Pesti Napló, 1865. december (16. évfolyam, 4687–4710. szám)
1865-12-03 / 4689. szám
278 4089. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7. szám, 1. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Vasárnap, december 3. 1865. 16. évi folyam. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó-ravatalhoz intézendők.PESTI MPLO Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva . Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. é. Hirdetmények díjas 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 28 uj kr. test, dec. 2.1865 (Fk) Azon bizottmány kebeléből, melyet az alsó ausztriai tartományi gyűlés a septemberi pátens következményeinek megvitatására kinevezett, két felirati javaslat keletkezett; az egyiket Rauscher érsekbíbornok és Fischer nagybirtokos, a másikat a választmány többi tagjai írták alá. Szóljunk először a többség javaslatáról, mégpedig ahelyett, hogy az amúgy is már eleget bonczolgatott indokolás részleteit vitatnók, keressük azon gyakorlati csúcsot, mely ezen indokolás felett felépült. Ez abban áll : keressék meg ő Felsége, méltóztatnék mindjárt a tartományi gyűlések ülésszakának befejeztetése után a szűkebb birodalmi tanácsot egybehívni, a magyar és horvát országgyűlésnek az alkotmányra vonatkozó eredményeit pedig a „birodalmi tanács elé terjeszteni.“ Ami a szűkebb birodalmi tanácsot illeti, a kormány elejétől fogva kijelenti, hogy csupán csak „logikai“ okok azok, melyek lehetetlenné teszik annak, ami egészben legalább egyelőre létezni megszűnt , egyik részét tovább is működtetni ; de miután ez oly kérdés, mely nem az összes birodalmat, hanem egyedül a nem magyar részeket illeti, nem t ártjuk magunkat hivatottaknak, e vitába elegyedni. A másik követelés ellenben, az t. i. hogy méltóztatnék ő Felsége a magyar és horvát országgyűlés tárgyalásainak eredményét a birodalmi tanács elé terjesztetni, e követelés bennünket meglepett, mert valóban nem vártuk volna, hogy a tartományi gyűlés nagy kerüléssel oda fog jutni, ahol a septemberi manifestum áll, melyben ő Felsége kijelenté, hogy a keleti országgyűlésekkeli tanácskozás után a nyugati résznek hasonsúlyú véleményét is fogja meghallgatni és megfontolni. Az alsó ausztriai bizottmány többsége tehát ama kérelmével csak nyitott ajtó belökésében fáradoznék, ha csak a dolog pointe-jét abban nem kell keresnünk, hogy a legfelsőbb manifestum átalánosan a nyugati részek képviselőiről szólt, míg a felirati javaslat a „birodalmi tanács“ szóra helyezi a nyomatékot. Ez által tehát, úgy látszik, szabatosították azt, amit a manifestum csak átalánosságban állított fel, úgy látszik, hogy míg ő Felsége átalában csak „képviseletekről“ szólt, a felirat határozottan megjelöli, hogy melyik leend ez a képviselet úgy látszik — hanem bizony csak látszik, mert a „birodalmi tanács“ elnevezés, úgy, miként a felirat használja, valóban csak oly határozatlan, mint az a „képviselet“ szó, melylyel a manifestum él. — Ugyanis azt kérdezve, mit kell érteni ezen „birodalmi tanács“ alatt, magában a feliratban egy magyarázó passusra bukkanunk, mely így szól : „a birodalmi képviseletre vonatkozó alaptörvény módosításai azon királyságokra és országokra nézve, melyek az alaptörvényt a birodalmi tanácsbani részvétel által elfogadták, csakis ezen birodalmi tanács beleegyezésével nyerhetnek jog- és alkotmányszerű érvényt.“ Innen kiderül, hogy a „birodalmi tanács“ alatt a felirat oly testületet ért, melynek határozatai csak „azon királyságok és országokra nézve érvényesek , a melyek a februári alaptörvényt a birodalmi tanácsbani részvétel által elfogadták;“ tehát nem érvényesek azokra nézve, melyek — nem küldvén követeket a birodalmi tanácsba — amaz alaptörvényt nem fogadták el. De ez aztán nem az a birodalmi tnács, melyet a februári alaptörvény felállított, mert ennek végzései a pátens értelmében az összes birodalomra nézve volnának érvényesek. — A feliratbeli „birodalmi tanács“ tehát nem azonos azon teljes birodalmi tanácscsal, melyet a februári pátens behozott, de az ugyanott felállított szűkebb birodalmi tanácscsal sem lehet azonos, mert e szűkebb birodalmi tanács a februári pátens szerint alkotmányügyek körüli határozathozásra nem illetékes. Ha már most a feliratban említett birodalmi tanács sem a februári pátensnek teljes, sem annak szűkebb birodalmi tanácsával nem azonos, harmadik nemét a birodalmi tanácsnak pedig a februári pátens nem ismeri: világos, hogy a feliratbeli „birodalmi tanács“ nem valami, a februári pátens által már definiált, hanem még csak ezentúl definiálandó testület, hogy e szó tehát nem jelent mást, mint szabatosan még nem kör vonatozott képviseletet a birodalom nyugati részeinek, tehát ugyanazt, amiről a sept. manifestum is szólott. A különbség csak az, hogy a manifestum már fogalmazása által is világossá teszi, miszerint csak a nyugati részek képviseletének fogalmát, de nem annak máris létező formáját érti, míg a felirati javaslat lényegben szintén csak a fogalmat állítja fel, de a mellett oly elnevezést használván, mely máris létező vagy legalább létezett formára vonatkozik, ezzel a felületesen ítélő tömegben csak cenfusiót szülni alkalmas. E tekintetben sokkal legálisabban jár el a minoritás felirati javaslata, mely minden kétértelműség elkerülésével, a „nyugati országok képviseletének közreműködéséről“ szól, és így teljes összhangzásban lévén a manifestum szavaival, majdnem bizalmi szavazat alakját ölti. Ekként lehámozva minden fénymázt a többség felirati javaslatáról, a dolog úgy áll, hogy e többség tulajdonképen maga sem tud mást kívánni, mint amit a manifestum megígért. Hogy pedig ennek kijelentése a minden áron megtámadandó mostani kormány iránt bizalomaszavazat jellemével bírjon , hogy a tömeggel a névfolytonosságból azt lehessen elhitetni, mintha igazán jogfolytonosság forogna itt szóban, a többség olyannak, amilyen, indítványozza a feliratot, melynek egyetlen gyakorlati jelentősége tehát, az, hogy e többség lényegben is csak azt kívánja, amit a kormány amúgy is megtenni ígért. Ha az „Ostdeutsche Post“ a felirati javaslatnak „világosságát“ magasztalja, míg a minoritás indítványát „elmosódott“-nak nevezi, úgy hiszszük, a mondottakból világos, miszerint a dolog megfordítva áll. Ha oly fogalmat, melyre határozott forma még nem létezik, általános kifejezés által megjelölünk, ez sokkal szabatosabb eljárás, mint ha ugyan e fogalomra rá nem illő, és egészen más dolgot megjelölő kifejezést használunk. Ha pedig Kuranda úr a többség felirati javaslatának még „mérsékelt“ hangját is érdemül róvja fel az indítványozóknak, tán szabad lesz arra emlékeztetni őt, hogy nemcsak monarchiai államokban általában nem szokás a fejedelemhez más, mint mérsékelt hangon szólni, hanem hogy ez általában első kelléke minden szóváltásnak, mely művelt emberek közt foly; ezek közé tartozni pedig, a centralista urak részéről csak nem fog valami különös érdemnek tekintetni. Pest, dec. I. X. Korizmics László úr az ez idei sept. 26 -ai „Pesti Napló“ 220. számában, hazánk nyomasztó anyagi viszonyait tárgyalás alá vette, melyre a „Pester Lloyd“ novembe 8-kai száma, K. jegy alatt válaszolt. Az e válaszban kifejtett nemzetgazdasági elvek ellen nem tehető ugyan semmi kifogás, nem hagyhatjuk mégis említés nélkül, hogy a válaszoló, szabályszerű (normális) állapotokat vesz fel, míg Korizmics úr nyilván a rendes állapottól eltérő (abnormális) mostani pénzviszonyok szempontjából indult ki, és különösen azt a nagy nyomást tarthatta szem előtt, melyet a bank adtó kivitele, kivált a készpénzfizetés megkezdésekor, egy év múlva okvetlenül előidézni fog. K. kétségbe vonja Korizmics úr azon állítását, hogy Francziaországban 4000 millió franc érczpénz volna forgalomban, Benoist ur jelentéséből, melyet 1847. ápril 5-én a képviselők házában és az ofibi-zottmány nevében tön, mely a 250 francos bankjegyek kibocsátását tárgyazó törvényjavaslat vizsgálatára küldetett ki — látható, hogy e bizottmány az akkor forgalomban volt érezpénz összegét 3000 millió francra, vagy legalább e számot megközelítő mennyiségre tette. Hogy azóta Francziaországban a nemesércz jelentékenyen szaporodott , mutatják a vámhivatali táblázatok, melyekből kivehető, hogy például 1853. január 1- től, 1862 decemb. végéig, vagyis tíz év alatt, az arany-bevitel 3235,875,884, az ezüst-kivitel ellenben 1707,549,200 francot tett. E szerint a nemesérczek bevitele a kivitelt évenként egyre-másra 152 millió franccal haladta meg. Ha e számokat tekintetbe veszszük, és nem feledjük el azt sem, hogy Francziaországban , az oly nagy mértékben növekedő fényűzés, évenként jelentékeny mennyiségű nemesérczet von el a forgalomtól . Korizmics úr állítása igen alaposnak tűnik fel. Statistikailag ugyan ki nem mutatható, mily vagy valamely országban a forgalomban lévő pénz összege, de biztos adatok nyomán mégis alaposan lehet arról vélekedni, így Sir Robert Peelnek 1845-ben azon okok felől tett jelentésében, melyek folytán Scótia és Izlandba is ugyanazon forgalmi megszorítás volt behozandó, mint ez egy évvel előbb Angliában történt: a forgalomban levő aranypénz összegét Angolországban 30 —350illió font sterlingre tette. Kezikke az Angliában kerengő bankjegyeket 22 318,240 font sterlingre teszi, mig az 1865. sept. 16 -ki kimutatás Angliában 27 254,445 ft st., Scótiát és Izlandot is ide számítva pedig 37,498,599 ft st. papírpénzt vall be. K. előre felteszi, hogy Korizmics úr fedezetlen papírpénz kibocsátását tartotta szem előtt. E feltevés az említett „Napló“ czikk tartalmából semmi által nem igazolható. Megengedve, hogy a bankjegyek ottan jelölt - szaporítása magasra van téve, kevésbé alapos az a vélemény, hogy a kibocsátandó papír pénz szaporításának fedezésére nem lehet nagy mennyiségű nemeséretet előteremteni. Először: Az osztrák nemzeti bank útján nemcsak lehetséges az, hanem talán czélszerű is, ha az állam, mely 17 év óta 1500 millión felül köthető kölcsönöket, még azt a 80 milliót is, melylyel a banknak tartozik, másutt venné fel; a bank pedig az azután eső kamatokat évenként az államnak megtérítené. Ezáltal az állam nem károsodnék, a banknak pedig 80 millió ft állana rendelkezésére, mely érczpénzzé váltva, a papírpénz szaporítását megfelelő mennyiségig lehetővé tenné. Tekintettel a különben is már szűk pénzviszonyokra , és arra, hogy a bank a kész fizetések felvétele miatt 1866. végéig okvetlenül kénytelen lesz még több papir-pénzt behúzni ; továbbá, hogy a banknak az állammal kötött egyezsége 1867. január 1-től kezdve a 10 fton alul levő összes bankjegyek beszedését kilátásba helyezi — mely körülmény már magában véve is a pénzforgalmi szükséglet fedezésére nagy mennyiségű készpénzt igényel — kétségbe nem vonható, hogy a forgalmi eszközök szaporítása egy , Korizmics úr által megpendített igen helyes eszme. Másodszor: Az sem tartozik a fejtetlenségek sorába, hogy a küszöbön álló országgyűlés egy magyar nemzeti bank felállítását, érczkészleten alapuló jegykibocsátási joggal, indítványozni fogja, annyival is inkább, mivel a bécsi nemzeti bank fiókjainak hatásköre, az ország szükségleteivel összhangzásban nem áll. Túl a Lajthán ugyan egy ily eszmének már csak megérintése is — tekintettel a bécsi bank még 11 évig fennálló szerződésére — meglepetést idézhetne elő. Ez esetre azonban szabad legyen megjegyeznünk, hogy annak idején, a megváltozott körülmények következtében, a kiváltságos Duna-gőzhajózási társulattal is, kiegyenlítéshez lehetett jutni. De ha e sorok írója egy, netalán felállítandó, jegykibocsátási joggal felruházott bankról szól, óvást tesz egyszersmind azon nézet ellen, melyet Ghyczy úr választóihoz intézett programjában kifejtett, s jónak látja az általa példaképen felhozott külföldi bankokhoz egy füst alatt közelebbről hozzászólani. Ghyczy úr felhozta, hogy Poroszországban a „Preussische Bank“-on kívül még 8 bank áll fenn. Kétségkívül a dolog így áll, ha azonban meggondoljuk, hogy a „porosz bank“ circa 170 millió tallért bocsát ki, míg a többi 8 bank jegykibocsátása egyenként egy-egy millió, s mindösszesen 8 millió tallérra megy : e nyolc bank számításba alig jöhet. Mi a többi 20 német bankot a 33 német államban illeti, azok összes papírpénz forgalma körülbelül 55 millió tallér. Angliában, hol 1826-ban magán és részvény - bank 809 volt , azok száma 1833-ban leapadt 584 re; 1844 ben mintegy 300 körül, és 1863-ban csupán 142 magán- és 63 részvény-bank állott fenn. Scótiában 18 bank van; kettő megbukott, mi a mostani pénzügyminisztert, Gladstone-t arra bírta, hogy e megbukott 2 bank jegykibocsátási jogát a fennálló 12 bankra oszsza fel, mely körülményben az a megjegyzésre érdemes, hogy e jogot egy új banktól megtagadta. Bizonyságul szolgál ez arra , mennyire iparkodnak Angliában a jegykibocsátó bankok számát kevesbíteni. Már Tooke a bankszabadságot helyesen TÁRCZA. Lipótváros választóközönségének dLÍS®"Cli'tél jp" :l* • — Érdekesnek véljük — „Tárcza“ gyanint — közleni néhányat azon felköszöntésekből, melyek nov. 30-kan a lövöldében tartott, s általunk már említett banquetten mondattak. Hely szűke miatt kénytelenek vagyunk mellőzni számos jó és elmés köszöntést. — Elég legyen mutatványul az alábbiakat adnunk : Legelőször Rottenbiller Lipót szólt, Ő Felségére emelvén poharat. Megemlékezvén Pest városa képviselőiről, beszédét igy folytatta : Át vagyok hatva azon meggyőződéstől,hogy valamint törvényhozásunk egyik tényezője,az országgyűlés, híven tolmácsolandja a nemzet egyetemes óhaját, és törekvései által e sokat szenvedett honra boldogabb, derültebb napokat hozand; úgy másrészt rendíthetlen hitem, hogy törvényhozásunk másik tényezője. Felséges urunk és királyunk, személyesen meggyőződvén bajaink felől, rendithetlen tiszta őszinteséggel előadandó kérelmeinket és kiváltságainkat legkegyelmesebben méltányolni, és alkotmányunk visszaállításával nemzetünket boldogitni fogja. (Éljenzés.) — Azért Ő cs. k. Apóst. Felsége, legkegyelmesebb urunkért emelem poharamat, mindnyájunk keblében ápolt azon forró kívánságot kiáltván, hogy a mennyei gondviselés legkegy, urunkat nemzetünk boldogitására, hazánk népei és a birodalom örömére Bokáig és legboldogabban éltesse. (Hosszas lelkesült éljenzés.) Szentiványi Károly: Ha végig tekintünk Európa nemzeteinek során és sorsán, egyet sem fogunk találni, melynek történelme nehéz időket fel ne jegyzett volna. Boldog azon nemzet, melynek önsecstelen bölcs fiai vannak, kik nehéz körülmények közül, kik bonyodalmak közül sértetlenül tudták hazájukat kimenteni. Ily férfiak neveit arany betűkkel szokta a történelem felirni. Isten áldásának tekintem, hogy a gondviselés hazánkat ily önzéstelen, ily bölcs férfiúval, Deák Ferenczczel (riadó éljenzés) áldotta meg. (Éljenzés.) Huszonöt éve elmúlt, mióta azon politikai ösvényen járok, melyet Deák Ferencz kijelölt (éljen!) és mondhatom, hogy benne megnyugvást találtam, mert a tapasztalaa következései mindig bebizonyították, hogy azon ösvény volt a legjobb, melyet ő kijelölt. Önzést, önérdeket soha sem ismert, mert nemes érzésű szivében az egészért a legtisztább hazafius érzés honolt. Ő a fényt mindig,kerülte, és mégis hazánk fénye lett. (Éljenzés.) Ő magas állásra soha sem törekedett, s a közbizalom mégis arra emelte. (Éljenzés.) Ki ebben kétkedik, járja be az egész országot, s egy bizonyos megnyugvást fog tapasztalni, hogy közügyeink élén Deák Ferencz áll (éljenzés), mert mindenki tudja, hogy Deák Ferencz sarkalatos törvényeinknek és életérdekeinknek erős védője, de tudja egyszersmind, hogy a szükség és érdekünk szülte becsületes kiegyenlítésnek barátja. (Éljenzés.) Emeljünk tehát poharat az ő jóllétére, egészségére, és kívánjuk, hogy a Mindenható hazánkat Deák Ferenczczel sokáig boldogítsa, s öt hosszas, boldog élettel áldja meg. (Hosszas éljenzés.) B u s b a c h ügyvéd Kemény Zsigmondra emelé poharát. Kemény első poharát azon mérsékelt democrata pártra emelte, melyhez tartozik , s melynek vezére Deák, másodikat választóira, kik a választás által nem iránta, hanem ama párt iránt mutaták ki úgyszólván a homagiumot, mely párthoz maguk a választók is tartoznak ; harmadikat az izraelitákra, kik közül többen voltak jelen, s kiknek meghívása által a választók azt akarták kifejezni, hogy arra fogunk törekedni, hogy azok, kik intelligentiájukkal, befolyásukkal és — úgy hiszszük — patriotismusukkal annyira kitűnnek, az activ és passiv választási jog megnyerése által azon helyet foglalják el, melyet valóban megérdemlenek. (Éljenzés.) Rózsaági Antal pohárköszöntéséből a következő részt igtatjuk ide: Valamely gyermek születésekor a szülők mindenekelőtt magának a születésnek örülnek, és midőn ezen első örömük kitombolta magát, ha van rá ok, annak örülnek, hogy az új honpolgár vagy polgárnő ép, egészséges. Regenerált alkotmányos életünk s a September 20-iki manifestum elsőszülöttjei a képviselői válastások. A szülök mindenekelőtt a szerencsés szülésűek örülnek, s ahol ez lehetséges az újszülöttek egészségének is. A fővárost illetőleg mind a két részben örülhetnek, mert azonkívül, hogy a szülés a sok vajúdás daczára szerencsés volt, a kisded az épség jeleit mutatja. Az emberi lény épsége, életrevalósága, az öt érzék után ítélhető meg, melyek ugyancsak később észlelhetők, de itt már a csecsemő is mutatja az érzékek épségét, kidomborultságát. Így például a főérzék, a látás, oly férfiú által lesz képviselve, akit az az Isten jó kedvében nemcsak éleslátási tehetséggel, hanem látnoki bölcseséggel is megáldott, hogy még azt is lássa, amit más halandó, ha mindjárt bécsi doctor is, még pápaszemen keresztül sem bír észrevenni. Ezen férfiú Deák Ferencz. A második érzék a hallás; ezt képviselendi oly férfiú, aki a száműzetés messze földjén is meghallotta a haza parancsszavát, és haza igyekezett, hogy a közügyek terén napszámoskodjék. Ezen férfiú Gorove István. A harmadik érzéket, a szaglást, oly férfiú képviselendi, aki, mint Pest városának volt alkotmányos főbírája, elég jó orral bírt, hogy a provisoriumot már messziről megérezze, és visszavonult , de egyszersmind azt is megszagolta, hogy a politikai tevékenység tere mikor nyílik meg, és ismét ott termett a megnyílt sorompók előtt. Ezen férfiú Horváth Károly. A negyedik érzéket, a leggyöngédebbiket, képviselendi oly egyén, aki, midőn a közélet kapui előttünk erőszakosan bezárattak, tevékenységét a szenvedő emberiségnek szentelte, és orvossá lön, mintegy sejtvén, hogy jövend idő, midőn a bécsi centralisták fejéből az összpontositó kórságot ki kellend űzni. Ezen férfiú Szentkirályi Mór. Végre az ötödik érzéket, a tapintást, vagyis a tapintatot, oly férfiú képviselendi, aki, mint publicista, annyi tapintatot tanúsított, hogy most nemcsak barátai, de még ellenségei is tapsolnak az ösztönszerű bölcs tapintatnak. Ezen férfiú b. Kemény Zsigmond. — Látható tehát, hogy a kispolgár, a fővárosi képviselőválasztás, melynek most üljük keresztelését, oly hatalmas öt érzékkel bír,, hogy életrevalóságán nincs okunk kétkedni. Éljenek tehát választottjaink ! Szentkirályi Mór erre bevezetőleg röviden reflectálva, így folytatja: „Elmondom önöknek azt, hogy assentáltak engem Deák Ferencz katonájának. (Derültség, halljuk !) Valami agg dolgokat nem fogok önöknek elbeszélni, mert azt gondolom, hogy sokan tapasztalták azt, amit el fogok mondani, de tán azon komoly, azon buzdító szónoklatok alatt és közt, jó lesz egy olyan mindennapi história is. Én tehát bízvást hozzá fogok ahhoz, amit feltettem magamban, hogy önöknek elmondjak. Azt tudják uraim, hogy az 1849 kitél igen sokáig tartott. Volt olyan idő, amikor azt láttuk, hogy tavasz van, és hozzá akartunk fogni a munkához; készítgettük az ekét, boronát, elmentünk irtani a szántóföldekre, de bizony — ha jól erlékszem, mert bizonyosan nem tudom — azt hiszem, épen február 26 ika volt, mikor ránk ismét új zivatar keletkezett nyugatról, mely új felhőket hozott, úgy, a mint Pál fordulásakor meg szokott történni. — Én bizony oda benn feküdtem addig, míg derülni látszott, hanem mikor azt vettem észre, hogy ismét tél lesz, megfordultam a másik oldalamra, és aludtam, pedig jó sokáig. Egyszer, időjártával, hallok körülöttem mindenféle mozgást, érzem, hogy melegszik, kimegyek a szabadba, látom a sok készülődést, látom a vetést, melyet 48 dán elvetünk, az bizony nem állott roszul, csakhogy nagyon sok gaz verte fel. (Derülség.) Mondom, hiszen most már megint csak tavaszodik. De csodálkoztam rajta, kérem, az én kalendáriumom szerint september 20-dika volt. Hogyan, tavaszodik sept. 20 kán? Az idő fordult e meg, vagy az emberek téveszték el a hosszú téli álom alatt az időszámítást ? De eltökéltem én is magamat, hogy a munkások közé álljak, kik mindenfelé készülődének, rész szerint irtanak, rész szerint hogy vetik a magot. Hol, hová álljak, keresek gazdát, hova szegődjem, mert én sok zászlót láttam. Egy különösen megtetszett, ahol számos munkást fogadtak, felemelt olajággal koszorúzott háromszinű zászló volt. Oda megyek. Hetyke fiatal ember volt, aki tartotta. — Hát, öcsém, micsoda dolog ez itten, hogy az emberek mindenfelé olyan nagyon mozognak? Azt kérdem, micsoda dolog történik itt e zászló körül ? — Barátom — felesé — itten munkásokat fogadnak. — Hát, öcsém, én is beállanék szívesen munkásnak, ha befogadnának. — Nem fogadnak ám itt mindenféle embert. — (Derültség.) — No öcsém, nagyon hetykén beszélsz, hát micsoda munkásokra van itt szükség ? — Hát hallja kend, bátya, itt a napszámosmunka a szántóföldekre csak megjárja, hanem más baj van itt, itt, bátya, határvillongás van ám (nagy derültség), tudja kend, m ez a határvillongás ? — Hogy ne tudnám, hiszen én mindig határvillongás közt dolgoztam, mikor az utolsó határvillongás volt, akkor is ott voltam, akkor egy kissé túljártunk a határon, meg is mondtam, hogy nem jó lesz odamenni , hanem én azt gondolom, próbáljuk, ha amolyan régi magyar módra szerezhetnénk valamit. (Derültség.) Azt mondá erre a zászlótartó : — no barátom, itt olyan ember kell, aki jól tudja megszabni a határt. De egy kérdésem van, öreg embernek látszik, ugyan hol szolgált eddig rend ? Én, barátom -- de majd azután én is kérdek tőled valamit — én kitöltöttem három capitulatiót Deák Ferencz regementjében. (Zajos éljenzés.) De hát, öcsém, már most mondd meg nekem, kié ez a zászló ? — Erre azt felelé, hogy Deák Ferenczé. — No öcsém, itt a kezem ! — is assentáltak engem Deák Férez katonájának. (Zajos éljenzés.) Szállottak még számosan, — úgy hogy kivonatban sem közölhetnék pohárköszöntéseiket. Elég legyen egy szíveset, látott prágai vendég felköszöntését közlenünk. Ez Skreysovszki, a „Politik“ szerkesztőjének felköszöntése, mely így szólt : „Uraim, midőn felhagytak Magyarországban e szavakkal: extra Hungaria non est vita, si est vita, non est ita, nagyon szaporodtak barátai. Volt, uraim, egy idő, midőn valamennyünknek egy nagyon is közös ügyünk volt, s ez a politikai nyomorúság (helyeslés, éljen !) oly nyomorúság, amelyre mi annyival kevésbé voltunk fogékonyak, miután vannak Ausztriában népek, melyek tiszta szabadságnál mást soha nem ismertek. E nagy nyomorúságban, melybe Ausztria népei siűlödtek, Magyarország fennen megóvta históriai jogát, a mely azonos a szabadsággal. (Éljenzés.) E példát követték Ausztria mindazon népei, kik hasonló históriai jogra s a szabadságra igényt tartanak, s a történeti ág zászlóján k köszönhetjük, ha Ausztria és ennek népeire majdan szebb jövő virul, ekkor örök emlékül fennmarad Magyarország azon érdeme, hogy a nyomor napjaiban történeti jogairól meg nem feledkezett. Biztosítom önöket, hogy a hon, melyből jöttem, az önök jogai iránt a leghöbb érzéssel viseltetik ; hazámfiai nevében emelem tehát poharamat, és háromszor éltetem Magyarország és Szent István koronájának históriai jogát. (Zajos és hosszas éljenzés.)