Pesti Napló, 1865. szeptember (16. évfolyam, 4611–4635. szám)

1865-09-01 / 4611. szám

forrása gyanánt és itt alapul elegendőnek nem tartjuk. De úgy látszik, maga a pest­­losonczi vasut­társaság sem tartotta annak, s épen azért kívánta a vonalozást Losoncz felé, sőt operativjaiban Beszterczebánya, és végre Oderberg felé is folytatni. S itt látjuk épen a czéltévesztést. E vállalat — vélekedésünk szerint — a választható irányok közül nem a legjövedelmezőbbet választotta. Nézetünk szerint Hatvantól előbb Miskolczig kell vala tracirozni, s úgy Hatvantól a kőszénbányák telepéig, s akkor a jövedelmezésre sokkal nagyobb és biztosabb kilátás nyílik rala, több biza­lom az érdekelteknél és a financz-körök­­ben, s valószínű, hogy ha ez irány követ­­tetik, a vállalatot nem éri ama szerencsét­lenség, mely most, s igy reá nehezedett. Ha a pest-losonczi és pest-miskolczi vonalozás költségeit és jövedelmezési ké­pességét egybe hasonlítjuk, azonnal tisz­tára derül, miképpen az egyik és másik között a jövedelmezésre nézve óriási kü­lönbség mutatkozik, az építkezési költsé­gek pedig jóval kisebb tőkét vesznek igénybe az egyenes hatvan-miskolczi, mint a hatvan-losonczi vonalon. Sőt még a hatvan-tarjáni kőszén-vonal megépítését se zárta volna ki a költségvetés, ha ezen vonal csak egyszerűen mint mellék-kő­szén bánya-vonal jő vola tekintetbe, s mint ilyen, egy sor sínre, kisebb töltési munkákkal, szóval, nem mint fővonal, ha­nem mint mellék-szárny fó tervezetbe és kivitel alá. A pest-miskolczi vonalnak a hatvan­­tarjáni szárny valószínűleg előnyére vál­hatott volna, de hogy a hatvan-tarjáni szárnyvonalnak a pest-miskolczi vonal va­lóságos megteremtője lehetendett, abban nem kételkedünk, kivált ha szem elől nem tévesztjük, hogy Hatvantól a pest-miskol­czi egyenes vonalat egyenes szögben ke­resztbe metsző hatvan-szolnoki vonal is következett volna, mint elmaradhatlan co­­rollariuma amazoknak. A pest-losonczi vasut­társaság bukásá­nak okait mi nemcsak ott véljük tehát keresendőnek, hol­y­nem kevés ellensé­ges indulattal — keresik sokan, hanem hajlandók vagyunk ama bukás egyik té­nyezőjeként a fentebb előadottakat is fel­említeni, nevezetesen a közönségnek és pénzbirtokosoknak bizalmat­lanságát, melyet pedig — vélekedésünk szerint — egy más irányzattal teljesen meg lehet vóla nyerni. Most a vállalat egy nagy válság küszö­bén állván, nem lesz felesleges, ha a do­loghoz minél többen­ozzá szólanak, s az uj megállapodást intézendők, tekintetre méltatják mindazt, mi e tárgyra nézve fel­merül. VISONTAI. M. udv. kanczellár , omlanak elnöki levele az újonnan kinevezett főispánokhoz. Ő cs. és Apostoli kir. Felsége folyó évi junius 8-ikán kelt legfelsőbb elhatározásával a magyar kir. helytartótanácsnak ideiglenesen felfüggesz­tett hatáskörét legkegyelmesebben visszaállítani méltóztatván, azon szabályoknak is változást kell­ szenvedniük, melyek az eddigi megyei kormányzók működését szűkebb korlátok közé szorították. E módosított, s az ujóbbi viszonyokhoz alkal­mazott szabályok az 1/. alatt idezárt pontozatok­­ban foglaltatnak, melyek azonban egyedül ü­gy­­közlési és közigazgatási intézkedésekre vonatko­zó tartalmuknál fogva nem szolgálhatnak tájéko­zásul azon magas­ körű irányzatra nézve, melyet a megyei főispánoknak a kormány elveivel ta­lálkozóig követniök kell, hogy így a trón s a haza érdekében egyesült erőkkel, s önzéstelen buzgó törekvéssel előkészíttessék ama tér, me­lyen Magyarország jövőjének kérdése törvény­hozásiig lészen megoldandó. Ezért kell az érintett pontozatokat néhány tá­jékozó megjegyzéssel kisérnem, melyek.......... legközelebbi teendői tekintetében némi irányza­tul szolgálhatnak. Midőn Ó cs. és Apostoli kir. Felsége legfelsőbb parancsa folytán a magyar ügyek vezényletét el­­vállalám, számot veték korlátolt erőmmel, s fel­adatom sokoldalú nehézségeivel. De a haza iránti kötelesség e nehézségektől viszszariadnom nem engedvén, Uram királyom parancsának azon re­ményben hódoltam, hogy honunk javára ezélzó törekvéseimben a nemzet higgadt értelmisége, s azon férfiak által támogatatni fogok, kiket Ő Felsége bizalma az országos és megyei kormány­zat főpolczaira emel. És hogy e támogatásra nem tévesen számítot­tam, a hazai sajtónak a pillanat komolyságához méltó mérsékelt nyilvánításain túl egyéb jelen­ségek is tanúsítják, melyek reményre nem enge­dik, hogy a nemzet választottai hazafias kész­séggel fognak sorakozni a kormány zászlója kö­rül, mely a törvényes állapotok országgyűlés ut­­jáni valósítását tűzte ki törekvése czéljául. Irányzatomnak e vezérelvénél fogva első fel­adatomul tekintem a függő közjogi kérdések akkénti megoldásának előkészítését, hogy hazánk alkotmányos és történelmi jogai a birodalom léte­ és hatalmi állásával összhangzásba ho­zassanak, s annak az örökös tartományokkal a Pragmatica Sanctioban gyökerező kapcsolata a jogok, kötelmek és érdekek kölcsönös méltány­lása, a fennálló viszonyok komoly mérlegelése, s a testvéri szeretet kötelékei által mindinkább megszilárdittassék. Az e czélra vezető rendszabályok kezdemé­nyezésénél azonban nem lehet­ fel nem ismer­nem ama nehézségeket, melyek az ország jelen állapotának a jogfolytonossági követelmények­kel­ találkozásából származnak, s melyeknek majdnem csüggesztő hatását csak abbeli hitem enyhítheti, hogy az annyira óhajtott alaki és anyagi törvényesség teljes visszaállítása külön­ben is csak törvényhozási úton lévén eszközöl­hető, a magyar nemzet — méltányolva közös feladatunk végzetes jelentőségét, s számot vetve a veszélyes rázkódtatások nélkül rögtön meg nem változtatható kivételes körülményekkel — a kormányhozi bizalmas csatlakozása által az országgyűlési tárgyalások mielőbbi nyugalmas megkezdését lehetővé teendi. Ez lévén a főczél, mely felé minden igaz ha­zafinak törekednie kell, s az ideiglenes állapo­tok gyakori ismétlése nemcsak a közbizalom megingattatását, de a hivatalos tekintély sülye­­dését is eredményezvén, — a kormánynak alig maradt más választása, roint­ a megyék jelenlegi kivételes szerkezetét a törvényhozás további in­tézkedéséig épségben tartani, s egyelőre csak oly változásokra szorítkozni, mik a közjó, s a szolgálat érdekében m­ellőzhetleneknek mutat­koznak. Ezen elvből kifolyólag, jóllehet a rendszer­irányzat változása a becsületes és kötelességeinek pontosan megfelelő tisztviselők elbocsátására indokul nem szolgálhat, másrészt mégis különös súlyt kell fektetnem arra, hogy oly tisztviselők, kik kellő képesség, szorgalom, vagy tapintat hiányában bizalmat nem érdemelnek, vagy kik hivatalaikat részrehajlatlan pártatlansággal nem kezelik, a közönség bizalmát bíró alkalmas egyé­nek által helyettesíttessenek, a­­kiknek minden egyéb tekinteten felülemelkedett hazafiságuktól bizton elvárhatni vélem, hogy a jelen válságos időben a közérdeket az alkalmazás alakszerűsé­gének alárendelni, s e miatt szolgálataikat a kor­mánytól, s a rend áldásai után sóvárgó közön­ségtől megtagadni nem fogják. A magyar nemzet hazafias érzülete, s a múl­tak borús emlékeivel keserítőleg foglalkozni nem szokott engesztelékeny szelleménél fogva erősen hiszem, hogy fentebbi bizalmas várako­zásomban csala­kozni nem fogok , valamint nem fog hiányzani azon becses közreműködés sem, melyre a megyei kormányzók részéről az inger­lékenyebb kedélyek kíméletes csillapítása, a gyakran kisebbszerű események által is felizgat­ható közvélemény megnyugtatása, s egyedül a trón és haza egyesült érdekeinek szentelt kor­mány­irányzat tapintatos ismertetése tekinteté­ben teljes megnyugvással számítok. A megyei kormányzók a helyhatósági műkö­dés rögtöni teljes érvényesítésére törekvő honfiak aggodalmait különösen azon biztosítással oszlat­hatják el, hogy a kormány a helyhatósági intéz­ményt a magyar alkotmány egyik legértékesb gyöngyeként tekinti ugyan, de hogy épen azért óvako­dnia kelle, azt törvényhozási uton kívül, s a mellőzhetlen előzményezés nélkül a viszonyok téves felfogásánál fogva könnyen felmerülheten­­dett szenvedélyes rázkódtatások küzdterévé ten­ni, a­melyeknek kihatásai a tágabb köröket sem hagynák érintetlenül, s a helyzet komolysá­gánál fogva mindenek felett szükséges honfiúi higgadt mérsékletet a körülményekkel megal­kudni nem akaró követelmények nyomása alatt megtörni kényszerüthetnek. Másrészről a főispánok a tisztikar működé­sének szigorú ellenőrzése, s minden visszaélés kérlelhetlen megtorlása által annak kellő tekin­télyt is szerezhetnek, s ha különösen az illeték­ben meggyőződéssé érleltetik azon hitet, hogy a megyei hivatal nem czél, hanem a közigazgatás és közönség érdekeinek szolgáló eszköz, hogy a tisztviselők önzéstelen, tapintatos és minden nél­külözhető alaki nehézkességtől ment eljárása a kormánynak a közönség bizalmát leginkább megszerezheti, hogy rendkívüli idők rendkívüli erőfeszítést igényelvén, mindenkinek kettőzött szorgalommal és egész odaadással kell kötelmei teljesítésére törekednie, hogy végre, jóllehet a kormány a tisztviselők sorsát komoly gondos­kodásai tárgyául tekinti, mindazáltal alárendelt­jeitől saját irányzatával, s a közérdekkel ellen­kező eljárást tűrni nem fog , — a közigazga­tást jelen kivételes alakjában is a méltányos kívánalmak és érdekbiztonság színvonalára emel­hetik. Az itt csak lényegest) vonalaikban érintett elvek szerint lesz tehát a tisztviselők eljárása megbírálandó, s ott, hol a közjó érdeke szemé­lyes változásokat igényel, ezek a fennforgó ki­vételes körülményeknél fogva az */. allatti ponto­­zatok 9-ik szakaszában érintett alakszerű eljárás mellőzésével ugyan, de a hivatal tekintélyének lehető kímélete mellett érvényesítendők. Minthogy azonban a kormánynak főleg oda kell törekednie, hogy kivált a választási mozgal­mak küszöbén a közigazgatási gépezett működé­sében fennakadást ne szenvedjen , de a tisztvise­lői karban történendő változások körüli különös óvatosságot nagy horderejű politikai okok is ta­nácsolják, a fen érintett pontozatokban foglalt szabályoknak kivételes mellőzése folytán . . . . bizalmasan megkeresni kívántam, hogy az e részben szándékolt intézkedések foganatosítása előtt az elbocsátandó tisztviselők , s a helyette­sítendő egyének névjegyzéket kimerítőleg indo­kolt jelentés, s az állami ellátásra jogosított egyének szabályszerű elbánása iránti javaslatai kíséretében a tárnokmester urnak előleges jóvá­hagyás végett felterjeszteni szíveskedjék. Bécsben, 1865. augustus hó 26-kán. A megyei kormányzat főér­veit szabályozó átalános közigazgatási és ügykezelési pon­­tozatok. 1. A főispán (főispáni helytartó) a megyei kor­mányzat és közigazgatási ügyvezetés élén áll, s e működési körben közvetlenül a m. kir. hely­tartótanácsnak van alárendelve. 2. A főispán megyéjében az összes közigazga­tási és törvénykezési ügykezelést irányzólag ve­zényli és ellenőrzi. 3. A főispán köteles a közcsend és közbizton­ság fenntartásáról s esetleges helyreállításáról gondoskodni, — a személyes biztonságot törvény­­ellenes megtámadások ellen oltalmazni, — a me­gye szellemi és anyagi jólétét, az ipar és keres­kedelem fejlődéseit lehetőleg előmozdítani, s e végből különösen az egészségi és tanügyek czél­­szerű kezelése, s a közlekedési eszközök jó kar­ban tartása felett őrködni,­­ alárendelt tisztvise­lőit tevékenységre és a közönség bizalmát meg­nyerő szabályos, higgadt és tapintatos eljárásra serkenteni, a köznyugalom és testvériség köte­lékeinek lazítására vezethető fondorlatokat meg­zabolázni, szóval a gondjaira bízott megyét az erély és mérséklet kellő párosításával kormá­nyozni és felsőbb intézkedést igénylő, vagy más közérdekű eseményekről az illető felsőbb hatóságnak jelentést tenni. 4. Ha a vagyon- vagy személyes biztonság nagyobb mérvű veszélyeztetése fegyveres erő alkalmazását igényelné, a főispán azt az e rész­ben már utasított katonai hatóság közbe jöttével kirendelheti. 5. A főispán a közigazgatási, törvénykezési, az állam, az egyház és a közoktatás. (Folyt, és vége) Ne ámítsuk magunkat azzal, hogy a S­­ur ál­tal is ajánlott korlátlan tanodaállítási szabadság következtében netalán keletkezendő magáninté­zetek ama hatalmas versenytárs, az egyház mel­lett a versenyt kiállni képesek lennének. Fran­­cziaországban a magánvállalkozás az egyházi congregatiók tanintézetei mellett pangásra van kárhoztatva; nem mintha a congregatiók tanin­tézetei jobbak volnának — mert köztudomás szerint tökéletlenebbek amazoknál — hanem csu­pán csak azért, mert olcsóbbak, s az emberek véletlenül nagyobb része főleg ezt a pontot tart­ja szem előtt gyermekei nevelésében, és azt, hogy gyermeke bizonyos számú évek múlva valamely kenyérkereseti állomás betöltésére s főleg el­­nyerhetésére úgy , hogy qualifikáltassék, s távol­ról sem képes ama magasb emberiségi és történeti világnézetig felem­elkedni, melyet a philosoph­­nak és államférfinak a közoktatási politikában elfoglalnia kell. Ha a radicalismus őshonában így állnak a dolgok, remélhetünk e mi, nem mondom jobb, de csak hasonló sikert is, versenyző magáninté­zeteink számára? Ezek bizonyára még csirájokban elfojtatnának, s az iskolában, mely az elfogulatlan, higgadt tu­domány hajlékául van rendeltetve, mely a jövő nemzedékre nézve több, mint a jelenre nézve az összes sajtó, s valóságos hetedik nagyhatalom, a felekezetiség szelleme századokra diadalmasan erősítené meg állomását. Francziaországban az Encycliára és Syllabus­­ra, s azon szélvészre, mely ennek nyomában az ország clericalis köreiben keletkezett, jónak lát­ták a közoktatási reformmal felelni, mely ha ed­­digelé életbe nem lépett is, hinni lehet, hogy az eszme örökre eltemetve nincs. Nálunk, igaz, hall­gatott mindenki, de azért szerény egyéni véle­ményem az, hogy mint oly sok fontos ügyben, úgy itt is tévedés lett volna feltenni értelmisé­günk minden köreiről, hogy qui tacent consen­­tiant. T­alán a most fennálló néhány magánintézetet hozza fel valaki ellenvetésül? Ez bizonyosan szem elől téveszti azon körülményt, hogy ezek csak bizonyos vagyonos­ körök számára rendel­­tetvék, s urakat, de nem gyakorlati, munkát és fáradalmat tűrni tudó egyéneket képesek nevelni, s kétségbe kellene esnünk a jövő nemzedék sor­sa felett, ha, daczára közoktatásunk hátramaradt voltának, közintézeteink a magánintézeteknél most is jobbak nem volnának. Az iskolának nem szabad ariszokratának len­ni! Az egyenlőség és testvériség eszméit csakis itt lehet ha nem is megvalósítani, de legalább megközelíteni, s megvetni anak alapját, hogy e dicső eszmék az életben, mely egyre jobban az elkeseredett verseny és szívtelen önzés sivár küzdterévé válik, némileg fennmaradjanak. Korunk társadalmának egész horizonja felett k­ét je­lentétes csillagzat gyanánt uralkodik két esz­­me: az individualismus és socialismus eszméje, s ha elemezzük társadalmunkat, minden rétegei­ben feltaláljuk e két eszme küzdelmeit.Míg némely életkörökben az egyén erélyesen követeli jogait,és sok, mielőbb közös volt, egyénivé válik, másfe­lől vannak oly körei mostani társadalmi életünk­nek, melyekben félreismerhetlen, hogy az egyes az egésznek, az egyén a társaságnak, az önzés a közérdeknek kénytelen a tért átengedni. Nézetem szerint a nagy társadalmi kérdések egyikét, a gazdaságit, természetéhez képest túl­­nyomólag az önzés és individualizmus, másikát az oktatásügyi kérdést ellenben a társiasság és közösség elve szerint kellene megoldani. Az ok­tatásügy tehát lényegileg nem magán, hanem közügy. Adjuk meg azért az egyénnek, a­mi az egyéné, és a köznek, a­mi a közé. Az oktatást és nevelést úgy kell tekintenünk, mint nagyfontosságú tartozást, melyet az egyik nemzedék a következő nemzedék iránt leró s melynek elmulasztását a világtörténet — fájda­lom, rendesen ártatlan utódokban, de mindig megboszulja. — Ha tehát a nagy embertragoedia nemezisét a meg nem született milliókra felidéz­ni nem akarjuk, nem lehet az oktatásügyet a család önkényére és gyenge erejére bíznunk, ha­nem arra kell törekednünk, miszerint h­a­t­a­l­­mas szerves társadalmi közületek működjenek közre, hogy a nagy munka méltó­lag véghezvitessék. Hogy a közoktatási reform elodázhatlan kor­követelmény, s hogy azon tanügyi rendszer, mely alkalmas volt a feudál kor nemzedékét nö­velni, nem lehet elég a.. 48 utáni!! nemzedéknek, annak belátására nem valami ritka mélyenlátás szükséges."Hogy az államnak e térem­ semmitte­vése és passivitása a magyar nemzet közvélemé­nyével ellenkezik, s hogy­ a nemzet akarata az, miszerint az államhatalom majd annak idején cselekvőleg­ és erélyesen lépjen fel a tanügy re­­organisatiója ügyében, arról meggyőz bennünket az 1848-i XX. tcz.1­3-dik,14-dik és 8-dik §­a. Név­­szerint a 3. §. így hangzik : „Minden bevett val­lásfelekezetek egyházi és iskolai szükséges közálladalmi költségek által fedeztessenek, s ez elvnek részletes alkalmazásával a ministérium, az illető hitfelekezetek meghallgatásával, a köze­lebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavas­latot fog előterjeszteni.“ E törvényczikk semmi kétséget sem hagy fenn, hogy 1) a törvényhozás mélyen ható refor­mokra volt eltökélve, 2) hogy nem akarta — a­mint hogy nem is akarhatta, — bármely hitfele­­kezet jogait csorbítani, mivel csak ezek méltá­nyos érdekeinek kellő tekintetbe vételével he­lyeztettek kilátásba azon reformok, melyeket ama törvény végkép feltételez. Nincs tehát egy felekezetnek is alapos joga féltékeny aggodalomra. Valószínűleg közel van azon idő, mikor az 1848 ks XX. tczikknek is: vagy végre kell hajtania, vagy törvényszabta után eltöröltetnie, illetőleg módosíttatnia. Meglehet, módosíttatni fog, de annál kevésbé felesleges, sőt elkerülhetlenü­l szükséges, hogy azon alapeszmék és alapelvek közül, melyek ama közoktatási reorganisatiónál kiindulási pon­tul vétessenek, már jókor hírlapi eszmecsere ke­letkezzék. Meghagyassék-e a közoktatás az egyház ke­zében, vagy átadassák az államnak, vagy talán tisztán a magánvállalkozásra hagyassák ? Vagy talán oly kört képez a közoktatás, mely termé­szetesen sem egyházi, sem államfunctiónak, sem magánügynek nem tekinthető , hanem melynek szükséges, hogy a társadalomban valamely kü­lönálló szervezet feleljen meg. Vannak bizonyos eselvek, melyek az embe­riség történetében mindenütt feltalálhatók. Ilyen a szerelem, ezen fajfentartási csere. Ilyen a jog, mely az emberek társas együttlé­­tét lehetővé teszi. Ilyen a hit, mely az emberi akaratot az örök szükségességgel kiengesztelni és összhangba hoz­ni törekszik. Ilyen kétségkívül a tudat, vagyis conkrét megjelenésében tudomány és ismeret is, mely eszközli, hogy az emberiség a külter­­mészettek­ szakadatlan küzdelmében el nem vész, sőt azt mindinkább uralma alá hajtja. E nagyfontosságú őselvek, melyek nélkül az emberiség fennállása nem képzelhető, az egyén által kellőkép nem képviseltethetvén, egy-egy örökkévaló társadalmi közületben szervezkedtek testesültek meg. A szerelem a családban, a jog — a hatalom­mal, mint természetes járulékával oldalánál — az államban, a hit az egyházban alkotá magának műszervét. A tudomány azonban eddig ily külön önálló szerves közülettél nem bir; ő hazatlan és hazátlan bolyong, s a többi közületek kegyelmé­ből él. De ama három társas közület: a család, állam és egyház sem volt meg mindig, hanem egy­másután, évezredeket tevő időközökben kelet­kezett. Semmi kétséget nem szenved, hogy hosszú időnek kelle elhaladnia az emberiség felett, csak míg a legegysze­rbb társadalmi közület, a csa­lád kibontakozhatott is az eredeti vadság h­ao­­szából. — De a többi társadalmi közületek még­ ezután is soká a család kebelében szendergenek. A családfő volt egyúttal a király és pap, s a csa­­ládnak természetszerűleg egyszerű és szűkkörű társulata valódi szörnynyé, a patriarchal állammá nőtte ki m­gát. De végre szétszakadt a természetellenes kö­telék, s valódi államok alakultak. A Romulusok és Remusok merészen hagyták el az őstanyát, s új alapokra fekteték egykor nagggyá leendő ál­lamaikat. Kétségkívül fontos időszak az embe­riség életében, mely befejezi nemünk csecsemő korát. De az ókori államok is kivétel nélkül maguk­ban egyesíték még a vallási társulatot is. Állam és egyház együtt volt, s az akkori emberek ter­mészetesnek találták azon viszonyt, mely szerint az akkori államokban vagy az államfő volt egyúttal a vallás feje is, vagy pedig a főpap gyakorolt egyszersmind világi hatalmat is. Ná­lunk most a gyermek is tudja, hogy ennek nem kell így lennie. Más időkben, más eszmékben nőttünk fel. A dolgok ama rendjének végét a keresztény­ség szavai jelölik: adjátok meg a császárnak, a mi a császáré, és az istennek, a mi az istené. Ezóta létezik állam és egyház egymás mellett. A Caesarok utódjai és sz. Péter örökösei megosz­toztak az ember felett. Az állam a testi, az egy­ház az összes szellemi embert követelte magá­nak, s az egyén szabadsága szétfoszlott a két ha­talmas osztozó fél kezeiben­. Az egyház az egész középkoron át a népeknek majdnem összes szellemi életét magában egyesí­tette. Az ember nemcsak mint vallásosan érző és hivő lény volt tagja az egyházi társulatnak, hanem úgy is mint tudó, ismerő, fürkésző. A tudomá­nyok mind a theologia alárendelt szolgái voltak s azon hulladékból táplálkoztak, melyek fényk övezte urvösök asztaláról megmaradtak. Az ellen­kező vélemények a máglyák lángjai közt némul­­tak el.­­ Ez nem maradhatott mindig így, s már három század óta foly a küzdelem, melynek végeredmé­nye nem leend más, mint a szabad vizsgálat és tudomány teljes emancipátiója, hogy ugy mód­­jam souverainitása. ; ** Valamint az egyháznak az államból kiválása jelölte a középkor kezdetét, úgy a három szá­zad óta vajúdó történelem csak akkor szü­­lethette meg t­ul­a­j­d­o­n­k­ép­p­n az új kort, mikor majd a tudomány ma­gát mind az egyháztól, mind az ál- lamtól függetlenül külön, önálló társadalmi közületben szervezen­­dette. Az állam és az egyház féltékenyen nézik a tudomány ezen függetlenülési törekvéseit- sze­retnék örökös gyámságuk alatt megtartani a fia­talabb testvért, ki magát már nagykorúnak tart­va örökségét egyesen követeli. Azért 1 1815 ben a vihar utolsó dördületei elhajlottak telekkönyvi és adóügyek menetéről magának folytonos tudomást szerezni, s ha öntapasztalata, telek panaszai, vagy alárendeltjei jelentése foly­­tán szabályellenes cselekvényekről, vagy orvos­­lást igénylő körülményekről értesülne,"­a kellő intézkedéseket késedelmetlenü­l vagy saját ha­táskörében megtenni, vagy esetleg véleménye kíséretében az illetékes felsőbb hatósághoz já­rulni tartozik. 6. A főispán a megyei törvényszék, árvaszék és számvevőszék ülésében elnökölhet, s a tör­vénykezés terén kormányzói és őrködési jogánál fogva, a fennálló alaki törvény korlátai között az igazság gyors és­­ pártatlan kiszolgáltatását biztosítható ügykezelési intézkedéseket érvénye­síthet. A börtönügy és börtönfegyelem szabály­­szerű kezelése szintén a főispán felsőbb őrködési köréhez tartozik. 7. A főispán továbbá köteles befolyását oda irányzani, hogy az adókötelesek az országos és államszükségletek fedezésére szánt közadó ren­des fizetése általra behajtási­ végrehajtások ter­heitől meneküljenek; de másrészt az adózók érdekei felett is gondosan őrködni, s minden­­ tudomására jutott, a fennálló szabályokba ütköző e részbeni eljárást kellő orvoslás végett felsőbb helyre feljelenteni. 8. A felsőbb rendeletek megyeszerzei közzété­telét és foganatosítását a főispán eszközli és ellen­őrzi. 9. Addig, míg ar megyék rendezése iránt tör­vényhozás útján intézkedés fog létethetni, a fő­ispán a megürült tiszti állomásokat helyettesítő­­leg tölti be, csupán az első alispáni állomás he­lyettesítése esetén tartozván a kinevezendő egyén iránt a tárnok felsőbb megerősítését előzőleg ki­kérni. A tisztviselőket a főispán felesketi, azokat szükség esetén hivatalaiktól felfüggesztheti, s ne­­talán a végleges elbocsáttatásukra nézve a fenn­álló fegyelmi szabályok értelmében jár el. 10. A tisztviselők fizetéseit az e részbeni sza­bályok szoros szemmeltartása mellett a főispán utalványozza. 11. A megyei költségvetés előkészítése s az utalványozott összegek felszámítására nézve a jelenlegi gyakorlat s a fennálló szabályok irány­adók. 12. Az országgyűlés kihirdetése után a főis­pánok a követválasztások alaki megindítására nézve külön utasítással fognak ellátatni. ! - »b.Clut 'SS­A ’ gombamódra tünedeztek fel a­ vén Európa vér ázott térein. Tudjuk, mi következett ezután. Met­ternich és Sándor czár korszaka. mert a tudomány és közoktatás felszabadulá­sának érdekében nem lehet sehol “­razon azt óhajtanunk, hogy az állam annál kevésbé az alkotmányos és szabadelvű állam — a közoktatás küzdetéről tejesen visszavonul­jon, s a közöny kényelmes köpenyébe burkolóz­zék ; sőt kívánnunk kell, hogy a vetélkedés a két fél közt minél élénkebb legyen, hogy így inter ditos litigantes tertius ha nem is gau­­dent, legalább úgy a hogy megélhessen. Ha most visszavonulna az állam, a másit­tel a beati possidentes elvnél fogva bizony örökre megmaradna az összes közoktatás birtokában, elvitázhatlan patrimoniumának tekintvén azt, mit csak a történet sajátságos menete játszott kezeibe. A magánvállalkozás nemhogy virágozni, de még csak felemelkedni sem bírna. Ám lépjen a háttérbe az állam­ majd akkor, mikor erős küzdőt hagyhat maga helyett hátra, mikor majd a közoktatás a kor szellemének megfelelőleg szervezve, saját házába behelyezve, szóval, midőn a közoktatás szabadsága nemcsak procla­­málva — mert ez magában jelentőség nélküli üres hang — hanem organizálva is lesz. Megle­­­het, messze van az az idő, de most, midőn a munka már Oroszországban és Amerikában fel­szabadult, midőn már a szabad kereskedés a meg­­csontosult China sorompóit győztesen ostromolja, s karöltve a szabad iparral, a földgömb körül szövi vasút- és távirda - hálózatait, remélhetjük, hogy az ismeretek szabadságának hajnala sem késik soká. E czélt tartva szemeink előtt, addig is sorakozzunk a szabad és alkotmányos állam zászlói alá, csak ez az út vezethet a kivánt si­kerhez. , Pest, aug. 31. az " Mint értesülünk, a cs. és ap. kir. Felsége ideiglenes k­é­p­v­i­s­e­l­ő h­áz­n­a­k Ybl építész terve szerinti felépítését jóváhagy­ni, és egyszersmind a nemzeti mú­zeum termének a felsőház számára leendő igény­­bevételét engedélyezni méltóztatott. Az erre vo­natkozó legfelsőbb elhatározás ma érkezett le a a helytartótanácshoz, melyben az építés azonnali foganatbavétele elrendeltetik, és egyúttal 50,000 ftnyi előleg utalványozóik. —­Liszt Ferencz tegnapelőtti hangver­senye 507­0 ftot jövedelmezett.­­ Reitter Ferencz kir. főmérnöknek a pest­­városi Dutla-csatornára vonatkozó tervei a vigadó éttermében mától fogva láthatók, hol azok — mint már érintettük — négy hétig lesznek közszemlére d. u. 3 tól 6 óráig kitéve. Kit Pest emelkedése érdekel, ne mulaszsza el ezen kitűnő mestermű megtekintését.­­ A magyar kir. természettudományi társulat­nak újon kidolgozott alapszabályai a helytartó­­tanács által véglegesen megerősittettek; egy­szersmind Than Károlynak társulati alelnökké, T­e­l­e­k­y Domokos grófnak pedig tiszteletbeli taggá történt megválasztása jóváhagyólag tudo­másul vétetett. A Pest város tanácsa az üllői útnak — a ka­szárnyától a vámházig — leendő kiköveztetését és légszeszszeli világítását elhatározta, és az ez érdemben szükséges tárgyalásokat már megkez­dette. Ez által is egy rég érzett bajon lesz se­­gítve. — A főváros vidéki látogatói közül többen megbotránkozva panaszolnak a budai Dunapart rondasága ellen, s óhajtják, hogy bár a lánczhíd szomszédságát köveznék ki, vagy alakitnák át hajókikötővé. Ez óhajtás miénk is, és többször adtunk is szót neki, de úgy látszik e tekintetben még „várhatunk.“ — S­a­g­u­n­a erdélyi metropolita, mint a „Lloyd“ bécsi tudósítója irja, nem fogadta el a bécsi meghívást, nem megy Bécsbe, magán után egyházi kötelességeire és szükséges fürdői uta­zására hivatkozván. — A felkai ág. h. evang. egyház­község pap­laka és iskolaházának újjáépítése czéljából meg­adatott a felsőbb engedély, hogy 1500 darab 50 krajczáros sorsjegy kibocsátása s a 10 százalé­kos sorsjátéki illeték felének­ lefizetése mellett, pénzbeli és pénzjellegű nyeremények kizárásá­val, jövő 1866. évi farsangban tárgy sorsjátékot rendezhessen. — A magyarországi műegylet uj kiállítása megnyílt f. hó 3- án, összesen 82 művei, melyek közt 9 magyar. A pesti szesz finomító gyár rész­vényes társulatának megalapítására, mint a „Lloyd irja : E b n e­r F. és társai az engedélyt megnyerték.­­ A pesti vízvezeték részvényes társula­tának alapítására a helytartóság az engedélyt megadta. A 800,000 ftnyi tőke 200 ftos részvé­nyek utján szerzendő be. —­ A barsmegyei Gazdasági Egyesület 1865. év. September 9-kén délelőtt 10 órakor, Léván saját teremében, közgyűlést tartaná, melyre az egyesület­­­ez. tagjai ezennel teljes tisztelettel meghivatnak Tanácskozási tárgy. Szakosztályi­­jelentések: Kelt Léván, augusztus 26 -án 1865. Egyesületi elnök megbízásából: M­á­t­r­a­i L­u­­k­á­c­s egyleti titkár, Jelenleg a fővárosban időző irótársunk gombon Gedő szatmári tanár a„magyar egy­­házi szónokok arczképcsarnoka“ cí­mű díszalbumot fog szerkeszteni—fe­l­e­k­e­z­e t­i különbségre nem tekintve. E vállalat korszerű, s reméljük, hogy különböző vallású ol­vasóink fenn fognak tartani olyan vállalatot, mely legelőbb kisérli jeleseiket testvéries egyi­­tésben adni át az utókornak. ” A „Törvényszéki csarnok“ élén olvassuk: „Azon számos felszólamlásokra, melyeket lapunk 62-ik elmaradt számára nézve minden vidékről vettünk, szolgáljon válaszul s felvilágo­sitásul a következő 2170. sz. a. átirat, melyet­ a tr k8t­ rendöngazgatóságtól folyó hó 23-kán “sz-Saökolay Istvánnak a Tör* 4 szessz­e,nl­ménye szerint, ezen hivatal ahh 1'"­­ 6 * intfZ

Next