Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)
1862-05-23 / 3685. szám
eszmével és kormánynyal össze nem egyeztethető“, holott e szerkezet még jogilag fennáll! Máskor megint ezt mondja a „Donauzeitung“ , „Magyarország felbontatik“, ami Ausztria egyik koronaországával szemben csakugyan erős kitétel. Szónok ezután még néhány más helyre is utalva, így végzi be védbeszédét. Ami az államhatóság nyilatkozatait azon helyekre nézve illeti, melyek így kezdődnek: „a pesti országgyűlés teljes jogában volt, stb.“ szerző részint jogi nézeteit fejezi ki, részint oly dolgokat mond előre, mik későbben beteljesedtek, így arról szól, hogy az adót csupán közigazgatási uton fogják kivetni. A czikk oct. 9-én jelent meg és 19-én csakugyan igy vetették ki az adót. Ha már ez állapotot nem találta alkotmányosnak, csupán csak meggyőződését követte. Hogy a szerzőt bűnösnek mondhassák, az általa közlött tények valótlanságát vagy elferdítését kellett volna bebizonyítani. Ez nem történt, míg én bebizonyítom, hogy a szerző szavai valótlanságot nem tartalmaznak. Az államhatóság azt véli ugyan, hogy szerző bűnösnek vallandó, mert a februári pátens erőhatalommal foganatosításából a legnagyobb veszedelmet jövendőlé , azonban szerző, az államminiszter fölszólítása folytán, közlötte indítványait. Ha pedig a vád utolsó pontját még közelebb vizsgálom, t. i. a februári pátens elleni ellenzéket, s azon nézetet, hogy ez a magyar országgyűléssel előleges egyezkedés nélkül jogilag nem érvényes, úgy az a kérdés merül fel: váljon ez ellenzék bűne, vagy nem ? Én azt állítom, hogy itt voltakép csak jogi nézet forog fenn, ennek kifejtését pedig mindaddig meg kell engedni, míg világosan meg nem tiltják, hogy a februári alkotmányt nem szabad bírálgatni, ily tilalom azonban nem létezik ! Ez ellenzék, mint kezdetben mondom, a legitimitás elvén alapul, mert legitimitás oly dolgokhoz való ragaszkodás, mik tényleges viszonyok által feloszlattak. Érdekes, hogy ép a leglegitimebb államban az ellenzék a legitimitás elvén alapul, ami azonban természetesen meg nem lepi azt, aki tudja, hogy az ellenzék Magyar- és Horvátország alkotmánya, tehát a szabadság mellett küzd. Magyarországot törvényesen illeti az adó- és újonczmegszavazási jog. E törvények alkotmányos úton alakultak, s meg nem változtattak. E törvényeknek még most is érvényeseknek kell lenni, azokat sem az októberi diploma, sem a februári pátens meg nem változtatható, mert ezek nem törvényszerű uton keletkeztek. Midőn a magyar alkotmány megváltoztatásáról volt szó, az államminiszter is más valamire hivatkozott, akkor azt mondta, hogy „a magyar országgyűlés előtt a teljhatalom elismeréseáll egy eljátszott alkotmány ellenében.“ — Én azon nézetből indulok ki, hogy az államminiszter e mellett egy fontos mozzanatról megfeledkezett, t. i. Ő Felsége oct. 20-kán Vay báróhoz intézett kéziratáról, melyben az áll, hogy a magyar alkotmánynyal ellenkező czikkekre nézve, Ő Felsége magának az utólagos revisiót és megváltoztatást fenntartja. E czikkeknek tehát jogérvényeseknek kellett lenni, mert hiszen a kézirat országgyűlési revisiót helyzeti kilátásba. Ami pedig az előkérdést illeti, vájjon a magyar alkotmány el van-e játszva, úgy .... Em.: Figyelmeztetem védő urat, hogy politikai fejtegetéseiben nagyon messze megy. Vilas: Végén voltam fejtegetésemnek, csak az indokokat akartam említeni, mik védenczemet vezérelhették, mert a bűnösségre nézve fontosak. A bizonyítéki eljárás be van zárva, védenczeim ítéletüket várják; nekik megmarad, bármiként hangozzék ez, azon öntudat, hogy meggyőződésük szerint cselekedtek ; megmarad a vigasztalás , hogy véleményüket szabadon, nyíltan s becsületesen nyilatkoztatták, s Galileivel fölkiálthatnak : E pur si muove ! Vilas harmadfél óráig tartott beszéde után az elnök hétfőre halasztotta a tárgyalás folytatását. (Folytatása következik.) „A .Concordiának 24. és 25. számaiban Hoszszu József úr fölszólítja a románokat, miszerint feltétlenül lépjenek be a magyar alkotmányba. E tekintetben én némely észrevételeket akarok felhozni. A) Általában : Szerintem, a románoknak a magyar alkotmánybai „belépésük“ annyit jelentene, mint a nemzeti politikát megcáfolni. Vegyük taglalás alá a fentemlitett állítást. A „belépés“ kitétel alatt valami tevékenységet, mint például : egy helyből a másikba való mozdulást érthetünk. A „románok“ alatt értetődnek azon szabad egyének, kiknek ugyanegy származásuk, nyelvük, történelmük, s nemzeti szokásaik levén; nemesség s jobbágyokból (már ma szabadok), papok s világiakból, tudományosakból, iparosokból s földnépből állván, sz. István koronájához tartozó földterületén laknak ; ezeknek összesége „román nemzetnek“ neveztetik ; habár ez elnevezést, a magyar nemzet nevében octrogált, és az úgynevezett magyar király (mert más Magyarország, és más magyarok királya) által szentesített, különösen pedig a nép hozzájárulása, valamint az országban lakozó különböző nemzetiségek akaratán kívül, egyedül a nemesség, mint magyar nemesség által 1847/8-ban hozott törvények el nem ismerik. Ilynemű alkotmányba a románok, mint ilyenek, nem foglaltatnak be. Mi azon követelést illeti, hogy mindenki nem a „román nemzet“, hanem saját nevében beszéljen, engedelmet kérek, ezt én ügyvédi fogásnak tartom, szelidebb kifejezést nem találván, mert ez nem egyéb voksolásnál, mely hitelességre alig fog vergődni a hirlapok utján. Ha a románok összesége Csáki szalmája lenne, hogy abból mindenki per fus et nefas politikai, nemzetiségi s egyházi proseltákat teremthessen, akkor azt mondanám „jó“ — senki a nemzet nevében ne szóljon, mert ez nem nemzet, hanem népfaj, res nullius, mely primi occupantis tulajdonává válhatik. Miután azonban e földet 17 század óta lakó s 1848-ban Balázsfalván tartott nemzeti gyűlésen összejött népség, a k. biztosok jelenlétében magát politikai nemzetiségnek kiáltotta ki, s a magyar alkotmányt illetőleg határozott — ezen alkotmánybani, mely azonos a magyar egyesüléssel — belépés tárgyában bárki írván, vagy szólván, a nemzeti határozatokra, melyek a románokra nézve mindaddig, mig azok egy nemzeti testületet akarnak képezni, kötelező erővel bírnak — bátran hivatkozhatik. B) Részben: Metternich herczegnek, mint tekintélynek, abbeli nyilatkozatát, miszerint a magyar alkotmányt „fényesének állította, hozza fel indokul. Minthogy csak egyéni véleményt szabad kifejezni, azon tekintély állításának részemről ellene vagyok, mert 500,000-ből álló nemességnek 1847—8 előtt igazságtalan alkotmánya volt, ami pedig igazságtalan, az nem lehet egyúttal fényes is, ha csak nem akarja valaki az igazságtalanságot magasztalni. Az igazságtalanság s fény fogalma magában elenyészik, a sötétség s világosság ugyanazon tárgynak ugyanegy időben nem tulajdonítható. Azon itt két különböző kérdést tűz ki: t. i. mi lenne a románokra üdvösebb, hogy az 1847—8. magyar alkotmányba lépjenek be; vagy, hogy egy uj alkotmány octrogáltassék, melyben a románok is, mint nemzet, szerepeljenek ? Ő az első véleményt osztja, én pedig e részben csak némely észrevételeket kívánok tenni. Ezen kérdéses belépés gyakorlatilag nem alkalmazható, mert : a) A románok a magyar alkotmányba be nem léphetnek, amennyiben az tettleg nem is létezik. b) Annak létesíthetése nem a románoktól függ. c) Ha ezen alkotmányt Ő Felsége, kinek hatalma van ezt tenni, vissza is állítaná, a románok azon esetben sem léphetnének abba, miután részekre, mint nemzet, nincs hely kijelölve, már pedig még túlnyomósággal fog birni a románokban a nemzeti szabadsághozi ragaszkodás az egyéni szabadság ellenében, addig ők bele nem léphetnek abba, az érzelmeket pedig kormányozni egyedül az istenség műve lehet. d) Mint szabad egyéniségek : a román nemesség, papság s értelmiség, abba beléphetnek, de nem a föld népe, miután ez a magyar nyelvet nem érti. e) A fentnevezettek belépvén azon alkotmányba, ugyanazon sérelmi tért foglalnák el a magyar testvérekkel együtt, szemben Ő Felsége kormányával, melyen most egyedül a magyar nemzet áll. f) Ezen belépés a román föld népe s annak értelmisége közt egy véghetetlen szakadást idézne elő ; a nép ki tudja hány századokra elvesztené értelmiségét, mint elveszté mindenkorra aristocratiáját, lealázott nemzetiségét pedig egy bekövetkezhető jobb állapot érdekében fogja fenntartani. Már most én is teszek egy kérdést: 1) Váljon a román tudósoknak, kik az alkotmányba beléphetnek, de a nép soha, miután Ő Felsége kormánya oly politikát követ, mely a nemzetiségi követelményekkel össze nem egyezik, tanácsos lenne-e a kérelmezés terét elhagyva, a sérelmi térre átlépni, az 1847—8-ki alkotmány visszaállításának, s némely üres szóbeli kecsegtetésekért, mintha bizony a magyar testvérek azt majd nemzetiségi szövetséges alkotmánynyá változtatnák át! 2) Vájjon összeférne-e a keresztény erkölcsi tan elveivel az, hogy a román föld népe verítékén képességre jutott román értelmesbek , a sors martalékául engedjék e föld népét, s átmenjenek egy idegen alkotmányba, mint hajdan hűtlen nemessége s büszke katolikus papsága téve ezt? Azon kérdésre : mi szükségeltetik ahoz, hogy mondhassuk, miszerint alkotmányban élünk ? Mi bennünket illet, azt válaszolom, hogy nékünk szükséges románoknak lenni, s annak maradni ; románitás nélkül angyali alkotmányt sem fogadok el. A magyar alkotmány, egy szabad alkotmánynak minden kellékeit, a romanitáson kívül, magában foglalja. Továbbá az octrogált alkotmányok állhatatlanságát, s az 1861. év febr. 26. pátens hiányait hozza fel. Mindezeket aláírom. Egyébiránt abból, hogy az osztrák alkotmány octrogált, logikailag nem következhetik, hogy a magyar alkotmányba belépjünk csak azért, mert ez állandó ; nem azért jó vagy rész egy alkotmány, mert az állandó vagy nem állandó, hanem mert igazságos vagy igazságtalan alap,elveken nyugszik. Én azt hiszem — s lehet, hogy, mint gyarló, csalódom — miként az 1847/8 alkotmány a nem magyar nemzetiségekre igazságtalan — valamint a február 26-diki, a birodalmi összes nemzetiségekre tekintet nélküli, mert tökéletlen elvekre vannak fektetve. Ugyanis a) Az 1847/8-iki alkotmány a nemzet egység elvére van fektetve. Ha valaki az igazat, a jogot, igazságot s mindazt, mi az emberi méltósághoz illő, szereti a kezében sz. István koronájához tartozó országok statiskájával, könnyen rá fog akadni ezen alapelveknek hamis voltára. Egyéni véleményem szerint, a románok tudományosak, mint egyesek, s teendőikben független egyének, ha a nemzet határozataitól eltérni, s a román névvel visszaélni akarnak, beléphetnek a magyar alkotmányba; ha pedig a föld népe is abba belépne, azonnal kénytelen lesz, az Ő Felsége kormányával szemben, sérelmi tért elfoglalni, hol saját nemzetiségi czime alatt többé fel nem léphet. Az erdélyi compiláták, melyekben világosan ki van mondva ,az oláh nation, elnevezés szempontjából igazságosabbak az 1847/8-diki alkotmányos törvényeknél, melyekben ezen elnevezés nem találtatik. b) A február 26-iki osztrák alkotmány, tökéletlen alapelvre, t. i. a koronatartományok, s nem az ott levő nemzetiségek egyéni szabadságai autonómiájára van fektetve. Vagyis, világosabban szólva : a hegyek, tavak, szántóföldek, folyók s a koronatartományok földszine, bizonyos jelek s oszlopok által határvonalazva levén önálló érdekük képviselve, belügyeikben saját törvényhozásuk s igazgatásuk van; ellenben e hegyek, puszták, folyók partjain s a koronatartományok területén levő nemzetiségek, mint erkölcsileg szabad egyéniségek, nem bírnak önállósággal; már most bírálja meg bárki, ha az efféle lelketlen, sőt érzéketlen teremtéseknek lehet-e valami érdekük ? S ezen szempontból tekintve az octrogált alkotmányt, hogy t. i. az nem állandó, épen azért jó, mert ezt egy változékony kormány, nem pedig változásnak alá nem rendelt bizonyos nemzet által tartatik fenn. Ezen alkotmányban csodálatos az is, hogy a birodalom dualizmusát elvben meg nem tűri, ellenben tettleg gyakorolja azt, midőn az alatt, hogy túl a Lajthán mintegy alkotmányos életnek örvedenek , innen egy valódi absolut provisorium uralkodik. Ez egy kormányzati dualismus, melyet el nem titkolhatunk, mert érzékeink alá esik. Én azt tartom, hogy maga a gondviselés kijelölte, hogy az osztrák alkotmány minő elvekre lenne megállapítandó, t. i. a nemzetiségi jog alapjára, mely e birodalomban Isten által teremtett egyedüli lét, nem pedig a históriai jog elvéhez hasonló sictió, mert a história csak emberi mű, s valamint ő maga, úgy szüleményei is lehetnek igazak vagy hamisak. Az osztrák birodalom területén 1847—8 előtt majdnem egészben minden jog részint feudalismusra, részint önuralomra — mindkettő gyökerében igazságtalan — volt fektetve. Afféle mérték pedig, mely szerint ki lehetne számítani, melyik történelmi jog nem egyezik meg a szent igazsággal — nem létezik. Ha az ausztriai románok a birodalmi gyűlésbe, vagy Magyarország gyűlésére Pestre, vagy pedig Erdély tartományi gyűlésére, mint a román nemzet képviselői lennének meghiva, nem látom okát, miért ne mehetnének azokba. Azonban midőn a birodalmi tanácsba, mint a koronatartományok lelketlen lényeinek képviselői, hol ők toleráltatnak „usque ad bene placitum principis et regnicolarum“ a pesti országgyűlésre, mint a magyar nemzet képviselői, és az erdélyi tartományi gyűlésre, mint azon 3 nemzetnek — mely közt a román nem foglal helyet — képviselői hivatnak meg, meg nem foghatom minő arczczal mehetnének oda. A románok nem léphetnek be az osztrák alkotmányba, mint nemzet, de nincsenek is abba úgy meghiva; a magyarba sem léphetnek be, mint nemzet, de nincsenek is úgy meghiva a magyar testvérek által, s ha kínálkoznának, sem fogadnák be őket ily minőségben. A románok, mint szabadok, akármelyikébe e két alkotmánynak beléphetnek, s ha kedvük van hozzá, lépjenek is; én egyébiránt részemről azt tartom, hogy Szt. István koronája alatt levő románok jelenleg legokosabb politikát követnek, mert: Miután az osztrák birodalomban a történelmet veszik alapelvül, a románoknak sincs okuk pirulni saját történelmüktől. — Ez egy kitűnő tragoedia, mely egy komédiánál nem kevésbé vonzó, melyben a trón és dynastia iránti hűség, a haza s a benn lakó többi nemzetiségekhez, fényes tettekben bizonyult szeretetnek, valamint számtalan szenvedések- s kérelmezéseknek nyomát fogjuk találni. A mostani román ivadék, a históriai jog értelmében, mindazon szenvedések- s kérelmezéseknek örököse jön. Ha a tisztelt román papság, nemesség s értelmiség jónak látják egy ideiglenes haszon kedvéért, e történelmet ignorálni, s kronland nélkül egy kronlandikus, vagy román nemzetiség nélkül egy magyar nemzeti alkotmányba, csak igy minden megfontolás nélkül belépni — ám tessék — lépjenek be abba ! De hát mit fognak az utódoknak hagyni örökségül ? Kérelmezések helyett sérelmeket , nemzeti szabadság helyett egy névtelen, vagy legfölebb idegenszerű szabadságot. Hosszú József urnak szives elismerést nyilvánítunk román lelkesedéséért, melynél fogva a a románokat felhívja, miszerint lépjenek a magyar alkotmányba, minthogy az osztráknak nincs állandósága. Lehet, hogy ő, vagy én, tévedünk véleményeinkben, de ítéljen köztünk a román nemzet, mely egyedüli illetékes tekintély e tárgyban, mi pedig mindketten annak fiai vagyunk. — Csenger-Ujfalu,Szatmárban. Ardeleán György, g. k. pap.“ Jelen értekezést, melyet a higgadt megfontolás és közeledés békés szelleme legkevésbbé jellemez, közölvén, azt a megjegyzést teszszük, hogy ha a benne felhozott momentumok a közvélemény részrehajlatlan ítélőszéke elibe állíttatnék, levelező, kinek igen sajátságos combinatiói vannak a román nemzet érdekeiről, szemben Magyarország alkotmányával — bizonynyal vesztes fél fogna maradni; mindamellett azonban, hogy közlésében annyira eltérni tudott azon eszmétől, miszerint egymást megértve, az érzelmeket egy közösen jó felé vezessük; meg sem akarjuk hinni, hogy egy véleményt oszt azokkal, kik a világosságot a sötétséggel, a jólétet a nyomorral, az életet a halállal azonosítani kívánnák, s hogy a haza s annak alkotmánya is nem közös tulajdona bármi nyelvű s vallásu bennlakó nemzetiségeknek. Levelezőnek, minden nemzetiségi buzgalma mellett is, mit csak méltányolni lehet, nem szabad elfeledni, miként a közállam érdekei ellenében, minden egyéb magánnézetek s érdekek csakis alárendelt helyzetet foglalhatnak el. Sajátságos levelezőnek azon állítása is, mintha az 1848-ks törvények, még a román elnevezést sem akarnák elismerni; mi, kik e törvényeket átlapoztuk s tanulmányoztuk, ily rendelkezést azokban fel nem találtunk; s azt tartjuk, nem kis szolgálatot tenne levelező ezen törvények tanulmányozóinak, ha állításának rejtett kutforrásait felfedezné, mert minket a gyakorlati törvény magyarázat csak arra tanított, hogy azon törvények, melyek a haza összes polgárait szabadokká tették, azokat vallás s nemzetiségi különbség nélkül a polgári jogok gyakorlatában is,egyenlően részesítették. Egyébiránt levelező előadásaiból azt lehetne következtetni, hogy vagy nem akarja saját nemzeti érdekeit felfogni, vagy nem tudja kijelölni azon utat, melyen a román nemzetnek a közös haza jobbléte előmozdítása, s az alkotmányos élet jövője biztosítása tekintetében haladnia kellene. A birodalmi alkotmány irányában felhozottak észrevételezését azokra bízzuk, kik e tekintetben érdekelteknek tartják magukat. *) (g). Tattatlat*ági s keresked, tudósítás. Pest, május 22. Szép napfényes derült idő, mely az esőzések után a növényzet gyarapodására nézve rendkívül jótékonyan haland. A tegnapi gabnabörzén, daczára hogy a hangulat lényegesen nem változott, a búzát illetőleg meglehetős forgalom volt. Körülbelül 8000 m. búza vétetett meg Felső-Ausztria számára ismeretlen árakon , azonkívül néhány ezer m. fehérmegyei búzát egy itteni ház vett meg. A többi gabnanemüekből meglehetős pangás. Szeged, május 20. A rég várt esős idő végre megjött, s a földművelők aggodalmai egy időre ismét elenyésztek, mert, mint értesülünk, az eső még nem későn érkezett s főleg a tavaszi vetésekre fölötte jó hatást gyakorolt. A bánáti búza jól áll, s csak Vásárhely és Mindszent környékéről érkeznek a szárazság okozta károk miatt panaszok. A szőlős gazdáktól is hallottunk panaszt bizonyos apró rovarok ellen, melyek a fiatal hajtásokat lerágják ; a hernyók is tetemes kárt okoztak a gyümölcsfáknak. A gabnaüzletre a szárazság némileg elevenítőleg hatott ugyan, s helybeli gabnakereskedőink a termelőknek már magasabb árat is kezdettek ígérni, daczára a külföldi lanyha üzletnek , azonban a beállott esőzés bizonyára lehűtendi ismét a vételkedvet. Piaczunkon a búza ára 20—25 krral emelkedett, a zab hasonlag magasabb áron kelt. Szállítmány meglehetős mennyiségben érkezett s gyorsan elkelt. A jelenlegi árkelet következő : búza 83—85 font, 4—4 ft 25 kr, rozs 76—77 fontos 3—3 ft 10 kr, árpa 2 ft 40 kr, zab 1 ft 90 kr, kukoricza 3 ft, bab 3 ft 50—80 kr. Érsekújvár, máj. 20. A búzából folyton téteznek külföldi szállítás végett vételek . 83 — *) A „Concordia“ fentebb ismertetett czikkéhez részünkről is lesz egy pár szavunk. Szerk. Román lapok szemléje. A „Concordiá“nak 34. számában, e czim alatt „Belépjünk-e a magyar alkotmányba“ — következő czikk közöltetik : Járcza. „Budapesti Szemle.“ „Budapesti Szemle. Szerkeszti és kiadja Csengery Antal. — XLVI—XLVII. füzet. (Előfizetés a XLI—L. füzetre 10 ft. Előfizethetni a kiadó hivatalnál — Sándor utcza, 17. számú ház emeletén). A közelebb megjelent jókora vastag kettős füzet tartalma ismét nagyon változatos. Megnyitja e füzeteket egy politikai, irodalomtörténeti tanulmány, egyik jeles publicistánktól, báró Kemény Gábortól. E tanulmány czíme : Machiavelli és Montesquieu.“ Mily sokat jelentő két név a politika irodalomtörténetében ! Mennyi eszme, mennyi tanulság csatlakozik e nagy nevekhez! S a mi szerzőnk, kitől e tanulmányokat hozza a Szemle, eredetiben tanulta e nagy írók összes műveit, s tekintettel volt azon egész irodalom jelesebb munkáira, mely ama nagy nevekhez csatlakozik. Az első czikkely külön czíme Machiavelli. Örökké érdekes, s most— az olasz egység bajnokainak küzdelmei közepett — egyszersmind korszerű tanulmány. Machiavelli világhírű munkákat hagyott ugyan hátra, mindazáltal nem lehet őt csupán irodalmi műveiből kiismerni. Ő főleg nem író, hanem hivatalnok, diplomata és tevékeny államférfiú volt. Téved, aki átalános elméleteket keres műveiben. Életiratát kell ismernünk, hogy megértsük. S valóban az életirat, melyet szerzőnk vázol, teljes commentára azon annyira magasztalt és annyira szidalmazott műveknek, melyeket a florenczi köztársaság titkárától leírunk. Az életiratot viszont igen érdekes korrajz keretébe állító szerző, nagy körvonalakban, igen éles domborműben állítja elénk Olaszország azon sülyedését, mely annyira fájt a florenczi titkárnak, s melyből hazáját kiemelni volt egész életének, minden tetteinek és műveinek törekvése. Sajnáljuk, hogy e néhány sorban, melynek föladata egyszerűen figyelemébresztés, nem kísérhetjük e kor- és életrajz részleteit; czikkünk terjedelme Machiavelli munkáinak ismertetését és bírálatát sem engedi közölnünk, miután az ismertetést mindenütt idézetekkel kellene közbeszőnünk, a tartalmasság nem engedvén meg a kivonatot. Ami Machiavelli jellemét illeti : elismeri szerző, hogy Machiavellit vétkek nyomják, melyek korát jellemzik, de kortársai közt óriási nagyságban tünteti föl, szellemi kutatása mélységére, hazafias érzelmeire nézve. Elitélték pártszempontból, feledvén, hogy egy magasabb zászlónak volt hive, mint kortársai, a zászlónak, melyen nem „Toscana“ nem „Medici“, hanem „Italia“ állott. Elitélték erkölcsi felfogását, feledvén a közkeletű eszmék befolyását, a kor hatását az egyénre, mitől a legerősebb férfiú sem menekülhet. De ha mindenki elitéli is, úgymond szerzőnk, nem szabad elitélnie öt oly nemzet tagjának, a ki tudja, mit tesz egy nemzetnek századokon által léteiért küzdeni. Szerzőnk a szélső szempontok közt, melyekből eddig megítélték, ekkér jelöli ki Machiavelli rangját, hasonlítván őt Macaulayval az antique egyházhoz, melyet a későbbi kor barbár építészete eltorzít, de a melynek eredeti jelleme még érdekesebbé válik az oda nem ilő részek által. Bizonyára mindenki érdekkel olvassa ez élet- és jellemrajzot, s örömmel néz elébe a második közleménynek, mely a törvények szellemének éles eszű vizsgálóját, Montesquieut fogja ismertetni, s kiváncsian várja az utolsó, egybevető czikket, mely Plutarch módjára, párhuzamot von a politikai irodalom ama két fejedelme között, kikre oly gyakran hivatkoznak az államférfiak és publicisták. A második czikk az előttünk fekvő szemlei füzetekben : „Az 1817-ki ínség és éhhalál Erdélyben,“ idősb gróf Teleki Domokostól. Egy sötét, de tanulságos lap Erdély történetéből. Szerző, a köztiszteletben álló államférfiú, publicista és történetnyomozó, nagyobb részt kiadatlan, levéltári adatokból, számos adattal deríti föl az okokat, melyek az ínséget a nevezett évben előidézték, s megismertet bennünket az intézkedésekkel, melyek ez Ínség enyhítésére kormányi utón és magánosak által tétettek. Látjuk, hogy az átmenet a szükségből az Ínségre lassan kint történik, de az Ínségtől az éhhalált csak egy lépés választja el. Nagy fontosságú ez okból hasonló gyászos esetben — mely egy terméketlen év következtében is előfordulhat — hogy az óvszerek korán és egész erélylyel használtassanak, mert ha valahol, itt áll igazán, hogy a baj könnyebben kerülhető, mint orvosolható. Következik egy művészi tanulmány egy franczia műbírótól egy magyar művész fölött: Zichy Mihály, művészi jellemrajz Gautiertól. Gautier, mint kötetekre menő s igen elterjedt aesthetikai tanulmányai mutatják, jó hangzású név a franczia irodalomban. Mindenkit fog ez okból érdekelni, miként vélekedik ő egy tőlünk korán elszakadt, de születésénél, neveltetésénél fogva hozzánk tartozó s lélekben most is magyar hazánkfiáról, ki csak 19—20 éves lehetett, midőn nemcsak a pesti műtárlatot, hanem Bécs és Németország műértő köreit is váratlanul meglepte. Gautier tanulmánya, mint utazási leírás is nagyon érdekes. Oly szellemdús modorban, azzal a jellemzési könnyűséggel, mely a franczia írók sajátja, festi az orosz képírók életviszonyait, s azon köröket, melyekben Zichy Mihály Szent-Pétervárott él. Oly mulattató előadással, mintha regényt olvasnánk, vezet be bennünket hazánkfia távol magán lakába, s ismertet meg annak életmódjával, s számos, különböző művével, melyek a legváltozatosabb, sok oldalú tehetséget tüntetik fel, s melyek közöl mindenikről nem csupán méltánylattal, de valódi bámulattal szól. A mi Zichynk — Gautier szerint — óriási lángész, egyike a legmegdöbbentőbb egyéniségeknek, kik 1830 óta a képzőművészet újabb korszakában feltűntek ; egy oly genre, kivel a művészet minden ösvényein találkozunk, de más valaki nyomdokain lépdelni soha sem látjuk. Az hiszszük, minden hazánkfia oly élvezettel olvassa e czikket, minővel olvastuk mi, kik e sorokat írjuk, — azon élvezettel, melyben a kellemes olvasmány hatásán kívül a hazafias örömnek is része van. Ismét egy magyar történelmi czikk, megint egyik jeles történetnyomozónktól. Botka Tivadar, ki nemrég ugyan a vállalatban Muraközről hozott egy igen alapos és szépen írt, rövid, de igen tartalmas jogtörténeti tanulmányt, — most egy új czikksorozatot kezd meg, ily czim alatt: „Él e Árpád fiága?“ A czikk czimlapján Germain Sarrut munkája áll: Les Fils d’ Árpad“, mely ma a múlt évben jelent meg Párisban, s hazai lapjaink által megemlíttetett annak idején. Értekező erős kritikával vizsgálja a Crouy-ok igényeit, s kiterjeszkedik e kérdésnek egész irodalmára, melylyel a folyó évben egy részt magában Francziaországban megismerkedett. A czikksorozat, melynek első közleményét veszszük, ezúttal újra vizsgálat alá veszi azon okiratokat, melyekre az érintett család igényei alapítják, és leszállítja ez igényeket. Azon czikksorozatból, melynek czíme : „A socialismus és communismus rendszerei“ s melyeknek szerzője az egyetem és műegyetem egyik jeles tanára, Kautz Gyula, s a negyedik közleményt veszszük ezúttal. A legújabb socialistákat, Cabet-t, Louis Blanc-ot, Lamennaist, Pierre Leroux-t, s különösebben és legnagyobb terjedelemben Proudhont ismerteti, az örök negatívból és kritikai scepticismusból kibontakozni nem tudó eme büszke bölcselet, ki számos műveiben, melyeket koronkint közrebocsát vala, a socialismus valamennyi nagy föladatát fejtegeté, s a fennálló ipari, politikai és erkölcsi társadalmi rendet, a legmerészebb fegyverekkel, a legmetszőbb gúnynyal és bámulatos dialecticával ostromlá, a nélkül, hogy egyetlen kétely vagy fölvetett kérdés megoldását adná. Rendszerét ez okból hasztalan nyomozzuk. Öszszes munkáit kell olvasnunk, ha nézeteit ismerni akarjuk. Szerzőnk rendre megismertető munkákkal, melyekben olykor alapos, szellemdús fejtegetésekkel találkozunk a hitel természete és hatása, a népességi ügy közgazdasági fontossága, a kereskedelmi mérleg elmélete, a nemzeti munka és termelési költségek viszonya s egyéb közgazdasági kérdések körül; destructiv irány, scepticismus, paradoxokat hajhászó merész dialectica mellett, mely semminek sem kedvez, ami a fennálló, nem socialista társai utópiáinak sem, melyeknek bizonyára nincs élesebb bírálója, ostorozója. A következő czikkben Szilágyi Sándor újabb adalékot nyújt a török uralkodás történetéhez Magyarországon. E nevezetes tárgy irodalmát, melynek oly nagy lendületet adtak Salamon Ferencznek a Budapesti Szemlében megjelent czikkei, újabb adatokkal gyarapító közelebb Kecskemét városának szorgalmas történetírója, Hornyik János. Szilágyi, aki Nagy-Kőrös adatait csak nem rég állítá egybe a Budapesti Szemlében, most Hornyik adatait veszi alapjául ez újabb tanulmánynak. Azok fölött azonban több még föl nem használt kútfő is állott rendelkezésére, így Szeged városa titkos levéltárából 21 darab okmány , Jászberény és Karczag városok okiratai s a szegedi szent Ferenczrendi szerzet 120 darab török levele, fordítva Szilágyi Áron által. — A szemle buzdítását tartva szem előtt, hogy az anyaggyűjtéssel nyomon kell haladnia a földolgozásnak, ez adatokból igen érdekes képeket állít elő Szilágyi Sándor. Előre bocsátván a török uralom hazánkban terjeszkedése történetét, a török és magyar urak közt divatos párbajokat érinti meg szerző, s több érdekes adatot idéz. S aztán a községi élet bensejébe vezettetünk, a mint volt a török uralom alatt alföldi nagy városainkban. Rajzolja szerző az akkori adó- és ezédviszonyokat stb. S az érdekes tollrajzok, melyek együtt egy nagyobb korrajz részei, még nincsenek befejezve ; folytatása következni fog. A hazai történelmi czikkre Marade társadalomtörténeti essayének ismertetése következik Oroszország jelen belviszonyairól, Reviczky Szevérről. Mély pillantást hagy vetnünk e czikk az óriási birodalom jelen társadalmi és politikai életébe. S az újdonság ingerével is bír e tanulmány, miután a szigorúan őrzött birodalom egyaránt beláthatatlan volt eddig zárkózottsága , távolsága és roppant terjedelme miatt. Marade nagyszerű átalakulás küszöbén mutatja föl Oroszországot, oly állapotban, minőben Francziaország volt az 1789-ki események előestvéjén. Állítja, hogy az átalakulási mozgalom a társadalom minden rétegét áthatotta, de a kormány nem bír kiemelkedni a czarismus hagyományaiból, melyeknek pedig varázsa Miklós halálával eltűnt. Az előttünk fekvő czikk érdekesen ismerteti az újabb mozgalmakat, a mint minden körre, s a birodalom minden részeibe kihatnak, — az elemeket, melyekből a pártok már alakulnak ; a pártokat, melyek az irodalomban már jelentkeznek , s a kormány őszintesége hiányát a reformkérdéseket illetőleg. A magyar akadémiai tárgyalások ismertetése a február-márcziusi előadásokra terjed ki. Az irodalmi szemlében pedig folytatva találjuk városaink monographiának ismertetését. Ezúttal Kassa városa évkönyveit Tutkótól mutatja be Szilágyi S., kiemelvén belőle az újabb adatokat. Inti egyszersmind bíráló a városi monographiák szerzőit, hogy többet igyekezzenek nyújtani, mint már ismert törtöténeti dátumokat. A magyar városok levéltárai a magyar történetnek kevéssé ismert s ki nem aknázott adatait tartalmazzák. — Erre fordítsák figyelmüket a monographiák írói. Ekkor sok adatot nyújthatnak a városban, vagy közel történt országos esemény kiegészítéséhez, olykor kiigazításához. S a mivelődés történelméhez mennyi anyagot rejtenek a városok levéltárai! Minő emelkedést venne történetírásunk, ha minden község, megye codex diplomaticusát birnók! Ugyancsak az irodalmi szemlében még két érdekes essayt találunk, az edinburghi Review után. Az egyik a keleti egyház történelmét tárgyazó újabb orosz, angol és görög munkák nyomán van írva, s magyarul közölve Tóth Dénestel. Da 11 és Gyula pedig, ugyancsak a nevezett angol szemle után, Macaulay történelme utolsó köteteinek ismertetését s magának az írónak újabb jellemzését közli. Hazai könyvészét rekeszti a tartalmas,változatos füzeteket, a könyvészet a gyűjteményes munkák részleteit, tartalmát közlő hirdetésekkel.