Pesti Napló, 1868. augusztus (19. évfolyam, 5480–5503. szám)

1868-08-01 / 5480. szám

mint a t. szónok véli, — várjon sokan — és sokáig találtatnának-e, kik a magyar költők műveit olvasnák, s azokon lelke­sednének ! T­ó­t­h K­á­l­m­á­n még álta­lánosságban se fogadja el a javaslatot, s e szerint a szélsőbal indítványa mellett szavaz. Klapka György a katona és pol­gár, az élet és gyakorlat embere, a kér­dést más szemüvegen át nézi, s igy ter­mészetesen más következtetésre is jut. Rövid beszédében érdekkel emlékezett azon időre, midőn hivatásának tartá az osztrák kormánynak annyit ártani, meny­nyit csak árthat; de mihelyt a nemzet ki­rályává­ kibékült, s az ország ügyeinek élére törvényes kormány lépett, azon perczben eme hivatása megváltozott. Ama kibékülésben minden egyes a nemzet pa­rancsát érti, s ő ennek engedelmeskedett, és engedelmeskedik. Klapka beszéde nem volt keresett, nem volt kidolgozott, de annál gazdagabb tanulmánynyal; érzé és felfogá ezt a ház, s azért rövid előadását a leg­feszítettebb figyelemmel kisérte, s midőn végzé, zajos élj ennél üdvözlé.­­ A mai ülés zárbeszédét V­á­r­a­d­y Gábor tartá, a balközép egyik ismertebb szónoka. Jellemezve dióhajban a mai nyilatkoza­tokat, nem állhatjuk meg, hogy a viták formájára nézve egy észrevételt ne koc­­­káztassunk. A házszabályok szerint a vita alatti kérdéshez annak pártolói és ellenzői fel­váltva szólanak. E szabály a mai vitában helytelenül volt alkalmazva, mert a bal­közép szónokai csak­is a részleteknél lesznek ellenlábasok, most az általános­ságban ők is a pártolók közt állanak. El­lenfél csupán Madarász, és kesergő társai. Kérdés most már, van-e szükség napokig húzódó általános vitára ott, hol a tulaj­­donképeni küzdelem csakis az egyes sza­kaszoknál bír értelemmel? Mi azt hisz­­szük, hogy erre nincs szükség, s hogy sokkal több haszonnal lesz ezen vitaerő felhasználható ott, hol kiki rámutathat a pontra, mely meggyőződésével, vagy ér­telmével ellenkezik. Egyébiránt a mondott beszédeket ré­szint egészben, részint kivonatban a kö­vetkező pontok alatt soroljuk el. Tisza Kálmán, T. ház! Mielőtt magához az előttünk fekvő törvényjavaslathoz szólanák, el akarom röviden mondani, a­nélkül azonban, hogy beszédének és indokolatának e­áfolatába bocsátkoznám, hogy miért történik az, hogy ha­bár a törvényjavaslat tartalmával magam is sok tekintetben elégedetlen vagyok, mégis a Mada­rász képviselő úr és társai által beadott határo­zati javaslatot nem pártolhatom. Oka önnek igen egyszerű, mert miután én azon nézetben vagyok, melyben lenni magát ő is vallotta, hogy Ma­gyarország kellő vedereséről intézkedni szüksé­ges, én ezen czélból a rövidebb utat, azaz azt óhajtom választani, hogy az előttünk fekvő tör­vényjavaslatot, mennyiben az nézetem szerint hi­ányos, vagy sérelmes, kijavítani megkísértsem a ház kebelében, nem pedig azon hosszabb utat, hogy visszautasítsam azt a minisztériumhoz , mely visszautasítás annyival inkább nem lenne nézetem szerint igazolható, mert a minisztérium bizonyosan azon meggyőződésben terjesztette e törvényjavaslatot most is elő, hogy az kielégítő, hogy az a helyzetnek, a viszonyoknak megfelel. Alig volna tehát remélhető, hogy ha visszautasí­tanék is azt hozzá, azon az övével ellenkező szempontokból fogná kiigazítani, a­melyek p. o. némely részeire nézve engem is vezérelnek; te­hát az elvesztett idő után ismét ott volnánk, a­hol most, hogy t. i. a javaslatot minden tekintet­ben, elfogadni képesek nem volnánk. Áttérve magára a törvényjavaslatra, két oly dolgot látok abban kimondva, melyet, eltekintve most az alkalmazás módozatától, részemről is he­lyeslek. Ezeknek egyike az általános védkötele­­zettség, másik a honvédség felállítása. Az álta­lános védkötelezettséget illetőleg igen jól tudom én, hogy az nagy terheket ró az ország lakói­nak vállaira, s éppen azért nem tekintem én azt valami eszményi jónak, nem oly intézménynek, melyhez mind­örökké ragaszkodni kellene, mert azt hiszem, hogy nem az kell, hogy az európai művelt államoknak törekvése legyen, hogy men­tői több fiák álljanak fegyverben, hanem ellen­kezőleg az, hogy mentői kisebbre szállíttatván le a hadsereg, mentül kevesebb teher nyomja az államok lakóinak vállait, s hogy végre oda jus­sunk, hogy a katonai szolgálat épen olyan le­gyen, mint bármely más pálya, melyre lépnek azok, kik az iránt magukban hajlamot éreznek. Azonban te­hát, igen jól tudom azt is, hogy ezen, mindenesetre szebb és boldogabb jövendő még igen messze van, igen jól tudom, hogy a felé tettleg közeledni egyes államnak a többiektől elkülönítve, hacsak létét veszélyeztetni nem akarja, nem is lehet; tudom, hogy míg Eu­rópának, az európai szárazföldnek nagy államai átalában le nem tesznek a fegyver általi ter­jeszkedés vágyáról; mig meg nem értik a ci­­vilisatio és az emberiség szózatát, mely azt követeli, hogy a béke művének szentelhessék a nemzetek munkásságukat, mely csak a szellem és ipar általi hódítást tartja megengedhetőnek, mondom, hogy addig, míg ezt meg nem érték, s ennek folytán egyetértőig nem intézkednek azon roppant hadseregek számának leszállításá­ról, melyek az emberiség millióinak munkájától és az ezen hadseregek fenntartására szükséges roppant tőkék gyümölcseitől fosztják meg az emberi társadalmat, addig míg ez történik, lehe­tetlenség akár az állam és a trónnak biztonsá­gáról gondoskodni tartozó hazafiság, akár szel­lemi és anyagi érdekeink szempontjából azt akarnunk, hogy saját hazánk kellő védelem nél­kül maradjon. Ha már­pedig egy nagy és terhes katonai erő fenntartása a jelen viszonyok közt okvetlen szükséges, akkor lehetetlen az átalános védköte­lezettséget nem pártolni, lehetetlen, mert nem­hogy aristokratikus intézmény volna, de épen egy igen igazságos demokratikus intézmény az, mert ezen az uton mindenki arányosan vesz részt a haza védelmének terheiben és épen ez­által mindenkire kisebb teher háramlik abból, mint leáramlanék más rendszer mellett azokra, kik e kötelezettséget mindnyája helyett maguk teljesíteni lennének kénytelenek (Helyeslés) Le­hetetlen, mert ezen az úton érhető el az, hogy a katonaság ne képezzen egy oly különálló kasztot a nemzet kebelében, mely — miként a történelem tanítja — míg védelmül szolgált a külmegtámadások ellenében, addig számtalan­szor a belszabadságnak legnagyobb ellensége volt; lehetetlen, mert a honvédséggel czélszerű kapcsolatba hozott általános védkötelezettség mellett érhető el az, hogy aránylag legnagyobb véderő álljon fel, aránylag legkisebb költség mellett. Ezek szerint helyeslem én az általános védkötelezettséget a jelen viszonyok között, he­lyeslem a honvédség felállítását. Helyeslem ezen utóbbit azon kívül, mit épen most elmondani szerencsém volt, nemcsak azért, mert egy ke­­gyeletes érzés rezgi át keblemet a honvéd név hallatára, de helyeslem azért is, mert meg va­gyok arról győződve, hogy hacsak a kivitelnél a bizalomra felemelkedni nem tudó szűkkeblű­­ség vagy épen ellenséges indulat, mit fel nem tehetek, ezt meg nem hiusítja, ha a nemzet — mint remény­em, ezen intézményt teljes erejé­vel felkarolja; megvagyok arról, mondom, győ­ződve, hogy mindenkit a legközelebbi idők ta­pasztalása meg fog győzni arról, miszerint az egyedül törvényes királyától és törvényes kor­mányától függő, a haza földjén lévő és hazája színei alatt sorakozott honvéd lesz mind az al­kotmánynak, mind a trónnak, mind az ország épségének legbiztosabb támasza és legerélye­sebb megvédője. (Általános helyeslés.) Midőn azonban te­hát ezt kinyilatkoztatom, egyúttal nyilvánítanom kell azt is, hogy én a jelen törvényjavaslatot, ezen két általam is he­lyesnek tartott elvet alkalmazásuk tekintetében és sok pontjaira nézve közjogi szempontból sé­relmesnek és más irányban is czéliránytalannak tartom; sérelmesnek tartom sok pontjait, közjogi tekintetben pedig nem azon nézpontból indulok ki, mit tartottam mindig, és tartok ma is he­lyesnek a magyar hadsereg ügyeinek elintézése tárgyában, nem ebből, mert látva, hogy az elveim és nézetem szerinti elintézésnek útjában álló, azzal ellenkező 1867 XII. t. sz. megváltoz­tatásának ideje nem érkezett el; részemről is ezen most idézett törvény szempontjából tekin­tem ezen javaslatot. Sérelmesnek, ama törvény­től hátralépésnek tartom ezen javaslatot annyi­ban, a­mennyiben itt nem Magyarország véd­­erejéről szándékoltatik törvény alkottatni, hanem igenis egy közös törvény alkotásáról van szó, már­pedig az általam idézett 1867. XII. t. sz. 13 §. kimondja ugyan, hogy a védrendszer egyenlő elvek alapján állapítandó meg, de arról, hogy még magára is közös törvényt kelljen alkotni, egy szót sem szól. 12-ik §-ában pedig még az egyértelműleg elintézendők közül is határozottan kiveszi az újoncz kiállítás feltételeinek, a szol­gálati időnek meghatározását. Ezen­­j­avaslat által pedig mindezekre nézve, 10 évre kötelező­ig egy közös törvény szándékoltatik alkottatni nemcsak, de mindezek még a 10 év elteltével is közös egyetértő törvényhozás tárgyaiul jelöl­tetnek ki. Sérelmes az és hátralépés az említettem tör­­vénytől annyiban is, a­mennyiben a közös had­­ügyminisztert, ezen, ama törvényben nem is em­lített közeget, törvényesíteni szándékszik nem­csak, de annak hatáskörét azon körön túl, mely ő Felsége alkotmányosan gyakorlandó jogai számára jelöltetett ki ama törvényben , még messze túl terjeszti ki, messze túl terjeszti ki ugyanis a közös hadügyminiszter hatáskörét azon jogkörön, midőn a XXI. §-ban arra, hogy hazánknak minő intézetei legyenek, a főgymna­­siumokkal és főreáltanodákkal egyenrangúak­nak tekintendők, midőn arra, hogy mily hazánk­­beli szegény tanulók legyenek az egy évi szol­gálat jótéteményeiben részesítendők, ezen közös hadügyminiszternek határozó befolyást enged. De sérelmes és visszalépés szerintem annyiban is, a­mennyiben ezen­­javaslat a magyar hadse­reget, melyet még ama XII. törvény is, habár korlátoltan említ, szóval sem em­líti. Igaz te­hát, hogy hivatkozás van a XV. törv. azon §§-ra, melyek közül egyikben e kitétel, „magyar hadsereg“ kimondva van; de ha meg­gondoljuk, hogy azon idő óta, midőn ama tör­vény alkottatott, a közösügyi törvénynek, az ő Felsége többi országai számára a Reichsrathban elfogadott példányában a magyar hadsereg meg­említése mellőztetett; és ha meggondoljuk, hogy most már a mi saját törvényünkben is mellőzte­­tik, valóban bajos ebben egyebet látni hátralé­­pésnél, bajos ebben egyebet látni, mint az an­nyit emlegetett önállóságunk igen keserves illu­­stratióját. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De sérelmes végre, — mert ez alkalommal többet felemlíteni nem akarok — abban is, hogy egy összes birodalomról szól. Én t. ház, ismerem a kötelezettségeket, melye­ket az 1867 : XII. t. sz. ő Felsége többi orszá­gai és tartományai irányában is reánk ruházott, nincs is szándékom e kötelezettségek ellen szó­lani ; de kénytelen vagyok kifejezni azon meg­győződésemet, hogy magyar törvénybe ezen ki­fejezést összes birodalom beiktatni saját hazánk állami léte ellen véghetetlen hibának, hogy ne mondjam bűnnek tartom. (Élénk helyeslés a balon.) Más tekintetben is, mint mondom, hibásak e törvényjavaslatnak némely szakaszai. Erre nézve csak egyet említek meg, hibásnak tartom részemről a 12 évi szolgálat időnek fel­osztását a közös hadsereg és a honvédség közt, a­mennyiben az elsőben tíz, a másodikban csak két évig lesznek azok, kik besoroztatnak, köte­lesek szolgálni. Nem akarom most e kérdésnek politikai oldalát fejtegetni, hanem egyszerűen államgazdászati és pénzügyi oldalához szó­lok pár szót. Ezen törvény szerint a besorozott 10 álló esz­tendeig, részint m­int valódi szolgálatban levő, részint mint hátralékos a közös hadsereg tagja, ezen törvény szerint ezen tartalékosok behívá­sára, nem hogy az országgyűlésnek, de magának a felelős magyar kormánynak sincs semmi befo­lyása. Tiz álló évig maradnának tehát e hazá­nak fiai oly helyzetben, hogy saját kormányuk­nak tudta nélkül is, családi tűzhelyeiktől, fog­lalkozásaiktól bármely perczben elzavartathat­nának. v . J.foso ítu­ i / ii . I Nem akarok én itt sem rész, sem boszantási sz­ándékot föltenni, de magát a helyzetet akarom s­­zemügyre venni,­­ a helyzetet úgy, mint az ma van. Tudjuk, hogy a magyar hadsereg legnagyobb része ma is külföldön van, és arra nézve, hogy ez ezentúl máskép lesz, e törvényben semmine­mű biztosítékot nem látok. Mi lesz ennek következménye ? A legkisebb háborús eshetőség­ felmerülésekor, hosszas idő lévén szükséges —­ a távolság miatt — a tarta­lékosok behívására, a tartalékosokat be fogják rendelni és be fogják rendelni sokszor olyankor is, midőn ha az egész rendezés máskép lenne, ha ők közel lennének ezredeik főhelyeihez, meg­lehet a behívásra sem volna szükség, mert azon idő alatt, a­mennyivel későbbre lehetett volna a behívást halasztani, már a háború esélyei el is múltak.Azt gondolom, nem szükséges pedig fejte­getni, hogy egyetlen egy ily behívása a tartalé­kosoknak mily roppant kárt okoz, nem csak az egyes családoknak, hanem az egyes családok útján a rendes foglalkozás, az attóli elzavarás folytán magának az államnak is. De hasonlólag káros ez pénzügyi tekintet­ben is. Erre nézve nem szükséges egyébbre utalnom, mint egyedül arra, hogy mennyibe fog ily módon az újonczok kiállítása, a szabadságosok haza­szállítása, a tartalékosok behívása és visszaszál­lítása az államnak kerülni; úgy, hogy ezen mó­don meg vagyok róla győződve, nem hogy ki­sebbíteni lehetne a hadügy által ránk rótt terhe­ket, de igen félő, hogy azok magasabbra fognak neveltetni. Azonban te­hát, nem­ óhajtok most több meg­jegyzést tenni,lesz erre, mind az általam érintett pontokat, mind a nem érintetteket illetőleg al­kalom a részletes tárgyalásnál, hol, ha és a­mennyiben szükségesnek találandom, módosít­­ványaimat is megteendem. Most egyszerűen csak azt nyilvánítom, hogy tekintve az általam is helyeselt következő két fődolgot: az általános védkötelezettséget és a honvédség felállítását, ezekre való tekintetnél fogva nem ellenzem azt, hogy jelen­­javaslat a részletes vita alapjául elfogadtassák, termé­szetesen az, hogy azon túl, midőn majd a ház tárgyalásán keresztül ment, rá fogok e szavaz­hatni, vagy nem, attól fog függni, hogy az álta­lam teendő vagy általam helyeselt módosítvá­­nyok el fognak e fogadtatni vagy nem ? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tóth Vilmos beszédét holnapi számunk­ban közöljük. Ivánka Imre a ház előtt levő törvényja­vaslatot nem tartja megítélhetőnek egyenkiv­t, mert azok egy concret egészet képeznek, és nem is elégíti ki ötét annyira, mint az előtte szóló Tóth Vilmos képviselőt. De mindamellett, misze­rint e törvényjavaslat nem tartalmazza mindazt, a­mit Magyarország közjoga szerint követelhe­­tőnek, s az országot megilletőnek, s katonai szempontból tökéletesnek, s jónak vall mégis — egészben — mint nagy haladást a kitűzött czél felé, kell hogy jelezze. Előtte bizonyos, hogy bekövetkezik azon idő, midőn a hatalmasságok kölcsönös erőlködése következtében kénytelenek lesznek az átalá­nos felfegyverkezésh­ez folyamodni, mert annyi­ra fokozzák egyes á­llamok haderejüket, miként lehetetlen, hogy a szomszéd államok e tekintet­ben elmaradjanak. De szerinte az így keletkező állandó hadseregnek költségei oly nagyok, hogy azok elviselését nem fogják elbírni, s ennek kö­vetkezése az lesz, hogy átalános népfelfegyver­­kezés, összekötve erős állandó hadkeretekkel k­övetkezik be. Erre vonatkozólag megemlíti azt is, hogy oly viszonyok között, milyenek között vagyunk, még szükségesnek látja hozzá­tenni azt, ha Szer­bia 120 ezer, Románia 140 ezer embert kíván fegyverbe állítani, ily viszonyok között Magyar­­ország ha az állam­ lét és függetlenség fenntar­tatni kívántatik, 500 ezer emberrel kell, hogy rendelkezzék, melyet a jelen törvények nyomán képes is lesz Magyarország kiállítani. A jelen törvények nyomán az állandó sereg 160 ezer, a tartalék 170 ezer, a honvédség, mely eleinte 70, később 120—130 ezer ember, ehez hozzászámítva 53 ezer határőrvidéki ezredet, odajut azon számhoz, melyet legkevesebbnek tart arra nézve, hogy Magyarország államiságát fenntarthassa. Szükségesnek tartja, hogy ne elleneztessék az, hogy a magyar felelős kormány oly haderő felett rendelkezzék, melynek segítségével Ma­gyarország tekintélyét minden irányban fenn­tarthassa. (Helyeslés.) A 1.javaslatban oly hiányokat lát,a­melyeket megemlítés nélkül nem hagyhat. A legelső, a­mi feltűnik, maga a törvénynek külalakja, mert úgymond „törvényt hozunk nem csak Magyarország, hanem Ausztriának.“ Ezt veszélyes esetnek tekinti, és igen helytelennek, hogy előzmény nyújtassék egy más állam tör­vényhozó testületének, hogy azon törvények sanctionáltassanak, melyeket Magyarország ki­rályával köt. Másodszor figyelmezteti a házat, ha e t.javas­­lat úgy a mint van elfogadtatik, ez által a közös hadügyminiszter lesz törvényileg beigtatva, már pedig az 1867 : XII. t. czben a közös hadügymi­­niszterről szó sincs. Figyelmezteti a házat, hogy most oly térre lép, melynek elhatározása igen fontos, mert nem tartja tanácsosnak egy embert, ki nem felelős a képv. háznak, hanem egy küldöttségnek, hogy egy ily ember kezébe tétessék le, ily nagy ha­talom. Ezt igen-igen megfontolandónak tartja. (Helyeslés.) Végül megemlíti, hogy e két főhiány mellett, még a­­javaslatban van egy, s ez az, hogy abba a magyar hadsereg megemlítve nincs Ezek megemlítése után, a honvédelmi rend­szer megállapítása által, annak üdvös voltára és keletkező fény oldalaira tér át, melyeket igen bőven ad elő a háznak, s végtére azzal zárja be beszédét, hogy a jelen törvényjavaslatot a rész­letes tárgyalás alapjául elfogadja. (Éljenzés a baloldalon.) B. Eötvös József beszédét holnap kö­zöljük. Fatay István. Azon érvek, melyeket én elmondandó voltam előttem szólók által felhasz­­náltatván, azokat, ismétlem nem óhajtom, s így nagyon rövid leszek. (A jobbon : Igen helyes!) Azok, kik azért gondolják, hogy helyes, mert nem igen szeretik hallani az igazságot, ezek na­gyon tévednek, mert röviden is el lehet azt mon­dani. (Nevetés. Elnök, kérem a szónokot félbe nem szakítani.) Ezt nem is tűröm- Az a nemzet, mely napjainkban önálló hadsereggel nem ren­delkezik, szerintem megszűnt élni, a­mely nem­zetnek katonasága nincs, az többé nem nemzet, az csak nemzetiség, ha hogy az íb el nem osztrá­­kosittatik. Az asztalon lévő törvényjavaslatban szerveztetik valami, némelyek által a hon­véd név el­homályosítására. (Nagy nevetés.) Nem kell nevetni, mert urak én beszélek ! (A jobbon : bizony nehéz megállani !) Mint tudjuk, az 1848-as törvény a honvédeket az összes nemzet becsülete alá helyezi, még anyagilag is. Itt volna ideje beváltani a szót. Ezt követeli a nemzet és különösen e ház be­csülete. Az e törvényjavaslatban lévő tervezett sereget — engedjék meg — részemről nem tu­dom másnak nevezni, mint az osztrák sereg regrutirungs,vagy ha úgy tetszik, completirungs depótjának. (Helyeslés a szélső balon. Nevetés a jobbon.) Mert a közösügyes hadügyminiszter által ki­nevezett főparancsnok alatt, törzstisztek és fő­tisztekből álló seregben ráismerek igenis a né­met-osztrák katonára, de a honvédre nem, és az ilyen honvédet nekem elism­ernem nem szabad. (Tetszés a szélső balon.) Én hát honpolgári és képviselői kötelességemet teszem akkor, mikor a most asztalunkon fekvő törvényjavaslat ellen ünnepélyesen tiltakozom. (Nagy nevetés.) Tilta­kozom pedig egy oly törvényjavaslat ellen, mely a nemzeti sereget egy idegen hatalom által kine­vezett főparancsnoktól teszi függővé. Mert már a szerkezet meggyőzött arról, hogy az ilyen se­reg csak eszköz lehet idegen hatalom kezében, nemzetem letiprására. Nekem ilyen uraim nem kell; nekem magyar hadsereg kell, közvetlen a megesküdött, megkoronázott magyar király ve­zérlete alatt. Tehát magyar főparancsnok alatt, magyar főtisztek és magyar honvédekből álljon az, mely megvédje a világ ellen a hazát és a királyt, nem pedig mindig az osztrákot. Hát azért teremtette a Mindenható úristen a magyar vérét, (nagy nevetés a jobb oldalon.) Bizony kár nevetni, olyan ember nevet, a­ki nem védte a hazát. No hát ezután tessék nevetni, még egyszer elmondom. Hát azért teremtette az úr­isten a magyarok vérét (Nevetés), hogy az az idegen hatalom által kinevezett parancsnokok által elpazaroltassék ? Nem uraim ! Én a törvényekre támaszkodva egy önálló független magyar honvédsereget kívánok.(Tet­szés a szélső balon.) Erre én szívesen adok újon­­czot, költséget, mindent, a­mi kell, de az osztrák Begruth­ungs-Depot ellen tiltakozom, tiltakozom pedig azért, hogy igazolva legyek a nemzet, választóim előtt, és tiltakozom még életben lévő több mint 70.000 honvédbajtársaim nevében, mert ezek csak egyetlenegy állapottól retteg­nek, hogy t. i. a 48—49-ki hadjáratban hősileg elhunyt vértanuk hiába vérzettének legyen el. Én a­­javaslatot el nem fogadom. (Helyeslés a szélső balon.) Tóth Kálmán alig fogadhatja el a­­javas­latot a részletes tárgyalás alapjául. Kész­akarva kerüli beszédében a,honvéd" nevet, mert a hon­védek a magyar állam katonái voltak, s a fegy­­ver­nemek összes számát magokba ölelve, képez­ték a magyar hadsereget a magyar hadügymi­­niszer alatt ,ezek a tervbe a levő tüzértelen, utász­­talan, vezérkar nélküli, s a közös miniszter szám­vevősége alá tartozó segédcsapatok lehetnek mindenek, csak azok nem, a­kik nálunk, mert e név hazánk határain is túlterjedt az egész vi­­lá­­n a magyar honvéd fogalmát képezik. Ne­vezzék tehát a pénzügyőrök formáj­ára belügy­­őrnek, de a honvéd nevet hagyják fenn illetetle­­nül azon időre, midőn a féleszközöket rendesen kisérni szokott csapatok után majd ez a név, a „honvéd“ a maga egész valódiságában érvénye­síteini fog. Részéről minden olynemű megoldá­sát a honvédelmi kérdésnek, mely nem egy ön­álló magyar hadseregre van batírozva, mely a nemzet becsületét közvetlenül nem enyagírozta, politikátlannak és szerencsétlenségnek tartja, s annak létrehozásához szavazatával nem járulhat. Klapka György (Halljuk. Helyre.) T. képv. ház! Az előttünk fekvő­­javaslat oly fontos és oly döntő hazánk álladalmi és társa­dalmi létére nézve, hogy mint honpolgár és kép­viselő , kötelességemet vélném elmulasztani, ha e tárgyban szerény nézeteimet egész nyílt­sággal el nem mondanám. (Halljuk.) Én ben­nem is, mint minden hazafias magyar keblében, azon meggyőződés él, hogy egy önálló magyar hadsereg lett volna legbiztosabb eszköz Magyar­­ország védelmére, Magyarország tekintélyének fentartására és neve dicsőségére. Bizonyítja ezt Magyarország történelme, bizonyítják a 48- 49-ik évi hadjárataink és győzelmeink. Egy az általános védkötelezettség alapján alkotott ma­gyar hadsereg az osztrák seregnek bizonyosan sokkal több biztosítékot nyújtott volna a biro­dalom két felének közös védelmére, mint oly kö­zös sereg, melyben a haza és a nemzetiségi szel­lem tudata még nagyon sokáig aligha fog gyö­keret verhetni. Egy önálló magyar hadsereg szervezését azon kívül lehetett volna oly alapok­ra fektetni, hogy ez által a szervezet egyszerű­sége és czélszerűsége által enyhítettünk volna nagyban elszegényedett hazánk súlyos terhein. Ezekre nézve tehát egyet­értek a szélsőbal 1. szónokaival és úgy, mint előttem szólott Tóth Kálmán képv.­társammal. De hiába­­ Lajthán tú­li szövetségeseink más szempontból indulnak ki. Ők jogos követeléseinket elszakadási vágyak­nak tekintik, és miután ők mind­eddig az összes birodalom teljes erejével bírnak, nem nagy­on hajlandók annak magyar részét nekünk áten­gedni. Épen ezen perczben ülik meg Bécsben a német nemzetiség ügyének ünnepét és ezer po­hárköszöntés közt hangsúlyozzák ők a testvéri­ségnek, szabadságnak szent eszméjét, de Magyar­­ország irányában ők nem igazságosak s elfelejtik azt,hogy ha két szomszéd egymás mellett barátsá­gos lábon akar élni egymással, legelső kötelessé­ge mindegyiknek­ az, hogy azt ne tartsa magának vissza, a mi nem az övé, hanem a másiké (Élénk helyeslés) Kívánalmunk, mióta a birodalomnak két része közt a béke helyre állott; mióta ő Fele­sége s királyunk Isten és világ előtt alkotmá­nyunkra letette esküjét, nem lehetett többé oda törekedni, hogy az osztrák birodalom hadseregét felbomlaszszuk. Bevallom, az én perczig mindig oda törekedtem, egész erőmet arra szántam Volt, hogy méntől több kárt tehessek neki, de beval­lom azt is, hogy azon perestől kezdve, mi­kor a béke megköttetett, egész lojalitással és minden hátgondolat nélkül üdvözlöm a bé­ke helyreállítását, s a helyzetet elismervén, távol attól, mintha az osztrák sereg gyöngítésére köz­reműködtem volna, ellenkezőleg egész kívánsá­gom abban központosult, hogy azon sereg, melynek kiegészítő része a magyar hadsereg, mentül erősebb, mentől hatalmasabb legyen és mentül biztosabban védhesse a birodalom két felének territoriális integritását és tekintélyét. (Helyeslés.) Kívánalmaink a békekötés perczétől nem oda czéloztak, hogy azonnal adják ide nekünk az ed­digi osztrák sereg magyar részét, ellenkezőleg nagyon tévednek azok, kik hiszik, hogy hazánk­nak nagy szolgálatot tesznek, ha ezt követelnék, mert hiszen, senki sem tudja hát, meddig fog Eu­rópa békéje fennállani, mikor fog a conflagratio fejünk felett kitörni, s ha akkor Magyarország­nak és az osztrák birodalomnak erős,tökéletesen organizált serege nincsen, természetes dolog,hogy mind mi, mind a birodalom másik része veszve vagyunk. Azért én, és azok, kik velem egy véle­ményen vannak, csak azt kívántuk volna, hogy legalább oly alapokra fektettetett volna a rendes hadsereg, melyeken biztosabban nézhettünk vol­na oly jövő elé, melyben a hadsereg magyar ré­sze a magyar szellemet, öntudatot és magyar jelleget visszanyerte volna Constatkrozzuk a helyzetet. Bécsben, mint mondom, a hadsereg egységét semmi áron a dualizmus próba­kövé­nek kitenni nem akarják, mi meg oly helyzet­ben vagyunk, hogy őket arra nem kényszeríthet­­jük. A kérdés tehát az: ne bocsátkozzunk-e az előttünk fekvő törvényjavaslat tárgyalásába, s azt elvessük egészen ? vagy pedig azt elfogad­va vessük meg alapját a két nagy eszme által, mely benne foglaltatik, egy jövőbeli magyar hadsereg alapításának . Én részemről meg vagyok győződve, hogy ha a mostani alapot elfogadjuk kiindulási pontul és a béke fentartható lesz, sőt háború esetén is, ha ha a honvédség a rendes sereggel vitézségben versenyezhet a csatatéren ezen alapon is fejlőd­hetik, nem ugyan mind, mit mi kívánunk, de legalább a sereg magyar része, magyar jellegét és szellemét megnyeri. Ha a jelen törvényjavaslat határozatlan időre szóljana, akkor megvallom, részemről elleneztem volna, hanem a törvényjavaslat csak tíz évre szól és épen abban látom a legnagyobb bizto­sítékot, hogy fenn van hagyva, hogy ezen idő alatt a két törvényhozás mindazon változtatá­sokat megteheti, melyeket a közös érdek kíván. Ezen 10 év alatt remélhető, hogy a két fél közt most uralkodó bizalmatlanság helyébe lépni fog barátságosabb viszony, mely meg fogja engedni, hogy a másik fél is a rendes had­­seregre nézve az eddigieknél igazságosabb con­­cessiókra hajlandó legyen. Csupán csak egy megjegyzést teszek az előt­tünk fekvő törvényjavaslatra. Egy rész hiány­zik belőle, azon rész­t. 1, mely a rendes állandó hadseregre vonatkozik, a négy tör­vényjavaslat szerintem egy ötödik törvény­javaslattal megtol­­dandó volna és reméltem hogy t. kormányunk hazafias működésének sikerülni fog, hogy e tör­vényjavaslatot előbb-utóbb a ház elébe fogja hoz­hatni, a­mely által mindazon félreértések és súr­lódások el fognak háríttatni, melyek abból fel­merülhetnek, hogy a kérdés egészen tisztába nem hozatott. Te­hát­­ vannak köztünk olyanok, kik semmi áron a jelen törv­­javaslatot elfogad­ni nem akarják, azt mondják, hogy inkább sem­mit, mint oly két élű fél rendszabályt. Engedjenek meg, de én ezt nemcsak téves politikának, de majdnem kislelkűségnek is te­kintem. Ha nemzetünk elég erős volt azon idő­szakot szerencsésen túlélni, a­melyben minden­féle idegen hivatalnokok és rendőrök által kí­­noztatott, a­melyben minden szabadelvű szó fel­­ségsértő bűnnek bélyegeztetett; ha mondom nemzetünk elég erős volt ezt az erőszakot túl­élni, akkor most csakugyan vétkeznénk az iste­ni gondviselés ellen, ha mindazok után, a­melye­ket elértünk és a fejlődés mostani stádiumában kétségbe esnénk sorsa felett. Én részemről nem esem sorsa felett kétségbe és bízom nemzetem­ erejében és politikai jövőjében, most inkább, mint valaha. Szerencsés vagyok oly fejlődést látni, mely nem csak létét, de nagyságát is biz­tosítja főleg akkor, ha fel tudja használni mind­azon eszközöket, melyek kezében vannak; de én ezen erőket, ezen tényezőket e törvényjavaslat el nem fogadása által új próbának kitenni sem nem merem, sem nem akarom. (Élénk helyeslés!) V­árady Gábor elfogadja általá­nosságban a javaslatot. Az idő meghaladván a két órát, elnök az ülést eloszlatá. Ezen perczben szólalt fel K. V­a­y Béla, s a szőnyegen forgó tárgy fontossága tekintetéből indítványo­­zó, hogy a ház délelőtt és délután ülésez­zék , minthogy azonban az ülés bere­kesztése után többé indítványt tenni, vagy azt tárgyalni nem lehet, ezúttal nem ho­zathatott határozat, valószínű, hogy a holnapi ülésen ezen indítvány ismételtet­­ni fog. Holnap reggeli 10 órakor ülés. A képviselőház jut 30-ki üléséből. Perczel Mór: T. képviselőház ! Mindenekelőtt bátor vagyok türelmét egy kissé nagyobb mér­tékben kikérni, mint a­milyet az előttem szólott irányában tanussta. Kikérem pedig két oknál fogva. Először, mert miként a t. ház már rég is tapasztalhatja, hangadó organismusom épen nem oly erős, hogy vele Jericho falait le bírnám om­­lasztani, vagy hogy, a miként hajdan hinni ta­nítottak, az utolsó ítélet napjának elérkeztét hir­dető archangyal trombitájának harsogása hatá­­­sában képes lennék a holtakat feltámasztani. Gyenge, törődött a testem, és így csakis gyenge, törődött lehet hangom is. Másodszor pedig azért, mert már akkor, midőn ez országgyűlésen első nagyobb szónoklatomat tartom, szükségesnek vélem kijelenteni, hogy csak azon tekintetnél fogva vállaltam el öreg napjaimra még egyszer a képviselői tisztséget, mert tehetségeim mara­dékát fel kívánnám ajánlani a keblemben gyer­mekkoromtól fogva hűn ápolt nagy eszme újab­­bi megtestesítésére, a szívemen hordott magyar hadsereg kérdésének megoldására. És most, e perczben , midőn eme fontos kérdés, csakugyan megoldás elébe indul, sőt az valóban megoldatik , azon meggyőződés­­sel vagyok , hogy ígéretem hivatása után megjött az idő, hol politikai parlamentáris pá­lyámnak határt kelletik szabnom. A fennforgó tárgyban mondandó beszédem egyúttal az utolsó is lészen, melyet e teremben előadandok. Mint mindenki egy sajátságos, de nem okszerűtlen előérztésnél fogva, úgy én is, kimondhatlan fon­tosnak és végtelen horderejűnek vallom nem csupán hazánk jövőjét illetőleg, de még Európa sorsain nézve is mindazt, mit e tárgyban a kép­viselőim határozni fog. F.

Next