Pesti Napló, 1862. május (13. évfolyam, 3666-3691. szám)
1862-05-23 / 3685. szám
119-3685 13-ik évi folyam. Péntek, május 23.1862. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emeleti lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása VXrtíl? nonntirrrtlrt ViIrmtolliAW ínt^WOTlí^ OV Előfizetési föltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva: félévre . . . . 10 frt 50 kr. a. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr. a. é. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 ujkr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 ujkr. Előfizetés nyittatik „PESTI NAPLÓ“ junius—septemberi négyhavi folyamára Előfizetési ár 7 forint. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, május 22. 1862. Bécsi dolgok. Az „üster. Ztung“ közelebbi számában egy érdekes vallomást s egy érdekes hirt olvasunk. A vallomás ekkép szól : „Bármi kevés támaszkodási pontot nyújtott a Deák féle felirat a kiegyenlítés utjának egyengetésére, nem tagadhatni, hogy volt abban erre nézve néhány momentum, mert Deákkal elismerte a magyar országgyűlés többsége a 48 ki törvények revisióját s közös birodalmi ügyek létezését, és késznek nyilatkozott a Lajthán inneni népekkel esetről esetre értekezni.“ Az „Östr. Ztung“, bár a múlt évben más véleményben volt, elismerni most, hogy mégis talán jobb lett volna szaván fogni a magyar országgyűlést, s a 48-ki törvények revisiója s az esetenként értekezés értelmezése körül királyi előterjesztésekben megragadni az initiativát. A hír, melyet az ,,Ost. Zig“ közöl, a magyar kérdésre vonatkozik. — Szerinte egyenes választások elrendeléséről Magyarországon, e pillanatban nem lehet szó, miután a reichsrath mostani ülésszaka már vége felé jár. — E rendszabály azonban, t. i. az egyenes választás elrendelése, végső esetre föl van tartva. Az ,Öst. Ztungi szerint már régibb idő óta szóba van hozva, éspedig, az államminiszter által, a magyar országgyűlés egybehívása, mire azonban a magyar udvari kanczellár részéről azon válasz adatott, hogy jelenleg nem lehet még egybehívni a magyar országgyűlést, nem lévén az ország országgyűlés képes. Az ,Ost. Ztg1 .on hiteképen közli e hírt, anélkül, hogy kezeskednék valósága felől. Azonban azt hiszi az idéztükt lap, e tárgyban — a magyar udv. kanczellária budgete tárgyalásakor — a reichsrath fölvilágosítást kívánhat. „Itt, úgymond, itt nincs elég világosság! Teljes, napfény világot kívánunk!“ ,?S aztán — veti e kívánság kifejezése után — meri-e még valaki tagadni a miniszteri felelősség gyakorlati alkalmazását!“ Quod erat demonstrandum! A „Presserben is egy érdekes közlést olvasunk, ily fölirattal: „A választások Erdély- és Magyarországban.“ Itt közöljük egész terjedelemben: „A különböző s egymással ellenkező hírek ellenében, melyek a minisztériumnak Erdély- és Magyarországban az alkotmányügyek továbbfejlesztésére vonatkozó tervéről keringenek, a következő közlés, melynek szerzője a kormánynál uralkodó nézeteket ismerni látszik, tájékozásul szolgálhat. Az erdélyi kormányszék tagjai már most elhatározhatják , váljon ezentúl, különösen nemzeti s más kedvtöltéseik (Liebhaberei) mellőzésével tisztán s egyszerűen a kormány intenzióinak orgánumai gyanánt tekintik-e magukat, és így akarnak-e működni, vagy ennek eléje teszik e azt, hogy — röviden mondva — nyugdíjaztatásukért folyamodjanak ? Legalább a kormány most e tekintetben — úgy látszik — szilárd elhatározáshoz ért, és minden oka lesz arra, hogy az erdélyi országgyűlésnek közel kilátásba helyezett összehívásával szemben, gyorsan menjen előre. Mihelyt t. i. a kormányszék olyképen lesz újjászervezve, hogy a kormány meggyőződhetik az iránt: mikép benne biztos támaszt találand, — az országgyűlés egybegyülend, akként alakítva: mikép a magyar elem benne elegendőleg képviseltnek fog látszani, de semmi esetre sem oly erősnek többé, hogy Erdély többi nemzetiségeit egyszerűen tanácskozásai néma hallgatóivá sülyessze le. Ha aztán compromissum jövend létre, Erdély koronaország ujjáalakításának, és az őszállamban leendő képviseltetésének kettős irányában, a kormány több mint egy oknál fogva szerencsét kívánhat magának ; de ha nem , az alkotmányban előírt egyenes választások haladék nélkül el fognak rendeltetni, és mi tudni hisszük , hogy ezen eshetőségre nézve az előleges intézkedések már megtétettek. Magyarországot illetőleg a kormányhoz közel álló lap korainak állítá azon hírt, mely a magyar országgyűlésnek legközelebb leendő összehívásáról szárnyal; azon elnevezés, amennyire mi értesülve vagyunk, a tényállás hír kifejezése. Irányadó körökben úgy látszik azon nézetben vannak, hogy az országgyűlés csak akkor hivatkatik össze, ha vagy előre nyújtatik biztosíték az iránt, mikép az oly elemekből álland, melyek a kiegyezés sikeréért kezeskednek, vagy ha e kiegyezés nem sikerülne is, biztos kilátás volna, hogy az egyenes választások elrendeléséhez itt hasonlóan eredménnyel lehetne nyúlni. Azonban , habár a hangulat jobbra fordult is , sem az egyikre sem a másikra nem látják még a dolgokat elegendő éretteknek. Ha Erdély elölment s képviselőit a kir. tanácsba elküldé, talán itt lesz az idő, melyben a mindinkább elszigetelt Magyarország is fogékonyabbnak fog,az egységes állam eszméje iránt mutatkozni. És ekkor kétségkívül megérkezik az idő is, midőn a m. u. kanczelláriának szintén be kell bizonyitnia: mikép föltétlenül s egészen azon elvek alapján áll, melyeket gróf Forgách elismert, midőn — bizonyosan érett megfontolás után — elhatározá magát, hogy a Schmerlingminiszteriumban közreműködjék. — Maga a magyar kanczellár se szolgálhat egyszerre két urat.“ Nyílt levél báró Kemény Zsigmondi úrhoz. A nagy hajótörés után, melyet 1849-ben mint nemzet szenvedtünk, te voltál egyik, ki 1850-ben a veszélyt sejtett, legalább a biztos partra szállásba nem bizott kormányos nyugalmával biztató szót, gyakorlati becsű tanácsot intéztél szerencsétlen véreidhez. Nem biztál 1848/V ben teljesülésébe némely szép jóslatoknak, de midőn a szerencsétlenség hullámai fejeink felett öszszecsaptak, akkor sem veszted el fejedet. Megnyugtatóig, biztatóig szólottál a nemzethez, és kétségen kívül komolyan megmérted horderejét ezen tanácsadásodnak, mely „Forradalom után“ czimü munkád 213. lapján áll, s így hangzik : „Szebbé kell tenni, gazdagabbá, hatalmasabbá e földet, melyen lakunk. „Tizenhárom nehéz év múlt el azóta, s meg kell győződnünk arról, miszerint van bennünk elég életrevalóság a végre, hogy boldogulhatunk, ha boldogulni akarni tudunk. Igaz ugyan, hogy komolyan akarni a legfőbb erények egyike, de épen ez okból kell határozottan akarnunk. Szükséges-e mondanom, hogy ezúttal nem állapotunk politikai mivoltának arczélezését, mint inkább közgazdászati érdekeinknek a nekik s nekünk egyaránt hátrányos háttérből előtérbe állítását czélozom. Okoskodásom igen egyszerű. A világtörténelem tanúskodik arról, hogy életerős középosztálylyal birt gazdag nemzet soha sem volt bilincsben siütett rab nemzet, és ellenkezőleg koldus, szegény nemzet mint ilyen, önállóságra vergődni, s azon magát maradandón fenntartani, szintén nem bírta. Szebbé kell tehát tenni, gazdagabbá és hatalmasabbá e földet, melyen lakunk, s bizony mondom, ez által nemzeti létünk legtömörebb sarkkövét rakjuk le, quod nec imber edax, nec aquilo — possit diruere. S vájjon melyek ezen nemzeti boldogulásunknak legfőbb feltételei? Ha nem csalódom, ugyanazok, melyek más küzdelmes nemzeteket is nagyokká, hatalmasakká tettek, jelesül: kitartó munkásság, takarékosság és előszeretetes szövetkezés a tudománynyal. Még a nemzetiségi kérdés is könnyebb megoldást talál ezen erények közremunkálása által. Az ildomos ember abban, kivel tartósan társulni akar, bizonyos kellékeket feltételez, s visszautasítja azt, kinek társasága miatt a ,,nosciture socio, qui non cognoscitur ex sert közmondás folytán, minden érintkezéskor a vér arczába szöknek. Ha a társnemzetiségek látni fogják, hogy a magyar munkás, takarékos, vagyonos és művelt, kétségen kívül egyenlő jogok élvezetére minden szutyongatások daczára is szívesebben vetnek vele vállat, s élnek vele egy són, egy kenyéren, semmint ha azt tapasztalják, hogy a magyar saját hazájában is az ősi földbirtoknak idegen kezekre juttatása által lassankint hontalan zsellér, — renyhe, tunya, szegény és tudatlan. Ilyen társulásnak nem lehet becse, — legfelebb a hasonlók kapnak rajta, de bármennyire kendőzzék is el egymásnak magokat e fogyatkozások, pusztulásuk annál bizonyosabb, mert, mint Deák Ferencz oly találólag mondja : „Korunkban csak azon nemzetnek van biztos politikai jövendője, mely komolyan törekszik az átalános műveltség színvonalára emelkedni s azon előre haladni.“ Mi kiválólag termelő nemzet vagyunk, s tagadhatja-e valaki, hogy a sikeres termelés főbb kellékeit a természettől gazdag mértékben bírjuk ? Használjuk fel tehát lélekismeretesen a helyzet kedvezményeit, akarjunk munkásak, takarékosak és tudománykedvelők lenni, hogy boldoguljunk. íme, Nagybritanniából mind inkább felénk, mint termesztők felé, fordul a figyelem, igézzük le, vonjuk érdekbe e figyelmet , szemeink előtt tartva, hogy tőszomszédságunkban veszélyes vetélytársaink vannak épen e téren. A 2000 négyszög mértföldnyi s 42 millió lakosságú Rumánia például csak ez évben száznál több gőzerőműves cséplőgépet vett Angolhonban, holott a nagy Magyarországba alig szállíttatik 60 darab, Szerbiában, Romániában gazdaképző intézetek állíttatnak, mi pedig teszünk e téren semmit stb. stb. De nincs szándékomban ezúttal részletekbe bocsátkozni, most csak arra akarlak felkérni, hogy fent említett tanácsod alkalmazásának legfőbb ideje itt lévén, a politikai versengés mellett közgazdászai állapotaink tüzetes taglalásától ne vond meg figyelmedet, szívesen sorakozom én is a küzdők közé, ha közremunkálásomnak hasznát vehetni hiszed. *) Érleljük e nemzetben közérzületté azt, hogy a közgazdászai érdekek fejlesztése, ha mindjárt korlátolt mérvben is, a nemzet fiainak e czéllai hatályos társulásától függi — érleljük közhitté, hogy e nemzet Antaeus szerepét viszi, — kit mind megannyi elbukásakor az áldott földanyávali érintés ismét talpra állított. Hajdan a four, ha az eke szarvához nyúlt, ezen érintés által azt megaranyozta, ma az ekeszarva aranyozza meg a vele érintkező legkékebb vérfs kezeket is. Ez a munka szabadalma. Dolgozzunk, legyünk takarékosak, és tanuljunk, s bizonyára nem marad el mindezek corollariuma, — szellemi és anyagi gyarapodásunk, mik pedig nemzeti létünk és jövendőnk gránit talapja. Szebbé kell tennünk, gazdagabbá és hatalmasabbá e földet, melyen lakunk. Erkövy. Az érd. kir. fö kormány szk határozata a szász nemzeti egyetem 1862. mart. 29-ki fölterjesztéséhez. Ő császári és apostoli királyi felségének, Erdély nagyfejedelmének s a székelyek őrgrófjának, legkegyelmesebb urunknak nevében. A ns. szász nemzet 1. egyeteméhez ! Mielőtt ezen királyi főkormányszék a nemes szász nemzet 1. egyetemének azon legalázatosabb fölterjesztését, a melyet f. év mártius 29-kén 33. sz. a. ezen kir. főkormányszékhez oly kéréssel küldött be, hogy ő császári és apostoli kir. Felségének fölterjesztessék, tárgyalás alá venné, szükséges a jegyzőkönyveket s minden arra vonatkozó okmányokat a szász nemzeti egyetem utolsó összegyűlése folyamából megtekinteni, még pedig azért is, mivel az 1796-dik évi September 30-kán 2981. udv. sz. a kelt s ugyanazon évben november 11-röl 7308. korm. széki szám alatt közzétett legkegyelmesebb királyi leiratban az egyetemnek egyátalában kötelességévé volt téve, hogy minden, üléseiben tárgyalt ügyre nézve jegyzőkönyveit az ülések bezárása után a kir. főkormányszék utján ő Felségének azonnal terjeszsze fel. — E kötelezettség teljesítése a fenforgó kérdésben annyival szükségesebb, minthogy köztudomású dolog, mikép ezen említett legalázatosabb fölterjesztésben érintett nagy fontosságú országos kérdések tárgyalásakor néhány tagja az universitásnak külön véleményeket nyújtott be, amik sem a fölterjesztés mellé csatolva, sem abban megemlítve nincsenek. Fölszólíttatik tehát a ns. szász nemzet universitása, hogy utóbbiag tartott gyűléseinek jegyzőkönyveit minden azokhoz tartozó okmányokkal s netaláni különvéleményekkel együtt mielőbb ide felküldje, a midőn egyszermind arról is felvilágosítást adand, hogy miképen érti — különvélemények létezésének föltevése mellett — a kir. főkormányszékhez intézett kérésének azon kitételét, hogy a nemzeti universitas a mellékelt repraesentatiót egyhangúlag fogadta volna el? Erdély nagyfejedelemség kir. kormányszékének 1862. május 9-kén Kolozsvárit tartott üléséből. C r e n n e v i 11 e. s. k. M á g a s. k. A szász nemzeti egyetem f. hó 16-kán tartott ülésében napirenden volt a szász föld politikai és törvénykezési igazgatásának szabályozására készült javaslat, a mely előbb a hatóságokkal közöltetni határoztatott. A vélemények beadására jun. vége tűzetett ki. Szőnyegen volt továbbá a kir. kormányszék f. hó - ről kelt irata, a melyet mai számunkban szóról szóra közlünk. Az irat magyarul van fogalmazva. Ennek felolvasása után. Előadó, Rannicher, indítványozza: a kir. kormányszék felszólításának, az 1798. ápr. 13 ról 960. udv. sz. alatt kelt legf. leiratra vonatkozólag, a mely szerint a szász nemzetnek joga van mindazt legfelsőbb kir. szentesítés elé terjeszteni, a mit a nemzet alkalmasnak és hasznosnak ítél, annyiban eleget kell tenni, amennyiben e felszólítás teljesítéséről van föltételezve a f. évi mart. 29-ei fölterjesztés feletti tárgyalások fölvétele, hogy ne legyen ok a további halasztásra; azonban érvényesítni kell a szász nemzeti egyetemnek, mint az ország egyik rendi nemzete közsegének, állását, a mely nem engedi, hogy az önhatóság jogát azon pillanatban engedje csonkitni, a midőn az a birodalmi alkotmány szabadelvű, minden gyámkodástól idegen alapelvei által uj kezességet és szilárd védgátat nyert. Az inditvány szótöbbséggel el len fogadva. Kunk. *) Az ajánlott közreműködést örömmel fogadjuk. Szerk. A „Vaterland“, „Neneste Nachrichten“ és „Ost und West“ elleni sajtóper. (Folytatás.) A május 17-én folytatott végtárgyalásnál először is dr. Wieser (Friedmann védője) tartotta védbeszédét, melyet ezennel röviden megismertetünk. Szónok csodálkozik, hogy a vádlott czikkeket csak akkor fogták perbe, midőn már egyik szomszéd országban az ideiglen uralkodott, midőn ama czikkek már elavultabbak valának, semhogy hathattak volna s káros hatásuk az ideiglen alatt amúgy is lehetetlenné vált. Kimutatván továbbá, hogy a hírlapirodalom a még be nem fejezet alkotmány továbbfejlesztésére van hivatva, különösnek találja, hogy oly büntetőtörvény érvényes, mely nem alkotmányos viszonyok között hozatott, mire az igazságügyi miniszter nyilvánosan maga is utalt, a büntető törvény purifikációját, leginkább politikai tekintetben, maga is szükségesnek állítván . . . Azon körülményből, hogy néhány megbírált kormányintézkedés őfelsége aláírásával volt ellátva, már a császár elleni izgatást akarni kimagyarázni, annyi, mint tekintetben nem venni a miniszteri felelősség alapelveit. Alkotmányos államban, ily tekintetbe nem vevés, valóban veszélyes tan. A nemzetiségek izgatását illetőleg, a vádlott védelmét kell érvényesíteni, ki ilyféle izgatásokat nem a kormánynak , hanem kívüle álló egyes személyiségnek , mint például Hauik püspöknek rótt fel ... A hg prímás levelének idézésében annál kevésbbé lehet bűnös szándékot találni,mert maga a hgprimás nem azért nyilatkozott úgy , hogy különváló irányt kövessen, hanem, mert a szabadság érdekeit látta veszélyeztetve. Abban pedig, hogy „a politika megint régi kerékvágásába tért“, sokkal inkább aggodalom van kifejezve, mint szemrehányás ; ez megintése a kormánynak, nehogy a szándékolt intézkedéseket foganatosítsa, mert ezekben rejlik a „régi kerékvágásba térés“ veszélye. Ha szerző vádat akar vala emelni, a czikk hangja bizonyosan más volna. A reichsrathnak tett azon szemrehányást, hogy „benne még semmi sem történt, ami szükséges volt“, a szónok, ki maga is reichsrath, helytelennek találja ugyan, de azért még nem tarthatja vétkesnek, mert mind magáról, mind társairól is elmondhatja, hogy a rászalást nem veszik rész néven, s nem látnak benne lealáztatást, még kevésbbé gyűlöletre s megvetésre izgatást. Midőn szerző azt mondja, „a képviselőkben nincs meg a benső hit annak gyakorlati hatásában, miről épen tanácskoztak“, ez ugyan elég rövid és érthető ; de itt arról van szó, vájjon e kifejezés egyúttal bűnös-e. — A kérdés az alapjogok körül forog, ezekről pedig különféle nézetek uralkodnak ; néhány, pedig igen szabadelvű férfi, csupán elméleti tételeket lát bennük, míg mások igen fontosnak tarják az alapjogok meghatározását. Ha erről reichsrathi tagok is különféle véleményeket nyilatkoztattak, úgy a hírlapíróknak még kevésbbé lehet rész néven venni, hogy ugyanezt tették. Különben azt hiszi, hogy e tekintetben a vádlott maga is sikeresen védte magát. Végül kimondja szónok, hogy a vádlott kifejezések egyikében sem találja a b. t. 65. § ának tényállását, s reméli, hogy a bírók is osztani fogják nézetét. E beszéd után 20 perczre felfüggesztik a tárgyalást. Ezután Tkalac és Delping urak védője, dr. Vas kezdi meg védbeszédét, melyet helyszűke miatt szintén csak kivonatilag közölhetünk. Vilas lényegileg így nyilatkozott : Az államhatóság azon megjegyzésre, hogy e per nem irányper, és fölötte a közvélemény fog ítélni, ismételnem kell, hogy az én véleményem is az, hogy e kérdés fölött a közvélemény, de csakis ez fog ítélni, és a közvélemény számba fogja venni azt is, hogy bár az első vádlott czikk aug. 30-kan jelent meg, még is csak novemberben indítottak vádat 18 czikk ellen. A vádlottak álláspontja a legitimitás vala; nekik is, mint minden hírlapírónak s minden lapnak, meg valának irányaik ; minden hirlapiró feladata pedig, hogy irányát keze ügyébe eső minden eszközzel támogassa. Ez irányt az „Ost und West“ szerkesztője kifejezte programmjában; a kormány ismerte e programmot, mielőtt e lapra engedélyt adott. A programmban kifejezett elvek az októberi diplomában is kimondvák, továbbá a szerkesztő még a programmban kiemelte, hogy mindenféle perroválás ellen, s az alkotmányos állapotok mellett fog harczolni. A kormány megengedvén a lapot, megengedte a harczot is. Ezután a szónok áttér az egyes vádlott czikkekre. A vád azt mondja, hogy e szavak : „a határőrvidékbeli kormányközegek javíthatlanok“, izgatást foglalnak magukban. Igaz, hogy e mondat, ha való, képes a hatóság tekintélyét csorbítani, de igaz az is, hogy ha való, akkor nem bűntény. Vádlott késznek nyilatkozott az igazságot bebizonyítani, de nem fogadták el. E mondatban sincs bűntény: „a hadügyminisztérium lábbal tapodta a horvát-szlavón ősi alkotmányt,“ mert e mondat jogi nézetet fejez ki, azt t. i., hogy a hadügyminisztérium eljárása ellenmondásban van a fennálló joggal. A magyar-horvát alkotmány több törvénycikkel az októberi diploma első fejezete szerint, a hadügyminisztériumnak nem szabad egyoldalúan, hanem csak a határőrvidék képviselőivel egyetemben eljárni. Szerző tévedhetett, de miután a szándékot, mintha a hatóságok tekintélyét csorbítani akarta volna, rábizonyítani nem lehet, bűnös cselekvényt nem követett el. A napidíjak behajtásáról szóló czikk, a vád szerint szintén izgatási bűntényt foglal magában. Efféle levelezés csak úgy ér czékt, ha az országban létező állapotokat híven festi; ha bűnösnek akarják nevezni, be kell bizonyítani, hogy valótlan vagy ferdített tényeket hozott fel; e bizonyíték a bűnös cselekvény tárgyilagos tényállásához tartozik; e bebizonyítást a vád elmulasztó, s amíg nem teszi meg, bűnösnek sem mondhatja a szerzőt. A suttorinai eseményt illető levelezésben van van valami komikum, mi a tárgy csekélységének s az eszközök roppantságának ellentétéből származik; de általa se az osztrák hadsereg, se az intézkedő hatóság nem aláztatik le a közvélemény előtt. Azon czikk, mely a vád szerint kételyeket fejez ki a kormány alkotmányos jelleme iránt, csupán tényekre vonatkozik. Azon tényt constatálja, hogy az adót a képviselet közreműködése nélkül kellet kivetni. Az államminiszter politikájának bírálatára a leiratról folyt reichsrathi vita szolgáltatott alkalmat. E vitát egy részről sem folytatták higgadtan, ami a sajtót is arra indíthatta, hogy kereken nyilatkozzék. Szerző elismerte Ausztria fennmaradását ; minthogy azonban a haza javát kívánja, gondolhatta, hogy az új politika veszélyes. Úgy hiszem, nem lehet az bűn, midőn egy férfi meggyőződését mondja ki. A czikk azt mondja, hogy Schmerling politikáját eltévesztett, s hogy általa az osztrák birodalom nagy veszélynek indul. „A miniszter úr a leplezetlen önkény elméletét igen aggasztó toldalékkal gazdagítá meg , midőn azt mondta , hogy a salus reipublicae még a jogsértések közepett is kell, hogy tántoríthatlanul fenntartassék.“ Nem védeném e helyet, ha nem tudnám, hogy a szerző meg volt győződve, hogy veszélyeknek megyünk elébe. Hasner alelnök a képviselőház aug. 24-diki ülésében így szólt: „Az osztrák birodalom jogainak föl kell áldozni a régi pergamentek jogait ; e jogok betegségként származnak át.“ Ezzel a magyar alkotmányra czélzott. Hasner ennélfogva azt vallotta, hogy e jogok mellőzendők. Ez ugyanazon tan, melyre főforradalmárok hivatkoznak . Mazzini e tan alapján kívánja a trónokat ledöntetni s az uralkodókat elűzenni. Ezen észjárás szerint mutatja fel szerző azon elveket, melyek a leggyászosabb következéseket szülik. A mit szentesített, szerződésileg biztosított jogok elkobzásáról mond, csupán paraphrasisa Hasner alelnök beszédének. A mit tovább mond, hogy Horvátországot kényszeríteni akarnák a februári alkotmány paradicsomába való bemenetelre : ez összeköttetésben áll az előbbivel. Magyarország — úgymond — az eljátszás elmélete, Horvátország a salus reipublicae elmélete alatt esett el. Pátens, mindig csak pátens marad, önkényes cselekvény. Védenczem e kifejezést az 1790— 1-diki magyar alkotmány terminológiájával igazolta. Önkényes cselekvény ezen értelemben az, mely országos képviselet nélkül nyilvánul. E kifejezés nem lehet bűnös. Azt mondja, hogy a horvát alkotmányt a legaggasztóbb politikai kiséréseknek tették ki. Bármint vélekedjenek is a magyarok és horvátok jogi állapotáról, az bizonyos, hogy adó- és újoncz raegszavazási joguk megszűnt, mihelyt a birod. tanácsba lépnek. Ha szerző ezt veszélyesnek véli, én ezt bűnösnek nem tartom, csupán a hazafiság kifolyását látom benne. Ha pedig mindez a februári pátensből ered, azon nézetre kellett jutnia, hogy az veszedelmes — különben következetlen lenne. Midőn azt mondja, hogy a többség majorizáltatik, az abból magyarázható, hogy Ausztria nemzeteinek többsége nem német. E nézet csak akkor lennebűnös, ha meggyőződés ellenére mondatnék ki. Mondja továbbá, hogy opportunitási tekinteteknél fogva kétségbe hozzák a jog alapját, ily politika pedig bizalmat nem gerjeszthet, sőt a létezőt is kell, hogy megsemmisítse. A szerző meggyőződése, hogy a „salus reipublicae“ elv veszélyes és ebből vonja következtetéseit. A „Times“ czikkét illetőleg.... Alkotmányos államokban fenn kell tartani a bírálat számára a jogot, hogy dicsérhessen és rosszulhasson; ha pedig roszszul, bizonyosan nem a legszebb oldalakat emeli ki, így jár el a „Times.“ Ez esetben nem a Felséget, sem a kormányt, hanem a kormány egyik intézkedését rosszalja. Az államhatóság úgy vélekedik, hogy az alkotmány még nem vált vérré, s minden törvény örelségétől eredetinek tekintendő, mert az ismert formulával kezdődik. Ekkor azonban minden, a miniszterfelelősség alatt megjelent törvény már előre is biztosítva volna a megtámadások ellen, mert ezek ily föltevés alatt őfelsége ellen volnának intézve. A vád tehát ez irányban nem igazolható. De a czikk nincs is a kormány, hanem a magyar országgyűlés feloszlatása ellen intézve, ez pedig bizonyára nem a kormány; Így tehát még a bűn tárgya is hiányzik. „A „Times“ mindig Ausztriának, mint nagyhatalmasságnak fennállása mellett szállt síkra. Nézete pedig az lévén, hogy Ausztria Magyarország nélkül nem nagyhatalmasság, ezért vélekedett úgy, hogy ez intézkedés nem alkalmas a békés állapot helyreállítására. E kifejezések a „Times“ olvasóinak nem tűnnek fel, s bennük bizonyára nem találnak izgatást. A vád kétli e czikk békítő szellemét, mert Magyarország meghódítását szerencsétlen intézkedésnek nevezi. A „Times“ magas álláspontjáról lehet a korona s az ország közti oly kibékülést ajánlani, mely a kormány szándékában nem volt. A vád büntetésre méltónak találja, hogy e czikk az „Ost u. West“-be fölvétetett. Védenczem a „forradalom általi eljátszás“ elvét már mártiusban is „képtelenségnek“ mondta ; hogyan lehetne tehát bűn, ha azt néhány hónappal későbben egy külföldi lap után újra elmondja ? A februári alkotmány revisióját tárgyaló czikkre térvén, szónok azt állítja, hogy e mondat : „az osztrák népek többsége már febr. 27-n átlátta a februári alkotmány kivihetlenségét“, nem lehet bűn, mert a szándékolt összeolvasztás tényleg nem sikerült. A februári alkotmány s a magyar-horvát alkotmányjogok közti ellentétre, valamint azon kifejezésre vonatkozólag, hogy Schmerling az adós újon ezmegszavazási jogot egyszerűen „elterülte“, lehetett volna helyette a német „aufgehoben“ kifejezést használni ; de ha be is bizonyul valamely kitétel erős volta, azzal még bizonyult be bűnössége is. Más lapok is használtak erős kitételeket, így a „Donau Zig“ a többek közt így szólt : „a magyar megyék köztársasági szerkezete a monarchikus