Pesti Napló, esti kiadás, 1868. október (19. évfolyam, 1-27. szám)

1868-10-09 / 8. szám

Bánó József, rövid indokolás után, a követ­kező indítvány teszi: „Terjesztessék elő törvény­javaslat, melynek figyelme az 1840 ik év előtt kötött úrbéri örök­váltság eseteinek kártalanítá­sára kiterjedjen.“ Halász Boldizsár, szokott alaposságával, beszédéből a honvédek özvegyeit sem felejtvén ki, felhozza, hogy az ország nincs azon helyzet­ben, hogy milliókat áldozzon, miért napirendre­­térést indítványoz. Horvát Döme, Halász szavai rövid c­áfo­­lása után, Bánó József indítványát pártolja. Gubody Sándor, alig kivehető hangon, a törvényjavaslat ellen szól. Ivánka nem érthe­ti , mért ne kártalaníttatnák a magukat megvál­tott községek ? Nyáry Pál sajnálja, hogy az általános tár­gyalás ily hosszan tart. A ház kevés idővel ren­delkezik csak. Végül Halász érveit támadja meg; szerinte Halászt messze vitte, az általa képzelt igazságtalanság érzete. Lapunk bezártakor b. Podmaniczky Frigyes kezdett beszélni. B­éc­s, oct. 8. Az alsó ausztriai tartománygyű­­lés alkotmány­bizottsága az egyenes reichsrab­­­választások felett tanácskozván, s a gyűlés elé a következő határozati javaslatot fogja terjeszteni. „A tartomány­gyűlés a képviselőházak követei­nek egyenes választások útján leendő összeállí­tásában az alkotmány tovább­fejlesztésének s szilárdításának fontos momentumát ismeri fel, ha az egyenes választások alkotmányos uton léptettetnek életbe, nehogy a reichsrabhban kép­viselt országok és királyságok képviseletének közössége csorbát szenvedjen. Midőn a tarto­mány­gyűlés kinyilatkoztatja, hogy ezen esetre követküldési jogáról lemond, az országos ügy­rend 19. §-ának n­apján egyúttal indítványozza, működjék a magas kormány a birodalmi képvi­seleti törvénynek alkotmányos utón leendő olya­­tén megváltoztatására, hogy a reichsrath képvi­selőire nézve egyenes választások léptessenek életbe, s a képviselők száma megfelelőleg szapo­­rittassék.“ — A „P. C.“ azon hírt hozta, hogy a reichsrath delegátusai csak a delegatiók megnyi­tására akarnak Pestre menni, s üléseit Bécsben kívánja folytatni. E szándék a delegatiókról szóló törvényekbe ütközik, mely törvénynek eleget tett tavaly a magyar delegatió, s eleget fog tenni az idén az osztrák is. Egyoldalú határozattal legalább nem térhet el tőle, s nem is volna kívá­natos ily schlendrián praecedens felállítása. (K.) S­z­a­k­o l­c­z­a, oct. 7. Takarékpénztárt alapítottunk. Ezen tény igazolja talán némileg, szerény városunkról szóló tudósításomat. F. hó 4-én tartatott az alakító közgyűlés, melynél Edl Tivadar, pozsonyi kereskedő és pénztőzsér szí­ves volt az elnökséget elvállalni. A takarék­­pénztár alaptőkéjét képezi 400 darab 100 frtos részvény. Működésének kezdete f. évi november 16-ra jön megállapítva. A felemlített közgyűlés alkalmával takarékpénztári elnökül Kuba János, országgyűlési képviselő és városi polgármester, alelnökül Mihálik László, királyi állami gymna­­siumi igazgató és hites ügyvéd , igazgató a Vrchovszky Rezső, (kinek az intézet alapítása körül legnagyobb érdemei vannak), választatott meg. A takarékpénztár egyéb hivatalnokai is mind oly férfiak, kik a közbizalmat teljes mér­tékben bírják. Ekkor reménylen­ lehet, hogy ezen pénzintézet működése a közvárakozásnak meg fog felelni. Anyagi állapotaink jobbra­ fordulásának egyik alapfeltételéről, a pénzről,némileg immár gondos­kodva lévén, az anyagi jólét másik főtényezőjé­­ről is kell majd hathatósban gondoskodnunk. Értem a népnevelést. Egy kisded-óvoda felállí­tása, felsőbb leányiskola, közkönyvtár, nyilvános rajziskola, inasok és legények számára, a vasár­napi, illetőleg ismétlési tanfolyamnak a kor kö­vetelményeihez mért átalakítása, elemi főtano­dánknak a várva-várt népoktatási törvény szel­lemében leendő szervezése, népnevelési egylet alapítása . . . mindannyi feladat, mely anyagi felvirágzásunk előmozdításához felette szük­séges. Nagy örömünkre szolgált Eötvös József b. által életbeléptetett új gymnasiumai tantervnek közzététele, mely tervhez képest az itteni kirá­lyi gymnasiumnál is a reáltárgyak szentül na­gyobb tért nyernek. Ezen gymnasiumról annyit legyen szabad említenem, hogy a hazafiús szel­lemet és magyar hazánknak szeretetét ápolni, s a magyar nyelvet serényen terjeszteni igyekszik. E kedves hírek felemlítése után szomorút is kell írnom. September hó folytában városunk három ízben volt kitéve a tűzvész pusztításának. A kár valóban tetemes. A szegény károsultak sorsa annál súlyosabb , mivel házaik nagy­része nem volt biztosítva. A városunkban és annak vidékén gyakran pusztító tüzek követ­keztében nem kételkedünk, hogy a kölcsönbizto­­sítás eszméje városunkban is diadalt fog aratni. (Román lapszemle.) Nem tudjuk egész bizonyossággal meghatározni, váljon a tudás forrásán részegült, félig barbár fanatismussal, vagy szent köntöst öltött s a legocsmányabb számítással izgató gonoszsággal állunk-e szem­közt? de bizonyos, hogy csak e kettő egyikével lehet dolgunk a „Romanulu“ egy czikkében melyben valaki a következőleg őrjöng: „Századunk, egy nagy elvért való szenvedés és áldozat szempontjából, nem hagyhat az utó­korra sem magasztosabbat, sem nagyobbat és hősiebbet, mint az elárult, számkivetett és ki­zsarolt román nemzet. E sebek és gyászszal bo­rított nép, e faj, mely nem akar meghalni, mert az életre, szabadságra s függetlenségre elvitat­­hatlan joggal bir, e martyr-nemzet, ma is föl­emeli fejét a román Dacia keblében, mint egy roppant élőfa az erdők közepében ! „E nép,­­ mindenkitől elfeledve, megvetve a barbárság barátaitól, gyanúsítva a zsarnokság udvaronczaitól, kizsarolva a despotáktól, a dua­­listáktól gyűlölve, — változatlan, és nincs meg­félemlítve ! El, és létele nem egyéb intő szózatnál el­nyomóihoz, és fölebbezés az Isten igazságához. S épen azért akarják a szabadság ellenségei kitö­rülni a népek sorából.Keresztre van feszítve s nem szabad panaszkodnia, föllebbeznie az isteni igaz­ságosság kegyelméhez. Panasza bűnnek, sóhajai izgatásnak neveztet­nek. Ki akarták űzni az országból, de nem te­hették ; most pedig jogaitól, szabadságától meg­fosztva földétől is, ki akarják becsülni, hogy a „koldus“-botra juttassák ; de biztosak le­­hetnek a magyarok, hogy akkor sem menekülnek tőle! Van hazánk, melyet román vérrel és cson­tokkal hizlaltunk, s mégis mint idegenek va­gyunk benne; van termő földünk, s éhen ha­lunk; s ha azok ellen, kik mindezt elrabolni akarják, tiltakozunk, szuronyokkal kapunk fe­leletet; tevékenyek és munkások vagyunk, s mégis szegénységben élünk ; borzasztó adókat fizetünk, s mégis számba sem vesznek; van egy édes és nemes nyelvünk, s meg van tiltva an­nak használata;­­ számosak vagyunk, s úgy tekintenek, mintha nem léteznénk. Egy nép, mely minden szabadságot magá­nak tulajdonit, mely az erkölcsiség s az idő szelleme ellen harczol, s midőn el­járásáról számot kérnek, sértéssel és erőszakkal felel. Azért ne csodálkozzunk a magyarokon, hogy midőn jo­got és szabadságot kérünk tőlük, veréssel és el­zárással felelnek. Ha nemzeti szabadságot ké­rünk, azt felelik, hogy ez egy daco-romániai utópia; ha saját jogunkat kérjük, mint bűnösö­ket, törvényszék elé hurczolnak; ha Erdély ön­állósága s függetlensége mellett vagyunk,“ lá­zadóknak, fanatikus daco-románistáknak,“ anar­chistáknak, s a közbéke megzavaróinak nevez­nek. Jól van, izgatunk , de nem a szabadság, ha­nem a zsarnokság ellen ; conspirálunk, de nem T­Á­R C­Z A. A saison után. A fürdő­idény 6 ó­ra végét érte. A gyógyhe­lyek szenvedő és nem szenvedő vendégei, ha egyébben nem, tárcsáik túlfeszültségében meg­könnyebbülve, visszatérnek tűzhelyeikhez. Bol­dogok, kik azon reményt viszik haza maguk­kal, hogy a parányi javulást, mit a gyógyvíz előidézett, ennek utóhatása szembetűnőbbé, vagy legfölebb még 1—2 évi fürdés teljesen bevég­zetté teendi. Ily remény­nyel válunk mi is meg Keszthely éjszaknyugati völgyétől, melyet me­leg taváról a köz­szójárás H­é­v­i­z-nek ne­vezett. Hévíz nem igen ismert név még eddig a für­dők szótárában, pedig ritka fürdő van hazánk­ban, melyet a természet kitűnőbb tulajdonokkal áldott volna meg. Heller, bécsi tudor és tanár, vegytani elemzésében a tó 26—28 (B.) fok­nyi vizét úgy , mint az islandi forrásokat, vulkán eredetűnek, s a gasteini vizeket vas- és különösen koronysavtartalmánál fogva jóval fölülmúlónak állitja; korpaszerü iszapjáról pedig, mely vizénél sokkal hatalmasabb, akkép nyilat­kozik, hogy orvo­s szempontból minden általa ismert iszapfürdőnél nagyobb jelentőséggel bír. Véleményét a fürdői kórházban hagyott sok mankó, a sánta, béna, köszvényes, merev vagy tehetlen tagú, de fölépült számos betegek, az évről-évre nagyobb számmal oda toluló vendé­gek tábora, s a nép csodákat regélő mondái eléggé igazolják. De a­mily gazdagon ellátta e fürdőt a természet, oly szűkmarkúlag bánik vele a szorgalom. Nem mondjuk, hogy eddig semmi intézkedés nem történt, mert a kezdeményeknek elismeréssel adózunk, de mindezek egy primitív fürdő sovány készleteinél alig állnak magasabban, s azt, mit a természet adott, czéltalan alkotásuk­nál fogva könnyen lerontják. A 3—4 épület 30—32 lakszobája a vendégek befogadására elégtelen, úgy, hogy ezek nagy részben vissza­menni vagy a szomszéd csárdákban ás falvak­ban menedéket keresni kényszerittetnek. A la­kók ezenfölül kicsinyek, gőzösek, szorított lé­­gyek, s ennélfogva a sulyosb betegekre nézve, kik szabadba járni nem bírván, 4 fal közé van­­­­nak szorítva, egészségtelenek. A meglevő tükör­fürdők és néhány zárt cabinet elég csinosan van­nak elkészítve; de amazok — mert a viz ben­nük nyakig ér, s iszapot csak talpunk találhat, — nyitott tetőikkel és hasadékos szobácskáik­­kal inkább uszodák, mint nehéz betegek szá­mára való négyszögek; emezeket pedig a forró nap oly velenczei ólomfedelü börtönökké változ­tatja, melyekből akármi szélben szabadba me­nekülni kénytelen az ember. Hihetőleg a víznek a forrás közelében meleg volta okozta, hogy a fürdők oly messze be a tó közepére van­nak építve, de azt nem fontolták meg az építők, hogy az oda vezető út és­­­osszú hid a rajta örökké uralgó szelekkel, s ezek miatt a fölnyilt pollusu tagoknak köny­­nyen meghüldetésével, mily veszélynek teszi ki a fürdés után haza vánszorgókat; oly intézke­désnek pedig, miszerint a sulyos­ betegek lég­mentesen födött karszékekben, vagy kis kocsik­ban szállíttatnának be és ki, nyomát sem lát­hatni,­­ így vagy a meghűlésnek, vagy, az idő kissé mostohábbra fordulván, a fürdés félbesza­­kasztásának kell bekövetkezni, mi ismét újabb nyavalyáknak lehet szülője. Nagy hiányát érez­zük a víznél hatásos­ iszap használata végett fölállítandó külön készleteknek is , mert a sza­badban, a tó térdig sem érő ingoványában tipró­­dás, kivált járni képteleneknél, épen nem pótolja azokat. Ki most az iszapot kiválólag használni akarja, egy cabinra, a tó szélére, a kigyók lakta nádasok mellé van szorítva; hol pedig, mivel a viz a beljebb levőnél egy fokkal mindig alább áll, s a sár is hidegebb a víznél, kissé kedvezőtlenebb időben hamar áthűlés származhatik. Orvost pe­dig, ki bajodban segíthetne, hiába keresnél Hévizen. Itt a fürdő okozta balfordulatoknál egyik vendég a másiknak orvosa. Mit mondjunk a tavat körülfogó bozótok kígyóiról, melyek szi­szegve úszkálnak szét a tiszta víz tükrében ? Valóban az iszony miatt, mit e két életűek a ca­­binek lépcsőire kényelmesen fölülve, vagy ma­gukat a levetett ruhák halmai közzé befészkelve gerjesztenek, nem lehet csodálni, ha a gyönge idegzetű nőket, a félénk gyermekeket, a moz­dulni sem biró betegeket rémület és görcsök fog­ják el, sőt nem ritkán nyavalyatörés fenyegeti.­­ Nem mellőzhetjük el, még megérinteni, hogy a viz hősége, egyedül a források vegyülete, az idő és lég szeszélyeire van bízva, melyek annak

Next