Pesti Napló, 1863. január (14. évfolyam, 3866-3890. szám)

1863-01-22 / 3882. szám

17-3882 14-ik évi folyam. Csütörtök, január 22.1863. Szerkesztési iroda : E *‘p “SSAmSSi SS»«“7 Kiadó-hi­vata­l. Előfizetési föltételek : Hirdetmények dija : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva . 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre .... 10 frt 50 kr o. é. Bélyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos ___________________fogadtatnak el._______________________panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre . . . 5 frt 25 kr o. é. ______________petit-sor 25 uj kr._____________ Előfizetési fölhívás „PESTI NAPLÓ“ 1863. évi folyamára. Előfizetési ár : január-júniusi fél évre 10 ft 50 kr. jan.—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST. január 31. 1862. Magyar Tudományos Akadémia.­ ­ A folyó évi január 19-ki ülésben a törvénytudományi osztály egy jeles tagja, az „Erdélyhoni jogtudomány“ szer­zője, e téren egyik elismert legfelsőbb te­kintély, a marosvásárhelyi főiskola hon­­szerze tisztelt tanára, Dósa Elek foglalá el székét akadémiánkban, mint lev. tag. Maga nem lehetvén jelen, a titoknak mu­tató be értekezését, több fejezetet olvasva föl abból. Ez értekezés czime : Jogtani értekezés az erdélyhoni evan­­geli­c­o - r­e­f­or­má­t­u­s­o­k egyháza köz­jogtani bel- és külviszonyai­­ról. E becses értekezés, mely az egyházi és általában a közjogi irodalom mezején nagy hézagot pótol, s velős rövidséggel annyi érdekes kérdést dérit fel, első ré­szét képezi egy nagyobb egyházi jogtani munkának, mely Erdélyben nem sokára meg fog jelenni. Íme, mutatványul egy rövid fejezet, az, a­mely az evangelico­­reformata egyház és az állam közötti vi­szonyt adja elő az erdélyi tevőleges jog alapján : „Egyházunk és hazánk közti azon viszony, mely honi törvényeinkben van szabályozólag kijelölve, nyilvános e következendőkből : „1) Hogy a hazánk kebelében létező minden egyház, s azok között egyházunk is, az államhoz oly alárendeltségi viszonyban állnak, melynél fogva annak a világi dolgokbani felsőbbsé­­gét, az illető polgári törvények értelmében, elis­merni köteleztetnek, világos abból, hogy a H. K. e. b. 9. Cz. k. §-ban a világi ügyekre nézve a polgári törvénynek az egyháziak feletti tekin­télye határozottan ki van mondva ; valamint abból is, hogy azon egyházak közül némelyek befogadottaknak neveztetnek az A. E. 1. R. 1. Cz. 2. czikkében, elég bizonyságául annak, hogy az államnak hatalmában áll valamely egyházat befogadni vagy be nem fogadni. Hogy hazánk ezen hatalmát gyakorolta is, a mennyiben tör­vényeiben némely egyház alapithatását feltétel­­­ikhez kötötte , mint láthatni az uj, keresztyé­nekre nézve az A. C. 3. R. 57. czimében; az engedélyeztettek jogait néha korlátolta, mint ez az oláhok egyházára nézve megtör­tént az Ar. Const. 1. R. 8 és 9 czimeiben, olykor a befogadottak szabadalmait öregbítette, mint p. o. az unitusokét az 1744: 6. czikkben, és a görög szertartásuakét az 1791:60. czikkben, 8 némely egyházat eltiltott, mint a szombatoso­két az A. C. 1. R. 4. czimében, és a Kalugerek szerzetét az A. C. 3. R. 53. czimében. Az állam­kérdés alatti felsőbbsége hazánkban világos to­vábbá abból is, hogy a legfelsőbb hatalomról az állam rendelkezett, azt a H. K. 1. R. 3. cz., 2. R. 3. cz. bizonyításuk szerint, csupán a fejede­lemre ruházván által, még pedig az 1791: 8. cz. szerint törvény értelmében kezelendőleg, és úgy, hogy a fejedelem iránt hazánk minden la­kói, minden más hatalom iránti engedelmesség kirekesztésével (nullius alterius fidelitate salva H. K. 3. R. 5. cz. 1. §.) hódoló hivséggel visel­tetni kötelesek, ezen kötelesség név szerint a papi rendre is úgy terjesztetvén ki a H. K. 1. R. 12. czimében, hogy ezen engedelmességi kötelessé­get épen úgy tartozzék teljesitni, mint a világi rend (instar personarum secularium). Világos az állam egyház feletti felsőbbsége hazánkban még abból is, hogy a kebelébe fogadott egy­­h­ázak jogairól, azoknak egymás iránti vi­szonyairól, püspökeik választása módjáról, hi­vatalnokaik kötelességeiről, hitczikkeik s­zer­tartásaik változtatása módjáról, az egyházi va­­gyonokról s azok követelése, védelme, ke­zelése módjairól a polgári törvényhozás rendel­kezett, mint ezt több idézett s még ezután is ma­guk helyein idézendő polgári törvényeink eléggé tanúsítják. Ezekhez járul még az is, hogy ha­zánkban több oly egyház lévén, melyek egymás irányában jogi egyenlőséget követelhetnek, azok egymás mellett csak úgy állhatnak fenn, ha kö­­zöttök a súlyegyen az állami hatalom felsőbbsége által tartatik fenn. „2) Mindenik a befogadott egyházak közül, nemcsak az azokat, mint olyanokat, természet szerint illető jognál, hanem polgári törvény, s névszerint az A. C. 1. R. 1. cz. 3. czikkénél fogva is, fel lévén arra hatalmazva, hogy hitczik­­keit, szertartásait a szentirással megegyezőleg módosíthassa, s belviszonyait önhatalmúlag s függetlenül rendezhesse , név szerint ki lévén mondva a H. K. e. b. 9. cz. K. §-ában az, hogy a lélek idvességét tárgyazókra nézve, az egyházi törvényekkel ellenkező polgári törvények érvénytelenek, s az által el lévén ismerve az, hogy az állami törvényhozó hatalom hitczikkek szabályozásába nem elegyedhetik: az állami hatalom egyik bevett egyház hatalom körébe sem elegyedhetik az azokat a polgári törvények értelmében illető jog sérelme nélkül, míg bármely jogi viszonyokat veszélyeztető külső cselekedet által fel nincs hivatva, de ek­kor is csak a polgári törvény által kijelölt útón léphet föl. „3) Mindenik befogadott egyház jogosítva van­­ az állami hatalom oltalmának igénylésére, mind azért, mivel ennek teljesítésére az állam rendel­tetésénél fogva kötelezve van ; mind azért, mivel ezen kötelesség teljesítése felöl, a befogadott egyházak, polgári törvényeink által biztosíttat­tak is, a menynyiben : „a) az A. C. 1. R. I.Cz. 2. czikkében igérte­­tik, hogy a befogadott egyházak jövendőben is befogadottaknak fognak tartatni, és vallásuk gya­korlása nem fognak korlátoltatni , mely biztosí­tás az egyesületi pontok (puncta unionis) közé is beigtattatván az A. C. 3. R. 1. czimében látható­lag, hazánk sarkalatos törvényévé lett, mely az 1744. 6. czikk által is megerősittetett: „b) a Leop. Dip.­l-ső pontjában biztositás nyujtatott az iránt, hogy a bevett vallásokat ille­tőkben (in causa receptarum religiorum) vagyis azon szabadságokra nézve, melyeket azok az előtti törvények szerint igényelhetnek, nem fog történni változtatás! „c) a Leop. Dipl. 2-dik pontjában és az 1791. 55. czikkben az egyházak biztosíttattak, azok kelésekor birtokolt minden jószágaikra s jöve­delmeikre nézve; „d) az 1791. 54. czikkben biztosíttattak az egyházak az iránt, hogy alapitmányaik más egy­házak alapitmányaival összeelegyittetni, és az alapítók által kijelölteken kívüli czélokra for­­dittatni nem fognak; „e) az 1791 . 58. czikkben biztosíttattak min­denik befogadott egyház papjai az iránt, hogy bármely helységbe, katonai kórházba, s bármely fogházba, beteg vagy elitélt hitsorsosaik vigasz­talására s szentségekbeli éltetésére, és halottaik eltemetésére akadály nélkül fognak bocsáttatni, a más vallású papok e részbeli befolyásának tel­jes kirekesztésével; „f) az 1791 : 32. czikkben biztositás történt a felöl, hogy az egyházaknak régibb törvényes hatóságokba visszatett törvényszékei, az igazság­kiszolgáltatására nézve törvényszerinti állásuk­ban maradhatnak mindaddig, mig törvényhozás utján e részben változás történnék . „g) Biztosíttattak a bevett vallások többi egy­házat az iránt is, hogy a római kath. eklézsiák alapittatása által az előtt élvezett jövedelmekben csonkittatni nem fognak, mint láthatni az 1693-ban kelt és a bevett vallások viszonyait tárgyazó pót­lék diplomában.“ Dósa Elek értekezését egy philosophiai előadás követte. Horváth Czirill r. tag ismerteté „Schelling philosophiá­­jának harmadik korszakát.“ Az ülés egyéb tárgyai voltak a követ­kezők : A helytartótanács újabb statistikai ada­tokat küldött az akadémia statiszikai bi­zottsága számára. Köszönettel fogadták. Hunfalvy Pál r.­t. indítványa foly­tán a maros­vásárhelyi főiskola tanári kara fel fog kéretni, szíveskedjék közölni az akadémiával leiratás, s ha lehet kiadás végett Apáczai Cserének azon főiskola könyvtárában Szabó Károly lev. tagunk által föltalált Logikáját. Torma Károly lev. tag jelenté, hogy májusban vagy júniusban ily czimű érte­kezéssel fog széket foglalni : „Ada­lék észak-nyugati Dácia föld- és helyiratához, földképi mellékle­tekkel.“ Végre kéméndi Váradi Ádám Dé­váról egy értekezést küldött be. „Az egykoron Erdélyben létezett Cisterczék korabeli nagy be­csű, s szinte páratlan ritka, égetett kövön olvasható régi magyar szövegű feliratról.“ Nyílt levél gr. Széchenyi Ödönhöz. II. Fejezet. Az elsőre felelni vélek , ha azt állítom, hogy ez eszme, a journalistikától helye­sen felfogva , és pártolva, máris nagy előmenetelt tenne, melyet egy kereske­delmi csarnok (bazar) életbeléptetése azon­nali anyagi haszon mellett még bővebben érlelne. Mert bár hazánk határaira szo­rítva volna, és természetesen amannál sokkal kevesebb haszonnal összekötve, mégis annyiból megfelelne czéljának, hogy a termelőt a consumenssel szorosabb vi­szonyba hozva, ezeket anyagi haszon mel­lett e jótékony eszmével megbarátkoztat­­ván amannak nagy horderejét a közgya­korlati téren fejtegetve, az egész termelő és iparos hazánkkal megismertetné. És így megszűnhetnék nemzetünk keblében azon hatalmas nemzeti vád, mely előbb utóbb utat törne magának annál bizto­sabban, mivel már léteznék egy testület, egy második gazdasági egyesület, mely az elsőbe némileg beolvadva, egymást viszonyosan gyámolítva, hazánkban hatá­rozott állást foglalna, melyből — a nem­zet közakaratára támaszkodva — egye­sült erővel és biztosabb sikerrel haladna a másod és főczél elérése felé. A második czél a szabad vámmentes pes­ti kikötő és rakodó alapítása, tagad­atlanul nemzetünk termelésére, ipa­rára és fejlődésének általános haladására — századunk legnagyobb horderejű esz­méje, melynek valósulása országos va­gyonunk és anyagi erőnknek hathatós többszörözője volna.­­• Mert e vállalat létrehozatalának fekvetlen következése egy olcsó és idegen pénzekből alakuló keres­kedelmi és előlegező bank (credit mobili­­er) alakítása, minek aztán a következése, a külfölddel való ily szoros összekötteté­sünknek folytán, egy magyar nemzeti bank alapítása volna. Tekintsük Ázsia és Amerika újabban készült kikötőit, és látni fogjuk, mikép nem az ottani lakosok, de a velük összeköttetésbe jött kereskedő­népek , főleg Angolország, önszükségek fedezésétől ösztönözve, azonnal bankot alapítanak. Egy ilyen most 3 hete Amerika egyik részében alapult. És így azon pénzforrá­sokhoz közvetlenül jutna nemzetünk, me­lyeket most a bécsi pénzpiacz drága köz­vetítése által, igen is ritkán tud elérni. Szóval önálló és független pénzviszonyo­kat teremtenénk magunknak kereskedel­münk függetlenné válnék, önérdekeit sa­ját ereje által biztosíthatná. III. Fejezet: Csekély nézetem szerint az első czél elérésére, mely embrióként a másikat is magában foglalja, csak egy út vezethet, t. i. egy kereskedelmi ipar-egye­sület alapítása, mely öregebb testvére a gazdasági­ egyesület nyomdokain ha­ladna, vele karöltve a közczél, az or­szágos anyagi jobblét felé eredzne! Le­gyen ez egyesületnek is köztelke, me­lyet kereskedelmi csarnoknak (hazainak) nevezendünk. Legyenek ennek is fiók egyesületei a megyék fővárosaiban, és ol­vadjanak lehetőleg közös érdekekben a gazdasági egyesületekbe. Ott pedig, hol magánállóságra eléggé képviselve nin­csen az eszme, ott szakosztályképen ala­kuljon a gazdasági egyesületekbe, egye­nes közlekedésre lépvén a pesti ipar- és kereskedelmi anya­egyesülettel, melynek egyik szakosztálya az egyesületek közös érdekében közös gyűléseket tartana, mely alkalomkor azon, még annyira elhagya­tott státus gazdászati tér kifejlődésére tö­rekedve, életbeléptetni azon eszmét, me­lyet a minap Podmanitzky Frigyes barátom egy nyílt levelében Károlyi Sándor öcsémnek ajánlott. — Ez ta­­gad­atlan hasznos eredménynyel bírna, mert igy egy szakértő egyénekből álló, és honfias szeretettel indított központ ala­kulna, mely közgazdászati s kereskedelmi országos ügyeinket taglalva, azoknak hiá­nyait és kinövéseit jellemezve s lehetőleg orvosolva, ily ügyekben competens köz­véleményt képezne. E közvélemény orgá­numának fő feladata lenne a közönség figyelmét mindig ezen közérdekű tár­gyakra irányozva, szakértő tapasztalásai által az ügyet fejlődésében gyámolítani, így a kereskedelem a gazdászati viszo­nyokon s ez a kereskedelmen, és így viszonyosan egymást segítve haladnának. Ennek kivitelére épüljön egy csarnok (bazar), melynek részvényes tulajdono­saitól az arra épített, majd határozandó kiterjedésű részét kibérelvén, ezt termeszt­­mények és iparművek állandó kiállítás- és bizományi raktárának használván, úgy, hogy bárki is termesztményeit vagy ipar­­czikkeit egy csekély és philanthropicus alapon kivetett provisio vagy raktári ille­ték mellett kiállítaná vagy eladná maga, vagy a bizottmány útján, az ipar és ke­reskedelmi választmány őrködése mellett. Mily előnyöket nyújtana e vállalat mind a hazai részvényesei és tulajdono­saira, mind a termesztők és iparosokra nézve, végre a vevőkre, általános haladási ügyünkre és fővárosunk kellemeire néz­ve, — ez legjobban megérthető lesz a vál­lalat részletes leírásából. Gróf Károlyi Ede: Lon­ovics József érsek Akadémiai emlékbeszéde néhai székhelyi idősb Majláth György felett. (Vége) A királynak s a hazának egyiránt hive lévén, ebbeli leyális érzelmének kifejezését, az ősi al­kotmány iránti ragaszkodásban kereste, s és oly kevéssé helyeselte azt, a mi a kormány intézke­déseiben avval ellenkezhetett, mint azt, a mi a honfiak részéről annak lényeges s rögtöni átala­kítására czélzott, nem úgy, miként Ferencz fös­vénye mondá: „Etiam araneas mihi servari volo,“ hanem inkább figyelmezvén Plinius ama szavaira: „Difficile est addere vetusti novitatem, novis auc­­toritatem“; — azt, a mi bár honnan eredő vissza­élésnek mutatkozott, orvoslam; a­mi elavult, óva­kodva kimetszeni; a­mi a nemzet közkívánalma szerint szükségesnek tetszett, elfogadni, erősbíte­­ni saját érdekünkben a kormány hatalmát, hogy rendeltetésének megfelelhessen ; fékezni a me­gyéknek — nem alkotmányos autonómiáját, ha­nem igénybe vett minden hatóságát, s daczban és tisztválasztási szánandó jelenetekben nyilatkozott ama rakonczátlanságait, melyekre oly igen alkal­mazhatók Tacitus eme szavai : „Ob certamina potentium invalido legum auxilio, quae vi, am­bi­­tu, postremo pecunia turbabantur“ szervezni az országgyűlést, hol az egyik táblánál a szavazó száma határtalan, a másiknál pedig a szavazatok nagyobb része súlytalan s számittatlan volt ; ér­­vényesíteni a kir. városok törvényhozási jogát, s növelni s biztosítani politikai nyomatékosságát ; korszerű törvények s intézetek által emelni a nép vagyonosságát és értelmiségét, s ezek­ben itthon a többi nemzetiségek jogainak teljes méltánylása mellett igazoltaknak mutatni ki fajunk igényeit ; szilárdítani a törvényes függet­lenség fenntartása mellet hazánknak Ausztriávali szoros­­egyességét, mint a birodalom nagyha­talmi állásának s nemzeti létünk, haladó mű­veltségünk s szebb jövőnk lényeges feltételét ; végre alkotmányunk további kiképzésénél az idegen szokások s intézmények üdvtelen után­zása helyett egyedül történelmi múltúnkat, nem­zeti sajátságunkat, valódi szükségünket s a biro­dalom másik fele iránti viszonyainkat s az av­­vali felbonthatlan kapcsot szemmel tartani — ezek voltak azon politikai elvek, melyeket­­ úgy a magánkörökben, mint a nyilvános helyeken, úgy a fejedelem, mint a nemzet tanácsában mind­végig a magáéinak vallott. Alkotmányunknak, miként Majláth óhajtá, békés, zajtalan átalakítására minden készen ál­lott. Már törvény által volt 1843-ban megállapít­va a nem - nemesek hivatal­i birtokképessége; a vallásbeli viszályok czélszerű intézkedések által meg voltak szüntetve ; ki volt a közterhek közös viselésének, ki a jobágytelkek s az úrbéri terhek megválthatásának nagy elve mondva, s már működött csekély személyem részvétével is azon országos bizottmány, mely eme megváltás s a kármentesítés módja, mértéke s eszközei iránt véleményadás végett ugyancsak Majláth elnöklete alatt mindjárt az 1847-i hongyülés kez­detén ki volt küldve. Bekövetkeztek az 1848-i események, melyek fölötti elbusultában nem azt fájlalta ő, a­mi az akkori hongyülésen a nép közérdekében történt, hanem azon szánandó rohamot, melylyel a tör­vényeket rögtönöztük, alig sejtvén, hogy a nagy sebben a kitűzött czélt túlhaladtuk, s az ősi rendszer romjain egy egészen új alakú, de tart­­hatlan épületet emeltünk. Méltó, hogy e helyen felemlítsem azon bátor­ságot, melyet Majláth ez országgyűlés alatt épen azon alkalommal tanúsított, midőn a rendek tá­bláján már elfogadott legfontosb reform-javasla­tok kerültek a főrendek elé. A nádor ezek tár­gyalása végett a rendes ülés bevégzése után hir­telen az esteli órákra második ülést rendelt, melyre mivel a kellő hirdetés hiánya miatt a fő­rendek igen gyéren jelentek meg, Majláth hivat­kozva a szőnyegen volt tárgyak fontosságára, a tagok csekély számára s az esteli idő késő vol­tára, a már akkor kárhozatos befolyást nyert s gyakorolt karzatok zajos, gúnyos s fenyegető kiáltozásainak daczára is az ülések más napra való halasztását sürgette, eredménytelenül ugyan, azonban bátorságának érdemét épen az tünteti ki, hogy senki által sem támogattatva, a jog­rend s házszabály mellett, és pedig több íz­ben egymaga szólalt fel, s elmondhatni róla, mit megfutamodott polgártársainak fedezésére a hídon egyes-egyedül ellenszegült Horatius Coclesről mond Livius: „ingenti pontom oc­­cupavit gradu.“ Ugyanazon évben a pozsonyi után a pesti hon­gyűlés csakhamar egybehivatván, ő a királyi Felség által a felső ház elnökévé lön kinevezve, azonban az akkori körülmények közt e minőség­ben nem jutott magas tehetségének kellő hatás­kör, s szokott tevékenységét még azon beteges­kedés is korlátozá, melynek gyakor jelenségei­­t annyi fáradalmai után a nyugalom s vissza­vonulás szükségére mindinkább figyelmeztették. Nyilt ez alatt mégis a fejedelem és hona iránti igaz szeretetének tanúsítására egy különös s szinte végső alkalom, midőn, fájdalom, a koczka el lévén már vetve, a császári hadseregek köze­ledtével az akkori törvényhozó testület által azon országos bizottmány élére lön állítva, mely a ki­egyenlítés eszközlése végett teljhatalommal ellá­tottan a császári hadsereg főparancsnokához, s esetleg ő cs. kir. apostoli Felségéhez küldetett ki. Magának ama testületnek állása több mint kétséges, a helyzet válságos, a feladat nehéz s sikamlós volt, azonban Majláth legottan felis­mervén, hogy itt azon végzetszerü pillanatok egyike tűnt föl, melyek a népek s birodalmak életében csak igen ritkán, de mindig sorsdöntő­­leg állnak be, „imminentium periculorum reme­­dium ipsa pericula ratus“, minden töprény s ha­bozás nélkül elszánta magát arra, mit lelkiisme­rete sugallata szerint tőle a trón és bűn érdeke követelt. Magam is tagja lévén ezen küldöttségnek, ta­núbizonyságot tehetek azon hűség s buzgalom­ról, melylyel abban eljárni törekedett, és ha a bicskei főhadiszálláson felkeresett tábornagy, a nemzetünkhöz egyébként azelőtt is s később is mindig méltányosnak mutatkozott ha Windisch­­grätz, akár biztosítóbb választ ad, akár megen­gedi, hogy a küldöttség, miként óhajtá, közvet­lenül Olmützbe, urunk s királyunk Felséges sze­mélyéhez s atyai szivéhez járuljon, hinnünk le­het, hogy a közügy a fennforgott nehézségek mellett is a fejedelem és a nemzet megelégedé­sére volt volna elintézhető. Sorsunk úgy hozta magával, hogy ezen küldöttséghez kötött gyen­ge remény is eltűnjék, miként eltűnik a szivár­vány a viharban. És azután csakhamar bekövetkeztek a mind­nyájunk előtt ismerete­s napok, s ezek folytán életbe lön léptetve egy uj, s a mi ősi intézmé­nyeinktől teljesen eltérő rendszer, melylyel Maj­­láthunknak sem alkotmányos érzelme, sem al­kotmányos méltósága meg nem fért. Nemzeti legérzékenyebb veszteségeink egyi­kének tekinthető, hogy ö e szerint, de még gyön­­gélkedése által is kényszerítve jön magas hiva­talától megválni. Azonban ő magányában is ön­magához hasonló maradt, lelkét a régi s újabb kornak, s saját, dicsőségesen lefutott pályájának nagy emlékezetein legeltetve, hazánk sorsát szü­netlenül szivén hordva, s jobbra fordultának minden, még oly bágyadt reménysugarát is öröm­mel üdvözölve , annak szebb jövőjét Isten jó­ságánál, a fejedelem kegyességénél s az elévül­­hetlen jog örökvoltánál fogva rendületlenül hitte. A történelem magasztalva szól némely bölcs s nevezetes férfiakról csendes félrevonultságuk­­ban; de nem mutathat fel szebbet, nagyobbat, mint Majláth méltósága az ő magányában. Ide­jét könyvei, gazdászata s Istene közt osztván fel, kies, zajtalan lakában nyugodtan tölté­s élte végszakát, innen, mint valamely biztos révpart­ról, nézvén az ádáz szenvedélyek küzdelmeit, ott érte be az újra feléledt alkotmányosság haj­nalának oly sokat ígért első sugarait, s ezzel egyszersmind azon örömet, hogy egyetlen fiát, kit 1847-ben mint főispánt látott, most mint fő­­tárnokot szemlélje, s sejthesse, miszerint a Maj­láth névnek általa öröklött s gyarapitott dicső­sége, növekedő fényben továbbá is családjának biztos sajátja marad, s az ő szelleme, miként Elizeusra az Illés lelke, fiára, Györgyre át fog szállni. Betegsége folyvást haladván, a porszemek a homokórában mindinkább ritkultak, s ő azokat rettegés nélkül számitá, miként, habár fájdalom­mal, de Isten szent akaratáni teljes megnyugvás s keresztyén odaadással viselé bőn szeretett ne­jének azelőtt pár évvel történt halálát is, példá­jában tanúsítván azt, hogy a jámbor keresztyén­nél a fájdalom színig megtöltheti ugyan a kese­rűség ürömkelyhét, azonban mindig hiányzani fog abban azon csepp, melytől az megcsordul­­hatna. Az 1861-ki ápril hó 11-ke volt a nap, melyen Bécsben egy jobb létre átszenderült szeretett hazájára végperczeiben is áldást mondván: „Et dulces moriens reminiscitur Argos.“ Emlékezetét Zavaron, egykori ősi birtokán, a temetésére messze vidékekről egybesereglett nép ezrei hazafiai érzékeny részvétekben, itt Pes­ten az országgyűlés mindkét házbeli tagjai a ki­­vonatukra tartott ünnepélyes gyászmisében tisz­telték meg. A halálában szenvedett veszteség nagyságát a bekövetkezett nehéz napok még érezhetőbbé tevék, s teljesen reá alkalmazható, mit a korunkbeli nagyhírű angol költő a jeles Pitiről ír : habár , úgymond, hatalomfosztottan is, vajha csak élnél, hogy legalább mint magá­nyos toronyör­örködnél a magasból polgártár­said felett, s ha vészt látsz vagy ármányt jöni, őket kürtöd harsány szavával ébreszd, buzdítsd, b­aszd! De most már a sudár oszlop letört; a to­ronyfény kialudt; a kürt ezüst hangja elcsende­sedett, s az ör a dombon néma lett.*­ Walter Scott, Introd. to Marmion. Kétségkívül a jeles férfiak hazánkban ezentúl sem fognak hiányzani, azonban míg ezek közül sokan csakhamar felejtve lesznek , Majláth György neve a történelem lapjain legnemesb­­jeink közt élni fog: ,nam multos — velut in­­glorios oblivio obruet: Agricola posteritati nar­­ratus et traditus, superstes érit.“ A sárga könyv az olasz Ágyékról. Latour d’Auvergne herczeg, Francziaország római nagykövete, 1862 dec. 12. tudósítja a fran­­czia külügyminisztert, hogy az nap reggel tette első látogatását Antonelli bibornoknál, ki szives készséggel fogadta. A követ tiz év óta nem lé­vén Rómában, a beszélgetés természetesen azon változásra vezettetett, melyen Olaszország ke­resztül ment, mióta nem látták egymást. A bí­­bornok nagy mérséklettel szólt s különös elis­meréssel a császár jóakaratáról. Azonban a kö­vet ez alkalommal csak érinté a kérdéseket, me­lyek méltán oly nagy gondoskodás tárgyai, de nem hallgatá el a helyzet komoly nehézségeit, s annak szükségét, hogy a szent atya, mint más, a világi dolgok vezetésében az okosság és mérsék­let szavára hallgasson. Úgy látszott a követnek, a bibornok maga is belátta ennek szükségét, s igyekezett személy szerint kimutatni készségét, a tehetség határai közt. Decz. 13-káról szól a franczia külügyminisz­ternek egy Latour d’ Auvergne herczeghez inté­zett sürgönye, melyben a Lallemandhoz October 31-én küldött utasítás nyittatik meg számára, s hozzá teszi, hogy a czélt tudva, az eszközök és alkalom választásában szabad kezet enged neki. Következik Latour d’ Auvergne herczegnek egy decz. 16-dikán kelt jelentése Drouin de Lhuys úrhoz. A szent atya öt dec. 15-ikén fo­gadó, ünnepélyesen. Tudakozódott a császár, császárné és a császári herczeg hogylétéről, s háláját fejezé ki a császár iránt, ki ellenségeitől az egyházat és pápát védi. — Tudja e hivatás nehézségeit s épen azért kétszeresen hálára érzi magát kötelezve. — A követ vevén észre a beszélgetésnek csaknem barátságos for­dulatát, teljes őszinteséggel szólott, s előadá, hogy valóban nagyok a nehézségek, melyek a ki­egyenlítés útjában állanak, s mennyi ragaszko­dásra mutat a szentszék és szent atya iránt a csá­szár részéről, hogy abbeli fáradozásaiban el nem csüggedett. A pápa hajlandónak nyilatkozott tenni valamit, hogy jó szándékát bebizonyítsa, de nem oly könnyű ez a jelen helyzetben. Egyéb­iránt ki van adva a parancs, hogy a helyhatósági tanácsok az 1849-iki ígéretek szerint választás útján megnyittassanak. Ő szentsége a pénzügyi „consultá“ nak döntő szavazatot engedne, ha a mostani jövedelem nagyobb része az országból, nem pedig adományokból kerülne ki. A közigaz­gatási és törvénykezési reformokra nézve is ta­núsította jó szándékát. A franczia követ azon megjegyzésére, hogy néhány politikai reform is megjárná, a pápa kitérőleg felelt, bár nem utasította vissza az eszmét.­­ A pápa a lefolyt eseményekről nem nyilatkozott nehezteléssel. A pápai terület veszteségeire nézve sem mondott ítéletet, csak arra szorítkozott, hogy több ízben háláját fejezte ki atalán mindazon rokonszenvért, melyet az illetők a szentszék iránt tanúsítottak. Egy ugyanazon napról kelt másik sürgönyben Latour d’Auvergne tudatja a külügyminiszterrel a pápai kormány legújabb intézkedéseit, hogy t. i. a római emigránsoknak szabad visszatérniük hazájukba, ha a hatóság előtt fölfejtik mind ki­ *) Hadd álljon itt eredetiben is a költő elegikus szép panasza : „Hadat Thou but lived, though stripp’dof power, A watchman on the lonely towere, Thy theilling trump had zoused the land, When fraud or danger were at hand, Now is the stately column broke, The beacon-light is quenched’m smoke, The trumpet’s silver Bound is still, The warder silent on the hill.“

Next