Pesti Napló, esti kiadás, 1869. február (20. évfolyam, 25-47. szám)
1869-02-26 / 46. szám
Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sí. földszint. Előfizetési díj: Postát küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra . 2 frt. 8 hónapra ............................... 6 „ 8 hónapra ..................................12 „ 4z esti kiadás különküldéseért felülfizetés havonkint. ......................30 kr. Péntek, február 16-kán 1860. 20. évi folyam. 40. szám. ESTI KIADÁS. Szerkesztési iroda: Uri-ultra 6. sz. II. em. Az előfizetési- és hirdetmény-dij a lap kiadó-hivatalába külendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Pest, február 26. 1869. Magyarország statistikájának mikénti elkészithetése, az irányelvek megalapítása s egyöntetűség nyerése tekintetéből 25-én tanácskozás tartatott Gorove földmivelési, ipar és keresk. miniszter úr elnöklete alatt, melyben részt vettek, Magyar- és Erdélyországból : Balogh Antal, Nógrádból; Roboz István, Somogyból; Mariska Vilmos, Győrből ; Kopcsányi József, Aradról; Jesszer Vilmos, Borsodból; Tímár Károly, Kolozsvárról; Bilcz Albert , Szebenből; Czilcher Károly, Pozsonyból; Hammersberg László, Kassáról; Horváth Ádám, Bereghből; Kürthi János, Nagy-Váradról. A tanácskozásban megállapodás jött létre a főbb irányelvekre, s a nagy munk, innen-onnan kezdetét veszi. Az ambuláns ellenzék ezúttal nemcsak elvileg, hanem tényleg akart lipótvárosi ellenzéki gyűlést tartani; ki is hirdette tegnap esti 5 órára, hanem csak három ember jelent meg : Jókai Mór, aki terézvárosi; Henszlmann Imre, aki azt hiszszük, szintén nem lipótvárosi, s ezeken kívül lapunk tudósítója. Akiket netán még ezeken kívül arra vitt a kíváncsiság, asok az ajtóra krétával írva olvashatták, hogy „elháríthatlan akadályok miatt“ az előadás holnapra marad. Hazai lapok. A „Hazánk“ mai száma ismét egy geszti czikkel örvendeztet meg bennünket. Megvalljuk, vártunk reá, mégpedig már nehezen. Azok, miket naponta kell látnunk, szükségessé, okvetlen szükségessé teszik vagy a sanctiót, vagy a desaveu-t. Már a „Hazánk“ maga fölvetette egy ízben azt a kérdést, hogy kit és mily arányban terhel a felelősség; persze, hogy a „Hazánk“ csak a duna-pataji választókerületre értette, hol Rákóczy kortesei gázolták sárba a „Hazánk“ egyik fő-főemberét, Ivánkát. Hanem mi mind összefoglaljuk, az egész országban, a fusió kedélyes következményeit, óhajtanék tudni, hogy váljon ki felelős az esztergomi állapotokról, hol a Deák-párti emberek nem mernek fedezet nélkül az utczán járni, s királyi biztost kérnek utalmul. Ki felelős a somogyi állapotokról, hol az urak és parasztok harczára sülyedt az alkotmányos választás ? ki az ungh megyei kaposi kerületért, hol a baloldali kortesek pisztolyokat sütögetnek a többségi jelöltre, s egy órai csaták vivatnak, stb. Itt,a központon egyesülve intézkedik Jókai, Irányi; ajánlgatnak jobbra, balra képviselőket írott és nyomtatott ajánló levelekkel; tesznek, vesznek s vezetik a mozgalmat a baloldal nevében ; de az országban nem hallani Jókai- vagy Irányi-pártról, hanem hallani bal-, vagy Tisza- Ghyczy-pártról. A következményeket látjuk , de ismételve mondjuk, szeretnék tudni:ki vállalja el mindezekért a felelősséget? Tiszától, Ghyczytől megvárjuk, hogy nyilatkozzanak : helyeslik-e mindazt, a mi zászlójuk árnyékában, signuma alatt elkövettetik. Hanem Tisza h.geszti magányába, úgy látszik, nem hat el mindaz, a mi az egész országot botránkoztatja. Tisza nyugalmát a „P. Napló” egy czikke háborgatja, sőt azt merjük ezek után mondani hogy nem is nyugalmát háborgatja,mert az—úgy látszik—nem igen háborodik addig, mig a társadalmi rend Biharban is veszélyeztetve nincsen, hanem sérti hiúságát. Tisza K. legujabbi czikke Wagner Lipót urnak felel s azt igyekszik kimutatni, hogy alaptalan azon vád, hogy a baloldal a nemzetiségekkel szövetkezik. Ezt nem kell bizonyítani! Soha sem mondotta egy többségi lap sem, hanem mondotta igenis, azt, hogy a nemzetiségek szövetkeznek a baloldallal. Ez a dolog eredményeiben egyre megy, de formájában különbözik egymástól. S hogy ez így van, ennek bepróbálására idéztük a nemzetiségek orgánumainak szavait több ízben; oly szavakat, melyben a nem-magyar ajkú polgárok nyíltan felszólíttatnak , hogy baloldali jelöltekre szavazzanak. Kimondtuk, és a „Postbudinski Vedomosti“ titkot sem csinál belőle, hogy a nemzetiségek azon zavarokra számítanak, melyeknek okvetetlen be kellene államok,ha a baloldal,pláne illusionált állapotban, többségre vergődnék. Tisza Kálmán azt mondja: „nem tudja, hogy volnának, de meglehet, hogy vannak“ a baloldalon oly hazaellenes elemek. Hát a Mocsonyiak, a Babesiak, a Hodosyak, a Dobrzanszkiak, a Mileticsek stb. ? Ezek mindig a baloldali szavazatok számát szaporították. Igaz, hogy a szélsőbaloldalon ültek, ami természetes, mert tudják, hogy minél balabb a politika, annál közelebb hozza a zavart; de hát a fusió után, Jókai és Irányi együttes működése mellett, a balközépi vezérek tiltakozása nélkül, a felelősség solidáris, mint a váltóadósság, és annyival inkább, hogy Tisza Kálmán ma, február 26-án a következő passussal alá is írja a váltót: „A balközépnek czélja, a már meglevő jónak veszélyezése nélkül megszerezni Magyarországnak azon jogokat, amelyek nélkül önállósága képzelet, biztonsága gyenge lábon áll; és épen azért, mert azt, ami a jelen helyzetben jó, veszélyeztetni nem akarja, kimondotta, hogy gondosan fogja megválasztani az időt és az eszközöket, czéljának elérésére, és bátran hivatkozom egész eddigi eljárására, hogy ezen szellemben működött a mai napig.“ Az eszköz eddigelé, úgy látszik, a fusió volt, melynek következményeitől aligha egyhamar szabadul az az egy-két szerencsétlen kerület, melyre nehezedett, íme, azon szomorú helyzetben vagyunk, hogy constatálnunk kell, miszerint Tisza Kálmán legmagasabb jóváhagyásával sanctionálja azon eszközöket és azon eljárást, mely hivatalos közlönyétől ezen szavakat csikarta ki: „Ki felel erről?“ (I.) Bécs , február 24-én. (Eredeti tudósítás ) Tévednénk, ha a nálunk néhány nap óta „választási reform“ jelszó mellett napirenden levő agitatiót túlbecsülnek avagy félremagyaráznák. Nem mintha meg akarnánk tőle minden jelentőséget és jogosultságot tagadni. Sőt ellenkezőleg, mi a választási reform utáni vágyódást fölötte figyelemreméltó symptomának tartjuk, melyet a kormánynak nem lehet figyelmen kívül hagyni, de melyet a közvélemény sem magyarázhatna máskép, mint igazi indokai szerint. S ez indokokat netalán kizárólag a deczemberi alkotmány tarthatlanságában keresni valóságos balgaság lenne, mely roppant veszélyes következményeket vonhatna maga után. A deczemberi alkotmány megállhat, amennyiben az alkotmányos államépület alapját képezi s azt megingatni, mielőtt más alapról nem gondoskodtunk, valóságos bűntény volna, s nem a rendszert, hanem egyenesen magát az elvet kockáztatná. A deczemberi alkotmánynak van azonban egy más hibája. Ez ugyanis egy compromissum műve, de e compromissumot oly párt dictálts, mely a Magyarországgal történt kiegyezés által megsértve hitte magát, s mely e képzelt igaztalanságot az által igyekezett viszonozni, hogy nem követte mindig a méltányosság útját, így jött létre egy compromissum, mely tulajdonkép a résztvevő felek egyikét sem elégítette ki. Ha mélyebben akarnánk recriminatiókba bocsátkozni, az 1867-ks kormánynak kellene szemére vetnünk , hogy a „rendkívüli reichsrathnak“ és alkotójának, Belcredinek, eltávolítása után, nem csinált tabula rakat a reichsrathi választásokkal is, s nem rendelt el új választásokat. Ez azonban nem tartozik ide s igy csak azért említettem föl, hogy a jelenlegi államférfiaknak intésül szolgáljon. A decemberi alkotmánynál tehát nem az alapgondolat módosítására, hanem a felépítmény kibővítésére lenne szükség. A dolgok jelen helyzetében a birodalom lajthán-inneni része hasonlít a tőzeghez. Csehország és Galiczia, az államtestület két fontos tagja, semmi, valóban szerves összefüggésben nem áll az egészszel s elégedetlenül vagy ellenszenvvel követi a kormány székhelyéről jövő kezdeményezéseket. Ezt beismeri már mindenki s érzi maga az országos képviselőség, mely azonfölül még physical kimerültségben szenved és minden körülmények között felfrisítésre van szüksége. Ily pillanatban a schlagwortok, mint mentőkötelek esnek a tömeg közé. Nem rég egy ily szó, mely Pestről bocsáttatott a világba, így hangzott : „Kiegyezés!“ E szó azonban nem hangzott kellemesen az itteni irányadó párt füleiben. Akkor nagyon is hajlandók voltak azokat, kik e kiegyezést pártolták, mint árulókat denunciálni. Idővel természetesen, megváltozott e hangulat. Úgy találták, hogy a kiegyezés az alkotmány ellen törő elemekkel nem lenne épen helyén kívül. De mi módon kelljen hozzáfogni ? Szép szóval tartani a cseheket és lengyeleket? Ily eljárás nem vezethetett eredményre. Tehát őszintén taglalni a decemberi művet s helyet jelölni ki benne az elégedetlenkedőknek? Ettől az említett s még mindig erősen központi szellemű párt teljesen visszarettent. „A csehek és lengyelek kedvéért ismét az alkotmány revisiójához vigyunk ! Előbb mindenesetre saját kivánalmsainknak fogunk érvényt szerezni.“ Így számítottak e szóvivők s erre, mint valami pánczélos Minerva, előlépett a választási reform, mintha ez oly panacee volna, melyminden alkotmánymeberenek véget vethetne. A közvetlen választások életbeléptetése, a képviselők számának szaporítása , oly kívánságok, melyek a német népesség nagy zömének valóban szivén feküsznek. De elejét lehet-e ily módon venni a befejezetlen állapotnak s rá lehet-e bírni az ellentétes elemeket, hogy az alkotmányhoz simuljanak ? A németek kívánják a választási reformot, a lengyelek nem, a csehekről pedig általában nem tudhatják, mit akarnak. Azonban soha sem fog sikeres compromissum létrejöni, ha ismét azon hibába esünk, hogy dictaturát gyakoroljunk. — Ha valaha, úgy jelenleg valóban kötelessége a kormánynak az ily ballépéstől óvakodni. A német párt kebeléből kiemelkedve, a jelen kormány érzi, hogy a fönálló választási rendszert módosítani vagy kiegészíteni szükséges. S e szükséget oly időben ismerte be, midőn e jelszó még nem vált általános