Pesti Napló, 1868. április (19. évfolyam, 5381–5404. szám)
1868-04-01 / 5381. szám
szer tette, ezen szellemtől áthatva azt mondottam: inkább egy ember lépjen vissza, mintsem ilyen meghasonlás, ilyen viszály által a szent ügy elhomályosittassék, megszeplősittessék. S nem azt, mit ők merészeltek kimondhatatlan igazságtalansággal a „Magyar Újságába tenni. (Nagy zaj, ellenmondások. Elnök csenget. Dienes Lajos : Méltóztassék az elnök úrnak szólót rendre utasítani.) Egy betű sem igaz, amit ezen értekezletről a „Magyar Ijság“-ba iktattak. (Nagy Jenő felkiált: Én soha sem hazudtam. Többen: Nem hallgathatunk ily kifejezéseket. Becsületünket védeni tartozunk. Nagy zaj. Elnök csenget.) T. közgyűlés! Ez szép!ök engem prostituálnak, és még most haragusznak, ha azt mondom, hogy nem igaz, amit ők mondottak. (Helyeslés. Nagy zaj.) Elnök. Figyelmeztetem, kérem a tiszt, közgyűlés minden tagját, s hiszem, hogy fognak anynyi tisztelettel viseltetni a tanácskozmány megkívántató menetele iránt, hogy legyőzik pillanatnyi indulataikat, s mint higgadt férfiak, a tábornok urat kihallgatják. Akik szólani akarnak a tárgyhoz, méltóztassanak magukat feljegyeztetni, s ha tábornok úr elvégezte beszédét, megtehetik észrevételüket. De ha minden kellemetlen szónál találva érzik magukat és közbe kiáltanak, lehetetlen a tanácskozmányt tovább folytatni. Méltóztassanak magukat visszatartani minden erősebb kifejezésektől, ha kimegyünk, akkor beszélhetünk ily hangon egymással, most méltoztassanak csendesen tanácskozni, nem pedig czivódni, mert ez megsértése az egész testületnek s igy meg sem értjük egymást. (Patay szólni akar. Nem engedik. Nagy zaj.) Per ez el Mór. T. közgyűlés ! Felfogva beszédem fonalát, miután azon bizottsági gyűlésben kifejtettem volna nézeteimet, hogy én a központi bizottság eljárását mind magam személyére, mind Mikár Zsigmond esetére nézve törvénytelennek, alapszabályainkkal ellenkezőknek tartom, kijelentettem, hogy iparkodni fogok ezen dolgot úgy elintézni, hogy a mennyire lehet, mind az ő compromissiójuk nélkül történjék, mind pedig Mikár Zsigmond urnak jogai megóvassanak, magamnak tartván fenn azon utat, amelyen kívántam volna ez ügyet elintézni. Ezzel az ügy inkább egyszerű szóváltással el lett volna döntve. De mégis sajnosan esett nekem, hogy akkor, midőn a bizottság tagjai azon ürügy alatt felkérnek, hogy nekem tiszteletet akarnak kijelenteni, velem discussióba ereszkedtek. Ezután a bizottsági gyűlés megtartatott. Az ülést, ámbár nagyon megsértve éreztem magam, halkkal iparkodtam megnyitni. Rövid előszó után előterjesztettem, hogy a jegyzőkönyvnek azon pontja, mely személyemet illeti, miután azt hiszem, tévedésből történt — ezen kíméletes szóval éltem — nem akarva a tárgy vitatásába ereszkedni, egyedül azt kívántam, hogy a jegyzőkönyvnek ezen pontja semmisnek jelentessék ki. S így igazíttatott ki az új jegyzőkönyv. A „Magyar Újság“-ban azt mondották, hogy nekik kellett volna e részben szólani. A „Magyar Újság“-ban elhallgatták, mert tudták, hogy ha a nemzet megtudja, hogy ilyen szavakat merészelnek ellenemben használni. (Nagy zaj. Egy hang: Ez Cromwell!) Nem ^Cromwell, hanem Haynau és Bach vagytok ti. Ők mondják nekem, hogy Cromwell, én meg azt mondom nekik, 1 ^ * • -r-r - /'VT _ . 7.1 ___ get.) Ezek után Mikor úr egy hozzám beadott nyilatkozata szerint köszönetet mondva egyébként utalásban a bizottságnak, lemondott hivataláról. Én ezt kötelességemnek tartottam a közgyűlés elé terjeszteni. (Zaj. Perczel néhány honvéd felé fordulva.) Nem szégyenük magukat nevetni, mikor szólok ? ! (Nagy zaj, felkiáltások . Gyalázat! Tisztelet a tábornoknak. Nagy zaj. Elnök csenget.) Elnök : Kérem a tisztelt közgyűlést, legyenek csendesen, mi tanácskozni akarunk, legyenek szívesek a tanácskozások rendes menetét megengedni, ellenkező esetben szét kell mennünk. (Jó lesz, ha haza megyünk ! Tessék , menjenek. Nagy zaj.) Perczel: A közgyűlés előtt tehát Mikár esetére nézve kinyilatkoztattam, hogy miután ez már eddig is több kellemetlenséget idézett elő, s nekem kötelességemben áll, amennyire lehet, az egyezséget, békességet köztünk fenntartani, hogy’ mellőzve minden egyéb tárgyalását az előbb történt felfüggesztésnek, miután Mikár úr az ő hivatalos teendőiben, tudomásomra is, pontosan járt el, s miután neki a honvédegyletek keletkezésében, organisatiójában és hivatalos működésében érdemei vannak, lemondása egyszerűen fogadtassák el. Erre nézve egy-két tag csak igen egyszerű észrevételt tett, s én kimondottam a végzést, hogy Mikor lemondása elfogadtatott , áttértünk a fehérvári ügyek felvételére. Ezalatt mi történt, mi nem történt; nem tudom, egyszerre csak felkel egy-két egyén, közöttük Rákóczi főjegyző úr — Így akarom nevezni, mert valóban most meg akarom tudni, hogy volt-e a honvéd ? (Nagy zaj.) Igen is. Azt tudom, hogy mikor az utolsó sereget alakítottam, akkor Rákóczi bizonyos kormánybiztosi minőségben Kecskeméten működött, hanem hogy honvéd volt, azt soha sem tudtam. (Nagy zaj.) Rákóczi úr tehát felkel, s azt mondja, már mikor elkezdődött a fehérvári esetről a tanácskozás , hogy hát már be van fejezve a Mikor ügy ? Én azt válaszoltam : „Igen is, ki van mondva a végzés,de erre azt mondja, hogy ez parancsszó volt. Én erre azt mondottam, hogy az nem volt parancsszó, hanem határozat, elnöki kötelességem szerint fel fogom tartani a határozatot, s nem engedem, hogy többé e tárgy vita alá menjen. (Helyeslés.) S erre Rákóczi úr, ki mindig azt mondja, hogy én bántottam őket, azt feleli, hogy ez dictatura, hogy ez parancsnokoskodás, s ő ezt nem tűri, és kimegy. (Derültség.) S erre ők nyolcan-kilenczen felkelnek és eltávoznak. Erre én, miután már keserűen tapasztaltam, hogy ezen központi bizottmányban keletkezése óta egy oly irányzat, egy oly véleménykülönbség létezik, mely határozottan nemcsak az ügynek ellene van, melyet én képviselek, de személyem ellen is van irányozva; miután azt tapasztaltam, hogy ezen bizottmány, többség — úgynevezett többség — tudja Isten micsoda források, tekintélyek támogatása vagy izgatása alatt, egy törekvést bir és tart, melyet én hazámra nézve veszélyesnek, s nemcsak törvényeinkbe, de az erkölcsiségben ütközőnek tartok, és látva azt, hogy minden kímélet, mérsékeltség, minden engesztelődés, melyet követek, nem bírja őket megtartani azon keretben, amelyben illő, hogy ügyünk vezettessék, én azért már ismételt megsértés után kötelességemnek tartottam kijelenteni, hogy én ezennel a bizottmányi gyűlést feloszlatom, s ezen ügyet az összes honvédség elébe terjesztem. (Helyeslés jobbról.) Amint az alakuló bizottmány gyűlésében kijelentem, két veszedelem fenyegeti a hazát : a lelkiismeretlen kuruzslás és az ezt költötte babona egy részt, másrészt a reactió emberei, kiknek nyilatkozatát most Bécsben hallottuk. Akkor is kimondottam, hogy Scylla és Charybdis közt evezünk, kimondottam, hogy nem hagyom magam eltántoríttatni azon ösvényről,a melyen állottam , haladtam a mai napig. (Éljenzés.) Nyíltan mondjuk ki a szót : ők Kossuth Lajosban esküdnek. (Hosszas éljenzés a baloldalon, zaj , elnök csenget.) Elnök: Figyelmeztetem az egyes urakat, szíveskedjenek csendesen lenni. Per ez el, íme, t. közgyűlés, most eltagadhatatlan tanúságát vette azon mély nyílásnak, mely köztem és a bizottmány többsége közt van. (Nem válik szégyenünkre!) Önök éljenzéseikkel most kimutatták, hogy mire törekesznek. (Éljenzés, nagy zaj.) Elnök : Hallgassuk ki kérem a tábornokot. Perczel : íme, hát tisztában vagyunk egymással. Én nyíltan kimondom azon véleményt, amit szükséges, hogy bajnoktársaim szintén tudjanak. Ezen nemzetnek története, utóbbi rendkívül nevezetes történelme, az ő ezer éves állami léte, különösen 3 részre oszlik. Az első 8- től 48-ig arany korszaka nemzetünknek, ahol, mondhatni, halálos lethargiájából felébredve, nehány jeles, szegény iró lelkesülése folytán, később több honfiú odaadása következtében, a nemzet, segittetve az Isten által, ki a jó munkát sikerrel koronázza — 48 bán teljes diadalt ült. Amint a gyűlésen is kimondottam, ez volt arany korszaka nemzetünknek. Páratlan, nemcsak hazánk ezer éves történetében, de mondhatom Európa bármelyik nemzetének legjelesebb eseményei között. Amint országgyűlési beszédemben is kimondottam, ez nem egy ember műve volt, nem Kossuthé, nem az enyém, ki vele 48-ban karöltve jártam, egy zászló alatt küzdöttem, nem egy, hanem sok száz hazafié, akik minket megelőztek, akiktől én és Kossuth tanultunk. (Igaz, éljen!) A II. korszak volt, midőn 48-ban először a franczia februári forradalom, később a bécsi forradalom következtében , mely megelőzte a mart. 15 ki napot. (Nagy zaj. Éljenzés. Gr. Vay : Valóságos szomorú dolog, hogy a tábornokot nem hallgatják ki. Akik nem akarják meghallgatni, s botrányt akarnak előidézni, kérem méltóztassanak eltávozni.) Elnök : Felkértem a t. tagokat illendően, barátságosan, szívesen, legyenek csendben Hisz’ ha én csengetek, már ennek is szónak kellene lenni. Halljuk, mit mond a tábornok úr, és ne csináljunk scandalumot ! Perez el Mór : 1848-ban martius havában felszabadult a nép az úri kény alól, felszabadult a nemzet az idegen hatalom bitorlása alól, Kossuth miniszter lett. (Éljenzés.) Én szintén hivatalt vállaltam a minisztériumban, rendőrfőnök levél?. Kossuth megtöretve térve vissza Bécsből, a júliusi országgyűlés megnyitásáig több heteken át betegen feküdt Budán. — És én kimondhatlan nehézségekkel küzdve az átalakulás első napjaiban, most a zsidók elleni izgatás, viszályuk , most mindenféle reactionárius izgatásokba nemzetiségek felébredő mozgalmai közepette, a midőn iparkodtunk egyrészt az országban, különösen az ország fővárosában rendet tartani, másrészt mit tettem ? Nem nyugodtam, hanem azon kedvencz eszmémet, mely már 1842-ben bennem megfogamzott — itt van Kossuth hírlapja, tanúságával — kivittem. — Megindítottam a magyar hadsereg alakítását. Első ejtettem ki e szót, legelső tettem indítványt ezen motívumokkal, melyekkel ma is élek, előállottam, és azt mondom: mit használ a martiusi oszlop emléke, mit a vaspályák 10 millió adója, hisz a reactio csak vár bujtogatva, hogy mire alkalma lesz, ismét ránk rontson, szétszakítson. Seregeket kell teremteni, íme, itt van egy másik lap, melybe be van írva, mily részbe vitte hazánkat a XIII. században a tatár, a XVI-ban a török, s a XIX-ikben az orosz. Vigyázzunk, hogy ez ismét ne történjék! Indítványoztam 100 honvéd zászlóalj alakítását. (Éljen Perczel!) Gróf Teleky Lászlóval, Fényes Elekkel felmenek Bécsbe, azonban 100-at nem bírtunk kieszközölni, csak 10-et engedtek. De erre nézve, sajnos, az történt, hogy osztrák hadnagyok kezdték a toborzást. Mit tettem én akkor, mint rendőrfőnök? Felnyittattam saját hatalmammal, mert nagy hatalmam volt, mert nemcsak Kossuthban esküdött a nép, hanem kissé bennem is, mint most (zajos éljenzés); felnyittattam a múzeum termét, honnan a beigtatottakat magam vezettem a városházába, és felesküdtettem Nemcsak indítványoztam 1848-ban, nemcsak legelső toborzottam honvédeket, de, mint látni fogjátok, az első magyar honvédsereget magam alakítottam. És később megválasztottak engem több helyen a júliusi országgyűlésre képviselőnek. Kossuth is egészséges lett e közben. Ott van az akkori közlönyben mindkettőnk beszéde, olvashatjátok. — Nem én hagytam el a zászlót, mely alatt küzdöttünk. Akkor is kimondottam, hogy ne adjunk segítséget az olaszok ellen, kik, mint mi, küzdenek hazájukért, szabadságukért. — Sőt midőn láttam, hogy a minisztérium is, melynek Kossuth volt szónoka, ezen veszedelmes, nemzetellenes politikát követi, letettem hivatalomat. (Zajos éljenzés.) Voltak katonáink. Ott volt a Bánságban 30 zászlóalj gyalogság, 4 ezred lovas és 50 ágyú, hanem oly férfiak vezénylete alatt voltak, kik semmikép sem valának barátai ügyünknek, osztrák tábornokok alatt. Ekkor felkelek, és mondom : Odaállítjuk a mészárszékre a derék honvédeket e vezénylettel ; magyar szervezet kell nekik, magyar vezér. És midőn, nagy erő daczára, másodszor sem tudtuk Szt.Tamást bevenni, felállottam, és kimondom az árulás szót. (Igaz ! Helyes!) Ez volt augustus 20-kán. Olvassátok a beszédeket, és ítéljetek belőlök. És ki volt ez, ki azt indítványozó, hogy az országgyűlés által én megrovassam ? Tetszik tudni azon nevet ? És még kényszerítettek, mint képviselőt, ki hazám szent ügyét védtem és érette áldoztam ! Én letettem erre hivatalomat, miért nem tette le Kossuth a pénzügyőrséget? (Zaj.) Alig múlt el 2 hét, augustus 20-ka után jön a posta, hogy Jellasich betör, átjött a Dráván, az egész honban mindenütt vész uraig. Nyitrában, Trencsénben tót tábor állott, Erdélyben támadás, Bánságban a lakosság fegyverben! A magyar honvédsereg visszavonult Fehérvárig. — És ugyanezen Kossuth Lajos sept. 15-én feláll és azt mondja — olvassátok a „Közlönyt“ — nagy veszedelemben van a haza, szükséges, hogy ember álljon elő, kiben elég tehetség és energia van, és mentse meg a hazát ! Menjen ki Perczel Mór! (Éljen!) Alakítson tehát Nyáry Pállal, Teleky Lászlóval és Madarász Józseffel, Kállay Ödönnel, Palóczy Lászlóval, Kubinyi Ferenczczel, Salamon Lajossal, Perczel Miklóssal honvédelmi bizottmányt, és nem mi mentünk Kossuthhoz, hanem Kossuth jött hozzánk a minoritásba, melyet nem rég törpe minoritásnak neveztek. (Zajos éljenzés.) Toborzottam 4 zászlóaljat, alakítottam a határokat; Miklós és Sándor testvéreim Tolnában 18 ezer embert toboroztak, unokatestvérem szintén az én nevem alatt Baranyában csapatot állított; Sárközy derék apám a nemzetőröket Komáromba vitte, és meggátolta, hogy a minisztérium által elfoglaltassék. Mit tettem én ezután ? — Kimentem az ellenség elébe Pákozdra, megállítottam a mindig visszavonuló ellenséget, halállal fenyegettem a tábornokot, ha nem küzd , kijelöltem a csatatért. Meg van írva minden a történetben, — nem Kossuth volt ott, én voltam ott! (Zajos éljenzés.) És midőn az osztrák tábornok, ki hadainkat ott vezényelte, azt mondá: „De hát az önök csapatai s a tolnaiak majd az első ágyulövés előtt elszöknek,“ ekkor azt felelem: „De már inkább egy ágyulövésre szökjenek meg, mint ágyulövés nélkül.“ És a csapatok visszaverve 5 horvát zászlóaljat, először állottak meg diadalmasan, és megmentek a hazát örökös gyalázattól. — Ezzel szereztem nemzetemnek Pákozdot, Ozorát, Letenyét! Ez volt az első magyar hadsereg, ez volt legelső magyarul vezényelve. A többi mind németül volt parancsolva. (Felkiáltások : Nem áll! Másik oldalon : De úgy van !) És a haza meg volt mentve! És, kérem, nem az osztrák ellenséggel, nem Jelasicscsal volt nekem legnagyobb bajom, hanem azzal, hogy hazánk nem egy legjelebb fia kétségbeesve feladta az ügyet, kik még Pesten sem maradtak, mint kötelességük lett volna, hanem ellenkező irányban mentek, azok közt Kossuth volt, ki Szegedre ment. Magyarországot, kedves bajtársaim, nem Szegeden mentették meg. És mikor meg volt nyerve a csata, akkor könnyű volt azt mondani, hogy: „Hisz’ azok a rablók meggyőztek, Perczelnek csak szerencséje volt!“ Ezek egyebet nem tettek, mint áskálódtak azon, hogy tudnák érdemeimet leszállítani,és kihúztak a lotteriából: kit ? Azon egyént, kit én vádoltam 48-ban, hogy a haza és honvédügy ellen nagy bűnöket követett el, s kit Kossuth teremtett, folyton felnevelt, utoljára generalissimusnak nevezett ki, végre dictatornak tett. Ez egyént ámítónak nevezni,neki csakugyan nincs joga. Ha ámító volt Görgei, akkor Kosszuthnak a történész nem adhat más nevet, mint hogy a leggyengébb és legnyomorultabb kormányzó volt a világon, vagy hogy maga is áruló volt. (Igaz ! Nagy zúgás.) A hires angol történész,jordshmith, midőn a világot uralt hires nagy római nemzet történetét leírja, azt mondja : „Egy ország, mely tudatlanságban siülödik, az mindenféle impostornak játjóknak.“ Minek tehát félni az igazságtól? — Kell tudni a nemzetnek az igazságot,smerje fel múltját, nehogy babonába sülyedjen, mi okvetlen anarchiára vezetné! Látók a gyülekezetben egy egyént, ki 18 éven át nem mondott mást, mint a legerőbb szitkokat Kossutra. Ezen egyén ugyan furcsán tért meg, most leghűbb pártolója. (Széler Lajos: Mindig voltam és leszek ! Rám czéloz! Zaj. Találva érzi magát. Igaza van Perczelnek!) Furcsa, hogy míg 18 éven át külföldön Kossuth teljes hatalommal kezelte ügyeinket, addig mindig gonosz ember volt, most, midőn Perczelt az isteni gondviselés bevitte honába, és az egész nép őt pártolja, akkor nem Perczel, de Kossuth a hazafi. (Felkiáltások: Éljen Perczel!) Hoszszas volna az egész táborzás történetét most leírni, végére megyek tehát. Mondom, hogy három sereget szerzek, háromszor elhatárzott tényező valók hazám megmentésében ; ugyancsak háromszor kényszeríttettem ezen, általam szerzett és diadallal koszorúzott sereget átadni másoknak. — Július 19 én történt az utolsó Szegeden, 35 ezer emberrel vonultam be Haynau 70 ezer embere előtt Szegedre. Itt van Raming osztrák tábornagy irata, ki azt mondja : „Mily csodás, szinte megfoghatatlan sebességgel, mint a gomba nőtt ki ut meg uj sereg a Tisza és Duna közt, Czegléd és Szolnokon.“ Mozgalmaimmal kiűztem Debreczenből a muszkákat. Túrnál egy fényes lovassági csatát küzdöttem, minek háborúban párja nincs, — mely irányában maga az orosz a legnagyobb dicsérettel emlékezik. — A legnagyobb melegben, készületlenül levonultam legnagyobb rendben Szegedre, mire oda értem, már tudtomra adták, hogy ki van kiáltva a fővezér. Az orosz ármány, szövetkezve e gyáva kajánsággal, sietett kiküszöbölni azon egyént, ki tán még megmenthette volna a hazát. Igen, megmenthette volna, mert leghitelesb adatokkal kimutatom, hogy midőn Túrnál küzdöttem, Paskievich fővezér futárokat külde, hogy ki akar vonulni Magyarországból, hanem az árulás sietett lehetetlenné tenni az orosznak a kivonulást. Letettek. — Megmondottam akkor Szegeden, július 29-én, Kossuthnak, mi lesz nemsokára jutalmuk. Itt van napi parancsom, hatalmamban állott volna akkor őt is elfogatni, ,mert a nép mindig, mint ma is,hozzám szított. És mit tettem? Azt mondom, hogy inkább, mintsem viszálylyal fertőztessem meg a szent ügyet,ha támogat a kormány, megmentem a hazát, de ez ellenségeskedés és viszályok közt lehetetlen. Legyőztem magamat, tiszteimnek, kik hozzám jöttek, hogy fogassam el Kossutht,ez felelém : Nem ! — Három a táncz, háromszor tettek le, lehetetlen tovább mennem, meg vagyok törve, lelkem szét van zúzva, érzelmeim elfásulván oda adtam a parancsnokságot. És mi történt ? 9 nap múlva az idegen kalandor, ki seregeinket vezérelte, folyton verette magát a temesvári csatában, melyben mint önkénytes vettem részt, s melyben a csatatért utolsó hagytam el. (Éljen!) Elveszett minden, elveszett a haza, és Kossuth azon egyént, kit most mindnyájan, ő és az ő emberei árulónak neveznek, de akit akkor nem neveztek annak, dictatornak nevezte ki, és Kossuth elhagyta a hazát, gyáván hagyta el! (Úgy van! Nagy zaj. Ellenmondás.) Kereszttel hátamon mentem külföldre, éven át sokat szenvedtem azon öntudatuan,higy nem az osztrák reactio, melynek hadait elkéstünk és mulasztásaink daczára is megvertük, ~ nem a felizgatott nemzetiség, melynek seregeit játszva verők szét s embereit mint birkákat hostuk össze; nem maga a muszka, ki későn jött, csiga léptekkel haladva előre, vesztette el a hazát, hanem maga hazánk legünnepesebb embere. (Ugyan jobbról.) Mi történt a 18 éven át ? Viddinben Kossuth Lajos maga jött hozzám, és azt mondá, hogy hibázott, bűnt követett el ellenem, bocsássák meg neki, s én azt felelem : késő ma; lehetetlen, hogy megtört lelkemml veled egyesüljek, de az idő mindent orvosolhat, s eljöhet azon kor, midőn kezet fogva, hazánknak ismét együtt szolgálhatunk. Ezt mondom neki, midőn a török kormány Sumlában engem az összes emigratio főparancsnokául nevezett ki. Később ismét hozzám jött, mondván, hogy ő a kormányzó ; ekkor azt mondom neki: „Kossuth ! Nem vagy te kormányzó, letetted hivatalotad, és pedig oly körülményük közt, melyeket iparkodnod kell, hogy Isten és ember elfeledjen.“ Kértem,hogy térjen meg,mondom neki, hogy most kezdem conspirálni, e szegény ,kíspadon heverő elvérzett nemzetben tusát idén fel, valóságos ban és vétek. „Voltál kormányzó, Kossuth Lajos, pár hónapon át, de nem vagy, és nem leszesz többé soha. “(Úgy van,igaz, nem kell! Néhány hang : Ki tudja ?) És a nemzet 18 éven át, mert nem volt világosság, a sötétség uralma, és nem láthatott, a nemzet Kossutban esküdött, az egész világ Kossuthot ünnepelte. (E jentés jobbról.) De minő hatalma van az igazságnak ? — megmutatta a köztem és közte való viszony. 18 éven át kezeltem a nemzet minden ügyeit, minden benne volt központosulva. Én visszavonultam, nem gátoltam cselekvéseiben, bár némelykor kész lettem volna hazám javára szintén közreműködni; de nem tetszett nekem az eljárás, melyet ő követett, és visszahúzódtam. S kinek lett volna igaza ? Nem sült-e fel 18 éven át minden cselekvésében, nem vallott-e kudarcot minden tettében ? Hát megmentette a hazát ? (Felkiáltások : Soha sem !) Ott volt Magenta, Solferino, ott a milliók, miket az olasz kormány és más hatalmak adtak kezébe, tudott e valamit tenni a hazáért? Nem, hanem elfutott Olaszországból, mint hajdan Szegedről. (Zaj. Éljen Perczel.) Milliók voltak kezében, vett hajókat, ágyúkat, vett fegyvereket és elpazarolt mindent, haszontalanul. Bele akart avatkozni Amerika ügyeibe. Szégyentelve, Schmidt álnéven szökött Amerikából. (Zaj, mozgás a balon.) Angliában volt 10 éven át. Egykor ott gyalázván Ausztriát, azt mondá: Markomban tartom Ausztriának és a dynastiának sorsát, de — úgymond — megmentem. És az angol,zért nem buta nép ám ez, nem megvesztegetett nép, az angol csakhamar kiismervén, kivel van dolga, azt mondá neki: „Ha csakugyan igaz, hogy az osztrák 30 esztendeig sanyargatott bennetelet, s 48 és 49 ben annyi gonoszságot követett el ellenetek, és te csakugyan Messiása vagy Magyarországnak , micsoda otromba ember vagy hát, ha mégis meg akarod menteni, s kívánod, hogy mi Repítsünk oly otromba embereket, mint ti vagytok, (Quenmonnas. Más alkalommal pedig igy szóla: „Mily nyomorult, mily gyenge ez Ausztria, szégyen, hogy ti angolok vele szövetkeztek, — ez a krimi háborúban volt, — de ha ti ezt teszitek, ha Ausztriával szövetkeztek, én kijelentem, hogy az orosznak adom át inkább nemzetemet, mintsem hogy e szövetséget engedjem.“ (Nagy mozgás. Úgy van! Éljen Perczel!) És mit mondtak az angolok ? „Ejnye, te hóbortos ember, ha csakugyan oly gyenge azon Ausztria, hisz akkor előbb-utóbb meg fogtok tőle menekülni, tehát te csúnya boszúból akarod nemzetedet azon óriás medve kezébe játszani ?“ Mit tett Kossuth Lajos ? Két ízben bankót nyomatott; bele kerültek tán 3— 400,000 ftba, mert sokat nyomatott. Azokon a bankókon ott volt Kossuth Lajos képe, és lábainál Ausztria, és rajtuk irva való: „Sic semper tyrannis.“ A merészlő ezt mondani, ő merészlő, ki háromszor menekült a vész elől az országból. (Mozgás.) És mit tett még? Ismét ágyukat és fegyvereket vásárolt— mert szép sommákat adtak ezen martyrnak kezébe — és küldd azokat Oláhországba, Szerbiába. Képzeljétek most bajtársaim, ha csakugyan betör 59. és 66-ban a porosz és olasz Magyarországba, s azonkívül valami 50,000 oláh és szerb Erdélybe, azok a mi részünkre gazdálkodtak volna-e ? Igen, a magukéra! (Derültség. Úgy van ! Igaz !) És Kossuth ezt téve, a legnagyobb árulást követte el Magyarországon. (Igaz! Mozgás.) Mi történt 10 év után ? Annyira vitte a dolgot, hogy midőn Schmerling a febr. 26-ki alkotmánynyal örvendeztetett meg, akkor az angolok, kiknek annyit beszélt, azt mondták, hogy hát miért nem mennek a magyarok a reichsrathba ? Ez volt működésének gyümölcse. Erre Kossuth szépen ott hagyta Angliát, s elköltözött Olaszországba. Szeretett bajtársaim ! 1866-ban ismét kínálkozott az alkalom a haza megmentésére. Milyen nevezetes és tekintélyes volt a magyar ügy, mutatja, hogy 1866-ban a porosz kormány 5 millió frankot adott ,a magyaroknak, hogy mentsék meg a hazát. És megmentetett-e az ? Nem! Összevesztek egymással azok, kik az összeget kezelték, és elsurrant a kedvező alkalom. Gyalázat érte ügyünket, hogy pirulnunk kellett azokon, amik történtek. És akkor azon egyén, ki feledve mindent, mi 18 éven át történt, azon egyén merészkedik előállani, s az országban szemrehányásokat tenni hogy a szegény, kinpadon hevert nemzet, midőn alkalma nyílt, leszállt a kinpadról és kilépett a börtönből, melynek ajtai megnyíltak?! (Gyalázat !) Ki ne ismerném Deák Ferencznek mártius 28-diki beszédét. (Éljen Deák Ferencz!) — Ki Deák Ferencz ? (Szónok hosszasan félbeszakittatik Deák F. éljenzése által. Néhány zúgolódó hang hallatszik.) És Deák Ferencz, a 32., 36., 39., 40 diki Deák, kit Kossuth maga Washingtonnak nevezett, Európa legnagyobb emberének mondott, a Gi ki Deák, kit egész Európa tisztel és becsül, ki ama nevezetes felirata szerkesztésével mindazt, mit amaz elrontott, emez Európa előtt rehabilitált. Deák hazánk legönzéstelenebb embere, (éljen, éljen!)ki mindenesetre ép oly jeles szónok, mint Kossuth, de véghetetlenül következetesebb és bölcsebb nálánál; ugyanazért Deák F. szintén a béke, a kontresztelődés, a megbocsátás ösztönétől vezéreltetve, mit mondott aártius 28-án ? Dicsérést szavazott Kossuthnak, mely, őszintén megvallom, s ne bsze lilébe is mondom, még a valón is túl mnt- 8 **z egész országgyűlés éljenzéssel helyeselte Denak ezen lépését. S mit tett Kossuth Máriából irt levelében a lehető legnagyobb szeretetlenséggel, a legnagyobb szemtelenséggel, mit valaha ember elkövetett . . . (iszonyú lárma, zajos szóváltás a két oldal közt,) mintegy bűneinek súlya alatt e szét vesztett ember, megmarta azon keze , melyet neki Deák nyújtott. (Morgás.) _ Midőn én magam bejöttem az országim, midőn a nemzetnek zöme, honvédtársaim üdvözölték múltamat, nem Kossuthéval együtt, hanem mint önállót, magamét, mikor a nemzetnek majdnem minden osztálya azon zászló alá csoportosult, melyet Jókai lapjában lefestett, akkor Kossuth er és az ő emberei ilyeneket tesznek! Ha a legkisebb hazafiság lett volna keblében, nem irta volna azon eszelős és meggondolatlan lázitó leveleket, hanem megszállva magában, örült volna, hogy elvégre világosság van Hunniában, hogy a nép kezdi tudni a múltat. De ő nem ezt téve. Hanem ő és fiai azt mondák, hogy nem hogy be szabadna jönni egy hazafinak, de áruló az, aki bejö. Még utoljáraőrültségében megátkozta a 67-ben történteket. Átkozni merészelt engem, s amit én nemzetemnek 8 hó alatt tettem. És mit kiáltoznak ők után útfélen, s azok, kik bennük esküsznek? Hogy Magyarországban nincs szabadság, hogy Magyarország elveszett 67-ben. Elveszett 48 —49-ben, de nem.67-ben. (Igaz, úgy van, éljen Perczel!) Azt mondják, hogy Magyarországban aristocralia uralkodik, s kezdenek demokrata kört alakítani. Megvédte az isteni gondviselés nemzetünket 48 - 49-ben, hogy nem volt parasztlázadás, hanem ők is zászlóink alá sorakoztak, védeni a hazát. Nem sikerült 19 éven át sem Bachnak sem Hehmerlingnek a népet fellázítani, s most merészel egy ember, ki mindenütt kudarczot vallott, előállani, és engedni, hogy az ő nevében az osztályok közt meghasonlás idéztessék elő. Hát Dózsa kell Magyarországnak ? De nem lesz Dózs ,mert ellenében állandók ép úgy,mint ellenében állottam az irgalmatlan zsarnokságnak. (Zajos élj m.) Épen úgy fogok tekintélyem, igazságom egsz súlyával eléjük állani, és fogom megsemmisíteni azon gonosz terveket, melyekkel nemzetünkben lázadást akarnak szítani. (Éljen Percel.) És tudom, hogy mindenki e hazában: honvéd, nem honvád, régi aristocrata vagy a nép, ép úgy, mint vélt a legközelebbi években, — tanúi voltak bizonyos emberek, hogy mi történt akkor, minden izgatásuk daczára, — mindenki zászlómmá csoportosuland. Az isteni kegyelem nem fogja engedni, hogy egy embernek vétkes ambitiójai, s néhány egyénnek megfoghatlan izgatása folytán a nemzet ismét veszélybe sodortassák. Mit merészelnek után útfélen mondani, hogy gazember Deák, gazember Perczel Móricz! ( fiúnez it, a ki azt meri mondani! Éljen Deák Ferencz! Éljen Perczel! Hosszan tartó zajos éljenzés.) Mindennek véget kell érnie, közgyűlés, szeretett bajtársam, úgy e mostani felszólalásomnak is. Amit itt mondottam, el fog terjedni az egész uj szalma, de bindhelin lúgom az országgyűlésen is. (Csiky Sándor : Csak tessék, majd állunk ölébe!) Visszatérek most kiindulási pontomra. Itt ellenem, személyem ellen volt irányozva mindazon támadás melynek Mikor ügye mintegy ürügyül szolgált. Itt igenis Kossuth személye van játékban és azon vétkes izgatás, melyet néhány ember merészel kezdeni, izgatás, mely ha többségre jutna az országban, lehetetlenné tenné bármely hazafinak a szent ügy melletti további küzdelmet. — El kellene szégyenínem magamat, kiszökném ez országból, ha valaha ilyesmi uralomra vergődnék! Mindezeket rég idő óta tapasztaltam, mindenfelé, kíméletes, sokszor energikus közbelépésem daczára láttam törekvéseket, melyek teljesen meggyőznek, hogy ami február 10 én a bizottsági ülésben történt, törvénytelen, személyellenes. Mikor arra nézve a legnagyobb méltatlanság és szintén személyellenes. És miként azt a legelső honvédegyleti gyűlést határozottan kimondó, hogy nem fogadja el e határozatot; a jászberényi, a kun, a pesti már kimondd, h úgy teend az egész ország, és szégyent fognak vallani ők, mint mesterük maga! (Eljön Perczel!) Megmondottam nekik többször :„Nemo impune hicessit.“ Igazságom szent öntudatában nem velük, de százezrekkel rendelkező hatalommal mertem szembeszállni pár nappal ezelőtt Bécsben. — Senki sem tudja hogy történt a Grimicsics-féle dolog. De Grivasics semmivel sem töb, mint ők, a reactio emberei ők is, mint az. (Így van ! Helyes. Éljen Percel !) Ezen körülmények, ezen megyőződés birt engem an a, hogy a mártius 25-én tartott bizottsági ülés végén kijelentsem, hogy én ezennel a központi bizottság üléseit felfüggesztem, a bizottságot feloszlatom. És kijelentem, t. közgyűlés, s, kik honvédeknek nevezitek magatokat; ha honvédek vagytok,vezéretek vagyok, s mig ti magatokat annak nevezitek, vezéreteknek kell elismernetek! (Úgy Van! vezérünk eljön ! Hosszas, viharos tetszés.) Én megválasztott elnöktök vagyok, ha titeket illet a rendreigazitás, én, mig cink vagyok, jogomat fenn fogom tartani. (Éljen ! Éljen!) Éz tehát mindezeket itt kijelentve, kérlek benneteket,szeretett bajtársaim,hogy nyilatkozatomat jegyzőkönyvbe véve, méltólitassatok határozni, várjon helyeslitek-e, elfogadjátok-e ama határozatot? (Nem fogadjuk el! Szűnni nem akaró viharos éljenzés.) Iáatay István óvást tesz Perczel beszéde I Ilon. Perczelnek nem volt joga feloszlatni a központi bizottmányt, mivel annak tagjai, épen 'b'.', mint Perczel, az összes honvédegyletek által választottak. A központi bizottmány tehát jogtalannak tartja a feloszlatást, s azért ennek móczára, is gyűlést fog tartani. Rákóczi János: Tisztelt közgyűlés! (Felkiáltások: Nem volt honvéd soha, nincs joga szólani. Nagy zaj, elnök csenget.) Elnök: Kérem, méltóztassanak szónokot kihallgatni. Rákóczi János felkéri az elnököt, hogy nyilvánítsa ki a közgyűlés előtt, miszerint ő igazolt honvédőrnagy. Elnök kijelenti, hogy Rákóczi úr igazolva van, s mint ilyen választatott meg a bizottmány-