Pesti Napló, 1864. január (15. évfolyam, 4164-4188. szám)
1864-01-13 / 4172. szám
9—4172 15. évi folyam. Szerkesztési iroda: Kiadóhivatal. I Előfizetési feltételek: I Hirdetmények dy a. Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidlékre, postán : Helyben, házhoz hordva : I 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek téz 7-dik szám, l*ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadása körüli Félévre • • • . • 10 frt 50 kr o. é. | Bélyegdij külön 30 új kr. Magánvitat hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők. | Évnegyedre.... 5 frt 25 kr o. é. | Pe sor UJ r* 1864. Szerda, jan 13. Előfizetési felhívás a „Pesti Napló“ 18 64-dik évi folyamára. Előfizetési ár : Január—júniusi üdlésre 10 frt 50 fr. Január—mart. negyedévre 5 ft 25 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Post, jars. 12. 1864 Abban egy perczig sem kétkedtünk, hogy a mostani német mozgalom folytatása a frankfurtinak, s hogy, bár a schleswig-holsteini ügy elintézésének leple alatt, főtörekvése a Bund reformját kieszközleni. Ha azonban a schleswig-holsteini kérdést nem e szempontból fogtuk volna is föl, a Botschafter történelmi és politikai apertui a helyes útra térülnének vissza. Meztelenebb és sajátságosabb czikket alig olvastunk valaha, mint a 11-dik januárit, melyben a Botschafter Ausztria és Poroszország eljárását bírálat alá veti. Méltónak tartjuk előbb az érdemes lap okoskodásainak egész összegét közleni, mielőtt az abból vont következtetések felől nyilatkoznánk. „Németország politikai szelleme — szólt a Botschafter — mely a német birodalom feloszlatása előtt csaknem egészen elaludt, erőszakosan fel lön rázva azon nagy események által, melyek a múlt századból a jelenre átmenetet képeznek. Ezen idő óta oly emelkedő fejlődésben van az, hogy minden akadály csak erősbíti és tisztítja. Ezen politikai szellem természeténél fogva nem forradalmi, sőt forradalmi eljárás volt mindaz, mi a német birodalomnak véget vetett, míg ellenkezőleg a forradalom ellentéte volt ama nemzeti öntudalom, mely az előbbi és jobb időkhez igyekezett csatlakozni. Azonban nem csak a szándék, de az eszközök is, nem csak a czél, hanem az oda vezető utak is szóban forogtak. A józan értelem tanácsosa a német népnek, hogy a politika, ha nem akar a lába alól minden földet elvétetni engedni, kénytelen a létező hatalmakhoz csatlakozni. Németországból és melléktartományaiból két nagy s több kisebb és kicsiny államok alakultak. A Bund a nemzet reményeit megcsalta és előszeretetből a politikai praxis legpiszkosabb munkáit választó kegyelt foglalkozási tárgyul. Hová fordítsa a nemzet szemeit? Hatalmasak voltak Ausztria és Poroszország. Friss emlékezetben élt még, hogy Ausztria maga hagyott fel a birodalommal, és többször visszautasítá az annak helyreállítására intézett ajánlatokat. Minő más választás volt tehát, mint minden reményt Poroszországra függeszteni ? Kire lehetett másra támaszkodni, mint Poroszországra, mely késznek látszott az Ausztria által elhagyott helyeket elfoglalni ? A porosz párt Németországban rendre kifejlődött és megerősödök. Üldöztetett még maga Poroszország által is. De mindamellett növekedők számban, belátásban és egybeköttetésekben, főleg bizonyos politikai demi monde körében, mely még most is jellemzi e pártot, mígnem végre maga a porosz állam élén is védnökökre talált, így állott be az 1848 ki év. A democrata köztársasági párt abstract elveivel és radicalis schablonaival sok olyat rontott el, mely talán alakítható vala, de helyes ösztönnel bírt, nem bízván abban , hogy a porosz trón komolyan volna hazafias szándékú. Ezen bizodalmatlanságot az eredmény igazolá. A porosz politika a nagy-német porosz császárság programmjától visszahúzódott a kis német szövetségi állam tervéhez, sőt a még szerényebb egyesüléshez sokakkal, kevesekkel, némelyekkel ; — visszahúzódott a Majna-vonalhoz, a semmihez, mígnem a helyreállított német szövetségi követgyűlésben az osztrákokkal találkozott, s velük rövid ideig kijönni megtanult. De csak rövid ideig. Mert a porosz párt különböző árnyalatai éltek, fejlődtek, növekedtek, s belőlük alakult ki a Nationalverein. Németország egysége Poroszország által : ez jön ismét jelszóvá. Azonban e közben Ausztria és Ausztria barátai sem aludtak. A ki megismerte a porosz létnek ürességét és csalfaságát, Ausztriára fordító tekintetét. A ki nem akart erőszakos fölforgatásokat, hanem a létező alapján mindig előbbre vitt reformokat és aki az önkormányzattal bíró foederatismust az abstract állameszme absolutismusánál többre becsülte, szintén ezen oldalhoz csatlakozott. Az, aki kivétel nélkül az egész német nemzetet — sőt ha lehet még többet is — patriotismusával átölelte, az így támadt pártot nagy-német pártnak nevező. Ausztria ezen párt előzékenységét méltányolta és viszonza. Gondoltaikkal és terveikkel megbarátkozott szintúgy, mint Poroszország a kis-német pártéval téve és még teszi vala. Bécsben rendre határozott czélok fejlődtek ki, melyek végre a reformtervben és a frankfurti fejedelmi gyűlésben leltek kifejezéseket. A hatás rendkívüli volt. Egész Németország félig örömujjongással, félig megszégyenüléssel és vonakodással sorakozik Ausztriához és lelkes császárjához. Németország egész állapota megváltozott, és soha sem lett volna oly könnyű, mint a múlt év nyarán kitűzött osztrák politikának könnyű vala egy nagy nemzet politikai helyzetét, sőt egy egész földrészét is — t. i. Európáét — átalakítni. Ki hitte volna, hogy a viszonyok ily rendkívüli kegyének csak az legyen rendeltetése, hogy Ausztriával 1863-ban és 1864-ben azon szerepet játszódtassa el, melyet 1849-ben és 1850-ben Poroszország volt kénytelen játszani: a lemondást a nagy eszmék kivitelének szerepéről, azért, hogy a vetélytárssal kis gondolatokban egyetérthessen, így jön a nagy-német, vagy más szóval, az osztrák párt a múlt év végével rendre azon helyzetbe szorítva, melyben a poroszok valának 1849-ben. Ausztria az ő német barátjait rendre alkalmatlan személyeknek kezdé tekinteni. A növekedő bizodalmatlanság már tetemes hatással bírt még a dán király halála előtt. Azonban ezen halálozás a dolgok helyzetét, melyet a profán szemek kevéssé tudtak észrevenni, egyszerre egy oly döntés gyakorlati megpróbáltatás alá vetette, mely váratlanul mindent fölvilágosított. Mik az indokok, melyek az osztrák politika e nagy fordulatát előidézték? Ezen kérdés visszautasíthatta. óhajtunk tárgyilagosan és igazságosan ítélni. A két német nagyhatalom állami létezéséhez és hatalmi állásához, még a német birodalom föloszlatása előtt, oly fontos és sajátságos érdekek valának hozzá csatolva, hogy azon igények, melyeknek betöltését a növekedő német nemzeti szellem tőlök várta, vagy egészen nem, vagy tántalán sehogy sem teljesíthetők. Ennek belátása vagy előérzése volt az ok, mely előbb Poroszország, később pedig Ausztriát a vágy és a foganasitás közt megakasztá, föltartóztatta. Őszintén szólva, a német nép előbb Poroszország, utóbb Ausztria által várakozásaiban megcsalatott. Ezen csalatkozás előidézésébeni részesség hozta sok viszongás után ismét egymáshoz közel Ausztriát és Poroszországot. — De a német nép, mely ügyét nem ejtheti el, ily körülmények közt nem tehetett egyebet, mint azt, hogy szemét a középállamokra fordítsa. Mert a középállamok Németország irányában oly érdemeket szerzettek maguknak, melyek által egykori separatismusokat rég jóvá tették. Nekik köszöni Németország szabad alkotmányait. Török szivárgott át Poroszországba és Ausztriába az alkotmányosság. — Most másodszor remélni törik a nemzet legmagasabb ügyeinek oltalmazását és előmozdítását. — De ezen államok a porosz-osztrák egyetértés, és e két nagy hatalomnak ellenök irányzott politikai magatartása által fenyegetve, tehettek volna e bölcsebbet és jobbat, mint azt, hogy a nemzetnek bennök helyzeti bizodalmát betölteni törekszenek? A német viszonyok ily állása közé hullott be hirtelen a dán kérdés. Meg kell jegyeznünk, hogy Ausztria és Poroszország egymáshoz közeledése és egyetértési kísérletei a koppenhágai halálozást már sokkal megelőzték, s velük egy időben kezdődött a középállamok önvédelmi helyzete is. Ha mindezen viszonyokat szemügyre veszszük, sok látszik világosnak, ami különben megfoghatlan volna. Ausztria politikája a nagy német szövetségi reformtól a majnai vonalra húzódott vissza, fiola porosz politikával találkozik. Ennek következményeit a schleswig holsteiniak lesznek kénytelenek hordozni.14 Ennyi a BoL-chafter csodálatos czikkének elbeszélő része. Befolyásos lapban nagyobb pessimismussal irt, s mégis közönyösebb hangon előadott nézeteket nem olvastunk Szerinte Ausztria a reformació után pár hónap alatt minden befolyását a német szellemre elvesztette. Szerinte a két német nagyhatalom, Ausztria és Poroszország, állami létezésénél és hatalmi állásánál fogva képtelen a német nemzet várakozásait teljesíteni. Szerinte helyes, ha a közép német államok elkülönítik magukat a két német nagyhatalomtól, s önállólag karolják föl a német ügyet. De hogy vájjon bírják-e e közép német államok a maguk erején a súlyos vállalatot teljesíteni, s ha sem Ausztriára sem Poroszországra nem támaszkodhatnak , akkor nem lesznek-e arra utalva, hogy idegen segély után sóvárogjanak ? : a dolog ezen oldalát a „Botschafter“ érintetlenül hagyja. Ellenben céloz két oly szándékra, mely nagyon megdöbbentő , de talán általa sem bebizonyítható. Mondja t. i., hogy Ausztria politikája a nagy német szövetségi reformtól a majnai vonalra húzódott vissza, hol a porosz politikával találkozik. Mit jelent ez ? Ha a földabroszra vetjük szemünket, látni fogjuk, hogy a Majna-vonalon innen fekszik Bajorország, Würtemberg, Baden, a Pfalz bajor része, Hessen-Darmtadt és Frankfurt. A majnai vonalon túl pedig Szászországtól kezdve a többi német tartományok , Schleswig-Holsteint is odaértve. Íja Ha tehát az osztrák politika a poroszszal a Majna vonalnál találkozott volna, akkor a Botschafter ezen állítása szerint a két nagy hatalmasság már beleegyezett Németországnak kétfelé darabolásába. Történjen a német birodalomnak ily kettészakítása akár az illető egyes országok beolvasztása által, akár pedig új szövetségi szervezések következtében, melyek definitíve emelik a déli részek élére az egyik nagyhatalmat, és az északi részek élére a másikat. Németország minden esetre el lesz darabolva, s történészeté megszűnt. A másik oldala pedig e dolognak az, hogy mihelyt Ausztria és Poroszország a Majna-vonalnál találkozott, akkor a dán kérdés nem dőlhet el többé sem a londoni jegyzőkönyv, sem az augustenburgi ház részére, mert már intetto Poroszországé Schleswig és Holstein, s következőleg Poroszország tengeri állammá van kijelölve. Akarjuk hinni, hogy a Botschafter, bár határozottan állít , az események által meg fog cáfoltatni. De meglepő mégis, mennyire bízik saját adataiban, itt nem is elégíti ki az általa insinuált megoldás, hanem a helyett mást javasol, mely még veszélyesebbnek látszik, s amelyre közelebbről vissza fogunk térni. KEMÉNY ZSIGMOND: Bécsi dolgok. A reichsrath alsóháza január 11-én tarta ez évben első ülését. Az ülés kezdetén osztatott ki a pénzügyi minisztériumnak az alsóház elnökségéhez czímzett oly tartalmú irata, mely szerint a hadügyminisztérium tárcsájára nézve a költségvetés készítésekor előre nem láthatott rendkívüli kiadás adta azóta magát elő, mely a 14 hónapra megajánlott 120,125,000 forintnyi ősztésből nem fedezhető. E fölös kiadások a következők : 1. Az 1859-ki hadi praestatiok és háborús károk megtérítési költségei, összesen : 4,000,090 ft. 2. A holstein-lauenburgi szövetségi executióból (természetesen a kárpótlási igény fentartása mellett) a császári kormányra háramló költségek 10.000.000 forint. A kormány ez előterjesztésének bővebb indokolását mind a pénzügyi bizottságban, mind a házban fentartja magának. Az ülés másik fontosabb tárgya volt Mühlfeld és társainak az összes minisztériumhoz intézett interpellátiója. Tegnapi számunk távsürgönye eléggé terjedelmesen közlé ez interpellatiót, azonban a negyedik pont nélkül. íme mind a négy pont: 1. Az ausztriai kormány által, a porosz kormánynyal egyetértőleg követett politika csak a külügyi minisztérium tanácsának eredménye-e, vagy az összes minisztérium osztja e politikát? 2. A kormány az esetben, ha a középállamok határozataik mellett maradnak, szándékszik-e e határozatoknak engedni, még akkor is, ha a porosz kormány azok végrehajtását megtagadná? vagy pedig 3. A kormány azon határozatok végrehajtását még az esetben is megtagadja-e, ha ezáltal azt kockáztatja, hogy a német szövetség felbomlik, sőt polgárháború támad ? 4. Meddig terjed az egyetértés az osztrák és porosz kormány közt? Feszült figyelemmel várják e kérdésekre a kormány válaszát. A „Wiener Lloyd“ egy vezér czikkében kiemli, hogy Európa ráunt a fegyveres békére, mely csak anyagi szükséget, rendetlen pénzügyeket, üzletpangást szül, s az államok belsejében oly politikai helyzetet, mely az alkotmányország külső színe alatt oly kevés rendezett szabadságot s a nyilvános élet oly kevés élvezetét mutatja föl Mindenki érzi kivétel nélkül a mostani európai helyzet tarthatlanságát, s mivel a békés megoldáshoz sehol sincs remény, hős, resignatióval várják a kard által való eldöntést. Ezen viszonyok közt némi csodálkozást szült pénzügyi körökben, hogy a pénzügyminiszter egy 14 milliónyi pótlékkölcsön kívánásával lép a ház elé. A közönség s még inkább azok, kik közelről ismerik az európai pénzpiacot, teljesen tisztában vannak arra nézve, hogy Ausztria nagy események küszöbén áll. Elég csak a határokon és egész Európában mind jobban bonyolódó nehézségekre egy futó pillantást vetnie a legjobb reményű politikusnak, hogy békés nézeteiben megingadozzék, de ennél többet A mezei gazdászat szerepe közgazdászatunkban an. Nem oly tökéletesek a mi közgazdászati viszonyaink, nem tudunk mi úgy egymás kezére dolgozni, nem méltányolják nálunk úgy egymást a különféle osztályok, nem értjük vagy nem akarjuk érteni a társulás és közerő kifejtés mesterségét, nem törekszünk minden csekély tárgyat, minden belföldi vállalatot úgy érttékesitni és gyarapítni, nem vagyunk oly iparkodók, oly tevékenyek, nem tudunk annyi eredményt felmutatni sem a gazdászat, sem az iparés kereskedelem terén, mint Nyugateurópa népei , pedig nekünk több szükségünk van mindezekre, mert : nincsenek 40—50 ezernyi hajóink, melyeken csakhamar egybe hordhatnék a világ távol vidékeiről, mit a hon földje kedvezőtlen időkben megtagad, nincsenek kellő csatornáink és összeköttetéseink a világ legolcsóbb főútjaihoz a tengerekhez és főpiaczaihoz a kikötőkhöz , ezért irtózatos veszélylyel fenyegeti hazánkat néha csupán egy-két évi hiányos termés is, minőt Holandia, Belgium, Anglia népei már nem ismernek. Nem birunk kellő súlyt, kellő önállást adni mezei gazdászatunknak, holott nekünk már okulni lehet Nyugateurópa népeinek helyzetén és sorsán és még nem késő oda igyekeznünk, hogy a hűn földjén találjuk fel mindnyájan élelmünket, még akkor is, ha népesedésünk rendes lépéseket téve előre, 60— 70 év alatt kétszereződik. Közös sorsa a mezei gazdászatnak világszerte, hogy fáradalmai és terményei nem méltányoltatnak eléggé, hogy ezek ára, értéke nem tart lépést a forgalomba jövő pénzmennyiségekkel és így mindinkább elmarad az iparczikkek értékétől, melyeket pedig évről évre könnyebben és nagyobb mennyiségben állíthat ki az ember. így történt és történik ez jelenleg hazánkban is, ezért méltán panaszkodhatunk a közszellem ellen, mely megvonja a mezei gazdászattól kellő segélyforrásait; a fogyasztók, iparosok és kereskedők ellen, kik ezen segédforrásokat számtalan jó eszközökkel gyarapíthatták volna, ha a „csillámló“ helyett a hasznost és szükségest hozzák vala forgalomba — de — sok olyan történt és történik ám hazánkban, mi Nyugateuropa említett népeinél ismeretlen volt. Ugyanis Nyugateuropa mezőgazdái és birtokosai, daczára annak, hogy a mezei termények a fogyasztók által kellően nem méltányoltattak, mindig méltányosak voltak a hazai iparhoz és kereskedelemhez, míg nálunk mindig ellenes viszonyban állott a közgazdászat eme három pályája. Az angol főnemes családokból, az elsőszülötteken kívül iparosok és kereskedők növekedtek , a mezei gazdászat jövedelem forrásai a hazai takarékpénztárakba , bankokba, gyárvállalatokba , csatornák és jó utak, később vasutak és gőzmozdonyok építésébe lőnek fektetve és általában oly tőketengereket alakítottak a hazában, melyek gőztömegei jótékony esőként táplálták a honi ipart és kereskedelmet, és melyekből mindig elegendő tőkerészleteket meríthetett a mezei gazdászat saját üzletéhez — míg nálunk a tevékenység iránya háborúskodásokra, valláskérdések feszegetésére, a humánus és classicus tudományok művelésére, politizálásra, szónoklatra, fényűzésre stb. stb. irányulva, a birtokos családok ivadékai szigorúan ragaszkodtak birtokrészleteikhez s pályájukhoz, nem méltányolták a hazai ipart, Páris és London piaczaihoz folyamodtak fényűzési czikkekért vagy a mesterségesebb gépek és eszközök bevásárlásáért, Páris divatja szerint éltek, ruházkodtak, bútorozták szobáikat stb. s így nem lön szükségük a jó csatornák, utak, vasutak kiépítésére sem, mert hiszen a belföldi kereskedelem elnyomatott annyival inkább, mert ennek viszont mi táplálékot sem adhatott a divatellenes belföldi gyár vagy iparüzlet. Nyugateurópában tehát a mezőgazdászat jövedelmei a belföldre szorítkozva, mindenekelőtt ennek iparát és kereskedelmét fejtették ki,hogy ez aztán külföldi világkereskedéssé nőhesse ki magát,bár a belföldi kereskedelem jelenleg is 8—10- szerte nagyobb mint az óriásinak nevezett s a földgömb nagy részét monopolizáló és 170 millió néppel igen előnyös (de nem eme népiek számára előnyös) külföldi kereskedés. Nálunk pedig ama jövedelmek rendesen kifelé folytak, pedig minden forint, mely egy földművelő országból külföldre megy anélkül, hogy élette valamely hasznos gazdászati tényező vásároltatnék be, a mezőgazdászati tőkéből 20—25 frt tőkerészlet jövedelmét semmisíti meg egy évre, 20—25 forintnyi közvagyont tesz meddővé, még akkor is, ha általa a föld termőereje legkevesebbet sem veszített és ugyanennyi ipartőkétől vonja meg a kellő méltánylatot s kamatot. Nálunk tehát a mezőgazdászat jövedelmei nem képesek oly tőketengereket, melyekből a pénz bárminő alakban visszakér előbbeni helyére — forgásba jön — és bő forrásokat képez a mezőgazdászat ágazatainak felüdítésére vagy virágoztatására , ezért apadtak ki mostanában forrásai annyira, hogy addig is, míg a hazában jelentékeny tőketengereket képezhetnének, melyek közt egyik legjelentékenyebb és jótékonyabb leend a hazai földhitelintézet — külföldről, kölcsönpénzekkel kell eszközölnünk azon ipar és kereskedelmi vállalatokat (ide értve a vasutakat s csatornákat is) , melyek nélkül közvagyonoskodásunk épen nem gyarapodhatik. Egymásból kell táplálkoznia iparnak, kereskedelemnek és mezeigazdászatnak. Minél nagyobb mérvben dolgozza fel az ipar a mezeigazdászat terményeit, minél nagyobb mérvben használhatja fel a mezeigazdászat az ipar czikkeit s gyártmányait, annál inkább felvirágzik a kereskedelem, mely a közvagyont szétszállítja a hon minden piaczaira, élvezhetővé teszi a nemzet mindenik rétege, mindenik polgára által, sőt jelentékeny szerepet ölthet a világ piaczain is, mi aztán a belföldi jólét mérve. Mint a növény és állatországnak egymásból táplálkozása által az egyéni gazdászat terén, úgy az említett pályáknak egymásból táplálkozása által óriási eredményeketirhatunk ki a közgazdászat terén , de az itt igényelt helyes arányokat, kellő közreműködést, a számtalan különféle pályáknak öszhangzatos egybevágását csak hosszas figyelmes tanulmányozás és mindenek felett folytonos kölcsönös egyetértés és jó szándék által vívhatjuk ki. Éspedig : Bármennyi méltó panasza legyen a mezőgazdának a fogyasztó világra, mégis ehhez s illetőleg a belföldi iparhoz és kereskedelemhez mindig méltányosnak kell lennie,mert hiszen ezek az ő gyermekei, az ő növendékei, kik belőle fejlődtek és táplálkoznak, kiknek tehát vagyonossága az ő jólétének tényezője. Bár minő óriásinak nevezzük ugyanis az ipar és kereskedelem tőkéit és jövedelmeit, igen csekélyek ezek a mezei gazdászat tőkéjéhez és jövedelmeihez képest. Százszorosan haladja az ingatlan birtokok tőkéje és jövedelme az ipar és kereskedelembe fektetett jövedelmeket a legiparosabb államokban is. A világ mindazon aranya, mit 6000 év óta gyűjtöget, nem volna elegendő Európa mezei gazdászatának egy évi jövedelmét kifizetni. Azon 1500 mázsányi arany, mit mostanában Ausztrália bányái évenkint napvilágra hoznak, nem volna elég hazánk középszerű évi termésének középároni díjazására. Azon óriási befektetések és jövedelmek tehát, melyekkel az ipar és kereskedelem dicsekedhetik, nem mások, mint a mezei gazdászat megtakarított s jó helyre fektetett fillérei, melyek viszont a mezei gazdászat emelésére szolgálnak, így midőn a mezőgazda kellően méltányolja a honi ipart és kereskedelmet, egyszersmind saját érdekeit mozdítja elő — a mezei gazdászat tápgyökereit, vagy ágait növeli. Ipar, kereskedelem és gazdászat egyaránt szenved, hol a mezei gazdászat hivatása és szerepe félre ismertetik , hol ez önérdekeit nem látja, nem érti és elő nem mozdítja ; mint viszont : mindhárom egyaránt felvirul, hol ennek valódi érdekeivel a nemzet tisztában van, mert hiszen ebből fejlődnek és táplálkoznak az ipar és kereskedelem ágai. Mindhárom közt kell azonban bizonyos arányoknak lenni, melyek nélkül egyik sem léphet kellő gyorsasággal elő. Mint a mezőgazdaságnál minden gazdaságban, úgy a közgazdászainál általában van egy bizonyos arány, melyben legczélszerűbben egybeműködhetnek a különféle erők és tényezők , legjelentékenyebb eredményeket mutathat fel tevékenysége gyümölcséül a nemzet; és ha honunk szép földjén kevesb eredményeket mutathatunk fel aránylag, mint Nyugateurópa népei,annak fő oka valóban nem más, mint közgazdászati viszonyaink aránytalansága , pedig — mint érintők— nekünk még jelentékenyebb eredményeket kell a honi földből kivívnunk, mint nyom annak meggondolása, hogy Ausztria bizonyosan oly nagy mérvű hadikészületeket nem tenne, ha irányadó körökben nem uralkodnék az a nézet, hogy nemsokára ütni fog az óra, midőn a birodalomnak minden erejét meg kell majd feszítnie, hogy erélyesen fentarthassa európai helyzetét a vészszel fenyegető események elén. A karácsonyi szünnapok után f. hó 11-ikén ült ismét össze a bécsi reichsrath pénzügyi bizottsága. Azon fél milliót meghaladó (550.000 ft) öszszegről volt szó, melyet a kormány meghatározatlan rendelkezésre, vagyis tudvalevőkép a sajtóra fordítandó költségül kért. A jelentéstevő (Taschek) a javaslat elvetését indítványozta, mivel a minisztérium nem indokolá kivonatát. Az ülésben Schmerling államminiszter is jelen volt, s ő szólalt fel. Elmondá, hogy Angol, Franczia , Német és Olaszország mennyi titkos kiadást teszen a sajtóra. Ausztriának azon sok megtámadtatás ellen, melyeknek érdekei külföldön ki vannak téve , gondoskodnia kell, hogy a külföldi sajtóban szavát meghallassa.—A tárgy bővebb megvitatás végett elhalasztatott.