Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)

1864-01-13 / 4172. szám

9—4172 15. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadó­hivatal. I Előfizetési feltételek: I Hirdetmények dy a. Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. V­i­dlék­re, postán : Helyben, házhoz hordva : I 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Fere­ncziek téz 7-dik szám, l*ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli Félévre • • • . • 10 frt 50 kr o. é. | Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvita­t hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. | Évnegyedre.... 5 frt 25 kr o. é. | Pe sor UJ r* 1864. Szerda, jan 13. Előfizetési felhívás a „Pesti Napló“ 18 64-dik évi folyamára. Előfizetési ár : Január—júniusi üdlésre 10 frt 50 fr. Január—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Post, jars. 12. 1864 Abban egy perczig sem kétkedtünk, hogy a mostani német mozgalom folyta­tása a frankfurtinak, s hogy, bár a schles­­wig-holsteini ügy elintézésének leple alatt, főtörekvése a Bund reformját kieszköz­­leni. Ha azonban a schleswig-holsteini kér­dést nem e szempontból fogtuk volna is föl, a Botschafter történelmi és politikai a­p­e­r­t­u­i a helyes útra térülnének vissza. Meztelenebb és sajátságosabb czikket alig olvastunk valaha, mint a 11-dik ja­nuárit, melyben a Botschafter Ausztria és Poroszország eljárását bírálat alá veti. Méltónak tartjuk előbb az érdemes lap okoskodásainak egész összegét közleni, mielőtt az abból vont következtetések felől nyilatkoznánk. „Németország politikai szelleme — szólt a Botschafter — mely a német birodalom felosz­latása előtt csaknem egészen elaludt, erőszako­san fel lön rázva azon nagy események által, melyek a múlt századból a jelenre átmenetet képeznek. Ezen idő óta oly emelkedő fejlődés­ben van az, hogy minden akadály csak erős­­bíti és tisztítja. Ezen politikai szellem természeténél fogva nem forradalmi, sőt forradalmi eljárás volt mind­az, mi a német birodalomnak véget vetett, míg ellenkezőleg a forradalom ellentéte volt ama nemzeti öntudalom, mely az előbbi és jobb idők­­h­ez igyekezett csatlakozni. Azonban nem csak a szándék, de az eszkö­zök is, nem csak a czél, hanem az oda vezető utak is szóban forogtak. A józan értelem taná­­csosa a német népnek, hogy a politika, ha nem akar a lába alól minden földet elvétetni enged­ni, kénytelen a létező hatalmakhoz csatlakozni. Németországból és melléktartományaiból két nagy s több kisebb és kicsiny államok alakul­tak. A Bund a nemzet reményeit megcsalta és előszeretetből a politikai praxis legpiszkosabb munkáit választó kegyelt foglalkozási tárgyul. Hová fordítsa a nemzet szemeit? Hatalma­sak voltak Ausztria és Poroszország. Friss emlé­kezetben élt még, hogy Ausztria maga hagyott fel a birodalommal, és többször visszautasítá az annak helyreállítására intézett ajánlatokat. Minő más választás volt tehát, mint minden re­ményt Poroszországra függeszteni ? Kire lehe­tett másra támaszkodni, mint Poroszországra, mely késznek látszott az Ausztria által elha­gyott helyeket elfoglalni ? A porosz párt Németországban rendre kifej­lődött és megerősödök. Üldöztetett még maga Poroszország által is. De mindamellett növeke­dők számban, belátásban és egybeköttetések­­ben, főleg bizonyos politikai demi monde körében, mely még most is jellemzi e pártot, míg­nem végre maga a porosz állam élén is védnökökre talált, így állott be az 18­48 ki év. A democrata köztársasági párt abstract elveivel és radicalis schablonaival sok olyat rontott el, mely talán alakítható vala, de helyes ösztönnel bírt, nem bízván abban , hogy a porosz trón komolyan volna hazafias szándékú. Ezen bizodalmatlanságot az eredmény igazolá. A po­rosz politika a nagy-német porosz csá­szárság programmjától visszahúzódott a kis német szövetségi állam tervéhez, sőt a még szerényebb egyesüléshez sokak­kal, kevesekkel, némelyekkel ; — visszahúzó­dott a M­a­j­n­a-v­o­n­a­l­h­o­z, a semmihez, mígnem a helyreállított német szövetségi követgyűlésben az osztrákokkal találko­zott, s velük rövid ideig kijönni megtanult. De csak rövid ideig. Mert a porosz párt kü­lönböző árnyalatai éltek, fejlődtek, növekedtek, s belőlük alakult ki a Nationalverein. Németország egysége Poroszor­szág által : ez jön ismét jelszóvá. Azonban e közben Ausztria és Ausztria barátai sem alud­tak. A ki megismerte a porosz létnek ürességét és csalfaságát, Ausztriára fordító tekintetét. A ki nem akart erőszakos fölforgatásokat, hanem a létező alapján mindig előbbre vitt reformokat és a­ki az önkormányzattal bíró foederatismust az abstract állameszme absolutismusánál több­re becsülte, szintén ezen oldalhoz csatlakozott. Az, a­ki kivétel nélkül az egész német nemzetet — sőt ha lehet még többet is — patriotismusá­­val átölelte, az így támadt pártot nagy-német pártnak nevező. Ausztria ezen párt előzékenységét méltá­nyolta és viszonza. Gondoltaikkal és terveik­kel megbarátkozott szintúgy, mint Poroszország a kis-német pártéval téve és még teszi vala. Bécsben rendre határozott czélok fejlődtek ki, melyek végre a reform­tervben és a frankfurti fejedelmi gyűlésben leltek kifejezé­­seket. A hatás rendkívüli volt. Egész Németország félig örömujjongással, félig megszégyenüléssel és vonakodással sorakozik Ausztriához és lel­kes császárjához. Németország egész állapota megváltozott, és soha sem lett volna oly könnyű, mint a múlt év nyarán kitűzött osz­trák politikának könnyű vala egy nagy nem­zet politikai helyze­tét, sőt egy egész földré­szét is — t. i. Európáét — átalakítni. Ki hitte volna, hogy a viszonyok ily rendkí­vüli kegyének csak az legyen rendeltetése, hogy Ausztriával 1863-ban és 1864-ben azon szerepet játszódtassa el, melyet 1849-ben és 1850-ben Poroszország volt kénytelen játszani: a lemondást a nagy eszmék kivite­lének szerepéről, azért, hogy a ve­­télytárssal kis gondolatokban egyetérthessen, így jön a n­agy-német, vagy más szóval, az osztrák párt a múlt év végével rendre azon helyzetbe szorítva, melyben a poroszok valának 1849-ben. Ausztria az ő német barátjait rendre alkal­matlan személyeknek kezdé tekinteni. A növe­kedő bizodalmatlanság már tetemes hatással bírt még a dán király halála előtt. Azonban ezen halálozás a dolgok helyzetét, melyet a profán szemek kevéssé tudtak észre­venni, egyszerre egy oly dönté­s gyakorlati megpróbáltatás alá vetette, mely váratlanul mindent fölvilágosított. Mik az indokok, melyek az osztrák politika e nagy fordulatát előidézték? Ezen kérdés vissza­utasíthatta. óhajtunk tárgyilagosan és igazságosan ítélni. A két német nagyhatalom állami létezé­séhez és hatalmi ál­lás­áh­oz, még a né­met birodalom föloszlatása előtt, oly fontos és sajátságos érdekek valának hozzá csatolva, hogy azon igények, me­lyeknek betöltését a növekedő német nemzeti szellem tőlök várta, vagy egészen nem, vagy tán­­talán sehogy sem teljesíthetők. Ennek belátása vagy előérzése volt az ok, mely előbb Poroszország, később pedig Ausz­triát a v­á­g­y és a foganasitás közt megakasztá, föltartóztatta. Őszintén szólva, a német nép előbb Poroszor­szág, utóbb Ausztria által várakozásaiban meg­csalatott. Ezen csalatkozás előidézésébeni részesség hozta sok viszongás után ismét egymáshoz kö­zel Ausztriát és Poroszországot. — De a német nép, mely ügyét nem ejtheti el, ily körülmények közt nem tehetett egyebet, mint azt, hogy sze­mét a középáll­amokra fo­rdítsa. Mert a középállamok Németország irányában oly érdemeket szerzettek maguknak, melyek által egykori separatismusokat rég jóvá tették. Nekik köszöni Németország szabad alkotmá­nyait. Török szivárgott át Poroszországba és Ausztriába az alkotmányosság. — Most másod­szor remélni törik a nemzet legmagasabb ügyeinek oltalmazását és előmozdítá­sát. — De ezen államok a porosz-osztrák egyet­értés, és e két nagy hatalomnak ellenök irány­zott politikai magatartása által fenyegetve, te­hettek volna e bölcsebbet és jobbat, mint azt, hogy a nemzetnek bennök helyzeti bizodalmát betölteni törekszenek? A német viszonyok ily állása közé hullott be hirtelen a dán kérdés. Meg kell jegyeznünk, hogy Ausztria és Poroszország egymáshoz kö­zeledése és egyetértési kísérletei a koppenhá­gai halálozást már sokkal megelőzték, s velük egy időben kezdődött a középállamok önvédel­mi helyzete is. Ha mindezen viszonyokat szemügyre vesz­­szük, sok látszik világosnak, ami különben meg­­fogh­atlan volna. Ausztria politikája a nagy német szövetségi reformtól a majnai vo­nalra húzódott vissza, fiola porosz politikával t­a­lá­l­k­o­z­i­k. Ennek követ­kezményeit a schleswig holsteiniak lesz­nek kénytelenek hordozni.14 Ennyi a BoL-ch­after csodálatos czik­­kének elbeszélő része. Befolyásos lapban nagyobb pessimis­­mussal irt, s mégis közönyösebb hangon előadott nézeteket nem olvastunk Szerinte Ausztria a reformació után pár hónap alatt minden befolyását a né­met szellemre elvesztette. Szerinte a k­ét német nagy­hatalom, Ausztria és Poroszország, állami létezésé­nél és hatalmi állásánál fogva képtelen a német nemzet várakozásait teljesíteni. Szerinte helyes, ha a közép német álla­mok elkülönítik magukat a két német nagy­hatalomtól, s önállólag karolják föl a német ügyet. De hogy vájjon bírják-e e közép né­met államok a maguk erején a súlyos vállalatot teljesíteni, s ha sem Ausztriára sem Poroszországra nem támaszkodhat­nak , akkor nem lesznek-e arra utalva, hogy idegen segély u­tán sóvárogjanak ? : a dolog ezen oldalát a „Botschafter“ érin­tetlenül hagyja. Ellenben c­éloz két oly szándékra, mely nagyon megdöbbentő , de talán ál­tala sem bebizonyítható. Mondja t. i., hogy Ausztria politikája a nagy­ német szövetségi reformtól a maj­nai vonalra húzódott vissza, hol a p­o­­rosz politikával találkozik. Mit jelent ez ? Ha a földabroszra vetjük szemünket, látni fogjuk, hogy a Majna-vonalon in­nen fekszik Bajorország, Würtemberg, Baden, a Pfalz bajor része, Hessen-Darm­tadt és Frankfurt. A majnai vonalon túl pedig Szászor­szágtól kezdve a többi német tartomá­nyok , Schleswig-Holsteint is odaértve. Íja Ha tehát az osztrák politika a porosz­­szal a Ma­j­na v­o­n­a­ln­ál találko­zott volna, akkor a Botschafter ezen állítása szerint a két nagy hatalmasság már beleeg­yezett Németországnak két­felé darabolásába. Történjen a német birodalomnak ily kettészakítása akár az illető egyes orszá­gok beolvasztása által, akár pedig új szövetségi szervezések következtében, me­lyek definitíve emelik a déli részek élére az egyik nagyhatalmat, és az északi ré­szek élére a másikat. Németország min­den esetre el lesz darabolva, s történé­szeté megszűnt. A másik oldala pedig e dolognak az, hogy mihelyt Ausztria és Poroszország a Majna-vonalnál találkozott, akkor a dán kérdés nem dőlhet el többé sem a londo­­ni jegyzőkönyv, sem az augustenburgi ház részére, mert már in­tetto Po­roszországé Schleswig és Holstein, s kö­vetkezőleg Poroszország tengeri állammá van kijelölve. Akarjuk hinni, hogy a Botschafter, bár határozottan állít , az események által meg fog c­áfoltatni. De meglepő mégis, mennyire bízik saját adataiban, itt nem is elégíti ki az általa insinuált megoldás, hanem a helyett mást javasol, mely még veszélyesebbnek lát­szik, s a­melyre közelebbről vissza fogunk térni. KEMÉNY ZSIGMON­D: Bécsi dolgok. A reichsrath alsóháza január 11-én tar­­ta ez évben első ülését. Az ülés kezdetén osztatott ki a pénz­ügyi minisztériumnak az alsóház eln­öksé­géhez czímzett oly tartalmú irata, mely szerint a hadügyminisztérium tárcsájára nézve a költségvetés készítésekor előre nem láthatott rendkívüli kiadás adta az­óta magát elő, mely a 14 hónapra meg­ajánlott 120,125,000 forintnyi ősztésből nem fedezhető. E fölös kiadások a kö­vetkezők : 1. Az 1859-ki hadi praestatiok és há­borús károk megtérítési költségei, össze­sen : 4,000,090 ft. 2. A holstein-lauenburgi szövetségi executióból (természetesen a kárpótlási igény fentartása mellett) a császári kor­mányra háramló költségek 10.000.000 forint. A kormány ez előterjesztésének bő­vebb indokolását mind a pénzügyi bi­zottságban, mind a házban fentartja ma­gának. Az ülés másik fontosabb tárgya volt Mühlfeld és társainak az összes mi­nisztériumhoz intézett interpellátiója. Tegnapi számunk távsürgönye eléggé terjedelmesen közlé ez interpellatiót, azon­ban a negyedik pont nélkül. íme mind a négy pont: 1. Az ausztriai kormány által, a po­rosz kormánynyal egyetértőleg követett politika csak a külügyi miniszté­rium tanácsának eredmény­e-e, vagy az összes minisztérium osztja e politikát? 2. A kormány az esetben, ha a közép­államok határozataik mellett maradnak, szándékszik-e e határozatoknak engedni, még akkor is, ha a porosz kormány azok végrehajtását megtagadná? vagy pedig 3. A kormány azon határozatok végre­hajtását még az esetben is megtagadja-e, ha ezáltal azt koc­káztatja, hogy a német szövetség felbomlik, sőt polgárháború támad ? 4. Meddig terjed az egyetértés az osz­trák és porosz kormány közt? Feszült figyelemmel várják e kérdé­sekre a kormány válaszát.­­ A „Wiener Lloyd“ egy vezér czikkében kiem­li, hogy Európa ráunt a fegyveres békére, mely csak anyagi szükséget, rendetlen pénz­ügyeket, üzletpangást szül, s az államok bel­sejében oly politikai helyzetet, mely az alkot­mányország külső színe alatt oly kevés rendezett szabadságot s a nyilvános élet oly kevés élvezetét mutatja föl Mindenki érzi kivétel nélkül a mosta­ni európai helyzet tarthatlanságát, s mivel a bé­kés megoldáshoz sehol sincs remény, hős, re­­signatióval várják a kard által való eldöntést. Ezen viszonyok közt némi csodálkozást szült pénzügyi körökben, hogy a pénzügyminiszter egy 14 milliónyi pótlékkölcsön kívánásával lép a ház elé. A közönség s még inkább azok, kik közelről ismerik az európai pénzpiac­ot, telje­sen tisztában vannak arra nézve, hogy Ausztria nagy események küszöbén áll. Elég csak a határokon és egész Európában mind jobban bonyolódó nehézségekre egy futó pillantást vet­nie a legjobb reményű politikusnak, hogy bé­kés nézeteiben megingadozzék, de ennél többet A mezei gazdászat szerepe közgazd­á­­szatunkban­­ an. Nem oly tökéletesek a mi közgazdászati vi­szonyaink, nem tudunk mi úgy egymás kezére dolgozni, nem méltányolják nálunk úgy egy­mást a különféle osztályok, nem értjük vagy nem akarjuk érteni a társulás és közerő kifej­tés mesterségét, nem törekszünk minden cse­kély tárgyat, minden belföldi vállalatot úgy ért­tékes­itni és gyarapítni, nem vagyunk oly ipar­­kodók, oly tevékenyek, nem tudunk annyi ered­ményt felmutatni sem a gazdászat, sem az ipar­és kereskedelem terén, mint Nyugateurópa né­pei , pedig nekünk több szükségünk van mind­ezekre, mert : nincsenek 40—50 ezernyi ha­jóink, melyeken csakhamar egybe hordhatnék a világ távol vidékeiről, mit a hon fö­ldje kedve­zőtlen időkben megtagad, nincsenek kellő csa­tornáink és összeköttetéseink a világ legolcsóbb főútjaihoz a tengerekhez és főpiaczaihoz a ki­kötőkhöz , ezért irtózatos veszélylyel fenyegeti hazánkat néha csupán egy-két évi hiányos ter­més is, minőt Holandia, Belgium, Anglia népei már nem ismernek. Nem birunk kellő súlyt, kellő önállást adni mezei gazdászatunknak, ho­lott nekünk már okulni lehet Nyugateurópa né­peinek helyzetén és sorsán és m­ég nem késő oda igyekeznünk, hogy a hűn földjén találjuk fel mindnyájan élelmünket, még akkor is, ha népesedésünk rendes lépéseket téve előre, 60— 70 év alatt kétszereződik. Közös sorsa a mezei gazdászatnak világszer­te, hogy fáradalmai és terményei nem méltá­­nyoltatnak eléggé, hogy ezek ára, értéke nem tart lépést a forgalomba jövő pénzmennyiségek­kel és így mindinkább elmarad az iparczikkek értékétől, melyeket pedig évről évre könnyeb­ben és nagyobb mennyiségben állíthat ki az ember. így történt és történik ez jelenleg ha­zánkban is, ezért méltán panaszkodhatunk a közszellem ellen, mely megvonja a mezei gaz­­dászattól kellő segélyforrásait; a fogyasztók, iparosok és kereskedők ellen, kik ezen segéd­forrásokat számtalan jó eszközökkel gyarapít­­hatták volna, ha a „csillámló“ helyett a hasz­nost és szükségest hozzák vala forgalomba — de — sok olyan történt és történik ám hazánkban, mi Nyugateuropa említett népeinél ismeretlen volt. Ugyanis Nyugateuropa mezőgazdái és birto­kosai, daczára annak, hogy a mezei termények a fogyasztók által kellően nem méltányoltattak, mindig méltányosak voltak a hazai iparhoz és kereskedelemhez, míg nálunk mindig ellenes viszonyban állott a közgazdászat eme három pá­lyája. Az angol főnemes családokból, az első­­szülötteken kívül iparosok és kereskedők nö­vekedtek , a mezei gazdászat jövedelem forrá­sai a hazai takarékpénztárakba , bankokba, gyárvállalatokba , csatornák és jó utak, ké­sőbb vasutak és gőzmozdonyok építésébe lőnek fektetve és általában oly tőketengereket alakí­tottak a hazában, melyek gőztömegei jótékony esőként táplálták a honi ipart és kereskedelmet, és melyekből mindig elegendő tőkerészleteket meríthetett a mezei gazdászat saját üzletéhez — míg nálunk a tevékenység iránya háborúsko­dásokra, valláskérdések feszegetésére, a humá­nus és classicus tudományok művelésére, politi­zálásra, szónoklatra, fényűzésre stb. stb. irá­nyulva, a birtokos családok ivadékai szigorúan ragaszkodtak birtokrészleteikhez s pályájukhoz, nem méltányolták a hazai ipart, Páris és Lon­don piaczaihoz folyamodtak fény­űzési czikke­­kért vagy a mesterségesebb gépek és eszközök bevásárlásáért, Páris divatja szerint éltek, ru­­házkodtak, bútorozták szobáikat stb. s így nem lön szükségük a jó csatornák, utak, vasutak ki­építésére sem, mert hiszen a belföldi kereske­delem elnyomatott annyival inkább, mert ennek viszont mi táplálékot sem adhatott a divatelle­nes belföldi gyár vagy iparüzlet. Nyugateurópában tehát a mezőgazdászat jö­vedelmei a belföldre szorítkozva, mindenekelőtt ennek iparát és kereskedelmét fejtették ki,hogy ez aztán külföldi világkereskedéssé nőhesse ki ma­gát,bár a belföldi kereskedelem jelenleg is 8—10- szerte nagyobb mint az óriásinak nevezett s a földgömb nagy részét monopolizáló és 170 millió néppel igen előnyös (de nem eme népiek számára előnyös) külföldi kereskedés. Nálunk pedig ama jövedelmek rendesen kifelé folytak, pedig­­ minden forint, mely egy földművelő or­szágból külföldre megy a­nélkül, hogy élette valamely hasznos gazdászati tényező vásároltat­nék be, a mezőgazdászati tőkéből 20—25 frt tő­kerészlet jövedelmét semmisíti meg egy évre, 20—25 forintnyi közvagyont tesz meddővé, még akkor is, ha általa a föld termőereje leg­kevesebbet sem veszített és ugyanennyi ipar­tőkétől vonja meg a kellő méltánylatot s ka­matot. Nálunk tehát a mezőgazdászat jövedelmei nem képesek oly tőketengereket, melyekből a pénz bár­minő alakban visszakér­­ előbbeni he­lyére — forgásba jön — és bő forrásokat képez a mezőgazdászat ágazatainak felüdítésére vagy virágoztatására , ezért apadtak ki mostanában forrásai annyira, hogy addig is, míg a hazában jelentékeny tőketengereket képezhetnének, me­lyek közt egyik legjelentékenyebb és jótéko­nyabb leend a hazai földhitelintézet — külföld­ről, kölcsönpénzekkel kell eszközölnünk azon ipar és kereskedelmi vállalatokat (ide értve a vasutakat s csatornákat is) , melyek nélkül közvagyonoskodásunk épen nem gyarapodhatik. Egymásból kell táplálkoznia iparnak, keres­­kedelemnek és mezeigazdászatnak. Minél na­gyobb mérvben dolgozza fel az ipar a mezei­­gazdászat terményeit, minél nagyobb mérvben használhatja fel a mezeigazdászat az ipar czik­­keit s gyártmányait, annál inkább felvirágzik a kereskedelem, mely a közvagyont szétszál­­lítja a hon minden piaczaira, élvezhetővé teszi a nemzet mindenik rétege, mindenik polgára által, sőt jelentékeny szerepet ölthet a világ pia­­czain is, mi aztán a belföldi jólét mérve. Mint a növény és állatországnak egymásból táplálko­zása által az egyéni gazdászat terén, úgy az említett pályáknak egymásból táplálkozása ál­tal óriási eredményeket­­irhatunk ki a közgaz­dászat terén , de az itt igényelt helyes arán­yo­­kat, kellő közreműk­ödést, a számtalan külön­féle pályáknak öszhangzatos egybevágását csak hosszas figyelmes tanulmányozás és mindenek felett folytonos kölcsönös egyetértés és jó szán­dék által vívhatjuk ki. És­pedig : Bármennyi méltó panasza legyen a mezőgazdá­nak a fogyasztó világra, mégis ehhez s illetőleg a belföldi iparhoz és kereskedelemhez min­dig mél­­tán­yosnak kell lennie,mert hiszen ezek az ő gyer­mekei, az ő növendékei, kik­­ belőle fejlődtek és táplálkoznak, kiknek tehát vagyonossága az ő jólétének tényezője. Bár minő óriásinak nevez­zük ugyanis az ipar és kereskedelem tőkéit és jövedelmeit, igen csekélyek ezek a mezei gazdá­szat tőkéjéhez és jövedelmeihez képest. Százszorosan haladja az ingatlan birtokok tőkéje és jövedelme az ipar és kereskedelembe fektetett jövedelmeket a legiparosabb államok­ban is. A világ mindazon aranya, mit 6000 év óta gyűjtöget, nem volna elegendő Európa me­zei gazdászatának egy évi jövedelmét kifizetni. Azon 1500 mázsányi arany, mit mostanában Ausztrália bányái évenkint napvilágra hoznak, nem volna elég hazánk középszerű évi termésé­nek középároni díjazására. Azon óriási befekte­tések és jövedelmek tehát, melyekkel az ipar és kereskedelem dicsekedhetik, nem mások, mint a mezei gazdászat megtakarított s jó helyre fektetett fillérei, melyek viszont a mezei gazdá­szat emelésére szolgálnak, így midőn a mező­gazda kellően méltányolja a honi ipart és ke­reskedelmet, egyszersmind saját érdekeit moz­dítja elő — a mezei gazdászat tápgyökereit, vagy ágait növeli. Ipar, kereskedelem és gazdászat egyaránt szenved, hol a mezei gazdászat hivatása és szerepe félre ismertetik , hol ez önérdekeit nem látja, nem érti és elő nem mozdítja ; mint vi­szont : mindhárom egyaránt felvirul, hol ennek valódi érdekeivel a nemzet tisztában van, mert hiszen ebből fejlődnek és táplálkoznak az ipar és kereskedelem ágai. Mindhárom közt kell azonban bizonyos arányoknak lenni, melyek nélkül egyik sem léphet kellő gyorsasággal elő. Mint a mezőgazdaságnál minden gazdaságban, úgy a közgazdászainál általában van egy bizo­nyos arány, melyben legczélszerű­bben egybe­­működhetnek a különféle erők és tényezők , legjelentékenyebb eredményeket mutathat fel tevékenysége gyümölcséül a nemzet; és ha ho­nunk szép földjén kevesb eredményeket mutat­hatunk fel aránylag, mint Nyugateurópa népei,­­annak fő oka valóban nem más, mint közgazdá­szati viszonyaink aránytalansága , pedig —­ mint érintők— nekünk még jelentékenyebb ered­ményeket kell a honi földből kivívnunk, mint nyom annak meggondolása, hogy Ausztria bi­zonyosan oly nagy mérvű hadikészületeket nem tenne, ha irányadó körökben nem uralkodnék az a nézet, hogy nemsokára ütni fog az óra, midőn a birodalomnak minden erejét meg kell majd feszítnie, hogy erélyesen fentarth­assa európai helyzetét a vészszel fenyegető esemé­nyek elén. A karácsonyi szünnapok után f. hó 11-ikén ült ismét össze a bécsi reichsrath pénzügyi bi­zottsága. Azon fél milliót meghaladó (550.000 ft) ösz­­szegről volt szó, melyet a kormány meghatáro­zatlan rendelkezésre,­­ vagyis tudvalevőkép a sajtóra fordítandó költségül kért. A jelentéstevő (Taschek) a javaslat elvetését indítványozta, mivel a minisztérium nem indo­­kolá kivonatát. Az ülésben Schmerling államminiszter is je­len volt, s ő szólalt fel. Elmondá, hogy Angol­, Franczia , Német és Olaszország mennyi tit­kos kiadást teszen a sajtóra. Ausztriának azon sok megtámadtatás ellen, melyeknek ér­dekei külföldön ki vannak téve , gondos­kodnia kell, h­ogy a külföldi sajtó­ban szavát meghallassa.—A tárgy bő­vebb megvitatás végett elhalasztatott.

Next