Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)

1862-05-23 / 3685. szám

119-3685 13-ik évi folyam. Péntek, május 23.1862. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet­i lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fo­gadtatnak el. Kiad­ó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása VXrtíl? nonntirrrtlr­t ViIrmtolliAW ínt^WOTlí^ OV Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva: félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ junius—septemberi négyhavi folyamára Előfizetési ár 7 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május 22. 1862. Bécsi dolgok. Az „üster. Ztung“ közelebbi számában egy érdekes vallomást s egy érdekes hirt olvasunk. A vallomás ekkép szól : „Bármi kevés támaszkodási pontot nyújtott a Deák féle felirat a kiegyenlítés utjának egyengetésére, nem tagadhatni, hogy volt abban erre nézve néhány momentum, mert Deákkal elismerte a ma­gyar országgyűlés többsége a 48 ki törvények revisióját s közös birodalmi ügyek létezését, és késznek nyilatkozott a Lajthán inneni népekkel esetről esetre értekezni.“ Az „Östr. Ztung“, bár a múlt évben más véleményben volt, elismerni most, hogy még­is talán jobb lett volna szaván fogni a magyar országgyűlést, s a 48-ki törvények revisiója s az esetenként érte­kezés értelmezése körül királyi előterjesz­tésekben megragadni az initiativát. A hír, melyet az ,,Ost. Zig“ közöl, a magyar kérdésre vonatkozik. — Szerinte egyenes választások elrendeléséről Ma­gyarországon, e pillanatban nem lehet szó, miután a reichsrath mostani üléssza­ka már vége felé jár. — E rendszabály azonban, t. i. az egyenes választás elren­delése, végső esetre föl van tartva. Az ,Öst. Ztungi szerint már régibb idő óta szóba van hozva, és­pedig, az állammi­­niszter által, a magyar országgyűlés egy­­behívása, mire azonban a magyar ud­vari kanczellár részéről azon válasz adatott, hogy jelenleg nem lehet még egybehívni a magyar országgyűlést, nem lévén az ország országgyű­lés képes. Az ,Ost. Ztg1 .on hite­képen közli e hírt, a­nélkül, hogy kezeskednék valósága felől. Azonban azt hiszi az idéz­tükt lap, e tárgyban — a magyar udv. kanczellária budgete tárgyalásakor — a reichsrath fölvilágosítást kívánhat. „Itt, úgy­mond, itt nincs elég világos­ság! Teljes, napfény világot kívánunk!“ ,?S aztán — veti e kívánság kifejezése után — meri-e még valaki tagadni a mi­niszteri felelősség gyakorlati alkalmazá­sát!“ Quod erat demonstrandum! A „Presserben is egy érdekes közlést olvasunk, ily fölirattal: „A választások Erdély- és Magyarországban.“ Itt közöl­jük egész terjedelemben: „A különböző s egymással ellenkező hírek el­lenében, melyek a minisztériumnak Erdély- és Magyarországban az alkotmány­ügyek tovább­fejlesztésére vonatkozó tervéről keringenek, a következő közlés, melynek szerzője a kormány­nál uralkodó nézeteket ismerni látszik, tájéko­zásul szolgálhat. Az erdélyi kormányszék tagjai már most el­határozhatják , váljon ezentúl, különösen ne­m­­zeti s más kedvtöltéseik (Liebhaberei) mellőzé­sével tisztán s egyszerűen a kormány intenziói­­nak orgánumai gyanánt tekintik-e magukat, és így akarnak-e működni, vagy ennek eléje teszik e azt, hogy — röviden mondva — nyugdíjaztatá­sukért folyamodjanak ? Legalább a kormány most e tekintetben — úgy látszik — szilárd el­határozáshoz ért, és minden oka lesz arra, hogy az erdélyi országgyűlésnek közel kilátásba he­lyezett összehívásával szemben, gyorsan menjen előre. Mihelyt t. i. a kormányszék olyképen lesz újjászervezve, hogy a kormány meggyőződhe­tik az iránt: mikép benne biztos támaszt talá­­land, — az országgyűlés egybegyülend, akként alakítva: mikép a magyar elem benne elegen­­dőleg képviseltnek fog látszani, de semmi eset­re sem oly erősnek többé, hogy Erdély többi nemzetiségeit egyszerűen tanácskozásai néma hallgatóivá sülyessze le. Ha aztán compromis­­sum jövend létre, Erdély koronaország ujjá­ala­­kításának, és az őszállamban leendő képvisel­­tetésének kettős irányában, a kormány több mint egy oknál fogva szerencsét kívánhat ma­gának ; de ha nem , az alkotmányban előírt egye­nes választások haladék nélkül el fognak ren­deltetni,­­ és mi tudni hisszük , hogy ezen es­hetőségre nézve az előleges intézkedések már megtétettek. Magyarországot illetőleg a kormányhoz közel álló lap korainak állítá azon hírt, mely a magyar országgyűlésnek legközelebb leendő összehívá­sáról szárnyal; azon elnevezés, a­mennyire mi értesülve vagyunk, a tényállás hír kifejezése. Irányadó körökben úgy látszik azon nézetben vannak, hogy az országgyűlés csak akkor hivat­­katik össze, ha vagy előre nyújtatik biztosíték az iránt, mikép az oly elemekből álland, melyek a kiegyezés sikeréért kezeskednek,­­ vagy ha e kiegyezés nem sikerülne is, biztos kilátás volna, hogy az egyenes választások elrendeléséhez itt hasonlóan eredménnyel lehetne nyúlni. Azon­ban , habár a hangulat jobbra fordult is , sem az egyikre sem a másikra nem látják még a dolgokat elegendő éretteknek. Ha Er­dély elölment s képviselőit a kir. tanácsba el­­küldé, talán itt lesz az idő, melyben a mindin­kább elszigetelt Magyarország is fogékonyabb­nak fog,az egységes állam eszméje iránt mutat­kozni. És ekkor kétségkívül megérkezik az idő is, midőn a m. u. kanczelláriának szintén be kell bizonyitnia: mikép föltétlenül s egészen azon elvek alapján áll, melyeket gróf Forgách elismert, midőn — bizonyosan érett megfontolás után — elhatározá magát, hogy a Schmerling­­miniszteriumban közreműködjék. — Maga a ma­gyar kanczellár se szolgálhat egyszerre két urat.“ Nyílt levél báró Kemény Zsigmondi úrhoz. A nagy hajótörés után, melyet 1849-ben mint nemzet szenvedtünk, te voltál egyik, ki 1850-ben a veszélyt sejtett, legalább a biztos partra szállásba nem bizott kor­mányos nyugalmával biztató szót, gya­korlati becsű tanácsot intéztél szerencsét­len véreidhez. Nem biztál 1848/V ben teljesülésébe né­mely szép jóslatoknak, de midőn a sze­rencsétlenség hullámai fejeink felett ösz­­szecsaptak, akkor sem veszted el fejedet. Megnyugtatóig, biztatóig szólottál a nemzethez, é­s kétségen kívül komolyan megmérted horderejét ezen tanácsadásod­nak, mely „Forradalom után“ czimü munkád 213. lapján áll, s így hangzik : „Szebbé kell tenni, gazdagab­bá, hatalmasabbá e földet, me­lyen lakunk. „Tizenhárom nehéz év múlt el azóta, s meg kell­ győződnünk arról, miszerint van bennünk elég életre­valóság a végre, hogy boldogulhatunk, ha boldogulni akarni tudunk. Igaz ugyan, hogy komolyan akarni a legfőbb erények egyike, de épen ez ok­ból kell határozottan akarnunk. Szükséges-e mondanom, hogy ezúttal nem állapotunk politikai mivoltának arcz­­élezését, mint inkább közgazdászati érde­keinknek a nekik s nekünk egyaránt hát­rányos háttérből előtérbe állítását czélo­­zom. Okoskodásom igen egyszerű. A világtörténelem tanúskodik arról, hogy életerős középosztálylyal birt gaz­dag nemzet soha sem volt bilincsben siü­tett rab nemzet, é­s ellenkezőleg koldus, szegény nemzet mint ilyen, önállóságra vergődni, s azon magát maradandón fenn­tartani, szintén nem bírta. Szebbé kell tehát tenni, gazdagabbá és hatalmasabbá e földet, melyen lakunk, s bizony mondom, ez által nemzeti létünk legtömörebb sarkkövét rakjuk le, quod nec imber edax, nec aquilo — possit diruere. S vájjon melyek ezen nemzeti boldo­gulásunknak legfőbb feltételei? Ha nem csalódom, ugyanazok, melyek más küzdelmes nemzeteket is nagyokká, hatalmasakká tettek,­­ jelesül: kitar­tó munkásság, takarékosság és előszeretetes szövetkezés a tu­­dománynyal. Még a nemzetiségi kérdés is könnyebb megoldást talál ezen erények közremun­­kálása által. Az ildomos ember abban, kivel tartósan társulni akar, bizonyos kellékeket feltéte­lez, s visszautasítja azt, kinek társasága miatt a ,,noscitur­e socio, qui non cogno­­scitur ex sert közmondás folytán, minden érintkezéskor a vér arczába szöknek. Ha a társnemzetiségek látni fogják, hogy a magyar munkás, takarékos, va­gyonos és művelt, kétségen kívül egyenlő jogok élvezetére minden szutyongatások daczára is szívesebben vetnek vele vál­lat, s élnek vele egy són, egy kenyéren, semmint ha azt tapasztalják, hogy a ma­gyar saját hazájában is az ősi földbirtok­nak idegen kezekre juttatása által lassan­­kint hontalan zsellér, — renyhe, tunya, szegény és tudatlan. Ilyen társulásnak nem lehet becse, — legfelebb a hasonlók kapnak rajta, de bármennyire kendőzzék is el egymásnak magokat e fogyatkozások, pusztulásuk annál bizonyosabb, mert, mint Deák Fe­­rencz oly találólag mondja : „Korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövendője, mely komolyan törekszik az átalános műveltség színvonalára emel­kedni s azon előre haladni.“ Mi kiválólag termelő nemzet vagyunk, s tagadhatja-e valaki, hogy a sikeres ter­melés főbb kellékeit a természettől gaz­dag mértékben bírjuk ? Használjuk fel tehát lélekismeretesen a helyzet kedvezményeit, akarjunk munká­sak, takarékosak és tudománykedvelők lenni, hogy boldoguljunk. íme, Nagybritanniából mind inkább fe­lénk, mint termesztők felé, fordul a figye­lem, igézzük le, vonjuk érdekbe e figyel­met , szemeink előtt tartva, hogy tőszom­szédságunkban veszélyes vetélytársaink vannak épen e téren. A 2000 négyszög mértföldnyi s 4­2 millió lakosságú Rumánia például csak ez évben száznál több gőzerőműves cséplő­gépet vett Angolhonban, holott a nagy Ma­gyarországba alig szállíttatik 60 darab, Szerbiában, Romániában gazdaképző in­tézetek állíttatnak, mi pedig teszünk e té­ren semmit stb. stb. De nincs szándékomban ez­úttal rész­letekbe bocsátkozni, most csak arra akar­lak felkérni, hogy fent említett tanácsod alkalmazásának legfőbb ideje itt lévén, a politikai versengés mellett közgazdászai állapotaink tüzetes taglalásától ne vond meg figyelmedet, szívesen sorakozom én is a küzdők közé, ha közremunkálásom­­nak hasznát vehetni hiszed. *) Érleljük e nemzetben közérzületté azt, hogy a közgazdászai érdekek fejlesztése, ha mindjárt korlátolt mérvben is, a nem­zet fiainak e czéllai hatályos társulásától függi — érleljük közhitté, hogy e nemzet Antaeus szerepét viszi, — kit mind meg­­­annyi elbukásakor az áldott földanyávali érintés ismét talpra állított. Hajdan a four, ha az eke szarvához nyúlt, ezen érintés által azt megaranyozta, ma az ekeszarva aranyozza meg a vele érintkező legkékebb vérfs kezeket is. Ez a munka szabadalma. Dolgozzunk, legyünk takarékosak, és tanuljunk, s bizonyára nem marad el mindezek corollariuma, — szellemi és anyagi gyarapodásunk, mik pedig nemzeti létünk és jövendőnk gránit talapja. Szebbé kell tennünk, gazda­gabbá és hatalmasabbá e földet, melyen lakunk. Erkövy. A­z érd. kir. fö kormány szk hatá­rozata a szász nemzeti egyetem 1862. mart. 29-ki fölterjesztéséhez. Ő császári és apostoli királyi felségének, Er­dély nagyfejedelmének s a székelyek őrgrófjá­nak, legkegyelmesebb urunknak nevében. A ns. szász nemzet 1. egyeteméhez ! Mielőtt ezen királyi főkormányszék a nemes szász nemzet 1. egyetemének azon legalázatosabb fölterjesztését, a melyet f. év mártius 29-kén 33. sz. a. ezen kir. főkormányszékhez oly kéréssel küldött be, hogy ő császári és apostoli kir. Fel­ségének fölterjesztessék, tárgyalás alá venné, szükséges a jegyzőkönyveket s minden ar­ra vonatkozó okmányokat a szász nemzeti egyetem utolsó összegyűlése folyamából meg­tekinteni, még pedig azért is, mivel az 1796-dik évi September 30-kán 2981. udv. sz. a kelt s ugyanazon évben november 11-röl 7308. korm. széki szám alatt közzétett legkegyelmesebb ki­rályi leiratban az egyetemnek egyátalában köte­lességévé volt téve, hogy minden, üléseiben tár­gyalt ügyre nézve jegyzőkönyveit az ülések be­zárása után a kir. főkormányszék utján ő Felsé­gének azonnal terjeszsze fel. — E kötelezettség teljesítése a fenforgó kérdésben annyival szük­ségesebb, minthogy köztudomású dolog, mikép ezen említett legalázatosabb fölterjesztésben érintett nagy fontosságú országos kérdések tár­gyalásakor néhány tagja az universitásnak kü­lön véleményeket nyújtott be, a­mik sem a föl­­terjesztés mellé csatolva, sem abban megemlítve nincsenek. Fölszólíttatik tehát a ns. szász nemzet univer­­sitása, hogy utóbbiag tartott gyűléseinek jegy­zőkönyveit minden azokhoz tartozó okmányok­kal s netaláni különvéleményekkel együtt mi­előbb ide felküldje, a midőn egyszermind arról is felvilágosítást adand, hogy miképen érti — különvélemények létezésének föltevése mellett — a kir. főkormányszékhez intézett kérésének azon kitételét, hogy a nemzeti universitas a mellékelt repraesentatiót egyhangúlag fogadta volna el? Erdély nagyfejedelemség kir. kormányszé­kének 1862. május 9-kén Kolozsvárit tartott üléséből. C r e n n e v i 11 e. s. k. M á g a s. k. A szász nemzeti egyetem f. hó 16-kán tartott ülésében napi­renden volt a szász föld politikai és törvénykezési igazgatásá­nak szabályozására készült javaslat, a mely előbb a hatóságokkal közöltetni határoztatott. A véle­mények beadására jun. vége tűzetett ki. Szőnye­gen volt továbbá a kir. kormányszék f. hó - ről kelt irata, a melyet mai számunkban szóról szó­ra közlünk. Az irat magyarul van fogalmazva. Ennek felolvasása után. Előadó, Rannicher, indítványozza: a kir. kor­mányszék felszólításának, az 1798. ápr. 13 ról 960. udv. sz. alatt kelt legf. leiratra vonatkozó­lag, a mely szerint a szász nemzetnek joga van mindazt legfelsőbb kir. szentesítés elé terjeszteni, a mit a nemzet alkalmasnak és hasznosnak ítél, annyiban eleget kell tenni, a­mennyiben e fel­szólítás teljesítéséről van föltételezve a f. évi mart. 29-ei fölterjesztés feletti tárgyalások föl­vétele, hogy ne legyen ok a további halasztásra; azonban érvényesítni kell a szász nemzeti egye­temnek, mint az ország egyik rendi nemzete közsegének, állását, a mely nem engedi, hogy az önhatóság jogát azon pillanatban engedje cson­­kitni, a midőn az a birodalmi alkotmány sza­badelvű, minden gyámkodástól idegen alapelvei által uj kezességet és szilárd védgátat nyert. Az inditvány szótöbbséggel el len fogadva. Kunk. *) Az ajánlott közreműködést örömmel fogadjuk. Szerk. A „Vaterland“, „Neneste Nachrich­ten“ és „Ost und West“ elleni saj­tóper. (Folytatás.) A május 17-én folytatott végtárgyalásn­ál elő­ször is dr. Wieser (Friedmann védője) tartotta védbeszédét, melyet ezennel röviden megismer­tetünk. Szónok csodálkozik, hogy a vádlott czik­­keket csak akkor fogták perbe, midőn már egyik szomszéd országban az ideiglen uralkodott, mi­dőn ama czikkek már elavultabbak valának, semhogy hathattak volna s káros hatásuk az ide­iglen alatt amúgy is lehetetlenné vált. Kimutat­ván továbbá, hogy a hírlapirodalom a még be nem fejezet alkotmány továbbfejlesztésére van hivatva, különösnek találja, hogy oly büntető­­törvény érvényes, mely nem alkotmányos viszo­nyok között hozatott, mire az igazságügyi mi­niszter nyilvánosan maga is utalt, a büntető tör­vény purifikációját, leginkább politikai tekintet­ben, maga is szükségesnek állítván . . . Azon körülményből, hogy néhány megbírált kormány­­intézkedés ő­felsége aláírásával volt ellátva, már a császár elleni izgatást akarni kimagya­rázni, annyi, mint tekintetben nem venni a mi­niszteri felelősség alapelveit. Alkotmányos ál­lamban, ily tekintetbe nem vevés, valóban ve­szélyes tan. A nemzetiségek izgatását illetőleg, a vádlott védelmét kell érvényesíteni, ki ilyféle izgatásokat nem a kormánynak , hanem kí­vüle álló egyes személyiségnek , mint pél­dául H­a­u­­­i­k püspöknek rótt fel ... A hg prímás levelének idézésében annál kevésbbé le­het bűnös szándékot találni,mert maga a hgprimás nem azért nyilatkozott úgy , hogy különváló irányt kövessen, hanem, mert a szabadság érde­keit látta veszélyeztetve. Abban pedig, hogy „a politika megint régi kerékvágásába tért“, sokkal inkább aggodalom van kifejezve, mint szemrehányás ; ez megintése a kormánynak, nehogy a szándékolt intézkedé­seket foganatosítsa, mert ezekben rejlik a „régi kerékvágásba térés“ veszélye. Ha szerző vádat akar vala emelni, a czikk hangja bizonyosan más volna. A reichsrathnak tett azon szemrehá­nyást, hogy „benne még semmi sem történt, a­mi szükséges volt“, a szónok, ki maga is reichs­rath, helytelennek találja ugyan, de azért még nem tarthatja vétkesnek, mert mind magáról, mind társairól is elmondhatja, hogy a rászalást nem veszik rész néven, s nem látnak benne le­­aláztatást, még kevésbbé gyűlöletre s megvetés­re izgatást. Midőn szerző azt mondja, „a képvi­­selőkben­ nincs meg a benső hit annak gyakorlati hatásában, miről épen tanácskoztak“, ez ugyan elég rövid és érthető ; de itt arról van szó, váj­jon e kifejezés egyúttal bűnös-e. — A kérdés az alapjogok körül forog, ezekről pedig különféle nézetek uralkodnak ; néhány, pedig igen sza­badelvű férfi, csupán elméleti tételeket lát ben­nük, míg mások igen fontosnak tarják az alap­jogok meghatározását. Ha erről reichsrathi ta­gok is különféle véleményeket nyilatkoztattak, úgy a hírlapíróknak még kevésbbé lehet rész néven venni, hogy ugyanezt tették. Különben azt hiszi, hogy e tekintetben a vádlott maga is sikeresen védte magát. Végül kimondja szónok, hogy a vádlott kifejezések egyikében sem talál­ja a b. t. 65. § ának tényállását, s reméli, hogy a bírók is osztani fogják nézetét. E beszéd után 20 perczre felfüggesztik a tár­gyalást. Ezután Tkalac és Delping urak védője, dr. V­­­­­a­s kezdi meg védbeszé­dét, melyet helyszűke miatt szintén csak kivona­­tilag közölhetünk. Vilas lényegileg így nyi­latkozott : Az államhatóság azon megjegyzésre, hogy e per nem irányper, és fölötte a közvélemény fog ítélni, ismételnem kell, hogy az én véleményem is az, hogy e kérdés fölött a közvélemény, de csakis ez fog ítélni, és a közvélemény számba fogja venni azt is, hogy bár az első vádlott czikk aug. 30-kan jelent meg, még is csak november­ben indítottak vádat 18 czikk ellen. A vádlottak álláspontja a legitimitás vala; nekik is, mint minden hírlapírónak s minden lapnak, meg valá­nak irányaik ; minden hirlapiró feladata pedig, hogy irányát keze ügyébe eső minden eszközzel támogassa. Ez irányt az „Ost und West“ szer­kesztője kifejezte programmjában; a kormány ismerte e programmot, mielőtt e lapra engedélyt adott. A programmban kifejezett elvek az ok­tóberi diplomában is kimondvák, továbbá a szerkesztő még a programmban kiemelte, hogy mindenféle perroválás ellen, s az alkotmányos állapotok mellett fog harczolni. A kormány meg­engedvén a lapot, megengedte a harczot is. Ezután a szónok áttér az egyes vádlott czik­­kekre. A vád azt mondja, hogy e szavak : „a határ­­őrvidékbeli kormányközegek javíthatlanok“, iz­gatást foglalnak magukban. Igaz, hogy e mondat, ha való, képes a hatóság tekintélyét csorbítani, de igaz az is, hogy ha való, akkor nem bűn­tény. Vádlott késznek nyilatkozott az igazságot bebizonyítani, de nem fogadták el. E mondatban sincs bűntény: „a hadügyminisztérium lábbal ta­­podta a horvát-szlavón ősi alkotmányt,“ mert e mondat jogi nézetet fejez ki, azt t. i., hogy a hadügyminisztérium eljárása ellenmondásban van a fennálló joggal. A magyar-horvát alkot­mány több törvényc­ikke­l az októberi diploma első fejezete szerint, a hadügyminisztériumnak nem szabad egyoldalúan, hanem csak a határ­őrvidék képviselőivel egyetemben eljárni. Szerző tévedhetett, de miután a szándékot, mintha a ha­tóságok tekintélyét csorbítani akarta volna, rá­bizonyítani nem lehet, bűnös cselekvényt nem követett el. A napidíjak behajtásáról szóló czikk, a vád szerint szintén izgatási bűntényt foglal magában. Efféle levelezés csak úgy ér czékt, ha az ország­ban létező állapotokat híven festi; ha bűnösnek akarják nevezni, be kell bizonyítani, hogy valót­lan vagy ferdített tényeket hozott fel; e bizonyí­ték a bűnös cselekvény tárgyilagos tényállásá­hoz tartozik; e bebizonyítást a vád elmulasztó, s a­míg nem teszi meg, bűnösnek sem mondhat­ja a szerzőt. A suttorinai eseményt illető levelezésben van van valami komikum, mi a tárgy csekélységé­nek s az eszközök roppantságának ellentétéből származik; de általa se az osztrák hadsereg, se az intézkedő hatóság nem aláztatik le a közvé­lemény előtt. Azon czikk, mely a vád szerint kételyeket fe­jez ki a kormány alkotmányos jelleme iránt, csu­pán tényekre vonatkozik. Azon tényt constatál­­ja, hogy az adót a képviselet közreműködése nélkül kellet kivetni. Az államminiszter politikájának bírálatára a leiratról folyt reichsrathi vita szolgáltatott alkal­mat. E vitát egy részről sem folytatták higgad­tan, a­mi a sajtót is arra indíthatta, hogy kere­ken nyilatkozzék. Szerző elismerte Ausztria fenn­maradását ; minthogy azonban a haza javát kí­vánja, gondolhatta, hogy az új politika veszé­lyes. Úgy hiszem, nem lehet az bűn, midőn egy férfi meggyőződését mondja ki. A czikk azt mondja, hogy Schmerling politikáját eltévesztett, s hogy általa az osztrák birodalom nagy veszélynek indul. „A miniszter úr a leplezetlen önkény elméletét igen ag­gasztó toldalékkal gazdagítá meg , midőn azt mondta , hogy a salus reipublicae még a jogsértések közepett is kell, hogy tántorít­­hatlanul fenntartassék.“ Nem védeném e he­lyet, ha nem tudnám, hogy a szerző meg volt győződve, hogy veszélyeknek megyünk elébe. Hasner alelnök a képviselőház aug. 24-diki ülésében így szólt: „Az osztrák birodalom jo­gainak föl kell áldozni a régi pergamentek jo­gait ; e jogok betegségként származnak át.“ Ezzel a magyar alkotmányra czélzott. Has­ner ennélfogva azt vallotta, hogy­ e jogok mel­lőzendők. Ez ugyanazon tan, melyre főforra­­dalmárok hivatkoznak . Mazzini e tan alapján kívánja a trónokat ledöntetni s az uralkodókat el­­űzenni. Ezen észjárás szerint mutatja fel szerző azon elveket, melyek a leggyászosabb következé­seket szülik. A mit szentesített, szerződésileg biz­tosított jogok elkobzásáról mond, csupán para­­phrasisa Hasner alelnök beszédének. A mit tovább mond, hogy Horvátországot kényszerí­teni akarnák a februári alkotmány paradicso­mába való bemenetelre : ez összeköttetésben áll az előbbivel. Magyarország — úgymond — az eljátszás elmélete, Horvátország a salus reipub­licae elmélete alatt esett el. Pátens, mindig csak pátens marad, önkényes cselekvény. Védenczem e kifejezést az 1790— 1-diki magyar alkotmány terminológiájával iga­zolta. Önkényes cselekvény ezen értelemben az, mely országos képviselet nélkül nyilvánul. E kifejezés nem lehet bűnös. Azt mondja, hogy a horvát alkotmányt a leg­­aggasztóbb politikai kiséréseknek tették ki. Bár­­mint vélekedjenek is a magyarok és horvátok jogi állapotáról, az bizonyos, hogy adó- és újoncz raegszavazási joguk megszűnt, mihelyt a birod. tanácsba lépnek. Ha szerző ezt veszélyesnek véli, én ezt bűnösnek nem tartom, csupán a ha­­zafiság kifolyását látom benne. Ha pedig mind­ez a februári pátensből ered, azon nézetre kel­lett jutnia, hogy az veszedelmes — különben következetlen lenne. Midőn azt mondja, hogy a többség majorizál­­tatik, az abból magyarázható, hogy Ausztria nemzeteinek többsége nem német. E nézet csak akkor lenne­­bűnös, ha meggyőződés ellenére mondatnék ki. Mondja továbbá, hogy opportunitási tekinte­teknél fogva kétségbe hozzák a jog alapját, ily politika pedig bizalmat nem gerjeszthet, sőt a létezőt is kell, hogy megsemmisítse. A szerző meggyőződése, hogy a „salus reipublicae“ elv veszélyes és ebből vonja következtetéseit. A „Times“ czikkét illetőleg.... Alkotmányos államokban fenn kell tartani a bírálat számára a jogot, hogy dicsérhessen és rosszulhasson; ha pedig roszszul, bizonyosan nem a legszebb olda­lakat emeli ki, így jár el a „Times.“ Ez esetben nem a Felséget, sem a kormányt, hanem a kor­mány egyik intézkedését rosszalja. Az államha­tóság úgy vélekedik, hogy az alkotmány még nem vált vérré, s minden törvény ö­relségétől eredetinek tekintendő, mert az ismert formulával kezdődik.­­ Ekkor azonban minden, a minisz­­terfelelősség alatt megjelent törvény már előre is biztosítva volna a megtámadások ellen, mert ezek ily föltevés alatt ő­felsége ellen volnának intézve. A vád tehát ez irányban nem igazolható. De a czikk nincs is a kormány, hanem a magyar országgyűlés feloszlatása ellen intézve, ez pedig bizonyára nem a kormány; Így tehát még a bűn tárgya is hiányzik. „A „Times“ mindig Ausztriának, mint nagy­­hatalmasságnak fennállása mellett szállt síkra. Nézete pedig az lévén, hogy Ausztria Magyaror­szág nélkül nem nagyhatalmasság, ezért véleke­dett úgy, hogy ez intézkedés nem alkalmas a bé­kés állapot helyreállítására. E kifejezések a „Ti­mes“ olvasóinak nem tűnnek fel, s bennük bizo­nyára nem találnak izgatást. A vád kétli e czikk békítő szellemét, mert Magyarország meghódítását szerencsétlen intéz­kedésnek nevezi. A „Times“ magas álláspontjá­ról lehet a korona s az ország közti oly kibékü­lést ajánlani, mely a kormány szándékában nem volt. A vád büntetésre méltónak találja, hogy e czikk az „Ost u. West“-be fölvétetett. Véden­czem a „forradalom általi eljátszás“ elvét már mártiusban is „képtelenségnek“ mondta ; ho­gyan lehetne tehát bűn, ha azt néhány hónap­pal későbben egy külföldi lap után újra el­mondja ? A februári alkotmány revisióját tárgyaló czikkre térvén, szónok azt állítja, hogy e mon­dat : „az osztrák népek többsége már febr. 27-n átlátta a februári alkotmány kivihetlenségét“, nem lehet bűn, mert a szándékolt összeolvasztás tényleg nem sikerült. A februári alkotmány s a magyar-horvát alkotmány­jogok közti ellentétre, valamint azon kifejezésre vonatkozólag, hogy Schmerling az adó­­s újon ezmegszavazási jogot egyszerűen „elterülte“, lehetett volna he­lyette a német „aufgehoben“ kifejezést használ­ni ; de ha be is bizonyul valamely kitétel erős volta, azzal még bizonyult be bűnössége is. Más lapok is használtak erős kitételeket, így a „Do­nau Zig“ a többek közt így szólt : „a magyar megyék köztársasági szerkezete a monarchikus

Next