Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)
1863-01-22 / 3882. szám
17-3882 14-ik évi folyam. Csütörtök, január 22.1863. Szerkesztési iroda : E *‘p “SSAmSSi SS»«“7 Kiadó-hivatal. Előfizetési föltételek : Hirdetmények dija : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva . 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre .... 10 frt 50 kr o. é. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos ___________________fogadtatnak el._______________________panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. ______________petit-sor 25 uj kr._____________ Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1863. évi folyamára. Előfizetési ár : január-júniusi fél évre 10 ft 50 kr. jan.—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST. január 31. 1862. Magyar Tudományos Akadémia. A folyó évi január 19-ki ülésben a törvénytudományi osztály egy jeles tagja, az „Erdélyhoni jogtudomány“ szerzője, e téren egyik elismert legfelsőbb tekintély, a marosvásárhelyi főiskola honszerze tisztelt tanára, Dósa Elek foglalá el székét akadémiánkban, mint lev. tag. Maga nem lehetvén jelen, a titoknak mutató be értekezését, több fejezetet olvasva föl abból. Ez értekezés czime : Jogtani értekezés az erdélyhoni evangelico - reformátusok egyháza közjogtani bel- és külviszonyairól. E becses értekezés, mely az egyházi és általában a közjogi irodalom mezején nagy hézagot pótol, s velős rövidséggel annyi érdekes kérdést dérit fel, első részét képezi egy nagyobb egyházi jogtani munkának, mely Erdélyben nem sokára meg fog jelenni. Íme, mutatványul egy rövid fejezet, az, amely az evangelicoreformata egyház és az állam közötti viszonyt adja elő az erdélyi tevőleges jog alapján : „Egyházunk és hazánk közti azon viszony, mely honi törvényeinkben van szabályozólag kijelölve, nyilvános e következendőkből : „1) Hogy a hazánk kebelében létező minden egyház, s azok között egyházunk is, az államhoz oly alárendeltségi viszonyban állnak, melynél fogva annak a világi dolgokbani felsőbbségét, az illető polgári törvények értelmében, elismerni köteleztetnek, világos abból, hogy a H. K. e. b. 9. Cz. k. §-ban a világi ügyekre nézve a polgári törvénynek az egyháziak feletti tekintélye határozottan ki van mondva ; valamint abból is, hogy azon egyházak közül némelyek befogadottaknak neveztetnek az A. E. 1. R. 1. Cz. 2. czikkében, elég bizonyságául annak, hogy az államnak hatalmában áll valamely egyházat befogadni vagy be nem fogadni. Hogy hazánk ezen hatalmát gyakorolta is, a mennyiben törvényeiben némely egyház alapithatását feltételikhez kötötte , mint láthatni az uj, keresztyénekre nézve az A. C. 3. R. 57. czimében; az engedélyeztettek jogait néha korlátolta, mint ez az oláhok egyházára nézve megtörtént az Ar. Const. 1. R. 8 és 9 czimeiben, olykor a befogadottak szabadalmait öregbítette, mint p. o. az unitusokét az 1744: 6. czikkben, és a görög szertartásuakét az 1791:60. czikkben, 8 némely egyházat eltiltott, mint a szombatosokét az A. C. 1. R. 4. czimében, és a Kalugerek szerzetét az A. C. 3. R. 53. czimében. Az államkérdés alatti felsőbbsége hazánkban világos továbbá abból is, hogy a legfelsőbb hatalomról az állam rendelkezett, azt a H. K. 1. R. 3. cz., 2. R. 3. cz. bizonyításuk szerint, csupán a fejedelemre ruházván által, még pedig az 1791: 8. cz. szerint törvény értelmében kezelendőleg, és úgy, hogy a fejedelem iránt hazánk minden lakói, minden más hatalom iránti engedelmesség kirekesztésével (nullius alterius fidelitate salva H. K. 3. R. 5. cz. 1. §.) hódoló hivséggel viseltetni kötelesek, ezen kötelesség név szerint a papi rendre is úgy terjesztetvén ki a H. K. 1. R. 12. czimében, hogy ezen engedelmességi kötelességet épen úgy tartozzék teljesitni, mint a világi rend (instar personarum secularium). Világos az állam egyház feletti felsőbbsége hazánkban még abból is, hogy a kebelébe fogadott egyházak jogairól, azoknak egymás iránti viszonyairól, püspökeik választása módjáról, hivatalnokaik kötelességeiről, hitczikkeik szertartásaik változtatása módjáról, az egyházi vagyonokról s azok követelése, védelme, kezelése módjairól a polgári törvényhozás rendelkezett, mint ezt több idézett s még ezután is maguk helyein idézendő polgári törvényeink eléggé tanúsítják. Ezekhez járul még az is, hogy hazánkban több oly egyház lévén, melyek egymás irányában jogi egyenlőséget követelhetnek, azok egymás mellett csak úgy állhatnak fenn, ha közöttök a súlyegyen az állami hatalom felsőbbsége által tartatik fenn. „2) Mindenik a befogadott egyházak közül, nemcsak az azokat, mint olyanokat, természet szerint illető jognál, hanem polgári törvény, s névszerint az A. C. 1. R. 1. cz. 3. czikkénél fogva is, fel lévén arra hatalmazva, hogy hitczikkeit, szertartásait a szentirással megegyezőleg módosíthassa, s belviszonyait önhatalmúlag s függetlenül rendezhesse , név szerint ki lévén mondva a H. K. e. b. 9. cz. K. §-ában az, hogy a lélek idvességét tárgyazókra nézve, az egyházi törvényekkel ellenkező polgári törvények érvénytelenek, s az által el lévén ismerve az, hogy az állami törvényhozó hatalom hitczikkek szabályozásába nem elegyedhetik: az állami hatalom egyik bevett egyház hatalom körébe sem elegyedhetik az azokat a polgári törvények értelmében illető jog sérelme nélkül, míg bármely jogi viszonyokat veszélyeztető külső cselekedet által fel nincs hivatva, de ekkor is csak a polgári törvény által kijelölt útón léphet föl. „3) Mindenik befogadott egyház jogosítva van az állami hatalom oltalmának igénylésére, mind azért, mivel ennek teljesítésére az állam rendeltetésénél fogva kötelezve van ; mind azért, mivel ezen kötelesség teljesítése felöl, a befogadott egyházak, polgári törvényeink által biztosíttattak is, a menynyiben : „a) az A. C. 1. R. I.Cz. 2. czikkében igértetik, hogy a befogadott egyházak jövendőben is befogadottaknak fognak tartatni, és vallásuk gyakorlása nem fognak korlátoltatni , mely biztosítás az egyesületi pontok (puncta unionis) közé is beigtattatván az A. C. 3. R. 1. czimében láthatólag, hazánk sarkalatos törvényévé lett, mely az 1744. 6. czikk által is megerősittetett: „b) a Leop. Dip.l-ső pontjában biztositás nyujtatott az iránt, hogy a bevett vallásokat illetőkben (in causa receptarum religiorum) vagyis azon szabadságokra nézve, melyeket azok az előtti törvények szerint igényelhetnek, nem fog történni változtatás! „c) a Leop. Dipl. 2-dik pontjában és az 1791. 55. czikkben az egyházak biztosíttattak, azok kelésekor birtokolt minden jószágaikra s jövedelmeikre nézve; „d) az 1791. 54. czikkben biztosíttattak az egyházak az iránt, hogy alapitmányaik más egyházak alapitmányaival összeelegyittetni, és az alapítók által kijelölteken kívüli czélokra fordittatni nem fognak; „e) az 1791 . 58. czikkben biztosíttattak mindenik befogadott egyház papjai az iránt, hogy bármely helységbe, katonai kórházba, s bármely fogházba, beteg vagy elitélt hitsorsosaik vigasztalására s szentségekbeli éltetésére, és halottaik eltemetésére akadály nélkül fognak bocsáttatni, a más vallású papok e részbeli befolyásának teljes kirekesztésével; „f) az 1791 : 32. czikkben biztositás történt a felöl, hogy az egyházaknak régibb törvényes hatóságokba visszatett törvényszékei, az igazságkiszolgáltatására nézve törvényszerinti állásukban maradhatnak mindaddig, mig törvényhozás utján e részben változás történnék . „g) Biztosíttattak a bevett vallások többi egyházat az iránt is, hogy a római kath. eklézsiák alapittatása által az előtt élvezett jövedelmekben csonkittatni nem fognak, mint láthatni az 1693-ban kelt és a bevett vallások viszonyait tárgyazó pótlék diplomában.“ Dósa Elek értekezését egy philosophiai előadás követte. Horváth Czirill r. tag ismerteté „Schelling philosophiájának harmadik korszakát.“ Az ülés egyéb tárgyai voltak a következők : A helytartótanács újabb statistikai adatokat küldött az akadémia statiszikai bizottsága számára. Köszönettel fogadták. Hunfalvy Pál r.t. indítványa folytán a marosvásárhelyi főiskola tanári kara fel fog kéretni, szíveskedjék közölni az akadémiával leiratás, s ha lehet kiadás végett Apáczai Cserének azon főiskola könyvtárában Szabó Károly lev. tagunk által föltalált Logikáját. Torma Károly lev. tag jelenté, hogy májusban vagy júniusban ily czimű értekezéssel fog széket foglalni : „Adalék észak-nyugati Dácia föld- és helyiratához, földképi mellékletekkel.“ Végre kéméndi Váradi Ádám Déváról egy értekezést küldött be. „Az egykoron Erdélyben létezett Cisterczék korabeli nagy becsű, s szinte páratlan ritka, égetett kövön olvasható régi magyar szövegű feliratról.“ Nyílt levél gr. Széchenyi Ödönhöz. II. Fejezet. Az elsőre felelni vélek , ha azt állítom, hogy ez eszme, a journalistikától helyesen felfogva , és pártolva, máris nagy előmenetelt tenne, melyet egy kereskedelmi csarnok (bazar) életbeléptetése azonnali anyagi haszon mellett még bővebben érlelne. Mert bár hazánk határaira szorítva volna, és természetesen amannál sokkal kevesebb haszonnal összekötve, mégis annyiból megfelelne czéljának, hogy a termelőt a consumenssel szorosabb viszonyba hozva, ezeket anyagi haszon mellett e jótékony eszmével megbarátkoztatván amannak nagy horderejét a közgyakorlati téren fejtegetve, az egész termelő és iparos hazánkkal megismertetné. És így megszűnhetnék nemzetünk keblében azon hatalmas nemzeti vád, mely előbb utóbb utat törne magának annál biztosabban, mivel már léteznék egy testület, egy második gazdasági egyesület, mely az elsőbe némileg beolvadva, egymást viszonyosan gyámolítva, hazánkban határozott állást foglalna, melyből — a nemzet közakaratára támaszkodva — egyesült erővel és biztosabb sikerrel haladna a másod és főczél elérése felé. A második czél a szabad vámmentes pesti kikötő és rakodó alapítása, tagadatlanul nemzetünk termelésére, iparára és fejlődésének általános haladására — századunk legnagyobb horderejű eszméje, melynek valósulása országos vagyonunk és anyagi erőnknek hathatós többszörözője volna.• Mert e vállalat létrehozatalának fekvetlen következése egy olcsó és idegen pénzekből alakuló kereskedelmi és előlegező bank (credit mobilier) alakítása, minek aztán a következése, a külfölddel való ily szoros összeköttetésünknek folytán, egy magyar nemzeti bank alapítása volna. Tekintsük Ázsia és Amerika újabban készült kikötőit, és látni fogjuk, mikép nem az ottani lakosok, de a velük összeköttetésbe jött kereskedőnépek , főleg Angolország, önszükségek fedezésétől ösztönözve, azonnal bankot alapítanak. Egy ilyen most 3 hete Amerika egyik részében alapult. És így azon pénzforrásokhoz közvetlenül jutna nemzetünk, melyeket most a bécsi pénzpiacz drága közvetítése által, igen is ritkán tud elérni. Szóval önálló és független pénzviszonyokat teremtenénk magunknak kereskedelmünk függetlenné válnék, önérdekeit saját ereje által biztosíthatná. III. Fejezet: Csekély nézetem szerint az első czél elérésére, mely embrióként a másikat is magában foglalja, csak egy út vezethet, t. i. egy kereskedelmi ipar-egyesület alapítása, mely öregebb testvére a gazdasági egyesület nyomdokain haladna, vele karöltve a közczél, az országos anyagi jobblét felé eredzne! Legyen ez egyesületnek is köztelke, melyet kereskedelmi csarnoknak (hazainak) nevezendünk. Legyenek ennek is fiók egyesületei a megyék fővárosaiban, és olvadjanak lehetőleg közös érdekekben a gazdasági egyesületekbe. Ott pedig, hol magánállóságra eléggé képviselve nincsen az eszme, ott szakosztályképen alakuljon a gazdasági egyesületekbe, egyenes közlekedésre lépvén a pesti ipar- és kereskedelmi anyaegyesülettel, melynek egyik szakosztálya az egyesületek közös érdekében közös gyűléseket tartana, mely alkalomkor azon, még annyira elhagyatott státus gazdászati tér kifejlődésére törekedve, életbeléptetni azon eszmét, melyet a minap Podmanitzky Frigyes barátom egy nyílt levelében Károlyi Sándor öcsémnek ajánlott. — Ez tagadatlan hasznos eredménynyel bírna, mert igy egy szakértő egyénekből álló, és honfias szeretettel indított központ alakulna, mely közgazdászati s kereskedelmi országos ügyeinket taglalva, azoknak hiányait és kinövéseit jellemezve s lehetőleg orvosolva, ily ügyekben competens közvéleményt képezne. E közvélemény orgánumának fő feladata lenne a közönség figyelmét mindig ezen közérdekű tárgyakra irányozva, szakértő tapasztalásai által az ügyet fejlődésében gyámolítani, így a kereskedelem a gazdászati viszonyokon s ez a kereskedelmen, és így viszonyosan egymást segítve haladnának. Ennek kivitelére épüljön egy csarnok (bazar), melynek részvényes tulajdonosaitól az arra épített, majd határozandó kiterjedésű részét kibérelvén, ezt termesztmények és iparművek állandó kiállítás- és bizományi raktárának használván, úgy, hogy bárki is termesztményeit vagy iparczikkeit egy csekély és philanthropicus alapon kivetett provisio vagy raktári illeték mellett kiállítaná vagy eladná maga, vagy a bizottmány útján, az ipar és kereskedelmi választmány őrködése mellett. Mily előnyöket nyújtana e vállalat mind a hazai részvényesei és tulajdonosaira, mind a termesztők és iparosokra nézve, végre a vevőkre, általános haladási ügyünkre és fővárosunk kellemeire nézve, — ez legjobban megérthető lesz a vállalat részletes leírásából. Gróf Károlyi Ede: Lonovics József érsek Akadémiai emlékbeszéde néhai székhelyi idősb Majláth György felett. (Vége) A királynak s a hazának egyiránt hive lévén, ebbeli leyális érzelmének kifejezését, az ősi alkotmány iránti ragaszkodásban kereste, s és oly kevéssé helyeselte azt, a mi a kormány intézkedéseiben avval ellenkezhetett, mint azt, a mi a honfiak részéről annak lényeges s rögtöni átalakítására czélzott, nem úgy, miként Ferencz fösvénye mondá: „Etiam araneas mihi servari volo,“ hanem inkább figyelmezvén Plinius ama szavaira: „Difficile est addere vetusti novitatem, novis auctoritatem“; — azt, a mi bár honnan eredő visszaélésnek mutatkozott, orvoslam; ami elavult, óvakodva kimetszeni; ami a nemzet közkívánalma szerint szükségesnek tetszett, elfogadni, erősbíteni saját érdekünkben a kormány hatalmát, hogy rendeltetésének megfelelhessen ; fékezni a megyéknek — nem alkotmányos autonómiáját, hanem igénybe vett minden hatóságát, s daczban és tisztválasztási szánandó jelenetekben nyilatkozott ama rakonczátlanságait, melyekre oly igen alkalmazhatók Tacitus eme szavai : „Ob certamina potentium invalido legum auxilio, quae vi, ambitu, postremo pecunia turbabantur“ szervezni az országgyűlést, hol az egyik táblánál a szavazó száma határtalan, a másiknál pedig a szavazatok nagyobb része súlytalan s számittatlan volt ; érvényesíteni a kir. városok törvényhozási jogát, s növelni s biztosítani politikai nyomatékosságát ; korszerű törvények s intézetek által emelni a nép vagyonosságát és értelmiségét, s ezekben itthon a többi nemzetiségek jogainak teljes méltánylása mellett igazoltaknak mutatni ki fajunk igényeit ; szilárdítani a törvényes függetlenség fenntartása mellet hazánknak Ausztriávali szorosegyességét, mint a birodalom nagyhatalmi állásának s nemzeti létünk, haladó műveltségünk s szebb jövőnk lényeges feltételét ; végre alkotmányunk további kiképzésénél az idegen szokások s intézmények üdvtelen utánzása helyett egyedül történelmi múltúnkat, nemzeti sajátságunkat, valódi szükségünket s a birodalom másik fele iránti viszonyainkat s az avvali felbonthatlan kapcsot szemmel tartani — ezek voltak azon politikai elvek, melyeket úgy a magánkörökben, mint a nyilvános helyeken, úgy a fejedelem, mint a nemzet tanácsában mindvégig a magáéinak vallott. Alkotmányunknak, miként Majláth óhajtá, békés, zajtalan átalakítására minden készen állott. Már törvény által volt 1843-ban megállapítva a nem - nemesek hivatali birtokképessége; a vallásbeli viszályok czélszerű intézkedések által meg voltak szüntetve ; ki volt a közterhek közös viselésének, ki a jobágytelkek s az úrbéri terhek megválthatásának nagy elve mondva, s már működött csekély személyem részvétével is azon országos bizottmány, mely eme megváltás s a kármentesítés módja, mértéke s eszközei iránt véleményadás végett ugyancsak Majláth elnöklete alatt mindjárt az 1847-i hongyülés kezdetén ki volt küldve. Bekövetkeztek az 1848-i események, melyek fölötti elbusultában nem azt fájlalta ő, ami az akkori hongyülésen a nép közérdekében történt, hanem azon szánandó rohamot, melylyel a törvényeket rögtönöztük, alig sejtvén, hogy a nagy sebben a kitűzött czélt túlhaladtuk, s az ősi rendszer romjain egy egészen új alakú, de tarthatlan épületet emeltünk. Méltó, hogy e helyen felemlítsem azon bátorságot, melyet Majláth ez országgyűlés alatt épen azon alkalommal tanúsított, midőn a rendek tábláján már elfogadott legfontosb reform-javaslatok kerültek a főrendek elé. A nádor ezek tárgyalása végett a rendes ülés bevégzése után hirtelen az esteli órákra második ülést rendelt, melyre mivel a kellő hirdetés hiánya miatt a főrendek igen gyéren jelentek meg, Majláth hivatkozva a szőnyegen volt tárgyak fontosságára, a tagok csekély számára s az esteli idő késő voltára, a már akkor kárhozatos befolyást nyert s gyakorolt karzatok zajos, gúnyos s fenyegető kiáltozásainak daczára is az ülések más napra való halasztását sürgette, eredménytelenül ugyan, azonban bátorságának érdemét épen az tünteti ki, hogy senki által sem támogattatva, a jogrend s házszabály mellett, és pedig több ízben egymaga szólalt fel, s elmondhatni róla, mit megfutamodott polgártársainak fedezésére a hídon egyes-egyedül ellenszegült Horatius Coclesről mond Livius: „ingenti pontom occupavit gradu.“ Ugyanazon évben a pozsonyi után a pesti hongyűlés csakhamar egybehivatván, ő a királyi Felség által a felső ház elnökévé lön kinevezve, azonban az akkori körülmények közt e minőségben nem jutott magas tehetségének kellő hatáskör, s szokott tevékenységét még azon betegeskedés is korlátozá, melynek gyakor jelenségeit annyi fáradalmai után a nyugalom s visszavonulás szükségére mindinkább figyelmeztették. Nyilt ez alatt mégis a fejedelem és hona iránti igaz szeretetének tanúsítására egy különös s szinte végső alkalom, midőn, fájdalom, a koczka el lévén már vetve, a császári hadseregek közeledtével az akkori törvényhozó testület által azon országos bizottmány élére lön állítva, mely a kiegyenlítés eszközlése végett teljhatalommal ellátottan a császári hadsereg főparancsnokához, s esetleg ő cs. kir. apostoli Felségéhez küldetett ki. Magának ama testületnek állása több mint kétséges, a helyzet válságos, a feladat nehéz s sikamlós volt, azonban Majláth legottan felismervén, hogy itt azon végzetszerü pillanatok egyike tűnt föl, melyek a népek s birodalmak életében csak igen ritkán, de mindig sorsdöntőleg állnak be, „imminentium periculorum remedium ipsa pericula ratus“, minden töprény s habozás nélkül elszánta magát arra, mit lelkiismerete sugallata szerint tőle a trón és bűn érdeke követelt. Magam is tagja lévén ezen küldöttségnek, tanúbizonyságot tehetek azon hűség s buzgalomról, melylyel abban eljárni törekedett, és ha a bicskei főhadiszálláson felkeresett tábornagy, a nemzetünkhöz egyébként azelőtt is s később is mindig méltányosnak mutatkozott ha Windischgrätz, akár biztosítóbb választ ad, akár megengedi, hogy a küldöttség, miként óhajtá, közvetlenül Olmützbe, urunk s királyunk Felséges személyéhez s atyai szivéhez járuljon, hinnünk lehet, hogy a közügy a fennforgott nehézségek mellett is a fejedelem és a nemzet megelégedésére volt volna elintézhető. Sorsunk úgy hozta magával, hogy ezen küldöttséghez kötött gyenge remény is eltűnjék, miként eltűnik a szivárvány a viharban. És azután csakhamar bekövetkeztek a mindnyájunk előtt ismeretes napok, s ezek folytán életbe lön léptetve egy uj, s a mi ősi intézményeinktől teljesen eltérő rendszer, melylyel Majláthunknak sem alkotmányos érzelme, sem alkotmányos méltósága meg nem fért. Nemzeti legérzékenyebb veszteségeink egyikének tekinthető, hogy ö e szerint, de még gyöngélkedése által is kényszerítve jön magas hivatalától megválni. Azonban ő magányában is önmagához hasonló maradt, lelkét a régi s újabb kornak, s saját, dicsőségesen lefutott pályájának nagy emlékezetein legeltetve, hazánk sorsát szünetlenül szivén hordva, s jobbra fordultának minden, még oly bágyadt reménysugarát is örömmel üdvözölve , annak szebb jövőjét Isten jóságánál, a fejedelem kegyességénél s az elévülhetlen jog örökvoltánál fogva rendületlenül hitte. A történelem magasztalva szól némely bölcs s nevezetes férfiakról csendes félrevonultságukban; de nem mutathat fel szebbet, nagyobbat, mint Majláth méltósága az ő magányában. Idejét könyvei, gazdászata s Istene közt osztván fel, kies, zajtalan lakában nyugodtan töltés élte végszakát, innen, mint valamely biztos révpartról, nézvén az ádáz szenvedélyek küzdelmeit, ott érte be az újra feléledt alkotmányosság hajnalának oly sokat ígért első sugarait, s ezzel egyszersmind azon örömet, hogy egyetlen fiát, kit 1847-ben mint főispánt látott, most mint főtárnokot szemlélje, s sejthesse, miszerint a Majláth névnek általa öröklött s gyarapitott dicsősége, növekedő fényben továbbá is családjának biztos sajátja marad, s az ő szelleme, miként Elizeusra az Illés lelke, fiára, Györgyre át fog szállni. Betegsége folyvást haladván, a porszemek a homokórában mindinkább ritkultak, s ő azokat rettegés nélkül számitá, miként, habár fájdalommal, de Isten szent akaratáni teljes megnyugvás s keresztyén odaadással viselé bőn szeretett nejének azelőtt pár évvel történt halálát is, példájában tanúsítván azt, hogy a jámbor keresztyénnél a fájdalom színig megtöltheti ugyan a keserűség ürömkelyhét, azonban mindig hiányzani fog abban azon csepp, melytől az megcsordulhatna. Az 1861-ki ápril hó 11-ke volt a nap, melyen Bécsben egy jobb létre átszenderült szeretett hazájára végperczeiben is áldást mondván: „Et dulces moriens reminiscitur Argos.“ Emlékezetét Zavaron, egykori ősi birtokán, a temetésére messze vidékekről egybesereglett nép ezrei hazafiai érzékeny részvétekben, itt Pesten az országgyűlés mindkét házbeli tagjai a kivonatukra tartott ünnepélyes gyászmisében tisztelték meg. A halálában szenvedett veszteség nagyságát a bekövetkezett nehéz napok még érezhetőbbé tevék, s teljesen reá alkalmazható, mit a korunkbeli nagyhírű angol költő a jeles Pitiről ír : habár , úgymond, hatalomfosztottan is, vajha csak élnél, hogy legalább mint magányos toronyörörködnél a magasból polgártársaid felett, s ha vészt látsz vagy ármányt jöni, őket kürtöd harsány szavával ébreszd, buzdítsd, baszd! De most már a sudár oszlop letört; a toronyfény kialudt; a kürt ezüst hangja elcsendesedett, s az ör a dombon néma lett.* Walter Scott, Introd. to Marmion. Kétségkívül a jeles férfiak hazánkban ezentúl sem fognak hiányzani, azonban míg ezek közül sokan csakhamar felejtve lesznek , Majláth György neve a történelem lapjain legnemesbjeink közt élni fog: ,nam multos — velut inglorios oblivio obruet: Agricola posteritati narratus et traditus, superstes érit.“ A sárga könyv az olasz Ágyékról. Latour d’Auvergne herczeg, Francziaország római nagykövete, 1862 dec. 12. tudósítja a franczia külügyminisztert, hogy az nap reggel tette első látogatását Antonelli bibornoknál, ki szives készséggel fogadta. A követ tiz év óta nem lévén Rómában, a beszélgetés természetesen azon változásra vezettetett, melyen Olaszország keresztül ment, mióta nem látták egymást. A bíbornok nagy mérséklettel szólt s különös elismeréssel a császár jóakaratáról. Azonban a követ ez alkalommal csak érinté a kérdéseket, melyek méltán oly nagy gondoskodás tárgyai, de nem hallgatá el a helyzet komoly nehézségeit, s annak szükségét, hogy a szent atya, mint más, a világi dolgok vezetésében az okosság és mérséklet szavára hallgasson. Úgy látszott a követnek, a bibornok maga is belátta ennek szükségét, s igyekezett személy szerint kimutatni készségét, a tehetség határai közt. Decz. 13-káról szól a franczia külügyminiszternek egy Latour d’ Auvergne herczeghez intézett sürgönye, melyben a Lallemandhoz October 31-én küldött utasítás nyittatik meg számára, s hozzá teszi, hogy a czélt tudva, az eszközök és alkalom választásában szabad kezet enged neki. Következik Latour d’ Auvergne herczegnek egy decz. 16-dikán kelt jelentése Drouin de Lhuys úrhoz. A szent atya öt dec. 15-ikén fogadó, ünnepélyesen. Tudakozódott a császár, császárné és a császári herczeg hogylétéről, s háláját fejezé ki a császár iránt, ki ellenségeitől az egyházat és pápát védi. — Tudja e hivatás nehézségeit s épen azért kétszeresen hálára érzi magát kötelezve. — A követ vevén észre a beszélgetésnek csaknem barátságos fordulatát, teljes őszinteséggel szólott, s előadá, hogy valóban nagyok a nehézségek, melyek a kiegyenlítés útjában állanak, s mennyi ragaszkodásra mutat a szentszék és szent atya iránt a császár részéről, hogy abbeli fáradozásaiban el nem csüggedett. A pápa hajlandónak nyilatkozott tenni valamit, hogy jó szándékát bebizonyítsa, de nem oly könnyű ez a jelen helyzetben. Egyébiránt ki van adva a parancs, hogy a helyhatósági tanácsok az 1849-iki ígéretek szerint választás útján megnyittassanak. Ő szentsége a pénzügyi „consultá“ nak döntő szavazatot engedne, ha a mostani jövedelem nagyobb része az országból, nem pedig adományokból kerülne ki. A közigazgatási és törvénykezési reformokra nézve is tanúsította jó szándékát. A franczia követ azon megjegyzésére, hogy néhány politikai reform is megjárná, a pápa kitérőleg felelt, bár nem utasította vissza az eszmét. A pápa a lefolyt eseményekről nem nyilatkozott nehezteléssel. A pápai terület veszteségeire nézve sem mondott ítéletet, csak arra szorítkozott, hogy több ízben háláját fejezte ki atalán mindazon rokonszenvért, melyet az illetők a szentszék iránt tanúsítottak. Egy ugyanazon napról kelt másik sürgönyben Latour d’Auvergne tudatja a külügyminiszterrel a pápai kormány legújabb intézkedéseit, hogy t. i. a római emigránsoknak szabad visszatérniük hazájukba, ha a hatóság előtt fölfejtik mind ki *) Hadd álljon itt eredetiben is a költő elegikus szép panasza : „Hadat Thou but lived, though stripp’dof power, A watchman on the lonely towere, Thy theilling trump had zoused the land, When fraud or danger were at hand, Now is the stately column broke, The beacon-light is quenched’m smoke, The trumpet’s silver Bound is still, The warder silent on the hill.“