királynak és Fe­rencz Károly főherczegnek az országgal törvé­nyes formák szerint megállapítandó trónlemon­dása után az ő utánra következő trónörökös irányában, az 1790-ks 2-ik törv. czikkelynek 5-ik pontja szerint az inagurale diploma elké­szítésébe s a nemzet jelenkori helyzetéhez való átdolgozásába bebocsátkozzék. S annak elfogadása és ugyan a fölemlitett 5-ik pontban világosan kikötött szent hitnek előleges letétele után Ő Felsége megkoronáz­­tassék. Ezek azok, melyeknek megtörténte után, a nemzetnek nagy kérdései­t égető szükséggé vált föladata, horvát, szerb s tót ajkú a magyar koronához tartozó testvéreink nemzetiségi kér­dései az egyenjogúság méltányos alapján ren­­deztessenek, és az 1848-ik törvények még föl­maradt kérdései törvényhozás útján megoldas­sanak, melyekre nézve Deák Ferencz érdemes képviselő úrnak indítványát, és Tisza Kálmán képviselő záradékát egész terjedelmében pár­tolom. A horvátországi ügyekre vonatkozólag hal­lottam a múlt szombati ülésben egy oly kifaka­­dást, melyet épen azért, mert saját véleményem árnyéklata részéről történt, észrevétel nélkül nem hagyhatom.­­ Én az ily kifakadást ugyan úgy tekintem, mint a forgó szelet, a­mely egy­két zsindelyt az épület faláról leszakít — de a levegőt megtisztítja — azonban néha egy kis port is hagy maga után. Azért most mindenekorra kijelenteni köteles­ségemnek tartom, miképen úgy vagyok meggyő­ződve, hogy „ha az országgyűlés a horvátok irá­nyában a testvéries visszonynál csak egy haj­szálnyira szigorúbb lesz, már akkor igazságta­lanságot követ el.“ Hogy mindazon jogokat, anyagi vagy szellemi jólétet, a­mit magunknak kiküzdeni vagy meg­szerezni most vagy jövendőben képesek leszünk — azokat igen természetesen — Horvát testvé­reinkkel megosztani óhajtjuk. S ebből természetesen következik az is, mi­ként józan észszel föl nem tehető horvát testvé­reinktől, hogy a 12 évi csapások és istentelensé­­gek után az ausztriai absolutismus felé gravi­­táljanak, mert ismerik ők is ama Juris axiómát : Ingrato Servire nefas. Ezek azok, melyek e jelen képviselő- testü­letnek nem polgári kötelessége, de az isteni gondviselésnek nemes küldetése, s ugyanazért határozottan kimondom, miképen részemről a történelmi jogok és koronás fejedelmeink által szentesített nemzeti önállás és függetlenségün­ket biztosító törvényeinktől egy hajszálnyira is tágítani soha sem fogok, s készebb vagyok az elfoglalt tért ma oda hagyni, mintsem nemzeti létünknek szentségét kalmárokhoz és nem or­szággyűlési testülethez illő alkudozás tárgyává tenni. Azon nem várt esetre, ha az országgyűlés minden eredmény nélkül szétoszlattatnék vagy fegyveres erő által elzavartatnék, ám lássa be a történelem jövője és a műveit Európa jelenje, miképen a jogsérelem és a kiengesztelődés meg­hiúsulta, ismét és ismét csak az uralkodó aka­ratán tört meg, mert az 1848-iki 4-ik törv. czikk. 6 ik §-sa szerint az évi költségek megállapítása nélkül az országgyűlés föl nem oszlathatik, an­nál kevésbbé zavartathatik széjjel. Tisztelt képviselőház! A nagy Széchenyi ked­ves közmondása volt az osztrák kormány és a nemzet közt követendő sajkázás politikája, mert midőn a vaskapunál neve fénykorát meg­­nyitá, a rendelkezésére bízott sajka mellett madárként elreppent a viz tükrén egy karcsú csónak, s mig a szél annak vitorláját vígan eme­­lé, azalatt kényelmesen fújta pipájából a finom dohány ambraillatát egy henyélő török. S mig Széchenyinek ólommadár mozdulata evező kísérete hangosan nevelé a török szibari­­tát, azalatt Széchenyi nagy lelke a lassan ha­ladó sarkáról a sebesen elvillanó törökre pár­­vonalt húzva, jelképét látá benne önnön politi­kai életének, mert ő is felraká a jó szél mellett vitorláit, míg viszás szelekben az értelmiség evezőjének lassú, de erős nyomása mellett ha­tályosan működteté a hálás nemzet emlékében, örökké élő nagy lelkének biztos kormányát. Íme ur­am, behúztuk a vitorlákat, eveztünk és saj­kiztunk féléven keresztül a megyei élet zajos tengerén. A sajkázásnak vége van, indítsuk meg a nemzetnek törvényes követeléseivel terhelt fel­séges szent hajóját. Föl a törvény árboczára a magyar tricolor alatt velünk századok óta test­véries szeretetben élt, külön-külön ajkú nem­zetiségek zászlóiból alkotott ékes pavillonját, föl a jog és igazság szentelt vitorláját — hadd dagadjon az a nemzet közértelmének óriás fu­vallatától, hadd hasítsa ketté a kétkedések hul­lámait, hadd fusson be a nemzet nagy hajója a művelt világ jogérzetének kikötőjébe s ne­vezzük ezen hajót Teleky László szellemének ! Én a határozatra szavazok. B. Sim­onyi Lajos beszéde: Tisztelt képviselők ! Azon intézmények romjai fölött állunk, melyek Magyarország szétdarabolását, az osztrák biroda­lomba való beolvasztását, és ezredéves alkotmá­nyának megsemmisítését eszközölni akarták, de kivihetetlenségükben önsúlyuk alatt roskadtak azok össze. És most mi azon szavakkal élhetnénk, melyekkel II. József császár élt, midőn az ország kormányszékei véghetlen fájdalmukban, azon folya­modással fordultak hozzá, hogy ne vitetnének Bécs­­be; a császár Horátz ezen szavaival válaszolt: „rnsum teneatis amici." De azon véghetlen ínség és nyomor, melyet anyi éven át ezen intézmények e hazában előidéztek, inkább hazánk költőjének eme szavaira emlékeztetnek „megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt.“ Magyarország alkotmányának megsemmisítése megkisértetett több ízben, különösen 1780 és 1849 ik évben, de e haza lakóinak jogérzete, meg­­hiusitá mindig az eféle kísérleteket. Ez utóbbi alkalomkor, eltöröltetett a hazai jog, a megyék önkormányzata, és helyébe az osztrák törvény bureaucraticus hivatalnokaival hozatott be , elviselhetlen és folyton növekedő adók vetet­tek ki, a törvénykezés irtózatos drágán és évekre terjedő lassúsággal kezeltetett, a közbátorság hiányzott. Meg lön ígérve a nemzetiségeknek az egyenjo­gúság , de ezt úgy értelmezték, hogy minden nyelv e hazában elnyomatván, a német nyelv hozatott be mindenütt. Vallás tekintetében létesült a concordatum, és kiadatott a protestáns vallásuaknak az 1859 sep­­temberi patens. — Azon bécsi miniszter azt gon­dolván , hogy egyik alárendelt bureaucratiai osztá­lyával van dolga, merész kezekkel a vallás szen­télyébe és százados jogaiba nyúlni mert, de ekkor a hatalom, az e hazát lakó protestánsoknak val­lásos ihlettség által edzett jellemén megtörött. Hazánk hű fiai oly törvénytelen itélőszékek elé hurczoltattak, és állatok el is ítéltettek, melyeket nem vezérlett a jog, az igazság és nem a politika, hanem a boszú indoka. Vessünk fátyolt e múltra, de hiába takartatik a legsűrűbb lepellel a vérző seb, a sápadt arcz és kényteljes szem elárulja azt, és nekünk is vannak

Next