Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)

1863-01-13 / 3874. szám

9-3874 14-ik évf­folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén 7-dik szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési föltételek : Vidékre, postán . Helyben, házhoz hordva­­ félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Kedd, január 13.1863. Hirdetmények díja: 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1863. évi folyamára. Előfizetési ár: január-júniusi fél évre to­lt 50 kr. j­an.—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, január 12. 1862. Ipa­rügy­i iparegyesület. Ha valaki Magyarország miveltségi történetének jelen korszakát 50 év múl­va fogja tanulmányozni, csodálkozni fog sok jelenség felett, s mások között azon is, hogy korunk industrialis iránya mel­lett a nemzetgazdászati kérdések hazánk­ban sokkal nagyobb érdekkel s buzga­lommal vitattattak 1840 és 1848 közt, mint jelenleg. Ily elhagyatott kérdések közé tartozik főleg az ipar­ kérdése általában, különösen pedig annak tárgya­lása, hogy, micsoda hatást gyakorol az ipar az ország összes oeconómiájára s an­nak egyes ágaira. Mondhatni ugyan, hogy nem vitatjuk e kérdést, mert ily vitának nem volna prac­­ticus haszna , de én épen azért gondolom azt megvitatandónak,­ hogy legyen belőle maga idején practicus hasznunk. Jól tudom, hogy ipart improvisálni, s addig, míg annak természetes feltételei nem lesznek, azt előteremteni, nem lehet. Az okok sem ismeretlenek, melyek az ipar fejlődését Magyarországon akadá­lyoztatták. Nem titok előttünk az industriális álla­potok árnyoldala. De miután az európai modern életbe, minden jó s rész oldalai­val, bevonattunk ; miután bonyolódott financzrendszer terhét viselni kénytele­nek vagyunk, s nem elégedve meg a pri­mitiv élet készítményeivel s életmódjá­val, mind azon kényelmeket s örömö­ket élvezni akarjuk, melyeket gazdag s iparos országok lakosai élveznek — sőt a fényűzést is szeretjük — az ipar hiánya reánk nézve nagy horderejű baj. Érezni azt főleg oly években, mi­kor a nyers­anyagok kivitele lankad, vagy épen megszűnik , mint most, egy­néhány hónap óta. Nem szokásom, és nem is tudok, bármi irányban panacaeákat ajánlani. Visszatekintve arra, mi hazánkban 25 év óta történt, hiszem, hogy a következő 25 év lefolyása után iparunk is le­het ; mert, ha vasutakat minden irány­ban építünk — melyeket máskép, mint külföldi tőkékkel, építenünk nem lehet — ha elege­ndő hitele­s pénzintézeteket bi­­rondunk nálunk is fognak tőkék kép­ződni s gyümölcsöző elhelyezést ipar­­vállalatokban keresni. De addig is lehet, s kell is az ipar emelésére tennünk va­lamit. Mostani iparunk főleg kézmű­ipar. Nem fogok talán senkit sérteni — mellé­kesen legyen mondva, nálunk senki sem szereti a kritikát — ha állítom, hogy egy két nagyobb város kivételével, a kézmű­vek nem állnak nálunk a kifejlődés azon fokán,melyet más országokban már régen értek el. Készítményeink gyakran rosszak és drágák. A kézművek emelésére, készítményei­nek tökéletes­ítésére s az árak leszállítá­sára — hatnunk kell s lehet is ; s ugyan azon időben terjeszthetjük ki figyelmün­ket azon, talán csekély, de még­is tekin­tetet érdemlő gyár­iparra is, mely jelenleg honunkban létezik. Ismétlem, hogy nem fogok e tekintet­ben semmi panacaeát ajánlani, de egy igen egyszerű eszközt, s nem is újat, ha­nem olyant, melynek működését már egy ízben tapasztaltuk, és a­mely nem fog csodákat művelni, de igen jótékony prac­ticus hatást bíz gyakorolhatni. Indítványozom tehát egy iparegye­sület felállítását Pesten. Feladata volna ezen egyletnek: a kéz­műipar tökéletesbítése. Az eszközök sok­félék, úgymint : kézműiskola, melyben a kézművek a legnagyobb tökéletességükben ügyes mesterek által, gyakorlatilag tanít­tatnának ; kiállítások, statistikai adatok gyűjtése s összeállítása, előadások, esz­mecsere az iparra vonatkozó tárgyak kö­rül, és sok más. Gondolkozzunk e tárgyról, s ha jónak véljük, léptessük mielőbb életbe. Viszonyaink közt, s politikánkkal ösz­­szehangzólag, csak a társadalmi téren találhatunk hálaadatos működési kört. De bármi viszonyok közt csak ott van valóságos életerő, hol az emberek saját erélylyel és eszékkel tudnak gondoskod­ni szükségeikről. Hol az államnak, s csak az államnak kell — a franczia divat sze­rint — mindent tennie, ott a politikai kiskorúság örökké fog diszleni. A szabad­ság ott nehezen fog valaha maradandó gyökeret verhetni. TREFORT ÁGOSTON: Bécsi dolgok. A „Presse“, egyik közelebbi czikké­­ben, centralista collegáinak azon optimis­ta nézetét devalválja, hogy a birodalom anyagi viszonyai rendkívül megjavultak, mit a centralista lapok, mint többször érintők, az osztrák papírok emelkedésé­­ből s az agio sülyedéséből következtettek, a­miket ismét rendszerük eredményének hirdettek. Mennyire alapos a centralista lapok ezen dicsekvése a papírok emelkedését s az agio alábbszállását illetőleg, kifejté közelebb —­ek — az „Országban“, rá­mutatván a valódi okokra — habár nem minden okra — melyekből az érintett je­lenségeket magyarázhatni. S most az anyagi viszonyok javulását illetőleg figyel­mezteti a „Presse“ olvasóit, hogy a­mily ártalmas bizonyos korszakokban a pessi­­m­ismus, oly veszélyes más időkben az Op­timismus. A „Presse“ a közgazdasági helyzetet épen nem tartja jónak. — Az üz­let — úgy­mond — általában roszul megy. Ezer meg ezer munkás kéz van kereset nélkül az amerikai viszonyok miatt, s temérdek, másként termelő tőke hever meddőn. A valuta javulása nem oly gyorsan hat az élelmi­szerek ára mérséklésére, mindazáltal igen érzékeny nyomást gyakorol a termény- és árupia­­c­on. Oly körülmény, mely a birodalom oly részeiben, a­hol terménykészletben áll a vagyonosság, nagyon csökkenti az adóképességet. Másfelől a valuta alább­­szállása az iparra is nyomasztólag hat, melyre nézve eddig az ezüstágró némileg a magas védvám helyét pótolta. Az agio sülyedése csökkenti az árukészlet értékét s előmozdítja a külföldi behozatalt stb. S aztán ha mégis a valuta állása némileg megszilárdulhatna, de mikor folyvást te­temes ingadozástól tarthatni! Nemcsak az évek óta létező iparvállalatok szenved­nek ez­által, hanem új tőkék beruházá­sára sem lehet biztató kilátás. A valuta helyreállítására való átmenetei válsággal jár, melyet semmi sem enyhíthet inkább, mint annak elismerése, hogy az előttünk áll, hogy nem kerülhető ki. Ugyancsak a „Presse“ legközelebbi számában írja, hogy a bécsi község­tanács 9-iki ülésében egyhangúlag elhatározta , hogy a választók összejövetelét illető tilalom megszüntetése ügyében kül­döttséggel járulnak Schmerling állammin­is­zter úrhoz. Ritka eset ez egyértelműség a bécsi községta­nácsban — úgymond a „Presse“ — s rendkívül tiszta esetnek kell annak lennie, melyben egy különböző politikai pártokból alakult gyűlés oly egyértelműleg határoz. Ily viszonyok közt azt lehetne gondolni, hogy az államminiszter nem fog az egyértelmű kérésnek ellenállani, s ha ed­dig a rendőri tilalmat bensőleg helyeselte is, most ily demonstratioval szemközt egy annyira kiválóan conservativ-szabadelvű s minden ellen­zéki irány gyanújától ment többséggel biró tes­tület részéről, más nézetre térend. E hitben le­hettek a községtanács conservativ és szabad­elvű tagjai még tegnap, s egyikök e hiedel­mét ki is fejezte. — Mi is óhajtjuk , hogy e várakozás teljesüljön , de még­sem hihet­jük, miután azt kell tapasztalnunk, hogy m­i­­napi czikkelyünk, melynek czélja csak az volt, a­mit most a községtanács akar, bün­tető kereset tárgyává tétetett. Az államhatóság csendháborítási bűnt lát abban, s mi részünkről soha sem néztünk nagyobb nyu­galommal a törvényszéki nyomozás eredménye elé, mint ez esetben, mikor bevádolt czikkünket a bécsi községi tanács határozattá emelte. Ezek után megérinti a „Presse,“ minő hatást fognak szülni külföldön, melynek véleménye közelebbi időkben kedvező for­dulatot vett — a­mire annyi önérzettel hivatkoztak némelyek, — minő hatást fognak szülni, mondjuk, a választók ösz­­szejövetelét illető tilalom s a sajtópörök, melyek a független állású lapok helyze­tét annyira nehézzé teszik. A ,Presse" ezen czikkével kapcsolatban olvassuk a „Morgen Post “-ban, hogy közelebb a „Presse“ szerkesztőségében és nyomdai helyiségeiben rendőri nyo­mozást tartottak, keresvén a fentebb érin­tett czikk kéziratát. A büntető törvény­ 300. §-a alá esőnek állítják azon czikket. A kéziratot nem találták meg. Egyébiránt a ,Presser esete nem áll el­szigetelten. A ,'Vaterland* szerkesztő hiva­talában is tartatott házmotozás, ott is bi­zonyos czikkek kéziratait keresték, de nem találták meg. A ,Wiener Depeschen' szerkesztője, Kravani Ágost, ellen pedig , egy bajor lapból átvett czikk miatt, mely az özvegy nápolyi királynéra , Mária Terézia Isabellára — mint a császári ház egyik tagjára — vonatkozott, in­dítottak volt keresetet. A bécsi ,Landes­gericht­­e vitás kérdésben a külügyek és a császári ház minisztériumához for­dult, s ez oda nyilatkozott, hogy a csa­ládi statútum erejénél fogva a nápolyi királyné megszűnt a császári család tagja lenni. Az államügyészség azonban e nyilatkozat daczára ragaszkodik kere­setéhez, mivel — úgymond — ha meg is szűnt a család tagja lenni, azért a császári ház tagja. Végre az „Ost und West“ volt szer­kesztője, Tkalac és munkatársa, Naschel­­szki ellen felségsértési per van folyamat­ban, melyben közelebb végeztettek be a vizsgálatok, s a pör most előadásra vár. Naschelszki már több mint 13 hete, hogy le van tartóztatva. A középosztály hivatása. Midőn az erkölcsi erők működése, az államok történeteiből kifejlett viszonyok idomitása körül — bármily kifejezhetlen okból nem érvényesíthető, az önfenntar­tás ösztöne azonban bizonyos el nem ha­nyagolható kötelességekre emlékeztet: komoly eszmélkedés szokott beállani a nemzetek életében, mely a helyzet tiszta felismerésére s a fennmaradt hatáskörben öntudatosan átgondolt munkálkodásra ve­zet. Ekkor fel szokott merülni előttünk a történet, dicsőségével és hibáival, mint egy csendes folyam, melynek tükörében az ese­mények óriás alakjai különböző árnyék­latokban mutatják magukat, hogy okulni tanítsák a népeket, állambölcsességre ve­zessenek, s a higgadt észlelés komoly megállapodása nyomán irányt, ösvényt mutassanak a jövőre. Ily pillanatokat élünk mi ez idő sze­rint Magyarországban i s ha a magasabb politika körében reánk vonatkozó esemé­nyekkel találkozunk, miért ne állapod­hatnánk meg egyelőre saját házunk kü­szöbén, s miért ne gondolkodhatnánk a múltban vezetett gazdálkodásunk fölött? A világeseményekben úgy is — legalább ez idő szerint — kevés összefüggés mu­tatkozik. Francziaország e pillanatban nyugodt és hallgatag. Francziaország Európa kö­zéppontján fekszik, s amint a szív a testben: „él és éltet.“ Benne kellene tehát keres­nünk az egyetemes organismus működé­sének rugóit és akadályait, de Franczia­ország e pillanatban nyugodt és hallga­tag. Maradjunk tehát bevezetésünk nyo­mán saját tűzhelyünk körül. A régi államgépezet felbomlása után, midőn a létező elemekből egy új, erőtel­jes támasza épült alkotmányunknak, s egyes osztályok helyett az ország egye­temes értelmisége vette át a közügyek vezetésének fonalát, akkor merült fel leg­inkább egész nagyszerűségében előttünk azon tévedt irány, melyet a középosztály életviszonyaiban követett. Egész serege állott közülünk a foglalkozás nélküli erők­nek, kik tele jó szándékkal, ügyszeretet­tel keresék a tért, hogy a munkaerőt, melylyel őket a természet megáldotta, kamatozóvá tehessék. De az akarat, a jó szándék a cselekvésre még nem elegendő, s mi — valljuk meg őszintén — csak­nem kizárólag táblabírákat nevelünk. A kereskedelmi tér s a kézművészet nagy részt idegen elemek által volt elfoglalva, mi, a mellett, hogy a közvagyonosodás egy igen nevezetes forrásától elüté a haza és lakóit, a városoknak nagy részben idegen színezetet kölcsönzött, s az újabb idők korszerű átalakulásánál fogva oly civili­­zált s anyagilag is megerősült elemet ve­zetett uralomra, melynek befolyását a va­­gyonilag megrongált föld­birtokos osz­tálynak paralizálni igen nehéz. Szerencse, hogy erre szükségünk nincs is, mert a nevezett osztályok nemzeties érzülete fö­lött nagy részben nyugodtak lehetünk. De a kamat nélkül veszteglő erő, a közva­gyonosodás hanyatlása, a minimumokra megoszlott, s pénzhiány miatt rosszul kezelhető földbirtok, szóval: a k­ö­z­é­p­birtokos osztálynak, a nemzeti érzület leghívebb képviselőjének elszegényedése, kiáltó vádként szólalnak fel a múlt idők tévedései ellen. Mi nem kutatjuk e tévedéseknek — talán a történetben gyökerező — forrá­sait. Az aristocraticus institutiók, a ve­lük járó fogalmakkal együtt, megbosszu­­lák magukat rajtunk. Az újabb idők pedig saját múltunkból okulni megtaní­tottak. Most az a feladatunk, hogy élet­revalóságunkat bebizonyítsuk. Polgáro­kat kell nevelnünk, kik a régi aristocrati­­cus fogalmaknál becsületes munkásságuk áldását, a függetlenséget, nagyobbra teszik. A nemes szorgalomból fakadó jólét által kell megszilárdítanunk a politikai becsületességet, a status élet ezen erkölcsi alapját. Megmenteni egy osztály jellemét, elej­ét venni az állami életre sorvasztólag ha­tó pauperismusnak - - a munka értékesíté­se által.—A jóravaló munkásság, a mun­kaerő érvényesítése, a szorgalom soha sem szégyen, s a munka utáni jólét a legna­gyobb dicsőségek egyike. Ha valamely tekintetes barátunknak 9 —10 élő gyer­meke van, s ezek közt 5 — 6 ép, egészsé­ges fia , miért ne lehetne ezekből egy ke­reskedő, egy mechanikus, egy szabó stb. A kezdeményezési tőkét, ha tekintetes barátunknak heverő pénze nem volna , kölcsönözné jószágára a „hitelintézet“, s a jószágot aligha lenne szükség idők foly­tával 9—10 részre osztani. Mert az 5—6 fiú nem dugná zsebre két kezét, s nem várná pipaszó mellett, henyélve, az öreg úr halálát, hanem a munkaerő tőkéjét kamatoztatná. Tagadhatlan, mikép a legnagyobb igaz­ságok egyikét mutatá fel S m­i­d­t Ádám akkor, midőn a statusvagyon egyik leg­­nevezetesbikét a munka­erőben jelölé ki. De ezen statusvagyon igen hasonlít a pénzhez, mely eldugva nem sokat hasz­nál , jelentőségét csak a forgalom által érvé­nyesíti. Minden józan fogalmú status pol­gárnak tehát egyik legfőbb feladata: oda munkálni, hogy ezen értékesíthető va­gyona minél könnyebben kamatozóvá tétethessék. Hála istennek! Magyaror­szágban nem vagyunk oly helyzetben, hogy a munkahiány miatt amolyan Louis Blanc féle forgalmakat kelljen megra­gadnunk, hogy „a status, mint legnagyobb tőke­tulajdonos, forduljon az iparhoz, s törekedjék annak közvetlen kezelését sajátjává tenni.“ S bizonyosan senkinek sem jut eszébe, hogy midőn a társadalom ezen, valóban nemes érdeke fölött eszmél­­kedik , holmi kalandos socialistikus fogalmakkal tegyen kísérleteket. A so­cialistikus irányú működéseknek legtöbb­­nyire azon legyőzhetlen hibájuk van, hogy az eszmék nemességében fekszik minden érdemük, melyeknek a gyakor­lati eredmény soha sem felel meg. Mi azt tartjuk felőlük, mit Marat állítólagosan Rousseau könyveiről mondott : hogy „felségesek ugyan, hanem utópiák. Hasz­nosak azon szempontból, mint volt Pytha­goras, Solon vagy a sophista Cicero. Ki­jelölik a jót, hanem ezen jó egy phisicai­­lag megfoghatlan valami, mit elérni soha sem lehet.“ Gyakorlati tapasztalás tanusítá, mikép magának a páratlan feláldozása Owen­­nak erkölcsi elvekre alapított gyári mun­kálkodása N­e­w­ L­a­n­a­r­k-ban 16 évi si­ker után is elvégre egyes emberi szenve­délyek áldozata lön. Híjában, az emberi jellemtől csak annyit lehet követelni, a­mennyit megbir. — Mi a gyakorlati élet emberei szeretünk lenni, s a ma­gasabb eszmék alkalmazásáróli theóriák helyett egyenesen magához a munka­bíró emberhez szólunk, nem hogy új tanok nyomán tán ismeretlen ösvényre vezessük, hanem, hogy a munkaerő ok­szerű felhasználására hívjuk fel. Magyar­­országban, hol a tevékenységre annyi tér mutatkozik , hol annyi természeti kincs idomító, feldolgozó kezekre vár, a munkaerőnek kétszeres becse van. Csak azon fogalommal kell tehát átalánosan megbarátkoznunk, mit a költő ezen egyet­len sorban fejez ki : „Minden pálya dicső, ha belőle hazád­ra derül fény.“ Be kell látni, hogy a jóravaló kézmű­ves, kereskedő, gépész stb. stb. ép oly hasznos és nélkülözhetlen munkája a hazának, mint az a csillagász, ki Koper­­nik rendszerét fejtegeti, vagy az a diplo­mata, ki az egyes erők összehatásából a világ átalakulását álmodja ki. Be kell fogadnunk szívünkbe a gondolatot, hogy a munka teszi az embert hivatásához méltóvá, az nemesíti a jellemet, s az anyagi jóléttel erkölcsi érzékét is növeli. Hazafiak! a történeti tapasztalás — az idő jelei szólnak hozzátok : a haza s saját érdeketek ápoló kezeitekre vár. — Gon­dolkodjatok e tárgy fölött! SZELESTEY LÁSZLÓ: A magyar nemzeti múzeum fő­hiányai. A múzeum hiányai, mostani állapotában oly tetemesek, hogy az a tudomány s a közönség méltányos kívánalmainak nem képes megfelelni; megragadandó tehát minden alkalom, mely azo­kon segíteni kínálkozik, s igy a nem sokára be­következő tanácskozmányok megkezdése előtt sem tartom fölöslegesnek a sajtó útján felszó­lalni, s tán némi eszmecserére szolgáltatni al­kalmat. Van egy nagyobbszerű épületünk, s abban oly gyűjtemények, melyek már úgy, a mint van­nak, képesek volnának a tudománynak szolgálni, s a közönség igényeinek aránylag eleget tenni, de ez hiú óhaj marad oly hiányok miatt, melyek részint az épület eddigi kezelésében, részint a szervezet tökéletlenségében, részint (s a fö) a pénz elégtelenségében gyökereznek. Legnagyobb baja a múzeumnak, hogy nem füttetik. Ezen prózai ok a legkézzelfoghatób­ban van összekötve a szellemi munkálkodással, melynek lehetetlensége nagyrészt ezen körül­ményen alapszik. Közel fél évig hozzáférhet­­lenek a gyűjtemények úgy az örökre, mint más szakemberre nézve, s ez épen azon időszak­ra esik, mely a tanulmányozásra leginkább van hivatva. A meleg évszak szétviszi az embereket, ez a gyűjtés ideje ; a rendezésé, a feldolgozásé, a tél. A múzeumi személyzet tehát kényszerítve van egy önkénytelen szünetet tartani oly időben, mely a külföldi hason intézetekben a leggyümöl­csözőbb szokott lenni. A közönség, mely a téli időszakra nagyobb számmal gyűl a fővárosba, szintén meg van fosztva a legjobb alkalomtól, a múzeumi tárgyakkal megismerkedni. A tanulók ilyenkor használhatnák leginkább, de maga a kedvelő közönség is, melynek szórakozási segéd­forrásai számtalanszor kevesebbek télen, mint nyáron, szintúgy megragadná az alkalmat oda­járni, mint teszi azt más múzeumokban, hol azok fűtését egy időben kezdték meg a megnyitással. Egy másik főhiány a személyzet elégtelen­sége. A múzeumok hivatvák minden egyéb in­tézett fölött a szakfoglalkozásra; a tudomány történetében nagy számmal­­alkozunk épen mú­zeumi emberekkel, kik hivatást párosítva az al­kalommal folytonos rendelkezések alatt birni oly sok jeles tárgyat, a tudomány állásának ma­gas polczára emelkedtek, s azt hathatós módon vitték előre. Nálunk egy-egy ővre sokféle munka van halmozva, s így, hacsak napi kötelességének is akar megfelelni, kell, hogy erejét megosz­­sza, mi a kiváló szakképzettségnek mindig út­jában áll. Múzeumi osztályaink még csak egy egyszerű tárgyjegyzéket sem bírnak a közönség használatára felmutatni, mi a kívánalmak alphá­­ját képezi; arról, hogy a gyűjtemények annyira rendezve legyenek, hogy a tudományos emberek használhassák, vagy hogy egyéb hason intéze­tekkel a tudományos csereviszony léptessék életbe, vagy hogy a tárgy fölöslegből egyéb nemzeti intézet is kaphasson, eddig szó sincs! Volt idő, midőn a múzeumok, s igy a mienk is, egyéb nem volt, mint ritka és szép tárgyak­nak lakhelye. Egy őr elegendő volt arra, hogy a legkülönfélébb tárgyakat az illetőktől átvegye, a szerzési könyvbe beiktassa, s aztán jól eltegye. Ezen időszak már lejárt, a múzeumi gyűjtemé­nyek most már a tudományos foglalkozás postu­­látumai, de hogy rendeltetésüknek megfelelje­nek, ott mindennek a legkisebb részletig rend­szeresen kell kezelve lenni, mert csak úgy lehet könnyen hozzáférni, s a szakember foglalkozá­sához felhasználni. A személyzet mostani száma a­ múltnak hagyománya, napról napra jobban érezni , mennyire hátra van múzeumunk ezen hiány miatt. A személyzetszaporítás azonban okvetlenül visszavezet az elsőnek tett hiányra, mert ha megvonjuk a lehetőséget télen át dol­gozni, úgy hiában van több őr vagy segéd kine­vezve. A két fő dolog tehát, melyre legközelebb van a múzeumnak szüksége, az, hogy télen át­­­űthe­­tővé tétessék, és hogy a gyűjteménykezelő sze­mélyzet szaporíttassék. A részletekbe bocsátkozni inkább tanácskoz­na anyi dolog, a­hol bizonyosan tekintettel lesz­nek arra, hogy a személyzet illő fizetést kapjon, és hogy a szakok kívánalmai olyan jelentés alap­ján tárgyaltassanak, melyet mindenek­előtt a mostani őrök, ha kell, egyéb szakemberekkel együtt dolgoztak ki, e nélkül egy, a mostani igé­nyeknek megfelelő rendszeres javítás nem re­mélhető. Hogy azután minő intensitással fog fej­lődni a múzeumi szellemi élet, nagyrészt azon dotatio által feltételeztetik, mely tudományos czéljaira rendelkezésére lesz bocsátva. Szabó József, e. tanár. A görög ügy. Athénéből, január 3-ikáról írják a „Triesztéi* Zig“nak : E kis országban jelenleg a viták leg­fontosabb tárgyát a róniai szigetek átengedése képezi Anglia részéről, s itt már egész bizonyos­sággal hirdeté egy telegramm, hogy az illető nagy­hatalmak beleegyeztek az e szigeteket tár­­gyazó 1815-iki szerződés fölbontásába. E tele­gramm roppant lelkesedéssel fogadtatott. E szi­getek átengedésében Görögország morális haszna kiszámíthatlan, anyagi tekintetben kevésbé lehet haszonnak nevezni. Az ország területe minden­esetre nyer vala­mintegy 47 négyszög mértföl­det s mintegy 220 ezer lakost , de e területből csak Korfut és Zantét mondhatni termékenynek. A nevezett lakosszámban nagy részt tesz a pro­letariátus, mitől Görögország eddig meg valt kimérve. A budgetet e szigetek terhelni fogják — nem lesz belőlök annyi bevétel, a­mennyi kiadást okoznak. A hivatalnokok száma, kik csak az állam fizetése mellett tudnak elélni, s e mellett nem sok képességgel bírnak az állam­szolgálatra, tetemesen szaporodni fog a szigetek átvételével. Ezenkívül a róniai szigetek lakói, sok jó tulajdonaik mellett nyugtalan embereknek vannak kikiáltva, s az alsó néposztályokban, összehasonlítva Görögország más lakosaival, nagy a demoralisatio. Az annexio különben is sok formasággal jár, mig ténynyé válhatik. A ró­­miaiaknak bele kell egyezniük a véduralom meg-

Next