Pesti Napló, 1867. október (18. évfolyam, 5234–5260. szám)

1867-10-09 / 5241. szám

233-5241. Szerkesztési iroda: Perencziesi tere 7. szám. 1. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Szerda, october 9. 1807. 18. évi föl­­am. P­erencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó­hivatalhoz in­­tézendők.PESTI NAPLÓ Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre . 5 írt 25 kr. o. é. h­irdetniegyi­k díjat 7 hasábos petitsor egye- -rí hint** Vésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr Nyílt-tér : 5 hasábos peti 25 uj kr. Előfizetési felhívás B ESTE NAPLÓ october-decemberi évnegyedem folyamára. October—decemberi OLTC : 4 évre . . . . 5 frt 25 kr. A PESTI NAPLÓ kiadó-hivatala. Pest, oct. 8. 1861. (Fk) Oly körökben, melyek az európai helyzetre nézve némi tájékozottsággal bír­hatnak, nem tartják teljesen szabatosnak azon hirt, melyet egyik bécsi lap közlött e napokban, hogy t. i. Franczia- és Olasz­ország közt máris formaszerű egyezmény léteznék, mely szerint az olaszok nem so­kára megszállandják a pápai területet, Róma kivételével,­­ Rómát pedig csak akkor, ha a 76 éves szent atya jobb élet­re szenderü­lne át. Nevezetesen e közle­mény utolsó része az, mely nem volna hiteles. A két hatalom közt megköttetett a római kérdésre vonatkozó alku, de né­mileg más módozatok alatt. Az olaszok még egy ideig semleges nézői fognának maradni a pápai területen dühöngő gue­­rilla-harcznak. Hogy e harcz a felke­lőkre nézve szerencsétlenül végződhetnek, nem hiszik,­­ az illetők tudni fogják, hogy miért nem ? Ha pedig a felkelők győznek, viágos, hogy ők az általuk elfoglalt területen a pápai uralmat megbu­kottn­ak fogják hir­detni és valami forradalmi kormány felét felállítani, ekkor aztán közbelépne az olasz kormány, és az egyházi állam egy részét elfoglalván, a felkelésnek véget vetne, egyszersmind pedig új alkudozásokra lép­ne a szentszékkel, Róma megszállása iránt. Ha ez alkudozásokat siker koro­názná — a­mit ismét nem hisznek — az olaszok a Vatican beleegyezésével vo­nulnának be Rómába. Ha pedig a szent­szék a „non possumus“ mellett marad, az olaszok várni fognak, míg Franczia­ és Poroszország közt a majdnem elkerülhet­­lennek látszó összeütközés kitör. Ily pil­lanatban Victor Emanuel csapatai bevo­nulnának Rómába s a franczia császár kijelentené, hogy ő nem viselhet most háborút még az olaszok ellen is, megnyu­godnék tehát Róma megszállásáb­an, s kárpótlásul csak az olaszok szövetségét venné igénybe Poroszország ellen. Látni való, hogy a két verzió lényegé­re nézve nem tér el egymástól, hanem csak egyik-másik részletre, nevezetesen Róma megszállásának idejére nézve. Mindazáltal az imént közlött második versió az, melynek mi aránylag nagyobb valószínűséget tulajdonítunk, mert az ily alapon nyugvó egyezkedéstől, meglehet, azt az előnyt várják, hogy a Franczia­ és Poroszország közti összeütközést talán még egy ideig elhalasztja, és Napóleon­nak időt engedne mind birodalma belse­jében, mind pedig kifelé is kedvezőbbre változtatni a helyzetet. Poroszország — úgy hihetik — látván, hogy az olaszokra nem számolhat, sőt hogy ez­t Napóleont támogatnák, nem fogna ugyan lemondani a maga terveiről — ez lehetetlenség, mert e ter­vek valósítása a porosz kormányra nézve erkölcsi kénytelenség , hanem legalább lassabban folytatná az unificatió munkáját, s egyelőre nem terjesztené ki azt a Majna túlsó partjára, tehát nem szo­rítaná már a jelen kedvezőtlen körülmé­nyek közt a franczia csá­sárt oly hely­zetbe, miszerint vagy tétlensége által a franczia közvéleményt zúdítaná fel maga ellen vag­y fegyverhez nyúlna Poroszor­szág ellen. Van azonban e számításnak — a mi igénytelen nézetünk szerint — egy kis bibéje, mely bizonyos körülmények közt talán még nagy bibévé is nőhetné ki magát. Az olas­zok ugyanis azon nézetből in­dulnak ki, miszerint nekik Róma birtok­lására joguk van, hogy Napoleon eddigelé ezen jogukat megsértette, s ha jelenben a „laisser aller” elvét elfogadja, ezzel nem tesz nekik engedményt, hanem csak e­z jogtalanságot szüntet meg, melyért, hogy­­ oly „sokáig tartott, neki kellene bocsánatot kikérnie, nem pedig hogy ő követésben még hitt e késő megtérésért. Az olaszok tehát igenis bevonulnának Rómába, de nem éreznék magukat oly nagy hálára kötelezve Napóleon irányá­ban, hogy ezt Poroszország elleni hábo­rúban segítenék, hanem a beati possi­­dentek szerint nyugalommal néznék a két hatalom birkózását. Azonkívül maga a kitörendő küzdelem természete olyan, hogy Olaszország nem támogathatná Napóleont, kinek törek­vése végelemzésben mégis arra irányul, hogy a német egység befejeztetését meg­hiúsítsa. Ez egységi mozgalommal pe­dig Olaszország, könnyen megfogható okokból, sympathizál, s annak feltartóz­tatására nehezen fog kedvet érezni ma­gában. Végre talán némi figyelmet érdemel azon körülmény is, miszerint Róma bir­toklásával az olaszok kivonatai majd­nem mindannyian ki vannak elégítve, de csak­­ majdnem ! Épen e napokban fog­tak el déli Tyr­ólban egy pár olasz főtá­borkari tisztet, kik polgári ruhában tet­tek „stratégiai tanulmányokat“ ama dél­­tiroli területen, s ez önkénytelenül is arra emlékeztet, hogy Olaszország Velen­­czén kívül már tavaly is követelt egyné­mely­ osztrák területet, s csak Poroszor­szág határozott vétója következtében mon­dott le e követelésről, mint a­mely a po­rosz-olasz szövetségi szerződésben nem volt érintve. Ki tudja tehát, vájjon nem fognak-e az olaszok egy porosz-franczia háború kitö­rését kedvező alkalomnak tekinteni a ta­valy hasztalanul követelt terület elnyeré­sére? Ki tudja, nem fognak-e úgy calcud­­lálni, hogy Róma megszállásában a más­felé igénybe vett Francziaország amúgy sem gátolhatja őket, hanem hogy Porosz­­ország szívesen adná meg az olasz szö­vetség árát valahol Ausztria területén, fő­leg miután ez ár nem fizetteti,ék Porosz­­ország zsebéből, másnak vagyonával pe­dig mindenkor kön­nyű bőkezűnek lenni ?! Ezek egyelőre csak egyszerű kérdések, melyeket azonban szemmel kell tartani, hogy az állítólagos franczia olasz alku ér­tékére nézve el lehessen igazodni. Hogy a pápa világi uralma feláldoztatik, az — hogy keveset mondjunk — máris nagyon valószínű, de vájjon ez áron kapható lesz e Olaszország szövetsége Németor­szág ellen, ez még épenséggel nem lát­szik minden kételyen fölül álló dolognak. )l rí fíLflIJ 1 VvUti/t L - ' Bécsi dolgok. • Az elkeseredettség, s a terjedelem, melylyel cislaib­ániában a belpolitikai pártok harczra kel­­­tek, mutatja, hogy ez vég, hogy döntő csatává alakul. Tegnapi vezérczikkünk, valamint távirati tu­­­­dósításunk, a dolgok állását és fejlődését bőven megvilágítja, s most már nem marad egyéb bál­ra, mint egyes részleteket s az ügygyel kapcso­latban álló tüneteket ismertetnünk. A válságos helyzetnek legbiztosabb kritériuma a hivatalos és félhivatalos c­áfolatok özöne. S­­ ebben ma úszunk.­­ Rauscher bibornoknak, mint a concor­­­­datum megkötésekor teljhatalommal ellátott megbízottnak meghatalmazásáról — mely a val­lásügyi bizottmányban Hye által hozatott szó­ba — két dementi fekszik előttünk. Reflectál rá a „Wiener Abendpost,“ a bécsi hivatalos lap esti kiadása, és a „Debatte.“ A lapok úgy írták, hogy a bibornok érseknek általános meghatalmazása volna ez ügyben, mely lehetetlenné teszi, hogy a kormány intézkedjék. A valóság pedig az, hogy a bibornok érsek an­nak idején, mint a kormánynak teljhatalmú meg­bízottja, a curiának oly ígéreteket tett, melyeket a kormány kénytelen ma is figyelembe venni, ennélfogva, mielőtt azon kész törvényjavaslato­kat, melyek ezen ígérettel ellenkeznek, a ház elé terjesztené,­­megkísérti Rómában egyezkedés útján egyet mást lealkudni. A törvényjavaslatok ehhez képest csak november dereka felé kerül­hetnének a ház elé. Hübner báró, mint római követ, az erre vo­natkozó utasítással már el is indult Róma felé. Hogy a szent­szék minő helyzetben van je­lenleg, ország világ tudja, s mindenki felteszi, hogy szorongatott állapotában igyekezni fog ked­vezés által magának barátokat szerezni. Ezt sejtette a cislajb­ániai episcopatya is. De mi természetesebb, mint hogy azon magas testület, mely azt hiszi, hogy Ausztria elég erős vallási pártharczokra, mely itt, a zűrzavarok közepén, a bajok tőszomszédságában felteszi, hogy Cislaib­ániának roncsolt viszonyai közt is elbír még egy kis sanyargattatást az úr nevében, és semmi egyébre szüksége sincs, mint vallási supprematialis experimentumokkal szakgatni, tépni magát, sőt hogy a k­ülviszonyok fenyegető állása is ezek érdekében kiaknáztassék, mi ter­mészetesebb, mint hogy e magas testület, mely itt benn, szemben a nép vérző sebeivel, szereti a - —--------------------— - .. . - 1_ Debreczen, oct. 5. Óhajtottam volna Kossuth második le­velének csak is azon részéhez szólni, mely tárgyával foglalkozik ; ámde ő jónak lát­ta első levelében ugyancsak egész a fené­kig feltálalt személyeskedéseit, adott ígé­retének ellenére, második levelében is folytatni; Így lehetetlen pár szóval e te­kintetben is némi észrevételeket nem ten­nem, pedig már csak logikai következe­tességből is kerülni kellett volna Kos­suthnak a személyeskedést, miután máso­dik levelének végén ezeket írja: „Önöknek kötelességük volt volna: vagy kezet fogni, hogy a veszély a hazá­ról elháríttassék, vagy ha alaptalan (értsd: Kossuth keblén­ek nagy aggodalma) el­oszlatni az aggodalmat, mely a czél miatt, a­mely sugallotta, még ellenektől is tisz­teletet érdemel. „Önök e helyett piszkos sértegetések­hez, oktalan (köszönjük a mivelt bókot) gyanusítgatásokhoz folyamodtak ; ezzel gondolják a veszélyt elhárítani?“ stb. Lám, minő nehezen esik Kossuth La­josnak a sértegetés, a gyanusítgatás! Mily heves izgatottságba hozza ez őt, s mily nyers kifakadásokra kapja el?! Pedig olvassa meg csak, olvassa meg, kérem, még egyszer a legelső válaszokat, melyek leveleire írattak, és hasonlítsa ezeknek hangját, modorát, kitételeit az ő irataival össze, és ha igaz akar lenni, kénytelen lesz beismerni, miként, daczára sértő sze­mélyeskedéseinek, melyekkel Ő bennünket legelső felszól­alásától kezdve folyton gya­núsít, azokban a gyöngédség, figyelem és kímélet sokszor még az érvek rovására is megtartatott; de midőn ő azzal vádolt bennünket, hogy a haza veszedelmére­­ működünk, lehetett e emlékezetébe nem­­ hoznunk, hogy ő annak önállóságát egy­szer már el is vesztette, s hogy a nem­­­­zetnek 18 éves türelme, s képviselői szi­lárd magatartásának hosszú és nehéz küz­delmeivel sikerülhetett csak, a körülmé­nyek ügyes felhasználása mellett, a­nnak önállását ismét visszaszerezni. Lehetett-e meg nem említeni, miként ő, ki reánk fogja, hogy politikánk az oro­szokat hozandja nyakunkra, az orosz dy­­nastiának Magyarország trónját egy hét alatt háromszor, háromféle alakban aján­lotta fel. Lehetett-e elhallgatnunk, miként ő, ki az osztrák birodalommali kiegyenlítési tervünkből Magyarország függetlenségé­nek ele­nyésztét olvasta ki, néhány évvel ezelőtt egy dunai confoederatiót tervezge­tett, melyben nem dualismus és paritás, hanem négyes alap, és egy negyedrészre leolvadt disparitás elve szerint kellett vol­na kezelni közös ügyeinket, és Magyar­ország küldöttei három évig megjárvák Bukarestet, Nándorfehérvárt és Zágrá­bot, csak minden negyedik évben tanács­kozhattak volna itthon, saját tűzhelyeik­nél. Lehetett e arra nem figyelmeztetnünk őt, ki bennünket a germanisatió veszedel­meivel fenyegetett, miként ez ellen a bel­sőleg teljesen független önállás, külsőleg az egyenjogú dualismus sokkal inkább fog biztosítani, mint az ő al dunai négyes szövetsége, melyben, ethnographiai körül­ményeink közt, kedvezőtlen majori­sáltatás­nak fognánk kétségtelenül alá vettetni! Midőn Deák Ferencznek, és mindazok­nak, kik 1848 és 1849-ben cselekvő rész nem vettek forradalmi politikájában, az hányta szemére, miként köszönjék meg , hogy a nemzet méltó haragja megkíméli őket közömbösségükben, nem kellett­­szükségképen azt válaszolnunk, hog Deák, és mindazok, kik Kossuthnak pol­tikáját nem helyeselték, soha ,sem hozta nagyobb áldozatot, soha sem bizonyítot­ták inkább hazafiságuknak arany tiszti­ságát, mint éppen akkor, midőn Kosse­thot, kinek szava után a nemzet többsége indult, eljárásaiban nem gátolták, törek­véseiben nem akadályozták, s ez által a nemzet közös szerencséjében és szeren­csétlenségében osztozni elhatározott kész­­ségűek voltak. Ily önmegtagadás után nem méltányos, nem igazságos-e azon kívánságunk, hogy Kossuth, ki 1848 bán ura lett hazánk sorsának, kit mi a közvélemény által r­eá ruházott hatalmának gyakorlatában soha sem háborgattunk, s ki mind e mellett mégis elvesztette a haza függetlenségét, most, midőn mi azt, a közvéleménytől felhiva, saját belátásunk szerint, hangya­­szorgalommal törekszünk visszaszerezni, szintén ne háborgassa hazafias törekvése­inket, s várja be ezeknek eredményeit. De Kossuth mindezen figyelmezteté­sekre, alapos mejegyzésekre és méltányos kívánságainkra nem is hederít. Az egykori nagy agitátor ma is csak agitál, midőn az agitatióknak nincsen ideje, derűre, borúra folyvást csak agitál, midőn e szegény, sokfélekép zaklatott magyar hazának nyugalomra, belbékére és minde­­nekfelett egyességre van szüksége, hogy tömérdek veszteségeit egyesült erővel és megfeszített szorgalommal pótolhassa, vál­­laira nehe­zdett rendkívül súlyos terheit elviselhesse. Az agitatió lehet bizonyos körülmények közt szükséges eszköz a czélra ; de czél nem lehet soha; mert meddő, sőt pusztító az, s valamint azon mezei gazda, ki foly­­ó mást csak forgatná földjét, soha se vetve­­ abba semmit, vágyba vetett, be nem vár­­­­va annak eredményét, soha se aratná fá­­­­rado jósainak gyümölcsét; egy az is, ki a politikai téren mindig csak agitál, s azok ellen, kik eredmények után törekedve mű­ködnek, folyvást akadékoskodik, dicseked­hetik azzal, hogy megrontotta, vagy meg­­­­nehezítette a munkát, de önmaga nem fog előállítani semmit. Az agitatiónak pedig legémelyítőbb­­ neme a személyeskedés azon modora,­­ melyet Kossuth első levelében és második levelének kezdetén használ. Hiszi-e bárki, hiheti-e maga Kossuth Lajosé, hogy azon, bizonyos körülmények közt a kortes-tanyákon vagy csapszé­­­kekben talán pillanatnyilag hatályos de egy mivelt ember, egy státusférfi, egy Kossuth Lajos tollában csak szánalmat gerjesztő durva felszólalások, mint azokat első levelében olvassuk, — avagy azon fri­vol francziás, még valamely salonhős szá­jában is iztelen életek, melyekkel máso­dik levele elején találkozunk, csak egy mákszemnyi Bulyt is kölcsönöznek okos­kodása érveinek és tételé­nek ? Bizonyára nem ! — Mi csak sajnálni tudjuk, hogy Kossuth Lajos valamint 1848- és 49-ben nem tudott a státusférfmnak magasztos­­ színvonalára emelkedni, csak is mindig­­ agitátor maradt, szintúgy ma is, a 18 éves nehéz iskola és keserves tapasztalások­­ után sem képes másra, mint az agitatióra!­­ A forradalom óta lepergett annyi évek­­ alatt Kossuth nem volt képes csak egy­­ mákszemnyi, akár anyagi, akár szellemi­­ előnyt kivívni hazája részére, melyet rész­­­politikája, alaptalan számításai által elvesz­­­­tett és tönkre tett; s ma, midőn mások­­ , látva a nemzet naponkénti sülyedését, an­­­­nak megmentésére törekszenek, ő az, ki reá­­­­juk dobja az első követ, kimondja fejekre­­ az anathemát.­­ Igen, az anathemát , mert ha Kossuth,­­ hazafias aggodalmaktól gyötörve, vesze­­­­delmet látott az 1866—67-iki országgyű­lés eljárásában, nem akkor kellett volna­­ ellene felszóllalni, midőn ez kiegyezkedé­­­­si művét már befejezte és az ország kirá­­■­­lyát megkoronázta, hanem akkor, midőn­­ mindezek felett még a tanácskozások foly­­­­tak, az előmunkálatok kinyomva, a kö­­­­zönség kezeibe jutottak ; — ő akkor hall­­­­gatott, midőn még szólni lehetett, sőt­­ meggyőződés szerint szóllani kötelesség­­ lett volna, — hanem ma beszél, és pedig­­ oly modorban beszél, melylyel csak ron­tani, zavarni igen, de építeni és rendezni lehetetlen.­­ Pedig e nemzetnek tömérdek építeni, és majdnem mindenben rendezni valója van, s nincs kártékonyabb ellensége, mint az, ki most, e halaszthatlan munkájában gá­tolja, zavarja.­­ Azonban Kossuth Lajos második leve­e­lének második felében inkább foglalkozik a tárgyával n­em­­ jövő levelemben. , 1 -------­| A Deák-párt ma délután 6 órakor saját­­ helyiségében conferentiát tart, világtalant játszani, elhitesse magával,hogy Rómá­ban sem állanak az ügyek oly roszul, s e hitben a szent­szék netáni engedékenységének útját állja egy felirattal a concordatum érdekében. Egy harmadik dementi azt jelenti, hogy Beust báró kinyilatkoztatta, miszerint nem hiszi, hogy ezen dolog csupán ellene volna intézve, nem is mondott,sem nem tett olyat, miből lemondási szán­dékára lehetne következtetést vonni; azonban nem tagadja, a magas urak e kezdeményezése folytán jöhetne oly helyzetbe, hogy lemondására eljöttnek higyje az időt. Egy új félhivatalos communiqué — tegnapi táviratunk is hozta—azt jelenti, hogy a püspökök felirata a minisztériumhoz tétetett át válasz vé­gett. Ezzel a püspökök által közügyeink útjába gördített botránykő ki volna kerülve,és­ Clam-Mar­­tinitz bécsi látogatása körülbelül szereplésének utolsó felvonása lehet. A „Zukunft“ még fujja ugyan csalogató síp­ját, siet magának abból capitalist csinálni, hogy Beust lehetőnek mondja visszavonulását, de a legroszabb esetben az események kerülnek e dolgok elé, s ha Ausztria e törekvések előtt még egyszer meg akarna hajolni, azt fatumnak tarta­nák, mert az át­alános feloszlást a lehetőség kö­réhez közelebb állónak tartjuk, mint a feudal­­clericalis párt új győzelmét. Ily erőszakos fellépések által, melyekkel leg­újabban a szabadelvű haladást gyökerében tá­madták meg, felszínre vergődhetnek ugyan — a­mennyiben „semmi sem lehetetlen a nap alatt,­ de erős meggyőződésünk, hogy az csak a bukást megelőző végfellobbanás volna. Felette jellemző volna az, ha Bécsben a feudal­­clericalis reactio győzne azon pillanatban, midőn a Vatican falai inognak. Országgyűlési tudósítás. A képviselőház oct. 8-kán tartott ülése. Elnök: Somssich Pál; az ülés jegy­zője: Gajzágó Salamon. A szombati ülés jegyzőkönyvének hi­telesítése után elnök jelenti, hogy a köl­­csönügyben kiküldött bizottság munkáját bevégezvén, jelentését a ház elé terjeszti, mely a bizottság előadója által fel fog ol­vastatni. B. Kemény Gábor előadó olvassa a következő jelentést: Jelentése a vasúti kölcsön tárgyában I. october hó 3-kán kiküldött bizottságnak. Azon bizottságnak, melyet a t. ház f. hó 3 kán a kölcsön ügyében küldött ki, a pénzügyminisz­ter az illető egyezményt, a főkötvény tervét, és más, a kölcsönre vonatkozó adatokat előterjesz­tette. Kitűnt azokból, hogy a kölcsön 40 és es­­hetőleg 60 millió forintra emelhető ezüstben, hogy évi járadéka az utóbbi esetben, kamatait és a törlesztési járulékot összeszámítva, 4,650,000 forint szintén ezüstben, az előbbi esetben a tőké­hez aránylag kevesebb, hogy az illető évi jára­dékok fizetése által 50 év múlva az egész kölcsön le lesz törlesztve, s minden abból származható terheltetése az államnak megszűnik. Kitűnt to­vábbá, hogy a kölcsön egyenesen vasutak és csatornák építésére van kötésszerűleg adva és véve, s hogy az állam összes jövedelmeivel áll jót az évi járadékok pontos fizetéséért, sőt a hi­telezők nagyobb megnyugtatására, az ezen köl­csönből készülő vasutakra és csatornákra az első helyre díjtalanul be fog kebeleztetni. Egyszer­smind a pénzügyminiszter értesítette a bizottsá­got a felől, hogy a bekebeleztetés czélirányos eszközölhetése végett külön törvényjavaslat fog az országgyűlés elébe terjesztetni. A bizottság megfontolván a kölcsön említett feltételeit, a jelen pénzviszonyok állását, és szá­molva arra, hogy a pénzügyminiszter a kölcsön felvétel kivitelében, melynek módozatait, saját felelőssége alatt megállapítni úgy is mindig csak a kormány feladata lehet, a kellő óvatossággal fog eljárni, és tudván, hogy az Orsz­ággyűlésnek van fenntar­tva a kölcsön befektetése felett h­atá­­rozni ; az ezen kölcsön felvételét tárgyszó tör­vényjavaslatot a tisztelt háznak elfogadás végett ajánlja. Kelt Pesten, oct. 7-dikén 1867. Gozsdu Manó s. k., Somssich Pál s. k., Csen­­gery Antal s. k., Ghiczy Kálmán s. k., Trefort Ágoston s. k., Bethlen Farkas gr. s. k ., Kaucz Gyula s. k., Kovách László s. k., Kemény Gábor b. s. k., Tisza Kálmán s. k., Bezerédy László s. k., Bónis Sámuel s. k., Pulszky Ferencz s. k., Keglevich Béla gr. s. k. Ghiczy Kálmán a jelentést, az eddigi szokás szerint, csak a bizottsági elnök és előadó által kívánja aláíratni, nem pedig valamennyi tag nevével ellátni, mint a szétosztott nyomtatványon olvasható. Ezentúl e szokás meg fog tartatni. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter. Van Szerencsém azon törvényjavaslatot, melyet a t. ház által kiküldött bizottsággal azon alkalommal közöltem, midőn ennek a vasúti kölcsönre vonat­kozó minden adatot és magát a kötést tárgyalása alá bocsátottam, a ház asztalára azon kéréssel letenni, hogy azt, miután e kérdés tárgyalása sürgős, minél előbb napi­rendre kitűzni méltóz­­tassanak, mi annyival inkább lehetséges, mivel az már kinyomattatván, a ház minden tagjának kezében van. A miniszter úr által benyújtott, s a

Next