Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)

1863-02-26 / 3911. szám

46-1911 14-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelet­­e ,ap Kiadó­hivatal. Előfizetési feltételek : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Bermentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Csütörtök, febr- 26.1863. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Be­lyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Elöfizeth­etni „PESTI NAPLÓ“TM martius—áprilisi 14 évre 5 ft 25 kr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 25. 1803. *** Bécs, febr. 24. Municipium — mi­nisztérium, 1847—1848. dicasterialis vagy parlamentaris kormány — mind­ezen jelszavak, melyek még egy hét előtt napirenden voltak, egyszerre letűntek, és e perczben senki sem szól többé valami „új phasis­“ról, melybe a magyar ügynek lépnie kellene. A­ki a szinfalak mögé pillanthatna, az talán meg tudná monda­ni, hogy mi okozta ezen — legalább előle­­ges — meghiúsulását azon reményeknek, mikről teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy nagyon alaposak voltak akkor, a­midőn fölmerültek. Hanem ezeket hadd derítse ki egy jövendő történetíró, mi csak azon tényt állapíthatjuk meg, hogy oly fordulat állott be, mely kevéssé ked­vez a mi kilátásaink valósulásának.­­ Hanem szintúgy csalódnának azok, a­kik azt hiszik, hogy a legközelebbi napok ellenkező irányban fognak valami eldöntőt hozni. E nézet alaptalansága már onnan is megismerhető, hogy az állam­miniszter egész nyugalommal távozott in­nen­­ Prágába. Feltűnt, hogy ő excra elnöki titkárát, Artus üdv. titkárt is ma­gával vitte, a­mi arra mutat, hogy az ál­lamminiszter nem egyedül azért ment Prágába, hogy az ottani országgyűlésnek, melynek ő tagja, egy pár ülésén jelen le­hessen. Feltűnt azonban még más körül­mény is, és ez az, hogy ő excja ez idén február 26-át, az alkotmány­adás év­napját,a cseh fővárosban,tehát az antifebru­­áriánus ellenzék gyypontján fogja tölteni, a­hol Schwarzenberg­hy bíbornok az idén nagyszerű egy­házi ünnepélyt rendez, míg tavaly épen ő eminentiájának ily ünnep­lés elleni ellenszegülése oly nagy zajt ütött. Egyszerűen jelezzük e tényeket, a­nélkül, hogy azon reflexiókat is ismé­­telnek, mik itten e tényekhez köttetnek, csak azon észrevételt csatoljuk hozzá, hogy prágai tudósítások szerint az, a­mi legújabban Bécsben a magyar ügyre nézve történt, nagyon levetőleg hatott a cseh ellenzék vezetőire is. Az államminiszter környezete mind­azonáltal folyvást állítja, miszerint ő excra őszintén óhajtja a magyar és horvátor­szági országgyűlés egybeléptét, és visz­­szatérte után az illető kanc­ellároknál ez értelemben hatni szándékozik. Alkalmam volt ma a feloszlatott horvát országgyű­lés egyik — nem tudom, mi járatban — itt mulató tagjával szólni, ki teljesen alap­talannak állítja a zágrábi újság azon re­ményét, hogy a legközelebbi horvát or­szággyűlés a birodalmi tanácsba követe­ket fogna küldeni, ellenben lehetségesnek tartja, hogy egyenes választások ese­tén egy minoritás a kormány szándékait támogathatná. A­mi a lengyeleket illeti, puszta kohol­mány azon hír, miszerint Szmolka, ki je­lenleg itt van, az államminisztériummal politikai dolgokról értekezett volna. Szmolka úrnak semmi politikai missiója nincs, és az államminisztériumban senki sem látta őt. Szmolka ügyed, és, miként hallom, azért van itt, hogy egyik gallicziai földbirtokos számára kölcsönt eszközöljön ki a nemzeti banknál. A lengyel fölkelésre vonatkozó hírek, miként önök is látják, bizony nagyon so­ványak és — miként nagy valószínűség­­gel előre mondhatni — ezentúl még gyé­rebben fognak folyni. Olvasóink emlékez­nek talán egy minapi sürgönyre, mely­­szerint a fölkelők az oroszokat az osz­trák határok felé szorítják, de az­óta semmi sem hallatszott arról, hogy vár­jon mi lett ezekkel a határ felé szo­rított oroszokkal ? — Hiteles értesítés nyomán erre nézve a következő felvilá­gosítással szolgálhatok. Pétervártt csak­ugyan azt hiszik, hogy Ausztria a láza­dást alattomban gyámolítja, ámbár e gya­núnak csak egyetlen tényleges alapja lehetne, és ez is nagyon gyönge. Krak­kóban t. i. miként az rendesen történik, még a lázadás kitörése előtt egy pár ezer „ausgemustert“, magyarán mondva már alig használható puska árvereztetett el, és egyik másik elesett fölkelőnél ily osztrák puska találtatott, mely azonban bizonyosan nem a kormány akaratából és tudtával jutott ily rendeltetésre. Elég azon, hogy Oroszország gyanakodik, és ezen gyanút még diplomatiai utón is kifejezte. Hanem sokkal inkább bántotta Gortsakoff herczeget az, hogy az osz­trák laj­ok meglehetősen bővében van­nak a lengyel harcrtérrőli hírekben, és ezen h­íreket Oroszországra nézve kevéssé kedvező színezetben tálalták olvasóik elé. Balabine úr csomónként küldte Pétervárra az itteni lapokat, és ennek következtében határozva jön, hogy az osztrák lapok hír­­forrásait be kell dugni. Egy orosz hadtest tehát parancsot vett, hogy tolja be magát a fölkelők és az osztrák határ közé, és gátolja azt, hogy a fölkelők Gallicziával közlekedjenek. Hogy pedig e hadsereg­­felállít is a határon Ausztriát nyíltan meg ne sértse, és ellenrendszabályokra ne ad­jon okot, az illető orosz csapatok csekély­­szerű küzdelembe bocsátkoztak a felke­lőkkel, és mintha vereséget szenvedtek volna, úgy vonultak vissza az osztrák határok felé, a­hol most lassanként állo­másokat foglalnak el. Szerencsére azon­ban e határ oly hosszú, hogy az oroszok nem képesek azt teljesen elzárni, és így — miként mondtuk — ezentúl gyéreb­ben folyandanak ugyan a hírek, neveze­tesen a táviratiak, de végképen még­sem fognak megernyedni. Mily rendkívüli ingerültség uralkodik egyébiránt Sz. Pétervárott Ausztria elle­nében, mutatja az inspirált orosz Invali­dus utolsó czikke, melyet a táviró ismer­tet meg velünk, és mely az 1859-ki olasz hadjáratra emlékezteti Ausztriát. Az in­gerültség magas fokát, mellesleg mondva, még abból is megítélhetni , hogy a pétervári kabinet még Gyulai táborno­kot is megtámadja, ki pedig az orosz udvarnál néhány év előtti diplomatiai küldetése óta, mindeddig persona gra­­tissima volt. Az öreg úr valószínüleg — habár nem épen saját neve alatt — fel fog szólalni az orosz lap insinuatioja ellen és kimutatni, hogy ő senkit sem bántott, kivéve a kémeket és azokat, kik tettleges ellenszegülésre léptek a császári had el­len. De ez természetesen csak epizóda; fődolog azon mély gyűlölet, mely az orosz és osztrák kabinet közt létezik, és mely egyre fokozódván, komoly ese­ményeket hordhat méhében. Miskolcz-pesti egyenes vasút. Nyilt levél Szathmáry Király Pál urnő nagyságának Felső-Zsolczán. Engedje meg nagyságod, hogy az e sorok homlokán említett miskolcz-pesti egyenes vasút­vonal érdekében — hozzá ily közel —­ magán ut helyett, nyilt levélben fordulok, de a nyílt leve­lek, tapasztalás szerint, közügyeknél életrevaló­nak mutatkoznak, mert a me­lett, hogy a magán megvitatásnak tért engednek, egyszersmind a nagy­közönség a dologról már kezdetben érte­­síttetik, s helyeslő vagy ellenző ítéletét valamely indítvány fölött azonnal kimondhatja, mely szí­ves bírálatát jelen alkalommal is­ kikérem. Nem lesz ugyanis nagyságod előtt idegen azon körülmény , hogy hazánkban, a jelen köz­jogi küzdelmek pangása mellett, jól felfogott ér­dekből, az ország anyagi állapotának felsegétése képezi, különböző módokban, a napi vitatkozás egyik főtárgyát; igy a többek között mindjobban előtérbe lép, más szükségelt vasútvonalak eszmé­­lye mellett, egy egyenes pest-miskolczi vonal­nak, azon vonalnak szükségessége és elhalaszt­­hatatlan kiépitése, melyet már úgy nagyhazánk­fia gróf Széchenyi István, mint Magyarhon első közlekedési minisztere, de közelebb az országos magyar gazdasági egyesület nevezetes vasúti emlékirata is, egyik országos fővonalnak ne­vezett. Örömére szolgálhat ez minden hazafinak, ki is­meri a vasút áldásait, ha az a viszonyoknak meg­felelőig építtetik, s ki tudja, hogy ellenkezőleg mily kártékony egy oly vasútnak létesítése, mely a helyi érdekeket mellőzve, a vidékeket egymástól, de különösen a központtól távolabbra teszi, mint voltak ; az utóbbi helyzetben vagyunk mi Borsodban, a szomszéd Gömör, Abauj, Zem­­plén megyékkel együtt, s a többi felső megyék is, melyeknek, a­helyett, hogy Miskolczról a köz­pontra, Pestre 20 mértföldön mehetnének, Deb­­reczenen át 48 mildót kell kerülni és megfizetni, mely körülmény — az olcsó közlekedés hiányá­ban — lehetlenné teszi azt, hogy a gazdászat ipar, kereskedelem, a mostani haladó kor szük­ségelte nagyobb fejlődést elnyerje. Bennünket azonban itt Borsodban , mint ezen fővonalnak egyik végpontján, a mellett, hogy közelebb hozna az ország szívéhez, Pesthez, sok más, e rövid sorokban fel nem hozható okok­nál fogva, az egyenes vonal kiépítése leginkább érdekes, s sajnálattal kell bevallanunk, hogy addig, míg más helyeken, hol pedig az egyenes vasút nem vált oly szükségessé, mint itt, az ügy legbuzgóbb felkarolását tapasztaljuk, addig itt nincsen, vagy legalább eddig nem m­­utatkozik azon körökben, hol e melett szót emelni kellene, senki, ki az ügy érdeméhez képest felszólalna,a az ügy iránt érdekeltséget szerezni kívánna, holott ez nemcsak helyi, de országos fontosságú vállalat és közügy, s el nem halasztható, ha nem akarjuk magukat arra kárhoztatni,hogy örökre, vagy leg­alább sok időkre, egy eltévesztett vasút építése miatt, egyenes közlekedés nélkül, anyagi állapo­tainkon még nagyobb csorbát ne szenvedjünk, vagy hogy még építés esetén is érdekeink mellőz­­tessenek. Ezen oknál fogva bátorkodom nagyságodhoz mint e megye egyik legtekintélyesebb, köztiszte­let és közbecsülésben álló férfiéhoz fordulni, azon kérelemmel, hogy a mint nagyságod az egykori politikai nyilvános közéletben fárado­zott, s vidékünk érdekét már családi számazás­­ból öröklött tulajdonánál fogva is szivén hordá, úgy ne vonja meg irányt adó közreműködését az annyira szükségessé vált, s a tiszavidéki vas­úttársaság által valószínűleg soha el nem készí­tendő egyenes pest miskolczi vasútvonal kiépí­tésének ügyében sem. Legyen nagyságod e vi­dékünkön kezdeményezője e vonal létrejöttéhez szükségelt legelső teendőknek, ne tudja, hogy vidékünk érdekeit ne magunk védelmezzük, s én bizton hiszem, hogy a pártolók nagy serege, élükön nagyságoddal, az eszmét felkarolni és valósítani fogják, mely mellett a mihamarabbi süker annyival biztosabb lesz, minél számo­sabban és nyomatékosabban szóllalunk fel. Mint hírlapilag tudatik, Egerben e tekintetből egy nagy­gyűlés fog tartatni a jövő hó folyamá­ban . Heves tehát már előbb van, mint mi, de reméljük, hogy Borsod is behozandja az eddigi csekély mulasztást, s ha egyelőre többet nem tehet, legalább Egerben képviseltetendi magát ; nekem c­élom volt csupán az építés szükséges­ségére figyelmeztetni, s nagyságod közreműkö­dését felkérni, mit, hogy elérendek, legyen sza­bad reménylenem. Hazafias tisztelettel maradván Miskolczon febr. 21-én nagyságodnak alázatos szolgája­i . . . . József: A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. A „Pozor“ egészen másként tömbözi a horvát pártokat, mint a „Pesti Naplóban“ is ismertetett czikke az „Agramer Zeitungnak.“ A­mióta — úgymond — megbízható tudomá­saink vannak nemzetünk története felöl, látjuk, mikép ingadozott sorsa, végzete, hogy­an bomla­dozott egyetértése a kettős külbefolyás nyomán. Pedig e hriitálódzás,bomladozás, az ősrégi horvát királyok korából eredve, folyton tart mind e na­­piglan. A den Zvonimir, horvát király, politikája foly­tán a horvát nemzet a magyar szövetség mellé állott, országunk kettészakadt, úgymint a hun­­garophil és a magyarellenes pártra, s ez így ma­radt mind e napiglan. A hungarophilok szerző­dést kötöttek volt a magyarokkal, míg a ma­gyarországi souverainitás ellenzői Gvozdanszky Péter vezérlete alatt elestek. A reá következett századok folytán látjuk — úgymond — e két el­lenpárt folytontartó súrlódását. Annyi kétségte­len, hogy a hungarophil párt erősebb, szilárdabb alapon állott, mint ellenei; minthogy ez utóbbiak, nem bírva erősebb társát, kire támaszkodhassa­nak , a bizonytalan és változó eseményektől várták segítségöket, hogy így vagy amúgy a budai uralom alól megmeneküljenek. Fényes például szolgálhat nekünk Horvát Péter bán, ez a magyar történészektől annyira csúfolt hős ; például az is szolgálhat nekünk, hogy a horvá­­tok a nápolyi trónkövetelőt fogadták és Zágráb­ban megkoronázták. A dolog változott, midőn a cretinyei (horvát) országgyűlés a Habsburgházat uralkodóul vá­lasztotta , miután a hungarophil párt Frangepán Iván vezérlete alatt elesett volt. Ez időtől fogva — úgymond­­— a magyarellenes párt erősebb alapot birt,­t. i. Bécsben, s Bécs tudta, hol kell felhasználni, hol megvédeni a horvátokat a ma­gyarok ellen. Azon : „Aula est pronobis!“ sokkal régibb keletű phrasis — úgymond — mint sokan gondolják. Olykor csekélyekből is egyezmást lehet következtetni. Horvát- és Szla­­vonország csakis első magyar királyai alatt birt saját pénzével; azonban I. Ferdinánd alatt, épen a czetinyei országgyűlés napjaiból, s VI. Károly alatt, épen a mi pragmatica sanctiónk idejéből — úgymond — oly vert pénzekre is akadunk, melyeken, külön választva, „M­agyar ország királya“ czíméből ily köriratú czím olvas­ható : „Horvát-, Szlavón-és Dalmátor­­szág királya.“ Ne titkoljuk — úgymond — magunk előtt hiúságból a történelmi igazságo­kat. Ha nem lesz vala ily dualismus az ország­ban, midőn a bécsi uralom alá jutottunk, a „Confirmatio Libertatum“ I. Ferdi­nand alatt sem jó létre, valamint hogy a külön „Sanctio pragmatica“ sem lát világot, s a magyar­ellenes párt valamely külhatalomhoz folyamodik vala, hogy a budai erőszak elöl meg­meneküljön. Azonban ily kisérletben megaka­dályozd a magyarellenes pártot részben a hun­garophil ellentörekvés, részben pedig a törökök rohama. Ha nem lesznek törökök, mai nap — úgymond — sok mindenfélének tanúi lehetnénk. A törökök előnyomulása megköti e pártok ke­zét. Mégis magas aristokratiánk többsége min­dig a magyarok részére állót. Derzsiszlovich Istók halála után az Zvonimir nejével, azaz a magyarokkal fogott kezet, miután Magyaror­szágban szigorú hűbér­rendszer jön uralkodóvá, míg arról szó sem volt még Horvátországban. (?) A bécsi politika azon valt, hogy a tengerpar­tot birtokába ejtse, s a magyarokat onnan vissza­nyomja. Az jól belátá, hogy előnyösebb reá néz­ve azon nagy horderejű tájak fölött közvetlen uralmat gyakorolhatni, mint a magyar alkot­mány utján, mely is mindig ellenzéki elemeket rejte magában. Mettyika — úgy mond — elszakittatott s vissza nem csatoltatott, a kvar­­neri szigetek megnyerve, visszakebleztettek. Fiume a maga határával hosszabb ideig köz­vetlen bécsi kormányzat alatt állott, s a legújabb időkben szavak emelkedtek ebbeli reichsenmittelbarkeit mellett. Tudva lévő dolog, hogy néhány évvel ezelőtt az egész tengermellék a triesti kormány aláren­deltetni czéloztatott. — Dalmáthon nincs visz­­szakeblezve; a katonai határőrvidék hosszabb időtől fogva már közvetlenül Bécs alá tartozik. Mindez — úgymond — csakis azért van úgy, mert országunk helyzete szerfelett fontos s köny­­nyebb föladat a közvetlen kormányozás. Újabb történelmünkben — úgymond — két , példánk van ily törekvés s az ebbeli visszahatás felől. Mária Terézia alatt helytartóságunk volt és állítólagos autonómiánk is. József alatt nap­fényre jutott az, a minek neve : németesítő központosítás. Ennek természetes követ­kezménye nálunk — úgymond — borzasztó el­lenzék vola, melynek folytán a hungarophilok vergődtek föl a dolgok élére ; a visszahatás szo­morú gyümölcse — úgymond — az 1790-ki or­­szággyűlés határozatai, melyek autonómiánkat megsemmisítették. Másik példa e században, az előbbinél sokkal nyomosabb , sokkal fonto­sabb, az 1835—48-ki mozgalom. — Valamint hogy az 1790-ki törvények e németesitő központosítás ellen bizonyos túlzott visszahatás valának, szintúgy az 1835—48-ki mozgalom — úgy­mond — szenvedélyes, költői visszahatásul bizonyult a magyarok tuluralma ellen, s mi, hor­­vátok, a legszentebb ügy védelmére kelve föl, akaratlanul a Bachrendszer malmára hajtottuk a vizet. Elértük leiz az 1860-as évet is — s itt is ugyanazon régi jelek tűnnek föl egymás után, t. i. visszahatás a németesitő központositás korlát­lan uralma ellen, s barátság a magyarokkal. Még­is — úgy­mond — roppant haladás vehető ész­re a mi részünkön. A miért is ez év roppant fontosságú történelmünkben , mert látható a törekvés : a Bécs és Pest közötti ingadozásból megmenekülni. A német központosítás ellenzése köztünk — úgy­mond — állandó s mélyen meg­gyökerezett , de másfelől a magyarokkali barát­ság jelentékeny mértékben meghűlt, mig hunga­­rophiljaink programmja már is nyilván­való­­ el­lenzésein alakul a Deák-féle feliratoknak (?) A ta­­lán a legújabb mozgalomban észrevehető — úgy mond — miszerint a nemzet meggyőződött, hogy se a szabadságról nemzetiség nélkül, se a nemze­tiségről szabadság nélkül nem let­t szó, míg ko­rábbi mozgalmainkban majd ez, majd amaz ki­felejtetett a számításból. Ferencz József, hungarophil horvát-szerb. Román lapszemle. Kivonat egy bukaresti levélből, a „Gazetta Transilvaniei“ után közölve : „Sem az oppositio, sem a pessimisták hírlap­jainak — mond levelező — ne adjanak önök hi­telt, engedjék őket kiabálni, míg kedvük tartja , mert mi mindamellett is haladunk. Igaz, hogy haladásunk sokat hasonlít maguk közt czivódni hajlandó némely emberek haladásához , kik ugyanegy utón s társaságban mennek, egymást előre hátra, jobbra balra szüntelen ránczigálva s taszítva; de utóvégre mégis csak haladnak.— Igaz az is — megjegyzi­­. — hogy országunk kincstára nagy szorongásban van, de ez által mi is egyszerre több államot utánozunk, úgymint: saját souzerainunkat, a nagy Padishahot, Olasz­­ország királyát, önöket, Franczia-, Orosz- s ki mondhatja még hány országot; mindezek mel­lett azonban a mi kincstárunkban feleslegnek kellene lenni; de ne gondolja senki, mintha ezt egyedül a jövedelmi források hiánya okozná; vannak ezenkívül tévesztett számítások, gyakran h­imericua tervek s javaslatok, melyeket bizo­nyos államhivatalnokok, minden józan megfon­tolás nélkül,valósini igyekeznek ; azt se higyyék, mintha a volt fejedelmek alatt nem történtek volna hasonló kellemetlenségek. Avagy talán — kérdi — feledték önök, mennyibe került a nem­zeti színház, a Bánesza-féle sétatér, a kismezei tó, s több effélék Bibeszku idejéből, az arnotai börtönök a bojárok­ számára, a proavai útvonal Stirbein és a muszkák korából; feledték Ghika Sándor által megkezdett, de soha be nem vég­zett épületekre fordított colossalis kiadásokat? Szóval — mond­­. — mi nem tagadjuk, hogy igen gondatlan gazdák vagyunk, s hogy gondat­lanságunk gyakran számos millióinkba került, de hát várjon más, a mienknél jobban rendezett államok nem estek-e ugyanezen hibába, s neta­lán önök tudakozódtak-e kincstárunk mikénti ál­lásáról? stb. Politikai s nem politikai román hirlapjaink —­ folytatja­­. — tudomásom szerint, eddig már 18 —20-an vannak — majd más alkalommal azokat név szerint is meg fogom ismertetni. Teli úr — mond továbbá­­. — elvállalta a közoktatásügyi miniszterséget, de nem hiszem, hogy elődeinél tovább vihesse. Teli, mint katona ember,a nevelőktől is törvény s kormány iránti engedelmességet fog követelni, s ha erélyesen lép fel, a heréket a méhektől elválasztandó, a közvélemény részére leend. Ne tartsák önök nagyításnak — mond végül levelező — midőn tudatom, hogy ez időszerint csak magában Páriában, kilenczszáz moldva­­oláhországi ifjaink vannak, kik közül mintegy ötszázan a gymnasiumokban, négyszázan külön­böző facultásoknál, katonai s technikai intéze­tekben­ képeztetnek. Önre bízom — úgymond — megbírálni, hová fognak jutni majd a her­­czegségek , ha fiatalságunk még csak tíz évig fogja ily számmal meglátogatni a fran­­czia intézeteket; de ne téveszszük el szem elől azt sem, hogy azon 900 ifjú korántsem tar­tozik általánosan a bojárcsaládokhoz; bérlők, kalmárok, s mások, kik kedvezőbb anyagi álla­potnak örvendenek, gyermekeiket szinte Páris­­ba küldik stb. (V.) Párisi jelenségek a lengyel ügyben. A „France“ jelenti febr. 22-ről: „Állítják, hogy Lengyelország ügyében nem sokára petitió fog intéztetni a senatushoz. Ezen, tekintélyes férfiak által szerkesztett petitió, ér­demleges vitára fog alkalmat nyújtani, a­mely­ben a franczia kormány, mint mondják, tudatni fogja a maga véleményét ezen komoly és fontos kérdésben.“ A „Patrie“-nak azt írják Berlinből, hogy A­­­­vensleben trinok, L­o­e­n ezredes és B­a­u­c­h őrnagy megérkeztek Varsóból, s azonnal bebo­csáttattak a királyhoz, a­ki megdicsérte buzgal­mukat, s megköszönte a módot, melylyel eljár­tak a küldetésükben. „Ezen porosz tisztek jelentéséből — teszi hozzá a „Patrie“ — hír szerint az tűnik ki,hogy Lengyelországban a helyzet a legszomorúbb. A felkelés el van terjedve az egész országban, s elnyomása sok vérbe fog kerülni,és sok időt fog kívánni. A császári testőrség második hadosztá­lyát Lengyelországba várják, rendeltetése délre működni, a­hol a felkelés az egész területen uralkodik. Varsóban a legnagyobb nyugtalanság uralkodik. A Constantin nagyherczeg lakta pa­lotát egy egy ezred őrzi, melyet minden tizenkét órában más vált fel, miután kénytelen folyvást fegyverben lenni. Más gyalog, lovas és tüzérez­­redek a környéken tanyáznak künn.“ Ugyancsak a „Patrie“ jelenti, hogy a porosz reng­­és csendőrség megint hat Lengyelor­szágba utazót fogott el február 13-dikán Lis­­barkón, azon gyanúja, hogy az illetők a felkeléshez akarnak csatlakozni. Három közü­lök, Szervinszki, Sztowiarszki és Tanori a cu­­n­e - i iskola volt növendékei, olasz útlevelekkel voltak ellátva. A másik három, köztük Gaszto­­vit (Bronislas) és Judyeski, a párisi lengyel iskola volt növendékei. Sztowiarszki bizo­nyosan ki akarván menekülni az ellene intézett önkényes rendszabály alól, megsebesíttetett egy lövéssel,és a lisbarki kórházban hagyatott; társai a brodnicai erődbe tétetté­k. „Mostanig — teszi hozzá a „Patrie“ — semmi sem mutatja, hogy ezen új foglyokat kiadták volna az oroszoknak, ámde ezen letartóztatások, erőszakkal végre­hajtva egy szomszéd hatalom szolgálatára, tekin­tet nélkül az útlevelekre, melyeket Poroszor­szággal békében lévő kormányok szabálysze­­rűleg adtak ki, magukban is nem oly megsérté­sei-e a nemzetek jogának , melyek ellen egész Európának érdekében áll tiltakozni ? A­mi il­leti azon három utazót, a­kik ugyanazon körül­mények közt legközelebb elfogatva, hír szerint kiadattak volna az oroszoknak , még mindig várjuk, hogy a porosz kormány ily komoly tény ellenében lépjen fel meghazudtolással, melyet örömmel fognánk feljegyezni.“ Az összes párisi­­sajtóban a „Nord“ csupán egyetlenegy hangot talált eddig, mely az ő nó­táját tódította. Ez Granier de Cassagnac úr lapja volt, a „National“. Most már ez is egy húron pendül a „Constitutionnel“-lel, mely szinte ellene volt eleinte a lengyel mozgalomnak, de tegnap, általunk átvett czikkében kijelentette, hogy a kérdés ábrázata megváltozott, és hogy a berlini kabinet politikája azt európai kérdéssé tette. Az „Opinion Nationale“ pedig folyvást fenn­hangon jelenti óhajtásait Lengyelország helyre­állítása mellett,azon meggyőződésben lévén,hogy e helyreállítás Francziaország, Európa s a civi­­lisatio legnagyobb érdekeinek felel meg. „Az alakulóban lévő német egység között — úgymond — és Oroszország közt, mely nyu­gatra zúdíthatná egy nap mindazon ázsiai csor­dákat, melyeket útban van meghódítani, miután sokáig maga szenvedte azok jármát, e két ha­talom közt, mondjuk, nekünk egy független, egy nagy Lengyelország kell, azaz : a­­régi ha­tárai közt helyreállított Lengyelország. Minden valamirevaló politikus belátja épen úgy, mint mi,ezen igazságszolgáltatási és elégtételi ténynek szükséges voltát, Európa erőinek egyensúlyba hozására és ponderálására. A független Lengyel­­ország fedez minket a germanismustól, a­nélkül, hogy akadályozná annak legitim kifejlő­dését,melyet még könynyebbé és gyorsabbá tesz az által, hogy természetes cselekvési körébe szo­rítja (circonscrivant) , ugyanakkor meg­ment a panszlavismustól, a muszka­szárok és a keleti fanatismus ezen álmától, mely egészen a Dunáig és a Bosporusig fenyegeti a nyugati nem­zetek érdekeit. Egy független Lengyelország ugyanis, régi határai közt, oly első rangú hatal­masság lesz continensünkön, melynek tágas ki­járása lesz a balti tengerre, s lesz egy másik is a fekete tengerre, minte­gy 30 millióra menő né­pességgel, mely 40—42 millióra is emelkednék, ha a lengyeleknek sikerülne Oroszországhoz , Ausztriához és Poroszországhoz csatolt terüle­teiket egészben visszanyerni. Ilyen szövetségest szeretnénk mi a Visztula és Dniszter partjain.“ Az „Op. Nat.“ reményli, hogy a franczia kor­mány be fogja látni annak szükségét, hogy egy függetlensége mellett küzdő hősi nemzet javára beavatkozzék, s forma szerint ellene szegül a semlegesség azon megsértésének, melyet Vilmos király a febr. 8-diki egyezménynyel el akar kö­vetni. Lengyelországi események. A lengyel nemzet, melyet halottnak hittek, megmozdult, s a mozgalom hullámai megrázták Oroszországot és próbára teszik a porosz állam­­szerkezetet, mely többnyire lengyel szerzemé­nyekből lett nagyhatalommá. Európa tanúja is­mét a szomor­ú látványnak, hogy a legnemesebb népek követeléseit a barbár erőszak akarja el­némítani. Az európai közlemény és rokonszenv­ egészen a lengye­­k részén áll , s nemcsak em­beriségi , hanem politikai szempontból is semmi sem volna kívánatosabb, minha Lengyelország önállóságra vergődhetnék. Az orosz hódítási vágy előtt hatalmas gát lenne egy több mint 31­ millió lengyelből újra alakuló állam, mennyiből az orosz lengyel tartományok állanak. Azonban az orosz megfeszíti minden erejét, s hatalma érze­tében, mintegy daczolva az európai, megbélyegző közvéleménynyel, végletes rendszabályokhoz nyúl, mint a Nérók, kik azért mertek oly leplezetlenül elkövetni minden vérengzést és pusztítást, mivel egyetlen hatalomnak érzék magukat az ismert világon. — A porosz, szintén a közvéleménynyel daczolva, kezet nyújt az orosznak, mert existen­­tiájában érzi magát fenyegetve. A lengyelek előre látták az óriási fegyveres erőt, mely ellen küzdeniük kell, s hazafias önfeláldozásuk, két­ségbeesésük annál nagyobb fogalmat ad magá­ról, a siker minél kevesebb reményével ragad­tak kardot az idegen ellen, mely csak ígéretei­vel akart elaltatni, de alapjában a régi zsarnok­ságot tartotta fenn. A czár elhatározta — írják a „France“nak, hogy minden rendelkezés alatt álló hadát Len­gyelország ellen küldje. A Bessarábiában volt gyalogsági hadosztály csakugyan parancsot ka­pott a Lengyelországba indulásra. A doni kozá­kok hadteste hasonlókép oda küldetik, s a ka-

Next