Pesti Napló, 1862. január (13. évfolyam, 3567-3591. szám)

1862-01-29 / 3589. szám

23-3589 13-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. ( Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva, félévre .... 10 firt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. á. Szerda, jan. 29.1862. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. „PESTI NAPLÓ“ február—mártiusi 2 havi folyamára előfizethetni 3 írt 50 krral. „ „Pesti Napló“ kiadóhivatala PP“ Január 1-től kezdve még néhány teljesszámu példánynyal szolgálhatunk. PEST, jan. 28. 1862. (Fk) A porosz kormány miniszterfelelő­s­­ségi törvényt terjesztett az uj kamarák elé, és ezzel legalább elvileg ismerte el a szabadelvű párt egyik főkivánságának jogosultságát. Hanem­ daczára annak, hogy a bécsi „liberális“ sajtó Tantalus módjára epedve néz a Spree mellől feléje kacsintó drága gyümölcs felé, mely rá nézve még mindig elérhetlen, a porosz sajtó szabadelvű része csak középszerűen látszik megelégedve lenni a kormány új előterjesztvényével, és a parlament „ha­ladási pártja“ alkalmasint heves megtá­madások tárgyává teendi. Pedig nyilvá­nos titok, hogy a kabinetnek csak nagy­­nehezen sikerült a király beleegyezését nyerni meg még oly alakú miniszter­felelősségi törvényre is, a­milyen mos­tanában előterjesztetett. Legfelsőbb he­lyen tehát azt hiszik , hogy ezzel már­is igen tetemes concessiót tettek, és ha e concessiót a szabadelvű párt mégis kevesli, világos, miszerint a király el­­hangoltsága ezáltal még növekedni fog­. Ismétlődni fog ez alkalmasint még a töb­bi előterjesztvényeknél is, a reactió pedig kárörvendve dörzsölendi kezeit és álszen­teskedéssel azt fogja mondani: lám, lám, hová vezet ez az alkotmányosság, ez a Parlamentarismus, nemde jobb az álta­lunk ajánlott patriarchális kormányrend­­szer ! . . . Miután ez oly tünemény, melylyel Po­roszországon kívül is találkozhatni, jó lesz valamivel tüzetesebben szólni ró­la, és kimutatni azt, hogy bizony az alkotmányos elv tökélesen ártatlan ab­ban , ha az alkalmazás helylyel-köz­zel nem felel meg a hozzá kötött várako­zásoknak. Honnan­ van az, hogy példa Belgium­ban, a­hol a parlamentáris rendszer 30 év óta divatozik, igen jól mennek a dol­­gok, hogy ott a korona és nemzet­közi egyetértés, kölcsönös tisztelet, szeretet uralkodik, míg egyebütt ugyanezen rend­szer csak növelte a bonyodalmakat? Véleményünk szerint ennek magyará­zata azonnal megtalálható, ha a külön­böző országok alkotmányának keletke­zési módjára, tulajdonképen forrá­saira megyünk vissza. Rendesen azt tapasztaljuk, hogyha va­lahol már igen roszul mennek a dolgok, oly roszul, hogy az absolutizmus csődöt mondani kénytelen, akkor fellép egy pár jószándékú ember, és azt tanácsolja a ko­ronának, adjon alkotmányt. Hogy azon­ban e tanácsuknak érvényt szerezzenek, kétféle tekintetben — habár, miként mond­juk, a legjobb szándékból — vezetik tév­útra az uralkodót. Először is azt mondják neki, hogy az ő hatalma cseppet sem rö­vidül az alkotmány megadása által,­­ másodszor meg azt, hogy mihelyt az al­kotmány megadatik , a nép azonnal töké­letesen meg lesz elégedve. Egyik állítás csak oly hamis, mint a másik. Az uralkodó hatalma csak akkor nem szenved megszorítást, ha az alkotmányos­ság puszta illusió, ha az valóság, ha a tör­vényhozó hatalom őszintén megosztatik a népképviselettel, ha ez utóbbinak joga van beleszólni ott, a­hol a korona azelőtt egé­szen saját kedve és belátása szerint in­tézkedett ez csakugyan megszorítása az uralkodói hatalomnak, habár oly megszo­rítás, mely az illető országnak csak üd­vére válik. A­kik nem akarják ezt beval­lani a korona irányában, azok aztán kény­telenek, az alkalmazásban az alkotmány lényegét mindinkább elhanyagolni és puszta formák mögé sánczolni el ma­gukat. A nép pedig, mihelyt beleszólási jo­ga elismertetett, a velőt keresi, nem a puszta héjat, és az uralkodók, kik tanácso­saik által ezen tévútra vezettettek, és talán csak ily feltétel alatt fogadták el az alkotmá­nyosságot, keserűen panaszkodnak aztán, hogy a nép a szabadságot arra használja, miszerint a korona jogain csorbát ejtsen, és a többi. Ez tehát az első ok, a­miért az alkotmányosság, a­helyett hogy békí­­tőleg, kiegyenlítőleg hatna, itt-ott a fe­szültséget és elégületlenséget még növeli. Más csalódás, melyet a korona tanácso­sai nem egyszer idéznek elő, az, hogy az alkotmány megadásával már minden a legszebb rendben lesz, és hogy azontúl a népnek már semmi kívánni valója nem marad. A dolog nincs igy! Az alkotmány nem valami csodaszer, mely a legrégibb ba­jokat azonnal és per se orvosolja. Az al­kotmányosság nem egyéb, mint eszköz arra, hogy — míg előbb egyedül a ko­rona nézetei és kivánatai voltak döntők — most a nép nézetei és kívánatai is nyilvánulhassanak valami törvényes köz­löny által, és hogy e két tényező közt egyezkedés hozassák létre. Az alkotmány szerződés a korona és a nemzet te­kintélyének kölcsönös fenntartására, el­ismerése annak, miszerint a törvényho­zásra befolyni a népnek is joga van. Ezen elvnek elfogadását nem lehet az­által megszorítani és illusóriussá tenni, hogy csak addig érvényes az, míg a nép kívá­natai a kormányéival tökéletesen azono­sak. Az alkotmány csak eltávolítja a köz­vélemény törvény­es utáni nyilvánulhatá­­sának gátjait,hogy az ár erőszakosan ne törjön keresztül e gátakon, — egyen­lővé teszi a küzdelmet azon esetre, ha a kormány és nemzet­közi véleménykü­lönbség támadna, míg az absolutismus alatt a népnek semmi fegyvere nincs sa­ját nézeteinek érvényesítésére a kormány ellenében. E szerint látni való, hogy az alkotmány megadása még nem azonos a nép tökéletes kielégítésével, hanem csak egyengeti az utat e kielégítés felé.A­ki másként vélekedik, a­ki azt hiszi, misze­rint az alkotmány nemcsak eszköz az ál­lam jóllétére, hanem benne culminál már maga az állami jóllét — az természetesen nem igen kellemesen lesz meglepetve, ha azt látja, hogy a népnek — alkotmány birtokába jutván — nincs sietőbb teendője, mint az ez által megnyílt utón tüstént előre menni. Ez teszi magyarázhatóvá, hogy az al­kotmányosság hatása nem mindenütt egy­aránt üdvös és jótevő, hogy ott — a­hol vagy nem fogadták el őszintén, vagy nem fogják fel helyesen­­— inkább növeli a bajt, a­helyett, hogy elhárítaná, míg másutt valóban csodálatra méltó eredmények éretnek el általa. A részletes alkalmazást — akár Bel­giumra, akár Poroszországra — olvasónk­ra bízzuk, — alkalmasint nekik is eszök­­be jutand az egyszeri paraszt, a­ki — a­helyett, hogy az orvos által praescribált és szomszédjánál csodásan hatott orvos­ságot készíttette, és aztán utasítás sze­rint használta volna — magát a receptet ette meg, és aztán nagyot csodálkozott, hogy nem gyógyult meg tőle! Bécsi dolgok. A spittelbergi külváros egy 200 egyén által aláírt adressében bizalmat szavazott Schmerling államminiszter úrnak azért, hogy egy Schiller-ünnep alkalmával mon­dott pohárköszöntésében a súlyt Ausz­triára és Németországra fektette. „Mi tette Ausztriát nagggyá az idők folyama alatt? — kérdi az adresse. Egyesegyedül az, hogy Németországgal bensőleg egygyé volt ol­vadva. Míg Németország koronája Ausztria ural­kodóinak fején nyugodott, addig lakosságának német kevesebbsége volt az egész ország magva. E viszony megszűnte óta az egyensúly hanyatlott. Ennélfogva a német államférfiaknak oda kell iparkodniok, hogy Ausztria számára ezen súly­pontot Németországban visszaszerezzék, mint ön is kifejezte azt. Ugyanazért mi, mint képviselői Bécs német császár város egyik községének, még pedig azon községének, mely a régi csá­szári burghoz legközelebb esik, ösztönözve érez­zük magunkat arra, hogy önnek ezennel bizalmi feliratot nyújtsunk át.“ A félhivatalos „Donau Zig" legköze­lebb szinte hozott egy czikket a német kérdésről, melyben a többi közt ezeket mondja: „Hogy Németország egyedül Ausztriával való kapcsolatban lesz képes magát valódi v­i­l­á­g­ha­­t­a­l­o­m rangjára felküzdeni,­ ez a nyereség, mely mi velünk reá várakozik. És ezért mi a császári kabinet politikáját a német kérdésben teljesen jogosultnak tartjuk, mint a mely mélyen osztrák, de egyszersmind mélyen német.“ A „Vaterland“ Rechberg gróf jegy­zékéből nem képes ugyan kivenni, hogy miben áll tulajdonkép ezen mélyen osz­trák és mélyen német politika, de annyit lát, hogy Ausztria részéről csupán valódi tettek képesek gátat vetni a democratia és a National-Verein terjedésének déli Né­metországban. Hogy a spittelbergi felirat által sürgetett régi német politika mennyire fér össze a febr. 26-ki törekvésekkel, azt a „D. Zig“ valószínűleg jobban tudja nálunk; elég az hozzá, hogy a bécsi községtanács egy bizottmányának ezen február 26-dikának megünneplése iránti indítványát elfogadta ugyan, hanem a szabadelvű tagok több­sége ellene volt, sőt a megünneplés esz­méje is oly lakomán jött létre, a­melyből a szabadelvűek ki voltak rekesztve, s nem is tudatik, kitől származott eredetileg az eszme. Azt hiszik egyébiránt, hogy az ün­nepély nem álland egyébből, mint misé­ből és lakomából az államminiszter úr tiszteletére. —­ Az „Oesterr. Zrg“ szerint Wicken­burg gróf kereskedelmi miniszter, egy­szersmind tengerészügyi miniszternek is ki van nevezve. Lapszemle. Hogy milyen czifra és badar dolgokat írnak egyik másik bécsi lapnak Magyar­­országról, s az itt állítólag létező pártok­ról, annak legújabban nevezetes példáját találjuk a „Botschafter“ben,mely, még pe­dig „jó helyről“ arról értesíttetik, hogy itt öt politikai párt van jelenleg. Az első az „a conservatio“ a magas aristocratákból, a­kik az 1847-diki térre állanak, az 1848-ki törvényeket revideálják, s csak azután kívánják egybehivatni az országgyűlést (hát a 48-at ki revideálja?) azért, hogy ennek közbejöttével az octoberi diplomá­val egybekössék az állapotokat. A máso­dik párt a „conservativ szabadelvűeké“ mely a jogcontinuitás és az ősi alkot­mány megóvása mellett a békés kiegyen­lítést óhajtja. Ezeket a „Magyarország“ képviseli, s ennek alkalmasint legtöbb ki­látása van a sikerre. A harmadik a ,Deák­párt" ez nem ismer más tért,mint az 1848-ki törvények csorbítatlan elismerését; jelsza­va : „mindent az alkotmányos ország­­gyűlés által", tehát az 1848-ki törvények eventualis revisióját is, mi ellen elvileg nem volna semmi kifogása. A negyedik a „határozati párt" ennek közlönye a „Jö­vő" •—, ezzel már sokkal nehezebb egyez­­kedni, mert ez nem ismeri törvényesnek a mostani kormány­közegeket, s a köte­les példányt még az udv. kanczelláriának sem küldi. Az ötödik végre a „túlzó radi­cal" vagy vörös párt, ez túlbizakodott nyugtalan főkből áll, kik magukat egész bátorsággal democratáknak nevezik, Ausz­triától való elszakadásról, nagy Magyar­­országról álmodoznak, emigrátiós és for­radalmi propagandára számítanak stb. Olvasd jó bécsi nép , S tartson meg az ég, Mert erő, egészség Kell hozzá elég A franczia császár megnyitó be­ A bécsi lapoknak egész terjedelmében hozta meg a telegráf (német fordításban) a franczia császárnak a törvényhozó tes­tületben mondott megnyitó beszédét, mely itt következik: „Senator urak, képviselő urak ! A most lefolyt év némely nyugtalanságok daczára a békét meg­szilárdulni látta. A tények egyszerű valósága el­lenében magától szétomlott a képzeleti követe­­lődzések (prétention) felől szándékosan terjesztett minden hit. „Idegen hatalmasságokhoz való viszonyaim a legteljesebben kielégítenek, s több uralkodó lá­togatása is előmozdutó baráti viszonyaink szoro­sabbá tételét. A porosz király Francziaországba jővén, maga megítélhette azon vágyunkat, hogy még jobban egyesüljünk oly kormánynyal és nemzettel, melyek nyugodt, biztos léptekkel ha­ladnak előre. „Elismerem az olasz királyságot, oly czélból, hogy részvevő, jóakaró és önzéstelen tanácsaim­mal kiengesztelni segítsek két oly ügyet, melyek antagonismusa mindenütt megzavará a kedélye­ket és lelkiismeretet. „Az Amerikát pusztító polgárháború súlyosan veszélyezteti kereskedelmi érdekeinket. De va­lameddig a semlegesek joga tiszteletben fog tar­tatni, azon óhajtásra kell szorítkoznunk, hogy e viszály mielőbb megszűnjék. „Cochinchinai gyarmatunk megszilárdult ka­tonáink és tengerészeink vitézsége által. A vál­lalatunkhoz csatlakozott spanyolok, remélem, megtalálják ama tájakon bátor közreműködésök jutalmát. Az anámiak gyengén állanak ellen uralmunknak, s senkivel sem állanánk harczban, ha nem kényszerít vala a mexikói kevéssé lelki­­ismeretes (sans srupules) eljárása, hogy An­gliával és Spanyolországgal egyesüljünk ha­zánkfiai védelmére s az emberiségen és nem­zetközi törvényeken ejtett sérelmek elhárítására. Ezen viszályból semmi sem támadhat, mi képes volna gyöngítni a jövendőben vetett bizalmun­kat. A külső elfoglaltatásoktól szabadon, figyel­memet főkép pénzügyeink állapotjára fordítom. „Ennek mibenlétével megismerteté önöket egy őszinte előterjesztés. Csak néhány szót szen­telek e tárgynak. A közvéleményt felvndító a 963 milliónyi szám, melyre a lebegő adósság emelke­dett ; de ezen adósság, midőn mostantól kezdve megtartatik határai között, nem nyugtalanító, mert e mennyiséget már 1848 előtt elérte volt, oly időben, midőn Francziaország jövedelmei meg sem közelítették a maiakat. Különben ez összegből le kell számítani: először azon 652 milliót, melylyel az állam a császárság előtti kor­szakból terhelteték, továbbá azon 78 milliót, mely a rente birtokosainak a convertálás idejében fizet­tetett vissza, végre marad azon 233 millió fedezet­len költség, melyet a két utolsó időbeli messzeeső földön tett expeditio okozott, s melyet a kormány kölcsön útján kívánhat vala. Látni való, hogy a császárság felállítása óta a fedezetlen költségek­nek lassanként történt konsolidálása folytán, a fedezetlen költségek nem nőttek az elkerülhet­szetlet­len szükségek, s a tíz év óta nyert eredmények arányában. Mert, uraim, igazságtalanság volna feledni : azon kiadások szaporodását, melyeket a nem dicstelenül lefolyt két háborúra kötött kölcsönök okoznak évenként; azon 622 milliót, melyet az államkincstár a nagy közhasznú munkálatokra fordított, függet­lenül azon 3 milliárdtól, melyet a társaságok 6553 kilométernyi vasút befejezésére fordí­tottak ; a felállított telegráf hálózatot; csaknem minden államszolga sorsának javí­tását ; a katonák jóléte gyarapítására fordított na­gyobb gondot; a hadsereg kereteit, melyek illő arányba ho­zattak azon állással, melyet Francziaország mél­tósága kiván béke­időben; a tengeri erő és egész tüzérségünk átalakí­tását , vallási épületeink és nyilvános emlékeink ki­­nyítását. Ezen költségek gyümölcsöző lendületet ad­­­nak minden hasznos munkának a császári biro­dalom egész területén. Nem alakíták-e át a vá­rosokat, nem láttuk-e az országot a földmivelés haladása által gazdagodni és a külső kereskedést 2700 millióról 5800 millióra emelkedni ? Végre a közjólét gyarapodása magában is több száz millióval emeli az államjövedelmeket. Az előszámláltak mutatják Francziaország pénzügyi segédeszközeinek egész kiterjedését, s mégis, bármi legyen forrása a fedezetlen állam­költségeknek, bármi indokoltak valának is a kia­dások, helyes volt azokat tovább nem szaporítni. E czélból gyökeres módot javasoltam a sena­­tusnak, mely a törvényhozó testületnek az ellen­őrzésre több hatáskört enged, s azt mindinkább politikám társává (associé) teszi. E rendszabály azonban, mint mindenki könnyen meggyőződ­hetik, teljességgel nem felelősségem könnyítésé­re szolgáló menedék volt. Önkénytes, őszinte re­form az, melynek gazdálkodásra kell kénysze­­rü­nie. Midőn lemondok azon jogról, hogy a törvény­hozó test­ülésének szünidei alatt rendkívüli és pótlék­hiteleket nyithassak, lényeges volt mégis, fenntartani azon jogot, hogy előre gondoskodjam előre nem látott szükségekről. Az áttételek (vi­rement) rendszere szolgáltatja erre ez eszközt, s azon előnye van, hogy e jogot csupán a valóban sürgetős és elkerülhetetlen szükségekre szo­rítja. Ez új rendszer szigorú alkalmazása fog segít­­ni bennünket pénzügyi kezelésünk rendíthetlen alapokra helyezésére. Szánatok önök hazafisá­­gára és fölvilágosodására, hogy fáradozásimat buzgó közreműködéssel fogják támogatni. Az előleges költségvetés mindjárt az ülések megnyíl­tával önök elé fog terjesztetni. Nem sajnálkozás nélkül határoztam el maga­mat, önök elé több adó­kivetést előterjeszteni, de bevételeink emelkedése mellett — mint meg­vagyok győződve — e terhelés csak ideiglenes leend. Foglalkozzanak önök először a 4'/a pres rente átfordítását illető törvénytervvel, mely míg az államvagyon érdekeit méltányos módon hitele­zőinek vagyonával öszhangba hozza, az állami adósság egyneművé tételének előkészítésére tö­rekszik. Legális módon előterjesztem önök előtt uraim a dolgok állását. Önök tudják, hogy én minden oly alkalommal, mely ily hasznos reformra kí­­nálkozik, határozottan megragadtam a kezde­ményezést. Mindazonáltal tekintve nem kevésbé sértetlenül fenntartom azon alkotmánynak legfon­­tosb alapelveit, mely alatt az ország már tiz év óta élvezi a rendet és jólétet.. Közös sorsa azoknak, — igen jól tudom, — a kik a hatalom birtokában vannak, hogy legtisz­tább nézeteiket félreismerik s legdicséretesebb tetteiket a pártszellem elferdítve tünteti föl. De hasztalan minden zaj, ha bírjuk a nemzet bizal­mát s nem mulasztunk el semmit, hogy azt meg­érdemeljük. Ez érzelem, mely minden viszonyok közt nyilvánul, a legbecsesebb jutalom reám nézve, s abban áll leginkább erőm. Ha előre nem látható események következnek be, minő az élelmi­szerek drágasága, a munka fogyatko­zása, akkor szenved a nép. De igazságszereteté­­ben nem tesz engem felelőssé szenvedéseiért, jól tudván, minden gondolatom, törekvésem és cse­lekvésem szakadatlanul arra van irányozva, hogy sorsát javítsam, s Francziaország jólétét emeljem. Ne áltassuk magunkat az iránt, a­mi még hátra van; de valljuk szerencséseknek magunkat, hogy tiz évet tölthetünk az elévült népek nyugalma és a nagy államok egyezsége közepett. Legyünk erélyesen kitartók föladatunk mel­lett, s bizzunk a gondviselésben, mely minden­kor látható jeleit adó oltalmának! Miniszteri tanácsos lovag, Ghega jelentése a kereskedelmi minisz­terhez az erdélyi vasút ügyében. (Folytatás.) A tatrányi s bodzai mellék­völgy s a bodzai hegygerincz. Az­ előszóban megemlitem, hogy a Brassó kö­rüli határ havas több szorost mutat az Oláhor­­szágbai átmeneteire. E szorosok némelyike, mint a hosszufalvi s bodzái, már ezelőtt meg voltak vizsgálva a Brassóból Oláhországba viendő vasút érdekében, s úgy találtatott, hogy a bodzai szo­ros mindenek előtt a legczélirányosabb. ,E szo­ros délkeletre fekszik Brassótól. Én e szorost, valamint az ahhoz vezető mellékvölgyeket meg­vizsgáltam s szemlélődésemet ezenfelül keletre is kiterjesztem, a miről lejebb többet. Brassótól északra egy szép lapály terül el, melyet északról az Olt, nyugotról a Barcza vize oldaloz, s kelet­ről a hosszufalvi patakra rúg. Ebbe a patakba folynak a mellékvizek, mint pl. a Zajzon s a Nyén-patakok, ő maga pedig az Oltba öm­lik. A hosszufalvi patak jobb partjára nyúló lejtőségeket sok szép helység élénkíti, mint Hétfalu sbt., különösen Zajzon fürdőhely, s mely kellemes vidéken fekszik s mint hal­lám, számos látogatásnak örvend. Mellette foly el a hasonnevű viz, melynek nincs igen ra­gadó folyása s széles kavicsos mederben höm­­pölyg. Felső részében, hol Dong nevet visel, ha­táros vele jobbról a szászpataki mellékvölgy, a mely egy, a Bodza vizétől környezett, a döbröni mellékvölgyön álló magaslat elérésére igen al­kalmasnak látszik lenni. Az utóbbi völgyből le­het elérni a bodzai határszoros első hasadékait. Vasút­építésnél a bodzai mellékvölgy baloldala volna használandó, mivel egészen erdős, kevés völgytorokkal van ellátva, s rajta csak csekély sikamlós helyek s szakadások léteznek. Csak felső részén kellene átkelni a völgyön, hogy a szász-pataki völgyet meg lehessen nyerni. Az át­menet a túloldalom Döblön-völgybe innét meg­kísértendő, a melyből aztán áttérhetni a Bodza­folyó területére, melynek baloldalát követve, a Bodza-fordulót érhetni el. Már a Bodza-forduló előtt kiszélesedik a Bodza-víz völgylapálya, s miután én a tér minőségét közönséges természe­tűnek találtam, nem folytattam tovább vizsgáló­dásomat, főleg miután minden előbbi vizsgálódá­sok s az általam tett tudakozódások abban lát­­szanak egybevágni, hogy a nem messze fekvő oláhországi határszél elérésének, egy igen cse­kély tért épen a határon kivéve, hol a völgy kes­­keny és kanyargós, semmi nehézségek sem emel­kednek elébe. Az említett völgyek mind kisebb nagyobb mértékben erdősek, legalább fával benövék. A hegyformatio maga a kárpáti homokkőhöz tarto­zik. Jelentékenyebb mezők s legelők a felső tájakon nem léteznek. Az osztrák határon be­lől, közel az oláhországi szélhez van egy üveg­huta, mely gr. Mikes Benedek é­s némi üzlet­nek örvend. Brassó környékén különben több helyen készitnek üveget. A Bodza-fordulónál a Bodza-völgy tulajdonké­­peni vizsgálásának ugyan már véget vetettem volt, mindamellett nem mellőztem el megpillan­tását egy másik átmenetnek, mely a fönntebb emlitettől nyugotra fekszik s kíséretemtől a meg­szemlélésre méltónak jelöltetett meg. A Bodza-fordulótól éjszakra fordulva egy völgylapályba jut az ember, amely hosszában és szélességében is igen terjedt s közel a hegyge­rinczig semmi, vagy csaknem semmi lejtőséggel nem bir, a mit a mindenhol lefolyás nélkül álló vizből könnyen következtethettem. E völgyla­pály a Bodza-völgy területéhez tartozik s a ha­tár havas felső részében fekszik, ámbár ő maga, terjedelmes holypadás nélkül, tökéletes hegyge­­rinczet képez. Az emlitett hegyháttól nem mesz­­sze mutatkozik egy csekély emelkedés, hanem ez is igen mérsékeltnek látszik, s a gerince a déli oldalon oly kevéssé emelkedett, hogy abba ne­hezen lehetne alagutat fúrni. Az éjszaki részen kissé meredeken megy a hegyoldal lefelé, úgy hogy az arra épült szekérút nemcsak hirtelen lejtős, de kanyarodásokba is fejlődik, míg az alatta elterülő kis borosnyói lapályra ér. Későn este érkezvén Kis-Borosnyóra, nem láthattam tisztán a hegy északi lejtőzését. Az élét itt töltöm, s reggel visszamentem, hogy szemlélődésemet végleg bevégezzem. Kis-Boros­­nyónál dombalakban van a hegyoldal képezve, s oly sorát nyújtja a lejtőknek, a melyek egy vaspálya kifejlődésére igen kedvezők, fia Bras­sóból jőve t. i. a Tatrány-patak átkelése után a a hegyoldalt elérjük s azon lassaban felmászunk, a midőn a vonal kissé Kis-Borosnyó fölébe emelkedend, tovább fejlődhetünk, s a vaspálya rakására alkalmas emelkedéssel a tálpataki fém­lapályra érhetünk a nélkül, hogy nézetem szerint alagútra szorulnánk, a­melynek alkalma­zása különben is nehéz volna. E szoros fekvését a la­gue jegyzem fel magamnak, s látom, hogy az említett irányú vonal kedvező téren kívül még azon előnynyel is bírna, hogy sok helység közelében, mint N.-Borosnyó, K.-Borosnyó, N.­­Patak stb. haladna el, melyek megannyian a székely­föld déli részéhez tartoznak. E tárgyat a részletes javaslatoknál még érinteni fogom. Elég most annyit tudnunk, hogy ezen szorosok megközelithetése vasúttal kétségtelenné van téve. A fehérpataki (Weissenbach) mellék­­völgy északról s a Czibin-mellék­­völgy délről, a kettő közt fekvő magaslattal. A szász­kézdi s homoródi mellékvölgyek le­írásánál egy hegygerinczről szóltunk, a mely messze délfelé vonul. E hegygerinczet most is­mét megtaláljuk a fent említett két mellékvölgy közt, ha a Marosvölgyből közvetlen Szebenbe akarunk egy vasút­vonalt húzni. Az északi mel­lékvölgyek elseje Szász-Sebesre terjed, s Maros Portustól nem messze közvetlen a Marosra rúg. A másik Vízaknát érinti, s N.-Kapusnál egyesül a NI.-Küküllővel, mely hasonlólag a Marosba ömlik. A déli Czibin-mellékvölgy tulajdonképen kö­zös bassin-je számos csekély mellékpatakoknak, melyek a föntebb emlitett hegygerincz oldalaiból s hasadásaiból erednek s folyásuk által a hegyet magát keresztül-kasul kószálják. Értesülve, hogy a fehérpataki völgy a Küküllőtől kijövő átmene­teire Szebennek aránytalanul kedvezőtlenebb, mint a Szekás-völgy felé, csak az utóbbi meg­vizsgálására szorítkoztam, s azt Szebentől Szász- Sebesen s Fehérváron keresztül tevem meg. A dombcsoportok egész sora képezi összefüg­gésükben az áthágandó hegygerinczet; tisztán kifejlett vízválasztót nem vettem észre, csak a tért találtam egészen dombokkal benőve, a­mely vasút­rakásra épen nem nagyon van elkészítve. Azonban, mint értesültem, mesterséges épitke­­zés s egy hosszú alagút alkalmazása által az át­­kelhetés rajta be lenne bizonyítva. E völgyben, mint látszik, a productio egyedül a gazdászatra szorítkozik, s e részben is igen sok kopár hely tűnik fel a magasabb részeken. Különös ásvány- stb. termelésről mit sem hal­lottam, mert a vízaknai sóbányák nem tartoznak ide. A völgy főhelye Szászsebes, egy nem jelen­téktelen kis város. A bánság-erdélyi főposta itt itt megy keresztül, mint már említve volt, Sze­­ben és Oláhországnak egy-, Brassónak másfelől. Előbbi vizsgálatok szerint a fehérpataki völgy a magaslat felmászására nézve kedvezőbben fe­küdnék. A­midőn fönntartom magamnak arról alább többet mondani, itt csak azt teszem hozzá.

Next