Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)

1867-05-30 / 5133. szám

125-5138. Csütörtök, május 80 186*. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda* Szerencsiek tere 7. szám. I. emelet. szellemi részét illető mitiden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hermen teilen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-Hiivatal: Ferenc/­iek­ tere 7. szám fu­ldxxmt. A lap anyagi részét illető köz­­lemményt­ re (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó hivatalhoz in­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Fidíkre, pestra vagy helybeli­ házhoz hordva . Félévr­ . . 10 frt 50 kr. o. á. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. á. hiirdeiiiiénj'ékVifjit^ 7 hasábot) petitkor égj­­..-■■ii jurC. tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílt­ tér: 5 hasábos petit 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés PESTI NAPLO-i a Előfizetési dij:\ Juniue — augustusi i/\ évre . A frt kr. I Julius—septemberi 4 bóra . 9" „ — „ A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, május 29 1897. A „Pesti Napló“ szerkesztője, lapjának 123-ik számában, Pulsáky­ Ferenci pedig az „1848“-nak 72-dik számában, elég ért­­hetőleg vetik fel azon kérdést, hogy Kos­suth Lajosnak hozzám intézett és hirla­­pilag is közlött nyilt levelére fogok-e fe­lelni, s elmondandom e részletesen annak tartalmáról véleményemet ? E kérdésre egyszerűen és teljes tiszte­lettel nyilvánítom, hogy azt tenni nem szándékom. Ha az említett levél magán, barátságos levél volna, ha Kossuth Lajos azért írt volna nekem, hogy elő­adva nézeteit, ki­fejtve okait, engem is meggyőzzön azok­nak alaposságáról és saját véleményem helytelenségéről, s megróva eljárásomat, eltérítsen azon politikától, melyet eddig követtem, tisztelet és egykori barátságunk emléke arra ösztönöznének, hogy részle­tesen válaszoljak soraira, s vádjainak el­lenében igazoljam azon e járást, melyet ő kárhoztat. Mert a barátságos megrovás még akkor is figyelmet érdemel, midőn keserű és alaptalan. De Kossuthnak hozzám intézett levele nem magán­levél, ő maga is nyilt levél­nek nevezi azt. Kossuth nem nekem akart írni, hanem ellenem, s midőn levelét pos­tán hozzám küldötte, egyszersmind meg­­küldötte azt a „Magyar Újság“ nak is hírlapi közlés végett. Nem tekinthetem tehát e levelet egyéb­nek, mint hírlapi csikknek, melylyel, mint vádirattal lép fel a közönség előtt Kossuth ellenem és eddigi eljárásom ellen, hogy nevének és múltjának súlyát ő is a mér­legbe vesse kárhoztatásomra. E vádirat ellenében magamat és eljárá­somat igazolni nem tartom szükségesnek.. Politikai eljárásom nyilvános volt. Elveim nézeteim és minden állításomnak, minden javaslatomnak okai tudva vannak a kö­zöönség előtt, mert őszintén és tartózkodás nélkül kifejtettem azokat ott hol képvi­selői állásomnál fogva jogom és köteles­ségem volt felszóllalni; védtem a jogi­lag fennálló törvényeket az absolut ha­talomnak egyoldalú eljárása ellen, s midőn arról kellett tanácskoznunk, hogy hazánk érdekében s­ükséges-e az ed­digi törvények valamely pontját a tör­vénykezés rendes útján módosítani, és ha szükséges, minő módosítás leen a legczél­­szerű­bb, elmondottam én is meggyő­zdé­­semet és annak okait.­­ Kifejtettem azon egyéni véleményemet, hogy én hely­zetünkben a békés kiegyenlítést üdvösebb­­nek tartom, mint oly politikát, mely bi­zonytalan ígéretek mellett várakozásra, további szenvedésre utalva, csupán vélet­len eseményektől, talán forradalomtól , a birodalom szétbomlásától, külföldi se­gélytől, melynél bizonyosan nem a mi érdekünk volna a főtekintet, uj és idegen szövetkezéstől, melynek sem alakja, sem czélja, sem haszna t rég tudva nincs, füg­gesztené fel sorsunk jövendőjét’ — Ki­fejtettem, hogy a kiegyenlítésnek azon módja, melyet én is javaslok, alkotmá­nyos szabadságunkat nem veszélyezteti, s hazánkra nézve sok tekintetben előnyös. E felszólalásaim, melyeket nem a szen­vedélyekhez, hanem a higgadt megfonto­láshoz intéztem, nyilván történtek. Ott vannak azok az országgyűlés naplójában,­­ közöltettek annak idejében a hírlapok hasábjain is. E felszólalások foglalják ma­gukban az én igazolásomat az ország előtt. Ezeken felül más igazolást keresni, vagy vádat váddal viszonozni, s azokkal, kik az országgyűlés többsége által elfo­gadott kiegyenlítési javaslatot a februári pátenssel s az 1861-ik évi országgyűlés­re küldött királyi leiratokkal ugyanazo­nosaknak tartják, vagy legalább hirdetik, hírlapi vitatkozásokba bocsátkozni sem szükségesnek, sem helyesnek nem tartom. Az országgyűlési többség védelmére felszóllalnom vétek volna azon derék fér­fiak ilen, kik e többséget képezték. Felel közülök mindenki Isten előtt és ön lelkiis­merete előtt, s ha kell, egy ország előtt, azért, mit meggyőződésből cselekedett. Kit sem a hatalomnak parancsszava, sem becstelen érdekek, sem hiúság és a pillanatnyi népszerűség k­ijhászása nem vezetnek, hanem keresi a haza javát és követi saját meggyőződését, az könnyen viseli a felelősség terhét. Saját vélemé­nyemért, szavazatomért felelek én is. — Meri-e valaki állítani, hogy véleményemet másokra kívántam erőszakolni, akár ámí­tásokkal és csábító ígéretekkel, akár szemrehányásokkal?Felszólítottam e bár­kit, hogy azon párthoz álljon, melynek tagja én vagyok? Akartam-e bárkit gá­tolni saját meggyőződésének követésé­ben? Kértem-e valakitől szó- és kéz­adást arra nézve, hogy velünk tart és tő­lünk el nem fog válni? Használtam-e va­laha a pártszerzésnek sok helyütt szoká­­sos, de általam soha nem helyeselt esz­közeit? Nem voltam e azoknak egyi­ke, kit még a párt-disciplina pressióját sem helyeseltem lényeges tárgyakban és elvi kérdésekben? — Ha mind­emellett a többség véleménye és az én véleményem találkoztak, ennek egyszerű magyarázata csak az, hogy az én meggyőződésem is az volt, a­mi az övék. Az én igazolásomra tehát a többség nem szorult. Ezek azo­n okok, melyeknél fogva Kos­suth Lajos nyilt levelének hírlapi c­áfol­­gatásába bocsátkozni nem szándékom. DEÁK FERENCZ: Nyilt válasz Kossuth nyílt levelére. ír. Kossuth azon nézetben van, hogy Ma­gyarország magára fenn nem állhat, ki­vált a mostani világviszonyok közt, me­lyek csak n­­­agy államok alakulását mozdítják elő. Ez az én meggyőződésem is. De hogyan tudom Kossuthra vonatko­zólag e merész állítást bebizonyítani? — kérdhetik sokan megnyugvással, s néme­lyek tán aggodalommal. A bebizonyítás könnyű. Kossuth 1862-ben, máj. első napján, ezt irta: „Ha minden duna nemzet, a területén lakó többi népek töredékeit is magához kapcsolná, még akkor is csak oly másod­rendű államot alakítana, melynek függet­lensége veszélyekre tétetnék ki, s követ­kezőleg kényszerítve volna, idegen befo­lyásnak vetni alá magát.“ Ő tehát csak úgy érezte, mint őseink, kik a trón üre­sedésekor szent István ko­ronáját rendszerint egy szomszéd uralko­dónak ajánlották fel, hogy csak a kölcsö­nös védelem biztosíthatja Magyarországot az alárendeltségtől és a hódítás veszé­lyeitől. Hasonló érzettől voltak áthatva III. Károly uralkodása alatt azon honatyák, kik a pragmatica sanctiót elfogadták.­­ Némi vonakodás után mondottak ugyan le a fi­ág kihalása esetében a király­­­választás jogáról ; de mihelyt ezen változás feletti megütközések lecsil­lapult, sarkalatos törvényeik biztosítása mellett, örömmel fogadták el a leány­örökö­södéssel együtt a kölcsönös védelem kö­telezettségét, s nyilvániták azon kivána­­tukat is, hogy III. Károly többi or­szágainak és tartományainak népeivel szövetségre léphessenek. De az uralkodó ezt török megtagadta, oly következmé­nyektől tartván, melyek az absolutismus érdekeit támadhatnák meg. S mi, kik a pragmatica sanctióhoz az önfenntartás éber és folyvást őrködő érze­tével ragaszkodunk, s állami önállóságunk megóvása mellett a k­iös érdekek kívá­nalmait tekintetbe veszszük, mélyen át vagyunk hatva azon meggyőződéstől, hogy Ausztria nélkülünk, hogy mi Ausz­tria nélkül vagy általában nem, vagy csak nagy alárendeltség és megaláztatá­sok közt tarthatnék fenn magunkat. Mert abban csakugyan igaza van Kossuthnak, hogy a Duna völgyében külön egyik nem­zet sem eléggé erős arra, hogy nagy szom­szédainak vagy bilincsét vagy legalább pórázát állandólag ne érezze. Minket, mint már említettük, az ön­­fenntartás ösztöne buzdított arra, hogy egyenlítsük ki viszonyainkat Ausztriával. E törekvés eredménye volt a közösségyi munkálat, mely az alsóház mai ülésén nagy szótöbbséggel végkép elfogadtatván, a főrendi rövid tárgyalás után legfeljebb három hét múlva, csalhatatlanul szentesit­­tetni fog. Úgy látszik, hogy a közösügyi munká­latnak a delegátiókat szervező része az, mely Kossuthot Deák — vagy tulajdon­kép a többség ellen hadviselésre nógatá. Levelében, mely ingerült idegrendszeré­nek szembeszökő bizonyitványa, a többek közt igy szól: „A jog­ visszaszerzés ál­láspontjáról a jogfeláldozás sikamlós te­rére jutottál,­­ mert minden álláspontnak megvan a maga kérlelhetlen logikája, e téren annyira látom vive a dolgokat, hogy mély fájdalommal kell kezdenem, mi ma­rad még feladni való mindazon jog­okból, melyek az alkotmá­nyos állami élet lényegének biztosítékait képezik?“ Engedje meg Kossuth, hogy mielőtt erre feleljek , kérdezzem tőle mély fáj­dalommal : vájjon maradt volna-e fenn csak egy rongy­darab, egy foszlány is Magyarország önállóságából azon alkot­mány által, meget­t a dunai confe­­deratió számára dolgozott ki, s 1862- ben, május 1 jén, Túráiban közzé tön. A dunai szövetség ezen elhirhedt Magna Chartája szerint a közös ügyek­­a követ­kezők lettek volna: 1) A szövet­ségi terület védelme, a kül­politika, a kereskedelmi rendszer képviselete, a vámok, a nagyobb összekötő vo­nalok,pénz, mérték és súly. 2) Minden, mi a szárazföldi és tengeri haderőre, erődökre és hadikikötőkre vo­natkozik. 3) A diplomatia. 4) A vám­rendszer, mely egységes, s melynek jövedelme az államok között egy alkot­­mányozó gyűlés által megszabott arány szerint osztatnék el a szövetségre lépett államok közt. 5) Az egész confoederatio számára csak egyetlen egy kereskedelmi törvényhozás lesz érvényes. 6) A közös ügyekhez tartozik a pénzláb, a mérték és súlyegység elhatározása. Szóval: a dunai államszövetségben, melyben a magyar, a délszláv és román nemzet szerepelne, valamivel még szo­­rosabb volna a beolvasztás, s még inkább vesztené el hazánk függetlenségét, önállóságát, mint a bécsi minisz­térium azon Emlékiratának el­fogadásával, melyről mondá Kossuth Deáknak : Ultimátum volt ez, b­írásom, fegyver éléről nyújtott ultimátum, nekünk, védteleneknek!“ Tulajdonkép tehát Deáknak kelletett volna Kossuthot figyelmeztetni, hogy ne busitsan minket oly alkotmány­terv pon­­tozataival, melyek Wessenbergék Emlék­iratának szövegénél gyarlóbbak. Hiszen Kossuth legjobban tudja, s levelében em­líti is, hogy a Memorandumot 1848- ban Jellacsics fegyver élén hozta Magyar­országba, s még sem fogadtatott el. S mennyivel nem volna még nehezebb az eredetinél is hiányosabb kiadásban el­fogadni ? Azon confoederationak, melyet Kossuth ígért híveinek, s mely 22 millió magyart, szlávot és románt foglalna magában, még csak egy nagy európai háborúval lehetne foganatosítást eszközölni. Valóban, sok zaj volna ez egy tojás­lepényért. S nem is az szomorít el minket, mintha tartanánk, hogy ő nem dobta már rég a megillető helyre azon alkotmányt, mely csak egy szerencsétlen ballépés követ­kezményéből született, hanem az, hogy ő oly kevés figyelmet fordított a mi közös­ügyi munkálatunkra, hogy még tá­­ azt sem vette észre, miként az általa kárhoz­tatott delegációink törvényhozási joggal sem bírnak, a paritásra vannak fektetve, üzenetek által közlekednek egymással, kö­zös ülésre csak ritka esetben jelenhetnek meg, s akkor is csak szavazhatnak, de nem szavazhatnak. Kötelességük ez esetben a némaság. KEMÉNY ZSIGMOND: ott lesz, a­hova ők hajlanak; a februári alkotmány módosítását illetőleg pedig, melyre a szavazatok kétharmada szüksé­ges. Ők minden eredményt lehetlenné te­hetnek egyszerűen az­által, hogy a sza­vazástól tartózkodnak. Ezt szemmel tart­va, meg fogjuk érteni a lengyelek politi­káját is. Ők tökéletesen egyetértenek a magyar közösügyi elaboratum minden be­tűjével. Századok óta rokonszenvezvén velünk, meg akarják adni mindazt, a­mit mi követelünk, de­­ minden ember tes­téhez az ing­­­özelebb áll, mint a kabát. A közösügyi elaboratumban nincs és nem is lehet szó azon helyzetről, melyet a len­gyelek a Lajthán inneni organismusban elfoglalandók lesznek. Magyarország ebbe nem avatkozhatok, ezt elismerik ők és helyeslik. De ezzel rajtuk nincs segítve, mert ha a magyar kérdés meg van oldva, a többi egyedül a reichsrathot illetvén, a lengyelek egészen az itteni német többség discretiójától függnek, a mi rájuk nézve nem örvendetes kilátás. Most tehát kezük­ben lévén a döntő súly, ezt a mi javunkra, illetőleg a velünk egyezkedni óhajtó reichs­rathi párt ja­vair­ a mérlegbe vetni készek, ha — m­anus rauimm javat — egyúttal sa­ját kivonataik teljesítése mellett képesek maguknak biztosítékot szerezni. E kívánatok, röviden egybefoglalva, ab­ban állnak, hogy Gallicziának a Lajthán innen olyan állása jusson, a­milyennel mi kínáltuk meg Horvátországot, sőt még ennyit sem igényelnek. Ők a reichsrab­­­ban nemcsak akkor kívánnak részt venni, a­mikor az elaborátumban megjelölt kö­zös ügyekről van szó, hanem más tár­gyakra nézve is, például az igazságügyi té­ren sem szándékoznak a reichsrab­ illeté­kességét a lembergi országgyűlésével fel­cserélni. Ellenben a közigazgatás közokta­tás stb. dolgában csakugyan teljes autonó­miát követelnek. Végre pedig— és ez rájuk és ránk nézve legfontosabb — azt akarják, hogy a delegátiók számára a gallicziai ta­gokat ne a reichsrath választhassa, ha­nem midőn a lembergi országgyűlés meg­­választja a maga reichsrathbeli követeit, azonnal meg is határozná, vál­jon esek közül kik fognák kép­viselni Gallicziát a delegatió­­ban. Ha ez nincs igy, megtörténhetnék, hogy a reichsrab­ a lengyelországi kép­viselők közül épen a legjelentékteleneb­beket, legkevésbé biztosakat választaná a delegatióba, úgy hogy Galliczia ott leg­feljebb név s­zerint volna képviselve, de valójában — nem ! Ez, persze, a lengye­lekre nézve nem közömbös, de ránk nézve sem! Helyesen mondják , hogy — ha a két delegátió közt eltérés van — a len­gyelek, feltéve, hogy szabadelvű, függet­len és biztos emberek, rendesen mi ve­lünk fognak szavazni és számunk­ra biztosítani a többséget, a­mire annyi­val inkább lehetne szükségünk, miután megtörténhetnék, hogy a helylyel-közzel a magyar delegatio bizonyos fractiója, mely ott külön cso­portot képezene, tán nem fogna épen a mi részünkön állani. Ezek a lengyelek kivánatai. Van azonkívül még egy aggodalmuk is. Kétséget nem szenved, hogy ez a mostani reichsrath, mely háromszori átszűrés út­ján keletkezik, nem tekinthető méltó tár­sául az egyenes választások alapján ala­kuló magyar országgyűlésnek. A németek közt általános azon óhaj, hogy itt is egye­nes választások legyenek, és nincs két­ség arról, hogy ezt a februári alkotmány revisiója alkalmával keresz­tül fogják vin­ni. De akkor, ha addig Galliczia különál­lása nem biztosíttatik, eltűnnék e fontos ország autonómiájának utolsó nyoma is, és Galliczia nem volna egyéb, mint a Laj­thán inneni departament­ek bizonyos szá­ma. Erre a lengyelek soha nem fognak ráállni, de ez ellen csak úgy biztosíthat­ják magukat, ha már előre is megállapít­­tatik, hogy — bármi történjék különben — Galliczia mint külön ország fog kép­viseltetni a birodalmi tanácsban. Az ag­godalom szintoly alapos, mint a­mily mél­tányosak az előbb említett kivánatok. Már most azon kérdésre, vájjon mit tehetünk mi e kivánatok teljesítésére, ez aggodalmak lecsillapítására? — a válasz nagyon egyszerű — semmit sem! Mi nem vagyunk Lajthán túli kormány és nem vagyunk Lajthán túli képviselet, pedig csak is ezeket illeti a dolog. A kormány szándéklatait nem ismer­jük, a képviselet­ről pedig csak azt mondhatjuk : ha a lon­dalmi tanácsban előfordulható kérdésekre a gyerek beérnék azzal, hogy az általuk nézve tömör egészet képeznek. A tegnap­­ kívánt engedmények lassan-lassa­n említett számarányoknál fogva a többség egyenként, közigazgatási úton megadatnak, erre a reichsrathban talán lehetne többséget szerezni. Az ellen azon­ban, hogy azonnal, teljesen és al­kotmány­törvény­­ alapján adas­sák meg, a­mit a lengyelek kívánnak, két érvet hoznak fel. Egyik az, hogy ily en­gedményre históriai alap nem létezik; ha pedig egészen Lengyelország feldara­­boltatásának idejéig akarnának vissza­menni, a csehek azt kérdeznék: miért épen odáig ? — miért nem a fehérhegyi csatáig ? !— Más ok meg ez : Oroszország már­is mély ránczokba szedte homlokát, midőn Goluchowski kineveztetett: mit mondana ő, ha most „autonóm“ Galliczia alakulna, azaz mintegy magva a helyreállítandó Lengyelországnak ? És habár így is amúgy is elkerülhetlen az Ausztria és Oroszor­szág közti összeütközés, vájjon érdeké­ben áll-e akár Ausztriának, akár a len­gyeleknek, ez összeütközést siettetni, és azt talán már most is színre juttatni? . . . . Ezek a birodalmi tanács többségé­nek érvei, ők idővel, és mintegy észre­vétlenül akarnák teljesíteni a lengyelek kívonatait, a lengyelek ellenben a politi­kában nagylelkűségről nem akarván tud­ni, tüstént kívánnak kielégítő biztosítéko­kat. — Ez a tényállás tárgyilagos elő­adása, mely ugyan nem alkalmas arra, hogy a kimenetelre nézve akár ilyen , akár amolyan előremondást igazoljon, de leg­alább a pillanatnyi helyzetet, úgy hisz- Bzilk, teljesen felderíti. Bécs, máj. 27.­­ A lengyelek pártja jelenben 35 követből áll, kik otthon aristocratákra és democratákra oszlanak ugyan, de a biró A mai szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma szombaton ,jimius 1-én fog megjelenni. Bécsi dolgok. A birodalmi tanács bizottmányai oly discipli­­náris titoktartással folytatják munkálataikat, hogy a legügyesebb hír­hordó is kong ,­s a bé­csi újságok vezérczikkekkel pótolják a hir­te­lenséget. A tegnap közlötteken kívül csak még egy kis érdekes intermezzo jutott a „Grazer Te­legraph“ hasábjaiba. E szerint a kérvényezési bizottmánynak Bécs erődítése érdemében tartott tanácskozása folytán az interpellált hadügyminiszter többek közt „te­kintélyek“ véleményére is hivatkozott, mire egy malitiosus tagja a bizottmánynak, nyomósabb ér­veket kért, mert úgy hiszi, hogy a „tekintélyek“ tekintélye nálunk a legközelebb múlt történetei folytán meglehetősen is megcsökkent, így többek közt egy u. n. „katonai“ tekintély azt mondá annak idejében, hogy a gyorspuska gyer­meknek való játék, de nem az osztrák ármádiához illő dolog. Egy másik bizottmányi tag pedig arra emlékezett világosan, hogy Gablenz-nek azon in­dítványa, hogy a törzstisztikar feloszlattassék s helyébe egy müveit tisztikar állistaesék, szin­tén tekintélyek javaslata folytán vettetett el, s e tekintélyek indokolása azt volt, hogy az intelli­genciának a hadseregben való terjesztése egyér­telmű a demokratikus elem támogatásával, mitől Isten óvja az országot. E szerint természetes, hogy a reichsrath-urak nyomósabb érveket kértek a hadügyminisztertől. A régi „Pressernek Rauscher bíbornok beszé­dének egy passusa ad alkalmat reá, hogy hadat üzenjen a felsőháznak. Ugyanis a bibornok úr azt mondá, hogy reménye, miszerint a felsőház a régi marad. Már­pedig, ha a felsőház a régi marad, akkor hivatását abban fogja találni, hogy az alsóház él­én a kormány mellett oppositiót képezzen, s ez bizonyos körülmények közt elég kellemetlen, sőt veszélyes is lehet; de ma az-e ? — Ez más kérdés, s a „Presse“ itt is csak azon bajának rabja, mint rendesen, hogy vitatkozásainak és okoskodásainak soha nincs reális alapja, soha sem alkalmazza a dolgokat a viszonyokra, s füg­getlenül állít és tagad, elvontan minden reális applicatiótól. Ma a birodalmi tanács elfogadta a kormány programmját, a­­ kettő egy után halad: az a kérdés, a felsőház mily állást foglaland el ? Feladatának azt tartja-e, hogy egyátalán az akó ­háznak opponáljon, vagy pedig, hogy a kormány mellett fogjon fegyvert?Az első esetben már nem lesz a régi, mert szükségkép a kormány ellen is oppositiót képezend, a második esetben sem lesz régi, mert, nem állatod az alsóházzal oppositió­­ban , tehát nem ezek azon oldalak, melyeken a felsőházat kell megtámadni, nem a bibornok úr szavaiból kell fegyvert kovácsolni, hogy belőlük dilemmát csavarjunk, s kimondjuk az anathemst rája, és fejére olvassuk a „denique dofendam cen­­seo-t." A tubaj ott az, hogy minden felsőház politi­kája egy, s ez hagyományos; minden felsöház programmja egy, általános phrasisokból összera­kott mozaik, melynek összetartó ragaszát nem látni, de mely az egész világ összes főrendjeinél egy: a conservativ, a feudális és clericalis szel­lem , mely többé kevésbé mindig akadálya a szabadelvű haladásnak , mert örökké a kormányra gyakorlandó befo­lyás után törekszik! Azért nyílt politikája nincs, hanem van önzésen alapuló, személyes politikája, mely csak mint titkos factor működik a színfalak mögött, s a teremben

Next