Pesti Napló, 1868. november (19. évfolyam, 5466–5490. szám)

1868-11-21 / 5483. szám

'■A Fest, nov. 20. 1868. (L) Ha­rord Stanley, a britt bir­­rodalom külügyi államtitkára, egy ma­gyar hírlapnak volna munkatársa és az­­ utóbbinak küldötte volna meg Lynnben,­­ választói előtt elmondott beszédét, kétség­kívül „s­z e m­­­e“ felirat alatt adja ki az­­ illető szerkesztőség a hasábokra terjedő expectoratiót. Valóban szemle az, mely gondosan sorba veszi az európai ál­lamrendszer egyes viszonyainak megvilá­­­­gítását: a nyugaton kezdi és itt szóba­­ ejti a feg­veres békében álló két verseny­­társt, Francziaor­zá­rót és Poroszországot, a pyrenszi hegyeken átlépve a forradal­­­­mát szervező S­panyolországról ejt néhány jóakaró szót, végre innen a zavaros ke­letre irányozza tekintetét, a­hol a török­­ birodalom ro­katag léte, a keresztények izgatottsága és Görögország önmagát­­ emésztő el­veszítése vonja magára figyel-­­ mét. Világrészünk nagyon is kicsiny az 1 angol szemleíró combinatióinak, Afriká-­­ ról is nyilatkozik, a­hol az angol nemzet­­ becsülete még utóbb is oly fényes elégté­­­­telt nyert, és Amerikáról, melylyel szent­­ lesz a békesség ezentúl, ha a sors is úgy­­ akarja, mint Beverly Johnson és J­­ord Stanley kicsinálták. Valami nagy titkokat nem fedez fel a külügyi államtitkár, mert, hogy Franczia­­ország és Poroszország végtelen fegyver­kezése veszélyt rejt magában, azt a leg-­­ szerényebb politikus is tudja, a­ki soha­­ egyetlenegy jegyzéket sem irt. Azon bizt­­­tatása, hogy ha egy-két évig ki lehet a háborút kerülni, a lefegyverzés szüksége­s önmagától be fog következni, sem foglal ^ valami mélységes állambölcseséget magá-­­­ban; az embereket, a tőzsdéket, az álla- ^ mókat az érdekli legközelebb, hogy Stan­ley ezen ,,egy vagy két éve“ alatt mi fog­­ történni , erre pedig nem ad feleletet. ’ Törökországról azt mondja Stanley, hogy a veszélyeztető válság oka bensejé­­ben, pénzügyeiben, lakosai elégületlensé­­gében keresendő. Kár, hogy a külügyi államtitkár ezen benső válság összefüggé-­­­sét Oroszországgal, melyről pedig sok ke- ,­leti követre írhatna be emlékiratokat,­­ hallgatással mellőzi; pedig épen szemlé- i jének ezen részét láthatta volna el oly­­ adatokkal, melyek Európa legszellemdu- labb publicistáinak érveit felérték volna. Egy pontra nézve teljesen kielégítő fel-­­ világosítást ad Stanley, I. i. Anglia ma­­­­gatartásáról az európai válságok köze­pette. Az alkotmányos Anglia óvakodni fog mindennemű szövetségektől: a be nem avatkozás elvének újabb proclamatiója ez,­­ melylyel Syt­a­n­­­o y lynni választóit meg­örvendeztette­. E politika azonban sem a toryk politikája, sem a wh­igeké, ha­­­­nem Angliáé, azon rendszeré, mely az alkotmányos Angliában kifejezést nyert. A legtalálóbban kifejezte ezt azon vá­lasztó, ki Stanley erre vonatkozó nyilatko­zatát e szavakkal fogadta : „ez John Bright politikája.“Akár Stanley kezében legyen letéve a külügyi tárcza, akár R­u­s­­selre vagy Brightre legyen ruház­­va, ugyanaz leend Anglia külügyi pontu­­g­kája. A­mennyiben Stanley beszéde kivá­­lólag arra irányult, hogy az angol választó­kat a külügyi viszonyok kecsegtető rajzola­taival megnyerje, eltéveszti hatását, mert minden angol ugyanazt fogja gondolni, a­mit a lynni választó közbekiáltott: „ez John Bright politikája.“­­ Mióta Stanley elmondotta vezérczik­­két, az angol választások egy része meg­történt, a grófsági választások is mihama­rább meg fognak ejtetni: az eddigi ered­mény után nem kecsegtetheti magát Stan­­­­ley azzal, hogy a külügyi tárcza még to­vább is megmarad kezében. Ha a minisz-­­ tériumtól visszalép, azon tudattal távozik, hogy még a belügyi politikában lényeges változáson és újításon fog a kormány pro­­grammja keresztülmenni, a külügyi poli­­­­tikában utóda is azon irányban fog mű­ködni, melyben ő működött, a be nem­­avatkozás, az alkotmányosság, a szabad­ság érdekében.­­ Mint említettük, Spanyolországról is megemlékezett lord Stanley. „A spa­nyol monarchia, mint önök tudják, így szólott a nemes lord választóihoz, eltűnt, a nép szabad, szabadon fogja alkotmányát választani. A­kik ott az ügyek kibonyolí­­tásával foglalkoznak, nehéz munkát vál­­laltak magukra, melyet mi úgy segítünk egjobban, ha „az illetőket tel­esen magukra hagyjuk.“ Spanyolország súlyos vajúdásainak gyík­okát századunkban a hatalmassá­­g­ok beavatkozása képezte. Legújabb szer- v­ezkedése oly időpontra esett, melyben a­atalmasságok a beavatkozástól tartóz-­­­ódnak és melyben ezen elv a hatalmas A­ngliában őszinte hirdetőre és védőre tar­t­nt. A szervezkedés csakugyan sikeresen oly, minden ellenkező hír daczára még em történt semmi olyasmi, a­mi a kivi­­ott szabadságot Spanyolországban ve­­sélyeztetné és a spanyol államférfiak háldozó buzgalommal fáradoznak azon, úgy a szabadságot az alkotmányosság iztos medrébe tereljék. Csak imént egye­­nltek az unionisták, progressisták és l­­­eralisok és közös kiáltványt bocsátottak­­ a választókhoz, mely a mérsékletnek, szabadságszeretetnek méltó kifejezése. „Mi mindnyájan a lényeges attributu­­saival ellátott monarchia mellett fogunk zava­ri, így szólnak az egyesült pártok, melyet feloldhatlan kötelékek fognak a­zabadsággal összefűzni. — Teszszük ezt zon okból, mivel mi minden időben ezen ívnek hódoltunk és mi­vel a spanyol ném­et traditióit tiszteletben tartjuk. Serc­­eljünk az ideiglenes kormány köré, hogy a közrendet fentartsuk, hogy a di­­sőség és lelkesedés napjait a legcseké­­­­yebb árnyék se érje.“ Stanleynek igaza van, „nehéz munka“ v­ár még a spanyol államférfiakra. Euró­­j­­ában szerteszét, a­hol a népek boldogság­g­ukat a szabadságban és békében találják, é­s a­hol a szabadságot a béke leghatal- ‘­­asabb kezesének tekintik, készégesen f­ognak lord Stanley óhajához já-­­ ülni és azt óhajtani, vajha e nehéz munk­­­a megoldását az illetők áldozatkészsége, az afiai lelkesültsége, s higgadt mértéklete b­iztosítsa és lehetővé tegye. --------------■■■ ------------ Í­ gyik­ levél Kenessey Kálmánhoz a munkáskéz hiánya tárgyában.­­ Kedves barátom! A gyakorlati gazdászat elemezésének erén mi időről-időre találkozunk. Te most kedvencz themánknak, a mezei gazdaságnak emelésére sokat, igen sokat ehetsz, tégy is, de tenni is fogsz tudom, mert ismerem lelkesültségeddel párosult rakképességedet. Legújabban egy égető kérdést tárgyalsz­öpiratodban, a munkás kéz hiá­­nyát s annak orvoslását. Nem akarom bírálni röpiratodat, sok­ján, tán mindenben, egyetértek veled. De azon resumében , melyet munkád végén találok, van egy pár tétel, melyet nem lehet eléggé fennhangon ismételni, melyet nem lehet eléggé ajánlani az ille­­ők becses figyelmébe. Gyakorlati embernek ismersz kedves barátom, s mint ilyen ezúttal is azon pun­okat választom ki munkádból, melyek­­, mellett, hogy kétségen kívül sok bajt hoznak, orvoslásuk is lehető, csak az iletők akarják.­­ Hej van nekünk magyaroknak elég fajunk, melyet nem orvosolhatunk, melyet csak az idő, csak a sors maga orvosolhat. Jól van barátom, e felett búsuljunkm­o­­re patria, mondjuk el,hogy szomorú a ma­gyar nóta, és hogy sírva vigad a magyar, le ne feledjük, hogy van olyan bajunk is elegendő, melyhez sem az idő, sem a sors, hanem önnön magunk vagyunk hivatva idni az itt, a gyógyító szert. Igaz, hogy kevesen vagyunk, gyér az apopulatio, igaz, hogy rosz a mezei rendőrségünk, s a nép erkölcsi nevelése s hátul jár­hat­, mikép­n ezt mind he­­vesen és talpraesetten előadod. De ez második sorba való. Első sorban áll az, hogy a meglevő író, a meglevő, a létező mun­­káskéz applicatiója szabályoz­hassék. Erre nézve értekezésed két pontot tar­­talmaz, melyre a nagy közönség figyel­­mét felhívni kívántam, s az illetőkre, meg­vallom nyíltan, tartalékgondolat nélkül a sajtó pressióját súlyosbítani kívántam. Egyike az, hogy a létező mun­kaerő a vállalt munká­nak becsületes teljesíté­sére törvényes eszközök­kel szok­tassék. Mennyi panasz volt ez évben is, hogy az előre kötött aratási szerződések az il­letők által nem tartattak meg ! Mennyi pa­nasz volt a­z iránt, hogy a szerződésileg kötelezett aratók a felvállalt munkát azon perezben hagyták cserben, a­mikor az aratás küszöbén, vagy épen már meg­kezdve volt. A­ki ismeri e viszonyokat, tudni fogja, h­ogy mi az, ha az aratócsapat munkába á­llás idején cserbehagyja a gazdát. Minden jóravaló erő már előre le van foglalva, szerződtetve, akkor midőn a­­ sarló a gabnában áll, már csak csavargó­­ vagy munkaképtelen az, ki foglalkozás n­­élkül van. Ilyenkor aratót szerezni, ke­reken mondva, lehetlen! Az aratási szerződések kétoldalú köté­­sek, melyek már újévkor és után köttet­tek. Úgy hogy aratás előtt 3 hónappal már alig van az országban vidék, vagy mely, a hol aratni való előre kiadva, vagy jóravaló arató nép előre szerződve ne lenne. A munkás gondoskodik arról, hogy jó tér esetet biztosítson magának, a gazda gondoskodik arról, hogy becsületes mun­kást biztosítson aratására. E szerződések országszerte írott köté­­sek és több vagy kevesebb körültekin­téssel, de mindenütt előre köttetnek. E szerződésbe bízik az arató munkás,­­ ezekre támaszkodik a munkaadó gazda. És ez évben történt meg széles Magyar­­országon az, hogy a legrendesebb mó­don, számos é­vek példájának nyomán kö­tött szerződések nem tartattak meg az i­llető vállalkozó munkaerő által. Ezen évben — az alkotmány virító ívében — történt meg az, hogy ezen szerződések mellőztettek, s azon vette ma­­j­­án észre nem egy gazda, hogy búzája­­ megérett, már pereg is, s az arató con­­­imore arat máshol.­­ Ezen évben éltük meg azt, hogy az ■ iratási szerződések teljesítése sisiphusi­­ munka, tanfalusi kin s végre nem kevés * helyen teljesen elmaradott. Első rendben tehát jobb igazságszolgál- t­atást, s szigorú igazságot le­l fel. Gazdatársaim kössenek ideje korán méltányos és minden esetben megállható vi­ágos szerződéseket, azok pedig, kik hi­vatva vannak a szerződések, meg nem tartás ellenében eljárni, ne nézzenek se jobbra se balr­a, hanem tegyenek igazsá­got, tekintet nélkül arra, hogy democrata és kortes respectusokkal vádoltathassanak ! ha végre valaki ily okon igazságot nem lát, szólljon,itt a szabad sajtó—néma gye­reknek anyja sem érti szavát, wo kein Kläger, ist kein Richter. Ne érje be azzal, hogy panaszkodik fűnek-fának, hanem elő­­ medvével, nevezze meg azt, ki nem tel­­jesíti kötelességét, hadd ítéljen felette a közvélemény s vele a felsőbbség ! Második helyre teszem azon megjegy­­zésedet, hogy a nagy munka­időben eső sok ünnepek reducáltassanak. Darázs fészekbe nyúlsz barátom! Papjaink, kivált a mieink, catholiku­­sokéi, azt hiszik, hogy ha az ember ily do­­ogról szól, már azonnal schismaticus. — Ezeknek sem árt a közvéleményt tudni. Tudják meg hát, hogy a nép a sok ün­nepet és épen azon ünnepeket, mely­ek a legszorgosabb nagy munka idejére esnek, nem szereti, nem szeretvén, kelletlen innepli s egy­általán nem „ad majorem Dei glóriám“ hanem a vallás hátrányára nehezteli. Ez ünnepek vagy tétessenek át vasár­­napra, vagy mondassák ki, hogy „dolgozva kicsérjük az Istent,“ s ez ünnepeken isme­­rt szolgálat után kaszálni, aratni, gyűjteni, hordani nem bűn, de erény. Végre a hadi erő. Ez a hadi erő­ ez nagy, igen nagy kv­­arnitás, kétszer nagy és kétszer terhes baj. De ez kell most inkább, mint va­laha. Először baj, hogy kiveszi a munkáserő­iek legizmosabb, legvirgonézabb részét, így pár szász ezer ember erejéig, másod­kor ezeket az országnak tartania kell, és nélkülözni. Ezen hadierő már ez évben is nagy munka időben, munkára b­ocsájtatott. Dicsértessék érette, a­kit megillet. Ez most először történt. Rendelkezzék kormányunk oly atyai­­lag, hogy ez ne csak kivételkép, de ál­landóan megengedtessék és igen-igen sok bajon segítve lesz. Most még inkább van erre szükség, mert a sok vasútépítés már eddigelé is annyira­­ elhajtotta a napszámot, hogy h­i nem seg­­ünk a gazdán minden rendel­kezésünkre álló módon, közgazdaságunk keservesen megérzi, egyesek pedig elvér­­zenek ! De mindezt kedves barátom korántsem azért írtam ám, hogy egyátalán fogva „írtam legyen,“ vagy hogy neked le­velet írjak, hanem azért, hogy­­az ille­tők foglalkozzanak az­ égető kérdéssel. Isten ostora rajtunk magyarokon, hogy az a politika annyira absorbeál bennün­ket, hogy boldog boldogtalan örökké po­litizál, örökké nagy politikát űz, s azzal a mihez jobban ért, a mi égeti, a mi nélkül végre Inában is politizál, keveset törődik! — Politizál az alispán, a szolgabiró, az esküdt, és még a falusi biró is. Politizál s dolgát végzi úgy a hogy ! — E pár sornak sorsául csak azt kívánom, hogy ne lett légyen kiáltó szó a pusztában. Te pedig folytasd e pályán a munkát, melyet jól kezdettél, küzdj, ne csüggedj, vagyunk még néhány­an ébren barátod Visontai. A nemzetiségi kérdés megoldásához. Zólyommegye, nov. 14. A „Hon“ 260. számában Mocsáry Lajos a „nemzetiségi kérdés“ czimű czikkében nézeteit fejti ki, a többségi és kisebbségi törvényjavasla­tok felett. Neki nem tetszik sem az egyik, sem a másik törvényjavaslat — Borsodban , nézete szerint az egyik keveset nyújt, a másik merő képtelenség. Az utóbbira nézve egyetértünk ve­le,­­ az elsőre nézve nem, mert a nemzetiségi kérdést üdvösebben megoldani nem is lehet, mint a többségi javaslatnak elfogadásával; nem lehet pedig azért, miután azok, a­kik a nemzeti­ségi kérdést kovácsolják, a­hányan csak vannak az országban , mind a kisebbségi javaslat körül sorakoznak; azokat pedig,miként maga Mocsáry Lajos is beismeri, mint olyanat, a­kik az orszá­got valósággal feldarabolni törekszenek, s a­kik­nek kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy komolyan gondolkozzanak arról, miként kellene sajátságos nemzetiségi viszonyaink közt minél jobban elhelyezkedni, hogy azután békességben élhessünk egymással , nem lehet semmiféle nem­zetiségi törvénynyel kielégíteni, sőt nézetem sze­rint az ő vágyaik és reményeik nem ez ország­ból valók lévén, ezen saját kisebbségi javasla­tuk egy időre talán igen, de már a közeljövőben is alig lenne képes őket kielégíteni. Nem ezekkel akarok én foglalkozni, de keresem azon más ajkú honpolgárokat, a­kiknek Mocsáry nézete szerint a többségi javaslat keveset nyújt; kik azok merre laknak azon más ajkú honfitársaink, a­kik a többségi javaslatot keveselik? én nem hiszem azok létét e földön, mely hátán hordja őket és egével betakarja, a­kik a többségi javas­lat által anyanyelvük tekintetében jogos rövid­séget szenvednének. A földmivelő osztály­h az nem ismeri tolmácsának a kisebbségi javaslat pártját, az, helyes népoktatást óhajt, azt pedig a többségi törvényjavaslatban, anyanyelvének biztosításával felleli; sőt e törvényjavaslat al­kalmat biztosít számára más hazai nyelvet is magáévá tehetni, s mily előny az, a midőn eddig,­­ veszem egy tót községet, melyben a pap, esetleg a kisebbségi javaslat pártján van, — bűnnek bélyegzi, egy magyar szót is, a tanító által az iskola házban kiejtetni, sőt jónak tartja uton útfélen hiveit, a magyar nemzet ellen gyű­lölettel táplálni; és hány ily szerencsétlen hely­zetű község van e hazában, s népe mégis igen jól tudja, hogy sem az, ily pap, sem annak pajtásai, a népnek nem őszinte barátjai És hogy e nép megóvi­ssék nagy sokára e mételytől, azt csak a többségi törvényjavaslat eszközölheti. Miként a földmi­vés osztályban nincs egy is, a­kit a többségi javaslat nem elégítene ki, és úgy nincsen az úgynevezett értelmiségi osztályban sem, ha leszámítjuk azon rajongókat, a­kik a nép és nemzetiség nevében önös czéljaik elérése miatt rajonganak, — azokat pedig, mint említem, maga a tisztelt czikkíró állítása szerint, semmi­féle törvényjavaslat nem elégíti ki,­­ mivel az ő vágyaik, reményeik nem az országból valók A többségi javaslatnak az alapelve csak ked­vezményeket nyújt a jólelkű, más ajkú honpol­gároknak, és ha e törvényjavaslat törvény ere­jére emelkedik, majd bebizonyítja a gyakorlati élet, hogy miért irtózott a kisebbségi párt a több­ségi javaslattól ; félt azért, mert elzáratik előtte az út, a tér, melyen a nemzetiség palástja alatt eddigi zavargásait űzé, s lerántja az álcrát, mely alatt eddig, a nemzetiség rovására, idegen iste­neknek hódolt. A földmivelő osztályt saját nyelvén mivelni, okszerű nép­oktatást meghonosítani, a tanulási vágyat benne gerjeszteni, —aki ide törek­szik , az a népnek és nemzetiségeknek igaz ba­rátja, ha ez meglesz, képessé teszszük a népet a közügyekben is részt vehetői s képessé teszszük őt a törvény előtt is saját igazán vedem­, — de minden más esetben a kerekek elhagyják a ko­csit , ellenben ha úgy cselekszünk, a többségi javaslat üdvhozó gyümölcseit a késő unokák is megáldják. Szabados Ákos: Országgyűlési tudósítások. A képviselőház nov. 20-án tartott ülése. Elnök: Szentiványi Károly, jegyző: Bu­­janovics Sándor. J a— A tárgyalás napirendjét a népoktatási törvényjavaslat feletti részletes tanácsko­zás folytatása képezi. A tegnapi ülés kezdetén a felekezetes­­ség szelleme kísértett Zsedényi Ede elha­lasztási beszédében; ma egy fiatal óriás túlbizakodottsága kényszeríté a hallgató­kat szánakozó mosolyra. Schwartz Gyula,Székes-Fehérvár­nak hosszas vaju­tás utáni képviselő szü­löttje, ma mutatta be a háznak azon tehet­séget, melyet a világ eddig vagy nem is­mert, vagy félreismert. Bemutató, egy szűz beszédben csakugyan úgy, a­mint van, rendezetlen, zilált valóságában. Igaza volt, midőn választóihoz intézett programmjában állttá , hogy ismeretes pártjaink közt állást nem foglal ; mert ezek közt egy sincs, mely azon kezd­te volna, hogy akár egyeseket, akár köz­ségeket mulasztásokért, vagy közönyös­ségért politikai jogaik elvesztésére ítéljen. Schwartz Gyulának van elég bátorsága ezt benyújtott módosítványának szóval előadott motivatiójában hangsúlyozni. Az idézetek erőltetettsége, párosulva az előadási modor arrogantiájával, a precep­­tort oktató handabandázással először saj­nálatot, majd ellenmondá­st, végre mulat­ságos nevetést, vagy — gyorsírói nyel­ven szólva — közderültséget okozott. Az elmerülés közt lubiczkoló szónok felé Madarász József terjesztő ki öle­lő karjait, ügyesen lesve ki a pillanatot, melyben a szorultság a legkellemetlenebb pártállásban is mentőszerhez kapaszkodik; beszélt az ő újoncz kebelbarátjának mó­­dosítványa mellett — szokás szerint üre­sen — népzászlós dialectikával. De ez a százbeszédes szónok helyzetét csak roszabbá tette. A közoktatási miniszter érveinek súlyá­val nehezedvén a statistikai adatok gar­madájára, ezek úgy letörpültek, hogy mi­dőn az egymást követő szónokok keresték, adatok helyett csak is a szűzbeszédes népnevelőre bukkantak. És ez volt tu­ajdonképeni napi szeren­csétlensége Schwarz Gyulának, mert híres logikáját rhetorice akarván megvédelmez­­ni, rögtönzött replicával lépett fel, s itt elveszté azt is, mit amott még megmentett. Sokat és nagyot akart mondani, midőn állitá, hogy az ország neki köszönheti a népiskolák hiányával biró 5 ezer község felfedezését. Bizony sokat, és nagyot mondott arra, hogy tovább egészen érthe­tetlen legyen. Még sokáig láttuk jobbját a levegőben úszni, de hangja már nem volt: meg­húzták felette a halálharangot, é­s ki csak imént születvén,egy ország háladalán vélt nem okára gyönyörködhetni, egy ön­­­­magát agyon beszélt szónok temetkezési­­ szert­ irtására nyújtott alkalmat.­­ Mától fogva Csernátony nem áll egye­dül, Csernátony és Schwatz Gy. együtt gyászolhatják­­ a régi jó időket, midőn ők még szűz beszédet nem tar­tottak. Egyébiránt térjünk tárgyunkra. A 16. §-tól egész bezárólag a 22-ik vita nél­kül fogadtatott el a szerkezet. Olvastatott a 23. §,­­ Schwartz Gyula szólásra lévén felje­gyezve, kiki kíváncsian nézett a szélsőbali mor­­tagnera, hogy ismerhesse Székesfehérvár isme­retlen quantitását. ’ Schwartz Gyula előadja azon aggodal­mait, melyeket ezen 23. § szül, s pedig jelesül azt, hogy a 23. § megszabja ugyan, hogy a községek népiskolát felállítani kötelesek, de nem szabja meg a határidőt, melynek lefolyása alatt kötele­sek azt megtenni, sem nem gondoskodik rend­szabályokról, melyek a netalán vonakodó közsé­geket népiskolák felállítására kényszeríthetnék. Attól tart, hogy e­­javaslat,ha törvénynyé válik, végrehajtatlanul marad, azért a következő m­ó­­dosítványt ajánlja : Oly községekben, hol a hitfelekezetek nem tartanak fenn a jelen törvényrendeleteinek meg­­fel­­ő népiskolát, valamint az ezen törvényben kijelölt egyéb esetekben is a község köteles a szükséges népoktatási tanintézeteket felállítani, a közoktatásügyi m­iiszter utasn­tatván a szüksé­ges népoktatási tanintézetek felállításán k h­atár-

Next