Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)

1864-02-14 / 4199. szám

36—4199 15. évi folyam. 1864. Vasárnap, febr. 14. Szerkesztési Iroda­ E­­l. TSag Kiadó-hivatal. I Előfizetési feltételek: I Hirdetmények dija: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tere 7-dik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen., kiadása körüli Félévre . . . I . 10 írt 50 kr­t.­­ Bélyegdíj külön 80 nj kr. Magánvita 5 hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők.___________| Évnegyedre. .... 5 frt 25 kr o. é. [ _______________petit-sor 25 nj kr. Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ február—martiusi 2 havi folyamára 3 ft 50 kr; február—júniusi 5 havi folyamára 8 ft 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, febr. 13.1864. (Fk) A bácsi félhivatalos „Gen. Cor.“ legújabb számában egész határozottság­gal azt a hirt közli, hogy Angol és Fran­­cziaország közt legújabban ismét közele­dés történt, mely nemsokára külsőleg is nyilvánuland. Francziaország a dán-né­met viszályt — a szövetségesek legújabb győzelmei után — „európai“ kérdésnek tekinti, mert most a dán birodalom integri­tása forog koc­kán, ennek fenntartatását pedig Francziaország is kívánja. Ha te­hát a két német nagyhatalom a harc­té­­ren kivívott sikerét csak arra használja fel, hogy Dániát a londoni szerződésben elvállalt kötelezett­ségek teljesítésére kény­szeríti, akkor minden a legszebb rendben fog leperegni; ha pedig Ausztria és Po­roszország ama szerződés állapítmányain túl akarna menni, ez elláthatlan bonyo­dalmakra vezetne, mikkel szemben Fran­cziaország nem fogna semleges néző ma­radhatni, így szól a félhivatalos bécsi közlöny tudósítása! Jól emlékez­ünk még, hogy akkor, mi­dőn a német szövetség Ausztriát és Po­roszországot „majorizálta“, ugyanezen közlöny azzal riasztott rá Németországra, hogy Anglia az első ágyúlövés pillana­tában hajóraját a keleti tengerre fogná küldeni, Bismark úr pedig azt mondá, hogy a derék németek üvegházban ülnek, hol egyedül a két nagyhatalom óvja őket a léghuzamtól; ha maguk verik be az ablakokat, okvetlenül is csuzt kell kapniok és akkor isten tudja, mi bajuk lehetend még a vakmerőknek. Azóta már egypár száz ágyúlövés vál­tozott, de az angol flotta nem mozdult meg helyéből, a politikai rheumának pe­dig még semmi nyoma nem látható Né­metországon. Közelfekvő volna tehát azon gyanú, hogy a félhivatalos lap most is kissé ijesztgetni akar, s hogy a mumus ez alkalommal is legfeljebb valami kedé­lyes házmester lesz. Ez egyszer azonban a „Gen. Corr.“ csak megerősíti azt, a­mit a franczia és belga lapok már néhány nap óta közöl­nek, s a legújabb hír, véleményünk sze­rint némi benső valószínűséggel is bír, mert azon szerep, melyet e hír szerint Francziaország elvállalna, teljes össz­hangzásban állana Francziaország érde­kével, azon érdekkel, hogy vagy így, vagy amúgy rést találjon, a német szö­vetség ügyeibe avatkozni. Nézzük csak közelebbről a bevezető sorokban említett alternatívát ! Ha a két németországi nagyhatalom a londoni szerződés határozmányain túl akarna menni, innen — az említett tudó­sítás szerint — elláthatlan bonyodalmak keletkeznének, mikkel szemben Franczia­ország nem fogna semleges néző marad­hatni; — más szóval, ezen esetre Fran­cziaország, Angliával egyetemben, a két németországi nagyhatalom ellen síkra szállna. Itt tehát a beavatkozásnak le­hetőség volna adva, oly körülmények közt , miknél kedvezőbbeket Napóleon császár már nem is kívánhatna ma­gának. De ha Ausztria és Poroszország nem hagyná el a londoni szerződés alapját, akkor nagy valószínűséggel előre mond­hatni, hogy ez a szövetség belsejében fogna szakadást szülni. Azon körülmény, miszerint Frankfurtban egyre elnapolják az örökösödési kérdés feletti határozat­hozást, világosan mutatja, hogy ott les­ben állnak, és be akarják várni a porosz­osztrák politika végczéljainak leleplezte­­tését. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Ausztria és Poroszország nagyha­talmi minőségében egyedül Schles­­wiget tartja megszállva, Holsteinban pe­dig szászok és hannoveraiak állnak, kik Ausztria és Poroszország beleegye­zése mellett hozott szövetségi ha­tározat alapján vannak ott, és egye­dül ily határozat alapján fognak on­nan eltávozni. Holsteinra nézve tehát az eldöntés de jure és de facto a német szövetség kezében áll, és a szövetség több­sége alig rendelné el a herczegség kiürí­tését, ha a két nagyhat­alom a londoni szerződéshez akarna ragaszkodni. A dolog tehát akkor sem fogna ám oly szép csen­desen leperegni, miként a „Gen. Corr.“ hiszi. Hogy pedig a német szövetség bel­­sejébeni viszály Francziaország malmára hajtaná a vizet, az kétségtelen, és nem igen távol álló múltnak története által is be van bizonyítva. Várjon mit tart Ausztria és Poroszor­szág nagyobb előnynek vagy kevésbbé súlyos bajnak; azt-e, ha az összes német szövetségre támaszkodva, a két nyugati hatalom ellenében ki kellene mutatnia f­­afehérét, vagy pedig azt, ha a nyu­gati hatalmak helyeslése mellett a német középállamok ellen kellene síkra szállnia , erre nézve minden véleményadástól tar­tózkodunk. Annyit mindazáltal bizonyos­nak tartunk, hogy sem így, sem amúgy a nehézségek ki nem kerülhetők, s hogy Francziaország, mihelyt cselekvőleg lép fel, így is, amúgy is maga hasznára fordí­­tandja a dán-német viszályt. Párisi és brüsseli lapok azonkívül még más perspectivát is nyitnak meg előttünk szerintök Francziaország csak nagy ne­hezen való rábírható, hogy semlegessé­géből már mostanában kilépjen és e tekintetben határozott követelésekkel lé­pett fel Anglia irányában. Ha­­ miként a Gén. Corr. kilátásba helyzi, a franczia­­angol egyetértés már a legközelebbi na­pokban a felszínen is láthatóvá leend, ter­mészetesen azt kell következtetnünk, mi­szerint Anglia a franczia követeléseket teljesíteni, a Napóleon által kivánt díjt megadni késznek nyilatkozott. Hol leend ezen angol váltó fizetési helye, nem tudjuk, de nem lehetetlen, hogy Francziaország a dán-német kérdést más ügyekkel combinálta, mikre nézve Anglia engedményekre hajlandó. Nem mélyedünk itt a ködös gyanítga­­tások régiójába, de a mondottakból nem lehet azon újabb tapasztalást nem szár­maztatnunk , hogy mindazok homokra építenek, kik Angliától valami plátói sze­relmet várnak; hogy a brítt államférfiak helylyel - közzel kaczérkodnak ugyan egyik-másik hatalommal, sőt talán ko­moly kísérletet is tesznek Francziaor­szág költséges barátságától szabadulni, hogy azonban előbb utóbb mindannyi­szor azt tapasztalják, miszerint Franczia­ország barátsága költséges ugyan, de van is belőle haszon, míg más szövetségek szintén nem ingyenesek, de Angliának semmi előnyt nem szolgáltatnak, szóval, hogy Francziaország az egyetlen egy ha­talom, melytől, ha ellenség, félnie kell, ha pedig barát, valódi szolgálatot lehet várni Angliának. Nem sajnáljuk, hogy ez így van, mert a nyugati szövetség már nem egy üdvös szolgálatot ten az európai civilizációnak és szabadságnak, csak azt sajnáljuk, hogy még mindig merülnek fel helylyel-köz­­zel oly combinatiók, melyek­et annyi­szor igazolt tapasztalás tekintetbe vétele nélkül készíttetnek. Bécsi dolgok.­ ­ Gyakran tapasztaltuk, hogy míg az euró­pai sajtó többi része teljes szélcsendet, vagy legalább meglehetős békés hangulatot jelent Török és Olaszországból, a szomszéd sajtó, leg­elöl a „Triester Ztg.“ utána a bécsi lapok s nem épen leghátul a félhivatalos „Gen. Corr.“ rémi aggodalmas sürgölődéssel les minden csekély jelt, melyből aztán gyakran tetemes nagyítás­sal egész hadi mozgalmat csinál. Megszoktuk hát, hogy némi tartózkodással fogadjuk az ily hireket, melyekben, mint ta­pasztaltuk, sokszor nagy része van a képzelet­nek is. — Közelebbről ismét nagyobb hévvel hirdetik a bécsi lapok a keleti és olasz­­országi mozgalmakat, míg másfelől nem mu­lasztják el kiemelni különösen az olasz kor­mány gyengeségét mutogatni, így közelebbről az „Ost. D.P.“, „Vaterland“ és mások. Az előb­binek az olasz határszélről febr. 7-ikéről érke­zett közleménye ezeket foglalja magában : Turini lapok, mintegy parancsszóra, azt hir­detik, hogy Ausztria, Porosz- és Oroszország közt a hármas szövetség megújult, sőt már 1810. óta létezik. Holsteinnak Poroszországhoz való a m­ed­álása, e lapok szerint, már kicsinált terv, minek fejében Poroszország garantírozta állítólag Ausztriának nem-német birtokait. Mind­ezt ürügyül használják az olasz lapok, annak szükségét akarván bizonyítni, hogy az olasznak és francziának össze kell tartaniok, s hogy Olaszország nem várhat semmit a tett párttól, hanem csak a rendezett hadseregtől, Victor Ema­nuel vezérlete alatt, így izgatnak, s ez szolgál takaróján­ a nagy hadi készületeknek, melyek folyton folynak Olaszországban. Míg tehát eb­ben a tekintetben a turini kormány a kezdő fél, s ezt fennhangon hirdette, hogy föl kell hasz­nálni az első alkalmat arra, hogy Ausztria ke­zéből kivétessék a várnégyszög, most is, mint 1859-ben, azt a szint akarják adni a dolognak, mintha őket Ausztria és egy éjszaki szövetség fenyegetné. Eme játék— mond az „O. D. P.“— fontosabb, hogy sem teljes figyelmet ne érde­melne. Milanóban, hol jól tudják, mi készül, a piaczon és börzén ennek folytán nagy az üzlet­­pangás, s a tőkepénz már elbújt. A hadseregben is, úgy látszik, sejtik már a bekövetkezendő ösz­­szetűzést, s már fordulnak elő újra esetek, hogy olasz katonák podgyászostól átszöknek az osztrákokhoz. A „General Correspondent“ nek azt írják, hogy az olasz hadügyminisztérium tetemes fegy­­verszállítmányokat küldött a Márkákba és Um­­briábal, némely nemzetőrségi csapatok mozgósí­tására, s az anconai erőd is kellően elláttatott tüzérségi szerekkel. Parancs ment Bolognába is, az ottani erődök befejezésére, minek február végéig meg kell történnie.­­ A „Gazetta Mili­­tare“, az olasz hadügyminisztérium lapja sze­rint rendelet ment a csapatok parancsnokságai­hoz, hogy telhetőleg siettessék az újonczok be­tanítását. Már intézkedések léteznek az 1844-ks korosztálynak is zászló alá szólitására, ha az 1843 ki korosztály elég nem lenne. ” Az erdélyi vasutról a „Botschafter“ febr. 10-től következő czikket közöl: „Ma azt beszélik parlamentáris körökben, hogy az ülésszak a legközelebbi napokban be­­záratik. Az erdélyi vasút ügyével foglalkozó bizottmány utolsó határozatainál fogva alig le­hetséges, hogy e kérdés rövid idő alatt befejez­tessék. Az elnapolást sürgető párt a bizottmány tegnapi ülésében mégis kivitte, mikép Rech­­b­a­u­e­r a­ többségi indítványt illetőleg tüzetes jelentéstétellel bízatott meg, valamint hogy a kisebbség előadójának (arad nagyszebeni vo­nal) Binder úrnak is részletes jelentést kell tennie. Természetes, ily jelentés körülményes kidolgozása sok időbe kerül; meddig kellene tehát még a kir. tanácsnak együtt maradnia ? Ez számításba vétetett, s azon indítvány ter­jesztetett a ház elé, hogy az ez ügybeni jelen­tések rövidek legyenek. Igen, a kisebbségi in­dítványhoz még a már teljesen kidolgozott tör­vényjavaslat sem fogna mellékeltetni. Ha tehát a ház megtagadná is az elnapolást, az előter­jesztésnek a bizottmányhoz kellene visszauta­­síttatnia, hogy a törvényjavaslat által benyuj­­tathassék. Az egymástól eltérő irányok egye­sültek, hogy a vasút kérdését halogassák. A nagyszebeni küldöttség, mely ő cs. k. fensége Rain­er főherczeg és az államminiszter által fogadtatott, s a ház elnökségének is bemutatta magát, nem hallhatott épen valami vigasztalót, s valószínűleg a nélkül utazandik el, hogy va­lamit végzett volna. Az ülésszak bezárását e kérdés nem hátráltathatja többé. Sok ülés már nem fog tartatni.“ A jótékony bazár harmadik napja. A látogatók száma 1139. Belépti jegyekből a bevétel 1773 ft, 42 arany, 27 ezüst forint. Nagyobb adakozások személy szerint: Bl­a­s­­ko­vi­c­s Miklósné­ 100 ft, Trattner-Káro­­lyi örökösök 100 ft, gr. Zichy Bódogné 100 ft, Barrmann 100 ft, Amtmann József 50 ft, Kárász 50 ft, Halász Józsefné 50 ft, Szitányi-Nemeshegyi Adél 50 ft, b. R­e­d­l­n­é 50 ft, gr. D­e­s­s­e­w­f­f­y Marczel 25 ft, J­a­n­k­o­v­i­c­s József 20 ft, K­á­ll­a­y­n­é úrhölgy 10 ft, Redl báróné 10 ft, Szűcs La­­josné 10 arany, gr. Vay Ádám 3 arany, gr. Teleky Sándor 4 arany, b. Eötvös Jó­zsefné 2 arany, dr. Lumniczer 2 arany, C­s­á­k­y grófné 2 arany , C­z­i­r­e­r József 2 arany, P­o­z­n­e­r 2 arany és gr. C­z­i­r­á­k­y János 2 arany. Legmeghatóbb azonban megboldogult Ge­ren­day tanár özvegyének adománya. Elhunyt leánykája takarékpénztárát adta át Braunné asszonyság boltjában, mely állott 7 darab cs. aranyból, 4 Napoleon d’orból, 8 darab kettős tallérból, 14 ezüst forintosból s 26 forintból bankó pénzben. Ma is különösen 3 órától 4 óráig rendkívüli volt a tolongás, s az eredmény ma is megfelel annak, a­mit a magyar főváros közönségétől vártunk. Ahhoz képest, hogy az eszme merő­ben új, jóval meghaladt már­is minden várakozást. A bazár köztiszteletben álló indítványozója, gr. Batthyányi Lajosné, ki e harmadik napon is oly példás türelemmel és szíves önfeláldozással osztá a jegyeket Damjanics János özvegyé­vel együtt, úgy hiszszük, a legszebb ünnepek közé fogja sorolni ezen, különben fáradságteljes három napot, melyet a holnapi egy negyedikkel told meg. A holnapi látogatók ne mulaszszák el gróf Keglevich Béláné és Ko 1t­er asszonyságok boltjában a honleányok és emberszerető höl­gyek eme példány képének, e gyönyörű jóté-t­onysági eszme megvalósítójának photographi­­rozott arczképét megvásárlani, ha ugyan még elegendő mennyiségben található. Ez a legmél­tóbb, s legtöbbet jelentő emlék a bazárra, mely­nek összes jövedelme közvetlenül s telhető gyorsasággal az alföldi szükölködök fölsegélésére fog for­­di­t­tat­ni. Holnap utolsó napja ezen jótékonysági leg­szebb alkalomnak. A pesti kereskedői rend, mint a fentebbi ki­mutatások csak nagyjából mutatják, élénk részt vesz a jótékony bazárban, de ajándékok, véte­lek s felülfizetések által hasonlíthatlanul több részt vett. A kereskedelmi rend érdekeltségének egy szép példáját említjük a mai napról. Alter An­tal diszes és látogatott boltjának 10 egész napi bevételéből öt percentet ajánlott föl, mely ugyan­azon utón fog a szű­kölködőkhöz jutni, melyen a bazár többi jövedelme. S. F. Az esztergomi bortermesztés érdekében igen fontos lenne, ha a bortermesztő urak a következő kérdésekre bármi módon kellő felvilágosítást nyerhetnének. (Folytatása és vége.) A borvásárlók többnyire idegenek, kiknek sem kedvök, sem szakmájuknál fogva idejök nincs, 8—12 órát haszontalanul mulasztani, míg a bérlő urak kegye megengedi, a bort a pincze leíd­ kivinni, és a helyiségre ügynököt küldeni, mert azonnal tenni, sokszor tehetségükben sem áll, miután érdekük kívánja — tekintve a hasz­not — a szolgálati személyzetet minél kisebb számra szorítani. Ennek következménye a bor értékvesztése, miután az idegen vásárlók száma napról napra gyérül, mert az, ki ezen fogyasztásokon egyszer keresztül ment, bizonynyal óvakodni fog másod­ízben Esztergomba jönni bort venni, hol —te­kintetbe véve a kisebb bormérőket —igen gyak­ran megtörtént, hogy 1—5 akónyi bor lehúzásá­hoz egy napot teljesen elveszteni kényszerítte­­tik. A bor árának csökkenésével csökken a föld értéke, minek következtében a borterme­lésben­ ipar lanyhul, s a termesztendő czikk mennyisége is kevésbül, miből rendesen követ­kezik az adóerő gyengülése, mi mellett az oly sűrűn előjövő adóexecutiók, mint sajnos érvek, eléggé tanúskodnak. Még nyomasztóbbak a bortermelésre és keres­kedésre nézve azon föltételek, melyeknek a bor­üzér, ki hegyi pinczéjébe bort akar szállítani, magát alávetni kénytelen; miután igen gyakran megtörténhetik, hogy a hordókkal terhelt sze­kerek — melyek a környékben vásárolt bort hozták — este a fogyasztási adóhivatal bezá­rása után érkeznek meg, minek következménye az, hogy miután a borral telt hordókat még a szekerekről sem szabad levenni, mi­által a tu­lajdonos azon kellemetlen helyzetbe jut, hogy zivatar, fagy, hófuvat vagy eső daczára őrt áll­hat , mely alkalommal nem egyszer megesik, hogy, bár másnap, a hivatal megnyitásával, a bérbeviteli szándék bejelentése azonnal megtör­tént, a kiküldött egyén csak néhány óra múlva jelenik meg, ki előtt a lerakás és bevétel tör­ténhetik. Minélfogva a bor sokszor 20 órán át is szabadon fekhetik, s ennélfogva a forró nyári és téli fagyos éjjeken a megromlás veszélyének van kitéve. Esztergom —jogosan mondhatjuk— szegény város, gyárak és jelentékeny kéziműipar nélkül, ha­b­ár most az egyetlen élelmi forrás, neveze­tesen a bortermelés és borkereskedés, a bér­lő urak a fent kitett eljárása által még továbbra is akadályoztatik, akkor­ jövendölési tehetség nélkül is nagyon könnyű előre látni, hogy mi tökéletes elszegényülésnek nézhetünk elébe. Ez annál fájdalmasabb, miután Esztergom borai, a minőséget tekintve, méltán a jobb magyar asz­tali borok közé sorolhatók; következőleg ren­deltetésük az volna, hogy Esztergomot idővel azon nagyság és virágzásra hozzák, melylyel az idők előtt birt, s melyet Duna meletti fek­vése és ősrégi történeti nevénél fogva bizony­nyal meg is érdemel. Igaz, hogy a fogyasztási adó, mint az állam egyik jövedelmi forrása, másutt is fönnáll, de azt is tudjuk, hogy ez nem mindenütt oly nyo­masztóan kezeltetik, mint nálunk, hol a bérlők zsarolása minden határon túl megy. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy ez nem volt akarata a magas pénzügyőrségnek a bérlet tárgy átadása alkalmával; ennél fogva bizton reméljük, hogy a­mint az ügy ezen szo­morú tényállása illetékes tudomásra jutana, ak­kor a törvényszerű a törvénytelentől elválaszta­­tik, és kiegyenlíttetik ott, hol az szükséges és lehetséges is. Ezen meggyőződés annál elevenebb bennünk, a mennyiben a több fentemlített pont a magas bí­rod. tanács 1861-ik évi végzéseivel homlokegye­nest ellenkezik, s miután mi egy részt minden terhet a többi koronaországokkal válvetve vi­selünk, reméljük, miszerint az előnyök sem fog­nak tőlünk megtagadtatni, annál inkább, mi­után mi az 1851. évi borfogyasztási törvényekből épen nem bírjuk kiolvasni azt, hogy törvény­szerűen kötelezettnek tartsuk magunkat a bér­lőknek megengedni, hogy ők azon bort is adó alá vonják, mely saját termésünk, s melyet magunk iszunk meg saját pinczénkben a vám­vonalon kívül; míg más­részt igenis elismerjük, hogy ott, hol a bormérésből a város vámvona­lán belül üzlet alakul, a fogyasztási­ adó helyén van, és­pedig annál inkább, mivel lehetetlennek látszik, hogy a fogyasztási­adó-törvény behoza­talánál egy év ugyanazon földnek kétszeri meg­adóztatása vétetett volna czélul. Miután minden termesztő köteles földadóját megfizetni, a földadó azonban nem a haszonve­­hetetlen, holt földhanttól, hanem annak haszná­latától tétethetik függővé, azért tagadhatlan igazság az, miszerint a második megadóztatás csak azon esetre képzelhető, ha a nyert ter­­mesztmény (a bor) kereskedelmi, azaz kimé­rendő czikké válik. Annak okáért oly beszedé­se a fogyasztási adónak, a­mint az mai nap ná­lunk divatoz, csak visszaélés lehet, melyet a bér­lő urak nyereségvágya­ hozott be. Záradékul még csak azt akarjuk megemlíte­ni, hogy hallott-e valaki valamit az úgyneve­zett kényelem­adóról? Bizonynyal nem ! Mindemellett nálunk Esztergomban ez is tény­leg meg­van, behozatott pedig a fogyasztási adó bérlői által, és pedig a következő módon : Ha valaki, a sok zaklatást megunva, azon határo­zatra jut, hogy egy évre kiegyezkedni óhajt a bérlő urakkal, azok oly összeget kívánnak, mely a nevetségessel határos. Ha ily esetben a fél ki­fogásokat tesz, és bebizonyítja, hogy ennyit nem fogyaszt — a legnagyobb udvariasság és mo­solygó ajkkal azon észrevétel létetik, miszerint tessék megfontolni, hogy a kényelem, egy álló évig nem zaklattatni, szinte ér valamit. Ez tény, és szövétnekül szolgál az egész ke­zelés felvilágosítására, és arra, miképen vált le­hetségessé az, hogy bérlő urak bátorkodtak egy oly bérleti tárgyat, mely hat év előtt körülbe­­lől 16,000 fttal díjaztatott, közel 30,000 ftra árverezni. Ha már most kiadásaikat 4000 ftra teszszük, és a hasznot, melyet a bérlő uraknak minden esetre vonniok kell, szinte körü­lbelöl 4000 ftra, s ezen 38.000 ftot elosztjuk a lakosok számával, körülbelül 10—12 ezerrel, az észta­­ni eredmény az lesz, hogy Esztergomban min­denki, a legkisebb gyermektől kezdve, fejen­­ként 3 egész 4 ft fogyasztási adót fizet, mely a legtöbb családnál a rendes adómennyiséget fö­­lülhaladja! Vidéki tudósítások. Léva, febr. 10-kén. Midőn a Barsmegyei Gazdasági Egyesület múlt év végével tartott jelentést közgyűlésben, az egyesület tagjai számának szaporításáról gondoskodandó, üdvös rendszabályként egyik derék munkása, Jaross Károly indítványá­ra határozatba hozta, hogy az egyesület, me­gyénk öt járásához arányosan, öt gazdasági já­rási választmányra oszoljék, s utasításul odá, hogy ezen járási választmányok egyéb, a gaz­­dászat körébe vágó teendőiken kívül, kiváló fi­gyelmet fordítsanak arra, hogy közreműködő tagokat minél többeket megnyerjenek, s az egyesületbe lépésre serkentsenek, különösen az alsóbb néposztály között — melynek a gazdá­­szat körében útmutatásra leginkább van szük­sége — senkinek esze ágában sem volt az egye­sületnél ebből politikai tőkét csinálni, vagy a dolognak politikai pártszínezetet adni, hanem mindenki oda törekedett, hogy gazdasági viszo­nyainknak telhető javítását eszközölje, erősen meg lévén győződve arról, hogy napjaink meddő politizálásának gazdasági érdekeinket aláren­delni, önmagunk s a nemzet ellen elkövetett bűn; s így mindenki ragaszkodott mindenkor az egye­sület alapszabályaihoz, s azokat szorosan meg­tartani igyekezett, miről az egyesület tanácsko­zásai — lévén azok nyilvánosak —legnagyobb bizonyságot tehetnek. S mind­ezek daczára találkoztak olyanok, kik az egyesület igyekezetét •­ mezőgazdaságunk felvirágzására minél szélesebb körben, minél na­gyobb erővel s több eszközökkel hatni, insinu­­álni s gyanúsítani nem átallották ! A gazdasági egyesület ilyetén felmerült jelenségeket — me­lyek az egyesület tevékenysége elé gördített akadályokban tűntek fel — azon elvnél fogva: „consola mens recti famae mendacia ridet,“ ér­demlett megvetéssel fogadta, és kitűzött felada­tának megoldásában kettőzött szorgalommal tö­rekszik. Minek egyik jeléül veszszük azt, hogy f. é. máj. 22-re egy állatkiállitásnak tartását, összekötve a kisebb mezei gazdák lóversenyé­vel, elrendelte. A lóversenyre szükséges díjakat Bars megye lelkes hölgyei hozandják össze. S hogy a közön­séget saját működésére nézve tájékozhassa, leg­utóbbi választmányi ülésében egyik tagja, a lelkes Mailáth István indítványára, elha­tározta, egy oly „Értesitvény“ kiadását, mely magában foglalja az egyesületnek három évi fennállása óta minden működését s nevezetesebb mozzanatait, s számot adjon arról: miként hasz­nálta fel eddig a rendelkezésére állott szellemi és reális eszközöket, s miként kíván ezekkel ren­delkezni a jövőre ? Úgy hiszszük, hogy ezen intézkedés, melynek czélja : az egyesület állapotának hű feltünteté­se, a közönségnek itt-ott hanyatló bizodalmát az egyesület iránt, feleleveníti, s a netán felmerült hibáknak eltávolítását eszközlendi. A járási vá­lasztmányok tevékenységétől pedig bizton vár­juk, hogy az alsóbb néposztály között az egyes

Next