Pesti Napló, 1869. január (20. évfolyam, 5516–5540. szám)
1869-01-29 / 5538. szám
23-5538 Péntek január 29.1869. 20. évf folyam. Szerkesztési iroda: Úri utosa 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kekektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlélmények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadóhivatalhoz intézendők.PESTI MPL REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Hirdetmények díja : Vidékre, postám vagy helyem, házhoz hordva ! Félévre....................12 frt. Évnegyedre. ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az esti kiadás különküldéseért felíi fizetés havonkint . . .!) Ur. 7 hasábos petitsor egyszeri hírdetésnél 7 uj kr. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyílt-tér 1 hasábos petitsor 25 uj Ur. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1 869-dik évi folyamára. Előfizetési Ax Egész évre..........................................................................24 forint. Fél évre........................................ 42 „ Negyed évre.............................................................................6 „ Egy hóra.............................................................................2 „ A „Pesti Napló” kiadó-hivatala. Pest, Ifíír 28. 1860 Kétségbeesett positiók. I. Valamely ügy igazságának megítélésére, nem tekintve a pro és contra felhozható okokat, alig van biztosabb eszköz, mint azon mód, melylyel az védelmeztetni szokatt. Nem értjük az ügyetlen védelmet, mely gyakran még a leghelyesebb ügynek is ártalmára van, s mellőzzük a hálás feladatot, a baloldali politika ügyetlen prókátorainak baklövéseiből fonni halottas koszorút a balközép homlokára. Feljebb megyünk. A balközép soldi sant politikájának alig van ügyesebb, furfangosabb védelmezője Tisza Kálmán urnál. Rá senki sem fogja alkalmazni az „ügyetlen barátok” veszedelméről szóló közmondást. És mégis, azon beszéd, melyet Tisza Kálmán úr 1. évi január 15-kén a debreczeni választók előtt elmondani jónak látott, a legjobb fegyverek egyike a saját pártja ellen. Csak egy szempontot akarunk kiemelni. Ha ügyünk, melyért küzdünk, helyes, nincs szükségünk frázisokra, mellőzhetjük a sophismákat; s ha különben tiztában vagyunk önmagunkkal, minden fejtörés és vigyázat nélkül el tudjuk kerülni az ellenmondásokat, mert az igazság sohasem jöhet ellentétbe önmagával. Világosság, biztosság és határozottság, ezek a helyes ügy védelmének jellemző vonásai. Máskép állunk akkor, midőn helytelen ügyet védelmezünk. A határozottság meglehet a védelemben, de a világosság és biztosság helyét sophismák és tapogatódzások foglalják el, melyekből a contradiktiók serege születik. S ez ellenmondások csak szaporodnak, ha a szerencsétlen ügy védője már mintegy érzi, hogy kétségbeesett positiók védelmében fecsérli el erejét. Nincs még meggyőződve ügyének vesztéről, de már ösztönszerűleg érzi, hogy annak vesznie kell. S az ily védelem még azon előnyöknek is kijár.l a.., melyeket aligha még a tévedés szolgálatában sem nélkülöz. Ezen hatást teszi ránk Tisza K ut debreczeni beszéde. És csak iránta vagyunk igazságosak, midőn e vádbeszéd szembeszökő gyarlóságait és ellenmondásait nem neki, hanem az ügynek tulajdonítjuk. Nem akarjuk apróra venni az ellenzék bihari vezetőjének szavait; mert ha Tisia Kur csupa oly állitásokkal gyönyörködteti választóit, melyek hol a tények által, hol a sajtó és szószék utján már százszor és százszor megczáfoltattak, de kedvtelésében zavarni senkinek joga nincs; s az olvasó meg fogja bocsátani, ha feleslegesnek tartjuk ezúttal a cáfolat ismétlését. Csak néhány passusra hívjuk fel a figyelmet. A debreczeni beszéd négy ötödrésze a Deák párti politika kárhoztatásának van szentelve. Elmondatik benne a Deákpártról mindaz, amin a „Hazánkétól kezdve a „Ludas Matyi”-ig az ellenzéki sajtó másfél év óta tengődik. Természetesen más hangon, más alakban, sima, diplomatikus szavakkal, de a vádak lényegén ez nem változtat. Elmondatik mindez oly nyugalommal, oly mérsékelt szavakban, hogy annak, aki Magyarország legújabb történetét nem ismeri, e beszédet hallva, azt kell hinnie, miszerint a Deákpárt egy sereg Catilinából áll, kik székszerüleg űzik a hazaárulás mesterségét, és szemben velük Debreczenben egy Cicero támad, ki a hajdani Cicero hevessége nélkül szónokol „in Catilina”.“ Az új közjogi alap rész, a nemzet jövőjére nézve veszélyes, az ország jogai feladattak, et cetera — következik az ismeretes litánia. De vájjon, ha az, ki csupán e beszédre szorulna, hogy hazánk mai helyzetét megismerje, utóbb hallja, a mint az uj Cicero nem mulaszthatja el elsorolni a Deákpártnak e hazára nézve veszélyes tetteit , mint például azt, hogy „a nemzet kibékült királyával, ki Horvátországgal, az erdélyi unió részleteiről a törvény megalkottatott, —* az ország kormányát a többség bizalma által kijelölt férfiak vezetik; a törvényhatóságok visszaálitvák, az oly sokáig lebilincselve volt szó és sajtó szabadok.“ — mondom, ezeket hallva,nem kell-ett önkénytelenül azon gondolatra junia, hogy, ha e Catilinák — amint Cicero mondja, — elvesztették is a hazát, mégis rövid másfél év alatt annyi jót tettek az országgal, hogy mégis csak tanácsosabb lesz őket megbízni e hasznos jogfeladások folytatásával, mint Cicerónak alkalmat nyújtani oly jogszerzésre, mely mindezt ismét semmivé tehetné ? Íme, vagy öt hasábnyi alaptalan vádak után, Tisza Kálmán úr rövid öt sort szentel a tények valósága elismerésének, és e pár szó halomra dönti minden előbbi okoskodásait! Valóban kétségbeesett positiók azok, melyeknek védelmében még egy Tisza Kálmán is ily ellenmondásokba keveredik. De nemcsak önmagával jön az ellenzék bihari vezére collisióba, ami a csapóutczai és péterfiai politika gyarlóságát bizonyítja, hanem éles ellenmondásba jön saját pártjával is, ami ismét a baloldalnak mint parliamentáris pártnak be nem számíthatóságát mutatja. Mert míg Pesten Jókai úr a Deák-pártot a hazafias pártok sorából kizárja, Tisza Kálmán úr biztosítja választóit, miszerint „tiszta hazafias indulat vezeti bizonyára minden pártjainkat.“ Mig Pesten a bal és szélsőbal ölelkezni kezd, s a vidék számos helyein a balközép a szélsőbal szövetségét keresi, addig Tissa K. ur nyíltan elutat magától minden közösséget a Madarász-féle frakciókkal. Mig a „Hon“ azt hirdeti, hogy az államjogi kérdésekben a szélsőbal eddig mindig a ballal szavazott, s úgy fog tenni jövőre is, Tisza K. úr pontonként, minden egyes kérdésnél felsorolja, mennyire különvált a bal a szélsőbaltól épen az államjogi kérdésekben. És a többi. Tehát nemcsak a jelenben követendő eljárásra, nemcsak a jövő politikájára, hanem még a múlt kézzel fogható tényének megítélésére nézve is homlokegyenest ellentétbe jön az ellenzék vezére saját pártjával. Valahány lap, valahány vezér, valahány szónok, megannyi felé húz. Csupa ellenmondás, csupa inconsequentia, — csak egyben egyeznek meg: abban hogy lőfegyverek a sophisma, s a bebizonyíthatlan vádaskodás; — ez a baloldal politikája. — És ezen elemek akarnak egy „kormányzó pártot“ alkotni? Valóban, kiskorúnak kell e nemzetet tartania annak, aki még ma is hiszi, hogy ily párt, mint a baloldal,képes legyen azt kormányozni. TOLDY ISTVÁN: Választási mozgalmak. Zichy Antal választóihoz egy nyilt levelet intézett. Sajnáljuk, hogy helyszűke miatt ezt csak kivonatban ismertethetjük meg olvasóinkkal. A pályát, — úgymond t. barátunk, — melyre önök becses bizodalma ezelőtt három évvel kiszólított, kitartó szorgalommal, becsületes igyekezettel futottam meg, de egyúttal jó sikerrel és tisztességes eredménynyel is. Nincs miért pirulnom, nincs miért mentegetőznöm : az voltam, aminek magamat mutattam. Nem hagytam el a zászlót, mely alá önöket szólítottam, s melyre a szabadság, a hazafiság, az emberiség szent érdekei, s egyúttal a béke és a kiengesztelődés igéi voltak fölirva. Kimondottam megválasztatásom előtt, hogy Deák Ferenczet, nagy hazánkfiát vallom vezéremnek, s az ő zászlója alatt mint közkatona harczolni dicsőségemnek tartom. Önök nem fognak semmi következetlenséget a szememre vethetni, habár egy vagy más mellékes kérdésben egyéni nézetemet ama nagy polgártársunk s az általa vezérlett nagy többség eltérő fölfogásának alárendeltem volna is, amely önkéntes alárendelése a szabad akaratnak, ha fölfogásom nem csal, a polgári erények egyik legmagasbikát, az önmegtagadást képezi. Nem rettentem vissza az áldozattól, ahol áldozni kelle. Csatlakoztam szavazatommal azokhoz, akik az osztrák államadósság egy méltányos részét elvállalták. Nem csak azért, mert azon összeg egy része valósággal Magyarországra is fordíttatott, hanem azért is, mert tudtam, hogy e kérdés mentői tovább halasztatik, hasonlóan a Sybilla könyveihez, annál drágább áron lesz csak megoldható. Hol állanánk most, ha ezen kényes kérdés fölött már 48-ban meg tudtunk volna egyezni! Ha e tehr súlyos volta miatt szemrehányás tehető, az nagyrészben azokra esik vissza,akik a kibékülést oly sokáig elhalasztották s megakadályozták. Messzire vágók azon államjogi és nemzetgazdászati szempontok és indokok, melyek a kiegyezést sürgetővé tették, megérthetőbbé leszek bár, ha a közéletből vett egy igen tenyéren fekvő hasonlattal élek. Hallottátok-e valaha, tisztelt barátim, hogy midőn valamely testvérek a szülei vagyonban megosztoztak, ne kellett volna egyúttal az azon fekvő adósságot is, kinek-kinek a maga részéhez aránylag, elvállalniok ? ! Volt rá eset, hogy olyan országok és tartományok, melyek azelőtt éveken át egy közös uralkodó alatt együtt voltak, egyszerre egymától szétszakadtak és külön váltak ; de hogy ilyenkor az államadósságok aránylagos részét el ne vállalták volna, arra példát nem mutat a történelem. Mindezek után nem dicserhetem azzal, hogy teljes adómentességet, vagy legalább leszállítást s az oly népszerűtlen közvetett adónemek megszüntetését hoztam volna haza mintegy újévi ajándékul választóimnak, de üres kézzel még sem jöttem. A só árát jóval lejebb szállítottuk. Ez első szükségű és nélkülözhetetlen fogyasztási czikk lévén, mindenesetre ilnök, s különösen a marhatenyésztéssel foglalkozó gazdák elismerésével fog találkozni. Megszüntettük a bordézmát, s a gondviselés megengedte, hogy e rég tervezett üdvös rendszabály épen oly esztendőben léphetett életbe, mely bő szüret áldásával töltötte meg hordóinkat, pinezéinket. A dohány egyedáru megszüntetésének kérdése komolyan foglalkoztatja kormányunkat. Különben sokkal magasabbra becsülöm önöket, sokkal nagyobb véleménynyel vagyok népünk ép szíve-lelkéről, semmint hazafiságát az anyagi haszon után mérném, mely közvetlen és kézzelfogható módon minden egyesre háramlik. A ki szűkkeblűen számítgat, midőn a haza szent nevét emlegetik, aki nem szívesen áldoz, midőn mindnyájunk közjava szólít áldozatul, az nem érdemli meg a magyar hazafi nevét, az nem emelkedett az emberi méltóság azon magaslatára , mely őt a szabadságra érdemesítené s a polgári legfontosabb jogok élvezetére képesítené. S aki azzal kecsegtetné önöket, hogy olyan kormány lesz valaha, mely nem kíván semmiféle adót s ingyen lát el egy rendezett államot annyiféle kellékeivel, az olyan embert bízvást a csalók s népámítók sorába állíthatják. Az u. n. baloldalnak p. o. két olyan kívánsága van, mely ha teljesül, szükségkép a közterhek növekedését fogja maga után vonni. Ezek: a külön külügyi képviseltetés, és a különvált haderő. Ezen, most még „közös“ ügyeknek különvált kezelése, hogy sokkal többe fog kerülni, azt senki, aki az egyszeregye tudja, nem tagadhatja. Nem is annyira az adók leszállítása képezi azon czélt, melyre a bölcs államférfiúnak törekednie kell, mint inkább azok igazságos felosztása, s az adóképesség emelése, miszerint a közterhekből reáeső részt mindenki könnyen viselhesse. Kétségbe kellene esnem e nemzet életrevalósága felett, ha megjósolni nem merném, hogy a szabadság s az alkotmányosság oltalma alatt mind anyagi, mind szellemi fejlődése óriási arányban fog növekedni s ezzel adóképessége is rövid idő múlva sokszorosan fog emelkedni. Csak időt engedjetek hozzá ! A közvetlen teendőkre nézve legyen szabad egy hasonlatban fejeznem ki nézetemet. Volt egy ismerősöm, ki nagy költséggel és fáradsággal házat épített magának , de az a szerencsétlen természete volt, hogy mikor már csak tető alá kellett volna vennie, mindannyiszor hibát talált benne, s nem hogy kijavította volna, hanem elpusztította, s újat kezdett építeni. Ezen szerencsétlen ismerősöm, önök elhihetik, ha más módot nem követ, hajlék nélkül fog maradni, s utóbb is a rideg ég alatt kell meghalnia. Ne kövessük ezen ember példáját. Ne rontsuk le az az épületet, hanem javítsuk, bővítsük azt Folytassuk a munkát, mely megkezdetett; ne pihenjünk, haladjunk előbbre mindig, dolgozzunk a magunk, dolgozzunk utódaink javáért, kiknek áldása fogja egykor sírunkat beharmatozni, így mondhatjuk, ha pályafutásunk végére értünk : „Szent hazánk ! megfizettük mind, mivel csak tartozánk !*‘ Harkányi Frigyes szent-endrei képviselőjelölt múlt vasárnap délelőtt Szent-Endrére menvén, már útközben nagyszámra menő lovas bandérium által fogadtatott, mely jöttéről értesülve, feleútra eléje ment és éljenezve kísérte őt a város elé, hol újabb választó sokaság várta már, mely a bandériumhoz csatlakozván, mozsárleverésekkel és harsogó éljenekkel fogadta Harkányi Frigyes urat, ki lelkes éljenektől félbeszarott rövid beszéddel köszönte meg a fogadtatást. Innét a választó sokaság a városházra kísérte jelöltjét, hol nevükben lelkes szónoklattal üdvözöltetett, mire Harkányi ur riadó éljenekkel fogadott nagyhatású beszédben válaszolt, mire az egészen elragadtatott választók vállaikra emelve vitték őt egyik előkelő földbirtokos házához. Innét Gozsdu septemvire maga kíséretében a gör. n. e. püspöki lakban már készen váró diszebédre ment, mely ismét ujra megujra Harkányi Frigyes képviselőjelölt lelkes éltetésével lett félbeszakasztva. Ebéd után Bogdányra indult át, hol szintén a legnagyobb lelkesedés fogadta, e helység úgyszólván egyhangúlag képviselőjelöltjévé kiáltván őt ki. Másnap Vörösvárra menvén, már Ürömben bandérium és hosszú kocsisor, zeneszó, lövöldözés, s beláthatlan sokaság várta, mely szűnni nem akaró lelkesedéssel fogadta beszédét, s nagy számmal kísérte át Sz.-Ivánra, hol ismét a legszivélyesebb ünnepélyességgel fogadtatott, úgy hogy mindezek után megválasztatása úgyszólván, előre bizonyosnak tekinthető. Dumtsa Miklós, B.Oravitza, jan. 25. Granzenstein Gusztáv, a m. kir. pénzügyminisztérium helyettes államtitkára, az oravitzai választókerület volt képviselője, f. hó 20-án érkezett meg hozzánk, igazolni kívánván azon álláspontot, melyet a nyert bizalom nyomán az országgyűlési többséggel ő is elfoglalt; noha megérkezésénél ideje csak az utolsó órákban jutott köztudomásra, fogadtatásánál az észrevehető nem volt; a lakosság sietett tiszteletét s bizalmát azon férfiú irányában kitüntetni, kinek ezelőtt 20 évekkel történt itteni bánya-igazgatói működése még most is gyümölcsöző. A vas pálya udvarán küldöttségileg fogadtatván, számos fogatokkal kísértetett haza lakására, este egy nagyszerű fáklyásmenettel tiszteltetett meg, s ezután a korona fogadó teremébe a város és környék értelmisége mintegy 200 gyűltek össze egy közös estélyre ; itt fejeztetett ki neki a választókerület folyton tartó bizalma, s azon meleg óhajtása, hogy a most kiírt országgyűlésre csak ismét őt kívánja képviselőül bírni; ő egy hosszabb beszédben — mely későbben magyar, német és román nyelven kinyomva — a választók között kiosztatott — mondotta el köszönetét, részletezve tüntette ki az országgyűlési vívmányok értékét. (E beszéd fontosabb része e tudósítás végén olvasható.) A beszéd végén kijelentvén, hogy a jelöltséget elfogadja, ez véget nem érő élyenekkel fogadtatott ; — természetes, hogy a toasztok sora az éjfélutáni órákra nyúlt ki. Másnap a kerület nagyobb községeiben tévén kirándulást hason ezélból, mindenütt a legőszintébb ovatiókkal fogadtatott; nekünk nincsen kétségünk, hogy az itteni bal — vagy mint itt nevezni szokták — Mocsonyi párt minden erőmegfeszítései sikertelen maradnak azon erős és őszinte bizalom ellenében, melylyel Granzenstein a román választók egy nagy részénél is bír. Az ellenpárt jelöltje még nincsen megnevezve, hallomás szerint Mocsonyi Zenób. Gränzensteinnak fennebb érintett beszédéből ide igtatjuk a következő részt: „Az 1867 : XII. t. czikkben foglalt egyesség véget vetett azon bizonytalan állapotnak, melynek körvonalazása közel negyedfél század lefolyása alatt nem sikerült; véget vetett a hajdani kormány alkotmányos jogaink ellen intézett támadásainak, s az ezeket majdnem szakadatlan lánczolatban követő felkeléseknek, s mindezek folytán az ország szellemi és anyagi hátramaradását békés és aránylag gyors emelkedés és fejlődés váltotta fel. „A kibékülés ellenzői, kik az utóbbi országgyűlési többséggel, valamint az ebből kifolyó kormánynyal szemben ellenzéki állást foglaltak, az uralkodó s az ország, valamint Magyarország és Ausztria közt annyi fáradsággal létesített egyességet, mely kétoldalú szerződés gyanánt tekinthető, ismét koczkára akarják ereszteni; és míg az ellenzék mérsékeltebb része csak módosítani kivánja az 1867-ki törvényeket, egy kis tevékeny töredék azokat egészen megszüntetni igyekezik. „Ez utóbbiak törekvéséről szólni nem akarok, mert aki csak józanul gondolkozik, be fogja látni, hogy az békés után kivihetetlen ; erőterve pedig oly válságra vezetne, melyet az ország másod ízben is kilábolni aligha bírna. De csak a lényegesebb módosítások kivitelére való törekvés is bizonytalanságot és bizalmatlanságot idézne elő, ami annyira szükséges, anyagi fejlődésünket, bizonytalan időre, ismét megakasztaná, a külföldi pénztőkékmegindult beszivárgását elfojtaná, és azt eredményezné, hogy minden magasabb szellemi erő közjogi tusakodásra fordíttatván, minden egyéb tekintetben hátra kellene maradnunk. S mégis mindenek felett figyelembe kell vennünk azt, hogy az európai államcsaládban csak úgy foglalhatjuk el a minket megillető helyet, ha azon mivelt nemzeteket, kik szellemi és anyagi gazdagságban bennünket nagyon elhagytak, minden erőnkből minél előbb utolérni igyekezünk. „Egyébiránt mit hozhat fel az ellenzék a kibékülés ellen? A közös külföldi képviselet és közös védelem, parlamenti bizottság ellenőrzése alá van rendelve, melyben Magyarország a paritás elvének megfelelő arányban van képviselve. Czélszerűbb volna tán valamely absolut irányú tetőzet , mert e kettőn kívül harmadik mód nincsen. A közös külföldi képviselet és közös védelem kövességének viseléséhez pénzben *10, emberbolt*mindegy 420/0-kal járulunk, s ezen százaléki járulék megállapításánál az ország népesség- és adóképessége vétetett alapul; míg más részről a delegátióban a paritás elvének megfelelő képviseltetés, valamint a védelmi törvény- és nemzetközi szerződéseknek az országgyűlés általi megszavazása folytán, az ország állami önállósága teljes mértékben biztosíttatott. Azon nézetben vagyok, hogy ennél előnyösebb véd- és daczszövetséget létesíteni alig lehetne. „Azon megállapodás, hogy a magyar törvényhozás a fogyasztási adónemekre vonatkozó határozatok iránt csak a birodalmi tanácsosai egyértelműleg intézkedhetik, kimaradhatlan következése azon körülménynek, hogy a két államrész közös vámterület. Aki a közbenső vámsorompót visszaállítani nem akarja, kénytelen az érintett következményt elfogadni. Ezen intézkedés egyébiránt a magyar törvényhozást talán jobban megköti, mint a birodalmi tanácsot ? ez talán nem függ épen oly mértékben a mi beleegyezésünktől, mint mi az övétől ? Vagy tán az volna méltányos igazság, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országokat, a mi országgyűlésünknek az ő meghallgatásuk nélkül hozott határozata kötelezné ? Egy ily intézmény, ha időlegesen megvolna is, a múlandóság csíráját magában hordaná. Azon körülmény, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országokkal kereskedelmi és vámszövetségre léptünk, melyet kilenc, illetőleg öt év múlva meg lehet változtatni avagy szüntetni, önállásunkat épen nem korlátolja nagyobb mérvben, mint átalában minden nemzetközi szerződés. Ismeretes jogi elv, hogy „contractus contradentibus legem ponit.“ Csak akkor szólhatnánk tehát országos önállásunk korlátozásáról, ha oly egyezményt kötöttünk volna, mely ránk súlyosabb kötelezettségeket róna, mint a másik szerződő félre. Hogy ez történt volna, joggal senki sem állíthatja, bőr inkább kénytelen bevallani mindenki, hogy az érdeklett egyezmények szorosan a paritás elvére fektették. „Az ellenzék előtt leggyengébbnek, ugyanazért támadásra legalkalmasabbnak látszó pontja a kiegyezkedésnek , az országnak az államadósságok viseléséhez való járulása. Engedjék meg Önök, hogy ezt a kérdést a sybilla-könyvek megvásárlásával világosítsam fel. 1848-ban 10 millió évi járulék megajánlásával valószínűleg módunkban állott volna elhárítani azon kimondhatatlan szerencsétlenséget, mely ránk oly hosszú ideig nehezedett. Tizennyolc év múlva meg kellett háromszoroznunk az említett összeget, és ki volna oly merész, aki meg tudná mondani , hova vezetett volna bennünket a non possumus-hoz való hajthatlan ragaszkodás ? „Egyébiránt szolgáljon, habár szomorú vigasztalásunkra, azon körülmény, hogy jóllehet 1848-ban 101 millióval, ami az akkori államadósságnak 25%-kát tette, megválthattuk is volna magunkat, azon adósság húsz év elforgása óta, parlamenti alkotmányos intézményünk mellett is, tetemesen felszaporodott volna. Az európai kontinensen a nagyobb államok, valamint az amerikaik adóssága is, azon idő óta kétszer sőt háromszor annyira növekedett. Valóbbszinű mint nem, hogy hazánk körülvéve tetemes hadierővel rendelkező államoktól, hadsereget tett volna kénytelen minden körülmények közt lábraállítani, oly mérvben, hogy annak költségei az állam rendes jövedelmeiből aligha lettek volna fedezhetők. Midőn tehát a létezett osztrák államadósságból nem egészen 23 alakot átvállaltunk, úgy hiszem nemcsak a méltányosság kívánalmainak, hanem a józan politika mellőzhetlen követelményeinek is eleget tettünk. „Úgy hiszem tisztelt barátim, hogy az országgyűlési többség méltán nagy hazánkfiának Deák Ferencznek bölcs vezetése alatt, valamint a kormány is, támogatva az említett többségtől, a Laza iránt tagadhatlan érdemeket szerzett. Amit eddig elértünk, ily rövid idő alatt, nem verhetett oly mély gyökeret, hogy világos veszély nélkül azok kezébe adható volna a hatalom, kik leplezetlenül bevallják, hogy a még be sem végzett épületet átalakítani vagy egészen lebontani szándékoznak. Igen fontos tehát, sőt mondhatnám, szeretett hazánkra nézve életkérdés , hogy az eddigi vívmányokat a nép szava is szentesítse. Még három év kell csak, akkor az épület megszilárdul s hivatlan újításokkal daczolni fog. „Jól tudom én, hogy a létesített kibékülés, mint minden emberi mű, tökéletlen, ennélfogva igazításokat igényel, de a választott alap a létezett körülmények közt csak az egyetlen lehető, s ezt már kezdetben veszedelmes kísérletek által rázkódásoknak kitenni nem szabad. Jusson eszünkbe az a kor egyik bölcs törvényalkotója, aki az athenaeieket arra kötelezte, hogy a szerzett alkotmány mellett 10 - ig hűségesen megmaradnak.“ Árva, jan. 20-án. Megyénk értelmisége mai napon nagy számmal sereglett össze Alsó-Kubinban oly czélból, hogy a legközelebbi országgyűlésre megválasztandó követjelöltek iránt megállapodást hozzon