Pesti Napló, 1864. február (15. évfolyam, 4189-4211. szám)

1864-02-26 / 4209. szám

46 -4209 15. évi folyam. E lap szellemi részét illeti­ minden közlemény Szerkesztési iroda­­ a szerkesztőséghez intézendő. Ferencziek terek 7-dik szám, 1-ső emelet. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó­hivatal: Ferencziek terén, 7-dik szám, földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pmn... kiadása körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó-hivatalhoz intézendők. Előfizetési feltételek : Vidékre, postán : Helyben, házhoz hordva : Félévre . . . . . 10 írt 60 kr o. é. Évnegyedre . . . . 5 frt 25 kr o. é. 1864. Péntek, febr. 26. Hirdetmények dija : 7 hasábos petit-sor egyszeri hirdetésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 nj kr. Magánvita 6 hasábos petit-sor 25 nj kr. Előfizethetni „Pesti Naplódra. martius—júniusi 2 hóra 7 fttal martius—májusi 1/2 évre 5 ft 25 krraf. A „Pesti Napló“ kiadó­ hivatala. Pest, febr. 25.1864 (Fk) „Jütland határát elérve, vagy azon átlépve, Poroszország leleplezendi valódi szándékait, s uj alkudozásokba fog bo­csátkozni Ausztriával, melyek világossá­got fognak árasztani az eddig oly ho­mályos helyzetre ezt irtuk múlt keddi czikkünkben. E pillanatban Manteuffel porosz tábor­nok Bécsben időz, s az „új alkudozások“ csakugyan megindultak. Tartalmuk, ter­mészetesen, titok az avatatlanra nézve, s a­mi itt ott mondatik, alkalmasint csak gyanitás ; de ha az értelmes emberek többsége valamely gyanitás­ban találko­zik, ez mégis arra mutat, hogy legalább a logika meglehetős szabatossággal jelöli meg a dolgok további fejlődésének útját. Manteuffel küldetésének czéljára nézve tehát jóformán átalános azon gyanítás, hogy az az eddigi porosz-osztrák szövetség tágasbítására van irá­nyozva, hogy a csatlakozás előbbi határait kijebb akarja tolni a porosz kabinet, s ter­mészetesen a maga számára igényelt elő­nyök fejében Ausztriát is illő aequiva­­lenssel kecsegtetni. Ha Ausztria erre rá­áll, a szövetség a mostanitól lényegesen különböző alak°t fogna ölteni, -­ ha Ausztria nem­et mond, e szövetség még mostani alakjában sem fogna tovább fenn­maradhatni, és így csak ismételhetjük azt, a­mivel keddi czikkünket befejeztük, hogy t. i. „a mostani válság nehezen fog elvonulni, a­nélkül, hogy a két német nagyhatalom közti viszonyt lényege­sen megváltoztatta volna.“ Ez átalánosságnál többet e perezben nem mondhatni , sub judice lis est, és mindenekelőtt a bécsi kabinet elhatározá­sait el kell várnunk. Ezalatt a bécsi lapok azzal szórakoz­tatják magukat, hogy a fegyverszünetről, conferentiáról, s több efféléről szóló híre­ket fölmelegítik. Egyik rész bona fide teszi ezt; a másik így calculál:­aját határ átlépése alkalmával támadt panique alatt a mi patrónusaink olcsón vásároltak min­denféle papírt; hallassuk a most beállott szünet alatt a béke furulya hangjait, és csináljunk egy kis haussé-t, hogy amaz olcsón vett papírokon drága áron túl le­hessen adniok. Ha utólag a szappanbubo­rék szétpattan és semmivé olvad, lesz megint hatalmas baisse , akkor ismét ol­csón lehet vásárolni, és igy tovább — hinauf und herunter, so lebt sichs recht munter ! A­ki azonban higgadtan nézi a dolgo­kat, az a conferentia létrejöttében a mos­tani körülmények közt nem fog hihetni. A fegyverszünetre nézve nem mondunk véleményt, először mert e tekintetben nemcsak politikai okok döntenek ; má­sodszor, mert a fegyverszünetnek csak akkor van nagyobb fontossága, ha con­ferentia követi — e nélkül semmi értéke nincs annak, vájjon a fegyverek egypár hétig pihennek-e vagy sem ? Conferentia létrejöttét pedig nem tart­juk valószínű­nek, két fontos tényező el­lenkezése miatt : egyik a német szövet­ség, a másik Francziaország. A német szövetség helyzetéről már egy alkalommal szóltunk, e szövetség a lon­doni szerződést soha nem ismerte el; reá nézve e szerződés sem formailag nem kö­telező, sem tartalma által ki nem elégítő, és így a német szövetségre nézve már a priori lehetetlen oly értekezletben venni részt, illetőleg oly értekezlet határozásai­nak érvényét elismerni, melynek többi részesei egytől egyig a londoni szerződést aláírták, s legalább hivatalosan még se­hol nem tudatták, miszerint e szerződés érvényét a fegyveres összekoc­czanás ál­tal megsemmisültnek hiszik. Poroszország­ban egy pár officiásus közlöny ilyesmit állított ugyan, de maga a kormány még nem nyilatkozott ez értelemben, a többiek pedig, épen ellenkezőleg, minden alka­lommal tiltakoztak amaz érvény­vesztési theória ellen. Tehát a német szövetségnek semmi hajlama nem lehet a schleswig-holsteini ügy körüli európai értekezletben részt venni. Hasonlót hiszünk mi Francziaország­­ról is! Tény ugyan, hogy Francziaország épen legújabb időben Schleswig-Holstein dol­gában jóval közeledett Anglia felé, de miért? Mert Anglia mindinkább eltá­vozott Németországtól, főleg a németor­szági nagyhatalmaktól! — Angliának nem­csak semlegessége, hanem egyenes jóváha­gyása, sőt még tettleges segélye mellett is háborút kezdeni Németország ellen, ez a franczia császárra nézve oly „ bonne for­tune“ volna, melyet ő semmi áron nem fog­na kezei közül elszalasztani. Hogy a schles­wig-holsteini ügy így döntessék el vagy amúgy, az Napóleonra nézve másodrendű kérdés ; a fődolog reá nézve az, hogy al­kalmat nyerjen a Rajna­ felé menni, a­nél­kül, hogy Anglia ebben gátolná. Ezért csatlakozik ő Felsége Angliához, ha ez fenyegetőleg emeli fel öklét Ausztria és Poroszország felé; de minden olyan britt inditvány, mely békés kiegyenlitésre czé­­loz, s Francziaországot a rég óhajtott al­kalomtól megfosztaná, minden ilyen indít­ványnak valósítását a franczia császár diplomatiai mestersége kimerithetlen tár­házának minden eszközeivel gátolandja. G­átolandja pedig — a­mennyiben az ér­tekezlet forog szóban — annyival inkább, miután ez semmijébe nem kerül, csak egy­szerű „n­e­m“ mondásába. Vájjon ilyen vagy amolyan köpenykét aggatand ezen nem­ köré, az mindegy ; de hogy egyik vagy másik alakban a nem­­ újra ki fogna mondatni Francziaország által, a mint kimondta azt, midőn a conferentia először jön indítványozva,­­ azt majdnem kétségtelennek mernék állítani. Hogy pedig a schleswig-holsteini érte­kezlet létre jöhetne, a német szövetségi államok többsége, s Francziaország be­leegyezése és részvétele nélkül, ez, véle­ményünk szerint, merő képtelenség. A schleswig-holsteini ügy megoldására e peretben még semmi kilátás nincs. — Ily megoldás csak két esetben lehetsé­ges : ha t. i. az európai hatalmak vagy fegyvert ragadnak Dánia mel­lett, vagy pedig egyenesen feláldozzák e kis birodalmat. Első esetben a fegyverek szerencsé­je döntene, a másodikban a győző sza­­ba­dja meg a béke feltételeit.­­ Vala­meddig azonban az európai hatalmak egy­felől a londoni szerződés sérthetlenségét hirdetik, másfelől azonban mit sem tesz­nek, hogy e szerződés tekintélyét a gya­korlatban is biztosítsák, addig küzdelem és fegyvernyugvás, rövidebb hosszabb időközökben, válthatja fel egymást, de végleges békekötésről, a kérdés „megol­dásáról“ nem lehet szó ! Bécsi dolgok. — A „Wiener Lloyd“ írja .­ Hogy a Pyr­­eus­­ban két dán hadihajó állomásoz, nincs consta­­tálva. Ellenben 2—3 dán kereskedő hajó van Korfuban, melyeket az angol kormány bérlett ki, hogy Korfuból a hadiszereket s több efféléket Máltába szállítsák. Több osztrák hadi gőzös, melyek „Kaiser“ sorhajót s „Fridrick“ korvet­tet megelőzik, már hallomás szerint útban van­nak az éjszaki vizekre. A flottilla először is An­gliába megy, hogy azon ott horgonyozó keres­kedő hajókat, melyekre a dán czirkálók ott les­kelődnek, biztosságba helyezzék.­­ A „Constit. Oest. Ztg“ Manteuffel tábornok küldetésére nézve azt írja, hogy, mint értesül, ennek czélja nem egyéb, mint érteke­zés azon részletes utasítások felett, melyeket a schleswigi osztrák és porosz kormánybiztosok­nak kell adni, ama tartomány polgári kormány­zatára, valamint a Schleswig megszállását il­lető katonai intézkedésekre nézve. A confe­rentia kérdése, melyet Anglia csak történe­tesen pendíte meg épen egyszerre, nincs kap­csolatban Manteuffel báró küldetésével, leg­alább nem oly módon, hogy meg volt volna vi­tatható a tábornoknak Berlinből lett elindulása előtt. A tábornok útban volt, midőn Anglia a javaslatot tette, midőn Berlinből ez iránt kér­dést intéztek Bécsbe, s innen válasz adatott. Mindezekben csupán csak a telegráf volt a köz­löny. A „Fremdenblatt“ írja: Galicziában az os­tromállapotot nem hirdetik ki, mint némelyek irták, sem pedig katonai törvényszékeket nem állítanak föl, de az országgyűlés nem hivatik ösz­­sze. Jelen viszonyok közt szólás- és határozásbe­li szabadságot adni helytelen volna. A kormány, támaszkodván arra, hogy a nép többségére tá­­maszkodhatik, ostromállapotot nem tart szük­ségesnek. — C o 11 o r e d o­ M a­n s­f­e­l­d, alsó-ausz­triai országos marsall, dr. Schuselká­­n­a­k is megküldé a meghívót a mártius 2 -án megnyitandó országgyűlésre, mint ezen ország-­­ gyűlés képviselőjéhez. Az illető helytartóság pedig öt nappal azelőtt rendeletet adott volt ki, hogy Alsergrund, melynek Schuselka úr képviselője, mást válaszszon helyébe! A neve­zett külváros választói gyűlést tartanak, mely­ben elhatározták, hogy küldöttséget küldjenek az országos marsallhoz, mely fölvilágosítást kérjen az ő és a helytartóság eljárása közötti eltérés tárgyában. A választás febr. 29-kén tar­­tatik, s akkorra a választók, kik újra egyhan­gúlag Schuselkát akarnák megválasztani, tisz­tában kívánnának lenni. Az inseg s az alföldi vasút. A tavasz közeledvén a szűkölkö­dő alföldi népesség egyik szenvedésé­től , a hidegtől, meg lesz ment­ve; de az inség, a dolgok természe­te szerint, a tavaszszal még nagyobb mérveket s acutusabb jellemet fog felven­ni. Hogy a munkaképteleneken csak kö­­nyöradományok által — jöjjenek azok az államtól a községektől vagy emberszere­­tő egyénektől — lehet és kell segíteni , az kérdésbe se jöhet. A munkaképesek­nek ellenben munkát kell adni. A munkaobjektum Békés, Csongrád és Csanádmegyék szűkölködő népe számá­ra az alföldi vasút föld­munká­latai, melyek május végéig, midőn a mezei munka és kereset időszaka be fog állani, 12.000 embernek foglalatosságot és keresetet fognak nyújtani, kiknek ke­resetéből mindannyi család, tehát körül­belül 48.000 lélek fog élhetni. E vállalat mérnökei oda vannak uta­­sítva, hogy mihelyt dolgozni lehet, egész erővel indítsák meg a munkát. — A kér­dés csak az, meg lesz e a szükséges, pénzerő. Ő Felsége e vállalatra az inség segé­lyezése tekintetéből 750.000 frtot enge­délyezni méltóztatott, melyek a birodal­mi tanács ismeretes reductiói után az or­szágos pénztárra átruháztattak. Tudom, hogy e pénztár nem bővelkedik nagy jö­vedelmi forrásokkal; annak daczára nem kétlem, hogy az aggasztó körülmények tekintetbe vételével a pénzt elő fogják teremteni, s a munka a sújtott vidékek nagy vigaszára folyni fog; csak ne csi­náljon senki az illető vidékeken akadá­lyokat, minőket Csorváron vagy Algyőn tapasztalnunk kell. Hiszem azonban, hogy azoka­t is le fogjuk küzdeni, s elkészítend­­jük a földmunkákat; s addig is, mig az alföld-fiumei pálya életbelépteté­sére szükséges feltételeket elérjük — ezen alapon fogunk törekedni, hogy e munkálatok sárromokká ne váljanak. TREFORT ÁGOSTON: Gazdasági tanügy­ „Részvényes gazdászati tanintézetek“ feliratú czikkel találkozunk a „Gazd Lapok“ i. e. 6. és 7-ik számaiban. Különös eszme, melylyel — kivált a Kubinyi Lajos úr által kifejtett alapokon — nem tudunk megbarátkozni. Részvényekre rendesen a nye­részkedési, vagy ha talán nem, de még­is oly társulat szokott alapíttatni, a­melynek legyen mivel osztoznia, a­mely dividenciákat adhasson, mert miért zárnánk el oly egyéneket a költsé­­gekhez a hozzájárulástól, a­kik csak kisebb ösz­­szegekkel képesek hozzájárulni. Már­pedig — daczára annak, hogy Kubinyi úr az ily részvé­nyes gazdászati tanintézetektől szép anyagi nyereményt vár — én még eddig egy gazdasági tanintézetet sem ismerek, a­mely anyagi haszon­nal működnék. E tekintetben a szellemi és anyagi haszon merő ellentétet képez, mert ha nyerészkedési vágy vezet a tanintézet szervezése és vezetésé­nél, akkor a szervezet nagy hiányossága mel­lett is nagy tandíjt kellene fizetni, úgy, hogy alig akadna tanuló, a­ki ezen priváttársulatnál nagy pénzért kevesebbet akarna tanulni, mint máshol; ha pedig szellemileg akarjuk intézetün­ket gyü­mölcsöztetővé tenni , akkor anyagi hasznuk a részvényeseknek nem lesz. De, ki is gondolna most részvényes gazdá­szati tanintézetekre, a midőn gazd. egyletünk e melegen felkarolt ügy fonalát kénytelen volt elejteni, mert hazánk anyagi ereje az inség eny­hítésére kell hogy legyen irányozva; a midőn gazd. egyletünk, melynek nemcsak rendkívüli előnyös feltételek mellett ajánltattak fel az in­tézet gazdaságára szolgáló földterületek, de te­temes pénzösszeg is áll rendelkezésére, a gyűj­tések folytatását jobb időkre halasztotta. — Ezen intézetektől közvetlenül nem ugyan anyagi — de annál inkább várhatunk szellemi hasznot, mert szervezését a haza legjelesebb gazdái tart­ják kezekben — s mintsem valaki egy részvé- I nyes gazd. tanintézetre adná pénzét, inkább te­gye azt a gazd. egylet kezeibe, s igy sokkal többet fog kamatozni a — hazának! BENCZÚR ABA: Milgán postahivatalnokok nyugdíjalap­, s egy kölcsönösen biztosító intézet ügye. I. Szarvasi Sándor szemesi postamester múlt évi dec. hó kerete alatt egy, a magán posta­hivatalnokok részére létesítendő nyugdíj­alap életbeléptetése érdekében, azokhoz szétküldött javaslat tervében ügyfeleit, lelkes szavakkal, csoportulásra szólítja fel, s egy — az alapsza­bályokat kidolgozandó magán postahivatalno­kokból álló — ideiglenesen kinevezendő bizott­mány alakítását ajánlá. Ha végig tekintünk azon sokféle segélyző in­tézeteken, melyek egyes egyletek által alakít­tattak , megszégyenülve kell elismernünk, hogy mi, magán postahivatalnokok, daczára annak, hogy úgyszólván csak saját magunkra vagyunk hagyatva, s hátra maradandó édes évéink az államnak csak némileges támogatására sem szá­molhatnak ; daczára annak,hogy mi, terhes és te­mérdek felelősséggel összekapcsolt állásunknál fogva, gyakori szerencsétlenségek, s abból szár­mazható nem ritkái végelpusztulásoknak ki­téve vagyunk ; daczára azon szép számnak, me­lyet — tekintve csak édes magyar hazánkat hozzá tartozó részeivel (körülbelül 1500) — képviselünk : még nem jutottunk oda, hogy egy, a véletlen szerencsétlenség, s ebből gyakran következhető végelpusztulás ellen saját magun­kat, vagy hátramaradandó családunk jövőjét biztosító nyugdíjalapot, s egy, a lovainak, takar­mányunk részére ezzel kapcsolatban lévő köl­csönösen biztosí­tó intézetet alapítani elmulasz­tottunk. E valóban komoly, s reánk nézve nagy hord­erejű eszme megpendítése folytán hozom nyilvánosságra e szerény nézetemet, melylyel ugyan nem irányadóul , csupán mint eszme­cserére alkalmat szolgáltatandó akarok fellépni. — Nekünk, magán postahivatalnokoknak egy nyugdíjalapot, s egy kölcsönösen — a lódög, lovak és takarmány-tűzkár elleni biztosító inté­zetet kell alapítnunk. A nyugdíj­alapnál a magán postahivatalno­kokat két részre vélném osztályozni, a. m. a pos­tamesterek a posta­kiadókkal, és a posta­ke­zelőkre. Az első osztályú postamesterek és kiadók , a­mennyiben ezek hivatalukat állandóan s önál­lóan viselik, nyugdíjra csupán a hátra maradt család, önmaguk pedig csak a nem önhibájuk miatt történendő hivatalukbeli elmozdíttatásuk, vagy végelszegényedés esetében számíthat­nának. A második osztályban levő postakeze­­lőknél pedig nemcsak a hátramaradt család, de, bizonyos, meghatározandó szolgálati évek eltelte után, ők maguk is lehetnének nyugdíj­­képesek. A nyugdíj alaptőke 100 és 50 f­os alapítvány­­di­jakból lenne alkotandó. Azonfelül a tagok, a befizetett alapítványtőkéhez aránylag, évenként 20 és 10 főnyi évi díjat fizetni lennének köte­lezendők. A végrendeleti hagyományok, adakozások és gyűjtések mindenkor a tőkéhez csatolandók, úgyszinte az alaptőke, kamat és rendes évi díjak összegeinek azon maradványa, mely anyudíjja­­zásokból netalán fölösen maradna, az alap vagy egy alakítandó tartaléktőkéhez lennének csato­landók. II. A nyugdíjalappal kapcsolatban, a min­két oly gyakran sújtó lódög, lovak és takar­mány-tűzkár elleni kölcsönösen kármentesítő alapot kell életbe léptetnünk. A­mennyiben az ily kármentesítő alap csak a postamestereket s a lovakat tarta­ni kötelezett postakiadókat érdeklik, s kár­térítést csakis ezek igényelhetnek , követ­kezőleg csupán ezek által is alapítandó. Na­gyon természetes , hogy ezen biztosító alapnak a nyugdíj­alapból egészen kü­lön válva kell ma­radni. A kármentesítő alapítványi díj a szükségelt lovak tartásától feltételezhető, és pedig 6 16 után 20 ft, 12 ló után 40 ft, az azon felülieknél pedig 60 forint lenne fizetendő; a rendes évi díjak pedig a befizetett tőkéhez arányo­sítva, vagy 6—12 és 18 ftban lenne meghatá­rozandó , vagy pedig egy bekövetkezendő kár­esetnél a kár a tagok között aránylag lenne ki­vetendő. Ha ez utóbbi eset fogadtatnék el, ak­kor az alaptőke kamatjai tartaléktőkéül alakí­tandók, kártérítésnél csak azon rész lenne a tagok között kivetendő, mely a tartalék­ tőkéből nem fedezhető. A befizetett alapítványi díj nemcsak a lova­kat a dög és tűz ellen , hanem egy negyedévi takarmány és zab­készletet is biztosíthat. Midőn szerény véleményem után az alapsza­bályoknak ily alapom­ kidolgozását legczélsze­­rűbbnek vélem, s azokat ügyfeleimnek eszme­cseréül e téren bemutatom, óhajtom, hogy kezde­ményező tisztelt egytársam egy ideiglenes bi­zottmány alakításáni fáradozása eredményes le­gyen, hogy e bizottmány — a­mennyiben min­den ilynemű kezdeményezések költséges kiadá­sokkal összekötvék — az elvleges költségek fe­deztetésére minden magán postahivatalnokot — egyenesen vagy a nyilvános téren — ada­kozásra felkérjen, s munkálatait haladék nél­kül megkezdje. GUZMAN DÉNES, gyula­fehérvári postamester. A leégett udvartelkek házszáma 153, melye­ken a leégett különnemű épületek száma 380. A megyei és kincstári épületeken kívül tűz­esetre biztosított házszám csak 36. Segélyt igénylő családok száma 124, a csa­ládtagok száma 475. Az összes épületek,szerelvények és termények­ben a­kár felüleges becsértéke 276,617 ft. Ily szerencsétlenség irányában, s az ország általánosan sújtott gazdászati és időszaki viszo­nyai között, a jótékonyságnak a szenvedett veszteséget teljesen helyreállító gyakorlatára — mely csaknem lehetetlen is — gondolni sem lehetett. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a tűz nappal ütött ki, midőn a védelmi és korlá­toló intézkedések, az iszonyú szél ellenében is hatályosabban foganatosíttathattak, s hogy em­berélet áldozatul nem esett, sőt sérülési eset is csak egy fordult elő. A szerencsétlenség pillanatában, s az azt kö­vető első szükségek fedezésében II.-Kálló városa , lakossága s legközelebbi vidéke, előző buzga­lommal sietett a segélyezés minden nemében részt venni, s a segélyezés kellő intézésére azonnal egy városi segélyező választmány ala­kult, mely a hatóság engedélyezését kinyervén, feladata betöltését haladék nélkül megkezdette. Az első pillanattól a leégett városrésznek min­den lakója táplálékot, sőt részben vetőmagot nyert a természetben befolyt, s a város elöljá­rósága utján kiosztott könyöradományokból, s 48 óra alatt mindnyájan, rokonok és emberbará­toknál, a szigorú időjárás zordonsága elöl fedél alá helyeztettek; számosan a tehetetlenek és sze­gények közül a magánadományokból s hivata­los utón bejött ruhanemüekkel is elláttattak, s néhány nap múltán a leégettek munkaképes ré­sze már azon állapotban volt, hogy lelki nyu­galmát s rendezettségét közönséges életmódja követéséhez visszanyerhette, s számos mester­ember e czélra elégett szerszámai beszerzése vé­gett pénzzel segéltetett. Jelentékeny jótékonyság volt a leégettekre, hogy a választmány ez irányban tett kérelmei­nek a mgos főispáni helytartó úr által meleg részvéttel illetőségéhez tett felterjesztései foly­tán a magas kormányközegek a leégetteket egy év tartamára a ház- és földadótól, a városi la­kosságot pedig, tekintettel lakostársaik elhe­lyezésében­ buzgalmukra, szintén egy év tarta­mára, a katonai beszállásolás kötelességétől ke­gyesen felmenteni méltóztattak. A könyöradományok, melyek eddigelé kész­pénzül folytak be, s egyelőre, az el nem hasz­nált rész kivételével, takarékpénztárban hasz­­nosítvák, a következők : N.­kállói aláírások ösz­­szege 342 ft 94 kr, Nyíregyház város adománya 100 ft, Gencsy Károly ur küldeménye K.­Létá­ról 20 ft, Veszprémy János ur küldeménye Deb­­reczenből 10 ft, névtelen küldemény Debreczen­­ből 3 huszas beváltásiból 1 ft 18 kr, Tóth Er­zsébet k. a. gyűjteménye Debreczenből 16 frt, Szentiványi Károly úr adománya Nógrádból 5 ft, n.-kállói műkedvelők bevétele 88 ft, n.-kállói újévi üdvözlet váltságából 26 ft, veszprémme­­gyei Műkedvelők küldeménye a „Hon“ szerkesz­tőségétől Jókai Mór ur által 100 ft, a hatóságok útján bejött szabolcsmegyei adományok össze­ge 243 ft 125/fo hr, a felső tiszai gazdasági egy­let inségsegélyző választmánya által pedig utal­­ványoztatott 1) a megyei inségsegélyző választ­­mány által fölkért női küldöttség gyűjteményé­ből 400 ft, 2) a n.­várdai műkedvelők küldemé­nye 200 ft 70 kr. Ezen összegeket, valamint az ezután bejöven­­dőket is,igyekezni fog a n.­kállói­nségsegélyző vá­lasztmány a megnyíló tavaszszal hamvaiból ki­emelendő városrész építkezéseihez, az adomá­nyok arányában, az egyeseknek segélyadásban, az emberbaráti adományozók czéljainak meg­felelőig elhelyezni, melyről annak idejében nyilvános számot adni kötelességének isme­rendi. Ez előleges közlésnek czélja a szerencsétlen­séget vázolni, azon számos egyeseknek, tes­tületeknek és hatóságoknak, kik e városi nyo­mor enyhítésében tevékenységük és adományaik­kal meleg részt vettek, a szenvedők nevében nyilvános köszönetet fejezni ki; megismertetni az eredményeket, melyeket a választmány elért, melyek még rendezése alatt vannak, s felhívni a honfiak és emberbarátok kegyes és kiapad­­hatlan buzgalmát, hogy a számos ínségek eny­­hitése között N.-Kálló szenvedő lakosságáról is megemlékezi s ki ne fáradjanak.*) A n.-kállói inségsegélyző választ­mány pénztárnoka, Tokaji Nagy Lajos. Vidéki tudósítások: N.-Kálló, február elején. Szabolcsmegye székhelyét, N.-Kálló mezővá­rosát, az elmúlt 1863. sept. 21-én, mint akkor a lapokban fájdalmasan felemlítve lett, oly szeren­csétlen tűzvész borította, mely a városnak je­lentékeny részét elhamvasztotta. A szerencsétlenség nagyságát a következő számok fejezték ki: Nagy-Becskerek, febr. 19-kén. A legfontosabb, legéletbevágóbb ügy, mely minden hazai elmét foglalkoztat, mely majdnem minden hírlapi tudósítások fő- és kiváló tárgya, az inség ügye; és méltán, mert ki nézhetné egy­ked­­ien, midőn rokonaink éheznek, fáznak; ki ne tanusitna részvétet, midőn véreink nyomor­ral küzdenek; ki ne igyekeznék segite­­­tettel és tanácscsal, mikor honfitársaink ezrei végve­szély által fenyegettetnek. Látunk e tekintetben az egész országban dicséretes sürgést, elisme­résre méltó iparkodást és mindenünnen nemes versenyzésnek és leleményességnek veszszük hírét; — a változatosság, melylyel kicsiny, nagy, föur, polgár, szóval minden osztály, módot keres pénzt, élelmi­szereket stb. előállíthatni, a közönséget enyhíthetni; nagy, s a szű­k­ölkö­­dök javára rendezett bazárokban, tánczvigal­­makban, sorsolásokban , színi előadásokban, hangversenyekben, gyűjtésekben, valóban nincs hiány. Városunknak és kaszinónknak is, mely nem szokott ilyenkor elmaradni, meg van ebben ré­sze. Kaszinónk választmánya ugyanis nem elé­g elvén, hogy az egyleti pénztárból 200 ftot az ínségesek javára megszavazott, egy bizottmányt is küldött ki, feladatául tűzvén a fent nevezett összeg szaporítását, s ezzel lehető számú sze­r­kezetnek a lapok­­. szerkesztőségei e nyilvános kö­szönet közlésére.

Next