Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)
1867-10-09 / 5241. szám
233-5241. Szerkesztési iroda: Perencziesi tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, october 9. 1807. 18. évi fölam. Perencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok , hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 írt 25 kr. o. é. hirdetniegyik díjat 7 hasábos petitsor egye- -rí hint** Vésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr Nyílt-tér : 5 hasábos peti 25 uj kr. Előfizetési felhívás B ESTE NAPLÓ october-decemberi évnegyedem folyamára. October—decemberi OLTC : 4 évre . . . . 5 frt 25 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, oct. 8. 1861. (Fk) Oly körökben, melyek az európai helyzetre nézve némi tájékozottsággal bírhatnak, nem tartják teljesen szabatosnak azon hirt, melyet egyik bécsi lap közlött e napokban, hogy t. i. Franczia- és Olaszország közt máris formaszerű egyezmény léteznék, mely szerint az olaszok nem sokára megszállandják a pápai területet, Róma kivételével, Rómát pedig csak akkor, ha a 76 éves szent atya jobb életre szenderülne át. Nevezetesen e közlemény utolsó része az, mely nem volna hiteles. A két hatalom közt megköttetett a római kérdésre vonatkozó alku, de némileg más módozatok alatt. Az olaszok még egy ideig semleges nézői fognának maradni a pápai területen dühöngő guerilla-harcznak. Hogy e harcz a felkelőkre nézve szerencsétlenül végződhetnek, nem hiszik, az illetők tudni fogják, hogy miért nem ? Ha pedig a felkelők győznek, viágos, hogy ők az általuk elfoglalt területen a pápai uralmat megbukottnak fogják hirdetni és valami forradalmi kormány felét felállítani, ekkor aztán közbelépne az olasz kormány, és az egyházi állam egy részét elfoglalván, a felkelésnek véget vetne, egyszersmind pedig új alkudozásokra lépne a szentszékkel, Róma megszállása iránt. Ha ez alkudozásokat siker koronázná — amit ismét nem hisznek — az olaszok a Vatican beleegyezésével vonulnának be Rómába. Ha pedig a szentszék a „non possumus“ mellett marad, az olaszok várni fognak, míg Franczia és Poroszország közt a majdnem elkerülhetlennek látszó összeütközés kitör. Ily pillanatban Victor Emanuel csapatai bevonulnának Rómába s a franczia császár kijelentené, hogy ő nem viselhet most háborút még az olaszok ellen is, megnyugodnék tehát Róma megszállásában, s kárpótlásul csak az olaszok szövetségét venné igénybe Poroszország ellen. Látni való, hogy a két verzió lényegére nézve nem tér el egymástól, hanem csak egyik-másik részletre, nevezetesen Róma megszállásának idejére nézve. Mindazáltal az imént közlött második versió az, melynek mi aránylag nagyobb valószínűséget tulajdonítunk, mert az ily alapon nyugvó egyezkedéstől, meglehet, azt az előnyt várják, hogy a Franczia és Poroszország közti összeütközést talán még egy ideig elhalasztja, és Napóleonnak időt engedne mind birodalma belsejében, mind pedig kifelé is kedvezőbbre változtatni a helyzetet. Poroszország — úgy hihetik — látván, hogy az olaszokra nem számolhat, sőt hogy ezt Napóleont támogatnák, nem fogna ugyan lemondani a maga terveiről — ez lehetetlenség, mert e tervek valósítása a porosz kormányra nézve erkölcsi kénytelenség , hanem legalább lassabban folytatná az unificatió munkáját, s egyelőre nem terjesztené ki azt a Majna túlsó partjára, tehát nem szorítaná már a jelen kedvezőtlen körülmények közt a franczia csásárt oly helyzetbe, miszerint vagy tétlensége által a franczia közvéleményt zúdítaná fel maga ellen vagy fegyverhez nyúlna Poroszország ellen. Van azonban e számításnak — a mi igénytelen nézetünk szerint — egy kis bibéje, mely bizonyos körülmények közt talán még nagy bibévé is nőhetné ki magát. Az olaszok ugyanis azon nézetből indulnak ki, miszerint nekik Róma birtoklására joguk van, hogy Napoleon eddigelé ezen jogukat megsértette, s ha jelenben a „laisser aller” elvét elfogadja, ezzel nem tesz nekik engedményt, hanem csak ez jogtalanságot szüntet meg, melyért, hogy oly „sokáig tartott, neki kellene bocsánatot kikérnie, nem pedig hogy ő követésben még hitt e késő megtérésért. Az olaszok tehát igenis bevonulnának Rómába, de nem éreznék magukat oly nagy hálára kötelezve Napóleon irányában, hogy ezt Poroszország elleni háborúban segítenék, hanem a beati possidentek szerint nyugalommal néznék a két hatalom birkózását. Azonkívül maga a kitörendő küzdelem természete olyan, hogy Olaszország nem támogathatná Napóleont, kinek törekvése végelemzésben mégis arra irányul, hogy a német egység befejeztetését meghiúsítsa. Ez egységi mozgalommal pedig Olaszország, könnyen megfogható okokból, sympathizál, s annak feltartóztatására nehezen fog kedvet érezni magában. Végre talán némi figyelmet érdemel azon körülmény is, miszerint Róma birtoklásával az olaszok kivonatai majdnem mindannyian ki vannak elégítve, de csak majdnem ! Épen e napokban fogtak el déli Tyrólban egy pár olasz főtáborkari tisztet, kik polgári ruhában tettek „stratégiai tanulmányokat“ ama déltiroli területen, s ez önkénytelenül is arra emlékeztet, hogy Olaszország Velenczén kívül már tavaly is követelt egynémely osztrák területet, s csak Poroszország határozott vétója következtében mondott le e követelésről, mint amely a porosz-olasz szövetségi szerződésben nem volt érintve. Ki tudja tehát, vájjon nem fognak-e az olaszok egy porosz-franczia háború kitörését kedvező alkalomnak tekinteni a tavaly hasztalanul követelt terület elnyerésére? Ki tudja, nem fognak-e úgy calcudlálni, hogy Róma megszállásában a másfelé igénybe vett Francziaország amúgy sem gátolhatja őket, hanem hogy Poroszország szívesen adná meg az olasz szövetség árát valahol Ausztria területén, főleg miután ez ár nem fizetteti,ék Poroszország zsebéből, másnak vagyonával pedig mindenkor könnyű bőkezűnek lenni ?! Ezek egyelőre csak egyszerű kérdések, melyeket azonban szemmel kell tartani, hogy az állítólagos franczia olasz alku értékére nézve el lehessen igazodni. Hogy a pápa világi uralma feláldoztatik, az — hogy keveset mondjunk — máris nagyon valószínű, de vájjon ez áron kapható lesz e Olaszország szövetsége Németország ellen, ez még épenséggel nem látszik minden kételyen fölül álló dolognak. )l rí fíLflIJ 1 VvUti/t L - ' Bécsi dolgok. • Az elkeseredettség, s a terjedelem, melylyel cislaibániában a belpolitikai pártok harczra keltek, mutatja, hogy ez vég, hogy döntő csatává alakul. Tegnapi vezérczikkünk, valamint távirati tudósításunk, a dolgok állását és fejlődését bőven megvilágítja, s most már nem marad egyéb bálra, mint egyes részleteket s az ügygyel kapcsolatban álló tüneteket ismertetnünk. A válságos helyzetnek legbiztosabb kritériuma a hivatalos és félhivatalos cáfolatok özöne. S ebben ma úszunk. Rauscher bibornoknak, mint a concordatum megkötésekor teljhatalommal ellátott megbízottnak meghatalmazásáról — mely a vallásügyi bizottmányban Hye által hozatott szóba — két dementi fekszik előttünk. Reflectál rá a „Wiener Abendpost,“ a bécsi hivatalos lap esti kiadása, és a „Debatte.“ A lapok úgy írták, hogy a bibornok érseknek általános meghatalmazása volna ez ügyben, mely lehetetlenné teszi, hogy a kormány intézkedjék. A valóság pedig az, hogy a bibornok érsek annak idején, mint a kormánynak teljhatalmú megbízottja, a curiának oly ígéreteket tett, melyeket a kormány kénytelen ma is figyelembe venni, ennélfogva, mielőtt azon kész törvényjavaslatokat, melyek ezen ígérettel ellenkeznek, a ház elé terjesztené,megkísérti Rómában egyezkedés útján egyet mást lealkudni. A törvényjavaslatok ehhez képest csak november dereka felé kerülhetnének a ház elé. Hübner báró, mint római követ, az erre vonatkozó utasítással már el is indult Róma felé. Hogy a szentszék minő helyzetben van jelenleg, ország világ tudja, s mindenki felteszi, hogy szorongatott állapotában igyekezni fog kedvezés által magának barátokat szerezni. Ezt sejtette a cislajbániai episcopatya is. De mi természetesebb, mint hogy azon magas testület, mely azt hiszi, hogy Ausztria elég erős vallási pártharczokra, mely itt, a zűrzavarok közepén, a bajok tőszomszédságában felteszi, hogy Cislaibániának roncsolt viszonyai közt is elbír még egy kis sanyargattatást az úr nevében, és semmi egyébre szüksége sincs, mint vallási supprematialis experimentumokkal szakgatni, tépni magát, sőt hogy a külviszonyok fenyegető állása is ezek érdekében kiaknáztassék, mi természetesebb, mint hogy e magas testület, mely itt benn, szemben a nép vérző sebeivel, szereti a - —--------------------— - .. . - 1_ Debreczen, oct. 5. Óhajtottam volna Kossuth második levelének csak is azon részéhez szólni, mely tárgyával foglalkozik ; ámde ő jónak látta első levelében ugyancsak egész a fenékig feltálalt személyeskedéseit, adott ígéretének ellenére, második levelében is folytatni; Így lehetetlen pár szóval e tekintetben is némi észrevételeket nem tennem, pedig már csak logikai következetességből is kerülni kellett volna Kossuthnak a személyeskedést, miután második levelének végén ezeket írja: „Önöknek kötelességük volt volna: vagy kezet fogni, hogy a veszély a hazáról elháríttassék, vagy ha alaptalan (értsd: Kossuth keblének nagy aggodalma) eloszlatni az aggodalmat, mely a czél miatt, amely sugallotta, még ellenektől is tiszteletet érdemel. „Önök e helyett piszkos sértegetésekhez, oktalan (köszönjük a mivelt bókot) gyanusítgatásokhoz folyamodtak ; ezzel gondolják a veszélyt elhárítani?“ stb. Lám, minő nehezen esik Kossuth Lajosnak a sértegetés, a gyanusítgatás! Mily heves izgatottságba hozza ez őt, s mily nyers kifakadásokra kapja el?! Pedig olvassa meg csak, olvassa meg, kérem, még egyszer a legelső válaszokat, melyek leveleire írattak, és hasonlítsa ezeknek hangját, modorát, kitételeit az ő irataival össze, és ha igaz akar lenni, kénytelen lesz beismerni, miként, daczára sértő személyeskedéseinek, melyekkel Ő bennünket legelső felszólalásától kezdve folyton gyanúsít, azokban a gyöngédség, figyelem és kímélet sokszor még az érvek rovására is megtartatott; de midőn ő azzal vádolt bennünket, hogy a haza veszedelmére működünk, lehetett e emlékezetébe nem hoznunk, hogy ő annak önállóságát egyszer már el is vesztette, s hogy a nemzetnek 18 éves türelme, s képviselői szilárd magatartásának hosszú és nehéz küzdelmeivel sikerülhetett csak, a körülmények ügyes felhasználása mellett, annak önállását ismét visszaszerezni. Lehetett-e meg nem említeni, miként ő, ki reánk fogja, hogy politikánk az oroszokat hozandja nyakunkra, az orosz dynastiának Magyarország trónját egy hét alatt háromszor, háromféle alakban ajánlotta fel. Lehetett-e elhallgatnunk, miként ő, ki az osztrák birodalommali kiegyenlítési tervünkből Magyarország függetlenségének elenyésztét olvasta ki, néhány évvel ezelőtt egy dunai confoederatiót tervezgetett, melyben nem dualismus és paritás, hanem négyes alap, és egy negyedrészre leolvadt disparitás elve szerint kellett volna kezelni közös ügyeinket, és Magyarország küldöttei három évig megjárvák Bukarestet, Nándorfehérvárt és Zágrábot, csak minden negyedik évben tanácskozhattak volna itthon, saját tűzhelyeiknél. Lehetett e arra nem figyelmeztetnünk őt, ki bennünket a germanisatió veszedelmeivel fenyegetett, miként ez ellen a belsőleg teljesen független önállás, külsőleg az egyenjogú dualismus sokkal inkább fog biztosítani, mint az ő al dunai négyes szövetsége, melyben, ethnographiai körülményeink közt, kedvezőtlen majorisáltatásnak fognánk kétségtelenül alá vettetni! Midőn Deák Ferencznek, és mindazoknak, kik 1848 és 1849-ben cselekvő rész nem vettek forradalmi politikájában, az hányta szemére, miként köszönjék meg , hogy a nemzet méltó haragja megkíméli őket közömbösségükben, nem kellettszükségképen azt válaszolnunk, hog Deák, és mindazok, kik Kossuthnak poltikáját nem helyeselték, soha ,sem hozta nagyobb áldozatot, soha sem bizonyították inkább hazafiságuknak arany tisztiságát, mint éppen akkor, midőn Kossethot, kinek szava után a nemzet többsége indult, eljárásaiban nem gátolták, törekvéseiben nem akadályozták, s ez által a nemzet közös szerencséjében és szerencsétlenségében osztozni elhatározott készségűek voltak. Ily önmegtagadás után nem méltányos, nem igazságos-e azon kívánságunk, hogy Kossuth, ki 1848 bán ura lett hazánk sorsának, kit mi a közvélemény által reá ruházott hatalmának gyakorlatában soha sem háborgattunk, s ki mind e mellett mégis elvesztette a haza függetlenségét, most, midőn mi azt, a közvéleménytől felhiva, saját belátásunk szerint, hangyaszorgalommal törekszünk visszaszerezni, szintén ne háborgassa hazafias törekvéseinket, s várja be ezeknek eredményeit. De Kossuth mindezen figyelmeztetésekre, alapos mejegyzésekre és méltányos kívánságainkra nem is hederít. Az egykori nagy agitátor ma is csak agitál, midőn az agitatióknak nincsen ideje, derűre, borúra folyvást csak agitál, midőn e szegény, sokfélekép zaklatott magyar hazának nyugalomra, belbékére és mindenekfelett egyességre van szüksége, hogy tömérdek veszteségeit egyesült erővel és megfeszített szorgalommal pótolhassa, vállaira nehezdett rendkívül súlyos terheit elviselhesse. Az agitatió lehet bizonyos körülmények közt szükséges eszköz a czélra ; de czél nem lehet soha; mert meddő, sőt pusztító az, s valamint azon mezei gazda, ki folyó mást csak forgatná földjét, soha se vetve abba semmit, vágyba vetett, be nem várva annak eredményét, soha se aratná fárado jósainak gyümölcsét; egy az is, ki a politikai téren mindig csak agitál, s azok ellen, kik eredmények után törekedve működnek, folyvást akadékoskodik, dicsekedhetik azzal, hogy megrontotta, vagy megnehezítette a munkát, de önmaga nem fog előállítani semmit. Az agitatiónak pedig legémelyítőbb neme a személyeskedés azon modora, melyet Kossuth első levelében és második levelének kezdetén használ. Hiszi-e bárki, hiheti-e maga Kossuth Lajosé, hogy azon, bizonyos körülmények közt a kortes-tanyákon vagy csapszékekben talán pillanatnyilag hatályos de egy mivelt ember, egy státusférfi, egy Kossuth Lajos tollában csak szánalmat gerjesztő durva felszólalások, mint azokat első levelében olvassuk, — avagy azon frivol francziás, még valamely salonhős szájában is iztelen életek, melyekkel második levele elején találkozunk, csak egy mákszemnyi Bulyt is kölcsönöznek okoskodása érveinek és tételének ? Bizonyára nem ! — Mi csak sajnálni tudjuk, hogy Kossuth Lajos valamint 1848- és 49-ben nem tudott a státusférfmnak magasztos színvonalára emelkedni, csak is mindig agitátor maradt, szintúgy ma is, a 18 éves nehéz iskola és keserves tapasztalások után sem képes másra, mint az agitatióra! A forradalom óta lepergett annyi évek alatt Kossuth nem volt képes csak egy mákszemnyi, akár anyagi, akár szellemi előnyt kivívni hazája részére, melyet részpolitikája, alaptalan számításai által elvesztett és tönkre tett; s ma, midőn mások , látva a nemzet naponkénti sülyedését, annak megmentésére törekszenek, ő az, ki reájuk dobja az első követ, kimondja fejekre az anathemát. Igen, az anathemát , mert ha Kossuth, hazafias aggodalmaktól gyötörve, veszedelmet látott az 1866—67-iki országgyűlés eljárásában, nem akkor kellett volna ellene felszóllalni, midőn ez kiegyezkedési művét már befejezte és az ország kirá■lyát megkoronázta, hanem akkor, midőn mindezek felett még a tanácskozások folytak, az előmunkálatok kinyomva, a közönség kezeibe jutottak ; — ő akkor hallgatott, midőn még szólni lehetett, sőt meggyőződés szerint szóllani kötelesség lett volna, — hanem ma beszél, és pedig oly modorban beszél, melylyel csak rontani, zavarni igen, de építeni és rendezni lehetetlen. Pedig e nemzetnek tömérdek építeni, és majdnem mindenben rendezni valója van, s nincs kártékonyabb ellensége, mint az, ki most, e halaszthatlan munkájában gátolja, zavarja. Azonban Kossuth Lajos második leveelének második felében inkább foglalkozik a tárgyával nem jövő levelemben. , 1 -------| A Deák-párt ma délután 6 órakor saját helyiségében conferentiát tart, világtalant játszani, elhitesse magával,hogy Rómában sem állanak az ügyek oly roszul, s e hitben a szentszék netáni engedékenységének útját állja egy felirattal a concordatum érdekében. Egy harmadik dementi azt jelenti, hogy Beust báró kinyilatkoztatta, miszerint nem hiszi, hogy ezen dolog csupán ellene volna intézve, nem is mondott,sem nem tett olyat, miből lemondási szándékára lehetne következtetést vonni; azonban nem tagadja, a magas urak e kezdeményezése folytán jöhetne oly helyzetbe, hogy lemondására eljöttnek higyje az időt. Egy új félhivatalos communiqué — tegnapi táviratunk is hozta—azt jelenti, hogy a püspökök felirata a minisztériumhoz tétetett át válasz végett. Ezzel a püspökök által közügyeink útjába gördített botránykő ki volna kerülve,és Clam-Martinitz bécsi látogatása körülbelül szereplésének utolsó felvonása lehet. A „Zukunft“ még fujja ugyan csalogató sípját, siet magának abból capitalist csinálni, hogy Beust lehetőnek mondja visszavonulását, de a legroszabb esetben az események kerülnek e dolgok elé, s ha Ausztria e törekvések előtt még egyszer meg akarna hajolni, azt fatumnak tartanák, mert az átalános feloszlást a lehetőség köréhez közelebb állónak tartjuk, mint a feudalclericalis párt új győzelmét. Ily erőszakos fellépések által, melyekkel legújabban a szabadelvű haladást gyökerében támadták meg, felszínre vergődhetnek ugyan — amennyiben „semmi sem lehetetlen a nap alatt, de erős meggyőződésünk, hogy az csak a bukást megelőző végfellobbanás volna. Felette jellemző volna az, ha Bécsben a feudalclericalis reactio győzne azon pillanatban, midőn a Vatican falai inognak. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház oct. 8-kán tartott ülése. Elnök: Somssich Pál; az ülés jegyzője: Gajzágó Salamon. A szombati ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök jelenti, hogy a kölcsönügyben kiküldött bizottság munkáját bevégezvén, jelentését a ház elé terjeszti, mely a bizottság előadója által fel fog olvastatni. B. Kemény Gábor előadó olvassa a következő jelentést: Jelentése a vasúti kölcsön tárgyában I. october hó 3-kán kiküldött bizottságnak. Azon bizottságnak, melyet a t. ház f. hó 3 kán a kölcsön ügyében küldött ki, a pénzügyminiszter az illető egyezményt, a főkötvény tervét, és más, a kölcsönre vonatkozó adatokat előterjesztette. Kitűnt azokból, hogy a kölcsön 40 és eshetőleg 60 millió forintra emelhető ezüstben, hogy évi járadéka az utóbbi esetben, kamatait és a törlesztési járulékot összeszámítva, 4,650,000 forint szintén ezüstben, az előbbi esetben a tőkéhez aránylag kevesebb, hogy az illető évi járadékok fizetése által 50 év múlva az egész kölcsön le lesz törlesztve, s minden abból származható terheltetése az államnak megszűnik. Kitűnt továbbá, hogy a kölcsön egyenesen vasutak és csatornák építésére van kötésszerűleg adva és véve, s hogy az állam összes jövedelmeivel áll jót az évi járadékok pontos fizetéséért, sőt a hitelezők nagyobb megnyugtatására, az ezen kölcsönből készülő vasutakra és csatornákra az első helyre díjtalanul be fog kebeleztetni. Egyszersmind a pénzügyminiszter értesítette a bizottságot a felől, hogy a bekebeleztetés czélirányos eszközölhetése végett külön törvényjavaslat fog az országgyűlés elébe terjesztetni. A bizottság megfontolván a kölcsön említett feltételeit, a jelen pénzviszonyok állását, és számolva arra, hogy a pénzügyminiszter a kölcsön felvétel kivitelében, melynek módozatait, saját felelőssége alatt megállapítni úgy is mindig csak a kormány feladata lehet, a kellő óvatossággal fog eljárni, és tudván, hogy az Országgyűlésnek van fenntartva a kölcsön befektetése felett határozni ; az ezen kölcsön felvételét tárgyszó törvényjavaslatot a tisztelt háznak elfogadás végett ajánlja. Kelt Pesten, oct. 7-dikén 1867. Gozsdu Manó s. k., Somssich Pál s. k., Csengery Antal s. k., Ghiczy Kálmán s. k., Trefort Ágoston s. k., Bethlen Farkas gr. s. k ., Kaucz Gyula s. k., Kovách László s. k., Kemény Gábor b. s. k., Tisza Kálmán s. k., Bezerédy László s. k., Bónis Sámuel s. k., Pulszky Ferencz s. k., Keglevich Béla gr. s. k. Ghiczy Kálmán a jelentést, az eddigi szokás szerint, csak a bizottsági elnök és előadó által kívánja aláíratni, nem pedig valamennyi tag nevével ellátni, mint a szétosztott nyomtatványon olvasható. Ezentúl e szokás meg fog tartatni. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter. Van Szerencsém azon törvényjavaslatot, melyet a t. ház által kiküldött bizottsággal azon alkalommal közöltem, midőn ennek a vasúti kölcsönre vonatkozó minden adatot és magát a kötést tárgyalása alá bocsátottam, a ház asztalára azon kéréssel letenni, hogy azt, miután e kérdés tárgyalása sürgős, minél előbb napirendre kitűzni méltóztassanak, mi annyival inkább lehetséges, mivel az már kinyomattatván, a ház minden tagjának kezében van. A miniszter úr által benyújtott, s a