Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)
1863-01-13 / 3874. szám
9-3874 14-ik évffolyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadóhivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Kedd, január 13.1863. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1863. évi folyamára. Előfizetési ár: január-júniusi fél évre tolt 50 kr. jan.—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, január 12. 1862. Iparügyi iparegyesület. Ha valaki Magyarország miveltségi történetének jelen korszakát 50 év múlva fogja tanulmányozni, csodálkozni fog sok jelenség felett, s mások között azon is, hogy korunk industrialis iránya mellett a nemzetgazdászati kérdések hazánkban sokkal nagyobb érdekkel s buzgalommal vitattattak 1840 és 1848 közt, mint jelenleg. Ily elhagyatott kérdések közé tartozik főleg az ipar kérdése általában, különösen pedig annak tárgyalása, hogy, micsoda hatást gyakorol az ipar az ország összes oeconómiájára s annak egyes ágaira. Mondhatni ugyan, hogy nem vitatjuk e kérdést, mert ily vitának nem volna practicus haszna , de én épen azért gondolom azt megvitatandónak, hogy legyen belőle maga idején practicus hasznunk. Jól tudom, hogy ipart improvisálni, s addig, míg annak természetes feltételei nem lesznek, azt előteremteni, nem lehet. Az okok sem ismeretlenek, melyek az ipar fejlődését Magyarországon akadályoztatták. Nem titok előttünk az industriális állapotok árnyoldala. De miután az európai modern életbe, minden jó s rész oldalaival, bevonattunk ; miután bonyolódott financzrendszer terhét viselni kénytelenek vagyunk, s nem elégedve meg a primitiv élet készítményeivel s életmódjával, mind azon kényelmeket s örömöket élvezni akarjuk, melyeket gazdag s iparos országok lakosai élveznek — sőt a fényűzést is szeretjük — az ipar hiánya reánk nézve nagy horderejű baj. Érezni azt főleg oly években, mikor a nyersanyagok kivitele lankad, vagy épen megszűnik , mint most, egynéhány hónap óta. Nem szokásom, és nem is tudok, bármi irányban panacaeákat ajánlani. Visszatekintve arra, mi hazánkban 25 év óta történt, hiszem, hogy a következő 25 év lefolyása után iparunk is lehet ; mert, ha vasutakat minden irányban építünk — melyeket máskép, mint külföldi tőkékkel, építenünk nem lehet — ha elegendő hiteles pénzintézeteket birondunk nálunk is fognak tőkék képződni s gyümölcsöző elhelyezést iparvállalatokban keresni. De addig is lehet, s kell is az ipar emelésére tennünk valamit. Mostani iparunk főleg kézműipar. Nem fogok talán senkit sérteni — mellékesen legyen mondva, nálunk senki sem szereti a kritikát — ha állítom, hogy egy két nagyobb város kivételével, a kézművek nem állnak nálunk a kifejlődés azon fokán,melyet más országokban már régen értek el. Készítményeink gyakran rosszak és drágák. A kézművek emelésére, készítményeinek tökéletesítésére s az árak leszállítására — hatnunk kell s lehet is ; s ugyan azon időben terjeszthetjük ki figyelmünket azon, talán csekély, de mégis tekintetet érdemlő gyáriparra is, mely jelenleg honunkban létezik. Ismétlem, hogy nem fogok e tekintetben semmi panacaeát ajánlani, de egy igen egyszerű eszközt, s nem is újat, hanem olyant, melynek működését már egy ízben tapasztaltuk, és amely nem fog csodákat művelni, de igen jótékony practicus hatást bíz gyakorolhatni. Indítványozom tehát egy iparegyesület felállítását Pesten. Feladata volna ezen egyletnek: a kézműipar tökéletesbítése. Az eszközök sokfélék, úgymint : kézműiskola, melyben a kézművek a legnagyobb tökéletességükben ügyes mesterek által, gyakorlatilag taníttatnának ; kiállítások, statistikai adatok gyűjtése s összeállítása, előadások, eszmecsere az iparra vonatkozó tárgyak körül, és sok más. Gondolkozzunk e tárgyról, s ha jónak véljük, léptessük mielőbb életbe. Viszonyaink közt, s politikánkkal öszszehangzólag, csak a társadalmi téren találhatunk hálaadatos működési kört. De bármi viszonyok közt csak ott van valóságos életerő, hol az emberek saját erélylyel és eszékkel tudnak gondoskodni szükségeikről. Hol az államnak, s csak az államnak kell — a franczia divat szerint — mindent tennie, ott a politikai kiskorúság örökké fog diszleni. A szabadság ott nehezen fog valaha maradandó gyökeret verhetni. TREFORT ÁGOSTON: Bécsi dolgok. A „Presse“, egyik közelebbi czikkében, centralista collegáinak azon optimista nézetét devalválja, hogy a birodalom anyagi viszonyai rendkívül megjavultak, mit a centralista lapok, mint többször érintők, az osztrák papírok emelkedéséből s az agio sülyedéséből következtettek, amiket ismét rendszerük eredményének hirdettek. Mennyire alapos a centralista lapok ezen dicsekvése a papírok emelkedését s az agio alábbszállását illetőleg, kifejté közelebb —ek — az „Országban“, rámutatván a valódi okokra — habár nem minden okra — melyekből az érintett jelenségeket magyarázhatni. S most az anyagi viszonyok javulását illetőleg figyelmezteti a „Presse“ olvasóit, hogy amily ártalmas bizonyos korszakokban a pessimismus, oly veszélyes más időkben az Optimismus. A „Presse“ a közgazdasági helyzetet épen nem tartja jónak. — Az üzlet — úgymond — általában roszul megy. Ezer meg ezer munkás kéz van kereset nélkül az amerikai viszonyok miatt, s temérdek, másként termelő tőke hever meddőn. A valuta javulása nem oly gyorsan hat az élelmiszerek ára mérséklésére, mindazáltal igen érzékeny nyomást gyakorol a termény- és árupiacon. Oly körülmény, mely a birodalom oly részeiben, ahol terménykészletben áll a vagyonosság, nagyon csökkenti az adóképességet. Másfelől a valuta alábbszállása az iparra is nyomasztólag hat, melyre nézve eddig az ezüstágró némileg a magas védvám helyét pótolta. Az agio sülyedése csökkenti az árukészlet értékét s előmozdítja a külföldi behozatalt stb. S aztán ha mégis a valuta állása némileg megszilárdulhatna, de mikor folyvást tetemes ingadozástól tarthatni! Nemcsak az évek óta létező iparvállalatok szenvednek ezáltal, hanem új tőkék beruházására sem lehet biztató kilátás. A valuta helyreállítására való átmenetei válsággal jár, melyet semmi sem enyhíthet inkább, mint annak elismerése, hogy az előttünk áll, hogy nem kerülhető ki. Ugyancsak a „Presse“ legközelebbi számában írja, hogy a bécsi községtanács 9-iki ülésében egyhangúlag elhatározta , hogy a választók összejövetelét illető tilalom megszüntetése ügyében küldöttséggel járulnak Schmerling államminiszter úrhoz. Ritka eset ez egyértelműség a bécsi községtanácsban — úgymond a „Presse“ — s rendkívül tiszta esetnek kell annak lennie, melyben egy különböző politikai pártokból alakult gyűlés oly egyértelműleg határoz. Ily viszonyok közt azt lehetne gondolni, hogy az államminiszter nem fog az egyértelmű kérésnek ellenállani, s ha eddig a rendőri tilalmat bensőleg helyeselte is, most ily demonstratioval szemközt egy annyira kiválóan conservativ-szabadelvű s minden ellenzéki irány gyanújától ment többséggel biró testület részéről, más nézetre térend. E hitben lehettek a községtanács conservativ és szabadelvű tagjai még tegnap, s egyikök e hiedelmét ki is fejezte. — Mi is óhajtjuk , hogy e várakozás teljesüljön , de mégsem hihetjük, miután azt kell tapasztalnunk, hogy minapi czikkelyünk, melynek czélja csak az volt, amit most a községtanács akar, büntető kereset tárgyává tétetett. Az államhatóság csendháborítási bűnt lát abban, s mi részünkről soha sem néztünk nagyobb nyugalommal a törvényszéki nyomozás eredménye elé, mint ez esetben, mikor bevádolt czikkünket a bécsi községi tanács határozattá emelte. Ezek után megérinti a „Presse,“ minő hatást fognak szülni külföldön, melynek véleménye közelebbi időkben kedvező fordulatot vett — amire annyi önérzettel hivatkoztak némelyek, — minő hatást fognak szülni, mondjuk, a választók öszszejövetelét illető tilalom s a sajtópörök, melyek a független állású lapok helyzetét annyira nehézzé teszik. A ,Presse" ezen czikkével kapcsolatban olvassuk a „Morgen Post “-ban, hogy közelebb a „Presse“ szerkesztőségében és nyomdai helyiségeiben rendőri nyomozást tartottak, keresvén a fentebb érintett czikk kéziratát. A büntető törvény 300. §-a alá esőnek állítják azon czikket. A kéziratot nem találták meg. Egyébiránt a ,Presser esete nem áll elszigetelten. A ,'Vaterland* szerkesztő hivatalában is tartatott házmotozás, ott is bizonyos czikkek kéziratait keresték, de nem találták meg. A ,Wiener Depeschen' szerkesztője, Kravani Ágost, ellen pedig , egy bajor lapból átvett czikk miatt, mely az özvegy nápolyi királynéra , Mária Terézia Isabellára — mint a császári ház egyik tagjára — vonatkozott, indítottak volt keresetet. A bécsi ,Landesgerichte vitás kérdésben a külügyek és a császári ház minisztériumához fordult, s ez oda nyilatkozott, hogy a családi statútum erejénél fogva a nápolyi királyné megszűnt a császári család tagja lenni. Az államügyészség azonban e nyilatkozat daczára ragaszkodik keresetéhez, mivel — úgymond — ha meg is szűnt a család tagja lenni, azért a császári ház tagja. Végre az „Ost und West“ volt szerkesztője, Tkalac és munkatársa, Naschelszki ellen felségsértési per van folyamatban, melyben közelebb végeztettek be a vizsgálatok, s a pör most előadásra vár. Naschelszki már több mint 13 hete, hogy le van tartóztatva. A középosztály hivatása. Midőn az erkölcsi erők működése, az államok történeteiből kifejlett viszonyok idomitása körül — bármily kifejezhetlen okból nem érvényesíthető, az önfenntartás ösztöne azonban bizonyos el nem hanyagolható kötelességekre emlékeztet: komoly eszmélkedés szokott beállani a nemzetek életében, mely a helyzet tiszta felismerésére s a fennmaradt hatáskörben öntudatosan átgondolt munkálkodásra vezet. Ekkor fel szokott merülni előttünk a történet, dicsőségével és hibáival, mint egy csendes folyam, melynek tükörében az események óriás alakjai különböző árnyéklatokban mutatják magukat, hogy okulni tanítsák a népeket, állambölcsességre vezessenek, s a higgadt észlelés komoly megállapodása nyomán irányt, ösvényt mutassanak a jövőre. Ily pillanatokat élünk mi ez idő szerint Magyarországban i s ha a magasabb politika körében reánk vonatkozó eseményekkel találkozunk, miért ne állapodhatnánk meg egyelőre saját házunk küszöbén, s miért ne gondolkodhatnánk a múltban vezetett gazdálkodásunk fölött? A világeseményekben úgy is — legalább ez idő szerint — kevés összefüggés mutatkozik. Francziaország e pillanatban nyugodt és hallgatag. Francziaország Európa középpontján fekszik, s amint a szív a testben: „él és éltet.“ Benne kellene tehát keresnünk az egyetemes organismus működésének rugóit és akadályait, de Francziaország e pillanatban nyugodt és hallgatag. Maradjunk tehát bevezetésünk nyomán saját tűzhelyünk körül. A régi államgépezet felbomlása után, midőn a létező elemekből egy új, erőteljes támasza épült alkotmányunknak, s egyes osztályok helyett az ország egyetemes értelmisége vette át a közügyek vezetésének fonalát, akkor merült fel leginkább egész nagyszerűségében előttünk azon tévedt irány, melyet a középosztály életviszonyaiban követett. Egész serege állott közülünk a foglalkozás nélküli erőknek, kik tele jó szándékkal, ügyszeretettel keresék a tért, hogy a munkaerőt, melylyel őket a természet megáldotta, kamatozóvá tehessék. De az akarat, a jó szándék a cselekvésre még nem elegendő, s mi — valljuk meg őszintén — csaknem kizárólag táblabírákat nevelünk. A kereskedelmi tér s a kézművészet nagy részt idegen elemek által volt elfoglalva, mi, a mellett, hogy a közvagyonosodás egy igen nevezetes forrásától elüté a haza és lakóit, a városoknak nagy részben idegen színezetet kölcsönzött, s az újabb idők korszerű átalakulásánál fogva oly civilizált s anyagilag is megerősült elemet vezetett uralomra, melynek befolyását a vagyonilag megrongált földbirtokos osztálynak paralizálni igen nehéz. Szerencse, hogy erre szükségünk nincs is, mert a nevezett osztályok nemzeties érzülete fölött nagy részben nyugodtak lehetünk. De a kamat nélkül veszteglő erő, a közvagyonosodás hanyatlása, a minimumokra megoszlott, s pénzhiány miatt rosszul kezelhető földbirtok, szóval: a középbirtokos osztálynak, a nemzeti érzület leghívebb képviselőjének elszegényedése, kiáltó vádként szólalnak fel a múlt idők tévedései ellen. Mi nem kutatjuk e tévedéseknek — talán a történetben gyökerező — forrásait. Az aristocraticus institutiók, a velük járó fogalmakkal együtt, megbosszulák magukat rajtunk. Az újabb idők pedig saját múltunkból okulni megtanítottak. Most az a feladatunk, hogy életrevalóságunkat bebizonyítsuk. Polgárokat kell nevelnünk, kik a régi aristocraticus fogalmaknál becsületes munkásságuk áldását, a függetlenséget, nagyobbra teszik. A nemes szorgalomból fakadó jólét által kell megszilárdítanunk a politikai becsületességet, a status élet ezen erkölcsi alapját. Megmenteni egy osztály jellemét, elejét venni az állami életre sorvasztólag ható pauperismusnak - - a munka értékesítése által.—A jóravaló munkásság, a munkaerő érvényesítése, a szorgalom soha sem szégyen, s a munka utáni jólét a legnagyobb dicsőségek egyike. Ha valamely tekintetes barátunknak 9 —10 élő gyermeke van, s ezek közt 5 — 6 ép, egészséges fia , miért ne lehetne ezekből egy kereskedő, egy mechanikus, egy szabó stb. A kezdeményezési tőkét, ha tekintetes barátunknak heverő pénze nem volna , kölcsönözné jószágára a „hitelintézet“, s a jószágot aligha lenne szükség idők folytával 9—10 részre osztani. Mert az 5—6 fiú nem dugná zsebre két kezét, s nem várná pipaszó mellett, henyélve, az öreg úr halálát, hanem a munkaerő tőkéjét kamatoztatná. Tagadhatlan, mikép a legnagyobb igazságok egyikét mutatá fel S midt Ádám akkor, midőn a statusvagyon egyik legnevezetesbikét a munkaerőben jelölé ki. De ezen statusvagyon igen hasonlít a pénzhez, mely eldugva nem sokat használ , jelentőségét csak a forgalom által érvényesíti. Minden józan fogalmú status polgárnak tehát egyik legfőbb feladata: oda munkálni, hogy ezen értékesíthető vagyona minél könnyebben kamatozóvá tétethessék. Hála istennek! Magyarországban nem vagyunk oly helyzetben, hogy a munkahiány miatt amolyan Louis Blanc féle forgalmakat kelljen megragadnunk, hogy „a status, mint legnagyobb tőketulajdonos, forduljon az iparhoz, s törekedjék annak közvetlen kezelését sajátjává tenni.“ S bizonyosan senkinek sem jut eszébe, hogy midőn a társadalom ezen, valóban nemes érdeke fölött eszmélkedik , holmi kalandos socialistikus fogalmakkal tegyen kísérleteket. A socialistikus irányú működéseknek legtöbbnyire azon legyőzhetlen hibájuk van, hogy az eszmék nemességében fekszik minden érdemük, melyeknek a gyakorlati eredmény soha sem felel meg. Mi azt tartjuk felőlük, mit Marat állítólagosan Rousseau könyveiről mondott : hogy „felségesek ugyan, hanem utópiák. Hasznosak azon szempontból, mint volt Pythagoras, Solon vagy a sophista Cicero. Kijelölik a jót, hanem ezen jó egy phisicailag megfoghatlan valami, mit elérni soha sem lehet.“ Gyakorlati tapasztalás tanusítá, mikép magának a páratlan feláldozása Owennak erkölcsi elvekre alapított gyári munkálkodása New Lanark-ban 16 évi siker után is elvégre egyes emberi szenvedélyek áldozata lön. Híjában, az emberi jellemtől csak annyit lehet követelni, amennyit megbir. — Mi a gyakorlati élet emberei szeretünk lenni, s a magasabb eszmék alkalmazásáróli theóriák helyett egyenesen magához a munkabíró emberhez szólunk, nem hogy új tanok nyomán tán ismeretlen ösvényre vezessük, hanem, hogy a munkaerő okszerű felhasználására hívjuk fel. Magyarországban, hol a tevékenységre annyi tér mutatkozik , hol annyi természeti kincs idomító, feldolgozó kezekre vár, a munkaerőnek kétszeres becse van. Csak azon fogalommal kell tehát átalánosan megbarátkoznunk, mit a költő ezen egyetlen sorban fejez ki : „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény.“ Be kell látni, hogy a jóravaló kézműves, kereskedő, gépész stb. stb. ép oly hasznos és nélkülözhetlen munkája a hazának, mint az a csillagász, ki Kopernik rendszerét fejtegeti, vagy az a diplomata, ki az egyes erők összehatásából a világ átalakulását álmodja ki. Be kell fogadnunk szívünkbe a gondolatot, hogy a munka teszi az embert hivatásához méltóvá, az nemesíti a jellemet, s az anyagi jóléttel erkölcsi érzékét is növeli. Hazafiak! a történeti tapasztalás — az idő jelei szólnak hozzátok : a haza s saját érdeketek ápoló kezeitekre vár. — Gondolkodjatok e tárgy fölött! SZELESTEY LÁSZLÓ: A magyar nemzeti múzeum főhiányai. A múzeum hiányai, mostani állapotában oly tetemesek, hogy az a tudomány s a közönség méltányos kívánalmainak nem képes megfelelni; megragadandó tehát minden alkalom, mely azokon segíteni kínálkozik, s igy a nem sokára bekövetkező tanácskozmányok megkezdése előtt sem tartom fölöslegesnek a sajtó útján felszólalni, s tán némi eszmecserére szolgáltatni alkalmat. Van egy nagyobbszerű épületünk, s abban oly gyűjtemények, melyek már úgy, a mint vannak, képesek volnának a tudománynak szolgálni, s a közönség igényeinek aránylag eleget tenni, de ez hiú óhaj marad oly hiányok miatt, melyek részint az épület eddigi kezelésében, részint a szervezet tökéletlenségében, részint (s a fö) a pénz elégtelenségében gyökereznek. Legnagyobb baja a múzeumnak, hogy nem füttetik. Ezen prózai ok a legkézzelfoghatóbban van összekötve a szellemi munkálkodással, melynek lehetetlensége nagyrészt ezen körülményen alapszik. Közel fél évig hozzáférhetlenek a gyűjtemények úgy az örökre, mint más szakemberre nézve, s ez épen azon időszakra esik, mely a tanulmányozásra leginkább van hivatva. A meleg évszak szétviszi az embereket, ez a gyűjtés ideje ; a rendezésé, a feldolgozásé, a tél. A múzeumi személyzet tehát kényszerítve van egy önkénytelen szünetet tartani oly időben, mely a külföldi hason intézetekben a leggyümölcsözőbb szokott lenni. A közönség, mely a téli időszakra nagyobb számmal gyűl a fővárosba, szintén meg van fosztva a legjobb alkalomtól, a múzeumi tárgyakkal megismerkedni. A tanulók ilyenkor használhatnák leginkább, de maga a kedvelő közönség is, melynek szórakozási segédforrásai számtalanszor kevesebbek télen, mint nyáron, szintúgy megragadná az alkalmat odajárni, mint teszi azt más múzeumokban, hol azok fűtését egy időben kezdték meg a megnyitással. Egy másik főhiány a személyzet elégtelensége. A múzeumok hivatvák minden egyéb intézett fölött a szakfoglalkozásra; a tudomány történetében nagy számmalalkozunk épen múzeumi emberekkel, kik hivatást párosítva az alkalommal folytonos rendelkezések alatt birni oly sok jeles tárgyat, a tudomány állásának magas polczára emelkedtek, s azt hathatós módon vitték előre. Nálunk egy-egy ővre sokféle munka van halmozva, s így, hacsak napi kötelességének is akar megfelelni, kell, hogy erejét megoszsza, mi a kiváló szakképzettségnek mindig útjában áll. Múzeumi osztályaink még csak egy egyszerű tárgyjegyzéket sem bírnak a közönség használatára felmutatni, mi a kívánalmak alpháját képezi; arról, hogy a gyűjtemények annyira rendezve legyenek, hogy a tudományos emberek használhassák, vagy hogy egyéb hason intézetekkel a tudományos csereviszony léptessék életbe, vagy hogy a tárgy fölöslegből egyéb nemzeti intézet is kaphasson, eddig szó sincs! Volt idő, midőn a múzeumok, s igy a mienk is, egyéb nem volt, mint ritka és szép tárgyaknak lakhelye. Egy őr elegendő volt arra, hogy a legkülönfélébb tárgyakat az illetőktől átvegye, a szerzési könyvbe beiktassa, s aztán jól eltegye. Ezen időszak már lejárt, a múzeumi gyűjtemények most már a tudományos foglalkozás postulátumai, de hogy rendeltetésüknek megfeleljenek, ott mindennek a legkisebb részletig rendszeresen kell kezelve lenni, mert csak úgy lehet könnyen hozzáférni, s a szakember foglalkozásához felhasználni. A személyzet mostani száma a múltnak hagyománya, napról napra jobban érezni , mennyire hátra van múzeumunk ezen hiány miatt. A személyzetszaporítás azonban okvetlenül visszavezet az elsőnek tett hiányra, mert ha megvonjuk a lehetőséget télen át dolgozni, úgy hiában van több őr vagy segéd kinevezve. A két fő dolog tehát, melyre legközelebb van a múzeumnak szüksége, az, hogy télen átűthetővé tétessék, és hogy a gyűjteménykezelő személyzet szaporíttassék. A részletekbe bocsátkozni inkább tanácskozna anyi dolog, ahol bizonyosan tekintettel lesznek arra, hogy a személyzet illő fizetést kapjon, és hogy a szakok kívánalmai olyan jelentés alapján tárgyaltassanak, melyet mindenekelőtt a mostani őrök, ha kell, egyéb szakemberekkel együtt dolgoztak ki, e nélkül egy, a mostani igényeknek megfelelő rendszeres javítás nem remélhető. Hogy azután minő intensitással fog fejlődni a múzeumi szellemi élet, nagyrészt azon dotatio által feltételeztetik, mely tudományos czéljaira rendelkezésére lesz bocsátva. Szabó József, e. tanár. A görög ügy. Athénéből, január 3-ikáról írják a „Triesztéi* Zig“nak : E kis országban jelenleg a viták legfontosabb tárgyát a róniai szigetek átengedése képezi Anglia részéről, s itt már egész bizonyossággal hirdeté egy telegramm, hogy az illető nagyhatalmak beleegyeztek az e szigeteket tárgyazó 1815-iki szerződés fölbontásába. E telegramm roppant lelkesedéssel fogadtatott. E szigetek átengedésében Görögország morális haszna kiszámíthatlan, anyagi tekintetben kevésbé lehet haszonnak nevezni. Az ország területe mindenesetre nyer valamintegy 47 négyszög mértföldet s mintegy 220 ezer lakost , de e területből csak Korfut és Zantét mondhatni termékenynek. A nevezett lakosszámban nagy részt tesz a proletariátus, mitől Görögország eddig meg valt kimérve. A budgetet e szigetek terhelni fogják — nem lesz belőlök annyi bevétel, amennyi kiadást okoznak. A hivatalnokok száma, kik csak az állam fizetése mellett tudnak elélni, s e mellett nem sok képességgel bírnak az államszolgálatra, tetemesen szaporodni fog a szigetek átvételével. Ezenkívül a róniai szigetek lakói, sok jó tulajdonaik mellett nyugtalan embereknek vannak kikiáltva, s az alsó néposztályokban, összehasonlítva Görögország más lakosaival, nagy a demoralisatio. Az annexio különben is sok formasággal jár, mig ténynyé válhatik. A rómiaiaknak bele kell egyezniük a véduralom meg-