Pesti Napló, 1862. február (13. évfolyam, 3592-3615. szám)

1862-02-01 / 3592. szám

A római kérdés. Diplomázni okmányok. I. A külügyminiszter Benedetti úrhoz, Francziaország turini miniszteréhez. Páris, novemb. 26. 1861. Uram, a turini kabinet arra határozván magát, hogy az olasz parlament elé, habár csak tervek állapotában maradának, oly okmányokat terjesz­­szen, melyeket a szentszékkel való kiegyezés végett készített, nem vagyunk hivatva véleményt mondani azon indokokra, melyeket saját politi­kai viszonyaiból és a parlamenti helyzetből kiin­dulva, helyeseknek látott, s melyek ezen körül­mények között vezérlők. Az sincs szándékom­ban, hogy részletes vizsgálatába bocsátkozzam a Ricasoli báró kidolgozta kiegyenlítésnek. Az erre vonatkozó okmányokat ön bizalmas czím alatt közölvén velem a miniszteri tanács el­nökének kértére, ön tudja, uram, hogy a császár kormánya nem vélte magára vállalandónak, Ró­mában leendő átadásukat. Mert a viszonyok nem látszottak alkalmasoknak arra, hogy egyenes alku­dozások nyittassanak meg az olasz kormány és szent­szék között, midőn mind az egyik, mind a másik ismételt kijelentésében megmaradt azon téren, melyre állott volt, s mely őket homlok­­egyenest ellenkező nézpontra helyezé. Különben is az elénk terjesztett combinatio nem volt oly nemű, hogy a feleket közelebb hozta volna, s az által, hogy magunkra vállaltuk volna megkeresni vele a szent széket, nem lehetett oly színben fel nem tűnnünk, mintha magunk is,általunk nem osz­tott reményeket csatolnánk a kiegyenlítéshez oly megoldási terv által, mely bizonyára gyökeresebb a közhangulat mostani állapotát tekintve, hogy­­sem kiegyenlítés alapjául szolgálhatna. Őszintén óhajtom, hogy a turini kamrákban most megnyíló parlamenti viták ne lépjék át azon határokat , melyek közt megmaradniok annyi komoly érdek parancsolja, s melyektől el nem lehet távozni a nélkül, hogy a római kér­dés szabályozása még továbbra ne halasz­­tassék. Ezen nézetnek alkalomszerű jellemet ad egy különös körülmény. La Valette marquis úrnak e héten állomására kellvén utaznia, úgy tetszik, sajnos fogna lenni, hogy uj súrlódások, az ingerültségre uj okok, melyek természetes hatással fognának lenni a szent atya lelké­re, lehetetlenné tegyék a császár követének mindjárt küldetése kezdetén azon békéltető szellemben eljárnia, melyet oly világosan köve­telnek mind Olaszország, mind az egyház érde­kei. Különben is Olaszország, a világban elfog­lalt állása szempontjából, nem gyöngülne-e, ha képviselői által maga fogná hirdetni, hogy nincs lehetséges fővárosa a birtokában levő nagy és dicső városok között, és hogy Velencze nélkü­lözhetetlen kiegészítő része területének ? Olaszországnak jelen határai között is nagy feladatot kell teljesítenie, mely kétségkívül ele­gendő arra, hogy az öt kormányzó államférfiakat nevezetesekké tese. Ha, a­mint valódi barátai óhajtják és remélik, szilárdság és mérséklet ál­tal sikerül diadalmaskodniuk a minden politikai átalakulással járó nehézségeken, bizonyos lehet benne, hogy ez után Európa becsülésével és bi­zalmával fog találkozni. Olaszország jövendője érdekében tett szolgálataink és állandó gondos­kodásunk feljogositnak a nyiltszivüsz­gre, s nem kétkedünk, hogy önzéstelen tanácsaink melye­ket kormánya elé bátorkodunk terjeszteni, ugyan­azon bizalommal és szívességgel fogadtatnak, mely sugalla. Aláirva : Thouvenel. H. a reményről, hogy a kiegyenlítésre utat legyen képes nyitni. Nem czélja a császár kormányának újra kije­lenteni sajnálatát az Olaszországban az 1860 ik év folytában véghezment eseményeken, melyek a szent atyában élénk és méltó fájdalmat ébresz­tenének. Azonban az emberi dolgok természetes menetele előbb utóbb az érzelmek világából az értelemébe fogja visszavezetni azokat, s a poli­tika is végre kényszerítve lesz, hogy e szempont­ból tekintse. Most tehát marquis úr, azon kérdés áll elő önkényt, váljon a pápai kormány az olasz félszigeten támadt új állapotokhoz való viszo­nyainak szabályozása iránt ugyanazon hajtha­­tatlansággal szándékszik-e viseltetni, mely legel­­vitázhatatlanabb joga és legelső kötelessége a dog­ma tárgyában, — vagy pedig, bármi legyen is véleménye különben az Olaszországban véghez­ment változások tárgyában, rá­szánja magát, el­fogadni e nagy tényből folyó szükségességeket. A császár kormánya azon meggyőződésből is­merte el az olasz királyságot, hogy a múlt vissza­állításának hypothesise többé nem valósítható, s nem említve azon hatalmakat, melyek megszűn­tek a szentszékben tulajdon hitek jelképét látni, Portugál, Belgium és Brazília egymást követett lépéseinek bizonyára hasonló értelmek van, így a katholikus monarchiák közt csak három van, mely a turini udvarral való diplomatiai viszo­nyainak újra megkezdésétől elvonta magát, ezek : Ausztria,Spanyol- és Bajorországa föltehető, hogy ezen hatalmasságoknak a nápolyi, pármai, tosca­nai és modenai birtokaiktól megfosztott (dépos­­sédées) uralkodókhoz való különös viszonyaik mindenesetre nagy befolyással voltak ezen kö­vetett magatartásukra. Továbbá egy kabinet sem szándékszik erő­szakkal lépni föl a félszigeten megkezdett dol­gok új rende ellen. Nyíltan kihirdetve, vagy hal­­gatagul megengedve a noninterventió elve jön az európai béke biztosítéka (sauvegarde) s a ró­mai udvar kétségkívül nem várja idegen segély­től az eszközöket, elvesztett tartományainak visz­­szaszerzésére. Sőt tovább megyek : nem tudom hinni, hogy valaha maga akarná előidézni, oly érdekből, melynek sikere legalább is kétséges fogna len­ni, azon legrettentőbb conflagratiók egyikét, mi­nőket csak a történet fel bíz mutatni. A tapasz­talás tanulságai, kapcsolatban oly tekintetekkel, melyek legalkalmasabbak arra, hogy a szent­székre hatással legyenek, nem parancsolják-e rá­szánnia magát, a­nélkül, hogy jogát föladná, a tettleges alkudozásokra, melyek visszahoznák a békét a katholikus világ kebelébe, újra kezdené a pápaság traditióit, mely oly sokáig fedezte aegi­­sével Olaszországot, s hozzácsatolná azon oly ke­gyetlen megpróbáltatásokon keresztül ment s anynyi száz év után önmagának visszadott nem­zet jövendőjét. Koránt sem akarom , marquis úr, e helyen a megoldás valamely módját tárgyalni. Elég legyen mondanom, hogy a császár kormánya e tekintet­ben teljes ítélet és tettbeli szabadságot tartott fenn magának, és hogy most nem feladatunk egyebet vizsgálni, mint azt, vájjon tápláljuk-e vagy felhagy­junk-e azon reménynyel, hogy a szent széket késznek lássuk, a bevégzett ténye­ket számbavéve, oly combinatio fe­letti gondolkodásra (etude), mely a sou­­verain főpapnak biztosítná a hatalma gyakorlá­sára szükséges méltóság, biztonlét és független­ség állandó feltételeit. Az ezen irányban való kiindulás helyessége elismertetvén, legőszintébb és legerélyesebb törekvéseink oda lesznek irá­nyozva, hogy Turinban elfogadtassuk azon ki­­engesztelődési tervet, melynek alapjait ő­szent­sége kormányával közösen állapítnák meg. Ekkor megszűnnek Olaszország és a pápaság két ellenséges táborban lenni, nemsokára újra természetes viszonyba lőnének egymással, és a Francziaország adott szavában nyújtott becsület­beli kötelezettségek folytán Róma, szükség ese­tében épen azon oldalról találná a szükséges tá­mogatást, melyről ma látszólag veszély fenye­geti. Ily eredmény, uram, meg vagyunk győződve róla, az egész katholikus világban nagy megelé­gedéssel és hálával fogadtatnék , s kötelességet vélek teljesíteni, midőn megbizom önt, ne mu­­laszszon el egy alkalmat sem, melyben Antonelli bibornokkal és a pápával leendő társalgás köz­ben e sürgöny tartalmából merítheti a sugallatot. Aláirva: Thouvenel. III. Lavalette marquis a külügymi­niszterhez. Róma, januar 18. 1862. Miniszter ur! Vet­tem a levelet melyet exclád f. hó 11-kén­ hozzám irni méltóztatott. Másnap alkalmat leltem arra is, hogy a bibornok államtitkárral beszéljek az abban fejtegetett feltételekről. Excellentiád tudja, hogy én, áthatva azon sza­vaktól, melyeket egyenesen­ magának a császár­nak szájából halhattam, a szent atyávali első találkozásom óta azon valók, hogy előtte hű és tiszteletteljes tolmácsává tegyem magam azon mély részvét érzelmeinek, melyeknek kifejezését hozzá megvinni köteles valók. A nélkül, hogy e szentségét csalódásba igyekeztem volna rin­gatni a múlt visszaállítására nézve, s a nélkül, hogy elfeledtem volna követelményeit a jelen­nek, mely saját érdekeinkkel oly szoros össze­köttetésben áll — egy alkalmat sem mulasztok el, hogy átalános kifejezésekben előkészítsem a szent­széket oly transactióra, mely azon legőszin­tébb óhajtásunknak felelne meg, hogy Rómát kibékítsük Olaszországgal. Különben is azon teljesen jóakaró fogadtatás által, melyben része­sülök, feljogosítva éreztem magamat arra, hogy ő szentsége bizalmára hivatkozzam, s az ő részé­ről fejeztessem ki azon reményeket vagy óhajtá­sokat, melyeknek létesítéséhez járulni a császár kormánya szerencséjének tartandó vala. Excellentiád előbbeni jelentéseimből tudja azt is, hogy a szent atya, habár a legnyájasabb le­ereszkedéssel hallgatott is végig, szüntelen ezen szavakon végezte, melyek alig takarták el visz­­szautasító válaszát: „várjunk az eseményekre“ — és hogy a bibornok államtitkár, a­ki világo­sabban beszélt, ellene nyilatkozott minden oly transactiónak,mely az elvesztett területek bárme­lyikének tényleges odahagyását foglalná magába. Én tehát inkább elszomorodottam, mint megle­petve valók, midőn a bibornok államtitkár mind­azon tekintetekre, melyeket excellentiád néze­teiből is merítve előadtam, a legföltétlenebb ki­téréssel válaszolt. „Minden transactio — mondá nekem a bibor­nok — lehetetlen a szent szék és azok közt, a kik őt megfoszták. Épen oly kevéssé függ a souve­­rain főpaptól, mint nincs hatalmában a szent col­­legiumnak, átengedni a legkisebb darabot az egy­ház területéből.“ Figyelmeztettem ő eminentiáját, hogy én tel­jesen mellőzöm a jog kérdését, hogy megemlé­kezve előbbeni állításairól, én bizonyára nem re­mény lettem , hogy ő majd meg fog alkudni oly elvekkel, melyekre nézve oda nyilat­kozott , hogy azoktól el nem térhet. Mon­dom , hogy egyedüli c­élom, őt a tények gya­korlati terére vinni, alkalmat nyújtani a pápai kormánynak arra, hogy fenntartván minden jo­gait, lépjen ki oly helyzetből, mely saját érde­keire nézve ép oly káros, mint a keresztény világ békességére nézve fenyegető. Ez azon czél, me­­­lyet én mind a sz. atyának, mind magának c­er­eiá­­jának sejtetni engedtem,a melyre a császár minde­nekelőtt törekszik; ez értelemben­ voltak fogalmaz­va az én első utasításaim, s ugyanezen szellemben újította azokat meg legközelebb a császári kor­mány. Én ugyan — tevém hozzá — nem kaptam rendeletet arra, hogy azokat a bíbornok állam­titkárával szóról szóra közöljem, de azok sokkal inkább egybehangzanak az általam oly gyakran tolmácsolt érzületekkel, semhogy magamat im­plicite feljogosítottnak ne higgyem arra, hogy azokat szemei elé terjesszem. — És valóban fel is olvastam a bibornok előtt excellentiád sür­gönyét. „Én — mondá nekem ő eminentiája — e sür­gönyben újra feltalálom azon jóindulatú érde­keltség kifejezését, melyet ön nem szűnt meg irántunk tanúsítani. Hanem az nem való, mintha a souverain főpap és Olaszország közt viszály volna. Ha a turini kabinettel szakadásban van is a szent atya, viszonyai Olaszországgal csak kitűnők. Mint a­ki maga is olasz, még­pedig a legelső olasz, szenvedéseiben együtt szenved, s fájdalommal látja a kegyetlen megpróbáltatáso­kat, melyek az olasz egyházat sújtják. „A­mi a megalkudást illeti a fosztogatókkal, mi azt nem fogjuk tenni soha. Ismételve mon­dom, e téren minden alku lehetetlen. Bárminek legyenek a fenntartások, melyekkel azt kisérik, bárminő kimélő kifejezésekbe öltöztessék, mi­helyt mi azt elfogadnék, úgy fogna látszani, mintha szentesítenék. A pápa trónra emeltetése előtt, valamint a bíbornokok kineveztetésük előtt esküvel ígérik, hogy semmit nem engednek át az egyház területéből. A szent atya tehát nem fog tenni semmi ily fajta engedményt; a concla­­vénak nem lenne joga, hogy ilyet tegyen ; egy uj pápa nem fogna tehetni ilyesmit; utódai szá­zadról századra nem birnának több szabadság­gal, hogy azt tegyék.“ A kü­lügyminisz Lavalette mar­quis­hoz, a császár római nagy­követéhez. Páris, 1862. jan. 11. Marquis ur, szükségesnek látván bevárni ön tudósításait mielőtt új utasításokat küldenek ön­nek, melyek kiegészítsék az elutazása előtt ön­nek élőszóval adottakat, itt az ideje, átalános­­ságban kijelölnöm a császár kormánya nézeteit a szent­szék és Olaszország viszonylagos hely­zetét illetőleg. Francziaország érdekei sokkal mélyebben vannak érintve (affectés) azon két ügy antagonismusa által, melyeknek politikai és vallá­sos traditióik egyenlő részvétünket igénylik, hogysem meghatározatlan időre fogadtatná el a felelősséget egy, mind egyikre, mind másikra nézve oly ártalmas status quo-ért, s lemondjon Tárcza. Magyar tudományos akadémia. ■a. Akadémiánk belszerkezetében megint lé­nyeges javítás történt a nyelvtudományi bizott­ság működési körének szabályozásával. Magá­nak a bizottságnak kebeléből jött ez iránt az in­dítvány. Az 1855-ben megalkotott állandó nyelv­­tudományi bizottság, ugyanis azon alkalommal, midőn az elnök a bizottságokat felszólitá, hogy 1862-re költségterveiket az igazgatóság elé be terjesztés végett nyújtsák be, saját magának a többi állandó bizottságok módja szerinti ren­dezése s ehhez képest körének szabatos kitüze­­tése iránt szintén javaslatot terjesztett elő. A nyelvtudományi osztálynak ugyanis minden időben voltak, és lesznek is oly teendői, melyek csak társas (collegális) munkásság útján elvé­gezhetők. Minélfogva az akadémia kezdettől fogva sokfélét dolgoztatott bizottmányilag, sok tárgyban hallgatott meg nyelvi, bizottságokat, így nyelvtani tárgyakban az első nyelv­­tudományi bizottságot az akadémia legott első nagy gyűlésében 1831-ben küldte ki a „M. He­lyesírás és Szóragozás Elemei“ készítése végett. S egy újabb bizottság 1842-ben a „M. Nyelv Rendszere“ szerkesztésével megbízta. Szótári tárgyakban az első bizottság 1832-ben működött, elkészítvén a „M. Nagy Szótár“ tervet, mely ki is nyomatott. De a munka maga nem bizottságilag, hanem összes akadé­­miailag kezdetett meg, s ez itt, nem vezetvén czélhoz, az akadémia 15 évet veszített sikeretlen munkával. 1832-ben külön bizottságra bizatott egy ma­gyar zsebszótár készítése, mely létesült is. Bizottsági tervek nyomán készültek el 1834. egy „Philos.“ s egy „Mathematikai Műszótár“, 1838. a „Tájszótár“, 1843-ban egy „Törvénytu­dományi Müszótár.“ Bizottsági uj terv szerint vétetett, s már egy kéttagú bizottság által, munkába 1844-ben a Nagy-Szótár, mely most immár készen áll. Nyelvtörtén­eti tárgyakban, t. i. a nyelvemlékek felkeresése, másoltatása, gyűjtése, szerkesztése, kiadása ügyében minden bizottsági hozzájárulás nélkül járt el egy tag , s bármely fényes sikerrel, még csak az akadémiai nyelvtan és helyesírás szabályai sem tartattak általa szemmel. Mindezen osztálybeli munkálkodások te­hát , az utolsónak kivételével , időről idő­re nevezett bizottságok által, vagy terveik sze­rint vitettek véghez; s nem tagadhatni, hogy a kellő egység, a­mennyiben bennök feltalálható, bizonyos vezértagoknak mindezen bizottságok­ban részvétele eredményezte. 1855-ben végre egy állandó bizottság nevez­tetett ki, s bizatott meg a helyes írás revisiójával, utóbb véleményzésekkel; igy a „M. Nyelvészet“ folyóirat, a Corpus Grammaticorum, a Nyelvem­lékek, az Abutka kiadása, a Vámbéri tatár útja stb. ügyeiben ez hallgattatott meg. Azonban munkálkodása csak eventualitásokra volt eddig utasítva. A bizottság, igen helyesen, azt hiszi, hogy az akadémiának, s különösen nyelv- és széptudo­mányi osztályának, magyar­ nyelvészeti fontos és folytonos teendőinél fogva, nemcsak állandó, s így az elemek azonságánál fogva határozott s következetes irányú nyelvtudó bizottságra van szüksége, de olyanra is, mely, teendőinek szaba­tos kitűzése mellett, rendes társas munkásságot folytasson, így az osztály nyelvészeti ügyei egy­séges összevágó, következetes vezérlet és fel­­ü­gyelés, folytonos szemmeltartás és kívánatos gyakrabbi eszmecsere mellett élénkebb, ö­s­z­­hangzó és nyomos haladást tanúsíthat­nak. Mindenek előtt tehát körét óhajtja a nyelv­tud. bizottság szabatosan kitüzetni, melyet, vé­leménye szerint, a következő munkássági ágak tennének: I. Nyelvtaniak. Ide a helyesírás, a nyelv­rendszer s a nyelvjárások ügyei folytonos figye­lemben tartása tartoznék. II. S­z ó­t­á r ü g­y. T. i. ide nem értve a Nagy Szótárt, mely befejezett fényképen áll előttünk, a táj szótár folytatása, a mester műszótárról gon­doskodás, a műnyelvi kérdések véleményezése, helynevek, szójárások, phraseologia stb. gyűjté­se tartoznék ide. III. A Ny­e­l­vt­ö­r­t­é­n­e­t ügye, tehát a M. Nyelvemlékek szerkesztője, ki ez iránt maga óhajtja a bizottság támogatását és közreműködé­sét, ettől venné utasításait másolások, kiadások, egyes szerkesztési kérdések körül. IV. Az alapszabályok 3 §-a az irodalom emlékei fölkeresését s a tudomány gyarapodásá­ra szolgálók ismeretbe hozatalát is kötelességé­vé tevén az akadémiának, a Nyelvemlékek szer­kesztője ilyek iránt a bizottság elé terjesztené je­lentéseit, s melyeket ez magáévá tesz, s igy kerül­nének az osztály és igazgatóság ebbe. Jelenleg e szakból a „Corpus Grammaticorum“ van saj­tó alatt. V. A hasonlító nyelvészet mind fon­­tos­, sőt immár mellőzhetetlen kiegészítője lévén az összes nyelvtudománynak , a bizottság ez irányú eszmecserének és vizsgálatoknak is nyitna tért, mi­által az eszmék kisurlódása s tisztulása legbiztosabban várható. Ide pedig nemcsak az összes altaji nyelvészet —­ minden azt tárgyazó munkákkal­­— hanem a sémi, az árja, s igy a classikai nyelvek is tartoznának nyelvhasonlítás tekintetében. Ezek szerint a bizottmány teendői meghatá­­roztatván, miután a nyelvtani és szótári, úgy irodalmi munkálatok körében eszközlendő egyes munkák előre meg nem állapíttathatnak, ilyek iránt évenkint vagy esetenkint külön tenné elő­terjesztéseit az osztály útján az elnökséghez és igazgatósághoz. Állandó rendes, folytonos kiadá­sai egyelőre volnának: 1. A régi nyelv-és irodalmi emlé­kek folyamatban levő kettős gyűjteménye (Nyelvemlékek és Corpus Grammat.) Emez 40 évet fogván tenni, költségei tehetők 800 forintra . Amabból az igazgatóság évenkint egy félkö­tetre (mintegy 35 ívre) adván engedélyt, ezek költsége felmehet ez évben 1050 írtra. Ide szá­mítandó kezdettől fogva utalványozott évdija a Régiségek szerkesztőjének 210 ft. 2. A nyelvjárási és szótári anyagok, úgy nyelv­emléki anyagok iránti levelezésre, másolásokra, szerzésekre maximumként utalványoztatni kére­tik 300 ft. 3. Kisebb anyagközlések és dolgozatok köz­zétételére kívánatos, hogy e bizottságnak, mint a többinek, saját orgánuma legyen: Ny­elv tud. Közlemények, 30 iv erejéig, melyek dijai és nyomtatására kell 1230 ft, a szerkesztő dija 90 ft, összes budgetje tehát 1862-re tenne 3680 ftot. E budgetre megjegyeztetik, hogy az 1) alatti sajtó alattiak, u. m. 800 ft és 1050 ft . 1850 ft már ki van rendelve, s nem új költség, csakhogy most e bizottság czime alatt járna; 2) hogy a nyelvemlék szerkesztési dija 210 ft szintén rend­szerezve van; s hogy a 2) alatti czélokra kevesebb, de valami szintén utalványoztatik, még pedig el­­nökileg előforduló esetekben most is határozat­lan észletig évenkint, 3) hogy Hunfalvy Pál ki­jelentvén, miszerint a Nyelvtud. Közlemények létesültével a „M. Nyelvészet“ füzeteit megszün­teti, s igy e czim alatt az akadémiai subventio is megszűnik, mely tesz 250 ftot, igy a fennálló költségek ez évre tevén 1310 forintot, uj költség csak 2370 ft. Azonban ez­észletre nézve is meg kell je­gyezni, hogy annak nagy része is kilátás­ban van, ha meggondoljuk, hogy a) a 2) alatti czélokra minden évben úgy is költezik hol több, hol kevesebb; b) hogy a Nyelvtudományi Közle­mények létesülvén, a Nyelv- és Szép­tudományi Értesítő évenkint egy kötetre szorít­ható, holott a nélkül, a munkásság szaporodtával az Értesítő nem egyszer 30, hanem kétszer 30 évre is felszökkenhet, mit az akadémia nem könnyen szoríthat meg. A bizottsági terv elfogadása melett tehát, minden költség, mely az Értesítő harminc é évén túl menő füzeteket terheli, ide áthozható. Tudniillik az Értesítő ezentúl magában fog­lalhatná : l)a székfoglaló értekezéseket; 2) min­den nem szorosan nyelvészetieket, miután az osztály a széptudományokra és irodalom­törté­netre is kiterjeszkedik, még pedig nemcsak a magyarra, hanem az egyetemesre is; 3) mindent, a­mit a tagok külön az Értesítőben óhajtanak kiadatni; 4) az osztályi tagok feletti emlékbe­szédeket. Ellenben minden speciális nyelvészeti elő­adásokat az osztály ideutasithat, mint azt a tör­ténelmi osztály gyakran teszi, áttevén némely tört. és archaeol. előadásokat a Tört. Tárba s Archaeologiai közleményekbe. Ajánlja a bizottmánynak ekkér saját budget­­tel rendeztetését azon nagy erkölcsi haszon, me­lyet a többi bizottságok abban is tanúsítanak, hogy segédkező hozzájárulását eszközölvén aka­démián kívüli férfiaknak is, kapcsul szolgálnak az akad. és az íróközönség közt, erőket költe­nek, működtetnek, s mind a tudománynak előbb­­vitelére hatnak ekkér tágabb körben, mind nö­­veldét képeznek az akadémiának. Reménylvén a bizottság előadása elfogadta­tását, egyszersmind kiegészíttetését is, kérte Arany János r. Bud­enz József, Riedel Szende és W­a­s­s József lev. tagok hozzá csa­­toltatásával. Megjegyezte végre, hogy közl­­e­ményei szerkesztését, s az előadó és jegyzetiszi­­tét, kérésére, Hunfalvy Pál késznek nyilatk­­­zott elvállalni. Miután a bizottság előadása támogatására a akadémia jegyzője szót emelt, az összes üli­s egyhangú fölkiáltására határozatba ment, hogy az akadémia teljesen méltányolja azon okokat, melyek a nyelvtudományi bizottságot e javasla­tok előterjesztésére indították, s annyival inkább pártolandóknak véli e javaslatokat, minél inkább meg van győződve, a többi állandó bizottság si­keres működéséből is, hogy csak ez után vár­ható a tudomány minden irányban rendszeres előbbre vitele s az osztálybeli eddigi sporadicus működés helyett, szerves, öszhangzó, a tudo­mányt minden részeiben felkaroló munkásság előidézése, irányok folytonos kitűzése mellett, melyek után az akadémián kívüli erők is biz­tosan indulhassanak. Midőn ez okoknál fogva a nyelvtudományi bizottság, az általunk fen­tebb előadott működési körrel , szabály­ozta­­tott, s a szintén fentebb nevezett tagok hoz­záadásával kiegészíttetett , a bizottság költ­ségvetése az elnökséghez és az igazgató ta­nácshoz, az akadémia egyértelmű, he pártolásá­nak kifejezése mellett létetett által. A bibornok államtitkár különben igen nyu­godt hangja, annál rendithetlenebb elhatározásra mutatott, mivel alapokat oly eszmekörből merité, mely nem esik vitatás alá. — Én Antonelli bi­­bornoknak csak annyit jegyeztem meg, misze­rint nyilatkozatának már jelleme kötelességemmé teszi, megkérdez­nem tőle, vaj­­­o­n ugy tekinthete­m-e s úgy küldhete­m-e el azt a csá­szári kormányhoz, mint a szent­szék végleges válaszát? Egy pereznyi gondolkozás után­i eminentiája megajánlá, hogy a szent atyának jelentést tesz, noha meggyőző­dése szerint e lépés felesleges. Azt mondá, mély érzése volt az a kötelmeknek és kötelezettségek­nek, melyek e szentségének azon ünnepélyes nyilatkozatokat diktálták, melyekről encyclicái vagy allocutioi oly gyakran értesítők az egész kath. világot. A bibornok tehát azt mondá: könnyű előre látni a feleletet, azonban megígérte, hogy azt közölni fogja velem másnap akár írás­ban, akár főpapjai egyike által. Ma reggel csakugyan vettem a bibornok ál­lamtitkártól azon levélkét, melynek fordítását excellentiád ide zárva találja. Ő eminentiája azt mondja, hogy miután a szent­atya parancsait ki­kérte, a tegnap mondottakhoz nincs mit tennie, s azokból nincs mit visszavennie. Végül, miniszter úr, excellentiád ezen kérdést tette fel, melyet szóról szóra idézek : „Táplálhat­juk e azon reményt, hogy a szent­szék, számba véve a bevégzett tényeket, rááll oly combinatio tanulmányozására, mely a souverain főpapnak biztosítani fogná a méltóság, biztonlétel és füg­getlenség azon állandó feltételeit, melyek ha­talma gyakorlására szükségesek ?“ Mélyen fájlalom, hogy kénytelen­nek látom magamat nemmel felel­ni; azonban kötelességemet vél­ném megszegni, ha önt oly remény­ben hagynám, melyet magam nem osztok. Aláírva Lavalette. IV. Csatolvány a január 18-iki sürgönyhöz. Antonelli bibornok ő em.-la La­­valette marquis e excjához in­tézett egy levelének másolata. Kedves marquis úr, a Vaticanban, engem megtisztelő tegnapi látogatása alkalmával tett ígéretemhez képest, kötelességemnek tartom ki­jelenteni önnek, hogy semmi hozzáadni vagy visszavonni valóm nincs az általam azon közle­ményre tett válaszból, melyet exc.-ád intézett hozzám a legudvariasabb formaságok kísére­tében. Örömmel ragadom meg ez alkalmat azon leg­valódibb és legőszintébb tiszteletem kijelentésé­nek megújítására, melylyel exc-ádnak van sze­rencsém alázatos szolgája lenni. Aláírva Antonelli. Gazdasági s keresk­ed, tudósítás. Pest, jan. 31. Borult, kellemetlen, nedves idő. A gabonaüzlet mind­a mellett, hogy a külföldi piac­okon javulásnak indult, nálunk nem tud felelevenedni, az, hogy a vaspályán 150,000 mérőt szállítottak el, e hónap három első heté­ben semmi látható befolyást nem gyakorolt a forgalomra. A lanyha hangulat ma se változott. Az európai gabonakereskedés vi­szonyában Magyarországhoz. A lefolyt évben gabonakereskedésünk oly mértékben haladt előre, melyhez hasonlót tapasz­talni még­ nem volt alkalmunk. Közönséges ha­jók, gőzhajók és vaspályák nem voltak elegen­dők a nagy gabonamennyiségek Európa külön­böző irányaiba történő szállítására. Eddig gyűj­töttem adataim és tapasztalaton nyugvó számítá­som szerint, Magyarország gabonabeli kivitele csak a lefolyt év utolsó öt havában 10 millió a. a. mérőre, 35 millió ft a. é. rúgott. Az év összes forgalmát, 35 millió mérőre, 100 a. é. forintnyi értékben lehet becsülni, de még most sem üre­sek, hála Istennek, tárházaink és csűreink és még most is, nem tekintve saját fogyasztásunkat, képesek vagyunk a külföldet még néhány millió mérő gabonában részesíteni. Termesztőink tájékoztatására megkísértendjük az európai gabonavásárok jelen állapotát jelle­mezni, és ámbár nem emelhetjük a jövő fátyolát, mert a gabonaárakra oly nagy befolyással levő időjárást nem határozhatjuk előre meg, még­sem lesz talán azon rajz, melyet adni szándékozunk, egészen értéktelen. Mindenekelőtt azon országra kell tekintenünk, mely 35 m. lakossal bírván, oly kedvezőtlen ara­tásban részesült t. i. Francziaországra. A múlt év végéig behozott külföldi gabona és őrlési anyagok mennyisége majd 11 millió hed­o­litre megy, miből csupán Havrere csaknem 4 millió jutott. Ezen szállítások fele tehát 50 millió már fo­gyasztás alá került, a többi pedig úgy van el­osztva, hogy, mint biztos kútfőből értesültünk, Havreben . . 1,500,000 hetire. Marseilleben . 1,500,000 „ Nantesben . . 400,000 „ Más helyeken . 2,000,000 „ Összesen 5,400,000 hectolitre létezik. Frankhon gabonabeli fogyasztása 90 m. hect., de mivel az egyes megyékben még 10 mill. hect. közönséges kenyéranyag, mint rozs, árpa és ten­geri használtaik el, a búzafogyasztást évenkint 80, vagy havonkint 6,600,000 hect.re lehet be­csülni. Augusztus kezdete óta tehát 27,500,000 hect. belföldi, 5,500,000 hect. külföldi, összesen 33 mill. hectol. búza fogyasztatott. Ha veszszük, hogy Frankhon egyenlő mérték­ben elégítheti ki jövő aratásig a fogyasztást, 38,500.000 hect. belföldi búzánál még 7,500,000 hect. külföldi szükséges. Frankhon pénzbeli körülménye és az, hogy főrakhelyei oly­annyira túltömettek, nagy árcsök­kenést idézett ugyan elő, de mégis elvitathatlan, hogy ezen ország a jövő aratásig nagy gabona­­szállításokat szükséglend. A csatornán túlra tekintve, ismét oly országra találunk, mely szinte gabona szűkében van és je­lentéktelenebb készletekkel ellátva, későbben nagyobb szállításokra szoruland. Olaszországot, Helvecziát, az éjszaki Német­országot és az osztrák tartományokat, melyek szintúgy fognak még vásárolni, nem veszszük elő­­legesen tekintetbe. Anglia és Frankhon élelmezését illetőleg a fő­kérdés az, vajjon az amerikai tavaszi szállítások épen oly dúsan folyandnak-e, mint ez eddig tör­tént ? Ezen kérdésre, mint magából értetődik, nem felelhetünk jelenleg határozottan, de a múlt aratási tudósítások és a kiszállított roppant ga­bonamennyiségek után ítélve és tekintve Ameri­ka háborús állapotát, azon hiedelemre vagyunk jogosítva, hogy a további szállítások a reájuk épített reményeknek nem felelendnek meg, és ha ez áll, Magyarország vásárai a múlt év aratás utáni korszakéhoz hasonlólag a nyugati Európá­tól fel fognak kerestetni és ez­által természetesen a gabonaárak is emelkednének. A másik az üzlet menetére nagy jelentőséggel bíró tényező Európa politikai állapota és tulaj­don pénzügybeli viszonyaink idomulása, mi ter­mészetesen közelebbről meg nem határozható. Végre a harmadik és leghatalmasabb tényező, mely a gabonaárak további fejlődésére nagy be­folyással leend, ez az időjárás; ha ez a vetésre nézve kedvező, esőszükség mellett is az áremel­kedésre nyomasztólag fog hatni. Ha ellenben Európa oly boldogtalan teend, hogy az időjárás menete kedvezőtlen, vagy csak nem épen kedvező, bizonyosan számításon kívül fekvő áremelkedés fogna beállni. De szemügyre vévén, hogy egy kereskedési ág sem oly nehezen szemlézhető, mint a gabo­nabeli és hogy határozott jövendölés lehetetlen, legbiztosabb marad az arany középúton haladni, annál inkább, mivel a jelen árak nem oly hala­­datlanok a termesztőre nézve ; ez tehát legczél­­szerűbben cselekednék, ha visszatartott készle­teinek egy részét tavaszig eladná, a másik részét ellenben csak nyár kezdetén, alkalma lévén ak­kor az aratás reményeivel megismerkedhetni. Ha az európai vásárok helyzete lényegesen, megváltoznék, vagy más elhatározó esemény vol­na kilátásban, nem mulasztandjuk el ezt azonnal tudomásra adni. Pest jan. 31-dikén 1862. Jelynek Mór. Különfélék. Pest, jan. 31. * Császár Ő Felsége a konstantinápolyi uj kath. temetőre 5000 frankot utalványozott. * Gr. A­p­p­o­n­y­i országbíró­i excja tegnap­előtt este Pestre érkezett. — A „Sürgöny“ben olvassuk . Mint illetékes helyről tudósittatunk, helytartó ar ő nagyméltósá­ga, a­ki minden nemzetiségi izgatásokat a legbe-

Next