Pesti Napló, 1863. február (14. évfolyam, 3891-3913. szám)
1863-02-26 / 3911. szám
46-1911 14-ik évi folyam. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám, 1-ső emelete ,ap Kiadóhivatal. Előfizetési feltételek : Ferencziek terén 7-dik szám földszint. Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva ! Bermentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli félévre . . . . 10 frt 50 kr o. é. fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Évnegyedre ... 5 frt 25 kr o. é. Csütörtök, febr- 26.1863. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 új kr. Belyegdij külön 30 uj kr. Magánvita 5 hasábos petit-sor 25 uj kr. Elöfizethetni „PESTI NAPLÓ“TM martius—áprilisi 14 évre 5 ft 25 kr. martius—júniusi 4 hóra 7 ft A „Pesti Napló“ kiadóhivatala. PEST, február 25. 1803. *** Bécs, febr. 24. Municipium — minisztérium, 1847—1848. dicasterialis vagy parlamentaris kormány — mindezen jelszavak, melyek még egy hét előtt napirenden voltak, egyszerre letűntek, és e perczben senki sem szól többé valami „új phasis“ról, melybe a magyar ügynek lépnie kellene. Aki a szinfalak mögé pillanthatna, az talán meg tudná mondani, hogy mi okozta ezen — legalább előleges — meghiúsulását azon reményeknek, mikről teljes bizonyossággal mondhatjuk, hogy nagyon alaposak voltak akkor, amidőn fölmerültek. Hanem ezeket hadd derítse ki egy jövendő történetíró, mi csak azon tényt állapíthatjuk meg, hogy oly fordulat állott be, mely kevéssé kedvez a mi kilátásaink valósulásának. Hanem szintúgy csalódnának azok, akik azt hiszik, hogy a legközelebbi napok ellenkező irányban fognak valami eldöntőt hozni. E nézet alaptalansága már onnan is megismerhető, hogy az államminiszter egész nyugalommal távozott innen Prágába. Feltűnt, hogy ő excra elnöki titkárát, Artus üdv. titkárt is magával vitte, ami arra mutat, hogy az államminiszter nem egyedül azért ment Prágába, hogy az ottani országgyűlésnek, melynek ő tagja, egy pár ülésén jelen lehessen. Feltűnt azonban még más körülmény is, és ez az, hogy ő excja ez idén február 26-át, az alkotmányadás évnapját,a cseh fővárosban,tehát az antifebruáriánus ellenzék gyypontján fogja tölteni, ahol Schwarzenberghy bíbornok az idén nagyszerű egyházi ünnepélyt rendez, míg tavaly épen ő eminentiájának ily ünneplés elleni ellenszegülése oly nagy zajt ütött. Egyszerűen jelezzük e tényeket, anélkül, hogy azon reflexiókat is ismételnek, mik itten e tényekhez köttetnek, csak azon észrevételt csatoljuk hozzá, hogy prágai tudósítások szerint az, ami legújabban Bécsben a magyar ügyre nézve történt, nagyon levetőleg hatott a cseh ellenzék vezetőire is. Az államminiszter környezete mindazonáltal folyvást állítja, miszerint ő excra őszintén óhajtja a magyar és horvátországi országgyűlés egybeléptét, és viszszatérte után az illető kancellároknál ez értelemben hatni szándékozik. Alkalmam volt ma a feloszlatott horvát országgyűlés egyik — nem tudom, mi járatban — itt mulató tagjával szólni, ki teljesen alaptalannak állítja a zágrábi újság azon reményét, hogy a legközelebbi horvát országgyűlés a birodalmi tanácsba követeket fogna küldeni, ellenben lehetségesnek tartja, hogy egyenes választások esetén egy minoritás a kormány szándékait támogathatná. Ami a lengyeleket illeti, puszta koholmány azon hír, miszerint Szmolka, ki jelenleg itt van, az államminisztériummal politikai dolgokról értekezett volna. Szmolka úrnak semmi politikai missiója nincs, és az államminisztériumban senki sem látta őt. Szmolka ügyed, és, miként hallom, azért van itt, hogy egyik gallicziai földbirtokos számára kölcsönt eszközöljön ki a nemzeti banknál. A lengyel fölkelésre vonatkozó hírek, miként önök is látják, bizony nagyon soványak és — miként nagy valószínűséggel előre mondhatni — ezentúl még gyérebben fognak folyni. Olvasóink emlékeznek talán egy minapi sürgönyre, melyszerint a fölkelők az oroszokat az osztrák határok felé szorítják, de azóta semmi sem hallatszott arról, hogy várjon mi lett ezekkel a határ felé szorított oroszokkal ? — Hiteles értesítés nyomán erre nézve a következő felvilágosítással szolgálhatok. Pétervártt csakugyan azt hiszik, hogy Ausztria a lázadást alattomban gyámolítja, ámbár e gyanúnak csak egyetlen tényleges alapja lehetne, és ez is nagyon gyönge. Krakkóban t. i. miként az rendesen történik, még a lázadás kitörése előtt egy pár ezer „ausgemustert“, magyarán mondva már alig használható puska árvereztetett el, és egyik másik elesett fölkelőnél ily osztrák puska találtatott, mely azonban bizonyosan nem a kormány akaratából és tudtával jutott ily rendeltetésre. Elég azon, hogy Oroszország gyanakodik, és ezen gyanút még diplomatiai utón is kifejezte. Hanem sokkal inkább bántotta Gortsakoff herczeget az, hogy az osztrák lajok meglehetősen bővében vannak a lengyel harcrtérrőli hírekben, és ezen híreket Oroszországra nézve kevéssé kedvező színezetben tálalták olvasóik elé. Balabine úr csomónként küldte Pétervárra az itteni lapokat, és ennek következtében határozva jön, hogy az osztrák lapok hírforrásait be kell dugni. Egy orosz hadtest tehát parancsot vett, hogy tolja be magát a fölkelők és az osztrák határ közé, és gátolja azt, hogy a fölkelők Gallicziával közlekedjenek. Hogy pedig e hadseregfelállít is a határon Ausztriát nyíltan meg ne sértse, és ellenrendszabályokra ne adjon okot, az illető orosz csapatok csekélyszerű küzdelembe bocsátkoztak a felkelőkkel, és mintha vereséget szenvedtek volna, úgy vonultak vissza az osztrák határok felé, ahol most lassanként állomásokat foglalnak el. Szerencsére azonban e határ oly hosszú, hogy az oroszok nem képesek azt teljesen elzárni, és így — miként mondtuk — ezentúl gyérebben folyandanak ugyan a hírek, nevezetesen a táviratiak, de végképen mégsem fognak megernyedni. Mily rendkívüli ingerültség uralkodik egyébiránt Sz. Pétervárott Ausztria ellenében, mutatja az inspirált orosz Invalidus utolsó czikke, melyet a táviró ismertet meg velünk, és mely az 1859-ki olasz hadjáratra emlékezteti Ausztriát. Az ingerültség magas fokát, mellesleg mondva, még abból is megítélhetni , hogy a pétervári kabinet még Gyulai tábornokot is megtámadja, ki pedig az orosz udvarnál néhány év előtti diplomatiai küldetése óta, mindeddig persona gratissima volt. Az öreg úr valószínüleg — habár nem épen saját neve alatt — fel fog szólalni az orosz lap insinuatioja ellen és kimutatni, hogy ő senkit sem bántott, kivéve a kémeket és azokat, kik tettleges ellenszegülésre léptek a császári had ellen. De ez természetesen csak epizóda; fődolog azon mély gyűlölet, mely az orosz és osztrák kabinet közt létezik, és mely egyre fokozódván, komoly eseményeket hordhat méhében. Miskolcz-pesti egyenes vasút. Nyilt levél Szathmáry Király Pál urnő nagyságának Felső-Zsolczán. Engedje meg nagyságod, hogy az e sorok homlokán említett miskolcz-pesti egyenes vasútvonal érdekében — hozzá ily közel — magán ut helyett, nyilt levélben fordulok, de a nyílt levelek, tapasztalás szerint, közügyeknél életrevalónak mutatkoznak, mert a melett, hogy a magán megvitatásnak tért engednek, egyszersmind a nagyközönség a dologról már kezdetben értesíttetik, s helyeslő vagy ellenző ítéletét valamely indítvány fölött azonnal kimondhatja, mely szíves bírálatát jelen alkalommal is kikérem. Nem lesz ugyanis nagyságod előtt idegen azon körülmény , hogy hazánkban, a jelen közjogi küzdelmek pangása mellett, jól felfogott érdekből, az ország anyagi állapotának felsegétése képezi, különböző módokban, a napi vitatkozás egyik főtárgyát; igy a többek között mindjobban előtérbe lép, más szükségelt vasútvonalak eszmélye mellett, egy egyenes pest-miskolczi vonalnak, azon vonalnak szükségessége és elhalaszthatatlan kiépitése, melyet már úgy nagyhazánkfia gróf Széchenyi István, mint Magyarhon első közlekedési minisztere, de közelebb az országos magyar gazdasági egyesület nevezetes vasúti emlékirata is, egyik országos fővonalnak nevezett. Örömére szolgálhat ez minden hazafinak, ki ismeri a vasút áldásait, ha az a viszonyoknak megfelelőig építtetik, s ki tudja, hogy ellenkezőleg mily kártékony egy oly vasútnak létesítése, mely a helyi érdekeket mellőzve, a vidékeket egymástól, de különösen a központtól távolabbra teszi, mint voltak ; az utóbbi helyzetben vagyunk mi Borsodban, a szomszéd Gömör, Abauj, Zemplén megyékkel együtt, s a többi felső megyék is, melyeknek, ahelyett, hogy Miskolczról a központra, Pestre 20 mértföldön mehetnének, Debreczenen át 48 mildót kell kerülni és megfizetni, mely körülmény — az olcsó közlekedés hiányában — lehetlenné teszi azt, hogy a gazdászat ipar, kereskedelem, a mostani haladó kor szükségelte nagyobb fejlődést elnyerje. Bennünket azonban itt Borsodban , mint ezen fővonalnak egyik végpontján, a mellett, hogy közelebb hozna az ország szívéhez, Pesthez, sok más, e rövid sorokban fel nem hozható okoknál fogva, az egyenes vonal kiépítése leginkább érdekes, s sajnálattal kell bevallanunk, hogy addig, míg más helyeken, hol pedig az egyenes vasút nem vált oly szükségessé, mint itt, az ügy legbuzgóbb felkarolását tapasztaljuk, addig itt nincsen, vagy legalább eddig nem mutatkozik azon körökben, hol e melett szót emelni kellene, senki, ki az ügy érdeméhez képest felszólalna,a az ügy iránt érdekeltséget szerezni kívánna, holott ez nemcsak helyi, de országos fontosságú vállalat és közügy, s el nem halasztható, ha nem akarjuk magukat arra kárhoztatni,hogy örökre, vagy legalább sok időkre, egy eltévesztett vasút építése miatt, egyenes közlekedés nélkül, anyagi állapotainkon még nagyobb csorbát ne szenvedjünk, vagy hogy még építés esetén is érdekeink mellőztessenek. Ezen oknál fogva bátorkodom nagyságodhoz mint e megye egyik legtekintélyesebb, köztisztelet és közbecsülésben álló férfiéhoz fordulni, azon kérelemmel, hogy a mint nagyságod az egykori politikai nyilvános közéletben fáradozott, s vidékünk érdekét már családi számazásból öröklött tulajdonánál fogva is szivén hordá, úgy ne vonja meg irányt adó közreműködését az annyira szükségessé vált, s a tiszavidéki vasúttársaság által valószínűleg soha el nem készítendő egyenes pest miskolczi vasútvonal kiépítésének ügyében sem. Legyen nagyságod e vidékünkön kezdeményezője e vonal létrejöttéhez szükségelt legelső teendőknek, ne tudja, hogy vidékünk érdekeit ne magunk védelmezzük, s én bizton hiszem, hogy a pártolók nagy serege, élükön nagyságoddal, az eszmét felkarolni és valósítani fogják, mely mellett a mihamarabbi süker annyival biztosabb lesz, minél számosabban és nyomatékosabban szóllalunk fel. Mint hírlapilag tudatik, Egerben e tekintetből egy nagygyűlés fog tartatni a jövő hó folyamában . Heves tehát már előbb van, mint mi, de reméljük, hogy Borsod is behozandja az eddigi csekély mulasztást, s ha egyelőre többet nem tehet, legalább Egerben képviseltetendi magát ; nekem célom volt csupán az építés szükségességére figyelmeztetni, s nagyságod közreműködését felkérni, mit, hogy elérendek, legyen szabad reménylenem. Hazafias tisztelettel maradván Miskolczon febr. 21-én nagyságodnak alázatos szolgájai . . . . József: A bel- és külföldi szláv lapok szemléje. A „Pozor“ egészen másként tömbözi a horvát pártokat, mint a „Pesti Naplóban“ is ismertetett czikke az „Agramer Zeitungnak.“ Amióta — úgymond — megbízható tudomásaink vannak nemzetünk története felöl, látjuk, mikép ingadozott sorsa, végzete, hogyan bomladozott egyetértése a kettős külbefolyás nyomán. Pedig e hriitálódzás,bomladozás, az ősrégi horvát királyok korából eredve, folyton tart mind e napiglan. A den Zvonimir, horvát király, politikája folytán a horvát nemzet a magyar szövetség mellé állott, országunk kettészakadt, úgymint a hungarophil és a magyarellenes pártra, s ez így maradt mind e napiglan. A hungarophilok szerződést kötöttek volt a magyarokkal, míg a magyarországi souverainitás ellenzői Gvozdanszky Péter vezérlete alatt elestek. A reá következett századok folytán látjuk — úgymond — e két ellenpárt folytontartó súrlódását. Annyi kétségtelen, hogy a hungarophil párt erősebb, szilárdabb alapon állott, mint ellenei; minthogy ez utóbbiak, nem bírva erősebb társát, kire támaszkodhassanak , a bizonytalan és változó eseményektől várták segítségöket, hogy így vagy amúgy a budai uralom alól megmeneküljenek. Fényes például szolgálhat nekünk Horvát Péter bán, ez a magyar történészektől annyira csúfolt hős ; például az is szolgálhat nekünk, hogy a horvátok a nápolyi trónkövetelőt fogadták és Zágrábban megkoronázták. A dolog változott, midőn a cretinyei (horvát) országgyűlés a Habsburgházat uralkodóul választotta , miután a hungarophil párt Frangepán Iván vezérlete alatt elesett volt. Ez időtől fogva — úgymond— a magyarellenes párt erősebb alapot birt,t. i. Bécsben, s Bécs tudta, hol kell felhasználni, hol megvédeni a horvátokat a magyarok ellen. Azon : „Aula est pronobis!“ sokkal régibb keletű phrasis — úgymond — mint sokan gondolják. Olykor csekélyekből is egyezmást lehet következtetni. Horvát- és Szlavonország csakis első magyar királyai alatt birt saját pénzével; azonban I. Ferdinánd alatt, épen a czetinyei országgyűlés napjaiból, s VI. Károly alatt, épen a mi pragmatica sanctiónk idejéből — úgymond — oly vert pénzekre is akadunk, melyeken, külön választva, „Magyar ország királya“ czíméből ily köriratú czím olvasható : „Horvát-, Szlavón-és Dalmátország királya.“ Ne titkoljuk — úgymond — magunk előtt hiúságból a történelmi igazságokat. Ha nem lesz vala ily dualismus az országban, midőn a bécsi uralom alá jutottunk, a „Confirmatio Libertatum“ I. Ferdinand alatt sem jó létre, valamint hogy a külön „Sanctio pragmatica“ sem lát világot, s a magyarellenes párt valamely külhatalomhoz folyamodik vala, hogy a budai erőszak elöl megmeneküljön. Azonban ily kisérletben megakadályozd a magyarellenes pártot részben a hungarophil ellentörekvés, részben pedig a törökök rohama. Ha nem lesznek törökök, mai nap — úgymond — sok mindenfélének tanúi lehetnénk. A törökök előnyomulása megköti e pártok kezét. Mégis magas aristokratiánk többsége mindig a magyarok részére állót. Derzsiszlovich Istók halála után az Zvonimir nejével, azaz a magyarokkal fogott kezet, miután Magyarországban szigorú hűbérrendszer jön uralkodóvá, míg arról szó sem volt még Horvátországban. (?) A bécsi politika azon valt, hogy a tengerpartot birtokába ejtse, s a magyarokat onnan visszanyomja. Az jól belátá, hogy előnyösebb reá nézve azon nagy horderejű tájak fölött közvetlen uralmat gyakorolhatni, mint a magyar alkotmány utján, mely is mindig ellenzéki elemeket rejte magában. Mettyika — úgy mond — elszakittatott s vissza nem csatoltatott, a kvarneri szigetek megnyerve, visszakebleztettek. Fiume a maga határával hosszabb ideig közvetlen bécsi kormányzat alatt állott, s a legújabb időkben szavak emelkedtek ebbeli reichsenmittelbarkeit mellett. Tudva lévő dolog, hogy néhány évvel ezelőtt az egész tengermellék a triesti kormány alárendeltetni czéloztatott. — Dalmáthon nincs viszszakeblezve; a katonai határőrvidék hosszabb időtől fogva már közvetlenül Bécs alá tartozik. Mindez — úgymond — csakis azért van úgy, mert országunk helyzete szerfelett fontos s könynyebb föladat a közvetlen kormányozás. Újabb történelmünkben — úgymond — két , példánk van ily törekvés s az ebbeli visszahatás felől. Mária Terézia alatt helytartóságunk volt és állítólagos autonómiánk is. József alatt napfényre jutott az, a minek neve : németesítő központosítás. Ennek természetes következménye nálunk — úgymond — borzasztó ellenzék vola, melynek folytán a hungarophilok vergődtek föl a dolgok élére ; a visszahatás szomorú gyümölcse — úgymond — az 1790-ki országgyűlés határozatai, melyek autonómiánkat megsemmisítették. Másik példa e században, az előbbinél sokkal nyomosabb , sokkal fontosabb, az 1835—48-ki mozgalom. — Valamint hogy az 1790-ki törvények e németesitő központosítás ellen bizonyos túlzott visszahatás valának, szintúgy az 1835—48-ki mozgalom — úgymond — szenvedélyes, költői visszahatásul bizonyult a magyarok tuluralma ellen, s mi, horvátok, a legszentebb ügy védelmére kelve föl, akaratlanul a Bachrendszer malmára hajtottuk a vizet. Elértük leiz az 1860-as évet is — s itt is ugyanazon régi jelek tűnnek föl egymás után, t. i. visszahatás a németesitő központositás korlátlan uralma ellen, s barátság a magyarokkal. Mégis — úgymond — roppant haladás vehető észre a mi részünkön. A miért is ez év roppant fontosságú történelmünkben , mert látható a törekvés : a Bécs és Pest közötti ingadozásból megmenekülni. A német központosítás ellenzése köztünk — úgymond — állandó s mélyen meggyökerezett , de másfelől a magyarokkali barátság jelentékeny mértékben meghűlt, mig hungarophiljaink programmja már is nyilvánvaló ellenzésein alakul a Deák-féle feliratoknak (?) A talán a legújabb mozgalomban észrevehető — úgy mond — miszerint a nemzet meggyőződött, hogy se a szabadságról nemzetiség nélkül, se a nemzetiségről szabadság nélkül nem lett szó, míg korábbi mozgalmainkban majd ez, majd amaz kifelejtetett a számításból. Ferencz József, hungarophil horvát-szerb. Román lapszemle. Kivonat egy bukaresti levélből, a „Gazetta Transilvaniei“ után közölve : „Sem az oppositio, sem a pessimisták hírlapjainak — mond levelező — ne adjanak önök hitelt, engedjék őket kiabálni, míg kedvük tartja , mert mi mindamellett is haladunk. Igaz, hogy haladásunk sokat hasonlít maguk közt czivódni hajlandó némely emberek haladásához , kik ugyanegy utón s társaságban mennek, egymást előre hátra, jobbra balra szüntelen ránczigálva s taszítva; de utóvégre mégis csak haladnak.— Igaz az is — megjegyzi. — hogy országunk kincstára nagy szorongásban van, de ez által mi is egyszerre több államot utánozunk, úgymint: saját souzerainunkat, a nagy Padishahot, Olaszország királyát, önöket, Franczia-, Orosz- s ki mondhatja még hány országot; mindezek mellett azonban a mi kincstárunkban feleslegnek kellene lenni; de ne gondolja senki, mintha ezt egyedül a jövedelmi források hiánya okozná; vannak ezenkívül tévesztett számítások, gyakran himericua tervek s javaslatok, melyeket bizonyos államhivatalnokok, minden józan megfontolás nélkül,valósini igyekeznek ; azt se higyyék, mintha a volt fejedelmek alatt nem történtek volna hasonló kellemetlenségek. Avagy talán — kérdi — feledték önök, mennyibe került a nemzeti színház, a Bánesza-féle sétatér, a kismezei tó, s több effélék Bibeszku idejéből, az arnotai börtönök a bojárok számára, a proavai útvonal Stirbein és a muszkák korából; feledték Ghika Sándor által megkezdett, de soha be nem végzett épületekre fordított colossalis kiadásokat? Szóval — mond. — mi nem tagadjuk, hogy igen gondatlan gazdák vagyunk, s hogy gondatlanságunk gyakran számos millióinkba került, de hát várjon más, a mienknél jobban rendezett államok nem estek-e ugyanezen hibába, s netalán önök tudakozódtak-e kincstárunk mikénti állásáról? stb. Politikai s nem politikai román hirlapjaink — folytatja. — tudomásom szerint, eddig már 18 —20-an vannak — majd más alkalommal azokat név szerint is meg fogom ismertetni. Teli úr — mond továbbá. — elvállalta a közoktatásügyi miniszterséget, de nem hiszem, hogy elődeinél tovább vihesse. Teli, mint katona ember,a nevelőktől is törvény s kormány iránti engedelmességet fog követelni, s ha erélyesen lép fel, a heréket a méhektől elválasztandó, a közvélemény részére leend. Ne tartsák önök nagyításnak — mond végül levelező — midőn tudatom, hogy ez időszerint csak magában Páriában, kilenczszáz moldvaoláhországi ifjaink vannak, kik közül mintegy ötszázan a gymnasiumokban, négyszázan különböző facultásoknál, katonai s technikai intézetekben képeztetnek. Önre bízom — úgymond — megbírálni, hová fognak jutni majd a herczegségek , ha fiatalságunk még csak tíz évig fogja ily számmal meglátogatni a franczia intézeteket; de ne téveszszük el szem elől azt sem, hogy azon 900 ifjú korántsem tartozik általánosan a bojárcsaládokhoz; bérlők, kalmárok, s mások, kik kedvezőbb anyagi állapotnak örvendenek, gyermekeiket szinte Párisba küldik stb. (V.) Párisi jelenségek a lengyel ügyben. A „France“ jelenti febr. 22-ről: „Állítják, hogy Lengyelország ügyében nem sokára petitió fog intéztetni a senatushoz. Ezen, tekintélyes férfiak által szerkesztett petitió, érdemleges vitára fog alkalmat nyújtani, amelyben a franczia kormány, mint mondják, tudatni fogja a maga véleményét ezen komoly és fontos kérdésben.“ A „Patrie“-nak azt írják Berlinből, hogy Avensleben trinok, Loen ezredes és Bauch őrnagy megérkeztek Varsóból, s azonnal bebocsáttattak a királyhoz, aki megdicsérte buzgalmukat, s megköszönte a módot, melylyel eljártak a küldetésükben. „Ezen porosz tisztek jelentéséből — teszi hozzá a „Patrie“ — hír szerint az tűnik ki,hogy Lengyelországban a helyzet a legszomorúbb. A felkelés el van terjedve az egész országban, s elnyomása sok vérbe fog kerülni,és sok időt fog kívánni. A császári testőrség második hadosztályát Lengyelországba várják, rendeltetése délre működni, ahol a felkelés az egész területen uralkodik. Varsóban a legnagyobb nyugtalanság uralkodik. A Constantin nagyherczeg lakta palotát egy egy ezred őrzi, melyet minden tizenkét órában más vált fel, miután kénytelen folyvást fegyverben lenni. Más gyalog, lovas és tüzérezredek a környéken tanyáznak künn.“ Ugyancsak a „Patrie“ jelenti, hogy a porosz rengés csendőrség megint hat Lengyelországba utazót fogott el február 13-dikán Lisbarkón, azon gyanúja, hogy az illetők a felkeléshez akarnak csatlakozni. Három közülök, Szervinszki, Sztowiarszki és Tanori a cune - i iskola volt növendékei, olasz útlevelekkel voltak ellátva. A másik három, köztük Gasztovit (Bronislas) és Judyeski, a párisi lengyel iskola volt növendékei. Sztowiarszki bizonyosan ki akarván menekülni az ellene intézett önkényes rendszabály alól, megsebesíttetett egy lövéssel,és a lisbarki kórházban hagyatott; társai a brodnicai erődbe tétették. „Mostanig — teszi hozzá a „Patrie“ — semmi sem mutatja, hogy ezen új foglyokat kiadták volna az oroszoknak, ámde ezen letartóztatások, erőszakkal végrehajtva egy szomszéd hatalom szolgálatára, tekintet nélkül az útlevelekre, melyeket Poroszországgal békében lévő kormányok szabályszerűleg adtak ki, magukban is nem oly megsértései-e a nemzetek jogának , melyek ellen egész Európának érdekében áll tiltakozni ? Ami illeti azon három utazót, akik ugyanazon körülmények közt legközelebb elfogatva, hír szerint kiadattak volna az oroszoknak , még mindig várjuk, hogy a porosz kormány ily komoly tény ellenében lépjen fel meghazudtolással, melyet örömmel fognánk feljegyezni.“ Az összes párisisajtóban a „Nord“ csupán egyetlenegy hangot talált eddig, mely az ő nótáját tódította. Ez Granier de Cassagnac úr lapja volt, a „National“. Most már ez is egy húron pendül a „Constitutionnel“-lel, mely szinte ellene volt eleinte a lengyel mozgalomnak, de tegnap, általunk átvett czikkében kijelentette, hogy a kérdés ábrázata megváltozott, és hogy a berlini kabinet politikája azt európai kérdéssé tette. Az „Opinion Nationale“ pedig folyvást fennhangon jelenti óhajtásait Lengyelország helyreállítása mellett,azon meggyőződésben lévén,hogy e helyreállítás Francziaország, Európa s a civilisatio legnagyobb érdekeinek felel meg. „Az alakulóban lévő német egység között — úgymond — és Oroszország közt, mely nyugatra zúdíthatná egy nap mindazon ázsiai csordákat, melyeket útban van meghódítani, miután sokáig maga szenvedte azok jármát, e két hatalom közt, mondjuk, nekünk egy független, egy nagy Lengyelország kell, azaz : arégi határai közt helyreállított Lengyelország. Minden valamirevaló politikus belátja épen úgy, mint mi,ezen igazságszolgáltatási és elégtételi ténynek szükséges voltát, Európa erőinek egyensúlyba hozására és ponderálására. A független Lengyelország fedez minket a germanismustól, anélkül, hogy akadályozná annak legitim kifejlődését,melyet még könynyebbé és gyorsabbá tesz az által, hogy természetes cselekvési körébe szorítja (circonscrivant) , ugyanakkor megment a panszlavismustól, a muszkaszárok és a keleti fanatismus ezen álmától, mely egészen a Dunáig és a Bosporusig fenyegeti a nyugati nemzetek érdekeit. Egy független Lengyelország ugyanis, régi határai közt, oly első rangú hatalmasság lesz continensünkön, melynek tágas kijárása lesz a balti tengerre, s lesz egy másik is a fekete tengerre, mintegy 30 millióra menő népességgel, mely 40—42 millióra is emelkednék, ha a lengyeleknek sikerülne Oroszországhoz , Ausztriához és Poroszországhoz csatolt területeiket egészben visszanyerni. Ilyen szövetségest szeretnénk mi a Visztula és Dniszter partjain.“ Az „Op. Nat.“ reményli, hogy a franczia kormány be fogja látni annak szükségét, hogy egy függetlensége mellett küzdő hősi nemzet javára beavatkozzék, s forma szerint ellene szegül a semlegesség azon megsértésének, melyet Vilmos király a febr. 8-diki egyezménynyel el akar követni. Lengyelországi események. A lengyel nemzet, melyet halottnak hittek, megmozdult, s a mozgalom hullámai megrázták Oroszországot és próbára teszik a porosz államszerkezetet, mely többnyire lengyel szerzeményekből lett nagyhatalommá. Európa tanúja ismét a szomorú látványnak, hogy a legnemesebb népek követeléseit a barbár erőszak akarja elnémítani. Az európai közlemény és rokonszenv egészen a lengyek részén áll , s nemcsak emberiségi , hanem politikai szempontból is semmi sem volna kívánatosabb, minha Lengyelország önállóságra vergődhetnék. Az orosz hódítási vágy előtt hatalmas gát lenne egy több mint 31 millió lengyelből újra alakuló állam, mennyiből az orosz lengyel tartományok állanak. Azonban az orosz megfeszíti minden erejét, s hatalma érzetében, mintegy daczolva az európai, megbélyegző közvéleménynyel, végletes rendszabályokhoz nyúl, mint a Nérók, kik azért mertek oly leplezetlenül elkövetni minden vérengzést és pusztítást, mivel egyetlen hatalomnak érzék magukat az ismert világon. — A porosz, szintén a közvéleménynyel daczolva, kezet nyújt az orosznak, mert existentiájában érzi magát fenyegetve. A lengyelek előre látták az óriási fegyveres erőt, mely ellen küzdeniük kell, s hazafias önfeláldozásuk, kétségbeesésük annál nagyobb fogalmat ad magáról, a siker minél kevesebb reményével ragadtak kardot az idegen ellen, mely csak ígéreteivel akart elaltatni, de alapjában a régi zsarnokságot tartotta fenn. A czár elhatározta — írják a „France“nak, hogy minden rendelkezés alatt álló hadát Lengyelország ellen küldje. A Bessarábiában volt gyalogsági hadosztály csakugyan parancsot kapott a Lengyelországba indulásra. A doni kozákok hadteste hasonlókép oda küldetik, s a ka-