Pesti Napló, 1869. január (20. évfolyam, 5516–5540. szám)

1869-01-13 / 5524. szám

9-5524 Szerda, január 12. ISB9 20. évfolyam. Szerkesztési iroda Uri utcza 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Ferencziek tere 7. szám földszint. Kiadni hivatal: A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI NAPLÓ REGGELI K I A I) Á S. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben, házhoz hordva ! Félévre.........................12 frt. Évnegyedre. ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az esti kiadás különküléséért fe!.il i''*írs !i. vunkint . . .O kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hirdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyilt-tér : 5 hasábos petitsor 25 uj kr. Pest,jan. 12. 1869. Azon czikkek, melyek Tiza és Ghiczy Kálmán uraknak nyilatkozataira vonatkozólag a „Pester Lloyd“ és Pesti Naplónak® 2 ik számaiban megjelentek, Ivánka J. urat nem ura bírták, hogy érveiket s hazafiasan jó indulatu hangjukat egy kis figyelemre méltassa, hanem, hogy azokon is csak felületes combinatióival átsikamoljék. Pedig combinátiói is egészen hibásak . Biztosítjuk Ivánka J. urat, hogy a fentemlített czikkek végfonalait nem egy kézben találhatja összefolyni. Még előbb értenék, ha azokat egy ezivből eredetieknek nevezte volna, amennyiben azok, bár különböző kézből, de lehet, hogy ugyanazon tiszteletre méltó szándékkal telt egy szívből s szándékból eredtek. Ha azonban e semmi jelentőséggel sem bíró combinatiótól eltekintünk is, nem tehetjük ezt phanasmagoriájának második gyümölcsére nézve, mely szerint ugyanis a „Pesti Naplónak® fent említett és Somssich Pál jeles tollából folyt czikkünknek oly értelmet akar tulajdonítani, mintha a deákpárt egyik — szerinte sza agyMerr tra és a SnaaBKBaKxnsm».:** Előfizetési felhívás a PESTI NAPLÓ 1869-dik évi folyamára. Előfizetési útra: Egész évre...........................................................................20 forint. Fél évre.................................................................................12 „ Negyed évre.............................................................................0 » Egy hóra............................................................. 2 „ A „Pesti Napló“ kiadó-hivatala. Pest, jan. 12. 1869 Az ellenzék kilátásai. II. Az időnek jeleit nyomoztuk magunk is, de jeleket, melyek csak valószínűvé is tették volna a feltevést, hogy az ellenzék czéljai alkotmányos keresztülvitelére az alkalmatos idő megérkezett, sehol, még maguk az ellenzéki vezérférfiak nyilatkozataiban sem bírtunk felfedezni. Valódi igaz lelkesedés ügyek mellett sehol sem mutatkozik ; mutatkozik ellenben bőviben mindaz, ami annak ellentéte, s amivel az igaz lelkesedés hiányát szokás palástolni: a forradalmi szótárból kölcsönzött phrasisok, vastag modor, erőltetett hazafias fájdalom, harag, durva, olykor aljas személyeskedés, férfiatlan ingerlékenység, s a szükség, hogy drastikus szerekkel, a nagy adóval, a hazaárulók számára sürgetett nyugdíjakkal, stb. kell izgatni, miszerint a közönség felvillanyoztassék. A nagy közönség, amennyiben tudom, nem az 1867-diki kiegyezéstől, bármily nagyok és súlyosak legyenek is a vele elvállalt terhek, hanem igenis a háborútól, s az ennek nyomán eshetőleg becsempészhető egy újabb forradalomtól félti a hazát. Mi egészen más volt a közönség hanyugulata, például Angliában, midőn a parliamenti reformbill első ízben szőnyegre került. A whigek mathematikai bizonyossággal tudták, hogy többségben vannak, s hogy e többség lelkesült, az ügy belső igazságától, a reform politikai szükségességétől át meg át van hatva, s nem tágíthat, ha csak az országot válságnak ki nem akarja tenni, mely óriási hatalmát alapjaiban rendítené meg. „Oszlassátok el akárhányszor , ha tetszik, a házat , mi mindig többed magunkkal s mindig erősödve fogunk visszajönni. Az ügyet elhúzhatjátok, a reformot késleltethetitek, de az idő még sincs messze, melyben a nemzet akaratja előtt meg kell hajolnotok.“ És úgy is történt. Nálunk mindez nincs így. Nálunk nem attól tartanak, hogy létrejött alkotmányos állapot s közbenső viszonyok teszik ki válságnak az országot, hanem igenis, hogy ezen állapot és viszonyok idő előtti nivellírozása idézend elő egy ilyet. A jövőben vetett hit sem akár oly szilárd, akár oly vigasztaló, hogy minden kétséget eloszlatna a dolgok jó kimenetele iránt, ha netalán az ellenzék talál többségre vergődni. Nincs ember, ki kiszámíthatná, mik lesznek egy ily eseménynek az eredményei, s nincs nemzetét féltő kebel, mely nem aggodalommal nézne egy új kezdetnek elébe. Nem hiszi senki, hogy a nemzet annyira a maga ura, s annyira függetlenítheti magát minden kapcsolat- és behatásoktól, miszerint csak elszántságára van szükség, hogy az történjék, amit kivonz. Ennyire mindenható ember, vagy párt nincs a monarchiában; magát a királyt sem véve ki. Nekünk szükségképen tekintettel kell lennünk a monarchia többi országai és népeire, tekintettel Horvátországra,tekintettel a nemzetiségekre, különösen Erdélyben, tekintettel a szomszéd nagyhatalmak érzülete és terveire, s tekintettel végre arra, mit mondanak dolgainkhoz a nyugati hatalmak, melyek rokonszenvére s esedékesen veszély idején szövetségére számolunk. Ivánka Imre a „Hazánk® újévi 1. számában az ellenzék feladatairól szólva, többi közt a haderőről következőleg nyilatkozik: „a törvényhozás nem mondotta ki egyszerre a magyar hadsereg teljes és tettleges felállítását s elkülöníését, — ez által ugyan nehézségeket került el a kivitelnél, már annálfogva is, hogy a vezérség, a vezér és tisztikar alig lenne képes harmadát az állomásoknak haditudományilag képesített honpolgárokkal betölteni . . . . mert a kormány, melynek első feladata a haza határainak megvédése, urunk királyunk országainak netaláni megtámadását, a hadsereg ily rögtöni átalakulásának folyama alatt, nem akarta koczkáztatni, — de n erről le nem mondhatunk. Tanácsolja azon, hogy műveit ifjaink minél számosabban lépjenek a közös hadseregbe, hogy ott tisztségre alkalmasakká tegyék a mgukat, lehetővé váljék, a magyar ezredek és csapatok tisztikarát magyar állampolgárokkal tötem be. Mindez, tudnilik az indokolás, a tanács nem azt bizonyítja, hogy már itt van az alkalmatos idő, melyben az önálló elkülönített magyar hadsereg felállítása és szervezése lehetségessé vált. Ivánka Imre czikkével egyidejűleg jelent meg, ugyancsak a „Hazáidban Gréczy Kálmán beszéde választóihoz, •— igen nevezetes okmány, valóságos emlékirat, melyet használni fog a történetiró, ki az átalakulás eseményeit s folyamát egykor feljegyzendi. Ghyczy beható analyticus szellem, a differentiák kiemelésének, körvonalazásának nagymestere, — higgadt, világos, folyékony s mindamellett rövid előadása nézve keresi párját a maga nemében. Elmeéle azonban nincs arányban a mindent összefoglaló s kiegyeztető tehetséggel, melyet a lélektan észmélységnekvez. Ő például sérelmet lát abban, hogy a közös költségeket nem magunk függetlenül, hanem mások beegyezésével állapítjuk meg, mintha lehetséges volna, azt, ami közös, más módon is megállapítani, s mintha akkor is, ha ez ügyet nem a delegációk, hanem a két fél minisztréliumai és országgyűlései intéznék is el, ezen elintézés szintén nem a mások beegyezésétől függne, tehát a függetlenségi csorba nem ugyanaz lenne ezen esetben is, mint az előbbiben. Aki mit meghatalmazottja által tesz, azt úgy teszi, mintha maga tenné. A delegátiók mindenesetre mindig azt fogják tenni, amit a többség akar. Ghiczy mégis veszélyt lát benne, hogy bizonyos nagy fontosságú dolgok, a béke és háború kérdése, a külügyek összes vezetése, sat, egyedül a fejedelem kezében, s a delegatio intézményében nyugszik, —mintha az együttes és közös védelmi rendszerben ez másként lehetne, s a veszély kisebb fogna lenni, ha e kérdésekben a két országgyűlési többég, s nem ezek megbizottjai, a delegatiók fognak határozni. S Ghiczy ezen éles bíráló és tájékoztató észszel szerkesztett okmányszerű beszédében sem találom semmi nyomát azon szilárd és nem habozó hitnek, hogy a balközép számára a messiási nap, az idő telje máris beköszöntött volna. „Ha a hadi szolgálatnak e nemét, a honvédséget, ifjabb polgártársaink hévvel karolják fel, egy hadjárat kedvező esélye kívántatik csak, és elenyészendenek az előítéletek, melyek a magyar hadsereg eszméje ellen alap nélkül léteznek, s e nagy eszme, a magyar államiság rgíd főkelléke, a magyar hadsereg azok által iasan pártolva, kik azt most ellenzik, megtestesülhet még. íme az esély, melyhez Ghiczy reményét köti, hogy a magyar hadsereg megtestesül még! Valóban, ha így áll a dolog, hogy Tisza Kálmán feltételét is összefoglaljuk, a programmbeli sok szép „létesittessék® közé előbb talán az lett volna igtatandó : „létesíttessék elsősorban a nemzeti ruganyosság és egy kedvező hadjárati esély! Ghiczy két dolgot tud és állít bizonyosan : hogy az adó akkor sem lesz jelentékenyen kisebb, ha a balközép czéljait keresztül vinné is, és hogy ellenzékre mindig szükség lesz, legnagyobb pedig akkor, ha a parlamenti kormányrendszer nem vert volna még nálunk oly mély gyökeret, hogy a többség változtával a kormánynak is változnia kelljen. Ez utóbbi állítás fenhagyja a lehetőséget, hogy az ellenzék talán kénytelen lesz elnézni, s megengedni, hogy oly kormány üljön a polcon, mely nem az ő kifolyása, még azon esetben is, ha ő találna többségben enni, — ami ismét nem azt bizonyítja, hogy maga is kedvezőnek hinné az időalkalmat czéljai valósítására. Ami pedig az adóterheket illeti: Ghiczy is, Tisza is polgári kötelességüket teljesítették, midőn az ámítások ellen keltek ki, a választóknak el nem érhető jókat, többi közt az adónak csekélyre leszállítását ígérni, ami lehetetlen lesz, ha mindjárt az önállás és függetlenség mindazon mértékét érnék is el, melyre a balközép utal. Kár felette csak az, hogy a vezér férfiak ezen üdvös intései oly kevés figyelemmel találkoznak még a saját pártbelieknél, sőt közlönyökben is, melyek zászlójuk alatt küzdenek. S ha sikerülne is elhalgattatni ezeket, lesznek elegen, kik az izgatást még fokozott hévvel is folytatni fogják, s Ghiczy és Tisza tiltakozását csak újabb érvül használandják fel : nézzétek, hogy ezek is csak oly megrögzött és javíthatatlan pecsovicsok, mint akármelyik a jobboldaliak, közül. Ne csináljanak tehát illiusiót maguknak, hogy a nép meg lesz nyugtatva, ha ők czéljokat érik, és kormányra jutnak. A „Hazánk® által is megdicsért szabadkai baloldali programra szerint az adókat utalán tetemesen kellene leszállítaniok némelyeket pedig, melyek ezen programra szerint az ipart és termelést zsibbasztják, tehát a dohánymonopóliumot, fogyasztási és szeszgyártási adót stb., egészen is megszüntetniük. Pedig nem mondhatnak egyebet, mint amit Ghiczy a többséggel egyetértőleg feldicsért beszédében mondott : „én részemről a segély fő- és biztos sikerű eszközét a nemzet anyagi erejének emelésében, a kereset módjainak könnyítésében ésszaporításban találom, mely képesekké tegye a hon polgárait arra, hogy a nagyobb terheket is könnyebben viseljék! Átalán : legyenek elkészülve rá, hogy minél önállóbb s függetlenebb lesz a hazai kormány, annál nagyobbak lesznek az ellenében emelt igények, s tágasabb a tér az ezek czimén folytatandó agitatiókra. S ezek szerint, a várt alkalmatos idő már majd csak akkor fogna beüthetni, ha, amit nem hiszünk, a történeti fejlés oly irányt találna venni, mely a két párt szétrobbantásával, egy harmadikat ültetne a polczra. Akarják ez irányt előmozdítani? Bizony-bizony jó volna egy időre szerényen megvonni magunkat, semmint nagy hűhóval újra mindeneket koczkára kitenni. Kadelvűk része a baloldal egyik, vagy másik árnyalatával kaczérkodnék. Abból, hogy fegyverszünet idején becsületes ellenfeleinkkel kezet szorítunk, még azt nem lehet következtetni, hogy kegyüket hajhászszuk ; — nem következtétben ezt felszólalásunkból Ivánka Imre úr annál kevesbbé most, minthogy a küzdelem leghevesebb stádiumában is akárhányszor tettük ezt, — tettük azért, hogy megmutassuk, miszerint sorainkban nem a szenvedélyek, hanem az érvek, nem az egyének, hanem a nézetek küzdenek, s tettük, hogy a barátságos kézszorítástól átmelegülve elnémítsuk a néha kelletinél mélyebbre hatott döfések okozta fájdalmat. Lehetetlen ennél többet olvasni ki Somssich Pál felszólalásából, melynek tisztán hazafias érzületből eredt szavait, mint saját érzelmeinknek is hű tolmácsait siettünk lapunknak homlokára tűzni épen most, midőn reményünk volt az előbbi klizdtér porondján baráti rokonérzülettel fogadtatni. Váratlanul lepett meg tehát Ivánka I. urnak azon megjegyzése, melyre — csak neki válaszolólag — feleljük, hogy egy a szomszédba küldött szívélyes szóból ne vélje következtetni, hogy „Something is rotten in the State of Denmark.” Hiszszük, hogy azon pártnak, melyhez Ivánka Imre úr tartozik, nagyobb része nem szúrással, hanem elismerő méltánylattal viszonozza a „Pesti Napló® minapi szavait s más hasonló nyilatkozatait, melyekkel csak a nézetelleneink irányában ápolt barátságos viszonyt tanúsítani, s komoly hírlapirodalmunkat méltó ügyfeleink iránt nemcsak az illem, hanem a hazafias közérzület szülte baráti kötelesség magaslatán fentartani iparkodunk. Jelen soraink írására is csak ezen törekvés buzdított, mely téren, hogy a más színezetű pártok vezérlapjaival s egyéneivel is találkozzunk, őszintén és ismételve óhajtjuk. Miért hiszszük, hogy többségben maradunk. II. (Folyt.) Lúgos, újévkor. Hogy mind e küzdelmekben, melyik irány volt a győztes, hogy a létesültekben melyik törekvések voltak az általános, a döntő indokok, világossá lesz abból, hogy valamennyi közt van egy, melylyel a többi mind vagy békét kötött, — a mit figyeljük meg jól, egymás közt nem tett meg — vagy morális ereje előtt háttérbe szorult. „Morális ereje® hangsúlyoztatjuk, nehogy ellenvetés tétessék, miszerint háttérbe szorult a többi irány, a főirány szintén az absolutismus szuronyai által is. A kiegyezkedés oly eszközökkel létesült, melyek egyesek kezében, egyes argumentumok után nem , hanem csak a közakarat nyomása által nyerhetnek döntő súlyt. Ezek már önmagukban is elegendőleg illustrálják, hogy miben kell keresnünk valósággal helyzetünk változásának általános indokait. Csupán azt a kérdést lehetne még felvetni, várjon Akit - látja-e valaki lelkiismeretesen, hogy a nemzet folytonos törekvései közepette a század elejétől annak közepéig kívánt-e többet, mert-e többet remélni, mint amennyi ez idő szerint valósággal kezében van az eszközökből, hogy önmaga rendelkezhessék sorsa felett, és intézze haladását, gyarapodását, — kivévén a fényes, de rövid csatadicsőség egy korszakát, mely a fegyvernek kivált váratlan és minden reményt felülmúló diadalával járni szokott büszkeségi mámor által legállandóbb és legátalánosabb törekvéseket is nagy oscilatiókba szokta hozni. De volt akkor is egy párt, mely amaz állandó törekvések hű kifejezőjéül volt tekintendő, a békepárt, mely a különleges viszonyok közt nem érvényesíthette magát; mely nem érvényesíthette volt magát már csak annak tudatában sem, hogy ahol a nemzet egyszer egy erőszakos küzdelembe keveredett, mely összerejét igénybe veszi, hazafias párt nem akarhatja bénítani ez erőt, melytől úgy lehet, élet-halál függ; de e párt, mely előtt világos volt, hogy sem is a szeg , sem a Nagy-Sarló, szóval akárminő győzelmes ütközet, sem a tábornokok nem csinálják a világhistóriát, de nem csinálják azt ama ragyogó szellemek sem, melyek pillanatnyi viszonyok által támogatva magukkal ragadják a tömegeket , hanem csinálják az általános helyzet, a szellemi állandó törekvések, és ha a fentebbiekhez hasonló tényezők ezektől eltérésre, fokozásra, túlfeszítésre, tán ellentétes árakba is sodorják a felszínre kerekedett pártokat, és lennének ezek bár ama rövid napokban a nemzet többsége — e pillanatnyi többség nem tekinthető az általános és állandó nemzeti törekvések tolmácsául, melyeknek eltűnni kell, mert alapjuk, mert a tényezők, miknek hatása alatt állnak, szintén csak ideiglenesek. A békepárt tehát, felismerte ezeket, és bár nem kapott bele az események kerekeibe, de a maga részéről mindig a nemzet állandó törekvéseinek határai közé szorítkozott, és ezeknek egy képviselője akkor sem mert többet remélni, mint amivel birunk — inkább tán kevesebbet. Mindez egy-egy bizonyíték arra, hogy a kiegyezkedési mű megtestesülése a nemzet óhajainak, megfelel a nemzet állandóbb törekvéseiben kifejezést nyert érdekeinek , és hogy a kiegyezkedést kötötte a nemzeti közakarat, nem pedig fraciók, nem egyesek, nem Deák Ferencz. És nem von ez le semmit sem Deák Ferencz érdemeiből, kimagasló nagyságából. Mert nem szükséges erre, hogy valaki történelem-bölcseleti ronsens-t valósítson. Deák nagysága az — és soha senkinek nagysága ezen túl nem ment — hogy szellemében a legkimerítőbben, a legtisztábban tudta felölelni a viszonyok feltételeit és a nemzeti közakaratot, ő volt a tán legelső tolmácsuk, ő adta a határozott alakot a nemzetben meglevő eszméknek és óhajoknak, müvének lényegét és erejét a nemzeti közakarat szolgáltatta. Íme leghathatósabb oka annak, „hogy miért hiszszük, hogy többségben maradunk, mi, kik fel akarjuk tartani e müvet, müvét a nemzeti közakaratnak. A következő czikkben vizsgálni fogjuk a viszonyokat, melyek öszhangzása a művei annak állandóságát biztsítják és ott egyúttal alkalmunk lesz fejtegetni, hogy miért létezik még mindig egy tekintélyes és tiszteletreméltó ellenáramlat, melynek végképi eltűnése csak lassanként és fokozatosan várható. Előre figyelmeztetjük olvasóinkat arra, amit aztán alkalmunk lesz szintén bonczolni, hogy mik egyszerű és természetes okai azon látszólag ellentmondó és rejtélyes körülménynek, hogy amaz ellenáram lathoz, a baloldalhoz csatlakoznak a végkép letűnt ellen á ram la tok végmaradványai, a conservativ és az absolutisticus törekvések, hogy miért látjuk a balközép első sorában a conservativ Ghyczyt, a szélsők első sorában Csanády , és hogy miért hemzseg mind e két párt Bach huszároktól. És a két nevezett férfin tól előre is bocsánatot kérünk, ha az itt felemlítette tán érzetüket vagy érdeküket sértettük volna. Bizonynyal nem melitiából, nem személyeskedési viszketegből, nem hírlapirodalmunkban szokásosá vált „pikáns® modor kedvéért,- mely komoly vizsgálatokhoz nem illik — történt; hanem azért, mert e körülmény szintén azok közé tartozik, melyek erős világítást vetnek mai pártharczunk genesisére. ASBÓTH JÁNOS: Választási mozgalmak. A Pest ferenczvárosi Deák-párti választók ma délután küldöttségileg kérték fel Török Pál superintendens urat, jelennék meg a párt gyűlésében, s engedne az irányában nyilvánuló közbizalom szavainak. Török a küldöttséggel megjelent a köztelken összegyülekezett választók között, hol kitűnő lelkesedéssel fogadtatott. A hozzá intézett ismételt felhívásra Török Pál velős és tartalmas beszéddel válaszolt, s bár óhajtott volna inkább választó, mint jelölt lenni, ez utóbbinak jellegét az adott körülmények közt elfogadja. Sokszoros és zajos éljen kiséré a nyilatkozatot, s mi is üdvözöljük a nagyérdemű polgárt a politikai küzdelem küszöbén, s szívből kívánunk sikert a szép kezdeményhez. A fönnebb érintett jeles beszédet holnapi számunk fogja közölni. , Nagyszombat, jan. 10-én. Pozsonymegye nagyszombati kerületében is hozzáfogtunk a követválasztás előkészületeihez.