Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)

1864-02-02 / 4189. szám

változtatott egy szabályt sem, s nyitva áll e társulat minden becsü­letes ember­nek ; utána keletkeztek a vidéki kaszinók, olvasó körök stb., mint a nemzeti műve­lődés tű­zpontjai. Számtalan kis erő ösz­­pontosítása óriássá nő, s ily mód kell a bont magasra emelni. Egyesületi szellem ébresztője Széche­nyi , az Akadémiától le az aggarász egy­letig. A kaszinó alkotása tette lehetővé megismerkedni a régi tekintélyekkel, az ifjú nemzedékkel, kiismerni azokat, kiket nagy eszmék lelkesítenek, és kik töreked­nek e nagy férfiú utánzására. Ne hagyja el magát e nemzet e nehéz időben ; ne engedjen magának pihenést, melyet még ki nem érdemelt az ifjúság. Ne engedje lelkét az anyagi érdekek ál­tal beszennyeztetni, de maradjon magas lelkületű a nemes ambitióig, mert habár a szenvedély áldozatokat szül, csak ez szül nagy tetteket. Hűség és áldozati készség ki ne vesz­­szen a házában, így tanusítsuk hódola­tunkat a dicsőült iránt. Mint fiatal ember, vezetése alatt tanul­tam. Ha nem is fogtam fel mindig szelle­mét, sejtem véleményét; most, midőn meg­értem, tévedésemet elismerem. Legyen remény és tanulmány hazánk­fiának emléke , ki moderátor és haladó volt egyszersmind , s a nemzetet a me­részségig sarkalta előre, de tántorithatlan bátorsággal állt ellent a rohamnak. Adja Isten, hogy szellemében hazánk önállá­sát becsülettel megmenthessük. Felhívlak benneteket, hogy felemel­kedvén helyetekről, századunk legna­gyobb magyarjának emlékére hazfiui lel­kesedéssel, emelkedéssel, de siri csenddel poharat ürítsetek“ stb. Ez áldomás elhangozván, gr. Festetics Leo, az üdvözt­lt nagy hazafinak egy ked­­vencz régi magyar, bus dallamu­­j mínu­szát játszá el philharmonikán, melyet a jelenvoltak kegyelettel hallgattak végig, s csendben távoztak helyeikre. Báró Wenkheim Béla szavai a tiszta ne­­meslelkű hazafiság hangjai voltak, mélyen meghatották a jelen­­voltakat, s a régi pártok emberei hallgatag szorítottak kezet. Kedélyes társalgás fejezte be az ünne­pélyt, mely ezentúl a nemzet legjobbjai­nak rendes évünnepe lészen, a melyen meg fogunk emlékezni mindenről, mit a „legnagyobb magyar“ lángesze és hő kebele nemzetének levivni óhajtott. A Kisfaludy-társaság. I. évi február 6-dikán, mint­ dicső emlékezetű Kisfaludy Károly születése napján, délelőtti 10 órakor a magyar nemzeti múzeumban tartja XIV-dik közgyűlését, hol a társaság alapítóit, pártolóit, s a magyar szépirodalom minden barátját szívesen látja. A terembeli első sorok hölgyeknek tartatnak fenn. A közgyűlés tárgyai : 1. Elnöki megnyitó beszéd. 2. Titoknoki előadás a társaság munkálkodá­sáról a lefolyt 1863/a­ dik évben. 3. Emlékbeszéd Vörösmarty Mihály fölött b. Kemény Zsigmond tagtól­ 4. „Uj biblia,“ szatíra Srékács József tagtól. 5. Jelentés az 1863-dik évi pályázatok ered­ményéről s az uj pályadijak kihirdetése. 6. Elnöki zárszó. A titoknok. Különfélék. Pest, febr. 1. * A hazai szűkölködők felsegélésére e hóna­pot is jelentékeny adakozások közlésével nyit­hatjuk meg. Ugyanis 1) A fehérmegyei B­i­c­s­­k­e vidéki fiatalság a föntebbi czélra január 23 -án zártkörű tánczestélyt rendezvén, ennek tiszta jövedelmét, 231 ftot, Joánovits Sándor rendező bizottmányi pénztárnok úr hozzánk be­­küldötte. 2) G­a­á­l János pozsonyi II. évi jog­hallgató, takarékpénztári könyvecskében 110 ft 28 kft, ezen, közlésre méltó levél kíséretében . Tisztelt szerkesztő úr ! A múlt évi szünidők alatt honlétemkor hallottam, atyám mennyi gabonát ajánlott alföldi szűkölködő testvéreink fölse­­gélésére, de még azon héten szürüs kertje , magtára, szóval egész évi termése a lángok mar­talékává lett. Kettős örömmel küldöm tehát ön­nek, az ínségben szenvedők fölsegélésére ide zárt megtakargatott filléreimet; mert ez­úttal egy részt atyám szándékát parányilag teljesítem; de más részt, mert első alkalom ez nekem, hon­­társaimnak, s igy édes hazámnak szolgálhatni. Ki egész tisztelettel vagyok stb. G­a­á­l János, Il­od évi joghallgató.“ Valóban, e levél s e tény oly nemes érzelemről tanúskodik, miszerint e nagyreményű ifjat az egész magyar ifjúságnak, mint a testvéries áldozatkészség követendő pél­dáját tünteti fel. Fogadja mind ő, s fogadják a Bicske vidékiek honfiúi elismerésünket. — Mi­dőn már e sorok sajtó alá kerültek volna, utó­lag még a következő küldeményeket vettük : Ordódy Pálné urhölgy m­aga 30 ftot, továbbá M­e­n­d­­­i­k Teréz, nőnövelde tulajonosnő Pécsett, 85 ftot küld, mely összeg intézeti növendékei­nek kézi munkáik kisorsolása utján gyűlt be az alföldi szükölködök javára. Mind a t. sz. inté­zet-tulaj­donosnő— a­ki növendékei lelkébe a jó­tékony­ság magvait ily korán becsepegteti,—mind a derék leánykák méltó elismerést érdemelnek. A szerkesztőségünkhöz e czélra eddigelé bekül­dött s átszolgáltatott pénzek összege 25,564 ft 86 kr, 26 db cs. k. arany és 3 db ezüst tallér. * Gr. P­á­l­f­f­y Mór ő exója Bécsből tegnap­előtt Budára visszaérkezett. * A nemzeti színház igazgatóságának sike­rült hat előadásra nyerni meg M­u­r­s­k­a Ilma kisasszonyt, ki egy pár hónap óta köztetszés közt szerepelt a német színházban. A nemzeti színház közönségére nézve csak nyereség a kis­asszony szerződtetése, mert a gyönyörű hang és iskola mellett egyesíti mindazon tulajdono­kat, melyek egy színház első coloratur-énekese­i KÜLFÖLD. A lengyel ügy a franczia törvényhozó testületben. A franczia törvényhozó testület január 28-iki ülésében a feliratnak a lengyel ügyre vonatkozó pontját illetőleg benyújtott jobbitmány került vitatás alá. A jobbitmányt aláírták David Jero­mos báró, Cazelles, Belmontet, Roy de Loulay, Curé, Pagézy, Gorsse báró tbk, Regius ezredes, Corneille, Girou de Bouzareingues és Clary vicomte. A jobbitmány következőleg hangzik : „Felség ! a lengyel kérdés az emberiség és az európai közrend kérdése . Francziaország nincs hivatva arra, hogy fegyvert fogjon oly ügyben, melyet bármely oldalról tekintsünk, benne sem becsületünk sértését, sem határaink fenyegeté­sét nem láthatjuk ; azonban erkölcsi támogatá­sunkat ki kell meritnünk Lengyelország javára, mely ügy iránt Felséged mély rokonszenvét nyilván kimutatta ; hiszszü­k alkalomszerű­ségét annak, hogy a lengyeleket hadviselő félül elis­merjük, kik nem lázadók, hanem oly jog örö­kösei, mely a történelembe és a szerződésekbe be van jegyezve.“ A jobbítmány védelmére David Jeromos báró szólal fel. Dávid J. báró: Uraim, annak fejtegetését tűztem magam elébe, minő mérvűek Lengyelor­szág iránti kötelezettségeink , azután a hősies nemzetnek 1815 ótai törekvéseire térek át. Vé­gül kimutatom, minő bajos térre van hiva a fran­czia politika, s azzal végzem, hogy önök magas ítélete alá bocsátott jobbítmányunk alkalomsze­­rűségét fejtegetem. Mindjárt kezdetben azon több felől tett ellen­vetésekre felelek, miszerint így szólnak hoz­zánk : önök jobbítmánya nem emeli ki az orosz szövetséget, önök helytelenül cselekesznek. Én az orosz szövetségben, mely oly idegenszerű­n súlyosodott a felirat szerkesztésére, nem hiszek; Oroszország és Francziaország a világ két egé­szen ellenkező elvét képviselik. Tartós és szilárd szövetség az elvek azonos­ságán alapul , különben ideiglenes közeledések lehetségesek ugyan, de őszinte szövetség nem. Nem tanácsolnám hazámnak, ha az orosz szö­vetségben hinnék, hoggy ennek legkisebbet is feláldozzon abból, a mi erőnket és nagyságun­kat képezi. A lengyel kérdés az emberiség és az európai közrend kérdése. A császár oly nem­zet közvetlen képviselője lévén, mely az európai társadalom élén akar haladni, nem maradhat közönyösen azon bűn iránt, mely Lengyelország feldarabolását vonta maga után. Mindenik nagy hatalmasság más szempont­ból fogja fel teendőit, saját érdekeinek és mél­tóságának bírája önmaga. Nekünk nincsenek különleges kötelezettségeink a lengyel ügyben. Valóban két század óta Lengyelország a becs­vágyó szomszédok feldarabolásának martaléka jön. Francziaország testvéri kebellel fogadá a lengyel menekülteket. Jó vagy rész napjaink­ban, mint társak kitünteték magukat s fényes vagy borús körülményeinkben ismertük meg és tanultuk szeretni őket. Francziaország ven­dégszeretete nélkül Lengyelország hősies rom­jai nem szedhették volna össze magukat, hogy hazájukat megmentsék, megtanulván tőlünk, mi­­kép kell élni és meghalni a hazáért. (Több pa­don helyeslés.) A császárság bukása után Sándor azárt sza­­badelvűség szállta meg. Hajlékony szelleme mulatságát lelte a Lengyelország ellen elköve­tettek jóvátevésében. Nem terjeszkedem ki az 1815-diki szerződésekre, melyeket megvetek, csak annyit mondok, hogy kik azt aláírták, a restaurátió embereinek ügyelni kellett volna arra, hogy a szerződések végrehajtassanak. A Porosz- és Oroszország közt kötött különleges szerződés tartalma szerint a lengyel tartomá­nyoknak nemzeti intézmények adattak, és most mégis azt akarják állítni, hogy Oroszországnak semmi kötelezettségei nincsenek a varsói nher­­czegség iránt! Azonban a szövegek hivatalosan vannak szerkesztve. Világos, hogy a bécsi szer­ződések aláírói nem is álmodtak arról, hogy az elismert lengyel államnak kevésbbé elkülönzött jellemet adjanak, mint a Poroszország, Ausztria és Oroszország alatt maradt tartományoknak. Melyet magának Sándor czár kikötött,a Len­gyelországnak adandó belterjedelem abból állt, hogy kijelenté, miszerint tetszése és a körülmé­nyek szerint majd­ kedvezményekben részesíti, és nagyobbítja. Ámde ez még nem minden. A nevezett szerződések aláírása után Sándor czár néhány hó múlva igen Szabadelvű alkotmányt adott Lengyelországnak; Oroszország ezt nem szegheti meg. Gorcsakoff hy eszméi, melyeket e kérdésben közelebbről kifejtett, az önkény kútfejéből van­nak merítve, s a XIX. század szelleme azokat teljesen elveti. Gorcsakoff hy szerint ezen al­kotmány hasznos oktatás volt, de nem foglalha­tott magában kötelezettséget. íme az önkény emberei! Az alkotmány rájuk nézve nem kötelezettség. Hogyan­­uraim, hát megbocsátható-e annak megszegése, mire esküt tettek le ? A legnemesebb és legtisztább eszmé­ket hozzák izgalomba egy népnél, s ne lenné­t­ek kötelezve irányában ? A lengyelek helyébe mi is úgy cselekvénk vala, mondván: Ha az erő­szaknak engedni kényszerülünk, csak anyagi részünket engedjük át, de hogy meggyőződé­sünkkel, hitünkkel játékot űzzenek, azt nem engedjük, s ha azokat felingerlik, fegyvert fo­gunk, előbb becsüljük a halált bizonyos dolgok veszélyeztetésénél és a gyalázatnál. (Több hang : helyes.) Nem, Oroszországnak nem volt joga arra, hogy a szerződéseket meg ne tartsa, 1820 ban pedig önkényes tényekben mutatkoztak szán­dékai. Sándor czár­uházt adott ki, melyben semmisnek mondá a lengyel nemzetiség létezé­sét ; az egyéni szabadságot megsértették, a pol­gárokat deportálták, a kémlelés a családok bel­sejébe belopózkodott az adókat a czár határoza­tai szabták meg. Ezen folytonos alkotmányszegések idézték elő az 1820 -i felkelést. A júliusi királyság habozott daczolni az eu­rópai coalitióval, hogy segélyül menjen a len­gyelekhez, megelégedett hiv­talos nyilatkoza­tokkal, melyeknek hiábavalósága eléggé kitűnt az 1846-ki galicziai mészárlásokból és a krak­kói államnak az osztrák koronához csatlásából. Merész lépés tán megmenthette volna az ifjabb ágat a bukástól, mely külpolitikájának sülyedé­­sével indokolva volt. Közelebbről kifejtem e körben, hogy ama po­litikai tan, mely csak a cselekvés pillanata után rezzen fel, nem fog többé irányt adni — Francziaország nemes lelkű nemzetének lelkü­­letének. Tapasztalásból tudjuk, mennyire kiseb­bíti a nemzeteket, buktatja az uralkodó háza­kat, s félünk tanácsaitól.­­ (Több padon he­lyeslés.) Békés tanácsai! Ugyan kinek van azokra szüksége ? Ki akar háborút, midőn a szabadság, a közvagyon és az emberiség érdekei veszélyez­tetve lennének általa ? Ki lenne elég bátor a háború koczkája megkísérlésére? Tán a csá­szárság, mely Krimben megszűnt folytatni a há­borút, midőn annak parancsoló szüksége meg­szűnt ? — Tán a császárság, mely Solferinónál a győzelem után megállt, midőn a háború kocz­kája Francziaország érdekeivel nem állt arányban ? A császár akkor tüzes vádaknak tette ki ma­gát ; a szelek azóta megfordultak. Kik akkor barcziaiak, valának, ma túlzó béke­szónokok. Miért? Mert jól tudják, hogy egész Európát há­ború légköre veszi körül, s nem akarják, hogy a császárság veszélyes vagy-vagy eserébe jus­son : egyfelől vagy visszariad a császár a há­borútól, odahagyván Francziaország érdekeit, szerepét és kötelességeit, bedugván füleit a bar­bárság áldozatainak sajjai elől, s akkor aztán azzal vádolják a császárságot, hogy önző üzér, hogy anyagi, vagy másfelől ha Francziaország kardját beleveti a világ sorsa mérlegébe, megra­gadják az alkalmat, hogy szemére vessék a kormánynak, miszerint pazarolja Francziaor­szág vérét és kincseit. (Helyes, helyes.) Békés­nek kell lenni akkor, midőn látjuk, hogy ural­kodhatunk a körülményeken, de midőn a hábo­rú egész Európát fenyegeti, részkor van választ­va a pillanat arra, hogy valóságos benső ra­gaszkodást mutassunk a békéhez. — Elő­­­­látás hiányát mutatná a kormány barátinál, és támadási ügyesség hiányát ellennél. (Újabb tet­szés több padon.) De visszatérek tárgyamhoz. A februári for­radalom minden trónt megingatott. Olaszország, Németország nagyszerű lelkesü­ltséggel üdvöz­lők a franczia köztársaság újjászületését. A szent atya maga és áldását kérte a népek ébredésére soha szebb alkalom nem nyílik ann, hogy a kormányzók és kormányzottak kötelességeit sza­bályozzák. De az ideiglenes kormány nem tu­dott s nem mert semmibe fogni; elmondá, hogy ha a szorongás szava felemelkedik Európában, Francziaország gondolata és tettei majd felelni fognak rá. Poroszország és Ausztria lengyel tartományai felrezzentek a franczia köztársaság szavára. Fegyvert fogtak, és a külügyér kijelenté a szó­székről, hogy azok, kik fegyverforgást tanácsol­nak Lengyelország javára, oly felelősséget vál­lalnak magukra, melyet a franczia kormány nem fedezhet. Az ipart és a munkát — mondá a külügyér — csak béke útján lehet életre lelkesítni. A gyűlés erre egyhangúlag óhaját nyilvánító, hogy testvéri kötésre lép Németországgal és segíti Lengyelország visszaállítását, de a len­gyelek e hangzatos szavaknál egyébb segélyben nem részesültek. Íme ez azon békés politika, melyet önök dicsérnek, mit dicsérnek még, hová juttatta önöket ? A júniusi végzetes na­pokra, Francziaországnak Lengyelországgal szemben követett különböző politikáját 1815 óta a csá­szárságig ime elősorolom, lássuk a jelenlegi po­litikát. A császárság első éveiben a lengyel kér­dés szuny adózott. A kormány jól ismerte e kér­dés bonyodalmait, kerülte a dolgok végzetes menetének siettetését. A krími háború alatt tar­tózkodott a lengyelországi diversiótól. Len­gyel­­ország iránti rokonszenve Francziaországnak azonban a párisi congressuson kielégítő nyilat­kozatokat vett az orosz teljhatalmúaktól. Francziaország tehát sem tetteivel, sem sza­vaival nem segíti a lengyel felkelés kitörését, mely felkelésben az ismeretlen bizonyos helyet foglalt és foglal most is. Hogy ezen ismeretlent leleplezzük, nem kell ugyanazon szemmel nézni az 1772 és 1860-ki Lengyelországot. Ez annyit tenne, mint kétségbe vonni a politikai esemé­nyek és az eszme hatalmának kétségbevonhat­­lan hatalmát. Lássuk a jelenlegi Lengyelországot. Len­gyelországot 1815-ben 3 darabra szakították. A porosz résznek poseni ahgség neve alatt önálló külön tartományt kell­ képeznie. Alkirá­­lyul lengyelt neveztek ki, s ennek haláláig leg­alább a látszat megvolt. Azonban utána német ült a székbe s nem mint alkirály, hanem mint tartományi kormányzó. Ekkor megkezdődtek Poroszország lengyel tartományaiban a folytonosan űzött germanizá­­lási kísérletek. Valamennyi politikai, polgári és iparállomást németek foglaltak el. Egyedül a német nyelv vétetett igazgatási nyelvül. A po­rosz nem elégedett meg a nemzetiségből követ­­keztetéssel, a vagyonból kifosztási kísérletek is sikerültek. Véletlen elkobzások, s roppant sar­­ezok fujták azon önkénytesek családait, kik az 1831-iki felkelésben részt vettek. Nagy számú uradalomra tett szert igy Po­roszország, melyeket aztán potom áron a németek­­nek adott. Nehány évvel ezelőtt a poseni rend­őrfőnök fondorlatról képzelgett, hogy a galli­­cziaihoz hasonló mészárlásra ürügyet leljen. E tervet azonban nyilvánosságra hozták. A poseni rendőrfőnök mindamellett tovább is élvezi a porosz kormány bizalmát. — Mindez gyűlöletes dolog, de mind megtörtént. Posen tartományt így elönté a német elem s most már annyira né­met, mint lengyel. Vájjon meg lehetne-e semmisítni a múltat, ha a kölcsönt vissza akarnák adni a németeknek ? Vájjon Poroszország, melynek nincsenek kár­pótlási követelései, mint 1814-ben, nem ragad­na e fegyvert, ha a Balti tengeren levő kikötőit el akarnák venni ? És vájjon nem támogatná e egész Németország. Németország, mely oly tüzes buzgóságot ta­núsít Schleswig kikötői mellett elnézné-e, hogy a thorni és danzigi kikötőket elvegyék. Nincs oly józan fej, mely figyelembe ne venné bizo­nyos határig a végbe ment tényeket. Ausztria sem sokkal több kíméletet mutatott Galliczia iránt. Azonban a német nyelv nem zárta ki a köz­­ügyekben a lengyel nyelvet sem az iskolákban, sem az egyetemekben. 1860 óta a mi tartományi tanácsainkhoz hasonló tartományi gyűlést nyert Galliczia, s lengyel követeket hívtak meg a bi­rodalmi tanácsba. Lemondhat-e Ausztria Gallicziáról anélkül, hogy attól tartson, miszerint a birodalom többi népeit összekötő kötelék meglazulhatna. A régi lengyel királyság kegyetlen megpró­báltatásnak van kitéve. Midőn teljesen lemon­dana Lithvániáról és Rutheniáról, vájjon nem vesztene-e tekintélyéből a czár alattvalói előtt, kik e tartományokat a birodalom kiegészítő ré­szeiként tekintik. Lithvánia a Kosciuskók , Mickiewiczek és Czartoryskik hazája lényegesen lengyel. A bo­­rodloi manifestatio ezt eléggé mutatja. Ugyan­így van a déli tartományokkal a dolog. Az orosz történészek érveket hajhásznak fel , a sö­tét időkig keresvén az elvesztett származási nyomokat. Azt azonban nem lehet tagadni, hogy a Bugon túl több az orosz, mint a lengyel. Hogy a lengyeleket felszabadítsuk, le kell-e igázni az oroszokat. Azért hozom fel e tényeket uraim, hogy kimutassam a kérdés nehézségeit. Ily bonyolódott kérdést nem több száz mértföld­­nyi távolban lehet megoldani, hol mi vagyunk, nem ismerve ama vidékek közvéleményének hullámzását , de megoldását elősegíthetjük, s elő kell segítnü­nk. Azt mondják, hogy a lengyelek még mindig az 1772-ki határra vonatkozó vágyakat táplál­ják, s más kilátásban nem nyugszanak meg. Némelyek vélekedhetnek igy, de az egész nem­zetet nem lehet egyesek túlzásaiból megítélni. (Több hang : helyes.­ 1861-ben a korábbi lengyel királyság izgal­mainak előjelei alkalmával Sándor czár felvilá­gosítást kért államminiszterétől ama tartomá­nyok szelleméről. A miniszter feljelenté az elé­­gületlenséget, mondván, hogy 1833 óta a sza­bályzatok ellenére az orosz bureaucratia kezei­be van dobva az ország. Utána téve, hogy a kibékülés lehetséges azon bizalomtól függ, melyet benne vetnek, e népben, mely­ még min­dig tisztelé a törvényességet. A czár minisztere szólt igy, Poroszország jó­­hiszemétől függesztvén fel a megoldást. (Helyes helyes.) A három osztozó hatalmasság belátta, hogy ha Lengyelország múltjára visszatekint, izgal­mas rángások jöhetnek létre. 1833-ban tehát szerződést kötöttek, vállalkozván arra, hogy mindenikök 35.000 embert tart készen, hogy bármely rész felkelése esetén rögtön kéznél le­gyenek. E tény magában elégséges megfejtésére a franczia kormány habozásának az utolsó felke­lés kiütése alkalmával. Mindenek felett biztos alapra kelle várnia, melyen az alkudozásokat megkezdhesse, meg kelle várnia, várjon Ausz­tria és Poroszország ragaszkodnak e az 1833- as szerződéshez, vagy megoszlanak. Oroszország panaszolt, hogy belügyeibe avat­koznak, megfeledkezvén arról, hogy erre ő leg­több példát adott. Ismerik önök Gortsakoff hg 1860-iki körjegyzékét, melyet Oroszország kül­földi ügynökeihez intézett. Európai conferentiát kívánt, mely a szultán keresztyén alattvalói ügyét védelmezte, sőt eu­rópai biztosok által nyomozást ajánlott a török tartományokban. Az emberiség érzése — úgy­mond az orosz külügyér —, a politikával egyet­értve ajánlják ezen intézkedést. Hogy utasítható vissza törvénytelennek ne­vezve Oroszország azt, a­mit maga ajánlott, ak­kor mikor Törökországról volt szó, mely most bizonyos tekintetekben Oroszországnak mintául szolgálhatna. Egyhang:oh!oh! David J. K. Igen uraim, Törökországnak nem jutna eszébe, hogy megkorbácsolja a gyász­ba öltözött nőket. Törökországnak nem jutna eszébe megtiltani a csatatéren elhullottak, vagy Szibéria sivatagaira száműzöttek anyjuk vagy özvegyeiknek, hogy a fájdalom könyét hullas­sák. A törökök nem üldöznék ki labából, miu­tán azt kipusztíták, a hatóság engedelme nélkül puszta gyanúra az otthon nem levők családját. A török nem deportálná csoportonként azokat, kik hazájukhoz és hitekhez hívek; nem kárhoz­tatnák arra, hogy az évszak szigora miatt szen­vedjenek, s könnyen el is veszszenek, csak azért, nehogy a felkelők táborába téli és fehér ruhát szállítsanak. Ám helyeselje az, ki előbb közbe szólt, ezen eljárást, én részemről kárhoztatom. (Helyes, helyes.) Az előttünk fekvő okmányok módot nyújtnak arra, hogy a három hatalmasságnak Oroszor­szággal folytatott alkudozásait követhessük. Oroszország ezen alkudozásokat nagy hanggal visszautasitá, s csak Ausztria és Anglia okos­ságának köszönheti, hogy kimenekült azon vé­szedem­ a logika bonyodalmából, melybe magát elutasító válaszai által keverte. Ezen alkudozá­sok megbuktak. Egyedül kell-e most megindulnunk ? s fokról fokra menve háborút szennünk ? Úgy hiszem, ezt senki sem kívánja­ Egyetlen remény maradt fenn e nehézség megoldására, a nagy hatalmasságok congressusa. A­nélkül, hogy vizsgálnák, minő nehézségekbe ütköznék e terv, mely Európát jelen helyzetéből kisegítő­, új rend és csillapu­lás világát létesítné, úgy vélem, hogy miután e terv nem sikerült, Lengyelországot támogat­nunk kell, mely a polgárosultság előőrse a bar­­barismus ellenében. Kétkednek önök ebben? Íme az oroszok túlhaladják vadságban ősei­ket a tatárokat. — A papi ruha, a kor, a nem, gyengeség, erőtlenség a­helyett hogy megvédne, vad kegyetlenségét kettőzteti a muszkának. Midőn Lengyelországot hadviselő félül elis­merné, poszankodásának jelét adná Francziaor­szág a véghez vitt kegyetlenkedés miatt.­­• Igazság érzületére vezetné Oroszországot, midőn a történelem részre hajlatlan ítéletet idéznek tetteire, enyhítné végpillanatait azoknak, kik a hazáért meghalnak. Nem semmi azon öntudat, hogy oly ügynek áldozzuk fel magunkat, melyet Francziaország képviselői igazságosnak nyil­­vánítnak ; dicsőség és becsület öntudata kiséri az ily halált. Ám ne ismerjék el hadviselő félül a lengyele­ket azok, kik ily elégtételt kinevetnek, nem iri­gyeljük sem közönyüket, sem kétségeskedésü­­ket. Kívánjuk, hogy a lengyeleket hadviselő félül elismerjék, és kimutatjuk, hogy kérésünk miért mulaszthatlan. Ezen elismerést erkölcsi tiltakozásnak tekintjük, mely meg kell, hogy tartsa, s túl ne hágja e jellemét. Nem kell nekünk háborút szennünk Oroszor­szágnak. Zavarba jönnénk a győzelem után, mikép szervezzük Lengyelországot, hogy lecsil­lapítsuk az eltérő nézeteket a kormányformára nézve, és nem tudnék máskép, csak megszállás által biztosítni az új kormányt, mint Mexicóban, Chinában, Cochinchinában és Rómában. Honnan van az, hogy nincs hasonlat Lengyel­­ország és azon államok közt, melyek elvesztet­ték önállóságukat és függetlenségöket? Mert Lengyelország sohasem folytatott tulajdonképeni háborút, egy oldalon csak áldozatok, többé ke­vésbbé elszántak, míg a másikon többé kevésbbé erőszakos és kegyetlen elnyomók voltak. Ez az, ami Lengyelországnak jóvátevést és megváltást jósol. Közelegnek az idők, melyben okkal töb­bet ér, ha valódi jó ügyében, mint félelmes c­­sergében leli támaszát. (Helyeslés.) Lássuk, várjon háborút szen-e nekünk Orosz­ország azért, ha a lengyeleket hadviselőkül el­ismerjük, kifejezést adv­in azon érzelemnek, mely öntudatunkat fellázítja a kegyetlenség miatt s szót emel az annyira igazolható felkelés mellett ? Nem hiszem, de ha megengedjük is e nézetem szerint valószínűtlen háború tehetségét, oly háború lenne ez, melyben semmi ijesztő nem lenne, mely nem ingerelné fel Németországot el­lenünk. Igen nagy különbség van háborút ízelni, és háborút elfogadni. Támadni ily nagy távolból, vagy itthon védni magunkat, elmenni, hogy fel­keressük az oroszokat otthon, vagy bevárjuk őket itthon. Mely napon a lengyeleket hadvi­selő félül elismerjük, Angliában oly élénk len­dületet vesz a közvélemény, hogy az angol kor­mánynak nem marad egyebe, m­int hasonlót ten­nie. E kettős nyilatkozat Olaszországot, Spa­nyolországot, Portugálliát s tán Törökországot és a többi északi hatalmasságokat hasonlóra fogja bírni. Oroszország engedményeket fogna tenni; nem tenné ki magát annak, hogy Európa meg­vesse, majd találna kiegyezkedési utat, melyet a lengyelek elfogadjanak; mindenekfelett pedig szövetségesek nélkül maradna; semmit sem te­hetne ellenünk, s állítom, hogy nem szenne hábo­rút nekünk. Oroszország erejét túlozzák; sokkal in­kább látszólagos az, mint valódi. Ha kivár­­ják önök, megbizonyítom. 1862 kezdetén a ne­mességet összegyűjtötték a birodalom főbb pont­jain, hogy főnökeiket, a nemességi marsalokat, megválaszszák. Szokás szerint feliratokat küld­tek e gyűlések a czárhoz, széles mérvű en­gedményeket kérvén. A tízmilliónyi jobbágyság közelebbi felkelé­se Kasan tartományban, mutatja, hogy tompa forrongás izgul ama tömegekben. Másik borzal­mas jele ezen izgalomnak az ismeretlen tette­sek által elkövetett gyújtogatások Pétervár leg­gazdagabb részeiben. Oroszország ha nekünk háborút szenne, egészen más gyengeségi oldalt mutatna, mint a minőket jelzék. Ha egyfelől az ó-muszka párt sötét szenvedé­sei és gyűlöletében fegyvert fogna, ellenzékül állna e vad osztálylyal, mely Európa meghódítá­sáról álmodozik; a szabadelvű haladó párt, nyugati intézményeket óhajtana terjeszteni Oroszországban. Megvetné azon háborút, mely­nek mi nem fogtunk kezdeményéhez. Az orosz ifjuság rokonszenvet tanúsít Lengyelország irán­t. 1861-ben a pétervári és más orosz egyetemek ifjúsága megünnepelte a varsói áldozatok eles­­tének évnapját. Az orosz hadseregben is hiányzik a lelkesült­­ség. Az ázsiai csordák közt — melyek végrehaj­tói a Gengisek és Tamerlánok utódai és ver­senytársai rendeleteinek — oly tisztekre is talá­lunk, kik többre becsülik a halált a hóhérrá al­­jasittatásnál. 1861-ben Cakoff orosz kapitányt agyonlőtték, mert kardját inkább eltörte, mintsem csapatát a védtelen tömeg ellen vezesse. E körülmények közt egyik orosz tábornok felfogván varázsát oly ügynek, mely a leggyengébbet is lelkesültté teszi, így kiáltott a térdelő csoporthoz : „Ütköz­zünk meg, fegyvert adatok nektek, küzdj­ünk“ ! Ima és hazafi dalok szózata felelt e felhívásra, mely bámulatosan jellemzi a mostani küzdelmet. Korff testőr ezredes ezrede előtt ölte meg ma­gát, hogy ne legyen kénytelen a vett pusztítási parancs teljesítésére. A lengyelországi orosz hadsereg tisztei né­hány hóval ezelőtt keservesen panaszló levelet intéztek Konstantin­shghez a rájok rótt szerep miatt; mások a felkelőkhöz csatlakoztak, kik­kel fáradalom és veszélyben osztoznak. Tisztelet, uraim, e derék férfiaknak! Remél­­jük, hogy azon nemes sugallat, mely ezeket lel­­kesíté, felvilágosítja Sándor czár tanácsosait- Előrelátók leszünk, midőn azt tanácsoljuk Orosz­országnak, hogy vegye figyelembe az igazság és erkölcs elveit, melyek a jelen kor társadal­mát vezérlik. I. Napóleon azt mondá Szt. Ilonán­­■ „Franczia­ország vagy köztársaság lesz, vagy kozák. “ Fran­cziaország túl van a köztársaságon, a kísérlet sem sikerült; napóleoni, democrata, független je­lenleg, s az is lesz; daczolni fog minden veszély­­lyel, mig azon eszmékhez ragaszkodik, melyek atyáink hitét és hősiességét képezék. (Élénk helyeslés.) A Lengyelországban folyó küzdelem külön alakban az 1789-ben kezdett küzdelem folytatá­sa : egy felöl az ó-világ férges kíséretével, isteni jog féle elveivel, kiváltságos osztályaival, előíté­letek sorában, s a szuronyok szenvedőleges enge­delmességétől támogatva; — egyik felől lemon­dás az emberi méltóságról az anyagi erő és bru­tális erőszak hatalma ellenében; másfelől a 89- ki nagy eszmék, az emberi szellem felszabadu­lása, polgári egyenlőség, a szabadság minden neme, melyek a közerkölcsökkel összeillenek. A lengyel küzdelem­ csak előpostája más, ké­szülő­félben levő igen fontos eseményeknek. Ha az uralkodók nem akarják megérteni, hogy őse­ik bűnei mentségéül szolgálnak a sokaság kitö­résének, ha nem akarnak szakítni az utált ha­gyományokkal, a népek igazságossága majd nőjében mellőzhetlenek.­­ Csütörtökön lép fel először „Luciában“. Ezen szerződtetés felett csak örömünket fejezhetjük ki, mert alkalma lesz a közönségnek a híres Marchesi tanítvá­nyától hallani a legszebb olasz operákat. — A közönség előre kecsegtetheti magát egynéhány élvezetes estvével. — Sajtóhibaigazítás. Lapunk tegnapi és tegnapelőtti számában a tárczaczikk felett Than Mór neve áll Than K­ár­o­l­y­é helyett, így kérjük igazíttatni. - - Távirati tudósítás a bécsi börzéről febr. 1-kéről: Nemzeti színház. Febr. 2-ra van kitűzve: „Az álarczos bál.“ Opera 5 felv. Budai népszínház. Febr. 2-ra van kitűzve: „Az ördög pilulái.“ Nagy látványos tü­neményes bohózat 15 képlettel, 3 felvonásban. 5% metalliques..............................71.40. Nemzeti kölcsön..........................80... 1860-ki sorsjegyek.................... 90.70. Bankrészvény............................... 775.9. Hitelintézet.......................................177.10. Ezüst.................................................121.25. Londoni váltók............................121.40. Arany................................................5.81.

Next