Pesti Napló, 1868. szeptember (19. évfolyam, 5504–5528. szám)

1868-09-27 / 5526. szám

222—5526.­­siU Vasárnap, September 27 1868. 10. évi folyam. Szerkesztési iroda: Úri utcza 6. aitm. II. emelet. E 1.1 p­azellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentet­len levelek csak rsm őrt kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szára földszint. A lap anyagi részét illető köz­lemények (előfizetési pénz, ki­adás körüli panaszok , hirdet­mények) a kiadó hivatalhoz in­­tézendők.PESTI F. évi oktober­­­től a „Pesti Napló“ naponként kétszer jelenik meg Előfizetési feltételek: Vidékre, postán , vagy helyben, házhoz hordva. Félévre . . 10 írt 50 kr. o. é. Évnegyedre : 5 frt 25 kr. o. t. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 nj kr. Bélyegdíj külön 30 nj kr. Nyílt­ tér: 6 hasábos petit­sor 25 nj kr. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1868-dik évi 4-ik negyedévi folyamára. Az előfizetési ár esti lappal együ­tt a következő: A postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva. Negyedévre (october 1 -től december végéig) . . 5 frfc 50 kr. Az esti lap külön küldéséért felülfizetés havonként 80 kr. Pest, september 10. 1868. A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, sept. 20. 1808. Az erdélyi kir. főkormányszék Mig az országgyűlés a kiegyezés nagy feladatával volt elfoglalva, nem volt he­lye belszervezeti és egyes részekre vonat­kozó kérdé­skkel foglalni el idejét és figyelmét. E szempontot nem tévesztették az erdélyi képviselők, hanem, a­mennyiben rajtok is állott, átalán véve közreműköd­ve a kibékülés, a közös ügyek rendezése kérdéseiben, türelemmel vártak. Bekövet­kezett végre-valah­ára a közös ügyek ren­dezése s rögtön sürgetve tornyosulnak az országgyűlés elébe a megoldandó be­szer­­vezési kérdések; ezek közt kétségen kívül már az első sorban, némely erdélyi ügyek. Nem hiszem, hogy — ideje és helye lenne annak, hogy minden erdélyi füg­gőben levő kérdést egy nagy, minden ré­­vészekre kiterjedő törvényczikkelylyel, mondhatnám tudós codificáló mu­nkák után oldja meg az országgyűlés Erre már csak idő sem lenne, de ha bármennyi lenne is, alig volna azon it helyes. Meg­vallom, atalán bizonyos diffidentiával te­kintem a törvénytestületek codificáló mun­kálatait. Tudom, hogy igenis van annak is helye, midőn egy sereg meghozott vagy gyakorlatba jött törvény összeillesz­téséről van szó; vagy akkor, midőn szer­ződésekben körülírandó egyik és másik fél joga és kötelessége; de a törvények­nek­­talán a gyakorlati életre kell vonat­kozni, azon egyes kérdéseket kell megol­dani, melyek a közügyek a közélet fo­lyamában felmerültek. Ezt kívánnám szem előtt tartani az erdélyi viszonyok rendezését illetőleg is. Vannak erdélyi kérdések, melyek nem­csak a Királyhágón túlnan várják a meg­oldást, de azon innen is. Ilyenek pl. az igazságügyi rendezés, a helyhatóságok, a nemzetiségek, a vallások stb. kérdései. És vannak mások, melyek specialiter er­délyi kérdések. Csak ez utóbbiakat kell, nézete­­i szerint, kultir törvényekkel ren­dezni. Vannak azonban ezek közt olya­nok is, melyeknek rendezése, nézetem sze­rint, igen égetve sürget, s melyeket még a jelen országgyűlésnek meg kell oldani. Ezek közé számítom az erdélyi kir. kormányszék felől való intézkedést. Az 1848-iki „Magyarország és Erdély egygyé­ alakulásáról“ szóló kolozsvári I­­. ez. megszüntette az erdélyi udv. cancelláriát, hatóságát a m­. kir. kormányra ruházta, de ezek mellett rendeli,hogy: „Erdélyben a közigazgatás és igazságszolgáltatás folyama és sze­mélyzeti szerkezete, a közelebbi kö­zös hongyülés általi elrendezé­si­g, jelen hely­zetében marad.“ (3-4k §­­ban.) — A cancelláriat el lehetett törölni minden zavar nélkül, de a közigazgatás és igazságszolgáltatás közegeit nem látta helyén az országgyűlés a nehéz viszonyok közt újakkal cserélni fel, s idő sem volt a rögtöni átalakításra. Ama közelebbi közös hongyárs, mely a törvény szerint hivat­va van intézkedni, épen ezen, folyamatban levő országgyűlés. A közös ügyek rendez­­tetvén, most már kötelessége az erdélyi képviselőknek ezen kérdést szóra hozni. Mi legyen tehát sorsa az erdélyi kir. főkormányszéknek ? Mi­előtt erre határozott feleletet adhat­nánk, szükséges arra visszagondolnunk: mi volt az érd. klr főkormányszék régeb­ben, és mivé vált az közelebbről. Az érd. kir. kormányszék régebben Er­délynek legfőbb közigazgatási és igaz­­szolgáltatási hat­ósága volt, de tényleg, habár nem törvényesen, rendre nyakára hágott, főleg az igazságszolgáltatási kér­désekben, az érd. cancellária. A kormány­szék tagjait az érd. országgyűlés vála­sz­totta ; s miután ezek egyszersmind az or­­szággyűlésnek is tagjai voltak és ott, köz­­vetlenül feleletre vonathattak , e berende­zés rendkívül érdekes h­elyette­tője lett volna a parliamentáris kormány­formá­nak, már azon időben, midőn annak ido­mai teljesen sehol sem valának még ki­fejlődve. Fájdalom, az érd. kir. kormány­széknek és országgyűlésnek egybevágó, ép működését hiába keressük a történet lapjain : Erdélyben országgyűlések, a tör­vények leghatározottabb megszegésével, rendetlenül, gyakran nagy időközökben tartattak, s Erdély nem v­lla elég erős arra, hogy bár jogos kivánatai is meg­hallgattassanak illetékes helyen. És, mi a régiből fennmaradt kormány­szék jelenlegi állása? Az idő kérlelhetlen menetét feltartóztatni nem lehet: legna­gyobb része azoknak, kik ama főhatóság­nak választott, törvényes tagjai voltak, a földi terhektől megszabadulva, örök álmu­kat nyugoszszák, némelyek pedig más okok miatt szűntek meg annak tagjai len­ni. A jelenlegi érd. kormányszék tagjai legnagyobb részét a jog­törvényeseknek el nem ismerné, s állítom, hogy a régi törvények nyomán, a jelenlegi kormány­­forma mellett, a közjog igényeinek meg­­felelő kormányszéket teremteni — képte­lenség. A­mi tehát a jelenlegi kormányszék személyi viszonyait illeti, ebben fő szem­pont az, hogy tagjai nem törvényesen vá­lasztottak. Nem vádként hozot­ ezt itt fel, hanem azon különbség constatálása vé­gett, mely a 48-ki és jelenlegi kormányszék közt létezik; s folytatni akarom: egy további fontos különbség az, hogy a 48 ki kormányszék nemcsak közigazgatási fő­hatóság volt, hanem egyszersmind igaz­ságszolgáltatási is. Most ez is másként van; egy része ugyanis, mint itélőszéki rész, a minisztérium által áttétetett Pestre, és egyesíttetett a m. kir. legfőbb törvény­székkel, a hétszemélyes táblával. És ez így helyesen van. Ebben a minisztérium azon teljhatalomnál fogva járt el, melyet neki Erdélyt illetőleg, az országgyűlés adott, s azon helyes kormányzati elv s­e­­rint, hogy az igazságszolgáltatás a köz­­igazgatástól el­választassák. Megeshetik a dolgok mindennapi és legalsóbb rendű folyamában, hogy kérdés lehet, miként döntessék el valamely ügy : rendes közigaz­gatási vagy politikai úton, avagy az igazságszolgáltatáshoz folyamodva, rendes perutján, de egy főhatóságnál összeza­varva tárgyalni fellebbezett pereket , köz­iga­gatási kérdéseket, valóban igen nagy anachronismus volt. Tehát: nemcsak személyzeti szerkeze­tére, de hatósági körére nézve is igen kü­lönbözik a jelen kormányszék a 48 kitól. És pedig még távol sem mondtam el min­den nagy különbséget. Jelen alkotmányos életünk életbevágó kiegészítő rés­e a felelős parliamentáris minisztérium. Hogyan felelhetnének az egyes miniszterek az osztályrészükbe ju­tott tárcza alá eső ügyek elintézéséről, ha tudtuk nélkül intézkedhetne azok bizo­nyos részében egy elavult collegialis rend­szer szerint működő dicasterium ? A dol­gok természete hozza magával, hogy az érd. klr. kormányszék, miután a törvény­­értelmében még eddig léteznie kel­lett, egy, pusztán véleményező és rende­leteket expediáló közeggé sülyedett alá, mely a dolgok menetét nagyon nehézkessé teszi , igen meglassítja, de senkinek sincs hasznára is, bizonyosan önmagának is csak terhére van. A jelenlegi ügymenet szerint, ha valami a kormányszékhez foly be, a kormány­szék vélekedés mellett felküldi a minisz­tériumhoz ; az illető miniszterek rendel­keznek, a­mint helyesnek vélik, rendele­­teket azonban a kormányszékhez intézik, az pedig rendeltetése helyére tovább adja azokat. Még hosszabb az ügymenet jelen-­­­leg azon ügyekre nézve, melyek Erdélyt illetőleg egyenesen a miniszterekhez ke­rülnek. Ezek ugyanis az ügyet vélemény­­adás végett lekü­ldik a kormány­székhez ; a kormányszék előbb vagy utóbb, ren­desen nagy későre, válaszol a kérdésre; a többi aztán úgy megy, mint fentebb vá­ í­zoltam. Tehát, az erdélyieknek osztály, vallás és nemzetiségi különbség nélkül érdekében áll ezen szövevényes, ezen hosszadalmas,­­ ezen erélytelen ügymenetet megváltoz- t tatni, érdekében­ áll a kormányszéket,­­ mint, olyant, eltörölni. Alig képzelek másokat, kiknek ellen-­­­szenvük lehet a kormányszék feloszlatásá­val, mint a sötétség ama szülötteit, kik je-­­­lenleg, ismeretlen menh­elyeikre visszavo­­­­nulva, szorongva, epedve várják az ő országuk viszajövetelét , a jelenlegi államrendszer, szabad kormányzat meg-­­ buktát. Hiszen semmi valódi, semmi mél­­­­tányos érdek sem talál erősebb támaszt a kormányszékben, mint a miniszter­iutu­ban ; a kormányszék közelléte pedig az erdélyiek részére illustrius, mert a dolgok úgyis a minisztériumoknál dőlnek el. Két lehetőségét látom ezen segíteni. Egyik, hogy Erdély számára egy külön belügyminisztérium állíttassék fel, mely a magy­ar minisztériumnak kiegészítő ré­sze legyen és rendes székhelye Kolozsvár­­ vagy Pest lehetne; azonban minden nem belügyi tárczába tartozó dolgok, közvet­lenül a többi miniszterek igazgatá­s alá tartoznának. A másik, a­mi a 48-ks tör­vények betűivel és szellemével tökélete­sen megegyez, hogy az érd. kir. főkor­mányszék oszlattassék fel, teendőit ata­lán az illető magyar miniszterek vegyék át. Alig szükség mondanom, hogy én leg­határozottabban amaz utóbbi mód mellett vagyok, mint a­mely sokkal egyszerűbb, határozottabb, az időviszonyoknak sokkal inkább megfelelő. Fentebb azt mondtam ki, hogy sen­kinek sem lehet, ki alkotmányos érzettel bír, érdekében a kormányszék megtar­tása. Talán Kolozsvár városát kivihettem volna a nagy átalánosságból, de még ezt, sem tartottam a végén szükségesnek. Meg­történhetik ugyan az, hogy valamely vá­rosnak vagy vidéknek érdeke az ország érdekeivel ellentétbe jön; itt alig lehet arról is szó. A kételkedőktől csak egysze­­rű­leg kérdem: mivé lett volna Kolozsvár, Erdély és Magyarország egyesülése nél­kül?... Aztán, nem kell elfeledni, hogy soha egy ügyébe való, jóra való várost valamely dicasterium, valamely bureau fillérei gazdaggá nem tettek: ipar kell arra, pezsgő társadalmi élet, jó közleke­dési eszközök. Nem „guberniumot“ Ko­lozsvárnak, hanem vasutat, és pedig, mi­nél hamarább. Nem külön dicasteriumot Erdélynek, hanem minél több és czél­­irányosabb közlési és közlekedési eszkö­zöket, sok vasutat, helyesen szabályozott, Marost, melyet ne tegyenek új átvágások rohanóbbá , de a víztömeg czélirányos felhasználása , minél több időben hajóz­hatóvá, gyármunkákra alkalmassá; aztán minél több ügyébe való gyárt Erdélybe,­­ helyes gazdasági viszonyokat, a fennma­­­­radt úrbéri viszonyoknak rendezését, kü­lönösen tagosztályt, legelő- és erdő előtt-­­­löntést, helyes igazságszolgáltatást stb. " Ilyenfélékben rejlik Erdély jóllétének kulcsa, és nem kormányszéke létezésében. És már most határozottan, röviden fe­­­­lelhetek a kérdésre: mi legyen jóivá az­­ erdélyi kir. főkormányszéknek ? Oszlattas-­­­sék fel; személyzete osztassék be a mi-­­ nisztérium­ megfelelő osztályaiba; mosta­­nig még fennmaradt teendő­t a miniszté­rium vegye közvetlenül át. B. KEMÉNY GÁBOR.­lyeskedésektől és gyanusítgatásoktól, ob­­jectiv hangon és csakis a tárgyhoz szól Elolvasván e czikkek elejét — a leghig­gadtabbat és legszabadelvűbbet ellenzéki oldalról — úgy láttam, hogy Móricz Pál úr a centralisatio szükségéről írt czikkeimet félremagyarázta. Mert azokban, a­miket ellenükben felhoz, alig van oly dolog, a­mit vagy magam ne állítottam volna, vagy a mi állításaimból következtethető ne lenne. Mert ha M. P. úr azt mondja, hogy olcsó közigazgatás kell, hogy autonóm testületek intézzék el a helyi ügyeket, hogy locális érdekek gyors és olcsó ki­elégítésére egy centralizált kormány nem képes, hogy nem kell intézményeinket az abstract centralisatio követelményeihez alkalmaznunk, hogy óvakodnunk kell a bureaucratismus meggyökereztetésétől, — csak oly dolgokat mond, melyekben vele tökéletesen egyetértek, s melyeket na­gyobbrészt magamnak is volt szerencsém már e lapokban elmondani. Ezen kiindulási pontokra nézve tehát M. P. úr teljesen félreérti állításaimat. Én vagyok e oka, a­mennyiben talán nem fe­­jezem ki magamat elég világosan ? — nem kutatom. Megelégszem azzal, hogy szerencsém van a főelvekre nézve M. P. úrral — az ellenzék tagjával — egy véleményen lenni. Nem így czikkeinek némely más ré­szeire nézve. Nem abban, ha M. P. úr azt mondja, hogy a 48-ki törvények, a népképviselet által a „legfőbb hatalmat már akkor a parliamentbe helyezték át,“­­­s ezt elle­nünk hozza fel argumentumul. Mert hogy a 48 ki törvények a parlia­­mentbe helyezték át a legfőbb hatalmat, — ez igaz, s épen ezt vita­tjuk mi. De igaz az is, hogy a mai megyei mozga­lom épen a 48-nak ezen rendelkezése el­len irányul. Mert mai megyei politikusaink, midőn a megyének kormányellenőrzési szere­et vindi­álnak, összekötve a vis m­er­­tiaevel, — midőn, mint épen M. P. ur,párt­jának bihari vezére, jogot akarnak adni a megy­ék többségének a képviselőház felosz­lat­ására: egyenesen a parliament souverainitását támadják meg. Mert hetven — a városokkal együtt több mint száz — helyhatóságnak jogot adni a parliament alkotmányőri szerepébe beleavatkozni, — a parliamentet a várme­gyék többségének alárendelni, nem más, mint kiragadni a parliament, kezéből azon „legfőbb hatalmat,“ melyet neki M. P. ur szerint is a 48 adott, nem más, mint loca­lis init,il­uziókat országos szereppel ruházni fel, a­mit, M. P. ur sem tart helyesnek. Igen, a 48 a legfőbb hatalommá tette a parliamentet. De most épen arról van szó : meghiúsítani azoknak törekvéseit, kik e legfőbb hatalmat ki akarják ragad­­n­i kezéből.­ Nem oszthatom tehát M. P. úr azon né­zetét, hogy „a szükséges centralisatiót a 48-ki törvényhozás már megalkotta,“­s hogy így e tekintetben tovább mennünk nem kell. Hogy megalkotta egy részt, az áll, — de hogy e tekintetben fölöslegessé nem tett minden további intézkedést, azt bizonyítja maga, midőn kimondja, hogy a megyerendszert még ,,összhangba kell hozni a közszabadsággal,“ —­ midőn a minisztériumot új javaslat készítésével bízza meg a megyék tekintetében, — azt bizonyítja mindez­ekfelett a mai megyei mozgalom, melyekben oly elvek hirdet­­tetnek, oly igények lépnek napvilágra, melyek a 48-ki elvekkel egyenes ellentét­ben állanak! Feladatunk épen az, hogy a 48 ki el­vek, melyek 48-ban a megyékre nem al­kalmaztattak, ma reájuk is kiterjesztesse­nek. Nem kell nekünk ,,több összpontosi­­sitás,“ mint a mi a 48-ki elvekben van, de kell azon összpontosítás megva­lósitása, mely ez elvek­­elmellőzhetlen corfollarius­a. Kell a 48 nemes eszméivel, nagy elvei­vel, minden téren alkalmazva, minden con­­sequentiáival megvalósítva. És ezekből engednünk nem szabad, hacsak a haladás helyett az önkénytes visszalépés szégyen­­teljes látványát nem akarjuk imiítani a világnak. Felelhetnék még egyes dolgokra M­ P. úr első czikkében, de ezeket, miután a fentebb jelzett félreértésből erednek, m­e­­lőznöm. Második czikkében M. P. úr sorba ves­z­i azon érdekeket, melyeknek szempont­jából én nagyobb centralisatiót állítottam szükségesnek, mint minőről mai megyei politikusaink megednének. Azt mondtam, hogy hazánk önállásának védelmére elegendő erőt kell adnunk azon hatalomnak, mely Ausztria és a külföld irányában hazánkat képviseli. — M. P. úr azt állítja, hogy hazánk önállását a me­gye elősegítendi. Okokat azonban állítása mellett nem hoz fel. Én azt mondtam, hogy hazánk integri­tása érdekében elég hat­lommal kell fel­ruháznunk az ország egységének képvi­selőit, — M P. úr azt állítja, hogy Ma­gyarország integritását a megyék jobban megvédik. Pedig, azt hiszem, ez is oly „országos hivatás, “a­minővel a részeket fel­ruházni első czikkében maga is helytelen­nek tarja. „A felelős kormányzattal való össze­­férhetést illetőleg — úgymond tovább M. P. úr — teljesen hiszem, hogy mihe­lyest a coordinatió meglesz , nem leend többé semmi összeütközés.“ — Ez állítás ellenében, mely azonban a „teljes hit“-en kivül semmi okkal nem támogat­­tatik, nem akarok azokra hivatkozni, a mikkel e lapokban megkísértem bebizo­nyítani azt, hogy épen a coordinatió által fognak ily összeütközések előidéztetni, hanem hivatkozom egyenesen M. P. úr pártjának bihari vezérére, ki e tárgyról írt röpiratában a parliament és coordinált megyék közti összeütközést oly könnyen bekövetkezhetőnek tartja, hogy épen ez összeütközések kiegyenlítésére lép fel fen­tebb említett famosus indítványával, mely szerint a parliament a megyék által felosz­latható volna. Végre azt mondtam, hogy a vis m­er­­tiaen ősi vármegye ellenkezik a democra­­ticus haladás érdekeivel. M. P. ur ez elle­nében felkiált: „Ki hiszi ezt el ?“ De ez még nem argumentum. E négy kérdés, illetőleg állítás tekin­tetében, melyek szerintem a kérdés leg­főbb m­omentumait, foglalják magukban, s melyekkel M. P. ur két czikkében egy szerény félhasábon bánik el, sajnálattal nélkülözök e czikkekben minden argu­mentumot, mely állításaim erejét meggyön­­gíthetné. Tovább ment be,­ M. P. úr azt kérdi: Mit tennénk, ha a kormány meg nem szava­zott adót, katonát követelne, a vis inter­­tiae nélkül ? A felelet igen egyszerű. Mi a vis inter­­tia­t ki akarjuk töröltetni a rendes al­kotmányi jogok sorából, a­minő az 48 éle­­ volt.. Midőn ezt kívánjuk, alkotmá­nyos állapotokat tartunk szem előtt. Ha azonban a kormány a parl­ament által meg nem szavazott adót és újonezokat kö­vetelne, ez már nem alkotmányos ál­­apot. Ez is megeshetik, S áll, hogy e rend­kívüli esetekre rendkívüli jogokra is van szüksége a nemzetnek. Ez esetekre a vis m­ertiaet nemcsak jogává, hanem kötelességévé kellene tenni a megyének. Nemcsak jogává, ha­nem kötelességévé kellene tenni azt, hogy oly kormánynak, mely par­l­ament nélkül akar kormányoz­ni, egy rendeletét se hajtsa vég­­r­e , mint ezt szer­encsém volt másfél év előtt az „1818“ hasábjain 1867. május 22 iki 68. számában bővebben kifejteni. Nem azért hivatkozom e­tipra, mintha igényt tartanék rá, hogy annak szavai emlékezetben tartassanak, de hivatkozom azért, hogy megyei politikusainkat meg­győzzem arról, miszerint mi, midőn a megyei omnipotentia ellen küzdünk, távol a­ttól, hogy a nép alkotmányos jogait ke­vesbíteni akarnók, inkább azok biztosítá­sára törekszünk Még csak egy megjeg­zést. Móricz Pál úr — e czikkei után ítélve — a mér­sékelt megyei politikusokhoz tartozik, kik a megyét nem akarják a parliamentnek és kormánynak fölébe ren­delni, és mégis a megyék „coordina­­tióját“ tartja szükségesnek. E szónak a mostani megyei mozgalom oly értelmet adott, mely M. P. úrnak a parliament legfőbb hatalmáról vallott elveivel ellen­kezik. Vag­­talán M. P. ur e szónak más értelmet tulajdonit, mint Pestvármegye ? Ez esetben érdekes volna a „coordina­­tio “ ezen uj theoriáját megismernünk. TOLDY ISTVÁN A megyei politikusoknak. II. Másként felelhetek Móricz Pál ur­nak, ki a „Hazánk“ 202 és 203. számá­ban is említett csikkéim ellen ; mert a mai ellenzék szokása ellenére, menten szeme­­ llal számunkhoz félív mellék­lel v«» csahitve. Népnevelés minden áron , m­a­radtunk mi mindenben; annak pedig bet■ veimét oka, vrva. Míg nyugat népei a béke idén bizton nyomoz­­tatták jóllétük, boldogulásuk élőfon­átait, a épí­tették kívül belül magukat szabadot , addig

Next