Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1869-01-13 / 9. szám
Bismarck gr. orgánumaival akként bánjunk,mint az okos ember szokott bánni a kihívó egyénekkel. Kormányférfiainkra nézve mindig némi elégtételül szolgálhat, hogy e tartózkodás által sokkal nagyobb tért hódítottak meg, mint ami nőt a legszerencsésebb védelem mellett elfoglalhattak volna. Nemcsak hogy Németországban, sőt magában Poroszországban is tisztán kezdik látni a berlini sajtómaneuver drágalatos terveit, de más oldalról sem hiányoznak hangok, melyek iszonyukat fejezik ki az eljárás a neme ellen oly hatalom irányában, amelylyel a legtökéletesebb békében élnek. És Werther báró, akit minden méltányosság daczára továbbra is meghagynak itteni állomásán, e tekintetben valószínűleg maga is több pikáns részleteket súghatna be Berlinben a diplomatiai körökből. De térjünk vissza a conferentiára. Az első ülés lefolyásáról közzétett jelentésekhez újakat csatolnunk mindenesetre nem áll hatalmunkban. Hiteles forrásból csak azon egyet állíthatom, hogy midőn a hellen követ amaz ismert követeléssel lépett fel, miszerint Görögország tanácsadó szóval felvétessék a conferentiába, Lavalette marquis, a conferentia elnöke, anélkül, hogy a kérdés érdemének praejudicált volna, formális okokból azonnal visszautasította e kívánságot. Lavalette arra emlékeztette Rangabé urat, hogy a conferentia csak annyiban bír jogosultsággal, amennyiben a párisi szerződő hatalmak areopagját képezi. S ha e határokat más hatalmak befogadása által átlépi, ily módon arra ad okot, hogy a többi másodrendű hatalmak is hasonló követelésekkel lépjenek fel. Francziaország képviselőjének e határozott magatartásával szemben méltán vélik várhatni , hogy azon hatalmak , melyek előbb kedvet mutattak a görög praetensiókat támogatni, szintén jobban meg fogják gondolni a dolgot. Hogy azonban a conferentia mai ülése az utolsó lenne, mikép azt a vérmes reménynek hiszik, e nézetet jól értesült körökben semmi esetre sem osztják. Pest,jan. 12. (Cseh dolgok.) Újabban ismételve merülnek fel hírek „a cseh kiegyezésről,amelyek nagyobb részt Prágából elég ügyesen visceneiroztatnak. A dolognak annyi feneke mindenesetre lesz, amennyi szükséges arra, hogy végre minden Lajthán túli nemzetiség is megtalálja a maga helyét a dualistikus államformában , végre valahára itthon nyugalom legyen, szurony és Belagerungszustand nélkül. Hogy minő modalitások közt fog e nyugalom létre jönni, erre nézve természetesen a néztek s a várakozások nagyon különbözők.E lapok hasábján meg volt egyszer egy mód penditve, m°ly talán nem részesült elég figyelemben; talán még az ideje sem érkezett el, de — anélkül, hogy nagyobb nyomatékot vindiálnánk szavunknak ezúttal is — csak mint nem mérvadó véleményt emlitjük fel újra, hogy egy liberális nemzetiségi törvény valószínűleg jobb hatással volna az idő folytán, mint a mostani pluralisticus izű berendezés. A csehek természetesen mindent elkövetnek, hogy kedvezőn alakítsák a canceokat, mire elérkezik a „kiegyezés“ napja. A berlini Vott-féle hírlap legújabb „erőlködésükről“ a következőket írja : „Úgy látszik, hogy a cseh vezérek a magyarok folyton gyarapodó befolyása ellenében utolsó rohamra készülnek. Igyekeznek azon idő emlékét fölketeni, melyben őket tartották a „lázadó“ bécsiek és a „rebellis“ magyarok ellenében a dynastia leghívebb alattvalóinak; utalnak arra, hogy őket 1848-ban Innsbruckban, midőn a Bécsből oda menekült Ferdinánd királyt üdvözölték, Zsófia főherczegasszony, a most uralkodó fejedelem anyja, a cseh színekkel ékesített öltözékben fogadta, hogy ők voltak, kiknek jutott a nehéz feladat, hogy 1848-dik évi September havában a magyar küldöttséget, mely az országgyűlés előtt meg akart jelenni, hogy segélyt kérjen a küszöbön álló polgárháború ellen, ajtót mutassanak. Ma, midőn a magyar „lázadók“ 19 évi oppositió után a monarchia támoszlopaivá lettek, midőn az akasztást, főbelövetést és foglalásokat szeretet s vonzalom követi, ma a csehek egyszerre külföldről jövő izgatások által föllázitottaknak mondatnak, mivel „csodálkoznak azon fordulaton s örömest élveznének valamit 19. évi hűségükért azon jutalomból, melyet a magyarok 19 évi oppozitióért kaptak.“ Így hangzik a „Vott“-féle hírlap szerint azon operátum egy mondata, melyen a cseh vezérek ez idő szerint dolgoznak. választási csatározás elidegenít az előlépéstől, kinek pedig képviselősége okvetetlen nagy megnyugvással találkoznék, miután — tudomás szerint — választókerületünk azon szavazóinak legnagyobb része, kik politikai nézeteiket hallatni szokták, Deák elveiben keresi és találja hazánk üdvét és életét. Ez ügy fejlődését — maga idején — nyilvánosságra hozni el nem mulasztandóm. Mint a jelen kormány hive, kötelességet vélek teljesíteni, midőn ez alkalommal az adóügyről is emlékezni kívánok. Több Nagy-Kun városból hallottam panaszt a jövedelmi adó előírása ellen. E panaszok arra ösztönzenek, hogy ez előírást azon községben,melylyel legközelebbről vagyok ismeretes, figyelemmel átnéztem, s valóban azt találtam, hogy a kipuhatolt jövedelmi rovatban az összegek a legtöbb iparosnál oly magas fokra vannak számítva s annyira a helyi viszonyok legkisebb ismerete nélkül elírva, mintha az adózóra csak egyszer volna szüksége az államnak. Ez eljárás téves, sőt vétkesekért a kormányt nagyban kompromittálja. Államunknak szüksége van arra, hogy minden polgára tehetsége szerint járuljon költségeihez, de bizonyosan a kormány intenziója ellen van, hogy az iparosok egy csapással csaknem tönkre tétessenek, sőt az is, hogy elerőtleníttessenek. Azért is óhajtanám, ha a kormány ez általam panaszolt eljárásról értesülve, a reclamaciók elfogadását lehetőleg olyan értelmes, higgadt, és a viszonyokkal ismeretes egyénekre bízná*), kik úgy az állam, mint az adókötelesek érdekét teljes néppontból fogva fel, a meglevő hibát akkor hozzák helyre, hogy az állam is megkapja az egyesektől törvényes illetékét, de ezek se bujtassanak túl a mértéken, kiknek kellő erőbeni létezésére folytonos szükség van, s kik hasonló eljárás mellett ígérnek ugyan szép jövedelmet papiroson, de azt beváltani tehetségükben nem álland. □ (Találkozás indiánusokkal.) A Michigan államban megjelenő „Grand Rapids Eagle“ igen érdekes elbeszélést közöl egy találkozásról az indiánusokkal mely az olvasót önkénytelenül Cooper „Lederstrumpf“ elbeszéléseire emlékezteti. Mr. Tammany Mihály Tyroneból, az Ohióban, Jackson kerületben (county) lakó Jones Dániellel és egy fiúval messze nyugatra indult,hogy ott házalásból éljenek. Sendgwick-erődből keltek útra a Platta-folyó mellett fölfelé és naponkint — minden fenakadás nélkül — 30 mértföldet hagytak hátra, mígnem harmadnap reggel 11 órakor lovas indiánok friss nyomára bukkantak. Távcső segélyével tüzetesebb vizsgálat alá vévén a tájat, alig félmértföldnyire a folyó partján 4 indián kunyhót fedeztek fel. Az utazók óvatosan nyugatnak fordultak, míg 5 óra tájban egy erdő szélén közel magukhoz indiánokat vettek észre, kik közben felállított lovaik közt tanácskoztak és valakinek szavaira figyelni látszottak. Mr. Tammany szekerével jobbra tartott, hogy észrevétlen megmenekülhessen, midőn a nagy pisztolyokkal felfegyverzett 50 lovas indián szörnyű harczi orditás közt eléugratott. Midőn két társát a vadak golyói földre teríték, lovára kapott s a legnagyobb sietséggel az egyedül fedetlen utón észak felé vágtatott. De nem sokára ezen utat is elvágták előle, s igy 7 indiántól üldöztetve délkeletre fordult és Sendgwicknek tartott. Öt mértföldnyi utón keresztül üldözői alig 9—10 vesszőnybe*) követték. Végre gyorsan ügető lovával egy meredekhez ért; a nemes állat kétségbeesett ugrással vetette magát a mélybe és egy mocsárba sülyedt, mely gazdáját is nyakig elborította. Az indiánok még néhányszor lőttek és azon hitben,hogy az ellenség meghalt, tűz mellé telepedtek le; négyen közülük, hosszú késekkel fölfegyverkezve,megkisérlették a mélységbe ereszkedni. Az üldözött, kinek lova az iszapból ki nem gázolhatott, kiszabadítá lábait csizmáiból, s végre nagy erőfeszítés után szilárd talajra jutott. Innen körülbelül két mértföldet futott — a mennyire mezítelen lábai engedék — mig a Platta-folyóhoz ért. Mivel az ujjongó indiánok még folyton utána siettek, teljesen kimerülve a folyóba ugrott s mintegy két mértföldnyit úszott, midőn nem messze egy merész hajlástól három kis szigetet vett észre. Ezek egyikén, mely sűrű bozóttal volt benőve, fáradalmaiból annyira mennyire felüdült, s bevárta a közelgő éjt. Ekkor átúszta a folyamot, és a Sendgwick várába vezető úton megindult. 11 mértföldnyit haladhatott előre, midőn újra az említett 4 indián viskóhoz ért. Girbe-görbe után tért a folyóhoz vissza, s mivel már pity mallott, a folyó egyik szigetjére úszott, hol az éjt bevárta. Ekkor duzzadt arczczal és sebes lábakkal folytatta útját, és hajnal támadatkor újra egy szigeten húzta meg magát. Alig ért rejtekhelyére, midőn lövést hallott, de nagy örömére vette észre, hogy a lövés nem indiánoktól eredt, de az Egyesült Államok hadseregének két katonájától, kik Sendgwick várából vadászni jöttek. Ezek Mr. Tammanyt kocsijukba helyezvén, az erődbe szálliták, hol két heti gyógykezelés után teljesen felüdült. tt (Későn fölfedezett bűntény) Norwich lakóit váratlanul ismét egy szörnyű tettre emlékeztették vissza, mely már 17 év óta a feledékenység homályában szunnyadt. 1851-ki június 21-én bizonyos Johnson nevű fiatalember kutyájától kisérve, Norwichtól körülbelül egy mértföldnyire sétálgatott. Kutyája, mely a vidéket körös-körül felkutatta, a szomszéd szántóföldről egyszerre darab hússal tért vissza, s ezzel *) Michiganban szokásos mértékegység. Ok. Nagy-Kunság, jan. 10. A politikai napilapok hasábjai telvek a pártok választási előmozgalmainak leírásával. Sajnálatos, hogy vál. kerületünkben ez érdemben még alig történt valami. Legalább én ilyesmit alig észlelhetek. Halatszik egyébiránt, mi két kerületünk volt képviselője hajlandó ugyan — mint balközép-párti a közebbi országgyűlésre a képviselőséget újból elvállalni, de balpárti bármeg más egyén elöl vissza is lépni. Azonban választókerületünk szavazóinak jelentékeny része óhajtaná, ha — az egyéniségét illetőleg közbecsülésben álló — s 1865 ben „Deák-nézeteket“ vallott, de később ellenzékivé lett volt képviselő úr minden feltétel nélkül lépne vissza, s a pártküzdelem magánéletben is keserű izének beoltását nemesen elodázná. Mert ám volna nekünk — Deák jelentékeny számú híveinek — itt a kerületben egy olyan egyénünk, ki felé szeme, inket fordítjuk, de a kit — mint sejtjük — a Külföld. (Conferentia; keleti hadi mozgalmak; Victor Hugo krétai levele; olasz zavarok; Gradaton amerikáról; Payne, Liberia elnökének üzenete.) Ha a távirdai szolgálat nem volna oly példásan tunya, már e perczben kezünkben lehetne a conferentia tegnapi üléséről szóló jelentés, így azonban csak a jó szerencsére bízzuk olvasóinkat, és ha lapunk sajtó alá jutásáig megérkezik a hír a Louvre termében történt dolgokról, az utolsó lapon reserválunk számára helyet, ahol olvasóink meg fogják találni. Az első ülésről azon „fontos“ körülményt registrálják a lapok, hogy 4—6 ig, tehát két *) E bizottság megalakítása nem egészen függ a kormánytól, mert a törvényben meg van állapítva, s e szerint egy embert nevez ki a kormány, egyet az illető törvényhatóság, s e kettő választ magának elnököt. A szerk.