Pesti Napló, 1865. március (16. évfolyam, 4061–4086. szám)

1865-03-01 / 4061. szám

„Ezek úgy cselekesznek, mint a zsidók, megfe­szítik Messiásukat; vakok ők és vétkesek; va­­k­o­k, mert nem látják törekvéseik tehetlensé­­gét, hogy a jónak végleges diadalát megakasz­­szák ; — és vétkesek, mert csak a haladást gátolják, — akadályozván annak gyors és ter­mékeny alkalmazását. „Valóban, sem Caesar legyilkolása, sem a szent ilonai fogság nem semmisíthettek meg, hogy ismét elő ne kerüljenek, két népszerű­ okot, melyeket egy , a szabadság álcrájába burkolódzott liga forgatott fel. „Brutus, megölve Caesart, Rómát a pol­gárháború iszonyaiba döntő, nem akadályozta meg Augustus uralkodását, hanem lehetővé tette Nero és Caliguláét. „Az összeeskü­dt Európának Napóleon elleni ostracismusa szintén nem akadályozta meg a császárság feltámadását, és mind­a mellett­­ távol vagyunk a megoldott nagy kérdésektől, a lecsillapított szenvedélyektől, s az első császár­ság által a népeknek adott legitim elégtéte­lektől. „És igy 1815. óta naponként igazolja magát a szent ilonai fogoly ezen jóslata : „„Mennyi küzdelem, vér és időre van még szükség, hogy valósuljon a jó, mit én az embe­riség számára tenni akartam.“tt „Kelt a m­illeriák palotájában, mártius 20 án, „N a p o l e o n.“ Az iparm­ozgalom és szükségeink. Tájékozás az elméleti és gyakorlati „ipar­­egyesületek“ ügyében. Minden kornak megvolt sajátságos rendszere, melyet anyagi érdekeinek ol­talmára és sikeritésére alkalmazott, — a­mint azt a nemzetközi és pénzügyi viszo­­nyok, s a közlekedési módok időszerű állapotai szabályozták. Az állami­ és pol­gári közbiztonságnak ziláltabb korsza­kaiban, midőn az alatt, mig egynémely nemzet a béke olajágának árnyékában zavartalanul mivelhette iparját, más ál­lamok százados harczmezőkké szétdú­­latva, anyagi haladásukban eltörpültek, midőn oly nagy ellentétben álltak szom­szédállamokban a jólét feltételei, akkor szükség lett a védvámokra, hogy a harczi zaj múltával legyen idej­e az elma­radt honi iparnak szerencsés!) külföldi szomszédainak utolérésére. A mai körben azonban, mid­őn földré­szünk egyes államai is már úgy­szólván a munkafelosztás szerepeit gyakorolják, — midőn a gyári-, kézmü-, gazdí­szati- és nyerstermelési iparoknak egy eg­y neme képezi az államoknak határozott fő érde­két, amaz oltalom, melyet a v­édvám­rendszer az általános ipari kifejtésnek nyújt, határtalanul eltűnő csekély eredményt mutat fel szemben ama nagyszerű kárral, melyet a kivi­telnek viszonylagos megszorítása által előidéz. A jelennek tehát, melyben a polgári béke oly gyakran s oly tartósan többé nem zavarható, jelszava az anyagi jó­létet, illetőleg­ a szerződések alapján lé­tesült kereskedelmi- és iparsza­badság.­­ Ama mesterséges rendsza­bályok és óvó­védfalak, melyek eddig a honi iparnak megtartására ugyan, de nem annyira tökéletesítésére voltak alkal­masak, a szabad kereskedés szel­leme előtt kezdenek összeomlani s sza­baddá, de annál szigorúbbá is lesz a ver­senytér, melyen a bel- és külipar megvív­­ni kénytelen leend. Magyar hazánk erdturai fő­ jellege : a gazdászati és nyerstermelési iparban ta­lálja kifejezést. Oly világos és szembe­ötlő ama j­o­b­b­­­é­s mely Magyarország­ra a véd­vám megszüntetése által há­ramlik, hogy kétségen felül áll, miszerint nemzetgazdászati szükségből hazánk és az osztrák monarchia bele fognak jutni ama áradatba, melyben az európai sza­badelvű ipam­ozgalom naponkint na­gyobb tért foglal. Ezen nemzetgazdászati válság közeled­tének előbirnökei kitűnnek ama érintke­zésekből melyekbe a nagybritanniai ke­reskedelmi kamarák az osztrák birodalmi és magyarhoni kereskedelmi kamarákkal bocsátkoztak. Az osztrák kamarák az ál­talánosan elvitázhatlan nemzetgazdászati elvnek kényszerűségéből némileg, a magyar kereskedelmi kamarák meggyő­ződésből és hat­ár­oz­ottan a szabad kereskedés mellett nyilatk­oztak. Nem messze van az idő, hol a kormány azon érvből , hogy egy fokozottabb adó­­képességű országot bírhasson, s az or­szággyűlés, hogy a közjólét üdvét léte­sítse, mindent elkövetenének azon aka­dályok elhárítására, melyek Magyaror­szág kiviteli kereskedését ugyannyira pangatják, hogy hazánk összes dús termé­kenységével egy holt tőrévé satnyul. S ez esetben hazánk hatal­maiparja — , nem bírva többé a gyámság oltalmát — önállóságot nyer, mint az ifjú, ki az élet­be lép, s kinek ugyan nyitva áll a világ, de nyitva egyúttal mindazon veszélyek, melyek gyengéit megejthetik. Valahányszor a külföldi műtermék a vevőnek árban s tökélyben előnyt nyújt, akkor a honi készítmény mindig háttér­be szoruland. Olyjós még olcsóbb ipa­r­c­z­i­k­keket kell tehát előál­líta­nun­k, mint a­minőket a kül­föld nyújtani képes. Erre nézve először, az ér­telm­iségnek oly fokára kell iparo­sainknak emelkedniük, hogy a tényleges szakmiveltség szín­vonalán álljanak, é­s másodszor: oly pénzügyi rendszabályokat kell alkot­­niuk, s életbe léptetniük, hogy a nagyobb mérvbeni iparmű­ködés­re s olcsóbb előállításra szükségelt tőkék rendelkezé­sükre legyenek. Ezen két rendbeli feltételek valósítása­kor honi iparunk a kereskedelmi szabad­ság által fokozódott belforgalomban ép úgy saját, valamint a keleti szomszéd ál­lamok piac­ain is virágzó sikerrel kiáll­­hatandja a külföld versenyét, ezen két feltételnek mellőzésével azonban fentebbi körülmények közt bizonyosan meg fog bukni. Hogy iparosaink szakértelme a korszerűség színvonalára jus­son, erre szükséges az „Iparegylet“ (Gewerbeverein), mint oly köze­s gyu­­pontja az összes honi iparértelmiségnek, honnan minden anyagi és szellemi ipar­érdekeknek elmélete kisugárzik. Minden, mi az ipartudományok fejlesztésére és népszerűsítésére vonatkozik, mi az egye­sülések, vállalatok, találmányok, kiál­lítások és összeköttetések által a köz­iparra üdvös befolyással lehet, — mind ez elméleti megfejtését s megállapitását az „Iparegylet“- ben nyeri. Hogy iparosaink nagyobb mérvbeni előállítás, a nyers­anyagoknak közvetlen s olcsóbb megszerzése, s végre fokozot­tabb hitelképesség által olcsóbb czikke­­ket bírjanak piaczra állítani, erre a czélra szükség van:„iparb­an­k­okr­a,“„m­u­n­­kás-önsegélyegyletekre“ s „nyers­anyag-szerzési szö­vetségekre“ (Gewerbebanken, Selbst­hilfs-Verein und Arbeiter-Associationen, Rohstoff Consum-Vereine). Hogy az ipa­rosoknak pénzük,hitelük s nyers anyagjuk legyen, szövetkezniük kell, hogy a so­­lidaritás alapján hitelt nyerve, e kitűzött czélokat elérhessék. Miután valamely anyagi siker csak úgy lehet biztos, ha az annak előidézésére szükséges szellemi belátás már létezik, ezért szükséges fokozatos rendben : az „iparegyletet“ s utána a „p­énz- és anyag­szerzési intézkedéseket“ szervezni. Ezen előző fejtegetések igazságát vall­va, hazai s különösen fővárosi iparosaink rég érzik szükségét a fentebbi rendszabá­lyoknak. Már a múlt év folytán létettek előkészületek egy „iparegylet“ alakítására. Ugyanazon évben az ,,I­par­bank“ megnyitása által ezen feladatok egyike szerencsésen megoldatott. Újabban az iparososztály jeleslegei vázla­tát készítik egy „nyers­anyagszer­­zési szövetségnek“ és „munkás önsegélyegyletnek.“ Ezen eszmék annál több jelét bírják az életképességnek, minél inkább ered­nek az iparos osztálynak belső szükség­érzetéből. Találkoznak ezen utóbbiak so­raiban kitűnő férfiak, kik ernyedetlenül buzognak ezen közhasznú tervek valósítá­sában. Báró Eötvös József ur ő­slagának elnöklete alatt immár virulni látjuk az „Iparbanko­t,“ melynek alakítása által a Rottenbiller Lipót ur O­aga vezetése alatt működött alapítók méltán kiérdemelték az érdeklettek há­láját. Ugyancsak a nemes báró elnöklete alatt alakult egy választmány, mely már legközelebb várja az „Ipar­egy­let“ megerősített alapszabályainak leérkeztét Annak idejében szerencsém leend fej­tegetni az „önsegély-egyletek“ mi­voltát és szervezetét, s azután közölni a fővárosi iparos urak többjei által szer­kesztett alapszabályi tervét egy „nyers­anyag szerzési szövetségnek.“ PETÉNYI OTTÓ: Az orvosi szaklapok megha­­sonlása. A „Pesti Napló“ f. é. február hó 22-től kelt száma „Különfélék“ rovatában egy „Névtelen“ beirókép lép fel az „Orvosi Hetilap“ és „Gyó­gyászat“ között, s egyoldalúlag, a­nélkül, hogy a kezdő félt, a „Hetilapot“, tiszteletlen és kímé­letlen sértegetéseiért megróná, hevesen megtá­madja és elítéli a „Gyógyászatot,“ illetőleg an­nak szerkesztőjét, mert — úgymond — korláto­kat nem ismerő indulattól túláradva, tisztelet­len és illetlen sértegetésekkel merészkedik bántani oly neveket is, melyek e sokat próbált és szenvedett nemzet fejlődési történetében szép helyet foglalnak el; egyéneket, kik segítették a külföld figyelmét is hazai tudományosságunkra fordítani, s érdemeik által nemcsak egytársaik, de az egész nemzet tiszteletét vívták ki­ maguk­­nak. Ha a „Gyógyászat“ szerkesztője, Poór tu­dor, az általa szerkesztett lapot ily czélokra használja fel, ha teljesen indokolatlanul és igaz­talant fővárosi orvosaink legtiszteltebbjei kö­zül az orvosi egyetem díszét, Balassa tanárt is erkölcs- és hazaellenes tettekkel és szándékok­kal vádolni nem riad vissza, akkor ez már megszűnik az orvosi testület ügye lenni, hanem ügyévé válik minden embernek, kiben a kitűnő­ségek iránti tisztelet- és kegyelet érzése ki nem aludt. Ha igazak azok, miket a „Gyógyászat“ té­nyébül pontonként felsorol, akkor, még ha szebb helyet foglalnának is a védettek e sokat próbált és szenvedett nemzet fejlődési történe­tében,­­ ha a külföld figyelmét nagyobb mérv­ben segítették volna is hazai tudományossá­gunkra fordítani, s bár bármekkora érdemeket vívtak volna is ki maguknak az illetők , ily tet­tek és törekvések az erkölcs és hazafiság leplé­vel épen nem fedezhetők. — Ezek ellen a „Gyógyászat“ fellépése természetszerű, mert az általa megrótt fondorkodások még általában az orvosi közügynek és tudománynak ártanak, egyszersmind tüzetesen a „Gyógyászat“ szer­kesztője személyének folytonos üldözése és meg­semmisítésére vannak irányozva. — Melyik lap­­szerkesztő tűrné, ha rágalmazónak , őrültnek mondanák? — Ki ne utasítaná vissza a becsü­­­letbevágó megtámadásokat? — kivált ha oly adatoknak van birtokában, mineket a „Gyó­gyászatban“ olvasunk ? A „Pesti Napló”ban a vádlottak védőlo­­vagja —meglepetésemre — egyetlen egy pont­ját sem czáfolja meg a felhozottaknak, sőt a czáfolatot meg sem kisértve, minden bizonyíték nélkül teljesen indokolatlanoknak, igaztalanok­nak mondja azokat. Ez már aztán igazán indokolatlan, igaztalan, kényuri ítélet, mely, valamint egy részről nem illik a szabadelvű,„Pesti Napló“-ba, úgy más részről a védetteknek sem használ semmit an­nak emlegetése, hogy Balassa tanár úr meny­nyire dísze az orvosi egyetemnek, — mennyi érdemei vannak a haza irányában. — Hiszen ezeket mind a haza, mind a kormány fényesen jutalmazta és jutalmazza. — Jelen korban bár­mely magas állású fényes név sem mentesít a sajtó megrovásaitól, melyeket megc­áfolni le­het, de nagy szavakkal elnémítani soha sem. Sőt az igen éles hangú felszólalás, feljaj­­dulás, még a szakismeretlenben is azon gyanút ébreszti, hogy csakugyan gyenge pontokra ta­pintottak. — Ha a felszólaló valóban védő sze­repet akar vállalni, c­áfolja meg a felhozott té­nyeket, vagy várja be a szaklapok tárgyalását és c­áfolatát, s azután hirdesse az ítéletet.­­ A felszólaló jelen elfogult fellépésével épen azt tanúsítja, mit másokban ostorozni akar; azaz , hogy legkisebb tiszteletet és kegyeletet sem érez a kitűnőségek iránt, mert különben nem fogna palczát törni oly orvosi kitűnőség felett, kit — mellőzve az orvos-egyleti és m. tud. aka­démiai megtiszteltetéseket — legközelebb az egyetemi tanács a legelső orvosi tanszék betöl­tésére — fiatal korának daczára — első he­lyen jelölt ki. Pesten 1865 ki február 24-én. Dr. Flór Ferencz. n y i I a t k o t a t*j Az orvostani hallgatók érdekében. Oly emberek, kik nagy fontosságot tulajdo­nítván maguknak, szeretik magukat mindenbe bele ártani, abba is, a­mi őket nem illeti, s a­mi­hez legkevésbé értenek , néhány nap óta az or­vosi lapokban fennforgó vitából kiindulva, mind a mellett, hogy az orvostani hallgatóság, egyen­lő tisztelettel viseltetvén az összes tanári testü­let iránt, magát arra sem felhíva, sem feljogosít­va nem érzi, hogy az egyik vagy a másik tanár ügyében akár mint bíró, akár mint ügyvéd fel­lépjen, s ezt a felsőbb osztályokhoz tartozók ismételve ki is jelentették: meg nem szűntek azt hírlapi czikkek vagy aláírások kieszközlése végett izgatni, s a vélemények szabadságán erőszakoskodva, zaklatni, különösen a köztisz­teletben álló Balassa tanárnak nevével és tekin­télyével éltek vissza, annyira, hogy a dolog utóbb valóságos pártoskodásra fajult, s azok, kik előbb jó barátok valának, majdnem ellenségesen álla­nának szemben egymással; mit bizonyára sen­ki, ha az egyetem jólétét és felvirágzását szí­vén viseli, nem óhajt; annál kevésbé engedheti meg, hogy — állítólag —­ az ő érdekében, hason­ló izgatások történjenek. A dolgok ezen helyzetében al­l­tt, saját jó­szántóból, de mások kérésére is, elhatározó ma­gában, hogy Balassa tanár urat őszintén és sza­badon értesíteni fogja a történtekről, felkérvén őt, miszerint egy nemesen kimondott szó által vessen végett minden izgatásnak és tüntetési törekvésnek; biztosíttatván egyszersmind arról is, hogy tanítványainak osztatlan tiszteletét bír­ja, kik nem egyebet óhajtanak, hanem, hogy továbbra is békében és nyugalommal hallgathas­sák tanulságos előadásait. Erre a tanár úr meg­köszönvén a benne helyezett, bizalmat, azonnal és határozottan ellene nyilatkozott minden izga­­tási mozgalomnak, s hogy vélekedéséről min­denki tudomást szerezhessen, a következő szép levélben válaszolt. • „T. ez. Pados János orvoshallgató úrnak, tisz­telettel. Helyben. Édes barátom ! Vonatkozólag mai abbeli bi­zalmas közleményére, miszerint a minapi gyó­gyászati sajnálatos czikk következtében, az or­voskari hallgatóság körében arra irányzott mozgalom van tevékenységben, hogy az maga részéről a kérdéses ügyre nézve érzelme szerint nyilatkozzék, — a jelen sorokban abbeli kéré­semet intézem kegyedhez, és közvetítve az ér­deklett hallgató urakhoz, hogy legyenek szíve­sek ezen ügyre nézve magukat mindennemű nyilvános fellépéstől távol tartani; — mely kéré­semet, ha meghallgatják, jelen állásukhoz leg­méltóbb álláspontot foglalandnak el, és nekem irántam való érzelmüknek legbecsesebb jelét adandják. Fogadja tisztelt barátom, férfias őszinteségé­ért meleg köszönetemet, ki állandóan vagyok. Pesten febr. 25. 1865. Igaz barátja, Balassa tanár.“ Örömmel adom ezt át a nyilvánosságnak, újabb tapasztalatot szerezvén magamnak aziránt, hogy a maga idején őszintén kimondott szó, habár nem mindenütt nyer is méltánylást és meghall­gatást, sőt többször mint nem, töviseket terem ott, a­hol nemesen gondolkodó lélekre talál, bi­zonyára jobb szolgálatot tesz az illetőnek, mint a gyáva hallgatás, vagy rutlelkü hízelgés. Pados János: Veszprém-zalallevelek febr. 20. A veszprémi helv. hitv. egyházmegye f. hó 15—17-ik napjain tartotta ez évi első nagy gyű­lését, melyet nt. Oláh János esperes rövid be­széddel nyitott meg. — A megüresült lelkészi és *) A lapunk körén kívül keletkezett, s kizárólag az or­vosi szakba vágó polémiát az itt közzétett két k­öz­­­leménynyel berekesztettnek nyilatkoztatjuk. S­z­e­r­k. tanitói állomások betöltésének megkezdése előtt nt. Tatay Sámuel egyházmegyei lelkészi jegyző ismételte a múlt évi közgyűlés által el nem fo­gadott lemondását, de a nagyszámmal egybe­gyűlt képviselők érezvék,“mily nagy veszteség lenne egyházmegyénkre nézve, ha a lelkészi jegyzői toll a lemondani akaró 1. férfiúnak ke­zéből e fontos téren még avatatlan egyénnek ke­zébe menne át, addig kérte őt, míg a meg­tisztelő közbizalom előtt meg nem hajolt. S mert a jegyzői hivatal­viselés igen terhessé vált az által, hogy a nappal hozott határozatokat a má­sod napon­ hitelesíthetésért éjjel kell fogalmaz­ni, végzéssé tól, hogy a jegyzőkre nehezedő te­her könnyíthetéséért mind a lelkészi, mind a világi jegyző mellé aljegyzőket kell választani, addig is, míg az aljegyzők az egyes egyházak szavazatainak átalános többségével megválasz­tatnának, a képviseleti gyűlés ideiglenesen Pap Gábor lelkészt és t. Körössy Lajos ügyvéd urat kérte fel az aljegyzői toll vitelére. A vámosi lelkészi állomás a papidij-le­­vélnek törvényes alakban ki nem állítása s a gyü­lekezetnek a főt. egyházkerületi gyűlés elé fel­­jeb­bezett Ügye miatt betöltetlenül maradván, az üresedésben volt tanitói állomások betöltet­vén, az egyb. megyénkbeli tanitói karnak folya­modása jött tárgyalás alá, melyben az esperesi engedély mellett alakult tanitói körnek elisme­rését, pártfogolását; a tanítói kör által időről időre hozandó határozatoknak koronkénti szen­tesítését; a folyamodáshoz mellékelt alapszabá­lyoknak helybenhagyását, jogérvényüvé emelé­sét; az özvegyi kegyelemévnek a tanitói özvegyek részére is megadását; az egy­megyébe önmagu­kat bekebelezte a segédtanítók évi dijjának a segédlelkészekéhez arányitottan megszabását; a tanitói özvegyi pénztár tőkéjének a tanitói kör pénztárnoka által kezelhetését; a tanitói változás dij felerészének a kör szellemi czéljai előmozdítására eszközül szolgáló pénzalap ré­szére leendő átengedését stb. kérik. Úgy a fo­lyamodás, mint az alapszabályok fölolvastatván, az egyb. megyei kormányszék többsége oda nyilatkozott, hogy a tanítói értekezletek igén is szük­ségesek, s erkölcsi szent kötelessége is a tanítóknak, hogy összejöveteleket tartsanak, egymással értekezzenek, s ez által az öntökéle­tesítésben és a vezérletekre bízott növendékek tökéletesítésére képesítettségben haladjanak folyvást előre, de oly egyletül — minővé ala­kulni akar, mely a szellemiek mellett anyagi irányzattal is bir, s államot fogna képezni az egyházi államban, s magában hordja az egy­háztól függetlenülni — attól elszakadni akaró önálló tanítói testület csíráit, annál kevésbé is­merheti el, mert körülményeink nyomasztók, s ha volt valaha v ügy most áll leginkább érde­kében a protestantismusnak őrködni a felett, hogy egyházi és iskolai ügyei egymástól el ne választassanak. A kérvények s alapszabályok komoly átvizsgálására Ács Károly tóthvázsonyi s Szűcs Dániel veszprémi lelkészek neveztettek ki, részletekben hasonló véleményük a jövő má­jus hóban tartandó gyűlésre váratván be. A múlt évi egyházmegyei közgyűlésen szóba jövén az egyházmegyei könyvtár alaptőkéjének csekélysége (400 o. é. ft), s azon szomorú kö­rülmény, hogy a még csekélyebb (24 ft) évi ka­matból, ha az okvetlenül járatandó hazai pro­testáns lapunk s folyó­iratunk mellett csak egy külföldi prot. tudományos lapot rendelünk is meg, akkor könyveket nem szerezhetünk, egyik lelkész indítványára határozatta jön, hogy éven­ként minden lelkész 1 ftot s minden tanító 50 krt fizessen osztrák értékben, és az így bejövő összegnek­­i­de fordíttassék a könyvtár alap­tőkéjének,­­Vi­de pedig azon kamatösszegnek növelésére, melyből a lapok, folyóiratok és jobb könyvek lennének m­egrendelendők. — A lelkészek , s tanítóktól fizetendett ez évi illetéket a nz. egyházi látogatásnak kel­lett volna beszedni, de az érdekletteknek nagy része megtagadta a fizetést, ezt a csekély áldozatot, melyet mindenkinek édes örömmel kellene letenni a szellemi élet ol­tárára, s melynek megtagadása kétszeresen megrovandó azokban, kiknek jó példával kelle­ne előmenni az egyh. kerületi s megyei határo­zatok iránti engedelmességben, s kik — mint híveik és tanítványaik lelki képezésére hivatott vezérek magasztos hivatásuknak csak úgy te­hetnek eleget, ha önmagukat képezik, ha az elő­re haladó kortól nem maradnak el...........pe­dig elmarad az, a­ki megállapodik, s meg van az állapodva — sőt vissza is esik, ki a tudomá­nyos világ szellemi mozgalmait nem kiséri élénk figyelemmel. Szomorú­ jelenség az, mikor az ön­­képezést előmozdító szellemi élet oltárától egy funyi áldozatot is sajnálnak azok, kik arra hí­vatvák, hogy tegyenek a világ világosságai! — Megszetlenül igy a só, s mivel sózatik meg majd az étel ? . Gyenge mentség az, hogy a há­rom politikai megyére kiterjedő s hosszú vona­lon elterülő egyházmegyének papjai és tanitói közöl csak azok használhatják a könyvtárt, kik helyiségéhez: Veszprémvároshoz közel van­nak, mig a távolabb lakókra s különösen a fe­hérmegyeiekre és belső zalaiakra nézve rejtett kincs leend. Ha többször nem, évenként egy­szer vihetnek könyvet a fehérmegyeiek is (melynek egyházai közöl különben is csak 4 van egyb. megyénkhez csatolva) s ezeket azon kedvezményben lehetne részeltetni, hogy egy­szerre több könyvet vihessenek el.........belső Zalának pedig rendes piacza Veszprém lévén, az ottani lelkészek többször jőnek Veszprémbe, igy a könyvtár kincseit használhatják, lelki éle­tökre nézve értékesíthetik.­­ Az egyházmegye nem is ejtette el határozatát, ismételve tette kö­telességükké az illetőknek évi illetőségük befi­zetését, s annyival inkább, mert már meg is vannak rendelve oly művek (p. o. Calvin ösz­­szes művei),melyek árának kifizethetése mulaszt­­hatlanná teszi a befizetéseket. Haldszky Imre, Margó Tivadar, Madarász Ede és Kriesch János urakból egy bizottmány ala­kíttatott; ülés tartására — az ügy sürgős lévén — f. hó 25-re tűzetett ki. 3. Ugyancsak a nm. m. kir. helytartótanács levele olvastatott fel, melynek kíséretében az 1862-ik évi londoni világkiállításra kiküldött osztrák birodalmi biztosok által a kiállításról tett jelentésnek egy példányát küldi ajándékul a társulat könyvtára számára. A nagyterjedel­­mű becses jelentés köszönettel vétetett. (Jövőre azon esetre, ha társulatunk szeren­csés lenne a Dm. m. kir. helytartótanácstól va­­laminemű küldeményt nyerhetni, igen kérem ezen nm. főkormányszék expediturájának t. hivatalnokait, miszerint azt szekérpostán szí­veskedjenek inkább átküldeni, a jelen 2 font 24 latot nyomó könyv levélpostán küldetett, s tár­sulatunknak 2 ft 76 krt kelle évette Budától Pestig fizetnie. Kátai.) 4. A titkár a könyvtárnoki jelentést olvasta fel azon könyvekről, melyek febr.­­S kától az napig részint csere, részint vétel útján, részint ajándékképen a társulat birtokába jutottak, ez utóbbiak közül számosak azok, melyeket Frau­enfeld lovag úr volt szives ajándékozni. Mind­ezekért, valamint a Zsigmondi Vilmos ur által ajándékozott bányatanért, s a gr. Lázár Kál­mán ur által kiadott s beküldött munkáért „A lég urai“ a társulat szives köszönetét nyilvánitá. A szinte hirdetve volt szakgyűlés — az idő nagyon előre haladván — nem tartatott meg. Kátai Gábor, társulati első titkár. A kir. magyar term­­észettudományi tár­­sulat f. hó 22-kén tartott rendkívüli köz­gyűlésében­­) azon módosítási ajánlatok tárgyaltattak, melyeket a nm. m. kir. helytartótanács egy, a társulathoz f. évi jan. 30-kán érkezett leiratában az alapszabályokra nézve tett. A rendk. közgyűlés határozatai a főkormány­­székhez rövid időn fel fognak terjesztetni. 2. Felolvastatott a nm. m. kir. helytartóta­nácsnak egy leirata, melyben a társulattól vé­leményt kér a felől, hogy a hazánkban újabb időben nagyon apadásnak indult haltenyészetet miféle mó­dokkal és eszközökkel lehetne előb­bi dúsabb tenyészető állapotára emelni. Ezen tárgy felőli véleményes jelentés­tétel végett Sztoczek József, Balogh Pál, Fri­ Gazdasági tudósítás. — Veszprém- zalai tudósítások. Vetéseink közül — most azt egyszer kivételesen — a későiek jobb terméssel kecsegtetnek — feltéve azt, hogy valami rendkívüli csapás nem sújt rájok. A korai vetések­­ a vetés utáni tar­tós eső­hiány miatt hibásan keltek, s sok gaz verődött bennök. Szöllőhegyeinken csaknem egész télen át folyt és foly a bolt tőkék kiir­tásának s a föld felforgatásának munkája. Meg­néztem a kivágott tőkéket, nem hajtottak volna ki azok soha, mert gyökereik is egészen el van­nak száradva. Az oly szőllőtáblákat, melyeken a tőkék bármely csekély vesszőt — de hoztak— nem bántják még most, kísérletet akarnak ve­­­lök tenni, ha tán agyból erős vesszőt hajtaná­nak, hogy a tőkefő lefűrészelésével nem lehet­ne-e az agyvesszőkből új szöllőt alkotni ? . . . A marhák egészségesek, a sertések közül sok hullott el himlőben. A burgonya több helyen romlik, fenésedésbe és ebből rothadásba megy át. Időjárásunk termékeny évvel biztat, s több­ször volt hóesés, s többnyire a leesés helyén és csendesen olvadt el az, termékenyítőleg szivá­rogván alá a föld kebelébe. Már régóta nem volt oly nedves­­ havas telünk, mint a jelenlegi. Február (a tegnapi olvasztó nap kivételével) ke­ményen tartotta folyvást magát. Ma ismét nagy hó esett. A februári erős télből kedvező tavaszt jósol a föld népe. Szükség is volna kedvező ta­vaszra, oly sok kedvezőtlen, késő fagyaival a gyümölcsöt virágjában leszedő, a növénylétet fejlődésében megakasztott tavasz után. Gabonaárak változatlanok. Búza kilája 5 ft 20—40 kr, rozsé 3 ft 60-80 kr, árpáé 2 ft 40—60 kr. Borárak : uj bor akója 4 ft 80 kr — 5 ft, a bor akója 9 -10 ft. A f. hő 14 ik 15-iki veszprémi vásár csak annyiban érdemel említést, a mennyiben egyike volt a leglátogatatlanabbaknak. A hó­furatok által eltorlaszolt utakon lehetetlenné tétetvén a közlekedés, még a közel falvak lakosai sem jö­hettek be. r. 1. K fi 1 ö n t é t é k. Pest, febr. 28. * A „Sürgöny" napi újdonságai között néhány nap óta ismétli, mily vígan farsangolnak a pes­tiek, a múlt szombati mulatságokróli tudósítását olvasva pedig azt hihetnők, hogy Budapest torkig van a kedv és pénz paradicsomában, s azonfelül elbámulunk a „Sürgöny“ újdonság­­írója mindenütt jelenvalóságán. „Három szín­házi és egy circusi előadás — mond a „Sürg.“ — s mindenütt nagy közönség. Tánczvigalmak a pesti és budai lövöldében, a­ budai casinoban, a pesti ev. iskola teremében, és ezenkívül még vagy negyvenkét falragasz, mely mind bál- és zeneestélyi meghívás volt. És mindenüvé jutott ember, kedv és — conditio sine qua non — pénz.“ És mindenüvé eljutott az újdonságok írója, hogy megnézze a kedvet és a sok népet. Figaro itt, Figaro ott. * A Vámbéryval bejött tatár molláh (tulajdon­képen Uzbek, Kun­gradból, az Arai (tó mellől) szeptember óta folytonosan Szilády Áronnál tar­tózkodik Halason, és szorgalmasan tanul ma­gyarul. Már annyira vitte, hogy „Buda halálá“­­ból a „Csuda-szarvas regéjét“ le is fordította atyanyelvére, és ezt kerek, olvasható latin be­tűkkel (melyeket szintén csak Magyarország­ban léte óta ismer) lemásolva, be is küldte a szerzőnek. Curiosum képes, hogy ez atyafi­ nyelv hogyan hangzik, a „Koszorú“ közli az első strófát: Sakhadin sakhaga uesadi kualár, Aghizdin aghirga baradi szözler, Görlerning üsztüne caikadi od­ár, Turar szöz isittip sirinnen pahlvánlár. (Száll a madár, ágrul ágra, Száll az ének, szájrul szájral Fn­ kizöldül 6 sirbanton, Bajnok ébred hősi lanton.) * A „Zala S. Köz.“ irja, hogy rég ideje nem láttak annyi havat, mint a mennyi 10—14-dikig esett, kemény dunai széllel. A helységekben a házakat, szalma- és szénakazalokat csak úgy ássák ki a hó alól. A utakról száz meg száz em­ber tisztítja le a havat, hogy a járáskelést le­hetővé tegyék. Pestről hat napig nem kaptak hírlapokat és leveleket. A „Szegedi Híradó“ egy vasúti szerencsét­lenségről tudósít, mely a czegléd szegedi pályán a múlt szerdai hózivatar alatt történt. Egy teher­vonat a­ legnagyobb fergeteg idején megindult Szegedről, de már Szatymaz közelében fenn­akadt, mire még azon éjjel 3 erős mozdony ér­kezett Czeglédről segítségül. Daczára, hogy a fennakadás helye tudva volt, írja a „Sz. H.“ , a mozdonyvezetők a tájat ismerték, még­sem tudták kikerülni a veszedelmet, mert a sötétben s a nagy viharban, mely a felkavart havat sze­meik közé szórta, s a felező lámpákat eloltá csak akkor vevék észre a fennakadt vonatot.

Next