Pesti Napló, 1870. március (21. évfolyam, 48-73. szám)

1870-03-26 / 69. szám

69. szám Szombat, martius 26. 1870 21. évi folyam. Szerkesztési iroda: Ferencziek­ tere 7. szám. I. emelet. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kiadó-hivatal .­Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közle­mények (előfizetési pénz , kiadás­ körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó­hivatalhoz intézendők. ESTI KIADÁS. Előfizetési feltételek: Vidékre, postán, vagy helyben­­ házhoz hordva . Egész évre . . . 02 frt. Félévre.........................11 frt. Negyed évra ... 6 „ 50 kr. Két hóra...................... 3 „ 70 kr. Egy hóra .... 1 „ 85 kr. Hirdetmények díja: 9 hasábos petitsor egyszeri hir­detésnél 9 '1 kr Bélyegdij külön 30 uj kr. Nyílt­ tér : 5 hasábos petit­sor 26 uj kr. PEST, MARTIUS 26 A Ama nagy ünnepélyt, mely Berlin­ben a porosz király születésnapján majdnem demon­strativ fénynyel tartatott meg, kissé megzavar­ták azon hírek, melyek ugyanakkor a déli német államoktól érkeztek s melyek világosan mutat­ják, hogy a déli részek legkevésbé sem óhajtják magokat­ a porosz caesarismus karjaiba vetni. Würtenbergben a kamra és a nép egyaránt mozognak a Warnbüler-minisztérium ellen, mely tudvalevőleg a katonai szerződéseket 1866-ban Poroszországgal megkötötte. Mily iszonyú suly­­lyal nehezednek e szerződések a szegény kis ál­lamra, kitűnik azon körülményből, hogy áltatuk a würtenbergi államadósság egy év alatt csaknem megkétszeresedett. A nemzet most csakugyan ezen terhek lehető mérséklését iparkodik kieszközölni.Egy nem rég tartott nagy népgyűlésen a következő határoza­tok hozattak. 1. A három évi katonai szolgálat­idő egy évre leendő leszállítása. 2. Az évi hadse­reg-illeték s a katonai budget leszállítása. 3. Az utóbbinak minden évben történő megajánlása. Ezen mozgalom megingatta a Warnbüler-kabine­­tet. Noha a lemondását jelző hírek még részben koraiak, mégis bizonyos, hogy itt is ép oly vál­ság készül,mint milyen nem rég Bajorországban végbement. A párisi lapok figyelme a császárnak Olli­­vierhez intézett levele s a toursi esemény közt oszlik meg. Ez utóbbiról alantabb bő tudósítást hozunk. Napoleon leveléről a lapok legtöbbje igen kedvezően nyilatkozik. Girardi­n, a pillanat hevétől elragadtatva, így ír : „A napó­­leoni­ dynastia immár teljesen meg van alapítva. Ki lenne most elég vakmerő azt megtámadni,elég erős azt megingatni?Egy pártatlan főben sem ma­radhat többé a bizalmatlanság számára csak a legkisebb hely is. Ki eddig még kétkedett a csá­szár őszinteségében, most többé nem kétkedhe­­tik.“ A „Journal des Debats“ azt hiszi, hogy a császár bebizonyítá, miszerint el van határozva őszintén a szabadelvűség útjaira lépni.„Az utolsó kételyeket is eloszlatá azon férfiakban, kik egy rég letűnt múltnak kínos emlékeivel szivekben, még mindig nem akartak hinni a parliamentáris császárság lehetőségében.“ A köztársasági köz­lönyök, természetesen, máskép imák róla. Örül­nek a senatus bukásán, mely szerintök az állam­csíny egyik műve, s benne a Bonapartismus véd­fal­a volt. A „France“ már közli ama senatus-con­­sultum alapelveit, mely a törvényhozó hatalom megosztását szabályozandja. E szerint az alkot­mány több pontja eltöröltetik s pár czikke pedig megtámadhatlannak declaráltatik. E pontokat csak általános népszavazat által szabad módosí­tani. A törvényhozó hatalom a képviselőház s­zak­kamrává lett senatus közt megoszlik. A se­­natorokat továbbra is a császár nevezi ki. A franczia kormány azon javaslatot tette a római curiának, hogy a pápai államban az al­kotmányos kormányzatot hozza be. A pápa indirect után egy breveben, melyet Gue­­ranger dominikánushoz intéze, így nyilatkozik e tervről : „Az őrjöngés már annyira megy, hogy bátorsággal bírnak az egyház isteni szervezetét a világi államok modern formáihoz egyengetni akarni, csak hogy az egyház legfőbb fejének te­kintélyét korlátolják.“ Az „Ind. béig.“ szerint Toulonban készen áll a tengerészet, hogy az adott parancsra a franczia csapatokat Rómából haza szállítsa. Félünk azonban, hogy a parancs nem egyhamar fog kiadatni. A spanyol kormány is inogni kezd immár.Fi­guerola pénzügyminiszter előterjesztéseit csak 7 szavazattöbbséggel fogadták el a cortesben.Azon ülés, melyben ez előterjesztvények sorsa eldőlt, igen viharos volt. Prim következő szavakkal fejezte be beszédét: „Radicálisok kik tiszteltek, kövessetek engem a szavazásnál. Miután az uni osseták hadat üzennek nekünk, védjük magun­kat.“ A progressisták és democraták rendkívüli tetszészajban törtek ki, sokan a miniszter­­elnök kezeit szorították, mások megölelték őt meg az unionisták keserűen nevettek, a köztár­saságiak pedig hallgattak. T­o p­e t­e tengeré­szeti miniszter és az unionista párt tagja, a kor­mány s az unionisták közötti szakadás folytán szintén letette tárczáját. Helyére Bjeranger képviselő fog valószínűleg kineveztetni. Számos unionista hivatalnok is beadta lemondását. Mad­ridban azon hír is keringett, hogy Serrano régens szintén letakarja tenni méltóságát. A „Pesti Napló“ tárcsája. Esy uri társaság:­ Graboriau E. regénye. I. Ha van Párisban csinos, megnyerő külsejű ház, úgy kétségkívül ilyen az, mely a Grande- Bateliére utczában a 23. számot viseli. Küszöbétől kezdve a tetőig minden oly végtele­­nül tiszta, mindenütt oly nagyon törekedtek a csínra­, hogy a berendezés némely aprólékossága majd­nem nevetséges. A kapu rézfogói, az udvar faragott kövei, a lépcsőzet karfája, minden egyaránt csillag­­villog. Az előcsarnokban három vagy négy felirat árulja el a háztulajdonos jellemét, s igen beszé­­lőleg emlékeztetik egyez­ersmind a lakókat a respectusra, melylyel mások tulajdona iránt tartozunk, habár felette drágán meg is fizetjük annak élvezetét. „Tessék a lábat megtörölni! hirdették e házi úri mementók a jövő-menőknek, a lépcsőn köp­ködni tilos, kutyát nem szabad a házba hozni.“ S mindennek daczára, az annyira gondozott épület az egész városnegyedben a legroszabb hírben állt. Vajjon mi roszabb történhetett itt, mint má­sutt, mint például a 21. vagy 25. számú házban? Nagyon valószínűleg semmi, de a házaknak, mint az embereknek, már megvan a maguk vég­zete. Az első emeleten két tőkepénzes családja la­kott, békés emberek, szintoly egyszerűek az er­kölcsök­, mint szellemben. A második emeleten egy üzérnek volt lakása és irodája. A harmadik emeleten egy igen gazdag ember, mint mondják, egy báró lakott, ki azonban csak gyéren és rö­­vid ideig volt a városban, többre becsülve a saintognei jószágon való időzést. A negyediket egy szatócsféle ember, kit Ravinet apónak hív­tak, tajta elfoglalva. Ez a Ravinet körülbelül 50 éves volt, félig bátor és ritkaságokkal , félig pedig divatczikkekkel kereskedett és lakosztálya a legkülönbözőbb dolgok raktárát képezé, me­lyeket árveréseken vásárolt össze. Végül az ötödik emeleten, melyen számos egyes szoba és kisebb lakosztály volt, kisebb üzérek és hivatalnokok laktak, kik rendszerint már kora hajnalban eltávoztak hazulról, s csak éjjel, a lehető legkésőbben tértek vissza. Mind a lakók több-kevesebb mértékben meg­érezték a ház rész hírét. Ha valamelyiküknek akár csak száz sous hitelre lett volna szüksége, bizonyára még azt sem találja meg a városne­gyed kereskedőinél. De a legroszabb hirben, helyesen-e vagy helytelenül ? ne vizsgáljuk, a házmester állt, Chevassat ur és neje. Ez utczai „collegáik“ ke­rülték társaságukat és róluk számtalan, kevéssé épületes történet keringett. Chevassat urnak „volt valamije“ — igy be­szélték — s pénzét kis embereknek nagy ka­matra adta kölcsön, havonkint százon százat uzsoráskodva. S azt is beszélték, hogy nevét oda­­kölcsönzi második és negyedik emeletbeli lakói­nak, kik az ő neve alatt hajták végre a kése­delmes kis adósokon az executiókat. Chevassat nejéről szintén nem kevésbé hí­zelgő hírek jártak. Azt állíták róla, hogy pénzért mindenre kész és részint pártfogolja a házban lakó nők erkölcstelenségeit, részint maga csá­bítja őket ilyesmire. A Chevassatok,­­ tették mindehhez, azelőtt a Saint-Honoré Faubourgban laktak, s ott is min­­denféle rosz dolgot követtek el. Tudni akarták továbbá, hogy egy 25 éves, Justin nevű fiuk volt, ki a nagy világban élt. Szülei nagyon szerették, de ő szégyenlette azo­kat, s csakis éjjel látogatta meg, és csakis ak­kor, ha pénzre volt szüksége. A Chevassatok azonban mind a hírekre csak vállat vontak. Arra törekedtek, hogy jól élje­nek, s azt mondták, hogy bolond volna, ki azzal törődnék, a mit a világ beszél, midőn lelkiisme­rete tiszta és nem tartozik senkinek. A közben, a múlt deczember hó vége felé,egy szombat estéjén, öt óra tájban, midőn Chevassat­­ué az ebédet készítő és férje hangosan felolvasta hírlapját, valaki megkoczogtatta lakásuk aj­taját. Egy hosszú, aszott termetű, kopasz ember lé­pett be, kinek felöltönye alatt kék kötény volt látható. Udvariasan levette sapkáját, s igy szólt: — Henriette kisasszony itt lakik ? — Az ötödiken! — felelte Chevassanné, —jobb folyosón, az első ajtó balra. És szokása ellenére nagy udvariasan hozzá­tette : — De ne fáradjon fel, Henriette kisasszony kiment. A kék kötényű embert ez legkevésbé sem zavarta meg. — Egyre megy ! — mondá, — nem is vele van dolgom, hanem önökkel, uram és asszonyom. Házmester vagyok a Provence utczában, s mi­után a kisasszony nálunk ezer frankos lakást vett fel, kérdezősködni jöttem . .. E szavakra Chevassat felugrott karszékéből. — Hogyan ? Henriette kisasszony ezer frankos lakást vett fel ? ez aztán a vakmerőség! . . Az a leány itt a négyszáz frankos lakást sem tudja megfizetni! Már egy határidőért adós, és felesé­gem közbejötte nélkül, ki iránta nagyon jó, a háztulajdonos már octoberben kitette volna! . . Chevassat nagyon fel volt indulva, a kék kö­tényű ember távolról sem, és sokat jelentőleg mosolygott. — Ez nem sokat bizonyít! — felelte. — Meg­történhetik, hogy valakinek egy pillanatban nincs pénze, s aztán a másikban annál többet kap . . . Mivel foglalkozik ama kisasszony ? — Semmivel, uram, semmivel! Reggeltől estig sír. Furcsa módja a meggazdagodásnak ! Bizony jobban tenné, ha dolgoznék, mert így nagyon sokat böjtöl. Hogy miből él ? Holmijaiból, miket a zálogházba visz. Nem tudom, mit fog csinálni, ha utolsó holmija is benn lesz. — Lehet, hogy szülei nagyon gazdagok. — Ah, ne beszéljen! . . . Egy szót sem szólt erről nekünk. Egy éve van itt, és még senki sem kérdezősködött utána. .. Egy úr, Maxime, kezdetben eljött néhányszor, de több, mint hat hete nem láttam. E részletek szerfelett látszottak érdekelni a Provence-utczabeli házmestert. — Ki az a Maxime ur ? — kérdező. — Egy igen derék fiatal ember! felelte Che­vassat, végtelen derék ember, és én részemről azt hiszem . . . De a­mit hitt, azt neje nem engedő meg neki kimondani. — Ennyi elég lesz! — szólt közbe igen hara­gosan. Emez úrnak már elég tudósítással szol­gáltunk. Nemde úgy van, uram ? Lehetett e ily elbúcsúztatás után még tovább itt maradni ? A kérdező érezte, hogy nem. A le­hetőleg elleplezve boszankodását, bocsánatot kért alkalmatlankodásáért és tovább sompoly­­gott. Chevassat urnák szokásai közé tartozott,hogy olykor-olykor meg is verte nejét, úgy látszik, most is ilyesmire készült s a­mint egyedül vol­tak, így szólt: — Majd megmagyarázod, hogy mit jelent e magaviseleted! . . . De felesége nem hallgatott reá. Homlokát az ajtóhoz támasztva, mereven nézte a távozó kék kötényű embert, s a­mint az kilépett a házból, utána rohant, mitsem törődve férje haragjával. Midőn tíz percz múlva visszatért, sárgás, rán­­czes arcza fényleni látszott. — A­mint mondtam! kiáltott fel diadalmasan. — Mit mondtál ? — Azt, hogy te szörnyen együgyü vagy ! . . . Tudod e, ki volt az az ember, a ki innen most távozott ? — Házmester, hisz maga mondta. Chevassanné vállát vonta. — Ilyen férfiak! .. Szerencsére én itt voltam. A­mint belépett, gyanakodtam reá. Köténye na­­gyon is új volt! Aztán feltűnt, hogy nem vo­ltázva, ott künn pedig zuhog az eső és nek nincs esernyője. Mint jött tehát ide a Provence utczából ? Kocsiban ? Ez még gyanúsabb. Ah!­l emberem, gondoltam magamban, te, igen, igen, te nem vagy más, mint kiküldött kém, s azért mondod magadat házmesternek, hogy vele tév­útra vezesd az én együgyü férjemet! . . Oly áradozással beszélt, hogy lehetetlen volt megszakasztani. — S nekem igazam volt — folytatá.— Utána szaladtam s láttam, hogy a mint innen kilép, a drout-utcza sarkán egy pompás magánfogathoz siet A kocsiban egy szép nő volt, a­ki reá várt, ő melléje ült, s a kocsi sebesen elhajtatott. Chevassat úr kimereszté szemét. Hogy va­laki arra vetemedhessék, és házmesternek ál­­c­ázza magát, az fölülhaladta minden képze­letét. — Ebben a dologban van valami! — mor­­mogó. — Valóban! — felelte felesége gúnyolódva,­­ te is belátod már, valóban ? — Igen, és ez estétől kezdve majd vigyázok Henriette kisasszonyra. A házmesterné felemelte fejét. — Azaz, hogy majd fékezed nyelvedet, s majd rám bízod a dolgot, hogy mikép járjunk el ez ügyben. E fölött kétségkívül heves vita kerekedik, ha ugyane pillanatban a negyedik emeletbeli lakó, Ravinet apó oly sebesen nem tör be, mint a for­gó szél. Ez középtermetű, kiborotvált arczú ember volt, kinek sárgás lényű pic­iny szemei a torzonborz szemöldökök alul különös nyugtalanító kifeje­zéssel szoktak körültekinteni. Bár már régóta Párisban lakott, mégis falusi emberként volt öltözve, virágos selyem mellényt és nagy teker­cset hordva nyakkendőül. — Siessen, Chevassat — siessen, — kiáltá a legnagyobb izgatottsággal; — vegye lámpáját és kövessen ; ott fenn nagy szerencsétlenség tör­tént. (Folyt. köv.) Pest, mart. 26. (A Deákpárt tegnapi értekez­letén), mely este tartatott, a zárszámadások­nak megvizsgálása és a mai ülés tárgya, a Hol­­lán-féle ügy volt napirenden. Ez utóbbira nézve elhatároztatott, hogy Zsedényi beszéde után Mikó úr, a közlekedési miniszter nyilatkozik, Tisza indítványát a többség mellőzvén, napi­rendre tér, mert vizsgálatra nem lát okot, annak elrendelését nem tartja szükségesnek. A zárszámadásokra vonatkozólag a felmerült két vélemény közül, melyek egyike határozat alakjában, a másika törvény alakjában kívánta a minisztérium felmentését, az előbbi fogadtatott el, s e határozat a főrendiházzal hozzájárulás végett fog közöltetni. Országgyűlés. A képviselőház mart. 25 -i ülése. Elnök: S­o­m­s­­­i­c­h Pál, jegyzők Bujano­­vics L., Fodróczy S. és J­ámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: L­ó­n­y­a­y M., Bedekovich K. miniszterek. Elnök d. u. 1 órakor megnyitja az ülést. A tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bejelenti a beérkezett irományokat.­­T­o­r­­m­á­s­y Mihály és T­u­r­y Gergely kérvényeket nyújtanak be. Ezek­ kérvények a kérvényi bizottsághoz uta­­síttatnak. A ház napirendre tér. Szirmay Ferencz gr. olvassa a közp. bizottság jelentését az indemnity meghosszabbí­tásáról szóló törvényjavaslat felett. A bizottság a javaslatot általánosságban és részletekben elfo­gadásra ajánlja. A ház tárgyalás alá veszi a javaslatot és álta­­lánosságban, valamint részleteiben változatlanul elfogadja a törvényjavaslatot. A végleges szavazás holnap fog megtör­ténni. A holnapi ülésben Zsedényi indítványa és Tisza indítványa a Hollán féle ügyben, valamint a zárszámadásokról szóló jelentés lesz napi­renden. Az ülés 1 óra 15 percakor eloszlik. tegnapi ülés jegyzőkönyvének hitelesítése után elnök bejelenti a beérkezett irományokat, ezek között Apponyi György gr.,a bankügyi enquete­­bizottság elnökének levelét, melyben azon né­zetét fejezi ki , hogy a bizottság jegyző­könyveit a nyilvánosság kedvéért ki kellene nyo­matni. A ház felhatalmazza az elnököt, hogy az illető jegyzőkönyvek kinyomatását elrendelje. B­á­n­f­f­y János b. interpellate intéz a köz­lekedési minisztériumhoz . Miért történt a keleti vasút építésénél eltérés az eredeti tervtől, úgy, hogy Torda városa és vidéke kiesett a vonalból, melybe eredetileg fel volt véve ? Óhajtja, hogy a miniszter e vonalnak újból való tanulmányoz'''sát elrendelje. Mikó Imre gr. közlekedési miniszter azt válaszolja, hogy hajlandó a vasútépítészeti igaz­gatóság által újból felvétetni a nagyvárad-tordai vonalat, és ha lehet, segítni fog. Mikó Imre gr. benyújtja a történelmi tár­sulat kérvényét a képviselőház és főrendiház termeiben levő országos czimerek kijavítása iránt. S­z­a­l­a­y Sándor, Madarász József kérvényeket nyújtanak be. B­e­r­e­c­z Ferencz interpellate intéz a pénzügyminiszterhez : Van e tudomása, hogy az adóvégrehajtások ügyében a gyöngyösi adóhi­vatal mellőzésével a központból külön közeg küldetett ki Gyöngyösre, mely közeg azután ott törvénytelenül eljárt? Kérdi: miért történt ez? Kiadatik a miniszternek. Hoffmann Pál olvassa a könyvtári bi­zottság jelentését, és bemutatja a beszerzendő könyvek jegyzékét. A könyvtár egyelőre a mú­zeum egy termében állíttatnék fel, s a ház a könyvek beszerzésére minden hónapban 500 fo­rintot szavazna meg. P­u­­­s­z­k­y Ferencz kéri a házat, hogy a Hoffmann Pál képviselő és Ghyczy Kálmán kép­viselők által benyújtott és a ház által elfogadott indítványok értelmében válaszsza meg a tanul­mányi alap jogi természetének kikutatására ki­­küldendő 12 tagú, és az egyetemi alap jogi ter­mészetének megállapítására kiküldendő 7 tagú bizottságot. Ezen két bizottság a hétfői ülésben fog meg­­választatni. A ház napirendre tér. Az indemnitynek ápril végéig való meghosz­­szabbításáról szóló törvény véglegesen megsza­­vaztatik, és az erről szóló jegyzőkönyv át fog küldetni a főrendekhez. Tárgyalás alá kerül Zsedényi indítványa és Tisza K. ellen indítványa a H­o­ll­á­n-ügy­­ben. Mindkét indítvány felolvastatik, az elsőben egyenesen Hollán ügyében, a másodikban a közlekedési minisztérium eljárásának megvizs­gálására kéretik egy parlamenti bizottság ki­küldése. Zsedényi Ede mint indítványozó, előadja, mi bírta indítványa beterjesztésére. Előadja, hogy a Hollán Ernő államtitkár ellen emelt vá­dak az „Ellenőrstől indultak ki, és később az országgyűlés termében is hangoztattak. Előadja, hogy a miniszter válaszolt az általános vádakra, de a Hollan ellen felhozottakra nem szólt. Az államtitkár, ki sem mint államtitkár, sem mint a minisztérium megbízottja nem szólhatott fel, nem tehetett mást, mint hogy felszólalt képviselői minőségében. De mivel mint ilyen, minden vádra nem felelhetett és a miniszter sem mutatott haj­­landóságot, az államtitkárt védelmezni, szónok nem látott más módot egy becsületében megsér­tett képviselő igazolására, mint indítványa be­nyújtásával. Szónok nem fogadhatja el azon ellenvetést, hogy a ház egy miniszteri hivatalnok ügyében megejtett vizsgálata sértené a miniszteri felelős­ség elvét, és ennek bebizonyítására utal az 1848: III. tcz. 32. §-ára. E czélból hivatkozik az angol gyakorlatra. Nem ismerheti el azt, hogy a ház nem indíthatna vizsgálatot oly tisztviselő ellen, ki a miniszter tudta nélkül és talán akarata el­lenére járt el. A jelen esetben a vádlott tisztvi­selő, egyszersmind képviselő és szónok nem hi­szi, hogy a háznak nem volna joga, egy megsér­tett tagja becsületének visszaállítására parl­a­ment vizsgálatot indítani. Hollán képviselőnek nincsen más útja a maga igazolására, mert megtá­­madóit más téren feleletre nem vonhatja. Mivel pedig szónok indítványának elfogadása a minisz­teri felelősség elvének megsértése nélkül keresz­tülvihető, mivel az a ház jogában áll és mivel más út Hollán államtitkár igazolására nincsen, ajánlja javaslata elfogadását. Tisza Kálmán : Jelezni kívánja, miért nem tartja Zsedényi Ede indítványát kielégítőnek. Először azért, mert nem tartja indokoltnak, hogy a vádak ráfogásnak neveztessenek, és csak az­tán indíttassák vizsgálat. Másodszor azért, mert az indítvány egyenesen Hollán személyére vo­natkozik, mert az ellenzék nem Hollánt, hanem általában a közlekedési minisztérium eljárását róvta meg. A képviselő, ki ez ügyet a teremben szóba hozta, oly módon tette ezt, hogy az állam­titkárt nemcsak nem vádolta, sőt mentette. Szó­nok szükségesnek tartotta általánosságban tartott indítványt nyújtani be azon fővádak megvilágí­tása vagy eloszlatására, melyekkel az egész mi­nisztérium országszerte vádoltatik. E három fővád a vasúti engedélyezésekre, a déli vasút iránt való részrehajlására s a közutak építésénél követett eljárásra vonatkoznak. Ezen ország­szert­e keringő vádak egy egyén felmentésével még nincsenek eloszlatva, ezen gyökeresen csak egy parl­amenti bizottság vizsgálata segíthet. A parl­amentnek joga van magának mindenről tu­­domást szerezni, a­mi a végrehajtás körében tör­ténik. Nem osztja Zsedényi azon nézetét, hogy a miniszter feleletre nem vonható oly dolgokért, mik minisztériumában,habár tudtán kívül történ­­tek.Szónok előnyösnek is tartja, hogy a miniszté­riumok eljárása körül időnkint vizsgálat indít­­tassék, mert különben a felelősség illustriu­­sá válik. Végül hivatkozik az angol parliamenti gyakorlatra és példát idéz még a múlt század végéről,midőn egy admiral visszaélt hatalmával, és még sem az admiral, hanem a tengerészeti minisztérium eljárása iránt indíttatott vizsgálat. Idéz más példákat, igy 1855-ből, midőn Glads­tone kimondotta hogy a parliamentnek ily vizs­gálatra joga van. Ezekből úgy hiszi szónok, be van bizonyítva, hogy a háznak nemcsak joga van vizsgálatot indítani bármely minisz­térium eljárása iránt, sőt ha szükséges lenne, kötelessége is. Idéz még számos példát az angol gyakorlatból és kéri a házat, hogy mivel indítványának elfogadása nélkül a miniszté­riumot folytonos gyanú és vád fogja terhelni, indítványát elfogadni és e szerint a közle­kedési minisztérium eljárása iránt parl­amenti vizsgálatott rendeljen el. Ezután Mikó I. gr. közlekedési miniszter emel szót. A képviselőház mart. 26 -i ülése. Elnök :Somssich Pál. Jegyzők : Széll K., Fodróczy L., Jámbor Pál. A kormány részéről jelen vannak: András­s­y Gyula gr. Bedekovich K., Eötvös J. K. miniszterek. Elnök d. e. 10 órakor megnyitja az ülést. A Bécsi dolgok. (A felirati bizottság jelentése a dalmátiai ügyben. A minisztervál­­ságról. Beust lemondása a kanczel­­lárságról.) A felirati bizottság 24-ikén ülést tartván me­lyen Hasner és Giskra miniszterek is jelen voltak, elfogadták Klier előadó jelentését, mely nagy terjedelmű okmány a következők kimondásában öszpontosul: „Határozza el a ház, hogy az összes minisztéri­umnak 1869. október 9-iki rendelete, valamint az 1869. october 20-iki császári rendelet a tör­vény ellen kitört fegyveres ellenállással szemben igazolva van, és elfogadtatik.“ A kisebbség ezzel szemben következő pótha­tározati javaslatot fogja a ház elé terjeszteni: „Mindamellett is sajnálkozását fejezi ki a képviselőház azért, hogy az akkori kormány eljárásában nem található fel azon óvatosság, mely alkalmas lett volna arra, hogy a felkelés­nek elejét vegye, valamint annak megszüntetése nem volt minden tekintetben kielégítő.“ E kisebbségi pótlékot aláírták Spiegel, gr. Rechbauer, Figuly és Skene. A többség javaslatát a bizottság lényegtelen módosításokkal vita nélkül elfogadta: a kisebb­ségi pótlék első részét pártolják Groehols­­ky és Krainski, a második részt T­i­n­t­i és Schindler-A miniszterválságról még mindig beszélnek a bécsi lapok, s még mindig a régi nótát: a sajtó­iroda közlönyei temetik a Hasner-kabinetet, a minisztérium lapjai meg életrevalóságát bizo­nyítgatják. Van azonban a „Tagblatt“-nak egy koholt híre, melyet pesti távirat alakjában közöl, s ez abban áll, hogy Andrássy Gyula gr­­ő Felségé­nek azon tanácsát adta, fordítsa hasznára Giskra lemondását, bocsássa el az egész Hasner minisz­tériumot, tegye le Beust gróf ideiglen a birodal­mi canczellárságot s bizassék meg osztrák mi­nisztérium alakításával, melynek feladata lenne a nemzetiségek kibékitése. (Kézzel fogható valót­lanság.) Bonaparte Péter herczeg pere. A Toursban tartott törvényszéki tárgyalás el­ső napjáról következő részletes tudósítás fekszik előttünk: A herczeg feltűnően halvány és izga­tott vola. Fekete, egészen begombolt frakkot, széles kék nadrágot, sárga keztyűt viselt. Kezé­ben piros bársonyba kötött tárcza, melyben jegyzetei vannak. G­r­a­n­d a­r elnök megkérd­­vén vádlott nationaléjét, beszédet intéz az esküd­tekhez, melyben figyelmezteti őket a jelen­­té­­lőszék fontosságára és az ő feladatukra. Vannak esetek, melyekben a legerősebb jellemek is meginganak, melyekben azonban majdnem lehe­tetlen a pillanat benyomásait pártatlan meggyő­ződésnek alárendelni. Ilyenkor az képzi az igazságszolgáltatás biztositékát,hogy azok keze­ibe téteik a bírói tiszt, kik életkoruk által a szenvedélyek, állásuk által az érdek hatá­rain kívül állanak s tapasztalataik által al­kalmasak a koráramlat hatásainak ellent­­állani. Szónok kiemeli, hogy az esküdtek, noha az általános szavazatjogból kerültek ki, mégsem tagjai a törvényhozásnak , így politikai vellek­tásoknak nincsenek kitéve. Rászalja egy bizonyos párt törekvését, mely az auteuili eseményt politikai térre vitte át. „A társadalom Bonaparte herczegtől számadást kér ama vérért, melyet ontott;“ vádolja őt, hogy a parancsok legszentebbikét : „ne ölj!“ megsér­tette.“ Ez a per tulajdonképeni jelentősége. „Feladatuk, esküdt urak, kétségkívül igen nehéz, de épen azért apellált az ország az önök függet­lenségére, ítéletük meggyőződésük hű viszhang­­ja, melyet mindnyájan tisztelettel fogunk fogad­­ni, a béke s az igazság műve leszen; mi ezt tel­jes mértékben segítendjük. Mindnyájan ama fenséges czélt követjük : az igazság, az egész igazság, semmi más,mint az igazság kiderítése.“ Ezen, tetszéssel fogadott beszéd után a vádlevél — melyet már két hét előtt közöltünk,— olvasta­tott fel. A tanuk száma 70-re megy. Közülök 47 a vádló, 10 a védő, a többi pedig a civil fél ré­széről. Ezután vette kezdetét a herczeg kihallgatta­­tása. A herczeg nyugodtan, lassan felelt a hozzá intézett kérdésekre.

Next