Pesti Napló, 1869. január (20. évfolyam, 5516–5540. szám)

1869-01-29 / 5538. szám

23-5538 Péntek január 29.1869. 20. évf folyam­. Szerkesztési iroda: Úri utosa 6. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kekektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlél­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők.PESTI MPL REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek:­­ Hirdetmények díja : Vidékre, postám vagy helyem, házhoz hordva ! Félévre....................12 frt. Évnegyedre. ... 6 frt. Egy hóra .... 2 frt. Az esti kiadás különküldéseért felíi fizetés havonkint . . .!­) Ur. 7 hasábos pet­itsor egyszeri hír­detésnél 7 uj k­r. Bélyegdíj külön 30 ujkr. Nyílt-tér 1 hasábos petit­sor 25 uj Ur. Előfizetési felhívás PESTI NAPLÓ 1 869-dik évi folyamára. E­lőfizetési Ax Egész évre..........................................................................24 forint. Fél évre........................................ 42 „ Negyed évre.............................................................................6 „ Egy hóra.............................................................................2 „ A „Pesti Napló” kiadó-hivatala. Pest, Ifíír 28. 1860 Kétségbeesett positiók. I. Valamely ügy igazságának megítélé­sére, nem tekintve a pro és contra fel­hozható okokat, alig van biztosabb esz­köz, mint azon mód, melylyel az védel­mezt­etni szokatt. Nem értjük az ügyetlen védelmet, mely gyakran még a leghelyesebb ügynek is ártalmára van, s mellőzzük a hálás fel­adatot, a baloldali politika ügyetlen pró­kátorainak baklövéseiből fonni halottas koszorút a balközép homlokára. Feljebb megyünk. A balközép soldi sant politikájának alig van ügyesebb, furfangosabb védelmezője Tisza Kálmán urnál. Rá senki sem fogja alkalmazni az „ügyetlen barátok” veszedelméről szóló közmondást.­­ És mégis, azon beszéd, melyet Tisza Kálmán úr 1. évi január 15-kén a debre­­czeni választók előtt elmondani jónak lá­tott, a legjobb fegyverek egyike a saját pártja ellen. Csak egy szempontot akarunk ki­emelni. Ha ügyünk, melyért küzdünk, helyes, nincs szükségünk frázisokra, mellőzhet­jük a sophismákat; s ha különben ti­ztá­­ban vagyunk önmagunkkal, minden fej­törés és vigyázat nélkül el tudjuk kerülni az ellenmondásokat, mert az igazság so­hasem jöhet ellentétbe önmagával. Vilá­gosság, biztosság és határozottság, ezek a helyes ügy védelmének jellemző vo­násai. Máskép állunk akkor, midőn helytelen ügyet védelmezünk. A határozotts­ág meg­lehet a védelemben, de a világosság és biztosság helyét sophismák és tapogatód­­zások foglalják el, melyekből a contra­­diktiók serege születik. S ez ellenmondá­sok csak szaporodnak, ha a szerencsétlen ügy védője már mintegy érzi, hogy két­ségbeesett positiók védelmében fecsérli el erejét. Nincs még meggyőződve ügyének vesztéről, de már ösztönszerűleg érzi, hogy annak vesznie kell. S az ily védelem még azon előnyök­nek is kijá­r.l a.., melyeket aligh­a még a tévedés szolgálatában sem nélkülöz. Ezen hatást teszi ránk Tisza K­ ut debreczeni beszéde. És csak iránta va­gyunk igazságosak, midőn e vádbeszéd szembeszökő gyarlóságait és ellenmon­­­dásait nem neki, hanem az ügynek tulaj­donítjuk. Nem akarjuk apróra venni az ellenzék bihari vezetőjének szavait; mert ha Tisia K­­ur csupa oly állitásokkal gyönyörköd­­teti­ választóit, melyek hol a tények által, hol a sajtó és szószék utján már százszor és százszor megczáfoltattak, d­e kedv­telésében zavarni senkinek joga nincs; s az olvasó meg fogja bocsátani, ha feles­legesnek tartjuk ezúttal a c­áfolat ismét­lését. Csak néhány passusra hívjuk fel a figyelmet. A debreczeni beszéd négy ötödrésze a Deák párti politika kárhoztatásának van szentelve. Elmondatik benne a Deákpárt­ról mindaz, a­min a „Hazánkétól kezdve a „Ludas Matyi”-ig az ellenzéki sajtó másfél év óta tengődik. Természetesen más hangon, más alakban, sima, diplo­­matikus szavakkal,­­ de a vádak lénye­gén ez nem változtat. Elmondatik mindez oly nyugalommal, oly mérsékelt szavakban, hogy annak, a­ki Magyarorsz­ág legújabb történetét nem ismeri, e beszédet hallva, azt kell hinnie, miszerint a Deákpárt egy sereg Catiliná­ból­ áll, kik székszerüleg űzik a hazaárulás mesterségét, é­s szemben velük Debre­­czenben egy Cicero támad, ki a hajdani Cicero hevessége nélkül szónokol „in Ca­­tilina”.“ Az új közjogi alap rész, a nemzet jövő­jére nézve veszélyes, az ország jogai fel­adattak, et cetera — következik az isme­retes litánia. De vájjon, ha az, ki csupán e beszédre szorulna, hogy hazánk mai helyzetét megismerje, utóbb hallja, a mint az uj Cicero nem mulaszthatja el elsorolni a Deákpártnak e hazára nézve veszélyes tetteit , mint például azt, hogy „a nemzet kibékült királyával, ki Horvátországgal, az erdélyi unió részleteiről a törvény megalkottatott, —* az ország kormányát a többség bizalma által kijelölt férfiak vezetik; a törvényhatóságok visszaálit­­vák, az oly sokáig lebilincselve volt szó és sajtó szabadok.“ — mondom, ezeket hall­va,nem kell-ett önkénytelenül azon­ gondolat­ra ju­­nia, hogy, ha e Catilinák — amint Cicero mondja, — elvesztették is a hazát, mégis rövid másfél év alatt annyi jót tet­tek az országgal, hogy mégis csak taná­csosabb lesz őket megbízni e hasz­nos jogfeladások folytatásával, mint Cice­rónak alkalmat nyújtani oly jogszerzésre, mely mindezt i­smét semmivé tehetné ? Íme, vagy öt hasábnyi alaptalan vádak után, Tisza Kálmán úr rövid öt sort szen­tel a tények valósága elismerésének, és e pár szó halomra dönti minden előbbi okoskodásait! Valóban kétségbeesett positiók azok, melyeknek védelmében még egy Tisza Kálmán is ily ellenmondásokba keve­redik. De nemcsak önmagával jön az ellen­zék bihari vezére collisióba, ami a csapó­­utczai és péterfiai politika gyarlóságát bi­zonyítja, hanem éles ellenmondásba jön saját pártjával is, ami ismét a baloldalnak mint parliamentáris pártnak be nem szá­­míthatóságát mutatja. Mert m­íg Pesten Jókai úr a Deák-pár­tot a hazafias pártok sorából kizárja, Tisza Kálmán úr biztosítja választóit, miszerint „tiszta hazafias indulat vezeti bizonyára minden pártjainkat.“ Mig Pesten a bal és szélsőbal ölelkezni kezd, s a vidék számos helyein a balkö­zép a szélsőbal szövetségét keresi, addig Tissa K. ur nyíltan eluta­­t magától min­den közösséget a Madarász-féle frakci­­ókkal. Mig a „Hon“ azt hirdeti, hogy az államjogi kérdésekben a szélsőbal eddig mindig a ballal szavazott, s úgy fog tenni jövőre is, Tisza K. úr pontonként, minden egyes kérdésnél felsorolja, mennyire kü­lönvált a bal a szélső­baltól épen az ál­lamjogi kérdésekben.­­ És a többi. Tehát nemcsak a jelenben követendő eljárásra, nemcsak a jövő politikájára, hanem még a múlt kézzel fogható tényé­nek megítélésére nézve is homlokegyenest ellentétbe jön az ellenzék vezére saját pártjával. Valahány lap, valahány vezér, vala­hány szónok, megannyi felé húz. Csupa ellenmondás, csupa inconsequentia, — csak egyben egyeznek meg: abban hogy lőfegyverek a sophisma, s a bebizonyít­­hatlan vádaskodás; — ez a baloldal poli­tikája. — És ezen elemek akarnak egy „kormányzó pártot“ alkotni? Valóban, kiskorúnak kell e nemzetet tartania annak, aki még ma is hiszi, hogy ily párt, mint a baloldal,képes legyen azt kormány­ozni. TOLDY ISTVÁN: Választási mozgalmak. Zichy Antal választóihoz egy nyilt levelet intézett. Sajnáljuk, hogy hely­szűke miatt ezt csak kivonatban ismertethetjük meg olvasó­inkkal. A pályát, — úgymond t. barátunk, — melyre önök becses bizodalma ezelőtt három évvel ki­­szólított, kitartó szorgalommal, becsületes igye­­kezettel futottam meg, de egyúttal jó sikerrel és tisztességes eredménynyel is. Nincs miért pirulnom, nincs miért mentege­tőznöm : az voltam, a­minek magamat mutat­tam. Nem hagytam el a zászlót, mely alá önö­ke­t szólítottam, s melyre a szabadság, a hazafi­­ság, az emberiség szent érdekei, s egyúttal a béke és a kiengesztelődés igéi voltak fölirva. Kimondottam megválasztatásom előtt, hogy Deák Ferenczet, nagy hazánkfiát vallom ve­zéremnek, s az ő zászlója alatt mint közkatona harczolni dicsőségemnek tartom. Önök nem fognak semmi következetlenséget a szememre vethetni, habár egy vagy más mellékes kérdés­ben egyéni nézetemet ama nagy polgártársunk s az általa vezérlett nagy többség eltérő fölfo­gásának alárendeltem volna is, a­mely önkéntes alárendelése a szabad akaratnak, ha fölfogásom nem csal, a polgári erények egyik­ legmagasbi­­kát, az önmegtagadást képezi. Nem rettentem vissza az áldozattól, a­hol ál­dozni kelle. Csatlakoztam szavazatommal azok­hoz, a­kik az osztrák államadósság egy méltá­nyos részét elvállalták. Nem csak azért, mert azon összeg egy része valósággal Magyaror­szágra is fordíttatott, hanem azért is, mert tud­tam, hogy e kérdés mentői tovább halasztatik, hasonlóan a Sybilla könyveihez, annál drágább áron lesz csak megoldható. Hol állanánk most, ha ezen kényes kérdés fölött már 48-ban meg tudtunk volna egyezni! Ha e teh­r súlyos volta miatt szemrehányás tehető, az nagyrészben azokra esik vissza,a­kik a kibékülést oly sokáig elhalasztották s megakadályozták. Messzire vágók azon államjogi és nemzetgaz­­dászati szempontok és indokok, melyek a ki­­egyezést sürgetővé tették, megérthetőbbé leszek bár, ha a közéletből vett egy igen tenyéren fek­vő hasonlattal élek. Hallottátok-e valaha, tisz­telt barátim, hogy midőn valamely testvérek a szülei vagyonban megosztoztak, ne kellett volna egyúttal az azon fekvő adósságot is, kinek-kinek a maga részéhez aránylag, elvállalniok ? ! Volt rá eset, hogy olyan országok és tartomá­nyok, melyek azelőtt éveken át egy közös ural­kodó alatt együtt voltak, egyszerre egym­ától szétszakadtak és külön váltak ; de hogy ilyen­kor az államadósságok aránylagos részét el ne vállalták volna, arra példát nem mutat a tör­ténelem. Mindezek után nem dicserhetem azzal, hogy teljes adómentességet, vagy legalább leszállítást s az oly népszerűtlen közvetett adónemek meg­szüntetését hoztam volna haza mintegy újévi ajándékul választóimnak, de üres kézzel még sem jöttem. A só árát jóval lejebb szállítottuk. Ez első szükségű és nélkülözhetetlen fogyasztási czikk lévén, mindenesetre ilnök, s különösen a marhatenyésztéssel foglalkozó gazdák elismeré­sével fog találkozni. Megszüntettük a bordézmát, s a gondvise­lés megengedte, hogy e rég tervezett üdvös rend­szabály épen oly esztendőben léphetett életbe, mely bő szüret áldásával töltötte meg hordóinkat, pinezéinket. A dohány­ egyedá­r­u megszüntetésének kérdése komolyan foglalkoztatja kormányunkat. Különben sokkal magasabbra becsülöm önö­ket, sokkal nagyobb véleménynyel vagyok né­pünk ép szíve-lelkéről, semmint hazafiságát az anyagi haszon után mérném, mely közvetlen és kézzelfogható módon minden egyesre háramlik. A ki szűkkeblűen számítgat, midőn a haza szent nevét emlegetik, a­ki nem szívesen áldoz, midőn mindnyájunk közjava szólít áldozatul, az nem érdemli meg a magyar hazafi nevét, az nem emelkedett az emberi méltóság azon magasla­tára , mely őt a szabadságra érdemesítené s a polgári legfontosabb jogok élvezetére képe­sítené. S a­ki azzal kecsegtetné önöket, hogy olyan kormány lesz valaha, mely nem kíván semmiféle adót s ingyen lát el egy rendezett államot annyi­féle k­ellékeivel, az olyan embert bízvást a csa­lók s népámítók sorába állíthatják. Az u. n. baloldalnak p. o. két olyan kíván­sága van, mely ha teljesül, szükségkép a közter­hek növekedését fogja maga után vonni. Ezek: a külön külügyi képviseltetés, és a különvált haderő. Ezen, most még „közös“ ügyeknek kü­lönvált kezelése, hogy sokkal többe fog kerülni, azt senki, a­ki az egyszeregye tudja, nem ta­gadhatja. Nem is annyira az adók leszállítása képezi azon czélt, melyre a bölcs államférfiúnak töre­kednie kell, mint inkább azok igazságos felosz­tása, s az adóképesség emelése, miszerint a közterhekből reáeső részt mindenki könnyen viselhesse. Kétségbe kellene esnem e nemzet életrevaló­sága felett, ha megjósolni nem merném, hogy a szabadság s az alkotmányosság oltalma alatt mind anyagi, mind szellemi fejlődése óriási arányban fog növekedni s ezzel adóképessége is rövid idő múlva sokszorosan fog emelkedni. Csak időt engedjetek hozzá ! A közvetlen teendőkre nézve legyen szabad egy hasonlatban fejeznem ki nézetemet. Volt egy ismerősöm, ki nagy költséggel és fá­radsággal házat épített magának , de az a sze­rencsétlen természete volt, hogy mikor már csak tető alá kellett volna vennie, mindannyiszor hi­bát talált benne, s nem hogy kijavította volna, ha­nem elpusztította, s újat kezdett építeni. Ezen szerencsétlen ismerősöm, önök elhihetik, ha más módot nem követ, hajlék nélkül fog ma­radni, s utóbb is a rideg ég alatt kell meg­halnia. Ne kövessük ezen ember példáját. Ne rontsuk le az az épületet, hanem javítsuk, bővítsük azt Folytassuk a munkát, mely megkezdetett; ne pihenjünk, haladjunk előbbre mindig, dolgoz­zunk a magunk, dolgozzunk utódaink javáért, kiknek áldása fogja egykor sírunkat beharma­­tozni, így mondhatjuk, ha pályafutásunk végére ér­tünk : „Szent hazánk ! megfizettük mind, mivel csak tartozánk !*‘ Harkányi Frigyes szent-endrei képviselőjelölt múlt vasárnap délelőtt Szent-Endrére menvén, már útközben nagyszámra menő lovas bandé­rium által fogadtatott, mely jöttéről értesülve, feleútra eléje ment és éljenezve kísérte őt a vá­ros elé, hol újabb választó sokaság várta már, mely a bandériumhoz csatlakozván, mozsárleve­­résekkel és harsogó éljenekkel fogadta Harká­nyi Frigyes urat, ki lelkes éljenektől félbesza­­rott rövid beszéddel köszönte meg a fogadtatást. Innét a választó sokaság a városházra kísérte jelöltjét, hol nevükben lelkes szónoklattal üdvözöltetett, mire Harkányi ur riadó éljenek­kel fogadott nagyhatású beszédben válaszolt, mire az egészen elragadtatott választók vál­laikra emelve vitték őt egyik előkelő földbirtokos házához. Innét Gozsdu septemvir­e maga kísére­tében a gör. n. e. püspöki lakban már készen váró diszebédre ment, mely ismét ujra­ meg­­ujra Harkányi Frigyes képviselőjelölt lel­kes éltetésével lett félbeszakasztva. Ebéd után Bogdányra indult át, hol szintén a legnagyobb lelkesedés fogadta, e helység úgyszólván egy­hangúlag képviselőjelöltjévé kiáltván őt ki. Más­nap Vörösvárra menvén, már Ürömben bandé­rium és hosszú kocsisor, zeneszó, lövöldözés, s beláthatlan sokaság várta, mely szűnni nem akaró lelkesedéssel fogadta beszédét, s nagy számmal kísérte át Sz.-Ivánra, hol ismét a leg­­szivélyesebb ünnepélyességgel fogadtatott, úgy hogy mindezek után megválasztatása úgy­szólván, előre bizonyosnak tekinthető. Dumtsa Miklós, B.­Ora­vi­tza, jan. 25. Granzenstein Gusztáv, a m. kir. pénzügymi­nisztérium helyettes államtitkára, az oravitzai választókerület volt képviselője, f. hó 20-án ér­kezett meg hozzánk, igazolni kívánván azon álláspontot, melyet a nyert bizalom nyomán az országgyűlési többséggel ő is elfoglalt; noha megérkezésénél­ ideje csak az utolsó órákban jutott köztudomásra, fogadtatásánál az észreve­hető nem volt; a lakosság sietett tiszteletét s bizalmát azon férfiú irányában kitüntetni, kinek ez­előtt 20 évekkel történt itteni bánya-igazga­tói működése még most is gyümölcsöző. A vas pálya udvarán küldöttségileg fogadtatván, szá­mos fogatokkal kísértetett haza lakására, este egy nagyszerű fáklyásmenettel tiszteltetett meg, s ezután a korona fogadó teremébe a város és környék értelmisége mintegy 200 gyűltek össze egy közös estélyre ; itt fejeztetett ki neki a vá­lasztó­kerület folyton tartó bizalma, s azon me­leg óhajtása, hogy a most kiírt országgyűlésre csak ismét őt kívánja képviselőül bírni; ő egy hosszabb beszédben — mely későbben magyar, német és román nyelven kinyomva — a válasz­tók között kiosztatott — mondotta el köszöne­tét, részletezve tüntette ki az országgyűlési vív­mányok értékét. (E beszéd fontosabb része e tudósítás végén olvasható.) A beszéd végén kijelentvén, hogy a jelöltsé­get elfogadja, ez véget nem érő élyenekkel fo­gadtatott ; — természetes, hogy a toasztok sora az éjfélutáni órákra nyúlt ki. Más­nap a kerület nagyobb községeiben tévén kirándulást hason ezélból, mindenütt a legőszin­tébb ovatiókkal fogadtatott; nekünk nincsen kétségünk, hogy az itteni bal — vagy mint itt nevezni szokták — Mocsonyi párt minden erő­­megfeszítései sikertelen maradnak azon erős és őszinte bizalom ellenében, melylyel Granzenstein a román választók egy nagy részénél is bír. Az ellenpárt jelöltje még nincsen megnevezve, hallomás szerint Mocsonyi Zenób. Gränzensteinnak fennebb érintett beszédé­ből ide igtatjuk a következő részt: „Az 1867 : XII. t. czikkben foglalt egyesség véget vetett azon bizonytalan állapotnak, mely­nek körvonalazása közel negyedfél század le­folyása alatt nem sikerült; véget vetett a haj­dani kormány alkotmányos jogaink ellen inté­zett támadásainak, s az ezeket majdnem szaka­datlan lánczolatban követő felkeléseknek, s mindezek folytán az ország szellemi és anyagi hátramaradását békés és aránylag gyors emel­kedés és fejlődés váltotta fel. „A kibékülés ellenzői, kik az utóbbi ország­gyűlési többséggel, valamint az ebből kifolyó kormánynyal szemben ellenzéki állást foglaltak, az uralkodó s az ország, valamint Magyaror­szág és Ausztria közt annyi fáradsággal létesí­tett egyességet, mely kétoldalú szerződés gya­nánt tekinthető, ismét koczkára akarják eresz­teni; és míg az ellenzék mérsékeltebb része csak módosítani kivánja az 1867-ki törvénye­ket, egy kis tevékeny töredék azokat egészen megszüntetni igyekezik. „Ez utóbbiak törekvéséről szólni nem aka­rok, mert a­ki csak józanul gondolkozik, be fogja látni, hogy az békés után kivihetetlen ; erőterve pedig oly válságra vezetne, melyet az ország másod ízben is kilábolni aligha bírna. De csak a lényegesebb módosítások kivite­lére való törekvés is bizonytalanságot és bizal­­matlanságot idézne elő, a­mi annyira szükséges, anyagi fejlődésünket, bizonytalan időre, ismét megakasztaná, a külföldi pénztőkék­­megindult beszivárgását elfojtaná, és azt eredményezné, hogy minden magasabb szellemi erő közjogi tusakodásra fordíttatván, minden egyéb tekin­tetben hátra kellene maradnunk. S mégis min­denek felett figyelembe kell vennünk azt, hogy az európai államcsaládban csak úgy foglalhat­juk el a minket megillető helyet, ha azon mivelt nemzeteket, kik szellemi és anyagi gazdagság­ban bennünket nagyon elhagytak, minden erőnk­ből minél előbb utolérni igyekezünk. „Egyébiránt mit hozhat fel az ellenzék a ki­békülés ellen? A közös külföldi képviselet és közös védelem, parl­amenti bizottság ellenőrzése alá van rendelve, melyben Magyarország a pa­ritás elvének megfelelő arányban van képvisel­ve. Czélszerűbb volna tán valamely absolut irá­nyú tetőzet , mert e kettőn kívül harmadik mód nincsen. A közös külföldi képviselet és közös védelem kövességének viseléséhez pénzben *10, emberb­olt*mindegy 420/0-kal járulunk, s ezen százaléki járulék megállapításánál az or­szág népesség- és adóképessége vétetett alapul; míg más részről a delegátióban a paritás elvé­­nek megfelelő képviseltetés, valamint a védel­mi törvény- és nemzetközi szerződéseknek az országgyűlés általi megszavazása folytán, az or­szág állami önállósága teljes mértékben bizto­síttatott. Azon nézetben vagyok, hogy ennél előnyösebb véd- és daczszövetséget létesíteni alig l­ehetne. „Azon megállapodás, hogy a magyar törvény­­hozás a fogyasztási adónemekre vonatkozó ha­tározatok iránt csak a birodalmi tanácsosai egyértelműleg intézkedhetik, kimaradhatlan következése azon körülménynek, hogy a két államrész közös vámterület. A­ki a közbenső vámsorompót visszaállítani nem akarja, kény­telen az érintett következményt elfogadni. Ezen intézkedés egyébiránt a magyar törvényhozást talán jobban megköti, mint a birodalmi taná­csot ? ez talán nem függ épen oly mértékben a mi beleegyezésünktől, mint mi az övétől ? Vagy tán az volna méltányos igazság, hogy a birodal­mi tanácsban képviselt országokat, a mi ország­­gyűlésünknek az ő meghallgatásuk nélkül ho­zott határozata kötelezné ? Egy ily intézmény, ha időlegesen megvolna is, a múlandóság csírá­ját magában hordaná. Azon körülmény, hogy a birodalmi tanácsban képviselt országokkal ke­reskedelmi és vámszövetségre léptünk, melyet kilenc­, illetőleg öt év múlva meg lehet változ­tatni avagy szüntetni, önállásunkat épen nem korlátolja nagyobb mérvben, mint átalában minden nemzetközi szerződés. Ismeretes jogi elv, hogy „contractus contradentibus legem po­­nit.“ Csak akkor szólhatnánk tehát országos önállásunk korlátozásáról, ha oly egyezményt kötöttünk volna, mely ránk súlyosabb kötelezett­ségeket róna, mint a másik szerződő félre. Hogy ez történt volna, joggal senki sem állíthatja, bőr inkább kénytelen bevallani mindenki, hogy az érdeklett egyezmények szorosan a paritás elvé­re fektették. „Az ellenzék előtt leggyengébbnek, ugyan­azért támadásra legalkalmasabbnak látszó pont­ja a kiegyezkedésnek , az országnak az állam­­adósságok viseléséhez való járulása. Engedjék meg Önök, hogy ezt a kérdést a sybilla-köny­­vek megvásárlásával világosítsam fel. 1848-ban 10 millió évi járulék megajánlásával valószínű­leg módunkban állott volna elhárítani azon ki­mondhatatlan szerencsétlenséget, mely ránk oly hosszú ideig nehezedett. Tizennyolc­ év múlva m­eg kellett háromszoroznunk az említett össze­get, és ki volna oly merész, a­ki meg tudná mondani , hova vezetett volna bennünket a non possumus-hoz való hajthatlan ragaszkodás ? „Egyébiránt szolgáljon, habár szomorú vi­gasztalásunkra, azon körülmény, hogy jóllehet 1848-ban 10­1 millióval, a­mi az akkori állam­­adósságnak 25%-kát tette, megválthattuk is vol­­na magunkat, azon adósság húsz év elforgása óta, parl­amenti alkotmányos intézményünk mellett is, tetemesen felszaporodott volna. Az európai kontinensen a nagyobb államok, vala­mint az amerikaik adóssága is, azon idő óta kétszer sőt háromszor annyira növekedett. Va­­lóbbszinű mint nem, hogy hazánk körülvéve tetemes hadierővel rendelkező államoktól, had­sereget tett volna kénytelen minden körülmé­nyek közt lábraállítani, oly mérvben, hogy an­nak költségei az állam rendes jövedelmeiből aligha lettek volna fedezhetők. Midőn tehát a létezett osztrák államadósságból nem egészen 23 ala­kot átvállaltunk, úgy hiszem nemcsak a méltányosság kívánalmainak, hanem a józan politika mellőzhetlen követelményeinek is ele­get tettünk. „Úgy hiszem tisztelt barátim, hogy az ország­gyűlési többség méltán nagy hazánkfiának Deák Ferencznek bölcs vezetése alatt, valamint a kormány is, támogatva az említett többségtől, a Laza iránt tagadhatlan érdemeket szerzett. A­mit eddig elértünk, ily rövid idő alatt, nem ver­hetett oly mély gyökeret, hogy világos veszély nélkül azok kezébe adható volna a hatalom, kik leplezetlenül bevallják, h­ogy a még be sem végzett épületet átalakítani vagy egészen lebon­tani szándékoznak. Igen fontos tehát, sőt mond­hatnám, szeretett hazánkra nézve életkérdés , hogy az eddigi vívmányokat a­ nép szava is szentesítse. Még három év kell csak, akkor az épület megszilárdul s hivatlan újításokkal da­­czolni fog. „Jól tudom én, hogy a létesített kibékülés, mint minden emberi mű, tökéletlen, ennélfogva igazításokat igényel, de a választott alap a lé­tezett körülmények közt csak az egyetlen le­hető, s ezt már kezdetben veszedelmes kísérle­tek által rázkódásoknak kitenni nem szabad. Jusson eszünkbe az a kor egyik bölcs törvény­­alkotója, a­ki az athenaeieket arra kötelezte, hogy a szerzett alkotmány mellett 10 - ig hű­ségesen megmaradnak.“ Árva, jan. 20-án. Megyénk értelmisége mai napon nagy szám­mal sereglett össze Alsó-Kubinban oly czélból, hogy a legközelebbi országgyűlésre megválasz­tandó követjelöltek iránt megállapodást hozzon

Next