Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)
1864-02-14 / 4199. szám
36—4199 15. évi folyam. 1864. Vasárnap, febr. 14. Szerkesztési Iroda El. TSag Kiadó-hivatal. I Előfizetési feltételek: I Hirdetmények dija: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. Vidékre, postán: Helyben, házhoz hordva : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Ferencziek tere 7-dik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pen., kiadása körüli Félévre . . . I . 10 írt 50 krt. Bélyegdíj külön 80 nj kr. Magánvita 5 hasábos fogadtatnak el. panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.___________| Évnegyedre. .... 5 frt 25 kr o. é. [ _______________petit-sor 25 nj kr. Előfizethetni „PESTI NAPLÓ“ február—martiusi 2 havi folyamára 3 ft 50 kr; február—júniusi 5 havi folyamára 8 ft 75 kr. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, febr. 13.1864. (Fk) A bácsi félhivatalos „Gen. Cor.“ legújabb számában egész határozottsággal azt a hirt közli, hogy Angol és Francziaország közt legújabban ismét közeledés történt, mely nemsokára külsőleg is nyilvánuland. Francziaország a dán-német viszályt — a szövetségesek legújabb győzelmei után — „európai“ kérdésnek tekinti, mert most a dán birodalom integritása forog kockán, ennek fenntartatását pedig Francziaország is kívánja. Ha tehát a két német nagyhatalom a harctéren kivívott sikerét csak arra használja fel, hogy Dániát a londoni szerződésben elvállalt kötelezettségek teljesítésére kényszeríti, akkor minden a legszebb rendben fog leperegni; ha pedig Ausztria és Poroszország ama szerződés állapítmányain túl akarna menni, ez elláthatlan bonyodalmakra vezetne, mikkel szemben Francziaország nem fogna semleges néző maradhatni, így szól a félhivatalos bécsi közlöny tudósítása! Jól emlékezünk még, hogy akkor, midőn a német szövetség Ausztriát és Poroszországot „majorizálta“, ugyanezen közlöny azzal riasztott rá Németországra, hogy Anglia az első ágyúlövés pillanatában hajóraját a keleti tengerre fogná küldeni, Bismark úr pedig azt mondá, hogy a derék németek üvegházban ülnek, hol egyedül a két nagyhatalom óvja őket a léghuzamtól; ha maguk verik be az ablakokat, okvetlenül is csuzt kell kapniok és akkor isten tudja, mi bajuk lehetend még a vakmerőknek. Azóta már egypár száz ágyúlövés változott, de az angol flotta nem mozdult meg helyéből, a politikai rheumának pedig még semmi nyoma nem látható Németországon. Közelfekvő volna tehát azon gyanú, hogy a félhivatalos lap most is kissé ijesztgetni akar, s hogy a mumus ez alkalommal is legfeljebb valami kedélyes házmester lesz. Ez egyszer azonban a „Gen. Corr.“ csak megerősíti azt, amit a franczia és belga lapok már néhány nap óta közölnek, s a legújabb hír, véleményünk szerint némi benső valószínűséggel is bír, mert azon szerep, melyet e hír szerint Francziaország elvállalna, teljes összhangzásban állana Francziaország érdekével, azon érdekkel, hogy vagy így, vagy amúgy rést találjon, a német szövetség ügyeibe avatkozni. Nézzük csak közelebbről a bevezető sorokban említett alternatívát ! Ha a két németországi nagyhatalom a londoni szerződés határozmányain túl akarna menni, innen — az említett tudósítás szerint — elláthatlan bonyodalmak keletkeznének, mikkel szemben Francziaország nem fogna semleges néző maradhatni; — más szóval, ezen esetre Francziaország, Angliával egyetemben, a két németországi nagyhatalom ellen síkra szállna. Itt tehát a beavatkozásnak lehetőség volna adva, oly körülmények közt , miknél kedvezőbbeket Napóleon császár már nem is kívánhatna magának. De ha Ausztria és Poroszország nem hagyná el a londoni szerződés alapját, akkor nagy valószínűséggel előre mondhatni, hogy ez a szövetség belsejében fogna szakadást szülni. Azon körülmény, miszerint Frankfurtban egyre elnapolják az örökösödési kérdés feletti határozathozást, világosan mutatja, hogy ott lesben állnak, és be akarják várni a poroszosztrák politika végczéljainak lelepleztetését. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Ausztria és Poroszország nagyhatalmi minőségében egyedül Schleswiget tartja megszállva, Holsteinban pedig szászok és hannoveraiak állnak, kik Ausztria és Poroszország beleegyezése mellett hozott szövetségi határozat alapján vannak ott, és egyedül ily határozat alapján fognak onnan eltávozni. Holsteinra nézve tehát az eldöntés de jure és de facto a német szövetség kezében áll, és a szövetség többsége alig rendelné el a herczegség kiürítését, ha a két nagyhatalom a londoni szerződéshez akarna ragaszkodni. A dolog tehát akkor sem fogna ám oly szép csendesen leperegni, miként a „Gen. Corr.“ hiszi. Hogy pedig a német szövetség belsejébeni viszály Francziaország malmára hajtaná a vizet, az kétségtelen, és nem igen távol álló múltnak története által is be van bizonyítva. Várjon mit tart Ausztria és Poroszország nagyobb előnynek vagy kevésbbé súlyos bajnak; azt-e, ha az összes német szövetségre támaszkodva, a két nyugati hatalom ellenében ki kellene mutatnia fafehérét, vagy pedig azt, ha a nyugati hatalmak helyeslése mellett a német középállamok ellen kellene síkra szállnia , erre nézve minden véleményadástól tartózkodunk. Annyit mindazáltal bizonyosnak tartunk, hogy sem így, sem amúgy a nehézségek ki nem kerülhetők, s hogy Francziaország, mihelyt cselekvőleg lép fel, így is, amúgy is maga hasznára fordítandja a dán-német viszályt. Párisi és brüsseli lapok azonkívül még más perspectivát is nyitnak meg előttünk szerintök Francziaország csak nagy nehezen való rábírható, hogy semlegességéből már mostanában kilépjen és e tekintetben határozott követelésekkel lépett fel Anglia irányában. Ha miként a Gén. Corr. kilátásba helyzi, a francziaangol egyetértés már a legközelebbi napokban a felszínen is láthatóvá leend, természetesen azt kell következtetnünk, miszerint Anglia a franczia követeléseket teljesíteni, a Napóleon által kivánt díjt megadni késznek nyilatkozott. Hol leend ezen angol váltó fizetési helye, nem tudjuk, de nem lehetetlen, hogy Francziaország a dán-német kérdést más ügyekkel combinálta, mikre nézve Anglia engedményekre hajlandó. Nem mélyedünk itt a ködös gyanítgatások régiójába, de a mondottakból nem lehet azon újabb tapasztalást nem származtatnunk , hogy mindazok homokra építenek, kik Angliától valami plátói szerelmet várnak; hogy a brítt államférfiak helylyel - közzel kaczérkodnak ugyan egyik-másik hatalommal, sőt talán komoly kísérletet is tesznek Francziaország költséges barátságától szabadulni, hogy azonban előbb utóbb mindannyiszor azt tapasztalják, miszerint Francziaország barátsága költséges ugyan, de van is belőle haszon, míg más szövetségek szintén nem ingyenesek, de Angliának semmi előnyt nem szolgáltatnak, szóval, hogy Francziaország az egyetlen egy hatalom, melytől, ha ellenség, félnie kell, ha pedig barát, valódi szolgálatot lehet várni Angliának. Nem sajnáljuk, hogy ez így van, mert a nyugati szövetség már nem egy üdvös szolgálatot ten az európai civilizációnak és szabadságnak, csak azt sajnáljuk, hogy még mindig merülnek fel helylyel-közzel oly combinatiók, melyeket annyiszor igazolt tapasztalás tekintetbe vétele nélkül készíttetnek. Bécsi dolgok. Gyakran tapasztaltuk, hogy míg az európai sajtó többi része teljes szélcsendet, vagy legalább meglehetős békés hangulatot jelent Török és Olaszországból, a szomszéd sajtó, legelöl a „Triester Ztg.“ utána a bécsi lapok s nem épen leghátul a félhivatalos „Gen. Corr.“ rémi aggodalmas sürgölődéssel les minden csekély jelt, melyből aztán gyakran tetemes nagyítással egész hadi mozgalmat csinál. Megszoktuk hát, hogy némi tartózkodással fogadjuk az ily hireket, melyekben, mint tapasztaltuk, sokszor nagy része van a képzeletnek is. — Közelebbről ismét nagyobb hévvel hirdetik a bécsi lapok a keleti és olaszországi mozgalmakat, míg másfelől nem mulasztják el kiemelni különösen az olasz kormány gyengeségét mutogatni, így közelebbről az „Ost. D.P.“, „Vaterland“ és mások. Az előbbinek az olasz határszélről febr. 7-ikéről érkezett közleménye ezeket foglalja magában : Turini lapok, mintegy parancsszóra, azt hirdetik, hogy Ausztria, Porosz- és Oroszország közt a hármas szövetség megújult, sőt már 1810. óta létezik. Holsteinnak Poroszországhoz való a medálása, e lapok szerint, már kicsinált terv, minek fejében Poroszország garantírozta állítólag Ausztriának nem-német birtokait. Mindezt ürügyül használják az olasz lapok, annak szükségét akarván bizonyítni, hogy az olasznak és francziának össze kell tartaniok, s hogy Olaszország nem várhat semmit a tett párttól, hanem csak a rendezett hadseregtől, Victor Emanuel vezérlete alatt, így izgatnak, s ez szolgál takaróján a nagy hadi készületeknek, melyek folyton folynak Olaszországban. Míg tehát ebben a tekintetben a turini kormány a kezdő fél, s ezt fennhangon hirdette, hogy föl kell használni az első alkalmat arra, hogy Ausztria kezéből kivétessék a várnégyszög, most is, mint 1859-ben, azt a szint akarják adni a dolognak, mintha őket Ausztria és egy éjszaki szövetség fenyegetné. Eme játék— mond az „O. D. P.“— fontosabb, hogy sem teljes figyelmet ne érdemelne. Milanóban, hol jól tudják, mi készül, a piaczon és börzén ennek folytán nagy az üzletpangás, s a tőkepénz már elbújt. A hadseregben is, úgy látszik, sejtik már a bekövetkezendő öszszetűzést, s már fordulnak elő újra esetek, hogy olasz katonák podgyászostól átszöknek az osztrákokhoz. A „General Correspondent“ nek azt írják, hogy az olasz hadügyminisztérium tetemes fegyverszállítmányokat küldött a Márkákba és Umbriábal, némely nemzetőrségi csapatok mozgósítására, s az anconai erőd is kellően elláttatott tüzérségi szerekkel. Parancs ment Bolognába is, az ottani erődök befejezésére, minek február végéig meg kell történnie. A „Gazetta Militare“, az olasz hadügyminisztérium lapja szerint rendelet ment a csapatok parancsnokságaihoz, hogy telhetőleg siettessék az újonczok betanítását. Már intézkedések léteznek az 1844-ks korosztálynak is zászló alá szólitására, ha az 1843 ki korosztály elég nem lenne. ” Az erdélyi vasutról a „Botschafter“ febr. 10-től következő czikket közöl: „Ma azt beszélik parlamentáris körökben, hogy az ülésszak a legközelebbi napokban bezáratik. Az erdélyi vasút ügyével foglalkozó bizottmány utolsó határozatainál fogva alig lehetséges, hogy e kérdés rövid idő alatt befejeztessék. Az elnapolást sürgető párt a bizottmány tegnapi ülésében mégis kivitte, mikép Rechbauer a többségi indítványt illetőleg tüzetes jelentéstétellel bízatott meg, valamint hogy a kisebbség előadójának (arad nagyszebeni vonal) Binder úrnak is részletes jelentést kell tennie. Természetes, ily jelentés körülményes kidolgozása sok időbe kerül; meddig kellene tehát még a kir. tanácsnak együtt maradnia ? Ez számításba vétetett, s azon indítvány terjesztetett a ház elé, hogy az ez ügybeni jelentések rövidek legyenek. Igen, a kisebbségi indítványhoz még a már teljesen kidolgozott törvényjavaslat sem fogna mellékeltetni. Ha tehát a ház megtagadná is az elnapolást, az előterjesztésnek a bizottmányhoz kellene visszautasíttatnia, hogy a törvényjavaslat által benyujtathassék. Az egymástól eltérő irányok egyesültek, hogy a vasút kérdését halogassák. A nagyszebeni küldöttség, mely ő cs. k. fensége Rainer főherczeg és az államminiszter által fogadtatott, s a ház elnökségének is bemutatta magát, nem hallhatott épen valami vigasztalót, s valószínűleg a nélkül utazandik el, hogy valamit végzett volna. Az ülésszak bezárását e kérdés nem hátráltathatja többé. Sok ülés már nem fog tartatni.“ A jótékony bazár harmadik napja. A látogatók száma 1139. Belépti jegyekből a bevétel 1773 ft, 42 arany, 27 ezüst forint. Nagyobb adakozások személy szerint: Blaskovics Miklósné 100 ft, Trattner-Károlyi örökösök 100 ft, gr. Zichy Bódogné 100 ft, Barrmann 100 ft, Amtmann József 50 ft, Kárász 50 ft, Halász Józsefné 50 ft, Szitányi-Nemeshegyi Adél 50 ft, b. Redlné 50 ft, gr. Dessewffy Marczel 25 ft, Jankovics József 20 ft, Kállayné úrhölgy 10 ft, Redl báróné 10 ft, Szűcs Lajosné 10 arany, gr. Vay Ádám 3 arany, gr. Teleky Sándor 4 arany, b. Eötvös Józsefné 2 arany, dr. Lumniczer 2 arany, Csáky grófné 2 arany , Czirer József 2 arany, Pozner 2 arany és gr. Cziráky János 2 arany. Legmeghatóbb azonban megboldogult Gerenday tanár özvegyének adománya. Elhunyt leánykája takarékpénztárát adta át Braunné asszonyság boltjában, mely állott 7 darab cs. aranyból, 4 Napoleon d’orból, 8 darab kettős tallérból, 14 ezüst forintosból s 26 forintból bankó pénzben. Ma is különösen 3 órától 4 óráig rendkívüli volt a tolongás, s az eredmény ma is megfelel annak, amit a magyar főváros közönségétől vártunk. Ahhoz képest, hogy az eszme merőben új, jóval meghaladt máris minden várakozást. A bazár köztiszteletben álló indítványozója, gr. Batthyányi Lajosné, ki e harmadik napon is oly példás türelemmel és szíves önfeláldozással osztá a jegyeket Damjanics János özvegyével együtt, úgy hiszszük, a legszebb ünnepek közé fogja sorolni ezen, különben fáradságteljes három napot, melyet a holnapi egy negyedikkel told meg. A holnapi látogatók ne mulaszszák el gróf Keglevich Béláné és Ko 1ter asszonyságok boltjában a honleányok és emberszerető hölgyek eme példány képének, e gyönyörű jóté-tonysági eszme megvalósítójának photographirozott arczképét megvásárlani, ha ugyan még elegendő mennyiségben található. Ez a legméltóbb, s legtöbbet jelentő emlék a bazárra, melynek összes jövedelme közvetlenül s telhető gyorsasággal az alföldi szükölködök fölsegélésére fog fordittatni. Holnap utolsó napja ezen jótékonysági legszebb alkalomnak. A pesti kereskedői rend, mint a fentebbi kimutatások csak nagyjából mutatják, élénk részt vesz a jótékony bazárban, de ajándékok, vételek s felülfizetések által hasonlíthatlanul több részt vett. A kereskedelmi rend érdekeltségének egy szép példáját említjük a mai napról. Alter Antal diszes és látogatott boltjának 10 egész napi bevételéből öt percentet ajánlott föl, mely ugyanazon utón fog a szűkölködőkhöz jutni, melyen a bazár többi jövedelme. S. F. Az esztergomi bortermesztés érdekében igen fontos lenne, ha a bortermesztő urak a következő kérdésekre bármi módon kellő felvilágosítást nyerhetnének. (Folytatása és vége.) A borvásárlók többnyire idegenek, kiknek sem kedvök, sem szakmájuknál fogva idejök nincs, 8—12 órát haszontalanul mulasztani, míg a bérlő urak kegye megengedi, a bort a pincze leíd kivinni, és a helyiségre ügynököt küldeni, mert azonnal tenni, sokszor tehetségükben sem áll, miután érdekük kívánja — tekintve a hasznot — a szolgálati személyzetet minél kisebb számra szorítani. Ennek következménye a bor értékvesztése, miután az idegen vásárlók száma napról napra gyérül, mert az, ki ezen fogyasztásokon egyszer keresztül ment, bizonynyal óvakodni fog másodízben Esztergomba jönni bort venni, hol —tekintetbe véve a kisebb bormérőket —igen gyakran megtörtént, hogy 1—5 akónyi bor lehúzásához egy napot teljesen elveszteni kényszeríttetik. A bor árának csökkenésével csökken a föld értéke, minek következtében a bortermelésben ipar lanyhul, s a termesztendő czikk mennyisége is kevésbül, miből rendesen következik az adóerő gyengülése, mi mellett az oly sűrűn előjövő adóexecutiók, mint sajnos érvek, eléggé tanúskodnak. Még nyomasztóbbak a bortermelésre és kereskedésre nézve azon föltételek, melyeknek a borüzér, ki hegyi pinczéjébe bort akar szállítani, magát alávetni kénytelen; miután igen gyakran megtörténhetik, hogy a hordókkal terhelt szekerek — melyek a környékben vásárolt bort hozták — este a fogyasztási adóhivatal bezárása után érkeznek meg, minek következménye az, hogy miután a borral telt hordókat még a szekerekről sem szabad levenni, miáltal a tulajdonos azon kellemetlen helyzetbe jut, hogy zivatar, fagy, hófuvat vagy eső daczára őrt állhat , mely alkalommal nem egyszer megesik, hogy, bár másnap, a hivatal megnyitásával, a bérbeviteli szándék bejelentése azonnal megtörtént, a kiküldött egyén csak néhány óra múlva jelenik meg, ki előtt a lerakás és bevétel történhetik. Minélfogva a bor sokszor 20 órán át is szabadon fekhetik, s ennélfogva a forró nyári és téli fagyos éjjeken a megromlás veszélyének van kitéve. Esztergom —jogosan mondhatjuk— szegény város, gyárak és jelentékeny kéziműipar nélkül, habár most az egyetlen élelmi forrás, nevezetesen a bortermelés és borkereskedés, a bérlő urak a fent kitett eljárása által még továbbra is akadályoztatik, akkor jövendölési tehetség nélkül is nagyon könnyű előre látni, hogy mi tökéletes elszegényülésnek nézhetünk elébe. Ez annál fájdalmasabb, miután Esztergom borai, a minőséget tekintve, méltán a jobb magyar asztali borok közé sorolhatók; következőleg rendeltetésük az volna, hogy Esztergomot idővel azon nagyság és virágzásra hozzák, melylyel az idők előtt birt, s melyet Duna meletti fekvése és ősrégi történeti nevénél fogva bizonynyal meg is érdemel. Igaz, hogy a fogyasztási adó, mint az állam egyik jövedelmi forrása, másutt is fönnáll, de azt is tudjuk, hogy ez nem mindenütt oly nyomasztóan kezeltetik, mint nálunk, hol a bérlők zsarolása minden határon túl megy. Teljesen meg vagyunk győződve, hogy ez nem volt akarata a magas pénzügyőrségnek a bérlet tárgy átadása alkalmával; ennél fogva bizton reméljük, hogy amint az ügy ezen szomorú tényállása illetékes tudomásra jutana, akkor a törvényszerű a törvénytelentől elválasztatik, és kiegyenlíttetik ott, hol az szükséges és lehetséges is. Ezen meggyőződés annál elevenebb bennünk, a mennyiben a több fentemlített pont a magas bírod. tanács 1861-ik évi végzéseivel homlokegyenest ellenkezik, s miután mi egy részt minden terhet a többi koronaországokkal válvetve viselünk, reméljük, miszerint az előnyök sem fognak tőlünk megtagadtatni, annál inkább, miután mi az 1851. évi borfogyasztási törvényekből épen nem bírjuk kiolvasni azt, hogy törvényszerűen kötelezettnek tartsuk magunkat a bérlőknek megengedni, hogy ők azon bort is adó alá vonják, mely saját termésünk, s melyet magunk iszunk meg saját pinczénkben a vámvonalon kívül; míg másrészt igenis elismerjük, hogy ott, hol a bormérésből a város vámvonalán belül üzlet alakul, a fogyasztási adó helyén van, éspedig annál inkább, mivel lehetetlennek látszik, hogy a fogyasztásiadó-törvény behozatalánál egy év ugyanazon földnek kétszeri megadóztatása vétetett volna czélul. Miután minden termesztő köteles földadóját megfizetni, a földadó azonban nem a haszonvehetetlen, holt földhanttól, hanem annak használatától tétethetik függővé, azért tagadhatlan igazság az, miszerint a második megadóztatás csak azon esetre képzelhető, ha a nyert termesztmény (a bor) kereskedelmi, azaz kimérendő czikké válik. Annak okáért oly beszedése a fogyasztási adónak, amint az mai nap nálunk divatoz, csak visszaélés lehet, melyet a bérlő urak nyereségvágya hozott be. Záradékul még csak azt akarjuk megemlíteni, hogy hallott-e valaki valamit az úgynevezett kényelemadóról? Bizonynyal nem ! Mindemellett nálunk Esztergomban ez is tényleg megvan, behozatott pedig a fogyasztási adó bérlői által, és pedig a következő módon : Ha valaki, a sok zaklatást megunva, azon határozatra jut, hogy egy évre kiegyezkedni óhajt a bérlő urakkal, azok oly összeget kívánnak, mely a nevetségessel határos. Ha ily esetben a fél kifogásokat tesz, és bebizonyítja, hogy ennyit nem fogyaszt — a legnagyobb udvariasság és mosolygó ajkkal azon észrevétel létetik, miszerint tessék megfontolni, hogy a kényelem, egy álló évig nem zaklattatni, szinte ér valamit. Ez tény, és szövétnekül szolgál az egész kezelés felvilágosítására, és arra, miképen vált lehetségessé az, hogy bérlő urak bátorkodtak egy oly bérleti tárgyat, mely hat év előtt körülbelől 16,000 fttal díjaztatott, közel 30,000 ftra árverezni. Ha már most kiadásaikat 4000 ftra teszszük, és a hasznot, melyet a bérlő uraknak minden esetre vonniok kell, szinte körülbelöl 4000 ftra, s ezen 38.000 ftot elosztjuk a lakosok számával, körülbelül 10—12 ezerrel, az észtani eredmény az lesz, hogy Esztergomban mindenki, a legkisebb gyermektől kezdve, fejenként 3 egész 4 ft fogyasztási adót fizet, mely a legtöbb családnál a rendes adómennyiséget fölülhaladja! Vidéki tudósítások. Léva, febr. 10-kén. Midőn a Barsmegyei Gazdasági Egyesület múlt év végével tartott jelentést közgyűlésben, az egyesület tagjai számának szaporításáról gondoskodandó, üdvös rendszabályként egyik derék munkása, Jaross Károly indítványára határozatba hozta, hogy az egyesület, megyénk öt járásához arányosan, öt gazdasági járási választmányra oszoljék, s utasításul odá, hogy ezen járási választmányok egyéb, a gazdászat körébe vágó teendőiken kívül, kiváló figyelmet fordítsanak arra, hogy közreműködő tagokat minél többeket megnyerjenek, s az egyesületbe lépésre serkentsenek, különösen az alsóbb néposztály között — melynek a gazdászat körében útmutatásra leginkább van szüksége — senkinek esze ágában sem volt az egyesületnél ebből politikai tőkét csinálni, vagy a dolognak politikai pártszínezetet adni, hanem mindenki oda törekedett, hogy gazdasági viszonyainknak telhető javítását eszközölje, erősen meg lévén győződve arról, hogy napjaink meddő politizálásának gazdasági érdekeinket alárendelni, önmagunk s a nemzet ellen elkövetett bűn; s így mindenki ragaszkodott mindenkor az egyesület alapszabályaihoz, s azokat szorosan megtartani igyekezett, miről az egyesület tanácskozásai — lévén azok nyilvánosak —legnagyobb bizonyságot tehetnek. S mindezek daczára találkoztak olyanok, kik az egyesület igyekezetét • mezőgazdaságunk felvirágzására minél szélesebb körben, minél nagyobb erővel s több eszközökkel hatni, insinuálni s gyanúsítani nem átallották ! A gazdasági egyesület ilyetén felmerült jelenségeket — melyek az egyesület tevékenysége elé gördített akadályokban tűntek fel — azon elvnél fogva: „consola mens recti famae mendacia ridet,“ érdemlett megvetéssel fogadta, és kitűzött feladatának megoldásában kettőzött szorgalommal törekszik. Minek egyik jeléül veszszük azt, hogy f. é. máj. 22-re egy állatkiállitásnak tartását, összekötve a kisebb mezei gazdák lóversenyével, elrendelte. A lóversenyre szükséges díjakat Bars megye lelkes hölgyei hozandják össze. S hogy a közönséget saját működésére nézve tájékozhassa, legutóbbi választmányi ülésében egyik tagja, a lelkes Mailáth István indítványára, elhatározta, egy oly „Értesitvény“ kiadását, mely magában foglalja az egyesületnek három évi fennállása óta minden működését s nevezetesebb mozzanatait, s számot adjon arról: miként használta fel eddig a rendelkezésére állott szellemi és reális eszközöket, s miként kíván ezekkel rendelkezni a jövőre ? Úgy hiszszük, hogy ezen intézkedés, melynek czélja : az egyesület állapotának hű feltüntetése, a közönségnek itt-ott hanyatló bizodalmát az egyesület iránt, feleleveníti, s a netán felmerült hibáknak eltávolítását eszközlendi. A járási választmányok tevékenységétől pedig bizton várjuk, hogy az alsóbb néposztály között az egyes