Pesti Napló, 1869. február (20. évfolyam, 5541–5563. szám)

1869-02-26 / 5561. szám

P Előfizetési felhívás a ESTI­NA 1869-dik évi folyamára. Előfizetési okirat. Egész évre...........................................................................24 forint. Fél évre.................................................................. 12 „ Negyed évre.......................................................................... 6 „ Egy hóra.............................................................................2 „ A „Pesti Napló“ kiadó­hivatala. Fest febr 15. 1800 A főváros Deák-párti választóihoz. A választók beiratása folyó hó 27 dikén véget ér. Mindö­sze tehát csak is két napunk van még rá. Figyelmeztetjük a Deákpárti választó­kat, kik eddig még nem íratták be ma­gukat, siessenek k­i­tel­ességüknek eleget tenni. Ne várják a sikert pusztán ügyük jó­ságától, igaz voltától, ne vonuljanak vissza többségük biztos tudatában , mert ha tán nem is tartozik még eddigelé a lehető dolgok közé, hogy az erejének teljes meg­­feszítésével működő ellenpárt előnybe jusson ez alkalommal, mégis veszélyessé lehet e kötelesség­ mulasztás, tekintve azt, hogy a­ki most be nem íratja magát, h­á­­rom évre mondott leválasztási jogáról. Még a belvárosban is, mely dicsőségének tartja, hogy egy Deák Ferenczet éltethet követjelöltül, még itt is agitál az ellenzék, és számít pártunk győzelembiztos nyugalmára. És várjon nem számít-e helyesen, ha látja, hogy miről alalk­ottak meggyőződ­tek, eddigelé az ezrekre menő választók közül mindössze csak 800 íratta be ma­gát, s e 800-ban az ellenzéknek, noha feltehető, hogy minden csataképes em­berét kiállította, már tetemes contin­­gense van. A balpárt készséggel nyúl minden kínál­kozó eszközhöz s ha nem is lehet felada­tunk e helyen eszközeiről bővebben szól­ni, szabad legyen azon izgalomra, azon lázas állapotra, mint­ eredményre utalnunk, mely ezen körökben tapasztalható, szem­ben azon boldog, az igazak álmához ha­sonló nyugalommal, hogy ne mondjuk közöny nyel, mely a dákpárti táborok­ban mutatkozik. Gondolják meg, hogy a legjobb, leg­szentebb s legigazságosabb ügyet is, ha nem egy­szerre, de idővel elvesztheti az elbizakodással járó közöny; s ne feled­jék, hogy a mi ügyünknek sokkal kevés­bé veszélyes ellensége az ellenpárt eről­ködése, mint minő lehet saját híveink menthetlen indolencziája. Több Deák-párti választó. Pest, febr. 26. —­1. A „Hazánk“-ban egy szelidlelkű középbali journalista , Móricz Pál öntötte ki szelíd panaszait. Vádolja a Deák-pár­tot, hogy bátortalan, túlságos hazaszere­tetből. Hogyan, tisztelt czikkíró úr, az ön logikája szerint a hazaszeretetnek több fokozata is van, s hogy valaki merészen cselekedjék, szükséges, hogy kevésbé szeresse hazáját? Hova ragadta önt tollá­nak heve? Azonban igaz, a hazaszeretet fokozatos rendszeresítését az ellenzék ál­lapította meg, s ennek legmagasabb ni­­veauját magának tulajdonította, épen mint a mohamedán magának a hetedik eget; ezt nem lehet szem elől téveszte­nünk. De lássuk a szelid bal ömlengéseket. Móricz úr rágalmazza a baloldalt, az­zal rágalmazza, hogy „lehetetlen alkot­mányos küzdelemben mérsékeltebbnek lenni, mint a mostani ellenzék azt párt­­tanácskozmányában elhatározta“. A bal­oldali választások egyedül morális fegy­verrel intéztetnek, ,,s ha egyesek egyben­­másban eltérnek, az az egyesek hibája. Ez nem egyéb mint a fennebb érintett hazaszereteti logika, ügyetlensé­phismába burkolva. Meglehet, sőt bizonyos, hogy az ellen­zék Móricz úr ez insinuatióját nem fogja visszautasani, de nekünk nem lehet rá nem mutatni azon szembeszökő ellentétre, hogy midőn Kanizsán egy röpirat kereng kézről-kézre, mely egyenesen a mellett izgat, hogy ne fizessünk adót, ne tűrjük meg a dohánymonopóliumot, ne állítsunk katonát, ne fizessünk bélyegilletéket, mindezt a boldogságot megnyerjük, mi­helyt a Deák-párt megbukik; midőn a baloldal nyíltan szövetkezik a temesvári hírhedt határozatok létrehozóival, kik a XII. tezikk eltörlésével egészen mást czé­­loznak, mint a hazafiság legmagasabb niveauján álló ellenzék : akkor a szelid Móricz Pál úr eláll a „Hazánkéban, s azt állítja, hogy soha a világ ily mérsékelt pártot nem látott. Ez állítás merészségét azonban ő maga is belátta, s egy stylan­s fordulattal igy akarta meg­menteni . ..mint, a mostani ellenzék azt párttanácskozmá­nyában elhatározta.“ Ugy de egy ha­tározat kimondásától a tettig ép oly nagy a távolság, a­mily közel fekszik a jóság színlelése egy gonoszság elkövetéséhez. Elhatározta a baloldali párttanács­­kozmány, hogy csak moralil fegyverek­kel fog élni. Erény ez? Határozhatott volna valami egyebet is ez a híte a párt­­tanácskozmány ? hogy Móricz úr már ezt is mint a kiváltságos honszeretet egy té­nyét fitogtatja a szegény agyondolgozott közvélemény előtt. Olvastuk egyébiránt a határozatot a lapokban, de gyakorlat­ban még rám láttuk. No de ez hihetőleg azért van, mert az ellenzék annyira eré­nyes, „hogy a választások nem intéztet­nek tervszerűleg.“ A tervszerűség ez eré­nyes mellőzése egyszersmind igen jó vil­lámhárító arra nézve, hogy az „egyesek“ kények-kedvek szerint dolgozhassanak. Bántja Móricz urat az is, hogy a jobb­oldal bir hatalmas főispánokkal, jobbol­dali tisztviselőkkel, a clérus befolyásával stb. Igenis mindezzel bir a jobboldal. De miért fáj ez Móricz urn­ak ? Ha ők több­ségre jutnának, nem rendelkeznének ha­talmas főispánokkal, nem volnának nekik baloldali tisztviselőik, s a clerus nem ön­kéntes szövetségese-e a jobboldalnak ? Ép ily joggal vádolhatta volna a Deák-pártot azzal, hogy az intelligentiában birja leg­­főbb támaszát. S ezeket vádképen hozza fel Móricz ur a jobboldal ellen, mely­nek most már ilyeténképen erénye is bűnné válik. íme, t. olvasó, ilyenek azok az eszközök, melyekkel a baloldal a kor­mánypárt ellen eljár, s melyeket Móricz ur fennen hangoztat ugyanazon czikké­­ben, melyben nem röstelli ily módon vá­dolni a Deák-pártot. Móricz úr már e bevezetéssel eléggé compromittálta logikáját,­­de ő tovább megy. Előszámlálván a balpárt fencérintett erényeit, s igy sóhajt fel : „Ha ily körülmények között a szegény pénztelen (!) ellenzé­k csak a múlt ország­gyűlési létszámát is megtartja, az a nem­zet romlatlan lelkületéről, s egy, a haza függetlenségét imádó phalanx léte­zéséről teend tanúságot.“ Eszerint tehát a Deák-párt teljes dia­dala a nemzet romlott lelkületéről tenne tanúságot, s ha van egy phalanx (a balközép) mely hazája függetlenségét imádja, úgy van egy még nagyobb pha­lanx (a Deák-párt), mely annak hiányá­ban s­zenved, azaz nem imádja hazája függetlenségét. A distinctio feltűnően tiszta. Mihelyt a balpárt győz, a nemzet romlatlan;mi­helyt a Deákpárté a diadal, a nemzet megromlott. De miután az utóbbi eset több mint valószínű, tehát romlottsá­god is bizonyos. Szegény nemzet, mit nem csinálnak neveddel és lelkületeddel, hogy egy factiót diadalra segítsenek, s mindezt lelkü­leted nevében. Ez okoskodás különben nem eredeti, a Tisza zavaros forrásából van merítve, mely azt bugyborékolja, hogy mihelyt a bal­párté a többség, az országgyűlés jogosult, mihelyt a Deákpárté a majoritás, a jogo­sultság megtagadható. Móricz úr e gyönyörű syllogismusa után hirtelen egy megdöbbentő conclusiót vet. Azt mondja, hogy a Deákpártnak ép az a hibája, hogy túlságosan szereti hazáját, s ez bátortalanságot okoz. Az elsőre nézve mit sem szólunk. In­kább vagyunk hajlandók azt egy szeren­csétlen „lapsus pennae“-nek tartani, mint­sem jól átgondolt tételnek,melyet a t. czikk­iró ellen fegyverül kovácsoljunk. De mit jelentsen az a midőn azt mondja, hogy a Deákpárt bátortalan ? Hisz épen az volt a lapis offensionis a Deákpárt ellen, hogy nagy­on is merész politikát folytat, hogy merész volt delegatiót alkotni és közös minisztert teremteni. Czikkiró nem elégszik meg azzal, hogy a delegatió fejleszthető. Szerinte „fejlődik a növény, ha növekszik, fejlődik valamely institutio, ha tért s több-több jogokat nyer, s ha így fejlesztik a delegatiót, két­ségtelenül central-parlament lesz belőle.“ Móricz úr e politikai elmélete ép oly ha­mis, a­mily nevetséges hasonlata egy ál­lami institutio és egy liliom között. Politi­kai intézmények nem csak az által fejlőd­nek, hogy több tért és jogokat pernek. Fejleszthetők úgy is, hogy jogot és tért nem nyernek, de vesztenek s ha­táskörüket lassankint praecisirozván i i ! i . a , volna R7.111re.hh Irerro , megmagyarázható p. oly kísérlet, mely a közös pénzügyminisztérium teendőire egy alkalmas módust találván, e minisztériu­mot megszüntetné. Hű retrograd fejlődés mellett lehetetlen, hogy a delegatió cent­­ral-parlamentté váljék. Visszautasítja czikkb­e a Deákpárt azon alapos vádját, hogy az ellenzék úgy áll a jobboldallal szemben, mint egykor Kos­suth állott Széchenyivel, Kossuth pedig forradalmat idézett elő. A forradalmat Móricz úr szerint sem Kossuth, sem Ma­gyarország, hanem a bécsi reactio idézte elő. A jelen egyezmény azon alkalmat sem­misített­e meg, azon forrást dugta be, mely­­ből a bécsi reactio emberei ellenünk folyvást anyagot meríthetnének az ármánykodásra, s ez épen az annyit kárhoztatott állapot ér­deme. S ha Móricz úr azt mondja, hogy egy új megtámadtatás esetén a jobboldal a ve­­szélyezett haza védelmében egyesülne a ballal, úgy a Deákpárt büszkén válaszol­ja, hogy egy ily másodszori megtámadás valószínűségének elejét vette. Azt h­ja Móricz úr: „jaj annak az alkot­mánynak, mely az első kísérletre halomra dől.“ Úgy de kísérlet és kísérlet közt különb­ség van. Egy fog kihuzatásába senki sem fog be­lehalni, de egy szer, mely a vérkeringést támadja meg alapjában, eredményeit te­kintve, több lesz mint kétséges. Magyar­­ország állami szervezete a sok megpró­báltatás miatt a végletekig ki van merül­ve. S ha az ellenzék ily állapotban doc­­torul tolja fel magát s oly szert ad be a lábbadozónak, melynek veszélytelenségé­ről még senki sem győződött meg, akkor joggal nevezhetjük ezt oly merészségnek, melyet nem tanácsol a józanság, neki iga­zol a gyakorlat. Minden forradalom egy hiba kérlel­­hetlen következménye. S hiába biztatja Móricz úr magát és az országot, hogy a hatpártiaknak is vannak hajlékaik, sze­retteik, kiket feláldozni nem akarnak, és bírnak annyi öntudattal és hazafi­ ággal hogy a nemzetet részbe dönteni nem fog­ják. Az egyszer e követett hiba megbo­­szulja magát. A jakobinusoknak is voltak hajlékaik és szeretteik, s nincsenek-e haj­lékaik és szeretteik a „társadalmi rend veszélyeztetőinek,a­kiktől a középbal maga is fél ? Ne ebben keressen tehát Mó­ricz úr praeservativát a forradalom ellen, hanem keresse abban, hogy ne írjon több oly czikket, mint a milyen az volt, mely ellen­e néhány észrevételt mertük kocz­­káztatni. Móricz úr előállott egy javaslattal is. Második czikkének egész terjedelmét arra használja, hogy a közös ügyek kezelésére egy uj módozatot ajánljon. S mit ajánl? Delegátiókat. Két egész éve volt a czikk­­írónak, hogy e kényes tárgy felett gon­dolkozzék. S ily hosszú megfontolási idő után nem tud egyebet mondani, mint, hogy a delegátiók elkerülhetlenek, 8 esetről esetre ki kell küldetniük az or­­szággyűlések által. Ily nagy circulus vi­­tiosusra volt szüksége czikkírónak, hogy oly tapasztalatot tegyen magáévá, me­lyet a Deákpárt már két év előtt kitalált. Sorainak végén inti meg a Deákpártot, hogy ne keserítse a dúlt keblű ellenzé­ket, melynek a haza függetlenségének megszerzésében úgy is már kimerült ere­je, s ne örvendezzen a Deákpárt, mert a dal nem neki fog szólni. Tehát a balpártnak ? ha többségre jut. Külsőleg többségre juthat a balpárt, de bensőleg soha. A negatívumban meg­egyeznek : balpárt, a társadalmi rend­bontók, a temesvári nemzeti izgatók. A positívumban szét fognak ágazni örökké. Az állami lét szétforgácsolásában, mely a divergáló elemeken valamennyire ural­gott, együtt­működnek, de mihelyt egy új állapot megteremtéséhez kell fogni, a derékdal egészen mást fog akarni, mint a társadalmi rendbontók, s ezek ismét mást, mint a nemzetiségi izgatók. Milyen lesz az a dal, melyet ilyen fog a nemzetnek fütyülni? Semmivel sem vi­­gabb, mint az a gyászdal, melyet az euró­pai concert hangoztathat el fölöttünk, mi­alatt a „dúlt keblű e­lemek“ a nemzettől kierőszakolja az utolsó tapsot. Tanügyi reformjaink. A Dm. vallás- és közoktatási m. kir. miniszter ur f. é. januárhó 21-ről 16561-868 sz. a. kelt íycdfilfu­ft. falu kezeink közé jutván a javaslat; nemcsak lehetővé, de kötelességünkké vált észrevételeinket erre vonatkozólag elmon­danunk , amit teljesíteni annál kevésbé vonako­dunk minél inkább meg vagyunk győződve, hogy reformok küszöbén, különösen a tanügyben — hol a legszebb szándék szülte legszebb elmé­let is hajótörést szenvedhet a gyakorlati kivitel akadályain — feltétlenül szükséges a tárgyla­­gos eszmecsere, az eszméknek higgadt és ko­moly tisztázása. Részünkről lelkünkből üdvözöljük a javasla­tot, mert míg ily alapon egyfelől a lyceumok elé tűzött czél „a gymn. átalános képzést szigorúan tudományos alapon folytatni, kiegészíteni, s meg­szilárdítani , s ez­által a magasabb átalános mi­­veltség biztos alapjait megvetni ; e mellett egy­szersmind előkészíteni az egyetemi és műegye­temi szak­ tanpályákra“ minden tekintetben tel­jesen elérhető leszen, másfelől hazai tudományos irodalmunk is — a különféle tanszakok nagyobb mérvben tervezett behozatala által — kitűnő lendületet fog nyerhetni. Őszinte örömmel üdvö­zöljük a javaslatot, mint amely — ha a gyakor­lati kivitel akadályain hajótörést nem szenved — hazánk tudományos nagyságának magvát valóban magában rejti, s alapos reményt nyújt arra, hogy ("talán már évtized alatt) hazánk a külföldi műveltség színvonalára fog emelkedni. Lehetetlen azonban — másfelől — némely észrevételeket nem koc­káztatnunk; észrevétele­ket, melyek nem alapjában támadják meg az e szempont alatt indokoltan meg sem támad­ható javaslatot, de különösen a gyakorlati ki­vitel könyebbítését és egyszerűsítését veszik czélba; úgy hogy emez észrevételek nem a lyceumi tanfolyamnak három irányra (nyelvé­szeti, jogi és természettudományi irányra) való ágazása ellen irányozvák (sőt ezt teljesen he­lyeslem) ; sem (a szaktanítás szempontjából) a tantárgyaknak három csoportra való különítése ellen oly módon, hogy némely tárgyak tárgyilag és terjedelmileg minden tanulót egyformán kö­telezzenek ; némelyek különböző terjedelemben adassanak elő a külön irányokban; némelyek végre csak bizonyos irányban legyenek kötele­zők , hanem a tantárgyaknak a javaslat szerinti beosztásából szükségkép keletkező nehézségek, tehát a kivitel megkönnyítését véli eszkö­zölni. Őszintén megvallom — a gyakorlati kivitel tekintetéből — hiánynak tartom a javaslatban, hogy midőn a lyceumban csak is s­z­a­k taní­tásról lehet szó, a tantárgyak felvéte­lénél és beosztásánál erre semmi tekin­tet sem fordíttatott , aminek­— ha így marad — vagy az leszen szükséges következménye, hogy a szaktanítás kiszámíthatlan kárára, a szakta­nárnak több, talán köréhez nem is tartozó tár­gyakkal kell majd foglalkoznia ; vagy az, hogy ugyanazon tárgyra több szaktanár lesz szüksé­ges egyenlőtlen óraszámmal, ami egyfelől a tanerők számát emeli feleslegesen, másfelől igazságtalan. Sem tanerőkben, sem pénz­alapítványokban nem bővelkedünk annyi­ra, hogy e tekintetet figyelem nélkül lehetne hagyni, különösen akkor, midőn lényeges eltérés nélkül a javaslat szellemétől (amit minden áron megtartandónak vélek) eszközöltethetik e megja­vítás. Nézzük a dolgot közelebbről, s pedig elö- i szőr a latin nyelvet. A latin nyelv a javaslat szerint a nyelvészet, irányban, minden osztályban (VII. VIII. IX.) heti 4 órán keresztül taníttatik. (5 óra van ugyan a nyomtatásban, de a tananyag csak 4 órára van beosztva, a­mi különben elégséges is); a jog- és természettudományi irányban 2—2 órán keresz­tül, mire nézve magában a lyceumban két la­tin nyelvtanár lesz szükséges elkerülhetlenül, pedig egy tanár is elégséges, ha a) a nyelvészeti irányban megtartatok a ja­vaslat ; b) a jog- és természettudományi irányba azon­ban a VII. osztályban első félévben, heti 2 órán keresztül Sallustius olvastatik nem külön, de a nyelvészek részére előírt órákban úgy hogy e két órára mind a három irány összejöjjön ; 2-ik félévben hasonlóan együtt hallgathatják Cicero kisebb munkáinak magyarázatát (mint az a nyelvészek részére előiratott a javaslatban. )” a VIII. osztályban I. félévben olvastassék Virgil, II. félévben Horác satyrái ismét nem külön, de a VII. osztály, nyelvészekkel együtt. A IX. osztályban legyen Seneca és Horác epistolái, külön csak a jog- és természettudo­mányi irányunkra nézve. Ily módon egy latin nyelvtanár, heti 14 órával megfelelhet a lyceum részére előírt követelmé­nyeknek azon eltéréssel az eredeti javaslattól, hogy a phys. irányt hallgatók nem olvasnák­ Florust, Ovidiust stb. de igénytelen nézetem sze­rint, ez említést sem érdemlő módosítás, mivel úgyis csak e nyelv képezheti itt a czélt, nem pedig tárgy; itt nyelvtanulásról van szó, nem a természettudományoknak latin nyelven való ta­nulásáról. A­mi a mennyiségtant illeti, erre nézve sem látom módosu­­atlannak a javaslatot úgy, hogy két szaktanár helyett egy ne végezhesse a teen­dőket. Feleslegesnek tartom ugyanis a felvett három irány két első osztályában (VII. VIEL) elkülöníteni az előadásokat úgy, hogy a nyel­vészeti és jogi irányban külön, a természet­­tudományi irányban szintén külön adassák elő e tudomány. A javaslatban előírt tananyag igen csekély különbséggel van beosztva az egyes irányokban, csak nyerni fogunk tehát, h­i a két első osztályban (VII. VII.) a mennyiség­­tant mind a három irány együtt hallgatja 4—4 órán keresztül, mint a természettudományi irány részére előiratott s csak a IX. osztályban törté­nik az elkülönítés úgy, hogy a jogi irányban ez utolsó évben a pl. számtan, a természettudo­mrányban a javaslatban előirt tananyag tárgyaltassék. E felette csekély módosítás, a kivitel előnyei­ve­l szemben (midőn két szaktanár helyett, egy, nek) azt hiszem, figyelmet érítetk/)!^;'felm­ények-Végre a bölcsészetre nézve : igen^u»^----­tem szerint, a nyelvészeti és természettudományi irány részére előírt beosztás helyett sokkal czélszerűbb lenne a VII. osztályban 3 heti órán keresztül, első félévben a bevezető ismereteket és lélektant; a második félévben az egész gon­dolkodástant tárgyalni; VIII-ik osztályban egész éven keresztül a bölcsészeti encyclopádiát, mely magában foglalván az ismerettani, aesthe­­ticai és etnikai részt, nemcsak nélkü­lözhetővé, de feleslegessé teszi az ismerettan és szépészet külön tárgyalását (mint ezt a javaslat kívánja) , végre IX. osztályban a bölcsészet történelmét. # H* * « Ezek lennének igénytelen észrevételeim, me­lyek értelmében míg egyfelől a szaktanítás könnyebben eszközöltethetik, másfelől kevesebb tanerő szükségeltetvén: a kivitel is könnyebb; sőt, mert oly csekély a módosítás, miként jel­lemző számítás alá nem kerülhet — az eredeti javaslat sem vesztette el eredeti jellegét. — Igaz, ellenvetheti valaki, mindez másodrangú dolog, minek a czél alá nem rendelhető , de nem szabad szem elől téveszteni, miként sok esetben épen ily külső, másod­rangú tényezők hiánya folytán nem léphet életbe a legüdvösebb reform; s hogy e módosítás, midőn könnyítést eszközöl, nem rontja le a czélt, nem bontja meg a javas­lat következetességét. Dr. Pauer Imre, a szombathelyi főgymn. igazgatója 46-5561 Péntek február 26. 1809. 20. évf folyam. Szerkesztési iroda: Úri átess 8. szám. II. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal: Ferencziek tere 7. szám földszint A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz, kiadás körüli panaszok, hirdetmények) • kiadó-hivatalhoz intézendők. REGGELI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán­ ,sg, helyben, házba* hordva ! Félévre....................... frt. Évnegyedre. . . . . frt. Egy héra .... 2 frt. Az esti kiadás különküldéseért fel , hí­re és havonkint . . .0 kr. Hirdetmények díja: 7 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 7 nj kr. E . gdíj kik­ön­tő új kr. Nyílt-tér­­ 6 hasábos petit-sor 25 ny kr. Választási mozgalmak. Az ungvári események s az ott folyt háború a főváros különböző köreiben megdöbbenést oko­zott. Hisz verekedések régóta folynak; sebesülé­sekről, halálozásokról is hallottunk, de mind­ez a csapszéki verekedés színét viselte magán. Bor­tól ázott emberek, részeg fővel rontottak egy­másra, s az egész még eddigelé nem sokat kü­lönbözött azon korteskedéstől, mely ellen Ke­mény egy század negyed előtt első nagyobb po­litikai munkájával föllépett. Régi bűn s az ellen­szereket az uj idő sem hozta meg. Sőt ahelyett fokozta azt. A régi tusákat a kor­tesvilágban egy nap befejezték most úgy lát­szik, több napra lehet mindenfelé kilátásunk, sőt lehet több napig tartó háborúkra. S ebben fokozott a kortes világ, régen verekedések vol­tak , most háborúkra vannak kilátásaink ! Rova­tunkat akár mindjárt kétfelé oszthatnánk I. „vá­lasztási mozgalmak“ és II. „választási háborúk“ vagy legalább is háborús előkészületek. Mert hisz ez is folyton foly, sőt mondhatni, ez készítette el így a terrénumot. El oly módon, hogy vallásos és politikai fanatismus korbácsol­­tatnak föl sok helyen, s csoda-e ha a századok óta küzdelmekhez szoktatott magyar e kettőnek, a szent hazának s vallásának mindig imádott jel­­szavával fölzaklatva, vért és életet koczkáztat. Az a félrevezetett nép nem tehet róla, mert nem magában álló jelenség, hogy olyan ember.

Next