Pesti Napló, esti kiadás, 1869. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1869-01-14 / 10. szám
szönet ezért Bismarck gr .izgatásainak, aki ha már nem szerzője, de legalább sugalmazója a „Nordd. Alig. Zt.“ legutóbbi czikkeinek, — valóban, szomorú dolog. De meg van ennek is a maga jó oldala. A berlini cabinetnek alkalmat szolgáltat annak megismerésére, hogy milyen tévúton halad. Nem csak hogy a „Morgenpost,“ egy sokat olvasott demokratikus közlöny, a legnagyobb megbotránkozással utasítja vissza az állítólagos porosz követelést; nevezetesebb az, hogy a „Vaterland“ is, a háromegységes feudálok, ultramontánok és cseh ellenzékiek közlönye egyenesen kijelenti, hogy a porosz lapok jelenlegi támadási modora a legsikeresebb eszköz Beust gróf állásának megszilárdítására. A „Vaterland ezután így folytatja : „Ha Berlinben Beust gróf személyét casus bellinek nyilvánítják, ez mindenesetre visszautasítandó. Belcredi, Eg bert, Thun Leo, Clam Henrik és Fürstenberg Egon grófokat bizonyosan nem tartják Berlinben Beustur sajtó-satellitáinak, annál inkább figyelemre méltathatják ezen urak közlönyének szavait. A conferentiát illetőleg, tudva van olvasóink előtt, hogy a görög követelnok magatartásának sikerült a második ülést meghiúsítani. Mint hallom, a conferentia többsége el van határozva, hogy azon esetre, ha Bhangabé a jövő csütörtöki ülésig nem nyilatkoznék, követelésére nézve napirendre tér. (I.) Bécs, jan. 13. [Eredeti tudósítás.] (A gác 8országi határozat.) A galiciai tartománygyűlés resolutiói nagy fejtörést okoznak a Lajthán-inneni minisztériumnak. Ez különben a legkevésbbé lényeges része lenne a dolognak. Sokkal fontosabb az, hogy minden oda mutat, miszerint a minisztérium oly lépést akar tenni, amely komoly confliktust vonhatna maga után, melyet pedig más eljárás mellett el lehetett volna kerülni. Az eddig nyilvánosságra jutott adatok oly zavarosak, hogy a dolog mibenlétének következő tárgyilagos és igazsághű elbeszélése lényegesen meg fogja könnyíteni a tájékozást az olvasóra nézve. A resolutiók — melyeket a galicziai tartományi gyűlés utolsó ülésében hozott s melyeknek tartalma, hála azon befolyásnak, melyet e határozatok a szándékolt császári körútra gyakoroltak, élénken és még mindenki emlékében — törvényes uton a galicziai tartományi kormányzóság által jutottak a belügyi minisztériumhoz. Kevésbbé világos azon út és mód, melyen a tartománygyűlés felirata, mely a fejedelemnek Lembergbe érkeztével volt átnyújtandó, a trón zsámolyáig jutott. Elég, hogy oda jutott, és alkotmányos szokás szerint jelentéstétel végett a minisztériumhoz áttétetett. A minisztériumnak tehát jelentést kellett tenni a császár előtt azon módot illetőleg, mely szerint a feliratra választ kelljen adni. Minthogy azonban a felirat érdemleges része ama resolutiókra volt visszavezetendő, a cabinetnek mindenekelőtt az lett föladata, hogy ez utóbbiak fölött megállapodásra jusson. E végből ismételt tárgyaltok tartottak, melyektől azonban a minisztérium lengyel tagja, könnyen megfogható okokból távol tartotta magát. De mielőtt a minisztérium a dolog lényegébe behatolt volna, a formális eljárás kérdését kellett eldöntenie. E tekintetben mindenesetre kezdeményezéshez kellett látni, mely annál nehezebb volt, mivel az alkotmány sehol sem intézkedik határozottan azon módot illetőleg, mikép kelljen a tartománygyűlési javaslatokat, amennyiben azok országos ügyekre vonatkoznak, tárgyalni. Mindamellett vannak számtalan utasítások az országos rendeletekben, az oktoberi diplomában s a februári pátensben, hogy az ily javaslatok a reichsrath elé terjesztendők. De mi módon ? Erre nézve két nézet merült föl. Némelyek szerint a kormánynak kellene megvizsgálni az ily javaslatokat, s amit azokban elfogadhatónak talál, azt kormány előterjesztés gyanánt a törvényhozás elé terjesztenie. Mások szerint a végrehajtó hatalom feladata pusztán abban állana, hogy az ily javaslatokat — miután a tartományi gyűlések a reichsratthal közvetlen összeköttetésben nem állhatnak — egyszerűen a reichsratt elé terjeszsze, anélkül, hogy ahhoz valami állást foglalna el úgy, hogy azok a kormány-előterjesztések jellegével, s az azokat megillető beneficiumokkal ne bírhassanak. E második nézetet Berger miniszter fejtette ki s vette pártfogásába, főleg oda utalván, hogy az általa ajánlott eljárás mellett fölötte fontos czélszerűségi okok szólanak. Ha a minisztérium a resolutiók tárgyalásába bocsátkoznék, ez esetben csak két út nyítnék előtte: vagy teljesen el kell azokat vetnie, s ekkor nem volna többé anyag a kormányelőterjesztésre; de ekkor egyszersmind a tartományi gyűlések azon joga is illusóriussá válnék, hogy ily természetű javaslatokat tegyenek; a tartománygyűlések annyi joggal sem bírnának, mint a legegyszerűbb reichsrathi képviselő, ki mégis fölléphet indítványnyal a házban. A második eset az lenne, hogy a kormány a javaslatba tett alkotmánymódosítások egyes részeit elfogadja, s azokat kormány-előterjesztés alakjában bemutassa. Oly zsenge alkotmánynyal szemben azonban, minő a mienk, nem igen látszik politikailag eszélyesnek, hogy a kormány alkotmányrevisiót indítson meg. Ez okból az orthodox alkotmánypárt bizonynyal eretneknek kiáltaná a minisztériumot, anélkül, hogy a lengyelek ki lennének elégítve, mivel ezek az ily eljárással épen nem érnék be. E veszélyes dilemmát csak úgy kerülheti ki a minisztérium, ha a galicziai tartománygyűlés javaslatát egyszerűen „további alkotmányos tárgyalás végett“ előterjeszti. Ily mindkét részről szabad mozgást tart fen maga számára, s mind a tartománygyűlés,mind a reichsrath competentiája iránt méltányosságot árul el. Álláspontját e dologban feltüntetni lesz ideje, midőn a ház ez ügy tárgyalását meg fogja kezdeni. Ezen, mint hinnünk kellene, politikai és alkotmányos szempontból igazolt nézettel Dr. Berger 7 collegájával szemben kisebbségben maradt. A minisztertanács ezután a galicziai javaslatok érdemleges előtárgyalásához fogott. Ekkor aztán kitűnt, hogy a galicziai tartománygyűlés 16 postulátuma közül egyetlenegy sem fogadható el föltétlenül. Csak 3 vagy 4 pontnál mutatkozott többség némi jelentéktelenebb törvényhozási concessiókat illetőleg, igy pl. az iskolaügyre, a normális iskolai alap kiszolgáltatására a tartománygyűlésnek,s egy quóta utalványozására vonatkozólag országos alapból, a földmivelés előmozdítása végett, így tehát füstbe mentek a resolutiók anélkül,hogy csak valami salakot hagytak volna hátra. Erre nagy lett a zavar .Mit a separatvotum kilátásba helyezett, hogy t. i. a tartománygyűlés javaslat tehetési joga illustriussá fog válni, e szerint bekövetkezett, amennyiben az ily javaslatok a minisztérium archívumában nyom nélkül eltűnhetnek. A szükség találékonynyá teszi az embert s igy azon kibúvó ajtóra akadtak, mely most még ugyan nem biztos, de a melyet hihetőleg meg fognak tartani, hogy t. i. a kormány interpelláltatni engedje magát a galicziai tartománygyűlés által: mi történt a kérdéses resolutiókkal? Erre a miniszteri padról azon felelet adandó, hogy e resolutiók kormányelőterjesztés tárgyát nem képezhetik s ez okból a kormány azokat elő sem terjesztheti. Erre majd aztán a ház azon indítványnyal lép fel, miszerint fel kell kérni a kormányt, hogy az említett resolutiókat a ház elé terjeszsze, mely aztán azok felett határozzon. Ezen indítványt a miniszterek pártolni fogják s igy mentiek lesznek azon szemrehányástól, hogy a galicziai resolutiókat el akarták volna nyomni. A ház pedig e resolutiókat előleges megvitatás végett egy bizottsághoz fogja áttenni. Közelebbről vizsgálva nem egyéb ez, mint Dr. Bergernek a fenebb 5. indítványa , csak hogy dramatizáltatik, s igy komédiaszerűvé válik, mely azonban épen nem alkalmas arra, hogy a résztvett tényezők tekintélyét emelje. A galicziai javaslatok további sorsát illetőleg, melyek az alkotmány szétrombolását czélozzák, nem szükség fejünket nagyon törnünk. db (Az éj Londonban.) Az angol „Corresponded“ írja : „Azon sivár dőzsölésekről, melyek Haymarketben, és a közel fekvő utakon egészen a Leicester-negyedig és a Regent-utczáig a parton túl lefolynak, az utazók közönségesen többet tudnak beszélni, mint az angol életnek egyéb jó vagy rosz jelenségeiről. Ez könnyen megfogható, a nevezett városnegyedekben ugyanis a kerítés minden mértéken felül tolakodó, és arczátlanul csip nyakon mindenkit, ki csak arra téved, míg a kórodáknak, múzeumoknak és más megtekintésre méltó dolgoknak fölkeresése időt és fáradságot igényel. Miden London legtöbb utczája mindinkább elcsendesül, megkezdődik Haymarketben éjről-évre a dőzsölés, és ez aránylag szűk területen több pajkosságot visznek véghez és több pénzt pazarolnak el évenként, mint a continens legtöbb nagy városában egy év alatt. A földszinti helyiségek, melyek az utczákra nyílnak, az emelteken és az udvarokon lefolyó jelenetekhez mérve valóságos idylli képet nyújtanak. Csak akor, midőn az uj rendszabályok folytán e helyiségek éjfélkor bezáratnak, és a nagy táncztermekben, melyekbe tisztességes nő lábát sem teheti, a ragyogó csillárt kioltják, kezdődik meg a nyílt utczákon a kéjhölgyek szemérmetlen körtáncza, milyent egyetlen városban sem látunk, akkor kezdődnek meg zárt ajtók mögött a dőzsölések, melyekhez legalább eddig — minden rendőri tilalom daczára — bárki is könnyen hozzáférhet. A rendőrség, melyet a felvigyázás illet, mindig nagyon hanyagon teljesíti kötelességét. Minő életet űznek éjfél után ama zárt ajtói mögött, hány ember léterét ássák ott —évrőlévre — alá s teszik tönkre, azt leírni lehetetlen. Annyi bizonyos, hogy a vendéglősök meggazdagodnak, házakat vesznek, fogatot tartanak és kétségkívül a szolgálatrakész rendőröket is megdugdossák. A hitványabb pezsgő palackjáért 15—18 shillinget zsarolnak, és többe kerül a szűk vacsora itt, mint az első éttermekben a legpazarabb; a vendéglős félittas vendégét, ki nála pénzt vált fel, shillingek helyett frankokkal és sovereign-ek *) helyett napóleon-aranynyal fizeti ki; űzetett kéjhölgyek csalogatják be a vendégeket és bárkire nézve is jó szerencse, ha csak erszényét veszíti el és órája és egyéb holmija megmarad, mert e barlangokban minden fajú iparlovagok csatangolnak, a közönséges zsebmetszőtől, ki a bejáratnál leselkedik nyomoru zsákmányra, egész a legfinomabb tolvajig, ki gomblyukában valami idegen rendjelet hord, és nagyobb mérvben rabol.... A jelenlegi kormány szorgosan foglalkozik e tárgygyal. *) Angol arany, értéke 20 shilling. mmmmmmmmammmgmmammmmmmmmtmmi □ (Egy szintap a XIX. századból. A Baján működő Kőmves Imre-féle szintársulat egyik szinlapja így hangzik : „Fölemelt helyárakkal, uj, fényes görög jelmezekkel. JPST Shakespeare bohózat 11 Tüneményes látványos bohózat. Magyar nyelven először adatott Pesten, a nemzeti színház Shakespearei ünnepén. April 23-án 1864. A halhatatlan költő eredeti műve után — angolból fordította Arany János. Baja. A „Bárány“ vendéglő teremében. . . fölemelt helyárakkal itt először adatik : „Szent Iván-éji árom,“ tüneményes, látványos bohózat 5 felvonásban. Irta (stb. Személyek .. .) — A színdarab előadásához szükségeltető oroszlán-és szamárfejet és a fényes római föveget készité Kőmives. Az uj díszleteket festette Kopecz ky. A fényes görög jelmezeket készité Kelemen Mihály szintársulati ruhatárnok. Az előadást bezáró néma képlet, itt még nem látott párisi villanydróttal leend világítva. E színdarab kiállítása felette költséges lévén, kénytelenek vagyunk a helyárakat mérsékelten fölemelni. (Következnek a helyárak.) Láthatja az olvasó, hogy az egész céduláról csak Radnótfáy, a Gersner-ezred zenekara és Lehmann Mór hiányzanak. Temesvár, jan. 11. (A központi bizottság megválasztása.) Temes vármegyének a képviselő-választási előmunkálatok megtétele végett mai napra kitűzött rendkívüli