Pesti Napló, 1867. május (18. évfolyam, 5108–5133. szám)
1867-05-30 / 5133. szám
125-5138. Csütörtök, május 80 186*. 18. évi folyam. Szerkesztési iroda* Szerencsiek tere 7. szám. I. emelet. szellemi részét illető mitiden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Hermen teilen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-Hiivatal: Ferenc/iek tere 7. szám fuldxxmt. A lap anyagi részét illető közlemményt re (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadó hivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Fidíkre, pestra vagy helybeli házhoz hordva . Félévr . . 10 frt 50 kr. o. á. Évnegyedre . 5 frt 25 kr. o. á. hiirdeiiiiénj'ékVifjit^ 7 hasábot) petitkor égj..-■■ii jurC. tésnél 7 nj kr. Bélyegdij külön 30 njkr. Nyílt tér: 5 hasábos petit 25 nj kr. Rendkívüli előfizetés PESTI NAPLO-i a Előfizetési dij:\ Juniue — augustusi i/\ évre . A frt kr. I Julius—septemberi 4 bóra . 9" „ — „ A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, május 29 1897. A „Pesti Napló“ szerkesztője, lapjának 123-ik számában, Pulsáky Ferenci pedig az „1848“-nak 72-dik számában, elég érthetőleg vetik fel azon kérdést, hogy Kossuth Lajosnak hozzám intézett és hirlapilag is közlött nyilt levelére fogok-e felelni, s elmondandom e részletesen annak tartalmáról véleményemet ? E kérdésre egyszerűen és teljes tisztelettel nyilvánítom, hogy azt tenni nem szándékom. Ha az említett levél magán, barátságos levél volna, ha Kossuth Lajos azért írt volna nekem, hogy előadva nézeteit, kifejtve okait, engem is meggyőzzön azoknak alaposságáról és saját véleményem helytelenségéről, s megróva eljárásomat, eltérítsen azon politikától, melyet eddig követtem, tisztelet és egykori barátságunk emléke arra ösztönöznének, hogy részletesen válaszoljak soraira, s vádjainak ellenében igazoljam azon e járást, melyet ő kárhoztat. Mert a barátságos megrovás még akkor is figyelmet érdemel, midőn keserű és alaptalan. De Kossuthnak hozzám intézett levele nem magánlevél, ő maga is nyilt levélnek nevezi azt. Kossuth nem nekem akart írni, hanem ellenem, s midőn levelét postán hozzám küldötte, egyszersmind megküldötte azt a „Magyar Újság“ nak is hírlapi közlés végett. Nem tekinthetem tehát e levelet egyébnek, mint hírlapi csikknek, melylyel, mint vádirattal lép fel a közönség előtt Kossuth ellenem és eddigi eljárásom ellen, hogy nevének és múltjának súlyát ő is a mérlegbe vesse kárhoztatásomra. E vádirat ellenében magamat és eljárásomat igazolni nem tartom szükségesnek.. Politikai eljárásom nyilvános volt. Elveim nézeteim és minden állításomnak, minden javaslatomnak okai tudva vannak a közöönség előtt, mert őszintén és tartózkodás nélkül kifejtettem azokat ott hol képviselői állásomnál fogva jogom és kötelességem volt felszóllalni; védtem a jogilag fennálló törvényeket az absolut hatalomnak egyoldalú eljárása ellen, s midőn arról kellett tanácskoznunk, hogy hazánk érdekében sükséges-e az eddigi törvények valamely pontját a törvénykezés rendes útján módosítani, és ha szükséges, minő módosítás leen a legczélszerűbb, elmondottam én is meggyőzdésemet és annak okait. Kifejtettem azon egyéni véleményemet, hogy én helyzetünkben a békés kiegyenlítést üdvösebbnek tartom, mint oly politikát, mely bizonytalan ígéretek mellett várakozásra, további szenvedésre utalva, csupán véletlen eseményektől, talán forradalomtól , a birodalom szétbomlásától, külföldi segélytől, melynél bizonyosan nem a mi érdekünk volna a főtekintet, uj és idegen szövetkezéstől, melynek sem alakja, sem czélja, sem haszna t rég tudva nincs, függesztené fel sorsunk jövendőjét’ — Kifejtettem, hogy a kiegyenlítésnek azon módja, melyet én is javaslok, alkotmányos szabadságunkat nem veszélyezteti, s hazánkra nézve sok tekintetben előnyös. E felszólalásaim, melyeket nem a szenvedélyekhez, hanem a higgadt megfontoláshoz intéztem, nyilván történtek. Ott vannak azok az országgyűlés naplójában, közöltettek annak idejében a hírlapok hasábjain is. E felszólalások foglalják magukban az én igazolásomat az ország előtt. Ezeken felül más igazolást keresni, vagy vádat váddal viszonozni, s azokkal, kik az országgyűlés többsége által elfogadott kiegyenlítési javaslatot a februári pátenssel s az 1861-ik évi országgyűlésre küldött királyi leiratokkal ugyanazonosaknak tartják, vagy legalább hirdetik, hírlapi vitatkozásokba bocsátkozni sem szükségesnek, sem helyesnek nem tartom. Az országgyűlési többség védelmére felszóllalnom vétek volna azon derék férfiak ilen, kik e többséget képezték. Felel közülök mindenki Isten előtt és ön lelkiismerete előtt, s ha kell, egy ország előtt, azért, mit meggyőződésből cselekedett. Kit sem a hatalomnak parancsszava, sem becstelen érdekek, sem hiúság és a pillanatnyi népszerűség kijhászása nem vezetnek, hanem keresi a haza javát és követi saját meggyőződését, az könnyen viseli a felelősség terhét. Saját véleményemért, szavazatomért felelek én is. — Meri-e valaki állítani, hogy véleményemet másokra kívántam erőszakolni, akár ámításokkal és csábító ígéretekkel, akár szemrehányásokkal?Felszólítottam e bárkit, hogy azon párthoz álljon, melynek tagja én vagyok? Akartam-e bárkit gátolni saját meggyőződésének követésében? Kértem-e valakitől szó- és kézadást arra nézve, hogy velünk tart és tőlünk el nem fog válni? Használtam-e valaha a pártszerzésnek sok helyütt szokásos, de általam soha nem helyeselt eszközeit? Nem voltam e azoknak egyike, kit még a párt-disciplina pressióját sem helyeseltem lényeges tárgyakban és elvi kérdésekben? — Ha mindemellett a többség véleménye és az én véleményem találkoztak, ennek egyszerű magyarázata csak az, hogy az én meggyőződésem is az volt, ami az övék. Az én igazolásomra tehát a többség nem szorult. Ezek azon okok, melyeknél fogva Kossuth Lajos nyilt levelének hírlapi cáfolgatásába bocsátkozni nem szándékom. DEÁK FERENCZ: Nyilt válasz Kossuth nyílt levelére. ír. Kossuth azon nézetben van, hogy Magyarország magára fenn nem állhat, kivált a mostani világviszonyok közt, melyek csak nagy államok alakulását mozdítják elő. Ez az én meggyőződésem is. De hogyan tudom Kossuthra vonatkozólag e merész állítást bebizonyítani? — kérdhetik sokan megnyugvással, s némelyek tán aggodalommal. A bebizonyítás könnyű. Kossuth 1862-ben, máj. első napján, ezt irta: „Ha minden duna nemzet, a területén lakó többi népek töredékeit is magához kapcsolná, még akkor is csak oly másodrendű államot alakítana, melynek függetlensége veszélyekre tétetnék ki, s következőleg kényszerítve volna, idegen befolyásnak vetni alá magát.“ Ő tehát csak úgy érezte, mint őseink, kik a trón üresedésekor szent István koronáját rendszerint egy szomszéd uralkodónak ajánlották fel, hogy csak a kölcsönös védelem biztosíthatja Magyarországot az alárendeltségtől és a hódítás veszélyeitől. Hasonló érzettől voltak áthatva III. Károly uralkodása alatt azon honatyák, kik a pragmatica sanctiót elfogadták. Némi vonakodás után mondottak ugyan le a fiág kihalása esetében a királyválasztás jogáról ; de mihelyt ezen változás feletti megütközések lecsillapult, sarkalatos törvényeik biztosítása mellett, örömmel fogadták el a leányörökösödéssel együtt a kölcsönös védelem kötelezettségét, s nyilvániták azon kivánatukat is, hogy III. Károly többi országainak és tartományainak népeivel szövetségre léphessenek. De az uralkodó ezt török megtagadta, oly következményektől tartván, melyek az absolutismus érdekeit támadhatnák meg. S mi, kik a pragmatica sanctióhoz az önfenntartás éber és folyvást őrködő érzetével ragaszkodunk, s állami önállóságunk megóvása mellett a kiös érdekek kívánalmait tekintetbe veszszük, mélyen át vagyunk hatva azon meggyőződéstől, hogy Ausztria nélkülünk, hogy mi Ausztria nélkül vagy általában nem, vagy csak nagy alárendeltség és megaláztatások közt tarthatnék fenn magunkat. Mert abban csakugyan igaza van Kossuthnak, hogy a Duna völgyében külön egyik nemzet sem eléggé erős arra, hogy nagy szomszédainak vagy bilincsét vagy legalább pórázát állandólag ne érezze. Minket, mint már említettük, az önfenntartás ösztöne buzdított arra, hogy egyenlítsük ki viszonyainkat Ausztriával. E törekvés eredménye volt a közösségyi munkálat, mely az alsóház mai ülésén nagy szótöbbséggel végkép elfogadtatván, a főrendi rövid tárgyalás után legfeljebb három hét múlva, csalhatatlanul szentesittetni fog. Úgy látszik, hogy a közösügyi munkálatnak a delegátiókat szervező része az, mely Kossuthot Deák — vagy tulajdonkép a többség ellen hadviselésre nógatá. Levelében, mely ingerült idegrendszerének szembeszökő bizonyitványa, a többek közt igy szól: „A jog visszaszerzés álláspontjáról a jogfeláldozás sikamlós terére jutottál, mert minden álláspontnak megvan a maga kérlelhetlen logikája, e téren annyira látom vive a dolgokat, hogy mély fájdalommal kell kezdenem, mi marad még feladni való mindazon jogokból, melyek az alkotmányos állami élet lényegének biztosítékait képezik?“ Engedje meg Kossuth, hogy mielőtt erre feleljek , kérdezzem tőle mély fájdalommal : vájjon maradt volna-e fenn csak egy rongydarab, egy foszlány is Magyarország önállóságából azon alkotmány által, megett a dunai confederatió számára dolgozott ki, s 1862- ben, május 1 jén, Túráiban közzé tön. A dunai szövetség ezen elhirhedt Magna Chartája szerint a közös ügyeka következők lettek volna: 1) A szövetségi terület védelme, a külpolitika, a kereskedelmi rendszer képviselete, a vámok, a nagyobb összekötő vonalok,pénz, mérték és súly. 2) Minden, mi a szárazföldi és tengeri haderőre, erődökre és hadikikötőkre vonatkozik. 3) A diplomatia. 4) A vámrendszer, mely egységes, s melynek jövedelme az államok között egy alkotmányozó gyűlés által megszabott arány szerint osztatnék el a szövetségre lépett államok közt. 5) Az egész confoederatio számára csak egyetlen egy kereskedelmi törvényhozás lesz érvényes. 6) A közös ügyekhez tartozik a pénzláb, a mérték és súlyegység elhatározása. Szóval: a dunai államszövetségben, melyben a magyar, a délszláv és román nemzet szerepelne, valamivel még szorosabb volna a beolvasztás, s még inkább vesztené el hazánk függetlenségét, önállóságát, mint a bécsi minisztérium azon Emlékiratának elfogadásával, melyről mondá Kossuth Deáknak : Ultimátum volt ez, bírásom, fegyver éléről nyújtott ultimátum, nekünk, védteleneknek!“ Tulajdonkép tehát Deáknak kelletett volna Kossuthot figyelmeztetni, hogy ne busitsan minket oly alkotmányterv pontozataival, melyek Wessenbergék Emlékiratának szövegénél gyarlóbbak. Hiszen Kossuth legjobban tudja, s levelében említi is, hogy a Memorandumot 1848- ban Jellacsics fegyver élén hozta Magyarországba, s még sem fogadtatott el. S mennyivel nem volna még nehezebb az eredetinél is hiányosabb kiadásban elfogadni ? Azon confoederationak, melyet Kossuth ígért híveinek, s mely 22 millió magyart, szlávot és románt foglalna magában, még csak egy nagy európai háborúval lehetne foganatosítást eszközölni. Valóban, sok zaj volna ez egy tojáslepényért. S nem is az szomorít el minket, mintha tartanánk, hogy ő nem dobta már rég a megillető helyre azon alkotmányt, mely csak egy szerencsétlen ballépés következményéből született, hanem az, hogy ő oly kevés figyelmet fordított a mi közösügyi munkálatunkra, hogy még tá azt sem vette észre, miként az általa kárhoztatott delegációink törvényhozási joggal sem bírnak, a paritásra vannak fektetve, üzenetek által közlekednek egymással, közös ülésre csak ritka esetben jelenhetnek meg, s akkor is csak szavazhatnak, de nem szavazhatnak. Kötelességük ez esetben a némaság. KEMÉNY ZSIGMOND: ott lesz, ahova ők hajlanak; a februári alkotmány módosítását illetőleg pedig, melyre a szavazatok kétharmada szükséges. Ők minden eredményt lehetlenné tehetnek egyszerűen azáltal, hogy a szavazástól tartózkodnak. Ezt szemmel tartva, meg fogjuk érteni a lengyelek politikáját is. Ők tökéletesen egyetértenek a magyar közösügyi elaboratum minden betűjével. Századok óta rokonszenvezvén velünk, meg akarják adni mindazt, amit mi követelünk, de minden ember testéhez az ingözelebb áll, mint a kabát. A közösügyi elaboratumban nincs és nem is lehet szó azon helyzetről, melyet a lengyelek a Lajthán inneni organismusban elfoglalandók lesznek. Magyarország ebbe nem avatkozhatok, ezt elismerik ők és helyeslik. De ezzel rajtuk nincs segítve, mert ha a magyar kérdés meg van oldva, a többi egyedül a reichsrathot illetvén, a lengyelek egészen az itteni német többség discretiójától függnek, a mi rájuk nézve nem örvendetes kilátás. Most tehát kezükben lévén a döntő súly, ezt a mi javunkra, illetőleg a velünk egyezkedni óhajtó reichsrathi párt javair a mérlegbe vetni készek, ha — manus rauimm javat — egyúttal saját kivonataik teljesítése mellett képesek maguknak biztosítékot szerezni. E kívánatok, röviden egybefoglalva, abban állnak, hogy Gallicziának a Lajthán innen olyan állása jusson, amilyennel mi kínáltuk meg Horvátországot, sőt még ennyit sem igényelnek. Ők a reichsrabban nemcsak akkor kívánnak részt venni, amikor az elaborátumban megjelölt közös ügyekről van szó, hanem más tárgyakra nézve is, például az igazságügyi téren sem szándékoznak a reichsrab illetékességét a lembergi országgyűlésével felcserélni. Ellenben a közigazgatás közoktatás stb. dolgában csakugyan teljes autonómiát követelnek. Végre pedig— és ez rájuk és ránk nézve legfontosabb — azt akarják, hogy a delegátiók számára a gallicziai tagokat ne a reichsrath választhassa, hanem midőn a lembergi országgyűlés megválasztja a maga reichsrathbeli követeit, azonnal meg is határozná, váljon esek közül kik fognák képviselni Gallicziát a delegatióban. Ha ez nincs igy, megtörténhetnék, hogy a reichsrab a lengyelországi képviselők közül épen a legjelentéktelenebbeket, legkevésbé biztosakat választaná a delegatióba, úgy hogy Galliczia ott legfeljebb név szerint volna képviselve, de valójában — nem ! Ez, persze, a lengyelekre nézve nem közömbös, de ránk nézve sem! Helyesen mondják , hogy — ha a két delegátió közt eltérés van — a lengyelek, feltéve, hogy szabadelvű, független és biztos emberek, rendesen mi velünk fognak szavazni és számunkra biztosítani a többséget, amire annyival inkább lehetne szükségünk, miután megtörténhetnék, hogy a helylyel-közzel a magyar delegatio bizonyos fractiója, mely ott külön csoportot képezene, tán nem fogna épen a mi részünkön állani. Ezek a lengyelek kivánatai. Van azonkívül még egy aggodalmuk is. Kétséget nem szenved, hogy ez a mostani reichsrath, mely háromszori átszűrés útján keletkezik, nem tekinthető méltó társául az egyenes választások alapján alakuló magyar országgyűlésnek. A németek közt általános azon óhaj, hogy itt is egyenes választások legyenek, és nincs kétség arról, hogy ezt a februári alkotmány revisiója alkalmával keresztül fogják vinni. De akkor, ha addig Galliczia különállása nem biztosíttatik, eltűnnék e fontos ország autonómiájának utolsó nyoma is, és Galliczia nem volna egyéb, mint a Lajthán inneni departamentek bizonyos száma. Erre a lengyelek soha nem fognak ráállni, de ez ellen csak úgy biztosíthatják magukat, ha már előre is megállapíttatik, hogy — bármi történjék különben — Galliczia mint külön ország fog képviseltetni a birodalmi tanácsban. Az aggodalom szintoly alapos, mint amily méltányosak az előbb említett kivánatok. Már most azon kérdésre, vájjon mit tehetünk mi e kivánatok teljesítésére, ez aggodalmak lecsillapítására? — a válasz nagyon egyszerű — semmit sem! Mi nem vagyunk Lajthán túli kormány és nem vagyunk Lajthán túli képviselet, pedig csak is ezeket illeti a dolog. A kormány szándéklatait nem ismerjük, a képviseletről pedig csak azt mondhatjuk : ha a londalmi tanácsban előfordulható kérdésekre a gyerek beérnék azzal, hogy az általuk nézve tömör egészet képeznek. A tegnap kívánt engedmények lassan-lassan említett számarányoknál fogva a többség egyenként, közigazgatási úton megadatnak, erre a reichsrathban talán lehetne többséget szerezni. Az ellen azonban, hogy azonnal, teljesen és alkotmánytörvény alapján adassák meg, amit a lengyelek kívánnak, két érvet hoznak fel. Egyik az, hogy ily engedményre históriai alap nem létezik; ha pedig egészen Lengyelország feldaraboltatásának idejéig akarnának visszamenni, a csehek azt kérdeznék: miért épen odáig ? — miért nem a fehérhegyi csatáig ? !— Más ok meg ez : Oroszország máris mély ránczokba szedte homlokát, midőn Goluchowski kineveztetett: mit mondana ő, ha most „autonóm“ Galliczia alakulna, azaz mintegy magva a helyreállítandó Lengyelországnak ? És habár így is amúgy is elkerülhetlen az Ausztria és Oroszország közti összeütközés, vájjon érdekében áll-e akár Ausztriának, akár a lengyeleknek, ez összeütközést siettetni, és azt talán már most is színre juttatni? . . . . Ezek a birodalmi tanács többségének érvei, ők idővel, és mintegy észrevétlenül akarnák teljesíteni a lengyelek kívonatait, a lengyelek ellenben a politikában nagylelkűségről nem akarván tudni, tüstént kívánnak kielégítő biztosítékokat. — Ez a tényállás tárgyilagos előadása, mely ugyan nem alkalmas arra, hogy a kimenetelre nézve akár ilyen , akár amolyan előremondást igazoljon, de legalább a pillanatnyi helyzetet, úgy hisz- Bzilk, teljesen felderíti. Bécs, máj. 27. A lengyelek pártja jelenben 35 követből áll, kik otthon aristocratákra és democratákra oszlanak ugyan, de a biró A mai szent ünnep miatt lapunk legközelebbi száma szombaton ,jimius 1-én fog megjelenni. Bécsi dolgok. A birodalmi tanács bizottmányai oly disciplináris titoktartással folytatják munkálataikat, hogy a legügyesebb hírhordó is kong ,s a bécsi újságok vezérczikkekkel pótolják a hirtelenséget. A tegnap közlötteken kívül csak még egy kis érdekes intermezzo jutott a „Grazer Telegraph“ hasábjaiba. E szerint a kérvényezési bizottmánynak Bécs erődítése érdemében tartott tanácskozása folytán az interpellált hadügyminiszter többek közt „tekintélyek“ véleményére is hivatkozott, mire egy malitiosus tagja a bizottmánynak, nyomósabb érveket kért, mert úgy hiszi, hogy a „tekintélyek“ tekintélye nálunk a legközelebb múlt történetei folytán meglehetősen is megcsökkent, így többek közt egy u. n. „katonai“ tekintély azt mondá annak idejében, hogy a gyorspuska gyermeknek való játék, de nem az osztrák ármádiához illő dolog. Egy másik bizottmányi tag pedig arra emlékezett világosan, hogy Gablenz-nek azon indítványa, hogy a törzstisztikar feloszlattassék s helyébe egy müveit tisztikar állistaesék, szintén tekintélyek javaslata folytán vettetett el, s e tekintélyek indokolása azt volt, hogy az intelligenciának a hadseregben való terjesztése egyértelmű a demokratikus elem támogatásával, mitől Isten óvja az országot. E szerint természetes, hogy a reichsrath-urak nyomósabb érveket kértek a hadügyminisztertől. A régi „Pressernek Rauscher bíbornok beszédének egy passusa ad alkalmat reá, hogy hadat üzenjen a felsőháznak. Ugyanis a bibornok úr azt mondá, hogy reménye, miszerint a felsőház a régi marad. Márpedig, ha a felsőház a régi marad, akkor hivatását abban fogja találni, hogy az alsóház élén a kormány mellett oppositiót képezzen, s ez bizonyos körülmények közt elég kellemetlen, sőt veszélyes is lehet; de ma az-e ? — Ez más kérdés, s a „Presse“ itt is csak azon bajának rabja, mint rendesen, hogy vitatkozásainak és okoskodásainak soha nincs reális alapja, soha sem alkalmazza a dolgokat a viszonyokra, s függetlenül állít és tagad, elvontan minden reális applicatiótól. Ma a birodalmi tanács elfogadta a kormány programmját, a kettő egy után halad: az a kérdés, a felsőház mily állást foglaland el ? Feladatának azt tartja-e, hogy egyátalán az akó háznak opponáljon, vagy pedig, hogy a kormány mellett fogjon fegyvert?Az első esetben már nem lesz a régi, mert szükségkép a kormány ellen is oppositiót képezend, a második esetben sem lesz régi, mert, nem állatod az alsóházzal oppositióban , tehát nem ezek azon oldalak, melyeken a felsőházat kell megtámadni, nem a bibornok úr szavaiból kell fegyvert kovácsolni, hogy belőlük dilemmát csavarjunk, s kimondjuk az anathemst rája, és fejére olvassuk a „denique dofendam censeo-t." A tubaj ott az, hogy minden felsőház politikája egy, s ez hagyományos; minden felsöház programmja egy, általános phrasisokból összerakott mozaik, melynek összetartó ragaszát nem látni, de mely az egész világ összes főrendjeinél egy: a conservativ, a feudális és clericalis szellem , mely többé kevésbé mindig akadálya a szabadelvű haladásnak , mert örökké a kormányra gyakorlandó befolyás után törekszik! Azért nyílt politikája nincs, hanem van önzésen alapuló, személyes politikája, mely csak mint titkos factor működik a színfalak mögött, s a teremben