Pesti Napló, 1870. április (21. évfolyam, 74-98. szám)
1870-04-08 / 80. szám
9? Előfizetési felhívás „PESTI NAPLÓ“ april—júniusi évnegyedére. Előfizetési árak: April—júniusi évnegyedre 5 frt 50 kr. April—septemberi félévre 11 frt. April—decz. 3 negyedévre 16 frt 50 kr. Az esti kiadás postai külön küldéséért felül fizetés havonkint 30 kr Fest, martius hóban. 1870. A „P. Napló“ kiadó hivatala. 1. 80. szám. Szerkesztési iroda: Verencsiek-tere 7. (.ára. I. emelet. E lap szellemi részét illető mindé-* közlemény a szerkesztőségben intézendő. Kérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Péntek, április 8. 1870 Kiadó-hivatal .Ferencziek tere 7. szám földszint. A lap anyagi részét illető közlemények (előfizetési pénz , kiadás körüli panaszok, hirdetmények) a kiadó hivatalhoz Intézendők. REGGELI KIADÁS. BO09* Előfizetési föltételek: Vidékre, postán vagy helyben, házhoz hordva. Egész évre . . . '12 frt. Félívre. . . . . XI frt Negyed évre ... 1 ,50 kr. Kl-X hóra. . . . • 3 „ 70 kr Egy hóra .... I „ 85 kr. 21. évi folyam. Hirdetmények díja: 9 hasábos petdzsor egyszeri hirdetésnél 9 új kr. Bélyegdij költss hd 90 kr. Nyílt-tér 5 hasábos petszsevő uj kr. PEST, ÁPRILIS 7. (B. Zs.) Nincs semmi okunk tagadni, hogy az osztrák viszonyok fejlődését nálunk is a legfeszültebb figyelemmel kisérik. Ámuló lehangoltsággal néztük, mikép ássa alá a Hafner-kormány saját maga alatt a talapot. Ama minisztérium, mely a Magyarország és Ausztria között létrejött közjogi kiegyezkedéssel egy időben született, s melynek feladata lett volna, a — hogy úgy mondjuk — internationális kereten belül Ausztria belszervezetét szilárd alapokra fektetni, bámulatra méltó makacssággal azon egy eszmén nyargalt, hogy a Magyarországgal történt kiegyezkedés után a kiegyezkedések sora végleg be van rekesztve. E félszeg meggyőződésből kiindulva, hovatovább oda jutottak az osztrák államférfiak, hogy még a renitens nemzetiségekkel szemben, a decemberi alkotmányt mint inalterabilis dogmát szerették volna odaállítani más oldalról tisztán érezték, hogy úgy, amint a dolgok fejlődtek, a decemberi alkotmányt csakis a legradicálisabb változtatás, a választási reform segélyével bírják megmenteni. Tehát rideg, kérlelhetlen visszautasítás mindazon irány felé, ahonnan a satus quo megtámadtatott; ott pedig, hol a decemberi alkotmánynyal jelen alakjában tökéletesen megbarátkoztak, a legmélyebbre ható radicális reform, mégpedig olyan, mely a nemzetiségek ellenszegülését a szélsőségekig fokozta volna. Nem szeretjük az osztrák és magyar viszonyok közötti analógiákat, rendesen nem is szokott azok fölállítása sikerülni. Hanem midőn láttuk és még folyton látjuk, mily fatalista ragaszkodással csüggnek Bécsben még mindig bizonyos körök a decemberi alkotmánynak nem szellemén, hanem betűjén; mennyire vonakodott az eddig uralkodó párt, még olyan concessióktól is, melyeknek árán az osztrák alkotmányt minden tekintetben csakis szilárdítani lehetett volna : lehetetlen, hogy eszünkbe ne jusson azon eljárás, melyet körülbelül hasonló körülmények között Magyarország követett Horvátországgal szemben. A bécsi urak csak nem állíthatják, hogy Magyarország nem tartja becsben 1848- diki alkotmányát. Azt sem fogják tagadhatni, hogy Magyarországban is csak meg tudják becsülni az erőközpontosítás, az állami szilárd együvé tartozás előnyeit. Nem ignorálhatják továbbá, hogy Magyarország állása Horvátországgal szemben, legalább is oly kényes volt, mint Ausztria német részei Csehország vagy Graliczia irányában. Hanem azért jutott-e valamely magyar államférfiúnak eszébe, hogy az Ausztriával megkötött államjogi kiegyezkedés által a Horvátországnak odanyujtott fehér lap egyszerre nem létezővé lett? Ki állította oda az 1867-ben kiegészített 48-diki alkotmányt mint megmásíthatatlan dogmát, ki hitte, hogy az Ausztriával történt kiegyezkedés a horvát testvérekkel való kiegyezkedést fölöslegessé teszi ? Őszintén kimondva, mi azt hiszszük, hogy ama roppant, szembeötlő különbség, mely Ausztria és Magyarország belső állapota között létezik, csakis arra vezethető vissza, hogy az Ausztria ügyeit vezető államférfiak még mindeddig nem bírtak teljesen kibontakozni azon eszmekörből melynek kifolyása volt azelőtt Magyarország jogainak contumachozása. Végzetes befolyással volt erre nézve azon körülmény, hogy a dualisticus államrend inaugurálása a dolgok fordultával ugyanazon férfiakra bízatott, kik azelőtt legbuzgóbb apostolai voltak a centralizált észbirodalomnak. E férfiaknak ama fatális sors jutott, hogy saját politikai épületük romjaiból, új állami épületet hozzanak létre.Saját maguk bukása volt a lajtorja, mely őket magasra vezette. Hű körülmények közt nagy önleküzdés, erős megtagadása az eddigi eszméknek kellett volna hozzá, hogy e férfiak rögtön beleéljék magukat az új, a tökéletesen megváltozott viszonyokba. Ez erő nem volt meg az osztrák államférfiakban. Ők az 1867-diki kiegyezkedést is mint elemi csapást fogadták, s minthogy az nem volt többé elhárítható, legalább az épen maradt telkeken folytatni akarták a régi gazdálkodást. Sőt talán azon eszme behatása alatt álltak mindvégig , hogy most, midőn Magyarország ellenszegülése sem zsibbasztja többé erejüket, annál sikeresebben hozzá foghatnak régi eszméik szűkebb körre szorított életbe léptetéséhez. Ez végzetes tévedés volt, melynek árát ma fizeti meg Ausztria. Ez istenadta birodalom számára nincs bablon, melynek keretébe amúgy könnyedén bele lehetne illeszteni az egyes ízeket. Inductiv philosophiával sem Ausztriát, sem Magyarországot nem fogják soha lábra állítani. A magyar állam, midőn Horvátországgal megkötötte az egyezkedést, lényegesen eltért azon szellemtől, mely az 1848-diki törvényhozási művet keresztüllengette. Az 1848-diki törvényhozásnak szintén a concentrált, szilárd egységre alapított parliamentáris állam lebegett szeme előtt. Az eszme szép és nagy volt, de a viszonyok erősebbek voltak nála. Erőszakolt alapra fektetett állam a mai európai constellátiók között fönn nem tarthatja magát. Vagy ezekre töri benső elemeinek fermentációja, vagy a legelső európai katastrófa megsemmisítőleg vonul el feje fölött. Ezek a szempontok, melyek minket az Ausztriában történik megítélésénél vezetnek. Általános elméletek, ezt nem tagadjuk, de nem a mi feladatunk, az osztrák kormánynak és államférfiaknak konstituáló programmal szolgálni. Majd ha az új kormány megállapított actiója mint teljes egész áll előttünk, bírálat alá veszszük azt s megvilágítjuk úgy Ausztria consolidatiója, mint Magyarország saját érdekeinek álláspontjából. Addig is nekünk, ha Ausztria viszonyait tekintjük, nem lehet soha sem elől tévesztenünk. Hogy az 1867-iki kiegyezkedés nem szorította, sem Ausztriát sem Magyaroszágot állami élete benső rendezése tekintetében bizonyos szigorúan körülirott, megmásithatlan formákhoz. Hogy az 1867-diki kiegyezkedés két önálló állami individualitás szövetkezése ugyan, s igy sem az egyik, sem a másik államtest nem forgácsolható szét több teljesen különváló részre, anélkül, hogy a kiegyezkedés alapja meg nem támadtak nők. Hogy azonban az egységnek eddigi mérve s a falra festett úgynevezett föderalismus között annyi száz meg százféle majd bádggadt, majd határozott nuance van, miszerint semmi okunk sincs aggódni azon kísérlettel, mely a kiegyezkedési mű legóvatosabb szemmel tartása mellett, ennek alapján kívánja Ausztria ügyeit szilárdabb s tartósabb alapokra fektetni. Ezek mind oly szempontok, melyek magából a kiegyezkedési műből folynak mintegy önkénytelenül. Van azonban még egy másik is, mely az Ausztriában eddig történtek következménye, mely azonban szintén kiváló figyelmet érdemel, és ez az. Hogy minél tovább tart az eddigi irrationális kormányrendszer, a renitens tartományok ellenszegülése annál nagyobb mérveket öltött, megszüntetése annál nagyobb áldozatokba került volna. Ismétlődött a Sybilla könyveinek története. És ha a dolgok tovább is így folynak, a Hasner-kormány valósággal a föderalizmust jelentette volna. A „Pesti Napló“ táraiba. A vérátöntés. — Egy franczia orvos jegyzetei után. — I. Az élet alkateleméről és székhelyérül minden időben legkülönbözőbb vélemények uralkodtak. Azon a rendszerek között, melyeket a régiek e tárgyra nézve felállítottak, egy általános hitre akadunk, mely elég egyszerű arra, hogy mindenki oszsza és látszólag elég alapos arra, hogy századokon át fenmaradjon. Egy közönséges tapasztalat, elvérzés folytán bekövetkezett halálozás megszüli az eszmét, hogy az élet kiválólag a vérben székel. Honor hősei vérekkel együtt kilehellik lelköket is, s a görögök úgy mint a zsidók életök feláldozását úgy jelképezik, hogy az áldozatállat vérét kionták. A nyugati népek vallásukban ugyanazon elvet fogadták el, melyet a Levitikus e szavakba foglalt össze : minden test élete a vérben van. Galienustól Harvey-ig a tudományos világ azt hive, hogy a szív nem tesz egyebet, minthogy a folyékony véranyagot körforgásba indítja. Elméletek szerint a vér a máj belsejében szünet nélkül újjá képeztetik; szerintük a központfutó erő löki a vért az üterekbe és visszerekbe. Harvey volt az első, ki bebizonyítá, hogy a vér önmagától tér vissza. Harvey ezen felfedezéséből vette eredetét a vérátöntés eszméje, mert mihely a vér visszatérhet a szívbe és visszamehet a véredényekbe, mi volt természetesebb, mint megkísérlem a fris vért bevezetni a beteg testbe ? Hiszen az ókor orvostudománya is a vért tekinti az élet alkatelemének ? S mivel a vér folyékony állapotban közölhető,azt hivék, hogy viszsza lehet adni az egészséget, meg lehet gyógyítani minden betegséget, talán mégis lehet hoszszabbítani az ember életét. Az emberi ész kevélységében azt hive, hogy felfedezé az élet titkát ; azt vélte, hogy ezentúl ura leendő az életnek. A középkor leghíresebb alchimistái sem engedik át magukat ily őrült reményeknek. Különben a XVI. és XVII. század a physikai tudományokban annyi találmányt tett, hogy semmi sem látszott előtte lehetetlennek. Az orvosi iskoák lázas hévvel felkarolák e kérdéseket, melyek oly szép jövővel kecsegtetőnek, de e lázas izgatottság közepette elfeledők szoros vizsgálat alá venni a tényeket, melyek a vérkeringés felfedezésére vezetőnek. Az e korbeli orvosok nem sokat törődtek vele, vájjon helyes vagy helytelen-e a régiek hite a vérről, ellenőrzés nélkül elfogadák ez eszméket s terjeszték azokat, a mi mi nem kevés alkalmat szolgáltatott a korunkbeli satyrikusoknak ezen jó urak kigúnyolására Az orvostudományt és élettant azon időben bölcsészeti érvelés alakjában s tárgyalás, tudomány és képzelődés egyesítve volt és az ész kénytelen volt helyt engedni az okoskodásnak. A vérátöntés története eleinte jelentékeny tapasztalati felfedezés gyanánt tűnik fel; az új tapasztalat azonban csak scbolastikus vitatkozásokon alapszik , az igaz a valótlannal össze van elegyítve; s mig az eszme mellett lelkesedők s annak ellenesei eredmény nélkül küzdenek egymással, véröntés maga elvetteték s a feledékenységnek jön átadva; soká tart, mig az eszme újból feltámad, mert nem találták fel hozzá a kellő tudományos módszert. Egy fél század óta az észlelés módszeréhez térnek vissza, e módszer többé nem néhány tudósnak kiváltsága, mint Harvey idejében, hanem vezére korunk minden tudósának és a tudományos haladás valódi oka. A tudományok általános fejlődése közepette, a vérátöntés új alakban, nagyobbszerűen ismét feltűnt; nem fogja ugyan betölteni a reményeket, melyeket ahhoz kezdetben kötenek, de az egészség és betegség problémáját mindenesetre új világba fogja helyezni. Az elvek, melyeken e nagy tapasztalat mai nap nyugszik, szigorúan meg vannak állapítva, a vér működésköre pontosan meg van határozva. Mai nap tudjuk, hogy az élet egész lényünk minden egyes töredékében honos; az idegtestnek úgy mint az izomállománynak s a mirigyeknek okvetlen szükségük van a vér közreműködésére, de azért önmaguktól is élnek. Az állati és növényi organismus összehasonlító tanulmányozása, a sejtek önálló működése mihelyt a mag létrejött, általános áttekintést nyújtanak egyes osztályok életéről; az élő állatok élettani bonczolása s főleg a mérgek működési módja az első eredményeket tökéletesítik és bebizonyíták, hogy az Organismus minden eleme egyéni tevékenységgel bír. A vérátöntés tapasztalata napjainkban annál nagyobb fontosságot nyert, mert a tudomány előhaladottabb. Az átöntés nem egyedül műtét többé, amit az emberen véghezvisznek, hanem főleg mint tudományos vizsgálat érdemel tekintetet. Ezen vizsgálat elemzi a sejtek és szervek sajátságait, az elemek független élete új világosságba van helyezve s miután a tudomány így átértette szervezetünk mechanismusát a vérátöntés nem tapasztalati gyógyszer többé, hanem észszerű processus. A tudomány ugyan főkép az e tárgyban irt kitűnő német művekből merít, de az idevonatkozó franczia felfedezések sem érdeknélküliek. A vérátöntés története a XIX. században, összehasonlítva azon eredménytelen kísérletekkel, melyek a XVI. században történtek, azon előnynyel is bír, hogy feltünteti az egyes módszerek becsét, azok eredménye szerint. A tudomány ezen vívmányai, a mai napig ugyan csak szakfolyóiratokban jegyeztettek fel, de sokkal nagyobb érdeknek, hogy sem nagy közönség ezek ismertetését szívesen ne fogadná. * » * Egy nagy felfedezés soha sem marad isolálva; eddig ismeretlen térségeket nyit meg a tudomány számára, mely az új elvek alkalmazását megkísérli. Tudva van, hogy Ampere búvárlatai a villanyosság és delejesség körül, képezék az alapot, melyen mások a távírót feltalálták. Harvey korában a szabad vérkeringés, daczára az egyetem és Gallenus követői tiltakozásának, ellen fogadva elvül. Descartes, a nagy bölcsész egyik művében népszerűvé teve az elvet; a tett kísérletek megerősiték az elméleti állítást s ennek néhány igen fontos eredmény jön közvetlen következése. A tudomány közeledett a gyógyszer- és méregisméhez, az emberi anatómiához s a conserváló gyógyászathoz. Belátták, hogy a gyógyító és gyilkoló anyagok sokkal gyorsabban fognak hatni, ha egyenesen a véredényekbe vezettetnek.Fabriczius danzigi orvos nemsokára tisztító sókat vezetett be az erekbe. Fracassati, Fisában a bonettan tanára, választóvizet, kénsavat, kénolajat és borkőolajat lövelt be. A nyert tapasztalatok ugyan nem sokat tettek a gyógyítás művészetének előmozdítására, mindazonáltal becses eredményük volt; a méreg ismét művelni kezdők s a mérgezések története új stádiumba lépett. Az anatómus és orvos a vérátöntés műtétéből sok hasznot merített.Vesale András megteremte az anatómiát, Harvey munkáinak közzététele után pedig különös figyelmet fordítanak az UD és visszerek tanulmányozására. A tanodái nyilvános bonettermekben ugyan nem lehete élővérbele veléseket tenni s igy megelégedtek azzal, hogy a véredények fekvésének és alkatának kimutatására színes folyadékokat lövelltek be. Rugsch Frigyes leydeni tanár ezen eljárásban oly mester volt, hogy színes anyagok bevezetése által az élettelen testeknek az élet látszatát kölcsönző. Midőn sokévi orvosi gyakorlata végén egy Amsterdamban megjelent művében leirta szülővárosa boncttani múzeumának kincseit, mint a művész, ki müvének sikerével teljesen meg van elégedve, így szól többek között : „Vannak ott húsz év óta bebalzsamozott kis gyermekek; oly üde szinűek, hogy az ember alvóknak vélné őket, ha nem volnának meghalva.“ Ruysch bonettani készítményei, melyek titka nem szállott át reánk, egyidejüek azon kísérletekkel, melyek élővér belövellésével történtek. 1660 körül a régiek orvostani tételei erősebbek mint valaha, a vér általánosan el van ismerve az élet kútfejének, s minthogy meg vala állapítva, hogy szünet nélkül kézfogást tesz a testi szervezetben, elhatározák megkísérelni egy ifjú várét egy öregbe, az egészséges ember vérét a betegbe, a bátor vérét félénk emberbe, a szelídített állatét vadállatba áttenni. A kivitel azonban sok nehézségbe ütközött. Gurué úr, Descartes tanítványa azt írja, hogy az észszel biró állat vére nem mehet át ugyanazon nemű állatba, anélkül, hogy meg ne erjedjen; ezen erjedés pedig lázat idéz elő. Sokan, mint de la Martiniére, barbárságnak nevezők e műtétet s azokat, kik a vérátöntéssel foglalkoztak, hóhérok és kannibálok nevével tisztelők meg. Mások mint Eutyphronis azért kárhoztatják, mert felforgatja az egész régi hitet, az egész régi orvostudományt. Az érvágás védői azt járták, hogy vért átönteni annyi mint megterhelni a beteget, mert azt adja nekik az új műtét nagyobb mennyiségben, amit tőlük el kellene venni. Azok, kik nem tartoznak egy felekezethez sem, közönyösen nézik a dolgot és nem sok bizalmat helyeznek bele. Ezen tisztán elméleti viták nem soká tartottak. Denis orvos 1667-ben véget vetett azoknak de Montmorurnak ajánlott művében, melyben kimondja, hogy a tapasztalattól kell várni a legtöbb physikai kérdés megoldását és nem a száraz okoskodástól. Ez volt a leghelyesebb út. Zeno kijelente, hogy minden a világon mozdulatlan ; a praktikus Diogenes nem sokat beszélt, hanem járkálás által bebizonyítja az ellenkezőt" Denis ugyanezen utat követi, szavakkal nem harczol, hanem említett művében két sikeresen végrehajtott élő vérátöntést említ fel. „Az első kísérlet, mondja Denis, egy 15—16 éves fiatalemberen történt meg. Ezen ifjút makacs láz bántotta. A műtét után annyira el volt bágyadva, hogy majdnem önkívüliségbe esett. A műtét alatt a beteg nagy meleget érzett.“ Denis orvos eret vágott rajta, nyolc rokon vért von el tőle és ugyanazon nyíláson egy bárány fönteréből friss vért vezetett be a beteg ereibe. A beteg néhány óra múlva felkelt az ágyból, jó étvágygyal megebédelt és délutáni négy órakor megint nyugodt álomba merült. A műtét után kissé megeredt az orra vére.“ Mivel az első műtét sikerült, Denis orvos egy másodikat is megkísérlett nem annyira szükségből mint inkább kíváncsiságból; e műtétet így beszéli el: „A vérátöntés egy 45 éves, erős testalkatú gyalog hintószállítón hajtatott végre. Tit okon vért vevek el tőle, s helyette bárányvért lövelltem ereibe. Az ember a műtét alatt semminemű fájdalomról sem panaszkodott, sőt nagy tetszését nyilvánítá ezen szerinte nagyon elmés találmány felett. Midőn a műtétnek vége volt, azt mondá, hogy sohasem érezte magát jobban. Déltől fogva megint tovább hordta a gyaloghintót, mintha semmi sem történt volna. Másnap pedig eljött, s azt mondá, hogy mást ne hívjak valamiképen, ha ismétlem a műtétet, mert ő mindennap kész magát annak alávetni.“ A vérátöntést Angliában néhány évvel előbb Lower tudor kezdi meg, ő azonban egyedül csak kutyákon tőn kísérleteket. Denis is állatokon ismételte azt, mi az emberen sikerült neki. Kísérleteit a legérdekesebb módon változtató, nemcsak egy állat vérét önté át más állatba, hanem 1667. március 8 és 14-e között ugyanazon vért egymásután átönté három különböző kutyába. Dtenia különben törekedett a felfedezést népszerűvé tenni és nyilvánosan be is akarta mutatni, legalább kitűzte e czélra ugyanazon év márcz. 19-dik napját és összehívta a tudni vágyókat a Quai des Augustins-re. Nem tudni ugyan, várjon megtartó-e Denis ezen nyilvános értekezletet, de az bizonyos, hogy ezen időtől fogva polémia újból kitört és pedig hevesebben mint valaha. Az eszmék ezen elkeseredett harczában a tények háttérben maradtak, s ha Denis a Montmor úrnak ajánlott műben azt mondá, Pest, ápril 7. (A képviselőház osztályai ma délelőtt) ülést tartván, tárgyalás alá vették a hat krajcáros váltópénzjegyek bevonásáról, őfelsége keleti utjak éhségeinek fedezésére kivont póthitelről és a képviselők lakbérének felemeléséről szóló törvényjavaslatokat. (A képviselőház központi bizottsága) az osztályok által elfogadott három törvényjavaslatot, melyekről fennebb szó van, ma d. u. tárgyalás alá vette és elfogadta. E törvényjavaslatok holnap reggel a képviselőházban fognak tárgyaltatni s kétségkívül elfogadtatnak. (A dohánykiállítás a köztelken), melyet a hazai dohánytermelés s emelés czéljából a közgazdászati miniszter úr rendezett, e hó 10-dikén i. e. 10 órakor fog megnyittatni. A közgazdasági minisztérium ugyanez alkalomra a dohánytermelésről kézikönyvet adott ki. Az egészségügyi törvényjavaslat. Az országgyűlésnek azon határozata, melynél fogva a belügyminiszter oda utasíttatott, hogy a mostohán ápolt egészségügy rendezésére törvényjavaslatot terjessszen elő, a tudományos haladásnak, a közművelődés terjedésének, úgy mint annak is bizonyítéka, miszerint országos képviselőink a nemzet valódi érdekeit méltányolják és szem előtt tartják. A nagy tömeg csak lassan képes behatolni a természet örök törvényeinek felfogásába, és csak akkor győződik meg az egészségügyi törvényeknek jogosultságáról és legsürgősb szükségéről, ha azoknak jótékony hatását a gyakorlati életben tapasztalja. Elsatnyult gyéren szaporodó és így fogyatkozásnak indult nemzedék képtelen úgy a munkára, mint a védelemre; minden oly egyén által, ki idő előtt múl ki a közegészségügyi intézmények hiányosságának következtében, az állam kipótolhatlan tőkét veszít. Hazánk népesedési viszonyai mostohák és főakadályát képezik a földmivelés és gyáripar nagyobb mérvű fejlődésének, hiányoznak a munkáskezek, s minden nagyobb vállalat kivitelénél idegenek behozatalára vagyunk utalva, s ha betekintünk a lelkészek által vezetett családi évekbe, világossá válandik a csekély népesedésnek fő oka, mert kiderül azokból, hogy 9 —10 gyermekkel megáldott szülők sorra vesztik el azokat születésük első havaiban és éveiben, s hogy a rendkívüli halandóságot az újdonszülöttek között az első szülészi segély úgy, mint egyéb egészségügyi intézmények hiánya okozza. Fővárosunk közegészségi viszonyai méltó aggodalommal töltenek el minden gondolkodót, mert dacára kedvező éghajlatának, szerencsés fekvésének és természeti szépségeinek, Európa összes fővárosai között legkedvezőtlenebb halálozási arányt mutat; a halandóság ugyanis 41 százalékot tesz, míg Európa legnépesebb városaiban mint Páriában 28, Londonban pedig csak 23 halálozási százalék észleltetik. Londonban az egészségügyi intézmények erélyes alkalmazása előtt a halálozási arány 38 százalékra ment és csak akkor fordult kedvezőbbre, midőn a közegészségi hiányok elháríttattak, és így évenként 45.000 ember élete tartatott meg. Azt hiszem, túl vagyunk azon időn, melyben még bizonyítani kellett az egészségügyi törvények szükségét s a fentebbieket csak art hoztam fel, hogy azok sürgőssége s az országgyűlési határozat korszerűsége mindinkább kitűnjék. Az egészségügyi törvényhozás Európa különböző államaiban a szerint változó, mennyiben arra az öszpontosítás vagy önkormányzat elvei alkalmaztatnak. Francziaországban, hol a valódi önkormányzat soha lábra nem kaphatott, az egészségügyi szabályok valóságukban nem egyebek, mint utasítások a kormány hivatalnokai számára, s valamint a községnek minden ügyeit, úgy közegészségi ügyét is a kormány által kinevezett maire vezeti, az egészségügyi bizottságok pedig a megyei kormányzóknak alárendelvék. Ezzel ellenkezőleg Angolhonban az egészségügy 1848-ig a kormányzat ügyeihez nem tartozott és egészen a község önkormányzati jogkörében hagyatott; egyes tárgyak, mint a veszteglés és himlőoltás, úgy mint némely csekélyebb orvosrendőri ügyek szabályoztatak törvény által. A cholerának fellépése igen kézzel-