Pesti Napló, 1868. augusztus (19. évfolyam, 5480–5503. szám)
1868-08-01 / 5480. szám
mint a t. szónok véli, — várjon sokan — és sokáig találtatnának-e, kik a magyar költők műveit olvasnák, s azokon lelkesednének ! Tóth Kálmán még általánosságban se fogadja el a javaslatot, s e szerint a szélsőbal indítványa mellett szavaz. Klapka György a katona és polgár, az élet és gyakorlat embere, a kérdést más szemüvegen át nézi, s igy természetesen más következtetésre is jut. Rövid beszédében érdekkel emlékezett azon időre, midőn hivatásának tartá az osztrák kormánynak annyit ártani, menynyit csak árthat; de mihelyt a nemzet királyává kibékült, s az ország ügyeinek élére törvényes kormány lépett, azon perczben eme hivatása megváltozott. Ama kibékülésben minden egyes a nemzet parancsát érti, s ő ennek engedelmeskedett, és engedelmeskedik. Klapka beszéde nem volt keresett, nem volt kidolgozott, de annál gazdagabb tanulmánynyal; érzé és felfogá ezt a ház, s azért rövid előadását a legfeszítettebb figyelemmel kisérte, s midőn végzé, zajos élj ennél üdvözlé. A mai ülés zárbeszédét Várady Gábor tartá, a balközép egyik ismertebb szónoka. Jellemezve dióhajban a mai nyilatkozatokat, nem állhatjuk meg, hogy a viták formájára nézve egy észrevételt ne kockáztassunk. A házszabályok szerint a vita alatti kérdéshez annak pártolói és ellenzői felváltva szólanak. E szabály a mai vitában helytelenül volt alkalmazva, mert a balközép szónokai csakis a részleteknél lesznek ellenlábasok, most az általánosságban ők is a pártolók közt állanak. Ellenfél csupán Madarász, és kesergő társai. Kérdés most már, van-e szükség napokig húzódó általános vitára ott, hol a tulajdonképeni küzdelem csakis az egyes szakaszoknál bír értelemmel? Mi azt hiszszük, hogy erre nincs szükség, s hogy sokkal több haszonnal lesz ezen vitaerő felhasználható ott, hol kiki rámutathat a pontra, mely meggyőződésével, vagy értelmével ellenkezik. Egyébiránt a mondott beszédeket részint egészben, részint kivonatban a következő pontok alatt soroljuk el. Tisza Kálmán, T. ház! Mielőtt magához az előttünk fekvő törvényjavaslathoz szólanák, el akarom röviden mondani, anélkül azonban, hogy beszédének és indokolatának eáfolatába bocsátkoznám, hogy miért történik az, hogy habár a törvényjavaslat tartalmával magam is sok tekintetben elégedetlen vagyok, mégis a Madarász képviselő úr és társai által beadott határozati javaslatot nem pártolhatom. Oka önnek igen egyszerű, mert miután én azon nézetben vagyok, melyben lenni magát ő is vallotta, hogy Magyarország kellő vedereséről intézkedni szükséges, én ezen czélból a rövidebb utat, azaz azt óhajtom választani, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot, mennyiben az nézetem szerint hiányos, vagy sérelmes, kijavítani megkísértsem a ház kebelében, nem pedig azon hosszabb utat, hogy visszautasítsam azt a minisztériumhoz , mely visszautasítás annyival inkább nem lenne nézetem szerint igazolható, mert a minisztérium bizonyosan azon meggyőződésben terjesztette e törvényjavaslatot most is elő, hogy az kielégítő, hogy az a helyzetnek, a viszonyoknak megfelel. Alig volna tehát remélhető, hogy ha visszautasítanék is azt hozzá, azon az övével ellenkező szempontokból fogná kiigazítani, amelyek p. o. némely részeire nézve engem is vezérelnek; tehát az elvesztett idő után ismét ott volnánk, ahol most, hogy t. i. a javaslatot minden tekintetben, elfogadni képesek nem volnánk. Áttérve magára a törvényjavaslatra, két oly dolgot látok abban kimondva, melyet, eltekintve most az alkalmazás módozatától, részemről is helyeslek. Ezeknek egyike az általános védkötelezettség, másik a honvédség felállítása. Az általános védkötelezettséget illetőleg igen jól tudom én, hogy az nagy terheket ró az ország lakóinak vállaira, s éppen azért nem tekintem én azt valami eszményi jónak, nem oly intézménynek, melyhez mindörökké ragaszkodni kellene, mert azt hiszem, hogy nem az kell, hogy az európai művelt államoknak törekvése legyen, hogy mentői több fiák álljanak fegyverben, hanem ellenkezőleg az, hogy mentői kisebbre szállíttatván le a hadsereg, mentül kevesebb teher nyomja az államok lakóinak vállait, s hogy végre oda jussunk, hogy a katonai szolgálat épen olyan legyen, mint bármely más pálya, melyre lépnek azok, kik az iránt magukban hajlamot éreznek. Azonban tehát, igen jól tudom azt is, hogy ezen, mindenesetre szebb és boldogabb jövendő még igen messze van, igen jól tudom, hogy a felé tettleg közeledni egyes államnak a többiektől elkülönítve, hacsak létét veszélyeztetni nem akarja, nem is lehet; tudom, hogy míg Európának, az európai szárazföldnek nagy államai átalában le nem tesznek a fegyver általi terjeszkedés vágyáról; mig meg nem értik a civilisatio és az emberiség szózatát, mely azt követeli, hogy a béke művének szentelhessék a nemzetek munkásságukat, mely csak a szellem és ipar általi hódítást tartja megengedhetőnek, mondom, hogy addig, míg ezt meg nem érték, s ennek folytán egyetértőig nem intézkednek azon roppant hadseregek számának leszállításáról, melyek az emberiség millióinak munkájától és az ezen hadseregek fenntartására szükséges roppant tőkék gyümölcseitől fosztják meg az emberi társadalmat, addig míg ez történik, lehetetlenség akár az állam és a trónnak biztonságáról gondoskodni tartozó hazafiság, akár szellemi és anyagi érdekeink szempontjából azt akarnunk, hogy saját hazánk kellő védelem nélkül maradjon. Ha márpedig egy nagy és terhes katonai erő fenntartása a jelen viszonyok közt okvetlen szükséges, akkor lehetetlen az átalános védkötelezettséget nem pártolni, lehetetlen, mert nemhogy aristokratikus intézmény volna, de épen egy igen igazságos demokratikus intézmény az, mert ezen az uton mindenki arányosan vesz részt a haza védelmének terheiben és épen ezáltal mindenkire kisebb teher háramlik abból, mint leáramlanék más rendszer mellett azokra, kik e kötelezettséget mindnyája helyett maguk teljesíteni lennének kénytelenek (Helyeslés) Lehetetlen, mert ezen az úton érhető el az, hogy a katonaság ne képezzen egy oly különálló kasztot a nemzet kebelében, mely — miként a történelem tanítja — míg védelmül szolgált a külmegtámadások ellenében, addig számtalanszor a belszabadságnak legnagyobb ellensége volt; lehetetlen, mert a honvédséggel czélszerű kapcsolatba hozott általános védkötelezettség mellett érhető el az, hogy aránylag legnagyobb véderő álljon fel, aránylag legkisebb költség mellett. Ezek szerint helyeslem én az általános védkötelezettséget a jelen viszonyok között, helyeslem a honvédség felállítását. Helyeslem ezen utóbbit azon kívül, mit épen most elmondani szerencsém volt, nemcsak azért, mert egy kegyeletes érzés rezgi át keblemet a honvéd név hallatára, de helyeslem azért is, mert meg vagyok arról győződve, hogy hacsak a kivitelnél a bizalomra felemelkedni nem tudó szűkkeblűség vagy épen ellenséges indulat, mit fel nem tehetek, ezt meg nem hiusítja, ha a nemzet — mint reményem, ezen intézményt teljes erejével felkarolja; megvagyok arról, mondom, győződve, hogy mindenkit a legközelebbi idők tapasztalása meg fog győzni arról, miszerint az egyedül törvényes királyától és törvényes kormányától függő, a haza földjén lévő és hazája színei alatt sorakozott honvéd lesz mind az alkotmánynak, mind a trónnak, mind az ország épségének legbiztosabb támasza és legerélyesebb megvédője. (Általános helyeslés.) Midőn azonban tehát ezt kinyilatkoztatom, egyúttal nyilvánítanom kell azt is, hogy én a jelen törvényjavaslatot, ezen két általam is helyesnek tartott elvet alkalmazásuk tekintetében és sok pontjaira nézve közjogi szempontból sérelmesnek és más irányban is czéliránytalannak tartom; sérelmesnek tartom sok pontjait, közjogi tekintetben pedig nem azon nézpontból indulok ki, mit tartottam mindig, és tartok ma is helyesnek a magyar hadsereg ügyeinek elintézése tárgyában, nem ebből, mert látva, hogy az elveim és nézetem szerinti elintézésnek útjában álló, azzal ellenkező 1867 XII. t. sz. megváltoztatásának ideje nem érkezett el; részemről is ezen most idézett törvény szempontjából tekintem ezen javaslatot. Sérelmesnek, ama törvénytől hátralépésnek tartom ezen javaslatot annyiban, amennyiben itt nem Magyarország véderejéről szándékoltatik törvény alkottatni, hanem igenis egy közös törvény alkotásáról van szó, márpedig az általam idézett 1867. XII. t. sz. 13 §. kimondja ugyan, hogy a védrendszer egyenlő elvek alapján állapítandó meg, de arról, hogy még magára is közös törvényt kelljen alkotni, egy szót sem szól. 12-ik §-ában pedig még az egyértelműleg elintézendők közül is határozottan kiveszi az újoncz kiállítás feltételeinek, a szolgálati időnek meghatározását. Ezenjavaslat által pedig mindezekre nézve, 10 évre kötelezőig egy közös törvény szándékoltatik alkottatni nemcsak, de mindezek még a 10 év elteltével is közös egyetértő törvényhozás tárgyaiul jelöltetnek ki. Sérelmes az és hátralépés az említettem törvénytől annyiban is, amennyiben a közös hadügyminisztert, ezen, ama törvényben nem is említett közeget, törvényesíteni szándékszik nemcsak, de annak hatáskörét azon körön túl, mely ő Felsége alkotmányosan gyakorlandó jogai számára jelöltetett ki ama törvényben , még messze túl terjeszti ki, messze túl terjeszti ki ugyanis a közös hadügyminiszter hatáskörét azon jogkörön, midőn a XXI. §-ban arra, hogy hazánknak minő intézetei legyenek, a főgymnasiumokkal és főreáltanodákkal egyenrangúaknak tekintendők, midőn arra, hogy mily hazánkbeli szegény tanulók legyenek az egy évi szolgálat jótéteményeiben részesítendők, ezen közös hadügyminiszternek határozó befolyást enged. De sérelmes és visszalépés szerintem annyiban is, amennyiben ezenjavaslat a magyar hadsereget, melyet még ama XII. törvény is, habár korlátoltan említ, szóval sem említi. Igaz tehát, hogy hivatkozás van a XV. törv. azon §§-ra, melyek közül egyikben e kitétel, „magyar hadsereg“ kimondva van; de ha meggondoljuk, hogy azon idő óta, midőn ama törvény alkottatott, a közösügyi törvénynek, az ő Felsége többi országai számára a Reichsrathban elfogadott példányában a magyar hadsereg megemlítése mellőztetett; és ha meggondoljuk, hogy most már a mi saját törvényünkben is mellőztetik, valóban bajos ebben egyebet látni hátralépésnél, bajos ebben egyebet látni, mint az annyit emlegetett önállóságunk igen keserves illustratióját. (Élénk helyeslés a baloldalon.) De sérelmes végre, — mert ez alkalommal többet felemlíteni nem akarok — abban is, hogy egy összes birodalomról szól. Én t. ház, ismerem a kötelezettségeket, melyeket az 1867 : XII. t. sz. ő Felsége többi országai és tartományai irányában is reánk ruházott, nincs is szándékom e kötelezettségek ellen szólani ; de kénytelen vagyok kifejezni azon meggyőződésemet, hogy magyar törvénybe ezen kifejezést összes birodalom beiktatni saját hazánk állami léte ellen véghetetlen hibának, hogy ne mondjam bűnnek tartom. (Élénk helyeslés a balon.) Más tekintetben is, mint mondom, hibásak e törvényjavaslatnak némely szakaszai. Erre nézve csak egyet említek meg, hibásnak tartom részemről a 12 évi szolgálat időnek felosztását a közös hadsereg és a honvédség közt, amennyiben az elsőben tíz, a másodikban csak két évig lesznek azok, kik besoroztatnak, kötelesek szolgálni. Nem akarom most e kérdésnek politikai oldalát fejtegetni, hanem egyszerűen államgazdászati és pénzügyi oldalához szólok pár szót. Ezen törvény szerint a besorozott 10 álló esztendeig, részint mint valódi szolgálatban levő, részint mint hátralékos a közös hadsereg tagja, ezen törvény szerint ezen tartalékosok behívására, nem hogy az országgyűlésnek, de magának a felelős magyar kormánynak sincs semmi befolyása. Tiz álló évig maradnának tehát e hazának fiai oly helyzetben, hogy saját kormányuknak tudta nélkül is, családi tűzhelyeiktől, foglalkozásaiktól bármely perczben elzavartathatnának. v . J.foso ítu i / ii . I Nem akarok én itt sem rész, sem boszantási szándékot föltenni, de magát a helyzetet akarom szemügyre venni, a helyzetet úgy, mint az ma van. Tudjuk, hogy a magyar hadsereg legnagyobb része ma is külföldön van, és arra nézve, hogy ez ezentúl máskép lesz, e törvényben semminemű biztosítékot nem látok. Mi lesz ennek következménye ? A legkisebb háborús eshetőség felmerülésekor, hosszas idő lévén szükséges — a távolság miatt — a tartalékosok behívására, a tartalékosokat be fogják rendelni és be fogják rendelni sokszor olyankor is, midőn ha az egész rendezés máskép lenne, ha ők közel lennének ezredeik főhelyeihez, meglehet a behívásra sem volna szükség, mert azon idő alatt, amennyivel későbbre lehetett volna a behívást halasztani, már a háború esélyei el is múltak.Azt gondolom, nem szükséges pedig fejtegetni, hogy egyetlen egy ily behívása a tartalékosoknak mily roppant kárt okoz, nem csak az egyes családoknak, hanem az egyes családok útján a rendes foglalkozás, az attóli elzavarás folytán magának az államnak is. De hasonlólag káros ez pénzügyi tekintetben is. Erre nézve nem szükséges egyébbre utalnom, mint egyedül arra, hogy mennyibe fog ily módon az újonczok kiállítása, a szabadságosok hazaszállítása, a tartalékosok behívása és visszaszállítása az államnak kerülni; úgy, hogy ezen módon meg vagyok róla győződve, nem hogy kisebbíteni lehetne a hadügy által ránk rótt terheket, de igen félő, hogy azok magasabbra fognak neveltetni. Azonban tehát, nem óhajtok most több megjegyzést tenni,lesz erre, mind az általam érintett pontokat, mind a nem érintetteket illetőleg alkalom a részletes tárgyalásnál, hol, ha és amennyiben szükségesnek találandom, módosítványaimat is megteendem. Most egyszerűen csak azt nyilvánítom, hogy tekintve az általam is helyeselt következő két fődolgot: az általános védkötelezettséget és a honvédség felállítását, ezekre való tekintetnél fogva nem ellenzem azt, hogy jelenjavaslat a részletes vita alapjául elfogadtassák, természetesen az, hogy azon túl, midőn majd a ház tárgyalásán keresztül ment, rá fogok e szavazhatni, vagy nem, attól fog függni, hogy az általam teendő vagy általam helyeselt módosítványok el fognak e fogadtatni vagy nem ? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Tóth Vilmos beszédét holnapi számunkban közöljük. Ivánka Imre a ház előtt levő törvényjavaslatot nem tartja megítélhetőnek egyenkivt, mert azok egy concret egészet képeznek, és nem is elégíti ki ötét annyira, mint az előtte szóló Tóth Vilmos képviselőt. De mindamellett, miszerint e törvényjavaslat nem tartalmazza mindazt, amit Magyarország közjoga szerint követelhetőnek, s az országot megilletőnek, s katonai szempontból tökéletesnek, s jónak vall mégis — egészben — mint nagy haladást a kitűzött czél felé, kell hogy jelezze. Előtte bizonyos, hogy bekövetkezik azon idő, midőn a hatalmasságok kölcsönös erőlködése következtében kénytelenek lesznek az átalános felfegyverkezéshez folyamodni, mert annyira fokozzák egyes államok haderejüket, miként lehetetlen, hogy a szomszéd államok e tekintetben elmaradjanak. De szerinte az így keletkező állandó hadseregnek költségei oly nagyok, hogy azok elviselését nem fogják elbírni, s ennek következése az lesz, hogy átalános népfelfegyverkezés, összekötve erős állandó hadkeretekkel következik be. Erre vonatkozólag megemlíti azt is, hogy oly viszonyok között, milyenek között vagyunk, még szükségesnek látja hozzátenni azt, ha Szerbia 120 ezer, Románia 140 ezer embert kíván fegyverbe állítani, ily viszonyok között Magyarország ha az állam lét és függetlenség fenntartatni kívántatik, 500 ezer emberrel kell, hogy rendelkezzék, melyet a jelen törvények nyomán képes is lesz Magyarország kiállítani. A jelen törvények nyomán az állandó sereg 160 ezer, a tartalék 170 ezer, a honvédség, mely eleinte 70, később 120—130 ezer ember, ehez hozzászámítva 53 ezer határőrvidéki ezredet, odajut azon számhoz, melyet legkevesebbnek tart arra nézve, hogy Magyarország államiságát fenntarthassa. Szükségesnek tartja, hogy ne elleneztessék az, hogy a magyar felelős kormány oly haderő felett rendelkezzék, melynek segítségével Magyarország tekintélyét minden irányban fenntarthassa. (Helyeslés.) A 1.javaslatban oly hiányokat lát,amelyeket megemlítés nélkül nem hagyhat. A legelső, ami feltűnik, maga a törvénynek külalakja, mert úgymond „törvényt hozunk nem csak Magyarország, hanem Ausztriának.“ Ezt veszélyes esetnek tekinti, és igen helytelennek, hogy előzmény nyújtassék egy más állam törvényhozó testületének, hogy azon törvények sanctionáltassanak, melyeket Magyarország királyával köt. Másodszor figyelmezteti a házat, ha e t.javaslat úgy a mint van elfogadtatik, ez által a közös hadügyminiszter lesz törvényileg beigtatva, már pedig az 1867 : XII. t. czben a közös hadügyminiszterről szó sincs. Figyelmezteti a házat, hogy most oly térre lép, melynek elhatározása igen fontos, mert nem tartja tanácsosnak egy embert, ki nem felelős a képv. háznak, hanem egy küldöttségnek, hogy egy ily ember kezébe tétessék le, ily nagy hatalom. Ezt igen-igen megfontolandónak tartja. (Helyeslés.) Végül megemlíti, hogy e két főhiány mellett, még ajavaslatban van egy, s ez az, hogy abba a magyar hadsereg megemlítve nincs Ezek megemlítése után, a honvédelmi rendszer megállapítása által, annak üdvös voltára és keletkező fény oldalaira tér át, melyeket igen bőven ad elő a háznak, s végtére azzal zárja be beszédét, hogy a jelen törvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául elfogadja. (Éljenzés a baloldalon.) B. Eötvös József beszédét holnap közöljük. Fatay István. Azon érvek, melyeket én elmondandó voltam előttem szólók által felhasználtatván, azokat, ismétlem nem óhajtom, s így nagyon rövid leszek. (A jobbon : Igen helyes!) Azok, kik azért gondolják, hogy helyes, mert nem igen szeretik hallani az igazságot, ezek nagyon tévednek, mert röviden is el lehet azt mondani. (Nevetés. Elnök, kérem a szónokot félbe nem szakítani.) Ezt nem is tűröm- Az a nemzet, mely napjainkban önálló hadsereggel nem rendelkezik, szerintem megszűnt élni, amely nemzetnek katonasága nincs, az többé nem nemzet, az csak nemzetiség, ha hogy az íb el nem osztrákosittatik. Az asztalon lévő törvényjavaslatban szerveztetik valami, némelyek által a honvéd név elhomályosítására. (Nagy nevetés.) Nem kell nevetni, mert urak én beszélek ! (A jobbon : bizony nehéz megállani !) Mint tudjuk, az 1848-as törvény a honvédeket az összes nemzet becsülete alá helyezi, még anyagilag is. Itt volna ideje beváltani a szót. Ezt követeli a nemzet és különösen e ház becsülete. Az e törvényjavaslatban lévő tervezett sereget — engedjék meg — részemről nem tudom másnak nevezni, mint az osztrák sereg regrutirungs,vagy ha úgy tetszik, completirungs depótjának. (Helyeslés a szélső balon. Nevetés a jobbon.) Mert a közösügyes hadügyminiszter által kinevezett főparancsnok alatt, törzstisztek és főtisztekből álló seregben ráismerek igenis a német-osztrák katonára, de a honvédre nem, és az ilyen honvédet nekem elismernem nem szabad. (Tetszés a szélső balon.) Én hát honpolgári és képviselői kötelességemet teszem akkor, mikor a most asztalunkon fekvő törvényjavaslat ellen ünnepélyesen tiltakozom. (Nagy nevetés.) Tiltakozom pedig egy oly törvényjavaslat ellen, mely a nemzeti sereget egy idegen hatalom által kinevezett főparancsnoktól teszi függővé. Mert már a szerkezet meggyőzött arról, hogy az ilyen sereg csak eszköz lehet idegen hatalom kezében, nemzetem letiprására. Nekem ilyen uraim nem kell; nekem magyar hadsereg kell, közvetlen a megesküdött, megkoronázott magyar király vezérlete alatt. Tehát magyar főparancsnok alatt, magyar főtisztek és magyar honvédekből álljon az, mely megvédje a világ ellen a hazát és a királyt, nem pedig mindig az osztrákot. Hát azért teremtette a Mindenható úristen a magyar vérét, (nagy nevetés a jobb oldalon.) Bizony kár nevetni, olyan ember nevet, aki nem védte a hazát. No hát ezután tessék nevetni, még egyszer elmondom. Hát azért teremtette az úristen a magyarok vérét (Nevetés), hogy az az idegen hatalom által kinevezett parancsnokok által elpazaroltassék ? Nem uraim ! Én a törvényekre támaszkodva egy önálló független magyar honvédsereget kívánok.(Tetszés a szélső balon.) Erre én szívesen adok újonczot, költséget, mindent, ami kell, de az osztrák Begruthungs-Depot ellen tiltakozom, tiltakozom pedig azért, hogy igazolva legyek a nemzet, választóim előtt, és tiltakozom még életben lévő több mint 70.000 honvédbajtársaim nevében, mert ezek csak egyetlenegy állapottól rettegnek, hogy t. i. a 48—49-ki hadjáratban hősileg elhunyt vértanuk hiába vérzettének legyen el. Én ajavaslatot el nem fogadom. (Helyeslés a szélső balon.) Tóth Kálmán alig fogadhatja el ajavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Készakarva kerüli beszédében a,honvéd" nevet, mert a honvédek a magyar állam katonái voltak, s a fegyvernemek összes számát magokba ölelve, képezték a magyar hadsereget a magyar hadügyminiszer alatt ,ezek a tervbe a levő tüzértelen, utásztalan, vezérkar nélküli, s a közös miniszter számvevősége alá tartozó segédcsapatok lehetnek mindenek, csak azok nem, akik nálunk, mert e név hazánk határain is túlterjedt az egész vilán a magyar honvéd fogalmát képezik. Nevezzék tehát a pénzügyőrök formájára belügyőrnek, de a honvéd nevet hagyják fenn illetetlenül azon időre, midőn a féleszközöket rendesen kisérni szokott csapatok után majd ez a név, a „honvéd“ a maga egész valódiságában érvényesíteini fog. Részéről minden olynemű megoldását a honvédelmi kérdésnek, mely nem egy önálló magyar hadseregre van batírozva, mely a nemzet becsületét közvetlenül nem enyagírozta, politikátlannak és szerencsétlenségnek tartja, s annak létrehozásához szavazatával nem járulhat. Klapka György (Halljuk. Helyre.) T. képv. ház! Az előttünk fekvőjavaslat oly fontos és oly döntő hazánk álladalmi és társadalmi létére nézve, hogy mint honpolgár és képviselő , kötelességemet vélném elmulasztani, ha e tárgyban szerény nézeteimet egész nyíltsággal el nem mondanám. (Halljuk.) Én bennem is, mint minden hazafias magyar keblében, azon meggyőződés él, hogy egy önálló magyar hadsereg lett volna legbiztosabb eszköz Magyarország védelmére, Magyarország tekintélyének fentartására és neve dicsőségére. Bizonyítja ezt Magyarország történelme, bizonyítják a 48- 49-ik évi hadjárataink és győzelmeink. Egy az általános védkötelezettség alapján alkotott magyar hadsereg az osztrák seregnek bizonyosan sokkal több biztosítékot nyújtott volna a birodalom két felének közös védelmére, mint oly közös sereg, melyben a haza és a nemzetiségi szellem tudata még nagyon sokáig aligha fog gyökeret verhetni. Egy önálló magyar hadsereg szervezését azon kívül lehetett volna oly alapokra fektetni, hogy ez által a szervezet egyszerűsége és czélszerűsége által enyhítettünk volna nagyban elszegényedett hazánk súlyos terhein. Ezekre nézve tehát egyetértek a szélsőbal 1. szónokaival és úgy, mint előttem szólott Tóth Kálmán képv.társammal. De hiába Lajthán túli szövetségeseink más szempontból indulnak ki. Ők jogos követeléseinket elszakadási vágyaknak tekintik, és miután ők mindeddig az összes birodalom teljes erejével bírnak, nem nagyon hajlandók annak magyar részét nekünk átengedni. Épen ezen perczben ülik meg Bécsben a német nemzetiség ügyének ünnepét és ezer pohárköszöntés közt hangsúlyozzák ők a testvériségnek, szabadságnak szent eszméjét, de Magyarország irányában ők nem igazságosak s elfelejtik azt,hogy ha két szomszéd egymás mellett barátságos lábon akar élni egymással, legelső kötelessége mindegyiknek az, hogy azt ne tartsa magának vissza, a mi nem az övé, hanem a másiké (Élénk helyeslés) Kívánalmunk, mióta a birodalomnak két része közt a béke helyre állott; mióta ő Felesége s királyunk Isten és világ előtt alkotmányunkra letette esküjét, nem lehetett többé oda törekedni, hogy az osztrák birodalom hadseregét felbomlaszszuk. Bevallom, az én perczig mindig oda törekedtem, egész erőmet arra szántam Volt, hogy méntől több kárt tehessek neki, de bevallom azt is, hogy azon perestől kezdve, mikor a béke megköttetett, egész lojalitással és minden hátgondolat nélkül üdvözlöm a béke helyreállítását, s a helyzetet elismervén, távol attól, mintha az osztrák sereg gyöngítésére közreműködtem volna, ellenkezőleg egész kívánságom abban központosult, hogy azon sereg, melynek kiegészítő része a magyar hadsereg, mentül erősebb, mentől hatalmasabb legyen és mentül biztosabban védhesse a birodalom két felének territoriális integritását és tekintélyét. (Helyeslés.) Kívánalmaink a békekötés perczétől nem oda czéloztak, hogy azonnal adják ide nekünk az eddigi osztrák sereg magyar részét, ellenkezőleg nagyon tévednek azok, kik hiszik, hogy hazánknak nagy szolgálatot tesznek, ha ezt követelnék, mert hiszen, senki sem tudja hát, meddig fog Európa békéje fennállani, mikor fog a conflagratio fejünk felett kitörni, s ha akkor Magyarországnak és az osztrák birodalomnak erős,tökéletesen organizált serege nincsen, természetes dolog,hogy mind mi, mind a birodalom másik része veszve vagyunk. Azért én, és azok, kik velem egy véleményen vannak, csak azt kívántuk volna, hogy legalább oly alapokra fektettetett volna a rendes hadsereg, melyeken biztosabban nézhettünk volna oly jövő elé, melyben a hadsereg magyar része a magyar szellemet, öntudatot és magyar jelleget visszanyerte volna Constatkrozzuk a helyzetet. Bécsben, mint mondom, a hadsereg egységét semmi áron a dualizmus próbakövének kitenni nem akarják, mi meg oly helyzetben vagyunk, hogy őket arra nem kényszeríthetjük. A kérdés tehát az: ne bocsátkozzunk-e az előttünk fekvő törvényjavaslat tárgyalásába, s azt elvessük egészen ? vagy pedig azt elfogadva vessük meg alapját a két nagy eszme által, mely benne foglaltatik, egy jövőbeli magyar hadsereg alapításának . Én részemről meg vagyok győződve, hogy ha a mostani alapot elfogadjuk kiindulási pontul és a béke fentartható lesz, sőt háború esetén is, ha ha a honvédség a rendes sereggel vitézségben versenyezhet a csatatéren ezen alapon is fejlődhetik, nem ugyan mind, mit mi kívánunk, de legalább a sereg magyar része, magyar jellegét és szellemét megnyeri. Ha a jelen törvényjavaslat határozatlan időre szóljana, akkor megvallom, részemről elleneztem volna, hanem a törvényjavaslat csak tíz évre szól és épen abban látom a legnagyobb biztosítékot, hogy fenn van hagyva, hogy ezen idő alatt a két törvényhozás mindazon változtatásokat megteheti, melyeket a közös érdek kíván. Ezen 10 év alatt remélhető, hogy a két fél közt most uralkodó bizalmatlanság helyébe lépni fog barátságosabb viszony, mely meg fogja engedni, hogy a másik fél is a rendes hadseregre nézve az eddigieknél igazságosabb concessiókra hajlandó legyen. Csupán csak egy megjegyzést teszek az előttünk fekvő törvényjavaslatra. Egy rész hiányzik belőle, azon részt. 1, mely a rendes állandó hadseregre vonatkozik, a négy törvényjavaslat szerintem egy ötödik törvényjavaslattal megtoldandó volna és reméltem hogy t. kormányunk hazafias működésének sikerülni fog, hogy e törvényjavaslatot előbb-utóbb a ház elébe fogja hozhatni, amely által mindazon félreértések és súrlódások el fognak háríttatni, melyek abból felmerülhetnek, hogy a kérdés egészen tisztába nem hozatott. Tehát vannak köztünk olyanok, kik semmi áron a jelen törvjavaslatot elfogadni nem akarják, azt mondják, hogy inkább semmit, mint oly két élű fél rendszabályt. Engedjenek meg, de én ezt nemcsak téves politikának, de majdnem kislelkűségnek is tekintem. Ha nemzetünk elég erős volt azon időszakot szerencsésen túlélni, amelyben mindenféle idegen hivatalnokok és rendőrök által kínoztatott, amelyben minden szabadelvű szó felségsértő bűnnek bélyegeztetett; ha mondom nemzetünk elég erős volt ezt az erőszakot túlélni, akkor most csakugyan vétkeznénk az isteni gondviselés ellen, ha mindazok után, amelyeket elértünk és a fejlődés mostani stádiumában kétségbe esnénk sorsa felett. Én részemről nem esem sorsa felett kétségbe és bízom nemzetem erejében és politikai jövőjében, most inkább, mint valaha. Szerencsés vagyok oly fejlődést látni, mely nem csak létét, de nagyságát is biztosítja főleg akkor, ha fel tudja használni mindazon eszközöket, melyek kezében vannak; de én ezen erőket, ezen tényezőket e törvényjavaslat el nem fogadása által új próbának kitenni sem nem merem, sem nem akarom. (Élénk helyeslés!) Várady Gábor elfogadja általánosságban a javaslatot. Az idő meghaladván a két órát, elnök az ülést eloszlatá. Ezen perczben szólalt fel K. Vay Béla, s a szőnyegen forgó tárgy fontossága tekintetéből indítványozó, hogy a ház délelőtt és délután ülésezzék , minthogy azonban az ülés berekesztése után többé indítványt tenni, vagy azt tárgyalni nem lehet, ezúttal nem hozathatott határozat, valószínű, hogy a holnapi ülésen ezen indítvány ismételtetni fog. Holnap reggeli 10 órakor ülés. A képviselőház jut 30-ki üléséből. Perczel Mór: T. képviselőház ! Mindenekelőtt bátor vagyok türelmét egy kissé nagyobb mértékben kikérni, mint amilyet az előttem szólott irányában tanussta. Kikérem pedig két oknál fogva. Először, mert miként a t. ház már rég is tapasztalhatja, hangadó organismusom épen nem oly erős, hogy vele Jericho falait le bírnám omlasztani, vagy hogy, a miként hajdan hinni tanítottak, az utolsó ítélet napjának elérkeztét hirdető archangyal trombitájának harsogása hatásában képes lennék a holtakat feltámasztani. Gyenge, törődött a testem, és így csakis gyenge, törődött lehet hangom is. Másodszor pedig azért, mert már akkor, midőn ez országgyűlésen első nagyobb szónoklatomat tartom, szükségesnek vélem kijelenteni, hogy csak azon tekintetnél fogva vállaltam el öreg napjaimra még egyszer a képviselői tisztséget, mert tehetségeim maradékát fel kívánnám ajánlani a keblemben gyermekkoromtól fogva hűn ápolt nagy eszme újabbi megtestesítésére, a szívemen hordott magyar hadsereg kérdésének megoldására. És most, e perczben , midőn eme fontos kérdés, csakugyan megoldás elébe indul, sőt az valóban megoldatik , azon meggyőződéssel vagyok , hogy ígéretem hivatása után megjött az idő, hol politikai parlamentáris pályámnak határt kelletik szabnom. A fennforgó tárgyban mondandó beszédem egyúttal az utolsó is lészen, melyet e teremben előadandok. Mint mindenki egy sajátságos, de nem okszerűtlen előérztésnél fogva, úgy én is, kimondhatlan fontosnak és végtelen horderejűnek vallom nem csupán hazánk jövőjét illetőleg, de még Európa sorsain nézve is mindazt, mit e tárgyban a képviselőim határozni fog. F.